Kategória: Touring Car

  • Lynk & Co Cyan Racing: Íme a WTCR autójuk előzetese?

    Lynk & Co Cyan Racing: Íme a WTCR autójuk előzetese?

    A Geely leányvállalata a Lynk & Co kiadott egy előzetest, melyből kiderül, hogy egy túraautós programon dolgoznak a cégcsoport másik ismert alakulatával, a Polestar Cyan Racinggel, akik megnyerték a WTCC-t tavaly.

    Az alábbi videó mutat egy versenyautót, amelynek az alapja a Lynk & Co 03-as, amit Belgiumban gyártanak, és 2019-ben érkezik a szalonokba. Vele szemben pedig a 2017-es nyertes Volvo S60 TC1-es, amivel megszerezték a túraautó világbajnokság egyéni és gyári világbajnoki címét is.

    Arra, hogy a Geely Motorsport miért a Lynk & Co-t találta alkalmasnak arra, hogy versenyautót faragjanak belőle, egy szóvivőjük ennyit mondott:

    „Sehol a világon nincs olyan intenzív forgalom, mint egy versenypályán, ami egy olyan új márkának, mint a Lynk & Co egy olyan motorsportos program lehetősége, ahol tesztelhetik a technológiájukat, az alkatrészeket, valamint a filozófiájuk is szélsőségesen ismert lehet.”

    A Lynk & Co egyelőre annyit erősített meg, hogy valóban túraautós programról van szó, további információkkal azonban csak október 19-én szolgálnak majd. Az még kiderült, hogy a Lynk & Co felügyeli és támogatja a dolgot, azonban az autó fejelsztése már a Geely Group Motorsporton belül történik, a versenyzésért pedig a Cyan Racing felel majd.

    A versenycsapatot majd Lynk & Co Cyan Racing néven kell majd keresni.

     

  • Év végén elválnak a Mercedes és Wehrlein útjai

    Év végén elválnak a Mercedes és Wehrlein útjai

    2018 végeztével, hat együtt töltött esztendő után végleg elválnak a Mercedes és Pascal Wehrlein útjai.

    Mercedes pilótaként Pascal Wehrlein a DTM történetének legfiatalabb indulója lett 2013-ban, majd legfiatalabb futamgyőztese 2014-ben és legfiatalabb bajnoka 2015-ben.

    A sikeres évek után 2016-ban mutatkozhatott be a Forma-1-ben a Manornál, majd egy évvel később a Sauber versenyzője lett. Mindkét évben erőn felül teljesített, és sikerült értékes és meglepetésszerű pontokat szereznie a csapatainak.

    2018-ra azonban a Mercedes nem tudott neki ülést biztosítani a Forma-1-ben, így visszatért a DTM-be és jelenleg a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, de most elérkezett az idő a szakításra.

    „A 2018-as év végén lejár a szerződésem a Mercedesnél és közösen úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk tovább a jövőben. Várom az új kihívásokat és lehetőségeket, és jelenleg is tárgyalok csapatokkal egy jövő évi ülésről. Nagyon hálás vagyok a Mercedes támogatásáért, az első egyeztetésektől, amiket Gerhard Ungarral és Norbert Hauggal folytattam 2012-ben, a DTM-be igazolásomon át a bajnoki címig ami a gyerekkori álmom megvalósulása volt.” – kommentálta Wehrlein.

    „Ez nyitotta meg számomra a Forma-1 ajtaját, előbb a Manorral, majd a Sauberrel. A pontok, amiket szereztem e két csapatnak, fantasztikus pillanatok voltak. Köszönöm mindenkinek Stuttgartban, Affalterbach-ban és Brackley-ben, akik támogattak engem a hosszú úton. Most pedig itt az idő, hogy megtegyem a következő lépést.” – tette hozzá.

    Toto Wolff pedig így reagált a bejelentéskor: „A junior programunk mindig is arról szólt, hogy támogassuk a fiatal tehetségeket, és megtaláljuk azokat a lehetőségeket amik a legjobbak a karrierjüknek. Nem mindig az egyenes út vezet a csúcsra, néha pedig el kell ismernünk, hogy eljött a megfelelő pillanat a válásra.”

    „Sajnos nem tudtunk Pascalnak egy versenyképes ülést biztosítani a jövő évre. Az ő érdekében döntöttünk úgy Pascallal, hogy nem hosszabbítjuk meg a szerződését, így megteremtve azt a lehetőséget, hogy másutt mutassa meg a tehetségét. Szeretnénk köszönetet mondani neki a lenyűgöző teljesítményéért, amit a Mercedes-Benzért tett az elmúlt években. A legjobbakat kívánjuk neki a jövőre.” – zárta.

  • Timo Scheider lesz a Münnich Motorsport új pilótája a WTCR-ben

    Timo Scheider lesz a Münnich Motorsport új pilótája a WTCR-ben

    A Münnich Motorsport megerősítette, hogy harmadik Honda Civic R-et az egykori DTM bajnok, Timo Schneider fogja majd vezetni a szezon utolsó négy futamán. A csapatnak még van esélye arra, hogy az egyéni és a konstruktőri cím is az övéjük legyen. A csapat másik két versenyzője: Esteban Guerrieri és Yann Ehrlacher ezért minden tőlük telhetőt meg fognak tenni.

    Schneider, aki 2008-ban és 2009-ben lett a DTM bajnoka, annak a James Thompsonnak a helyét fogja átvenni, aki az európai versenyhelyszíneken vezette az autót.

    A 39 éves Schneider a 2016-os év végén vonult vissza DTM-ből 16 évnyi versenyzés után. A német legenda jól ismeri a túrautókat, azonban az új WTCR-es kocsikat még meg kell majd szoknia.

    „Számomra ez egy óriási kihívás lesz majd, hogy a szezon közepén fogok csatlakozni a mezőnyhöz úgy, hogy semmi tapasztalatom sincsen,” – mondta Schneider. „Szeretem a kihívásokat, szóval minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy jó eredményeket tudjak felmutatni. Sajnálatos módon a versenynaptáárban szereplő pályák közül egyet sem ismerek, azonban egy élmény lesz majd egy elsőkerék meghajtású TR-es autóval versenyezni majd Makaóban.”

    A német legenda szintén a Münnich Motorsport színeiben versenyez a World Rallycross Championship-ben, ahol a következő futamot a lett fővárosban, Rigában rendezik majd.

    „Azért döntöttünk Timo mellett, mert ő egy nagyon tapasztalt versenyző és nagy segítségünkre lehet majd a bajnoki címért való harcban,”- véli Dominik Greiner, a csapat menedzsere. „Timonak óriási tapasztalattal rendelkezik a túrautók kapcsán. A legfontosabb verseny a Makaói Nagydíj lesz majd számunkra. Remélhetőleg egy pár verseny elteltével Timo megszokja majd az új autót és képes lesz csatázni a többiekkel. Kínában és Japánban lesz majd Timonak lehetősége a felkészülésre.

    „Nagyon jól tudunk Timoval dolgozni a World Rallycross Championship-ben, így ő volt a legjobb pilóta, akit választhattunk. Visszahoztuk őt a túrautózás világába és remélhetőleg ezek után Yann-nal és Estebannal képesek lesznek majd a bajnoki címért harcolni a WTCR-ben.”

     

  • René Rast tökéletes hétvégét zárt a DTM-ben

    René Rast tökéletes hétvégét zárt a DTM-ben

    Az Audi pilótája René Rast a megszerezhető maximális pontszámot zsebelte be a DTM nürburgringi hétvégéjén.

    A szombati tökéletes napja után, ma is megnyerte az időmérőt René Rast, ugyancsak Gary Paffett előtt. A zöld lámpák kialvásánál a Mercedeses Lucas Auer rajtolt fantasztikusat, az ötödik helyről indulva a második helyen találta magát az első kanyart követően.

    Gary Paffett és Timo Glock fej-fej mellett haladtak a hatos kanyarig, ahol a BMW-s leszorította a bajnoki éllovast, amiért figyelmeztetést kapott. Glock „rosszalkodása” itt még nem ért véget, egy körrel később megforgatta az előtte haladó Auert, amiért boxutca áthajtásos büntetést kapott.

    Kettejük ütközése jól jött Paffettnek, aki ismét ott volt Rast mögött, akit pár körig támadni is tudott, de az előzés nem sikerült. A harmadik helyen ekkora a hazai pályán versenyző Mike Rockenfeller haladt. A 2013-as bajnok a nyolcadik kör elején kiszélesítette az egyes kanyart, ezt pedig Bruno Spengler és Paul Di Resta ki is használta. Ezután pedig még több helyet veszített, egészen a kilencedik helyig esett vissza pár kör alatt.

    Di Resta nem sokkal később DRS távolságba került a kanadai mögött, de a BMW-s riválisa növelte a tempót és ellépett a bajnoki címre törő Mercedesestől. Az élmezőnyből René Rast kezdte a kerékcserék sorát.

    Az élen álló után két körrel később érkezett Paffett is a boxba, akinek azonban nem sikerült a kerékcseréje, a jobb hátsó ment fel lassan. Ennek következtében csak a kilencedik helyre tudott visszatérni. Nem sokat tétovázott, elkezdte keményen nyomni. Pár körrel később megelőzte Enget és megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Ezután Joel Erikssont is maga mögé utasította és célba vette Bruno Spenglert.

    Miután minden pilóta teljesítette a kötelező kerékcserét, René Rast vezetett, megnyugtató nyolc másodperces előnnyel Paul Di Resta előtt, akit Marco Wittmann szorongatott. Spengler autózott a negyedik helyen, mögötte szorosan az éllovas Paffettel. A brit gumijai azonban elkezdtek elfogyni, így lemaradt a BMW-től, és a futam végén még védekeznie kellett Erikssonnal szemben.

    Rast kényelmesen szerezte meg idei harmadik futamgyőzelmét, és duplázott a Nürburgringen, ezzel és a két polejával a maximális 56 pontot gyűjtötte be.

    Paul Di Resta és Marco Wittmann állhatott még fel a dobogóra. A további pontszerzők sorrendje: Spengler, Paffett, Eriksson, Farfus, Eng, Wehrlein és Frijns.

    Az összetettben Paffett továbbra is őrzi az első helyét 206 ponttal, de Di Resta csupán két egységgel van lemaradva. Rast pedig ezután a remek hétvége után feljött az összetett harmadik helyére, de az ő hátránya már 57 pont.

    A bajnokság szeptember 21.-23.-ai hétvégén folytatódik az utolsó előtti fordulóval Spielbergben.

  • DTM: Rast nyert, Paffett átvette a vezetést a bajnokságban

    DTM: Rast nyert, Paffett átvette a vezetést a bajnokságban

    René Rast sikerével zárult a német túraautó bajnokság (DTM) első nürburgringi futama, Paul Di Resta nullázása miatt pedig Gary Paffett átvette a vezetést a pontversenyben.

    Rast a rajtot követően remekül védekezett és tartotta maga mögött Gary Paffettet, majd ezt követően szépen fokozatosan növelte az előnyét. Mögötte azonban komoly csatába bonyolódott a Meredeses Paffett és a BMW-es Bruno Spengler.

    Kettejük csatározása még tovább segített a címvédőnek, végül a 40 körös verseny 14.körében Spengler maga mögé tudta utasítani a Mercedest.

    Két körrel később érkezett kerékcserére az éllovas valamint Paffett, ám az Audis simán visszatért a riválisa elé, még ha közel egy másodpercet hoztak is rajta. Spengler pedig két körrel később állt ki a kötelező boxkiállásra, ami kifizetődött és a brit elé tudott visszajönni. Rövid ideig még tudta támadni a BMW pilótáját, aki viszont remekül védekezett és hamar ellépett üldözőjétől, és a leintésig már nem is veszélyeztette őt.

    Az első három sorrendje nem változott, igaz Spengler a végére megközelítette Rastot, de előzés már nem történt. Ez a dobogós helyezés is elég volt arra, hogy Gary Paffett átvegye a vezetést az összetettben. Előnye nyolc pont lett Paul Di Resta előtt, akit a verseny során forgatott meg Phillip Eng.

    A skót ekkor az ötödik helyen haladt, az incidens miatt visszaesett a 11.helyre, de a kiállása után már a mezőny végén találta magát. Enget találta vétkesnek a versenyirányítás, és baleset okozás miatt boxutca áthajtásos büntetést kapott.

    A BMW-s Marco Wittmann a negyedik helyen haladt sokáig, azt követően, hogy kezdetben beszorult Auer mögé, akit végül a remek stratégiai húzással sikerült átugrani. Az utolsó körökben azonban utolérte és megelőzte őt a márkatársa Timo Glock.

    Az egykori F1-es pilóta versenye majdnem kieséssel végződött a Juncadellaval való kemény csatározás miatt. A szenzációs rajtja miatt került a Mercedes spanyolja mögé, akit a 2-es és 3-as kanyarban elég keményen megelőzött. A találkozó miatt Juncadella a 15.helyig esett vissza, Glock pedig szerencsésen tovább tudott menni.

    A BMW pilótája a kiállás után a hatodik helyre tért vissza, ezután pedig megcélozta a negyedik helyet. A futam legvégén már Paffettet is komoly nyomás alá helyezte, de a Coca Cola kanyart szélesen vette, amiatt pedig elszálltak a dobogós reményei.

    A két BMW-s mögött Mike Rockenfeller végzett a hatodik pozícióban. Pascal Wehrlein egy rossz rajt után, remek versenyzéssel a hetedik helyen látta meg a kockás zászlót, Luic Duvalt megelőzve. Az első tízet Agusto Farfus és Nico Müller zárta.

    DTM, Nürburgring, 1.futam végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT AUTÓ KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 Rene Rast Rosberg Audi 40 57:14.769
    2 Bruno Spengler RBM BMW 40 +0.862
    3 Gary Paffett HWA Mercedes 40 +6.862
    4 Timo Glock RMR BMW 40 +7.277
    5 Marco Wittmann RMG BMW 40 +10.048
    6 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 40 +23.208
    7 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 40 +26.827
    8 Loic Duval Phoenix Audi 40 +27.401
    9 Augusto Farfus RMG BMW 40 +35.685
    10 Nico Muller Abt Audi 40 +36.243
    11 Lucas Auer HWA Mercedes 40 +40.143
    12 Joel Eriksson RBM BMW 40 +43.488
    13 Edoardo Mortara HWA Mercedes 40 +43.664
    14 Jamie Green Rosberg Audi 40 +45.384
    15 Daniel Juncadella HWA Mercedes 40 +47.909
    16 Philipp Eng RMR BMW 40 +54.210
    17 Robin Frijns Abt Audi 40 +56.215
    18 Paul Di Resta HWA Mercedes 40 +1:04.040
  • Mick Schumacher vezethette a demo DTM Mercit

    Mick Schumacher vezethette a demo DTM Mercit

    Ma megtehetett pár kört Mick Schumacher a Nürburgringen a Mercedes-AMG DTM demo autójával. A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fiának ez volt az első alkalom, hogy kipróbálhatta magát egy túraautóval.

    A bemutatkozó után így nyilatkozott Mick Schumacher:
    „Nagyon élveztem. Ez egy remek alkalom volt arra, hogy ezt is megtapasztaljam. Nagyon köszönöm mindezt Gerhard Bergernek, aki lehetővé tette ezt. Nagyon meggyőző a DTM autó ereje. Ezen időjárási körülmények között ebben meg legalább melegebb volt, mint a Formula-3-as autóban. Nagyon izgalmas volt, hogy a mélyvízbe dobtak. Pascal Wehrlein tudása pedig a háttérből kifejezetten segített. Például a féknyomással kapcsolatban adott nekem tippeket.”

    Gerhard Berger így vélekedett a bemutatóról:
    „Az ITR-es srácok találták ezt ki. Izgatott a dolog, támogattam, ahogy a Mercedes-AMG is, aztán megcsináltuk. Mick nagyon jól dolgozik a Formula-3-ban, és megszerezte az első győzelmeit is ott. Nézem a srácot, és egyre inkább mutatja a schumacheri géneket, és ahogy ma élvezte vezetni a DTM autót, az örömmel töltött el. Michael Schumacher egy legenda, ő a legjobb Forma-1-es versenyző.”

  • A Formula-E és a DTM versenysorozataiban tart a jövő felé az Audi

    A Formula-E és a DTM versenysorozataiban tart a jövő felé az Audi

    Az Audi 2019-ben is folytatja elektromos autósportbeli tevékenységét, akárcsak gyári részvételét a népszerű DTM túraautó-bajnokságban.

    Az Audi 2019-ben is folytatja elektromos autósportbeli tevékenységét, akárcsak gyári részvételét a népszerű DTM túraautó-bajnokságban.

    Az Audi a 2017/2018-as idényben az első német autógyártóként állt rajthoz a Formula-E bajnokságban, ahol a világszerte rendezett tizenkét futamon négy győzelemmel és összesen tizenegy dobogós helyezéssel az Audi Sport ABT Schaeffler megszerezte a csapatvilágbajnoki trófeát. A további gyártók és partnerek részvételével egyre nagyobb
    népszerűségnek örvendő, tisztán elektromos versenysorozat a márka versenysport-tevékenységének elektromos pillére.

    Az Audi emellett a DTM bajnokságban belsőégésű motorokkal is versenyez a jövőben.

    Elkövetkező szezonjában bő harminc esztendős története egyik legjelentősebb változása előtt áll a DTM sorozata, ahol 2019-ben korszerű négyhengeres, turbófeltöltésű motorokat vezetnek be, valamint a DTM és a japán Super GT szervezésében premierjét tartja az úgynevezett Class One. Az új szabályrendszer mindkét bajnokságban lehetővé
    teszi az autók indítását, s 2019-től az első ízben rendezett közös futamok, így az intenzívebb nemzetközi jelenlét alapjául is szolgál. Az Audi további részvételének feltétele, hogy a Mercedes-Benz kiválását követően legkésőbb 2020-tól ismét legalább három márka szerepeljen a DTM mezőnyében.

    „A Formula-E-ben az elektromos mobilitás területén bizonyíthat ’A haladás technikája” – hangsúlyozta Peter Mertens, az AUDI AG igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja. „Ezzel egyidejűleg belsőégésű motorjainkat is továbbfejlesztjük, a két liter összlökettérfogatú, négyhengeres, turbófeltöltésű aggregátok a teljesítmény és a gazdaságosság előnyös együttesét kínálják. Ezek most világszerte a legfontosabb motorok és 2019-től a Class One futamain is megjelennek, így a DTM – akárcsak a Formula E – még szorosabb kapcsolatba kerülhet a sorozatgyártású modellek fejlesztésével.”

    Amint Dieter Gass, az Audi versenyigazgatója kiemelte: „Meggyőződésem, hogy kedvező pozícióban vagyunk két szakágunkkal. Mindjárt az első szezonunkban elnyertük a Formula-E csapatbajnoki címét, ezzel bizonyítottuk kompetenciákat az elektromos mobilitás területén. Célunk természetesen folytatni e sikert és számos új vetélytársunk között is az élen végezni. A DTM-ben az olyan jövőbemutató technikáknak köszönhetően, mint az új, turbófeltöltésű motorok, továbbra is nagy lehetőséget látunk. Az ehhez szükséges harmadik gyártó tekintetében feltétlen bízom abban, hogy Gerhard Berger, a DTM igazgatója legkésőbb 2020-ig rajthoz tudja állítani e további résztvevőt.”

  • Mick Schumacher az F2-be tart, hétvégén pedig DTM autót tesztel

    Mick Schumacher az F2-be tart, hétvégén pedig DTM autót tesztel

    Mick Schumacher célja eljutni a Forma-1-be, ehhez pedig jövőre célszerű előrébb lépnie az F3-as bajnokságból.

    A Kolner Expressz szerint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 19 éves fia a Formula 2-ben folytathatja majd karrierjét. Jelentésük szerint Mick egy topcsapathoz, vélhetően az ART-hez igazol majd, mely csapatot az FIA elnökének fia, Nicolas Todt irányít. A lap szerint a két Todt Monzában találkozott is ez ügyben Schumacherrel.

    A német Bild szerint a másik opció a DTM lehet Mick számára. Ők úgy tudják, hogy a fiatal versenyző ki is próbál egy DTM-es Mercedest a soron következő DTM/F3 hétvégén a Nürburgringen.

    „Mick szeretné megtapasztalni, hogy milyen egy túraautó a Formula 3-as autókhoz képest.” – írta Helmut Uhl tudósító.

  • Kik lehetnek az Audi és a BMW pilótái jövőre a DTM-ben?

    Kik lehetnek az Audi és a BMW pilótái jövőre a DTM-ben?

    Közeledik a szezon vége, de sem az Audi sem pedig a BMW nem döntött még arról, hogy kiket indít majd a jövőévi DTM szezonban. Változások viszont könnyen történhetnek.

    Három forduló van még hátra a német túraautó bajnokság idei szezonjából, és nem csupán az a kérdés, hogy ki szerzi meg az idei bajnoki címet, hanem hogy hogyan fog alakulni jövőre a pilóták névsora. A Mercedes év végi kivonulásával számos meghatározó versenyző lehet elérhető a maradék két gyártónak. Paul Di Resta pedig már korábban elismerte, hogy nyitott az Audi vagy a BMW felé.

    Most úgy tűnik, hogy egyik bajor márka sem igazán érdeklődik a skótért vagy a Mercedeses csapattársaiért, mivel így is elég erős pilóta felállással rendelkeznek, emellett van egy sikeres junior programjuk és számos tehetséges GT pilótáik, akikből válogathatnak.

    Az ügyfélcsapatok tervezett 2019-es bevonása ugyanakkor újabb helyeket biztosíthat a versenyzőknek. A gyártók viszont abba nem fognak beleszólni, hogy kit ültessenek az autóba az ügyfélcsapatok.

    „A privát csapatoknak tőlünk van szüksége autókra. A pilóták kérdése viszont a saját döntési körükbe tartozik.” – jelentette ki a BMW Motorsport igazgatója Jens Marquardt. „Nagyon elégedettek vagyunk a jelenlegi pilótáinkkal és vannak kivételes tehetségű fiataljaink is. Jelenleg most csak is a versenyzőinkre koncentrálunk és azzal még kevésbé foglalkozunk, hogy ki fog majd nálunk vezetni jövőre.”

    A BMW junior programjának van egy női tagja is Beitske Visser személyében. Ha a 23 éves holland lehetőséget kapna jövőre, akkor Ellen Lohr, Susie Wolff, Vanina Ickx, Rahel Fey és Katherine Legge után ő lenne a következő női versenyzője a DTM-nek.

    „Beitske remek munkát végez és reméljük, hogy tovább folytatja ezt a fejlődési ívet, aztán meglátjuk, hogy mi lesz.”- mondta róla Marquardt.

    A müncheniekhez hasonlóan Ingolstadban sem döntöttek még a jövő évi felállásról, egy biztos, ők sem fognak beleszólni az ügyfeleik pilóta kérdésébe.

    „Az ügyfélcsapatoknál sem áll szándékunkban bele avatkozni abba, hogy kiket versenyeztessenek. Az ügyfélcsapatoknak meg kell próbálniuk összehozni egy biztos költségvetést. Ennek egy módja, a saját pilóták alkalmazása.” – nyilatkozta az Audi Motorsport vezetője Dieter Gass.

    A Motorsport-Total.com értesülései szerint egy nagy távozója már biztosan lesz az Audi gyári alakulatának, ugyanis Robin Frijns minden bizonnyal a Formula E-ben folytatja pályafutását, ugyanis ő a legkomolyabb esélyes a Virgin egyik ülésére. A forrás szerint az ülését egy dél-afrikai pilóta, az Audi GT3-as csapatának tagja Kelvin van der Linde örökölheti meg.

    A két gyártó valószínűleg csak az idei szezon után fogja bejelenteni a versenyzőit.

  • DTM: Az Audi marad jövőre, de a további folytatást feltételhez kötik

    DTM: Az Audi marad jövőre, de a további folytatást feltételhez kötik

    Az Audi megerősítette, hogy 2019-ben is folytatni fogja a DTM programját, ám azt is kiemelték, hogy 2020 után csak akkor lesznek jelen, ha újra legalább három gyártó lesz a rajtrácson.

    „A Mercedes-Benz kivonulása után újra három gyártónak kell jelen lennie ahhoz, hogy az Audi 2020 után is folytassa a DTM-es szerepvállalását.” – olvasható az Audi közleményében.

    A 2019-es idény lesz az első olyan szezon 2011 után, amikor is csupán két gyártó képviselteti majd magát a német túraautó bajnokságban.

    „Ami a harmadik gyártó szükségességét illeti, én nagyon bízok a DTM vezetőjében, Gerhard Bergerben, hogy sikerül egy újabb versenytársat megszereznie.” – nyilatkozta a gyártó vezetője.

    A jövő évben komoly szabályváltozások is történnek majd. A Class One szabályrendszer keretében bevezetésre kerülnek a két literes, négyhengeres motorok is.