Kategória: Touring Car

  • Tarquini az első WTCR bajnok, Michelisz Norbi a negyedik helyen zárt

    Tarquini az első WTCR bajnok, Michelisz Norbi a negyedik helyen zárt

    A WTCR szezonzáró makaói hétvégéjének második versenyét Frederic Vervisch nyerte.

    Comtoyou Audi versenyzője a második sorból indult, de azonnal sikerült megelőznie az alfa romeós Kevin Ceccont, majd később a pole-ból induló Timo Scheidert is maga mögé utasította. Ettől fogva már zavartalanul körözhetett a leintésig.

    Vervisch ezzel első 2018-as győzelmét szerezte meg, így elmondható, hogy ő a 15. versenyző, aki az idei WTCR szezonban nyerni tudott.

    Miután Vervisch biztosította első helyét, a figyelem Mullerre összpontosult. Muller az ötödik helyről indult és rögtön Pepe Oriola elé került, aki Yann Ehrlacherrel akadt össze.
    Oriola a falba csúszott, Muller azonban el tudta kerülni, míg a többiek számára eltorlaszolta az utat, Jean-Karl Vernay, Michelisz Norbi és Rob Huff bele is csúsztak.

    Gabriele Tarquinit Thed Björk tolta meg, autója meg is sérült, be kellett hajtania a boxba és feladni kényszerült a versenyt.

    Muller pedig újabb előzést hajtott végre és már a harmadik helyen haladt tovább. Négyszer is megpróbálta megelőzni a DTM bajnok Scheidert, ez azonban nem sikerült neki.

    Végül Vervisch – Scheider – Muller sorrendben intették le a top hármat.

    Szabó Zsolt és Nagy Norbi a 22. és 23. helyen végeztek.

     

    A szezon legutolsó versenyét Esteban Guerrieri nyerte, Gabriele Tarquini pedig 18 pontnyi előnnyel Yvan Muller előtt megnyerte a WTCR legelső bajnoki címét.

    Muller a hatodik helyről indult és legalább a harmadik helyen kellett volna végeznie ahhoz, hogy maradjon esélye Tarquinivel szemben, aki a 14. helyről indult.

    Muller a rajtot követően a negyedik helyre ugrott, míg Guerrieri átvette a vezetést a pole-ból induló Rob Hufftól.

    Vernay azonban visszaelőzte Mullert.

    Tarquini a kilencedik helyre jött előre, így Mullernek már minimum egy második helyre lett volna szüksége a végső győzelemhez. Azonban nem tudott a top 3-ba kerülni.

    Tarquini bajnoki címe végül akkor lett bebiztosítva, mikor Szabó Zsolt miatt pályára hajtott a biztonsági autó-

    A szezonzáró versenyt tehát Guerrieri nyerte Huff és Michelisz Norbi előtt!

    Tarquini lett a 2018-as WTCR bajnok, míg Michelisz Norbi a negyedik helyen zárta a bajnokságot.
    A pontversenyben Nagy Dani a 20., Nagy Norbi a 25., Szabó Zsolt pedig a 31. lett.

  • Jean-Karl Vernay nyerte az első futamot Makaóban

    Jean-Karl Vernay nyerte az első futamot Makaóban

    Nagy meglepetésre Jean-Karl Vernay nyerte meg a WTCR első futamát Makaóban, megelőzve Rob Huffot, akinek minden esélye megvolt a győzelemre. Az Audi pilótájának először Huff Volkswagenjét, majd Yvan Müller Hyundaiát utasította maga mögé a győzelem érdekében.

    A rajtnál Vernaynak sikerült megelőznie Esteban Guerrieri Hondáját. Az argentin versenyzőnek volt a legkisebb végsebessége az egyenesekben, szóval nagyon nehéz volt számára a védekezés. Müllernek pedig sikerült megelőznie azt a Robert Huffot, aki a makaói aszfaltcsík specialistája.

    Mehdi Bennani Fréderic Vervischssel ütközött, miközben a hatodik helyért csatáztak. Az eset miatt a pályára gurult a biztonsági autó. A versenyt a harmadik körben indították újra. Vernay azonnal megtámadta Müllert a célegyenesben és sikerült megelőznie a bajnoki esélyes francia pilótát

    Vernaynak ezek után védekeznie kellett, ugyanis Müller és Huff is nagyon közel autózott hozzá. Huff és Müller autója 60 kilogrammal könnyebb volt az Audinál, azonban ennek ellenére nem sikerült megelőzniük Vernay Audiját.

    A versenyt ezután piros zászlóval félbeszakították, mert Vernay csapattársa, Gordon Shedden a falnak csapódott és az autója elzárta a pályát. Ezek után egy négykörös sprintverseny erejéig tartott még a futam, ahol Vernay továbbra is utolérhetetlennek bizonyult.

    Vernay fél másodperces előnnyel nyerte meg a futamot Müller és Huff előtt. Az Audi pilótája a győzelmének köszönhetően már a harmadik helyen áll az összetett pontversenyben.

    A negyedik helyen a bajnokság éllovas, Gabriele Tarquini végzett. Az olasz a hetedik helyről rajtolva sikerült felzárkóznia, ami egy olyan utcai pályán, mint Makaó, elképesztő teljesítmény. Tarquininek holnap még nehezebb dolga lesz, ugyanis az olasz csak a tizennegyedik helyről vághat majd neki a holnapi versenyeknek.

    Az olasz Hyundai pilóta 33 ponttal előzi meg a márkatárs Müllert. A hátralevő két futamon összesen 55 pontot lehet még szerezni. A két Hyundai pilóta között fog eldőlni a bajnoki cím sorsa.

    A második versenyt holnap reggel 8:20-kor rendezik majd, ahol a Münnich Motorsport versenyzője, Timo Scheider rajtolhat majd az első rajtkockából.

  • Michelisz Norbi 2010-ben, Makaóban

    Michelisz Norbi 2010-ben, Makaóban

    Michelisz Norbi 2010-ben, a WTCC makaói fordulójának második versenyén megszerezte pályafutása első WTCC győzelmét a Zengő-Dension Team Seatjával.

    Idén Michelisz Norbi a WTCR makói kvalifikációin egy hetedik és egy harmadik helyet szerzett. Vajon sikerül újra nyernie Makaóban?

    Kattints ide, hogy megtudd mikor lesznek a versenyek!

    Michelisz Norbi 2010-ben, Makaóban:

    Michelisz Norbi, michelisz norbert, makaó, racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Macau GP

    Michelisz Norbi, michelisz norbert, makaó, racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Macau GP
  • Augusto Farfus távozik a DTM-ből

    Augusto Farfus távozik a DTM-ből

    Távozik a DTM-ből a brazil Augusto Farfus, aki marad a BMW kötelékében, de már csak a GT versenyzésre szeretne összpontosítani 2019-től.

    Farfus 2007 óta versenyez BMW-vel, amikor is a bajorok autóját vezette a WTCC-ben, illetve egyike volt annak a hat pilótának, akit a BMW kiválasztott, hogy versenyezzen náluk a DTM-ben, miután 2012-ben visszatértek a sorozatba.

    DTM-es karrierje során 104 versenyen indult, ezeken négy futamgyőzelmet szerzett, és 2013-ban második lett a bajnokságban az Audis Mike Rockenfeller mögött. 2014 óta viszont nem tudott futamot nyerni és a top tízben sem végzett a bajnokságban.

    A BMW közleményben tudatta, hogy Augusto Farfus, aki a WEC GTE Pro kategóriájában is szerepel náluk, jövőre csak és kizárólag a GT versenyzésre fog összpontosítani. A gyár részéről még nem jelentették be, hogy ki veszi majd át a helyét a német túraautó bajnokságban.

    „Ez teljes mértékben az én elhatározásom volt. Nagyon örülök, hogy a BMW elfogadta és támogatja a döntésemet. Sikeres voltam a DTM-ben, de mindig is nagy rajongója voltam a hosszútávú versenyzésnek és ezt a döntést nem a szezonzáró után hoztam meg, hanem már jóval korábban.” – indokolta Farfus.

    „Eltartott egy ideig amíg eldöntöttem és mérlegeltem, de úgy érzem ez a megfelelő időpont a váltásra. Régóta részt veszek GT versenyeken, de ezek részleges elkötelezettségek, de úgy vélem, hogy eljött az idő, hogy teljesen arra koncentráljak.” – tette hozzá.

    A BMW Motorsport igazgatója Jens Marquardt kijelentette, hogy Farfus továbbra is értékes tagja marad a BMW családjának.

    „Augusto a világ egyik legjobb GT versenyzője. Szeretnénk folytatni az együtt megkezdett, sikeres történetet, ami már 2007 óta íródik.” – mondta.

  • Az Audi bejelentette a 2019-es WTCR pilótáit!

    Az Audi bejelentette a 2019-es WTCR pilótáit!

    Az Audi megtartja az idei pilótáit a 2019-es túraautó világkupában, vagyis a WRT és a Comtoyou csapatok is változatlan felállással folytatják.

    A német gyártó bejelentette, hogy jövőre ugyanazok a pilóták, ugyanazok a csapatok és ugyanaz az az RS3 LMS TCR autó fog jövőre is indulni a WTCR-ben is mint idén.

    Vagyis a gyári pilóták is maradnak náluk, Gordon Shedden és Jean-Karl Vernay a Team WRT-nél, míg Frederic Vervisch az Audi Sport Team Comtoyou versenyzője lesz. Privát csapatkén fog futni a belga Comtoyou Racing, Nathanael Berthonnal, Denis Dupont-nal és Aurelien Panis-szal.

    Vernay 2017-ben megnyerte a WRT-vel a TCR International Series-t, és az idei bajnokságban is ő áll legjobban az Aduisok közül, ötödik a pontversenyben. A hétvégi makaói szezonzárón pedig van még matematikai esélye is a világkupa győzelemre.

    Az Audi azt is bejelentette, hogy legalább két gyári támogatott R8 LMS GT autóval rajthoz állnak az immár ötfordulós Intercontinental GT Challenge sorozatban is. Idén ebben a sorozatban gyártói bajnoki címet szereztek, így jövőre a címvédésre törekednek.

  • Alonso: Idén már csak a WEC bajnoki cím számít

    Alonso: Idén már csak a WEC bajnoki cím számít

    Újabb csalódást keltő versenyen van túl a McLaren és Fernando Alonso, a wokingiak már a szabadedzéseken is szenvedtek, a szombati időmérőn pedig a Q1-ben búcsúztak. A futam sem sikerült fényesebben, Alonso és Vandoorne sem tudott pontot szerzeni.

    A kétszeres világbajnok utolsó előtti futamán vett részt a Forma-1-ben tegnap, jövőre pedig az Indy500-on való indulással ismét megpróbálkozik a tripla korona elhódításával, miközben a WEC szuperszezonját is teljesíti.

    „Idén az egyetlen célom az, hogy WEC bajnok legyek” – mondta Alonso a futamot követően.

    „A Forma-1-ben mindig tudjuk, hogy mi lesz az eredmény két hét múlva. Abu Dhabiban is a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari lesznek elől. Őket követi majd a Haas, a Force India, a Renault, a Sauber, a McLaren, a Toro Rosso and a Williams. Majd meglátjuk.”

    Habár az F1 csak két hét múlva folytatódik, Alonso a jövő hétvégén sem fog unatkozni, a WEC mezőnye ugyanis Kínába utazik.

    „Shanghajban megpróbálunk egy jó versenyt teljesíteni, pontokat szerezni, és remélhetőleg ezúttal is ott leszünk a dobogón” – tette hozzá a bajnokságot vezető Alonso.

  • Jövőre új Hyundai típussal indulhat Michelisz Norbi is a WTCR-ben?

    Jövőre új Hyundai típussal indulhat Michelisz Norbi is a WTCR-ben?

    A Hyundai bemutatta az új Veloster N TCR-t amellyel 2019 pályára lépnek majd. Az új autót is a Hyundai Motorsport Customer Racing Team fejleszti, amely megálmodta a bajnokságot megnyerő i30 N TCR-t is, és a Hyundai Motorsport központjában Alzenauban építik meg. Az autó teljesen homológ lesz minden TCR széria számára, prioritást élveznek majd azon privát csapatok, akik olyan országokban versenyeznek majd, ahol az új Veloster N utcai autó is elérhető lesz.

    A Bryan Herta Autosport lesz az egyike ezen csapatoknak, és az autót már be is nevezték a 2019-es IMSA MICHELIN Pilot Challenge-re. Ők a csapatok és a gyártók bajnokságát is megnyerték a 2018-as Pirelli World Challenge TCR osztályában az i30 N TCR-rel és ezzel a lépéssel is erősítik a kapcsolatukat a gyártóval, hogy kiemelt szerepbe kerülnek ezen autó eladásában az amerikai piacon. Így nyilatkozott erről Bryan Herta:

    „A második fejezet izgalmas lesz. Nagyon sikat tanultunk a versenyzésről és a győzelmekről az i30 N TCR-rel az elmúlt szezonban. Tudjuk, hogy milyen jó alap ez a kemény versengésben. A Veloster N TCR minden nagyszerű tulajdonságát átveszi az I30 N-nek, így egy világszínvonalú versenyautót kapunk, ami kompatibilis azon utcai változattal is, amit a rajongóink megvásárolhatnak és minden nap használhatnak. A Veloster N TCR 85%-ban a fő elemeiben a jelenlegi i30-as lesz, de még csak később kerül majd leleplezésre.

    Dean Evans, a Hyundai Motor America vezető marketingese hozzátette:

    „Boldogok vagyunk, hogy a Bryan Herta Autosport újra minket választott, és Amerika legismertebb versenypályáin száguldanak majd az új Veloster N TCR-rel, az IMSA MICHELIN Pilot Challenge keretein belül. A 2018-as bajnoki menetelésük után nagyon várjuk azt, hogy újra odateszik magukat a Veloster N TCR versenyautóval is, a rajongóink és a vásárlóink örömére.”

  • Lopez visszatérne túraautózni, és Michelisz Norbit kedveli

    Lopez visszatérne túraautózni, és Michelisz Norbit kedveli

    A háromszoros WTCC világbajnok, José María Lopez jelenleg a WEC-ben és a Formula E-ben jeleskedik, de elárulta, hogy érdekelné újra a túraautózás. A TouringCarTimes ilyen irányú kérdésére így válaszolt:

    „Persze, hogy érdekelne! Az a három szezon, amit a WTCC-ben tölthettem, az életem legjobb része volt, aminél csak a dobogós helyezésem Le Mansban, és a győzelmem Fujiban volt jobb. A túraautózásnak köszönhetem azt, hogy visszatérhettem Európába, és ez vezetett a versenyzői karrierem jelenlegi állomásaihoz is. Jó barátokat is szereztem, főleg a Citroen WTCC csapat mérnökeivel jöttem ki jól, illetve a versenyzők közül megemlítenék egy jó srácot, Michelisz Norbertet.”

    López azt is elárulta, hogy 2017-ben gondolkodott azon, hogy visszatérjen az argentin Super TC 2000-es bajnoksághoz:

    „A hosszútávú világbajnokságon volt egy komoly balesetem Silverstoneban, és egy ütközésem Sanghajban, és bizonytalan volt a jövőm a formula E-ben is, megrekedtem kissé. Ma még te vagy a király, holnap már egy senki vagy. Soha nem tudhatod, hogy mikor kapsz esélyt egy visszatérésre. Ez persze nem jelenti azt, hogy közel álltam volna egy visszatéréshez, de gondolkodtam rajta. A versenyzés a munkám, a szórakozásom és az életem, de ha el kellene hagynom Európát, mindig lenne helyem Argentínában.”

    A 35 éves pilóta a múlt hétvégén visszatért egy alkalomra a Super TC 2000-es versenyre Buenos Airesben, a Toyota gyári pilótája, Matías Rossi mellé, és elárulta, hogy egyszer majd versenyezne újra a hazájában:

    „Tudom, hogy egy napon visszatérek Argentínába, de szeretném tartani a jelenlegi szintemet, ameddig csak lehet. Nem vagyok már fiatal, 25 éves vagyok és nincsenek ilyen öregek nagyon az LMP1-es mezőnyben. 150%-ot kell adnom ahhoz, hogy ezen a szinten legyek. Amit igazán hiányolok Európában az, hogy ott velem lehet a családom és a barátaim. Ezt akkor értékeled csak igazán, ha hazatérsz Európából. Nem olyan mint odaát, az emberek ismernek minket, de nem „üldöznek” minket úgy, mint Argentínában, kivéve talán a 24 óráson, Le Mansban.”

  • Yvan Muller újra nagy kedvvel versenyez, jövőre is maradna

    Yvan Muller újra nagy kedvvel versenyez, jövőre is maradna

    A magyar túraautó rajongók közkedvelt francia pilótája, Yvan Muller elárulta, hogy akár vissza is térne jövőre, miután újra érzi a versenyszellemet magában. A 49 éves versenyző pedig akár még bajnok is lehet a szezonzárón Makaóban.

    Mint az ismeretes, 2016-ban jelentette be a visszavonulását, amikor még a Citroennél versenyzett, majd csatlakozott tavaly a Polestar Cyan Racinghez tanácsadóként, melynek eredményeképp Thed Björk lett a világbajnok, talán annak is köszönhetően, hogy Yvan visszatért a szezonzáróra Katarban.

    Idén a saját csapatával állt fel a rajtrácsra, még úgy is, hogy ismert volt az, hogy ez a program csak egy évig fut. Björkkel együtt a Hyundai i30 N TCR-t hajtják az YMR csapatban, de nem zárja ki azt már, hogy akár jövőre is visszatérjen. Ennyit mondott a TouringCarTimesnak:

    „Most még nem tudom azt, hogy jövőre is versenyzek-e. Nem zárom ki. Alapvetően idén sem akartam versenyezni, de ha azt akartam, hogy ott legyen a csapatom a mezőnyben, azt akarták, hogy versenyezzek, és meglepetésemre élveztem is. Nem rossz a sebességem, és úgy néz ki, hogy a bajnoki címekért is harcban lehetünk.”

    A vasárnapi suzukai versenyt követően előbb úgy állt a táblázat, hogy egyenlő pontjuk volt Gabriele Tarquinivel, majd 39 pontos hátrányba került a nap végére, de Makaóban még 87 pont lesz szerezhető a szezonzárón. Az esélyeiről így vélekedett:

    „Matematikailag még elérhető a cím, de azt gondolom, hogy azért ez nem olyan egyszerű. Makaó azonban Makaó, a hazárdjátékok városa, így sosem tudhatjuk, hogy mi fog történni.”

  • Yann Ehrlacher nem lesz többé „jófiú” a szuzukai hétvége után

    Yann Ehrlacher nem lesz többé „jófiú” a szuzukai hétvége után

    Yann Ehrlacher elmondta, hogy ezentúl „senkinek sem akar a barátja” lenni, miután a francia pilótát megbüntették a második futamon a Robb Huffal való ütközéséért. Ugyanakkor a francia pilóta Frédéric Vervisch-sel is szinte ugyanúgy ütközött össze, mint Huffal, azonban az Audinál versenyző, Vervischt a stewardok nem találták bűnösnek.

    Ehrlachernek egyelőre borzalmasan alakul a szezon második fele. A francia pilóta a zandvoorti hétvége után még vezette a bajnokságot, azonban jelen pillanatban csak a tizenegyedik helyen áll és már semmi esély sincs a bajnoki címre, aminek a sorsa a szezonzáró Makaói Nagydíjon fog majd eldőlni.

    „Az első verseny az ütközések miatt ment el,” – mondta Ehrlacher. „ A legfontosabb dolog, hogy soha többé nem leszek jófiú.

    „A bajnokságban rengeteg rossz döntést hoznak meg a stewardok. Megbüntettek, amiért ütköztem Robbal. Rob nyilván ragaszkodott a pozíciójához, azonban amit a stewardoknak mondott az eset kapcsán, nem volt igaz, ugyanis ez csak egy versenybaleset volt. A büntetés rá is nyomta a bélyegét a versenyemre, ugyanis a büntetés miatt az eredetinél tíz pozícióval kerültem hátrébb.

    „Elfogadom a stewardok döntését, azonban három körrel azelőtt Vervisch pont ugyanezt csinálta velem szemben és ő nem kapott büntetést. Át kellett hajtanom a kavicságyon, ami miatt visszaestem. Ha ez nem történt volna meg, akkor Rob nem lett volna előttem. Ningboban más volt a helyzet, ott is Vervisch hajtott belém és végül ott sem kapott büntetést.”