Kategória: Touring Car

  • A Red Bull és a BWT is kiszáll a DTM-ből

    A Red Bull és a BWT is kiszáll a DTM-ből

    A Red Bull senkit nem fog szponzorálni idén a DTM-ben, erről az energiaital márka szóvivője beszélt.

    Tavaly Marco Wittmann BMW-jén és Mattias Ekström Audiján díszelgett a Red Bull logó. Miután azonban Ekström bejelentette, hogy kiszáll a szériából, az osztrák cég is átgondolta további terveit.

    Ekström 2002 óta volt Red Bull támogatott, és az is marad idén is, ám már csak a rallycross világbajnokságon indul. A Red Bull pedig szintén felhagy a DTM-mel. Így 2001 óta ez lesz az első év, hogy nem lesz Red Bullos autó a mezőnyben. Wittmann autójáról is lekerül a logó, BMW-je a tradicionális „M” színeket viseli majd.

    A Red Bull kiszállása azonban nem biztos, hogy végleges. Év végén, mikor kikristályosodik a széria további sorsa, újra átgondolják majd a sportban való részvételt.

    Lucas Auer
    Fotó: Magyar Gábor

    Egy másik osztrák támogató, a rózsaszín színével ismertté vált BWT sem lesz jelen idén a DTM-ben.

    A „vizes cég” korábban a Mercedes párosának, Lucas Auernek és Edoardo Mortara autóin volt jelen. Azok ugyanolyan rózsaszínűek voltak, mint a Force India a Forma-1-ben.

    Ahogy a Force India, a BWT is az F2-es Arden csapatot támogatja majd, valamint a Lechner Porsche Supercup csapatot. A Lechner csapat BWT-s autót indít a német Carrera Cupban is.

  • Dušan Borković bejelentette, hogy a 2018-as évadra az új TCR Europe sorozatra vált

    Dušan Borković bejelentette, hogy a 2018-as évadra az új TCR Europe sorozatra vált

    A sokak által szerb pilóta, Dusan Borkovic az utóbbi két évet a TCR International Series-ben töltötte. 2016-ban a hetedik helyen végzett a B3 Racing csapatával, majd az elmúlt évben nyolcadik lett a GE-Force-szal.

    Borković azonban most a hét fordulós európai sorozatban való indulást választotta, és az elkövetkező napokban részletesebben bemutatja programját, beleértve az általa vezetett autót és a csapatot is. „Kaptam néhány nagyszerű ajánlatot a WTCR-től, de figyelembe véve, hogy ez egy teljesen új verseny, sok újítással, ebben a szezonban sok kockázatot jelentett volna nekem és csapatomnak is” – mondta.

    „Tervem, hogy dobogós helyekért harcoljak és év végére a legjobb pozíciót érjem el a vezetők világbajnokságán. Úgy vélem, ez a legjobb lehetőség számomra és a szponzorom számára. A TCR Europe lehetőséget ad arra, hogy versenyképes legyek, már alig várom a szezon kezdetét.

    „Kemény verseny lesz, hiszen sok nagyszerű versenyző indul a szériában. Néhány pályát ismerek, néhányat nem, de mindig állok elébe a kihívásoknak. Hamarosan megkezdődnek a tesztek, ami az egyik oka annak, hogy a TCR Europe-t választottam. Lehetőségem lesz rá, hogy jól felkészüljek, és nem csak erre a szezonra, hanem a következőre is.”

    Borković már a múltban is sikeres volt az európai színpadon, miután 2015-ben megnyerte az FIA Európai Touring Car Kupa egyéni trófeáját.

  • Misano készen áll éjszakai versenyek rendezésére

    Misano készen áll éjszakai versenyek rendezésére

    A DTM szervezői bejelentették, hogy a sorozat a 2018-as évad során vesz részt első alkalommal éjszakai versenyen. Ezt megelőzően már 2003-ban a Nürburgringen sötétben megrendeztek egy időmérő edzést, most pedig a széria villanyfényes versenyt fog futni augusztusban a Misano-i aszfaltcsíkon.

    A két olasz futam helyi idő szerint 22:20-kor és utána indul, részben a nyári hónapokban gyakran előforduló magas hőmérséklet miatt. Az éjszakai versenyek megrendezéséről szóló döntés azért is születhetett meg, mert már működik a pálya megvilágítási rendszere.

    Misano-tól eltekintve a naptár minden versenye Közép – európai idő szerint 13:30 órakor kezdődik, kivéve a szezonzárót Hockenheimben, ami 15: 05-kor rajtol el, mint a hétvége utolsó versenye, így a versenyzők részt tudnak majd venni a boxutcában tartandó év végi pódium ceremónián.

    Egyéb hír: a Német Motorsport Szövetség jóváhagyásával a Lausitzringen tartandó versenyek ebben a szezonban a hosszabb, Grand Prix pályán futnak majd.

  • Hivatalos: Mat’o Homola és Aurélien Comte a DG Sport-Peugeot pilótái!

    Hivatalos: Mat’o Homola és Aurélien Comte a DG Sport-Peugeot pilótái!

    Nagy meglepetés nincs, hiszen Homola már tavaly is a TCR International és a TCR Beneluxban velük versenyzett, míg Aurélien Comtét is bejelentette pár nappal korábban a csapat. A fiatal szlovák pilóta már túl is van az első tesztjén a Peugeot 308 TCR-rel, és elismerte, hogy nagyon örül a lehetőségnek, hogy sikerült helyet szereznie magának a WTCR rajtrácsára:
    „Őrülten várom ezt az új kihívást, és boldog vagyok, hogy folytathatom az együttműködést a DG Sport Compétition csapattal. Ismerem őket, tapasztaltak, keményen dolgoznak, és motiváltak a jó eredmény elérésében, ahogy én is. Volt alkalmam tesztelni az új Peugeot 308 TCR-t, és egyértelműen felülmúlta a várakozásomat, jó a kezelhetősége, és erős a motorja. Nagyon izgatott vagyok már azért is, mert együtt dolgozhatunk a Peugeot Sporttal, akik fejlesztették az autót, és remek munkát végeztek. Hiszem, hogy nagyon jó a csomagunk, rengeteg még benne a potenciál, és nyerhetünk versenyeket!”

    Christian Jupsin csapatvezető is örül annak, hogy marad Homola, és bízik abban, hogy az új felállásuk egy erős páros lesz a pályákon:
    „Igazán elégedett vagyok, hogy újra Mat’oval indulhatunk neki ennek a kalandnak is, és köszönöm a bizalmát irányunkba. Tavaly a csapat felé már bizonyította a professzionális hozzáállását, az elhivatottságát, és azt, hogy folyamatosan motivált. Ő egy harcos, egy győztes, igazi versenyző! Hiszünk benne, és Aurélien Comteban is, valamint hogy a Peugeot 308 TCR-rel minden adott lesz ahhoz, hogy top eredményeket érjünk el a WTCR-ben.”

  • Most már biztos: Tassi Attila indul a TCR Europe versenysorozatban!

    Most már biztos: Tassi Attila indul a TCR Europe versenysorozatban!

    Vége van a találgatásoknak, nem kell tovább izgulnia a túraautó-versenyek kedvelőinek: Tassi Attila – aki a HELL ENERGY teljes támogatásával, továbbra is a HELL Racing Team tagjaként versenyez – 2018-ban a JAS Motorsport hivatalos tesztpilótája lesz és a TCR Europe versenysorozatban áll majd rajthoz egy vadonatúj Honda Civic TCR-rel.

    Nagy találgatások mentek az elmúlt hónapokban, vajon mi lesz a tavalyi TCR International Series túraautóverseny-sorozat ezüstérmesének, Tassi Attilának sorsa. Volt csapatáról sorra érkeztek az hírek, róla azonban nem lehetett tudni, vajon folytatódik-e túraautó-versenyzői karrierje. Minden bizonytalanság ellenére, szponzora, a HELL ENERGY kitartott a tehetséges magyar pilóta mellett, így az energiaital gyártó cég az idei szezonban is a fiatal versenyző mellett áll, hiszen a kiváló képességű pilótával hosszú távra tervez.

    Most azonban megtört a csend; a JAS Motorsport hivatalos közleményben jelentette be a jó hírt; a héten Tassi aláírta szerződését a gyártóval, így most már hivatalosan is a csapat tesztvezetője. A pilóta-program részeként az újonnan kiterjesztett TCR Europe versenysorozatban áll majd rajthoz a 18 éves versenyző és segít a Honda Civic fejlesztésében. Habár versenycsapata egyelőre nincs megnevezve, Tassi helye már biztos a sorozatban.

    „Nagyon örülünk, hogy Tassi Attilát nevezhettük ki a Honda Civic TCR programunk tesztvezetői pozíciójára. Rendkívül lenyűgözőnek tartom, hogy kevés tapasztalattal rendelkező tinédzser létére a tavalyi TCR International Series-ben a világ legjobb túraautó vezetőit maga mögé utasítva második helyezést ért el. A JAS Motorsportnál nem csak tehetsége gondozásában tudjuk őt segíteni, de a képességei felbecsülhetetlenek lesznek számunkra az autó továbbfejlesztésében is. Jelenleg is zajlanak a megbeszélések az ügyfélcsapatokkal, de hamarosan bejelentjük a versenyprogramot is.” – mondta Mads Fisher, a JAS Motorsport a TCR projektvezetője.

    „Nagy izgalommal tölt el, hogy a JAS Motorsport tesztpilótájaként versenyezhetek a TCR Europe-ban.
    Külön öröm számomra, hogy a HELL ENERGY továbbra is támogat a szezonban. Izgatottan várom az
    újabb kihívásokat és továbbra is mindent meg fogok tenni a siker érdekében. Tavaly kevésen múlt az
    első hely, de remélem idén feljutok a dobogó legfelső fokára. A célom mindenképpen ez lesz!” –
    mondta Tassi Attila.

  • Vadászból vadászott: az új Audi RS 5 DTM

    Vadászból vadászott: az új Audi RS 5 DTM

    DTM-bajnok, a csapatok és a gyártók értékelésének győztese, Audi-pilóták a tabella első négy helyén: 2017-ben az Audi Sport minden idők legsikeresebb eredményével zárta a szezont. Az olaszországi Vallelungában tartott tesztelésen mutatkozott be először a nagyközönségnek az új Audi RS 5 DTM. A továbbfejlesztett bajnoki autóval az Audi Sport május 5-én és 6-án a Hockenheimringen megkezdi a DTM 2018-as szezonját és ezzel együtt a címvédési projektjét is.

    Idén a DTM-ben még inkább a pilóták kerülnek a középpontba azután, hogy eltörölték a népszerűtlen  teljesítménytömegeket. A 2017-es szezonban a még erősebb motorok és a lágyabb gumiabroncsok tették izgalmasabbá a versenyt. Idén a több mint 500 lóerős DTM-versenyautók aerodinamikai leszorítóerejét mintegy 25 százalékkal csökkentik a tavalyihoz képest, valamint egyszerűsítik a futóműveket. A szabályok mostantól kerekenként csak egy rugóból és lengéscsillapítóból álló egységet engedélyeznek, a „harmadik elemet”, vagyis az egy tengely két kereke közötti összekötőt már nem szabad használni. Ezáltal szeretnék a mezőnyt még szorosabbá tenni.

    „Egyetértünk a DTM igazgatójával, Gerhard Berger úrral a DTM jövőjét illetően” – mondta az Audi Motorsport igazgatója, Dieter Gass. „”Nem szeretnénk soha véget nem érő technológiai versengést és egyetlen márka dominanciáját, ehelyett izgalmas, csúcsszínvonalú versenyeket szeretnénk látni.” Ezért az a cél, hogy a pilóták és a
    csapatok egyéni teljesítménye nagyobb szerepet kapjon. Dieter Gass szerint a DTM továbbra is jó úton halad az új szezonban: „A leszorítóerő további csökkentése és a futóművek egyszerűsítése még látványosabb versenyeket ígér a rajongóknak.”

    Az Audi RS 5 DTM 2013 óta a nemzetközi szinten is népszerű túraautó-versenysorozatban összesen 73 futamon indult, és ezeken 32-szer győzött, 26-szor rajtolt az első helyről, illetve 42-szer futott legjobb köridőt. Az elmúlt három év mindegyikében az Audi nyerte meg a legtöbb DTM-versenyt egy erős csomaggal. A fejlesztési lehetőségek tere idén nagyon beszűkült, mivel a korábban szabadon fejleszthető aerodinamikai területek kialakítását – mint például a kerékjáratok körüli terület – most minden DTM-versenyautónak egységesen előírják.

    „Most alapvetően mindegyik autó ugyanazzal az aerodinamikai csomaggal fut” – mondta Andreas Roos, az Audi új DTM-projektvezetője. „Az egyes gyártók azonban saját maguk tervezhetik meg az aerodinamikai elemek és az adott jármű karosszériája közötti összekapcsolást. A korábbi jelentős aerodinamikai fejlesztéseknek már vége. A leszorítóerő csökkentése számottevő hatással van a futóműbeállításra és a gumiabroncsok kezelésére. Összességében a futóművek terén is kevesebb beállítási lehetőség maradt, ezért az Audinak meg kellett változtatnia korábbi filozófiáját. „A vallelungai, szezon előtti tesztelés megadta az első támpontokat arról, hogy hol tartunk, annak ellenére, hogy az időjárási körülmények mindkét nap messze álltak az optimálistól” – foglalta össze Andreas Roos.

    Az új generációs Audi RS 5 DTM versenyautóval (belső projektneve: RC7) Jamie Green (GB) és René Rast (D) hajtotta végre az első teszteket. Nyolc győzelmével Jamie Green az Audi RS 5 DTM eddigi legsikeresebb pilótája, míg René Rast szenzációsan nyerte el a DTM bajnoki címét a 2017-es bemutatkozó szezonjában. „Már a szimulátorban az első virtuális teszteken is éreztük a leszorítóerő csökkentését” – mondta René Rast. Ez a benyomás a versenypályán beigazolódott. „Most még nagyobb kihívás ezeket az autókat vezetni, mint korábban. Nekem személy szerint ez nagyon élvezetes, és a nézőknek is tetszenek majd ezek a versenyek, amelyek minden bizonnyal izgalmasabbak lesznek, mint valaha.”

    A DTM-ben újoncnak számító Robin Frijns (NL) is lehetőséget kapott Vallelungában, hogy megtegye az első köreit az új Audi RS 5 DTM versenyautóval. Loïc Duvalnak (F), Nico Müllernek (CH) és Mike Rockenfellernek (D) azonban meg kell várnia a hivatalos DTM-tesztelést, amelyet a Hockenheimringen tartanak április 9. és 12. között. Egy hónappal később ott indul majd el az új DTM-szezon május 5-én és 6-án. A jegyek értékesítése már megkezdődött a www.dtm.com/tickets weboldalon. Németországban az új TV-partner, a SAT.1 élőben közvetíti majd a szezonnyitót.

  • Az OMV támogatásával tör az élre Michelisz Norbert

    Az OMV támogatásával tör az élre Michelisz Norbert

    Kiemelt partnerségi megállapodást kötött az OMV Hungária és az újonnan alakult FIA túraautóvilágkupán (WTCR) versenyző Michelisz Norbert. Az együttműködéssel az OMV visszatér az autósport világába Magyarországon.

    Kiemelt partnerként támogatja Michelisz Norbert hazai és nemzetközi sikereit az OMV Hungária. A WTCC túraautó-világbajnokságon szerzett ezüstéremmel tavaly történelmet író, a technikai sportágakban legsikeresebb magyar sportoló és az olajipari vállalat márciustól halad közösen a dobogó legfelső fokáig vezető úton az újonnan alakult FIA túraautó-világkupán (WTCR). Az OMV logója nem csupán a nemzetközi hírnevet szerzett Michelisz Norbert vadonatúj sisakján tűnik fel, de kiemelt helyet kap a sportember újratervezett versenyruháján is.

    A túraautó-világbajnokság (WTCC) és a TCR International fúziójából született új sorozat, a WTCR 26 állandó indulóval vág neki a bajnokságnak. A 2018-as szezonban Michelisz Norbert a BRC Racing Team gyári pilótájaként egy Hyundai i30 N TCR típusú versenyautóval áll rajthoz. Az előzetes tervek szerint a várhatóan 9 versenyhétvégéből álló WTCR-szezon április 7-8-án Marokkóban kezdődik, és november 17-18-án Makaóban ér véget. A világkupa magyarországi állomása április 27-29-én a Hungaroringen lesz, ahol a WTCC versenyein az utóbbi években a nézőszám meghaladta a több tízezret.

    „Az OMV számára a legfőbb értéket a minőség, a folyamatos fejlődés, a küzdeni tudás és a magas szintű motiváció jelenti. Mi a töltőállomásainkon biztosítjuk a legmagasabb teljesítményt, többek közt kiemelkedő minőségű MaxxMotion prémium üzemanyagainkkal, míg Michelisz Norbert a versenypályán nyújtja a legjobbat” – mondta Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója. „Célunk, hogy az együttműködéssel is hozzájáruljunk a magyar sportolók további sikereihez” – tette hozzá.

    „Idén új bajnokságban indulok, olyan partnerekkel, akik a legnagyobb segítséget nyújtják a győzelemhez. Az OMV egy biztos szövetségest jelent számomra, hiszen a vállalat szakmai alapértékei egybeesnek azokkal, amelyek mentén saját pályámat is építem. Már alig várom az első futamot” – mondta Michelisz Norbert.

  • Az Audi készen áll a címvédésre

    Az Audi készen áll a címvédésre

    Tél Németországban, napsütés a Kanári-szigeteken: az Audi DTM-pilótái optimális körülmények között készülhettek az új szezonra Lanzarote szigetén, miközben megszületett a döntés, melyik pilóta melyik Audi-csapatban áll rajthoz 2018-ban.

    Úszás, erőfejlesztés, futás, kerékpározás és élvezet minden mennyiségben: Tom Kristensen Le Mans-i rekordgyőztes vezetése és dr. Vincenzo Tota csapatorvos felügyelete mellett változatos edzéshetet tudhat maga mögött az Audi hat DTM-pilótája. A Formula-E-ben induló pilótakollégáikkal, a csapatfőnökökkel és Dieter Gass versenyigazgatóval közösen a lanzarotei Club La Santa látta vendégül őket, amely a világ minden részéről érkező hivatásos sportolók kedvelt edzőtábora. Az Audi arra is kihasználta ezt a hetet, hogy összekovácsolja DTM-csapatát az új szezon előtt. „A csapatszellem mindig is egyik legfőbb erősségünknek számított” – hangsúlyozta Dieter Gass. „Erre alapozunk a jövőben is.”

    A Lanzarotén töltött közös hetet megelőzően még nyitott volt, hogy a nagysikerű előző DTM-idényt követően melyik Audi-pilóta melyik csapatban áll rajthoz 2018-ban. Az Audi végül az állandóság mellett döntött. „Bizonyára nem újdonság a ’Győztes csapaton ne változtass’ mottó” – nyilatkozta Dieter Gass. „Ha egy gárda mind a három DTM-címet, emellett a pilótabajnokság első négy helyét is elhódítja, valóban semmi okunk mindent felforgatni. Ezért újoncunk, Robin Frijns, Mattias Ekström helyét veszi át az ABT csapatban, a két másik pilótapáros pedig változatlan marad a Phoenix és a Rosberg gárdájánál. Meggyőződésem, hogy így igen kedvező pozícióból vághatunk neki a címvédésnek.”

    Ennek megfelelően az Audi Sport Team Abt Sportsline gárdájában a holland Robin Frijns lesz a svájci Nico Müller új csapattársa. A két egyaránt 26 esztendős pilóta a DTM eddigi legfiatalabb versenyzőpárosát alkotja, ugyanakkor 64 versennyel a háta mögött Nico Müller már tapasztaltnak számít.

    Az Audi Sport Team Phoenix idén is a 2013-as szezon DTM-bajnokával, a német Mike Rockenfellerrel, valamint a 2018-ban második DTM-idényét kezdő francia Loïc Duvallal áll rajthoz.

    Az Audi Sport Team Rosberg duóját változatlanul a Monacóból télen hazájába, Nagy-Britanniába visszaköltözött Jamie Green és a bajnoki címvédő René Rast alkotja. A német pilóta nem a bajnoknak fenntartott 1-es, hanem ismét 33-as rajtszámával szeretne indulni, amellyel tavaly a DTM újoncaként diadalmaskodott. „Szeretem a 33-ast és szerencsét is hozott” – kommentálta René Rast.

    Jamie Green és René Rast március 1. és 3. között Vallelungában futja az első teszteket az Audi RS 5 DTM 2018-as változatával, majd az április 9-12-i hockenheimi záróteszten már az Audi mind a hat pilótája volán mögé ül. Az új idény május 5-én és 6-án ugyancsak a Hockenheimringen veszi kezdetét.

    Tíz versenyhétvégén – Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Hollandiában, Ausztriában és Magyarországon – összesen húsz futam szerepel az idei versenynaptárban. A jegyértékesítés a www.dtm.com/tickets internetes oldalon máris megkezdődött, Németországban a SAT1 pedig minden futamot közvetít.

    Az Audi DTM-csapatai – 2018

    Audi Sport Team Abt Sportsline

    #4 Robin Frijns (Hollandia)
    #51 Nico Müller (Svájc)

    Audi Sport Team Phoenix

    #77 Loïc Duval (Franciaország)
    #99 Mike Rockenfeller (Németország)

    Audi Sport Team Rosberg

    #33* René Rast (Németország)
    #53 Jamie Green (Nagy-Britannia)

    * A rajtszám még a DTM-bizottság jóváhagyására vár

  • Tiago Monteiro a pályán!

    Tiago Monteiro a pályán!

    Sokáig nem lehetett vezetni látni Tiago Monteirót, miután tavaly egy balesetben komolyan megsérült. Így feladni kényszerült az utolsó WTCC szezon bajnoki címéért folyó csatát is. Idén azonban visszatér, immáron a WTCR-ben, de továbbra is Hondával.

    Most megmutatta új autóját, és elkezdte a körözést Zandvoortban.

    https://www.instagram.com/p/BgQqqHolSp_/?taken-by=tiagosworld18

     

  • Lelepleződött Michelisz Norbi idei versenyautója!

    Lelepleződött Michelisz Norbi idei versenyautója!

    Pár perce leleplezték Michelisz Norbert és Gabriele Tarquini 2018-as versenygépét, mellyel a WTCR-ben versenyeznek majd, a BRC Racing színeiben.
    Íme Norbi és a Hyundai i30!

    https://www.facebook.com/BRCOfficial/videos/10156283080163086/