Kategória: Touring Car

  • Stefano Comini Hondával indul ezentúl a TCR Europeban!

    Stefano Comini Hondával indul ezentúl a TCR Europeban!

    Spa-Francorchampsban visszatér a túraautózás fenegyereke, Stefano Comini, a hétvégi TCR Europe versenyen. A svájci egy Honda Civicet vezethet majd, amelyet a belga THX Racing készít fel, és Autodis Racing by THX néven futtatnak majd.

    Comini az európai bajnokságot egy Subaru WRX STi TCR-rel kezdte meg, és egy elég kemény hétvégét követően egy ponttal sikerült zárnia. Ezt követően a kétszeres TCR International Series bajnok kihagyta a második versenyhétvégét Zandvoortban, hogy minél jobban felkészülhessen a most hétvégi belga fordulóra. Így nyilatkozott:

    „A Holdig tudnék ugrani örömömben, mert véget ér az a rémálom, ami az elmúlt szezon végén kezdődött. Az, hogy nem volt versenyülésem szezonkezdetkor elég pocsék érzés volt, de most már megnyugodhatok, és csak a versenyzésre koncentrálhatok. Ráadásul magabiztosan, mert azt gondolom, hogy egy remek csomagunk lett. Mindig is vezetni akartam a Hondát, és végre ez megtörténik, és remélem is, hogy maradhatok a márkával a jövőben is. Hosszú a listám, hogy kiknek köszönhetem ezt, de felsorolom: JAS Motorsport, Autodis Racing és THX Racing, mert hittek bennem, és felajánlották ezt a lehetőséget, de a Race Republic csapata is keményen dolgozott, hogy ez megtörténhessen. Most egy napot tesztelünk Zolderban, aztán irány Spa!”

    Comini ugyanakkor köszönetét fejezte ki a Top Runnak is, amiért ott lehetett Paul Ricardban a szezonnyitón, és nem zárja ki azt, hogy a jövőben újra összeáll az olasz csapattal egy másik projektre.

  • Alonso volt a leggyorsabb a 24 órás Le Mans tesztjén

    Alonso volt a leggyorsabb a 24 órás Le Mans tesztjén

    Fernando Alonso először indul a 24 órás versenyen Le Mansban, de jól kezdett, hiszen a hivatalos tesztnap legjobb ideje lett az övé a június 16-17-én megrendezendő legendás viadal előtt. A spanyol pilóta 3:19.066-os köridőt ért el a 13.6 km hosszú La Sarthe pályán a Toyota TS050 Hybriddel, és ezzel 0.6 tizedet (sic!) adott a legközelebbi LMP1-es riválisnak. A két Toyota közé a #3-as rajtszámú Rebellion Racing R13-Gibson tudott beékelődni. Mathias Beche 3:19.680-as időeredménnyel bizonyult jobbnak a #7-es Toyotánál.

    Az LMGTE Pro kategóriában keményen küzdött a Ford az élen a reggeli edzésen, de végül egy Porsche bizonyult a legjobbnak: Patrick Pilet ideje a piros zászlós leintésnél 3:52.551 volt. A #93-as rajtszámú 911-es 0.096 másodperccel bizonyult jobbnak a Gianmaria Bruni vezette Porschénál. Őket követte csak a négy Ford GT, az élükön a #67-es autót vezető Andy Priaulx 3:53.008-as időt ért el.

    Az LMP2-ben a #31-es Dragonspeed Oreca vitte a prímet Nathanael Berthonnal a volánnál, és 3:55.970-es kört tudhatnak a magukénak. A második helyen a #48-as IDEC Sport Oreca áll Paul Loup Chatin vezetésével, és lemaradása csak 0.024 másodperc.

    Az LMGTE Am kategóriát szintén a Porsche uralja, itt a #77-es Dempsey-Proton Racing 911-esével ment 3:55.970-ös kört Julien Andlauer, őt követi 0.299 másodpercnyi lemaradással Giancarlo Fisichella, és az #54-es rajtszámú Spirit of Race Ferrari.

    A piros zászló kétszer került elő, mert több autó is a szalagkorlátban végezte, és azokat javítani kellett. Ezek versenyzőinek szerencsére nem esett bajuk. A csapatoknak most egy hetük van a további készülődésre, mert utána már kezdődik a 86. alkalommal megrendezésre kerülő verseny, előbb azzal, hogy bemutatják Le Mans központjában, Le Pesageban az autókat tizedikén vasárnap és hétfőn. A pályán az aktivitás szerdán kezdődik majd, a verseny pedig június 16-án szombaton, 15:00-kor rajtol el.

  • Kizárták a boxutcai incidensek versenyzőit

    Kizárták a boxutcai incidensek versenyzőit

    Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, mikor a DTM hungaroringi hétvégéjének második versenyén megérkezett az égi áldás, az eső áztatta boxutca három versenyzőt is megtréfált. Bár az esetek koránt sem voltak tréfásak. Lucas Auer, Edoardo Morara és Bruno Spengler sem tudta kordában tartani csúszó autóját, melynek eredményeképpen sorra borultak fel a boxutcai berendezések, de ami ennél is nagyobb probléma, hogy Auer három sportbírót is felpasszírozott a box falára. Őket ez után kórházba szállították, egyiküket súlyos lábsérüléssel, a másik két főt „közepes mértékű” sérülésekkel.

    A verseny után kivizsgálták az esetetek és mindhárom fent említett versenyzőt kizárták, mert megszegték a sportszabályzat 30.9 cikkelyét, mely szerint: „A versenyzőnek csökkentenie kell a sebességét amint a lassítási zónába érkezik, annak érdekében, hogy meg tudja állítani autóját anélkül, hogy veszélybe sodorná versenytársait, vagy a sportbírókat.”

    Mortara és Spenglet két versenyhétvégére felfüggesztett, tíz helyes rajtbüntetést is kaptak.

    Más versenyzők kritizálták is a boxutcai káoszt, Gary Paffett konkrétan „nevetségesnek” titulálta Auer incidensét. De a versenybírákat is kritikával illette, mert szerinte az adott körülmények között szinte lehetetlen volt nem balesetezni a boxutcában.

    Auer maga is elmondta, hogy nagyon bánja az esetet, és jelezte a DTM felé, hogy gondoskodjanak róla, hogy ilyen eset nem történhet meg újra.

    „Befejeztem ugyan a versenyt, de csak azt akartam tudni, hogy vannak a sportbírók. Ekkor már semmi más nem érdekelt.” – mondta Auer.

    „Kétféle aszfalt van a boxutcában.” – tette hozzá. „És már így is a lehető leglassabban érkeztem. De már nem tudtam kormányozni, szóval egyenesen odacsúsztam. Ekkor csak utas voltam az autóban. Nem szabad ilyen dolognak újra megtörténnie.”

    Íme a módosított végeredmény:

    Versenyző Csapat Autó diff
    1 Marco Wittmann RMG BMW 1:17:50.129
    2 Timo Glock RMR BMW 5.870
    3 Philipp Eng RMR BMW 13.457
    4 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 13.937
    5 Paul Di Resta HWA Mercedes 16.276
    6 Joel Eriksson RBM BMW 20.446
    7 Augusto Farfus RMG BMW 21.464
    8 Robin Frijns Abt Audi 23.350
    9 Loic Duval Phoenix Audi 23.772
    10 Rene Rast Rosberg Audi 24.263
    11 Daniel Juncadella HWA Mercedes 24.580
    12 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 25.185
    13 Jamie Green Rosberg Audi 27.098
    14 Nico Muller Abt Audi 54.865
    15 Gary Paffett HWA Mercedes 1:15.907
    Bruno Spengler RBM BMW kizárták
    Lucas Auer HWA Mercedes kizárták
    Edoardo Mortara HWA Mercedes kizárták
  • Kiss Norbi az újabb DTM Mercis élményéről beszélt nekünk!

    Kiss Norbi az újabb DTM Mercis élményéről beszélt nekünk!

    2016. szeptember 23-án vezethetett először a szombathelyi Kiss Norbert DTM-es Mercedest. Ez annak idején, ahogy most is a kiváló eredményeinek volt köszönhető a kamion Európa-bajnokságból, ahol a Tankpool24 csapatánál is a csillagos márkát képviseli.

    Nem titok, hogy a magyar versenyző teljesítményére így felfigyelt a német felső vezetés is, így amolyan jutalomjátékként vezethette pár kör erejéig a Hungaroringen a C63-as DTM-es változatát akkor, és idén 2018-ban is. Ki is faggattuk hamar, hogy ezúttal milyen volt az élmény!

  • Dráma a boxutcában, piros zászlóval megszakították a versenyt

    Dráma a boxutcában, piros zászlóval megszakították a versenyt

    A DTM hungaroringi versenyhétvégéjének második futamára került sor ma, illetve még nem is ért véget.

    Lucas Auer rajtolhatott az élről Pascal Wehrlein és Paul di Resta elől.

    A verseny eleje a 8. helyről rajtoló Timo Glock számára sikerült némileg kalandosra, megpörgették a kettes kanyarban.

    Nem sokkal később az eső is megérkezett, jól megkavarva a dolgokat, noha a boxutcában történtek az események. Az eső hatására rendkívül csúszóssá vált az aszfalt a boxutcában, így a kerékcserére érkező versenyzők nem nagyon tudtak megállni a megfelelő helyen.

    Előbb Lucas Auer csúszott bele a box falába, el is ütött három embert.

    Ezt követően Mortara borította össze a berendezést, majd Spengler döntötte fel a BMW boxutcai felszerelését.

    Miután a mentő is megérkezett, piros zászlóval megszakították a versenyt. Az egyik sportbíró, akit Auer elütött nyílt súlyos lábsérülést szenvedett, a másik két fő közepes mértékben sérült meg. Egyikük állapota sem kritikus, de kórházba szállították őket.

    A kavarodás a BMW-nek kedvezett az verseny folytatásában. Miután eddig egész hétvégén gyengén szerepelt a márka, most teljes BMW-s dobogó született: Marco Wittmann nyert Timo Glock és Philipp Eng előtt.

    A pontversenyben Timo Glock áll az élen (90 pont) Gary Paffett (79) és Paul di Resta (67) előtt.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Csapat Autó diff,
    1 Marco Wittmann RMG BMW 1:17:50.129
    2 Timo Glock RMR BMW 5.870
    3 Philipp Eng RMR BMW 13.457
    4 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 13.937
    5 Paul Di Resta HWA Mercedes 16.276
    6 Joel Eriksson RBM BMW 20.446
    7 Bruno Spengler RBM BMW 21.181
    8 Augusto Farfus RMG BMW 21.464
    9 Lucas Auer HWA Mercedes 22.211
    10 Edoardo Mortara HWA Mercedes 22.928
    11 Robin Frijns Abt Audi 23.350
    12 Loic Duval Phoenix Audi 23.772
    13 Rene Rast Rosberg Audi 24.263
    14 Daniel Juncadella HWA Mercedes 24.580
    15 Nico Muller Abt Audi 24.865
    16 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 25.185
    17 Jamie Green Rosberg Audi 27.098
    18 Gary Paffett HWA Mercedes 1:15.907
  • Kiss Norbi DTM-es üléspróbáján jártunk!

    Kiss Norbi DTM-es üléspróbáján jártunk!

    Tudtuk, de nem sejtettük, hogy Kiss Norbi újra lehetőséget kap arra, hogy megzabolázzon egy korrekt német versenygépet, ezúttal már a publikum előtt. Egy ilyen 500+ lóerős masina bizony komoly felkészültséget igényel, és még ha csak pár körig is élvezhet az ember egy ilyen versenyjárművet, akkor is maximálisan fontos, és első a kényelem. Nem csak azért, hogy jól érezzük magunkat, hanem pont a komoly erőhatások miatt, itt minimális eltérés is akár koncentráció vesztést eredményezhet, vagy nem várt hibát.

    Be kell tehát állítani a versenyülést, tényleg milliméterre pontosan, ha már egy ilyen lehetőség adódik. Kiss ugyan 2 éve is már vezethetett egy ilyen autót, de most is mintha mi sem történt volna 2016-ban, újra a „testére kellett faragni” az ülést, nem az van, hogy oké, kérek egy ilyet, és meg is vagyunk, és eddig toljuk. A szerelő srác ahogy az majd látható, folyamatosan igazgatott, szivacsos anyagokat vagdosott, ragasztgatott, ez tényleg nem játék.

    A Mercedes magyar márka nagykövete, tehát holnap újra a lovak közé csap, de addig is íme a videónk a kulisszák mögül:

  • Di Resta rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

    Di Resta rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

    Paul di Resta rajt-cél győzelmet aratott a DTM hungaroringi versenyhétvégéjének szombati futamán, fél másodperccel megelőzve a szintén DTM-es Lucas Auert.

    A rajtot követően de Resta megtartotta vezető helyét, Auer pedig a második helyért megelőzte Nico Mullert, de ekkor az audis még visszaszerezte pozícióját.

    Auer előbb ejtette meg boxkiállását, mint a két előtte haladó, így bár di Resta vissza tudott állni elé, Auer a már jobban felmelegített gumijainak köszönhetően könnyedén megelőzte őt. Majd ugyanez játszódott le Muller esetében is. Di Resta azonban később Mullert és Auert is visszaelőzte.

    Gyengén szerepeltek azonban a BMW-k, közülük a legjobb a 12. helyen befutó Bruno Spengler lett.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Csapat Autó diff.
    1 Paul Di Resta HWA Mercedes 57:13.199
    2 Lucas Auer HWA Mercedes 0.587
    3 Nico Muller Abt Audi 2.236
    4 Rene Rast Rosberg Audi 2.898
    5 Edoardo Mortara HWA Mercedes 6.695
    6 Gary Paffett HWA Mercedes 12.166
    7 Robin Frijns Abt Audi 15.009
    8 Loic Duval Phoenix Audi 22.754
    9 Jamie Green Rosberg Audi 25.829
    10 Daniel Juncadella HWA Mercedes 26.844
    11 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 27.249
    12 Bruno Spengler RBM BMW 34.140
    13 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 37.007
    14 Timo Glock RMR BMW 38.689
    15 Augusto Farfus RMG BMW 39.001
    16 Marco Wittmann RMG BMW 39.510
    17 Joel Eriksson RBM BMW 40.534
    18 Philipp Eng RMR BMW 46.994
  • Kiss Norbert újra vezetheti a Mercedes DTM-es autóját

    Kiss Norbert újra vezetheti a Mercedes DTM-es autóját

    A német csillagos márka magyar letéteményese, Kiss Norbert újra komoly megtiszteltetésben részesült a németektől.

    Két éve, 2016-ban már vezethette a Mercedes akkori DTM Taxiját, a dolog aránylag zárt volt, mert a pár körös eseményre péntek este került sor akkor. A 2016-os Gary Paffett akkori autójának a demo változatát vezető szombathelyi pilóta nem ihletődött meg, és az elvárásoknak megfelelően a lehetőségekhez képest egyből gyors tudott lenni vele.

    Idén a kamionversenyzésben eredményes magyar versenyző újra „behívót” kapott a vállalattól: ezúttal vasárnap délben vezetheti azt a bemutatóautót, amely idén a leginkább gyári Mercedest szimbolizáló festést kapta meg, amelyet az idei mezőnyben élesben Pascal Wehrlein vezet. Aki tehát holnap kint lesz a Hungaroringen, újabb történelmi magyar motorsportos esemény része lehet, mert 11:30-tól Norbi már a bokszutcában lesz, és kezdődik majd a rajtprocedúrája. Délben pedig újra a lóerők közé csaphat…

  • A kamion Eb fogadhatja be a Slovakia Ringen a WTCR-t!

    A kamion Eb fogadhatja be a Slovakia Ringen a WTCR-t!

    Argentína egyre biztosabb, hogy kikerül FIA WTCR versenynaptárából, és az első számú helyettes a Dunaszerdahely melletti Slovakia Ring. A motorsport.com információi szerint a szervezők is áldozatául estek az argentin gazdasági válságnak, pedig keresték a megoldást az illetékesek az Eurosport Events képviselőivel Buenos Airesben.

    A gazdasági problémák Argentínában sújtják a 2019-es Dakar ralit is, így ők jövőre teljes mértékben Peruba költöznek.

    Az augusztusi dél-amerikai időpont helyett a túraautó világkupa mezőnye így maradhat Európában, és a hatodik versenyhétvégéjük a Felvidéken lehet, a július 14-15-én megrendezendő kamion Európa bajnoki hétvégén. Bennünk azért van pár kérdés, azon felül, hogy gyakorlatilag reggel nyolctól este hatig folyamatosan mehet a #norbidálás, hiszen hol a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbi, hol pedig a himesházi Michelisz Norbi lesz a pályán, a zengős Nagy Norbiról nem is beszélve. Pár kérdés, ami bennünk felmerült:
    – mi lesz így az eredetileg betervezett KIA Lotos és Swift Cup Europe betétfutamok sorsa?
    – a jelenlegi paddockra is érvényes jegyekkel ugyanúgy megtekinthető lesz-e a FIA WTCR-nek szánt paddock rész is?
    – ha már az Eurosport Events élőben adja majd a futamaikat, lehetséges, hogy ennek haszonélvezője lehet a FIA ETRC is, és a Slovakia Ringről is adnak majd esetlegesen élő streamet legalább?

    Amíg ezekre a kérdésekre is megnyugtató válasz érkezik, addig is visszatérve a túraautósokhoz: az így még nagyobb nyári szünetüket követően Ningboba kell majd repülniük legelőbb Kínába, majd szeptemberben.

    A versenynaptár változásra a FIA Motorsport Világtanácsának is rá kell bólintania ami jövő héten történhet meg, legelőbb kedden.

  • Erősödő pletyka: Argentína helyett Slovakia Ring a WTCR-ben?

    Erősödő pletyka: Argentína helyett Slovakia Ring a WTCR-ben?

    Hallottunk ezt-azt, a WTCR háza tájáról, és egyre erősödik azon dolog, hogy esetlegesen elmaradhat az Argentin versenyhétvége, egyelőre közelebbről meg nem nevezett okokból.

    Hivatalosan persze hiába is érdeklődnénk, mert még az anyjaikat is letagadnák az illetékesek, egyelőre érjük be annyival, hogy  nem zörög a haraszt. A bomba meglepetés azonban az, hogy kimarad akkor a dél-amerikai kör, és Portugália után nem más ugorhat be, mint egy magyarok által is ismert és kedvelt versenyhelyszín: a Slovakia Ring!

    Az argentin futam eredetileg augusztus elejére lett kiírva, de akkor ott északi szomszédainknál motorverseny lesz. így reálisabb a július közepe utáni hétvégék valamelyike inkább, amennyiben meg tudnak egyezni a promóterek a pálya igazgatóival. Mi szurkolunk a dolognak…