Kategória: Touring Car

  • Webber közúton vitte haza az LMP1-es Poschét

    Webber közúton vitte haza az LMP1-es Poschét

    Mark Webber Stuttgart utcáin vezette a Porsche 919 Hybrid Evo-t.

    Az ausztrál versenyző, aki korábban versenyzett is ezzel az autóval, csütörtökön 15 kilométert tett meg vele közúton, a Porsche kutatás-fejlesztési központjától a Porsche múzeumig. Ez volt az úgynevezett „Tribute Tour” utolsó szakasza.

    „Kicsit őrült dolog volt, de mókás volt ezt a szörnyeteget a körúton terelgetni Németországban.” – mondta Webber.

    „A 919-es évek a WEC-ben sokat jelentenek számomra. Megtisztelő volt most hazahoznom a 919 Evo-t.”

    „Az utolsó mérföldek megtétele a közúton most lezárja számunkra az LMP1-es fejezetet és lapozunk egyet.” – mondta Andreas Seidl, a Porsche LMP1-es csapatfőnöke.

    Porsche 919, Racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Porsche AG
  • Szabó Zsolt öt rajthelyes büntetést kapott Filippi kiütéséért

    Szabó Zsolt öt rajthelyes büntetést kapott Filippi kiütéséért

    A Zengő Motorsport versenyzője, Szabó Zsolt Makaóban majd öt hellyel hátrábbról kezdheti meg majd a következő versenyét, köszönhetően annak, hogy Suzukában ütközött a rivális John Filippivel a második futamon.

    A magyar versenyző harcban állt a korzikaival a hajtű kanyarban, majd egyenesen nekiment az ellenfelének a nyitó körben. Szabó ezzel elintézte nem csak ezen versenyét, hanem a harmadikat is, mert azon sem tudott már elindulni. Filippi tudta ugyan folytatni a körözést, de aztán a bokszutcába hajtott, szervizre.

    A versenybírók Szabót a hibájáért megbüntették, így a következő hónapban Makaóban az első versenyét máris érinteni fogja ez az incidens.

  • Huff és Tarquini nyert, Norbi dobogóra ért

    Huff és Tarquini nyert, Norbi dobogóra ért

    Suzukában a második futamon Rob Huff megszerezte a második győzelmét a szériában, Pepe Oriola és Michelisz Norbert előtt. Gabriele Tarquini ötödik lett, és ezzel vissza is vette a vezetést a bajnokságban.

    Huff már a rajtnál jól jött el, és nagyot küzdött a poleból induló Oriolával az első kanyarig, miközben mögöttük Bennani és Guerrieri csinálta a cirkuszt, melynek szalagkorlát és biztonsági autó lett a vége. A takarítást követően a harmadik körben Huff és Oriola újra megléptek, őket követte Denis Dupont, Kevin Ceccon az első verseny győztese pedig a nyolcadik helyért előzte meg Bennanit.

    Michelisz Norbi sem sokat teketóriázott, még az új rajtot követő körben elment Duponnak még a kör végén és megkezdte a felzárkózást a vezető párosra. Az Audist viszont támadta csapattársa, Aurélien Panis, bár eredménytelenül.

    A hetedik körben Ceccon Aurélien Comtét is megelőzte a hetedik helyért, és elkezdte üldözni Tarquinit. Három körrel a leintés előtt Dupontnak elfogytak a gumijai, így Panis, Tarquini és Ceccon is megelőzte őt Az élen pedig Huff kényelmesen nyert, Oriola kivédekezte Michelisz támadásait, és ezzel az összetettben a spanyol pilóta megelőzte Vernayt is.

    A hétvége utolsó futama sikerült csak igazán túraautósra. Tarquini lerajtolta Ceccont, de az Alfást megelőzte Ehrlacher és Comte is. Kevin Ceccon azonban hamar magára talált, és még a kör vége előtt visszaelőzte őket, és elkezdett tapadni Tarquinira. Az események azonban hátrább történtek. Oriola áthámozta magát Michelisz Norbin, némi csattanás árán, és ezzel már a nyolcadik helyen ment, miközben Guerrieri Hondája a hajtűkanyarban egyenesen Yvan Muller oldalába csapódott.

    Mindeközben Kevin Ceccon átvette a vezetést Tarquinitől az élen, de közölték is hamar, hogy öt másodperces büntetést kap majd az olasz, mert nem jól állt fel a rajtrácsra. Ehrlacher egy defektet követően visszaesett, és már matematikai esélye sem volt a továbbiakban a bajnoki címre.

    Hátrább Guerrieri tartotta az Oriola, Muller, Huff és Michelisz vonatot, pedig Oriola és Huff még a sikánt is levágták a hetedik körben. Végül a spanyol a nyolcadik körben el tudott menni Guerrieri mellett, Huff pedig Müller elé egerészte magát, és mivel az argentinnak elfogytak a gumijai, ami miatt egyszer le is szaladt a pályáról, könnyen meg tudta előzni őt is. Két körrel a leintés előtt megvolt a „kötelező” Muller-Michelisz találkozó is, és a francia is a pályán – és a pontokon kívül találta magát.

    Oriola is eltemethette a bajnoki vágyait, mert túl sokszor vágta le a pályát, és kapott egy áthajtásos büntetést, ami miatt a 19. helyre esett vissza. Az utolsó számottevő esemény az volt, hogy Bennani megelőzte még Panis Audiját a negyedik helyért, és ugyan Ceccon látta meg elsőként a kockás zászlót, az időbüntetése miatt Tarquini lett a győztes, és Comte lett a második.

    Tarquini újabb sikere és az, hogy Muller nem szerzett pontot azt is jelenti, hogy z olasz 39 pontos előnyre tett szert a szezonzáró előtt Makaóban, de ott még 87 pont lesz elérhető.

  • Túl sokáig ünnepelt a Team Mulsanne, megbüntették őket

    Túl sokáig ünnepelt a Team Mulsanne, megbüntették őket

    Ahogy arról beszámoltunk, Kevin Ceccon révén történelmi Alfa Romeo és Team Mulsanne siker született a WTCR-ben. Így érthető módon nagy volt az ünneplés a csapatnál, ami viszont egy kicsit elhúzódott.

    Az olasz csapat egy magabiztos győzelmet ért el Comte és Muller előtt. A verseny után azonban túl sokáig ünnepeltek a bokszutcában, így azt későn hagyták el, ami nem igazán tetszett az FIA-nak, így egy 500 eurós (közel 160 ezer forintos) büntetést szabtak ki rájuk.

  • Kevin Ceccon és az Alfa Romeo megszerezte első WTCR győzelmét

    Kevin Ceccon és az Alfa Romeo megszerezte első WTCR győzelmét

    Kevin Ceccon sikerével zárult a WTCR első japán futama, amivel az olasz pilóta és csapata a Team Mulsanne Alfa Romeoja először ünnepelhetett futamgyőzelmet a világkupában.

    A tömeges rajtbüntetések után – amiben a három Münniches Honda, a két BRC-s Hyundai és Björk volt érintett – jelentősen módosult az első futam rajtrácsa. Ennek következtében Aurélien Comte, Kevin Ceccon és Yvan Muller volt az első három sorrendje.

    Comte jól rajtolt és sikerült is megtartania az első helyét az Alfa Romeo előtt. Nem tartott sokáig a francia vezetése, ugyanis a második kör végén a remek tempót diktáló Ceccon sikeresen megelőzte őt. A DG Sport versenyzője azonban a második helyet már nem adta ki a kezéből, hiába támadta őt nagy erőkkel a bajnoki címre törő Yvan Muller.

    Nem sikerült viszont jól a másik YMR Hyundai versenye, Thed Björk ugyanis a harmadik körben eltalálta a pálya végi sikánban kihelyezett gumibálát a Sheddennel való csatázás közepette, ami után defektet kapott és feladta a versenyt.

    Az eset után a biztonsági autó hajtott a pályára, mivel a gumibálát vissza kellett helyezni a kanyarba. A safety car hamar távozott és újra is indult a verseny, ám rögtön újabb kieső is lett, Rob Huff találkozott Yann Ehrlacher-rel, aminek következtében a Volkswagen bal hátulja megsérült és kénytelen volt kiállni a bokszba. A verseny utolsó pár körére még egy teszt erejéig visszatért a pályára.

    Az élen autózó Ceccon hamar ellépett üldözőitől, egészen az újabb biztonsági autós fázisig. A nyolcadik kör végén Ehrlacher állt félre a 130R-kanyarban miután Sheddennel volt egy kis afférja.

    Két körrel a vége előtt távozott a pályáról ismételten a safety car, de megint nem tudták tartani a lépést az Alfa Romeoval, amely Ceccon révén így megszerezte első sikerét a Túraautó Világkupában.

    Aurélien Comte megőrizte a második helyét, míg Yvan Muller lett a harmadik, aki ezzel pontszámban beérte a bajnokság élén álló Gabriele Tarquinit. A harmadik helyezett Thed Björk hátránya 17 pont.

    Esteban Guerrieri és Mehdi Bennani zárta az első öt sorrendjét. Michelisz Norbert a 11. lett, aminek következtében visszaesett a pontverseny nyolcadik helyére. Szabó Zsolt a 21, Nagy Norbert pedig a 22. helyen végzett.

    A vasárnapi futamok magyar idő szerint éjjel lesznek, a fordított rajtrácsos versenyen Pepe Oriola, a főfutamon pedig Kevin Ceccon rajtol majd az élről.

  • Videó: Monteiro visszatért!

    Videó: Monteiro visszatért!

    Komoly balesetből felépülve, leküzdve a látás problémákat, Tiago Monteiro ezen a hétvégén újra versenyautóba ülhet, mi több, részt is vesz a versenyhétvégén! Íme a visszatérésének első pillanatai!

    https://www.youtube.com/watch?v=QjSt-9-b84M&fbclid=IwAR2RdC52rfnfrMHx92_i–k9cFrZvRzVaBW8sV4JScf6_3ke927riFS6G8s

  • Giovanardi nem fejezi be az idei WTCR szezont

    Giovanardi nem fejezi be az idei WTCR szezont

    A többszörös túraautó bajnok, Fabrizio Giovanardi elhagyta a Team Mulsanne Alfa Romeo WTCR csapatot, melyhez márciusban szerződött le.

    Giovanardi és csapattársa, Gianni Morbidelli sem tudott pontot szerezni a szezon első felében. Morbidelli már Szlovákiában sem állt rajthoz, míg Giovanardi azóta 19 pontot gyűjtött, de csak 23. a bajnokságban.

    A csalódást keltő eredmények okán a kínai versenyek után Giovanardi is elhagyta a csapatot.

    A Romeo Ferraris közleménye szerint Giovanardi távozásának oka, hogy „a szezon során képtelenség volt az olasz versenyző igényeihez igazítani az autót”.

    „Nem volt könnyű döntés, és persze sok csalódás is közrejátszott, hogy nem értül el a kívánt eredményeket.” – mondta Giovanardi. „Azért tértem vissza, hogy nyerjek, és elfogadtam a Romeo Ferraris kihívásait, mert hittem a projektben és hittem a csapatban.”

    „Sajnos a dolgok Kínában törésponthoz értek, azért is, mert a technikai problémákat lehetetlen megoldani ilyen messze a gyártól.”

    „Ami megmaradt, az csak az a büszkeség, hogy megszereztem az első FIA WTCR pontokat a Giuliettának, és hogy több látványos versenyem is volt a szezon során.”

    „Annak ellenére, hogy ilyen szomorú véget ért ez az utazás, szeretnék köszönetet mondani a csapatnak és minden csapattagnak, a pályán és otthon. Ők mindig megadtak nekem minden tőlük telhetőt, nagy szenvedéllyel és minden jót kívánok nekik a szezon hátralévő részére, az utánra.”

    „Továbbra is éhezem a versenyzésre és a győzelemre és el szeretném mondani minden rajongómnak, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy találjak egy olyan projektet, mely lehetővé teszi számomra, hogy jó show-t produkáljak a pályán, és top pozíciókért harcolhassak.”

    Giovanardi helyét a hétvégi suzukai hétvégén a TCR Olaszország második helyezettje, Luigi Ferrara veszi majd át.

  • Ötödik helyen zárta első TCR Európa-kupás évét Nagy Dániel

    Ötödik helyen zárta első TCR Európa-kupás évét Nagy Dániel

    A M1RA versenyzője dobogóval búcsúzott a 2018-as szezontól.

    Szombaton hetedik, vasárnap második lett Nagy Dániel a TCR Európa-kupa évadzáró barcelonai hétvégéjén. A M1RA Hyundai i30 N TCR-ével versenyző fiatal magyar pilóta az értékes pontoknak köszönhetően összetettben ötödik helyen végzett a bajnokságban.

    A szezonfinálén maga a csapattulajdonos Michelisz Norbert segítette a M1RA-t és Nagy Dánielt a minél jobb eredménye elérésében. A BRC Racing Team WTCR-ben szereplő magyarja a szombati futamon harmadik, vasárnap negyedik lett, csapattársa, Nagy Dániel pedig a szombati hetedik hely után vasárnap második helyen végzett. Érthető, hogy boldogan kommentálta az eseményeket:

    Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Ez a második hely a maximum volt, hiszen a Hondák egész hétvégén nagyon gyorsak voltak. Szerettem volna egy dobogós eredménnyel meghálálni az egész éves támogatást a csapatnak, a szurkolóknak, a partnereknek, boldog vagyok, hogy összejött. Örülök, hogy így zártuk az évet, elmondhatatlanul büszke vagyok a csapatra, és itt is nagyon köszönöm nekik az egész éves munkát. Motiváltan zárom ezt az évet, annak ellenére, hogy sokszor küzdelmes volt. A jövőről még korai beszélni, most egy kis pihenés következik.”

    Nagy Dániel 138 pontjával összetettben ötödik, a csapatok versenyében a M1RA 211 ponttal a negyedik lett a 2018-as TCR Európa-kupában.

  • 4. hely és csapatgyőzelem – így zárta Tassi Attila az idei szezont

    4. hely és csapatgyőzelem – így zárta Tassi Attila az idei szezont

    Óriási küzdelem zajlott ma a Túraautó-Európa-bajnokság utolsó futamán – Tassi Attila az összetett verseny 4. helyezettjeként fejezte be az idei szezont, csapata, a HELL ENERGY Racing Team with KCMG pedig megnyerte a csapatbajnokságot.

    Lezajlott az utolsó futam is Barcelonában, ezzel véget ért a TCR Europe 2018-as szezon. Az összetettben az első három helyért folyó verseny hihetetlenül szoros volt: a tegnapi első futam után az első helyen 177 ponttal Mikel Azcona vezetett, a második helyen Dusan Borkovic állt 154 ponttal, míg Tassi Attila és Jean-Karl Vernay 153 ponttal holtversenyben álltak a 3. helyért.

    Tassi a mai második futamon a fordított rajtrács miatt a 9. helyről indult. Az első körben jól is szerepelt a HELL ENERGY Racing Team with KCMG pilótája, a második körben aztán Azcona és Borkovic dulakodásának Tassi itta meg a levét – a szerb nekiütközött a magyar fiatalnak, aki a sóderágyra került, az ő autója pedig megsérült, ezzel mindkettejük számára véget ért a verseny. Több pontot ugyan egyikük sem szerzett, de az egy pontos előny megmaradt Borkovic számára, így ő lett a bajnokság bronzérmese.

    A szerencsétlen helyzet ellenére Tassi boldog, hiszen csapata, a HELL ENERGY Racing Team with KCMG, Mike Halder mai győzelmével megnyerte a csapatbajnokságot, Josh Files pedig a 6. helyen végzett az összetett versenyben.

    „Volt egy nagyon jó első köröm, aztán a semmiből felbukkant Borkovic és kilökött a sóderágyra. Innen már nem tudtam folytatni a versenyt és ezzel elestem az összetett 3. helyezéstől. Persze csalódott vagyok, de nem bánkódom, mert a tegnapi rajt-cél győzelem volt az eddig legnagyobb élményem a TCR pályafutásom során, és ezt már senki nem veheti el tőlem. Ráadásul a csapatom nyert, szóval így is van mit ünnepelni. Nagyon hálás vagyok, hogy idén is versenyezhettem, szerencsés vagyok, mert mindent egybevetve jó évet zártunk ma.” – mondta a 19 éves versenyző, Tassi Attila.

  • Bemutatkozott a Cupra e-Racer

    Bemutatkozott a Cupra e-Racer

    Az új Cupra e-Racer, mely tagja lesz az első, 2020 ban debütáló, teljes mértékben elektromos túraautó bajnokságnak, megtette első demo köreit Barcelonában, az ex-WTCC versenyző, Jordi Gene jóvoltából.

    Az ETCR-es elektromos autó hátsó kerék meghajtású és 680 lóerőre képes.

    Gene elmondta hogy az autónak sokkal nagyobb a nyomatéka, mint eddig bármelyik túraautónak, amelyet vezetett, az autó hangja belülről pedig nem különbözik a korábbiakétól.

    https://www.facebook.com/electrictcr/videos/164984487775826/