Kategória: Touring Car

  • Megvannak a WEC új „hiperautó” szabályai

    Megvannak a WEC új „hiperautó” szabályai

    Véglegesítették az LMP1-es osztály 2020-tól életbe lépő új szabályait, amikortól is a versenymasinák a gyártók utcai autóira fognak hasonlítani.

    Az FIA és az ACO által közösen meghozott szabályok fő célja a költségcsökkentés és ezáltal a szériában résztvevő gyártók számának emelése (a Porsche, az Audi és a Nissan kivonulása óta jelenleg csak a Toyota képviseli a nagy autóipari cégeket az LMP1-es kategóriában). Az előzetes számítgatások szerint az új szabályzat révén egy öt szezonra elkötelezett kétautós csapat fenntartása évenként 20 millió euróba fog kerülni, a hibridrendszert csak megvásárló csapatok pedig évenkénti 3 millió eurós tételkiadással számolhatnak két autóra vetítve.

    „Nem az a cél, hogy kiegyensúlyozzuk az autók közötti teljesítményt” – mondta Vincent Beaumesnil, az ACO sportigazgatója. „Inkább a ’fejlesszünk minden áron’ mentalitást akarjuk megváltoztatni, aminek következtében az előző generációs autók esetében csillagászati magasságokig emelkedtek a költségek.”

    Az „extrém fejlesztési kiadások” csökkentése érdekében az új autók ballasztot is kapnak annak függvényében, mennyi pontot szereztek: egy pont fél kiló pluszt jelent majd, az ily módon maximálisan kiróható súly pedig 50 kg lesz. További könnyebbség a pénztárcákra nézve, hogy a 2020/21-es szezontól kezdve egy autót öt évre homologizálnak, szemben az eddigi ’új év, új modell’ tendenciával, habár a gyártók az ötéves periódus alatt egyszer kihasználhatják a joker-kártyát és építhetnek új autót. Ami a hajtást illeti, egyetlen hibridrendszer lesz engedélyezve az első tengelyen (maximum 200 kW/268 bhp) az 520 kW-os (697 lóerős) belsőégésű motor mellett. Mindent összevetve a hiperautók körülbelül hét másodperccel lassabb köridőre lesznek képesek Le Mans-ban, mint a jelenlegi generációs LMP1-ek.

  • Itt a 2019-es WTCR versenynaptár

    Itt a 2019-es WTCR versenynaptár

    Sepang is bekerült a WTCR 2019-es versenynaptárába, ráadásul szezonzáróként. A pontos dátum még nem ismert, az azonban igen, hogy a versenyhétvége három versenyéből az egyik éjjel kerül majd megrendezésre.
    A hungaroringre az április 28-i hétvégén érkezik majd a mezőny.

    Benne maradt a naptárban a Slovakia Ring is, ezúttal azonban nem egy hétvégén rendezik majd a versenyeket a Kamion Eb-vel.

    Íme a 2019-es WTCR naptár

    Április  7 Marokkó Marrakech
    Április 28 Magyarország Hungaroring
    Május 12 Szlovákia Slovakia Ring
    Május 19 Hollandia Zandvoort
    Június 22 Németország Nurburgring Nordschleife
    Július 7 Portugália Vila Real
    Szeptember 15 Kína Ningbo
    Október 27 Japán Suzuka
    November 17 Makaó Macau
    ? Malajzia Sepang

    A WTCR pontrendszerén is egyszerűsítenek. Minden versenyen a top 15 kap majd pontot, a következő mértékben: 25 – 20 – 16 – 13 – 11 – 10 – 9 – 8 – 7 – 6 – 5 – 4 – 3 – 2 -1

    Az első kvalifikáció top 5-je is kap majd pontot, ami idén csak a második kvalifikáció Q3-asainak járt.

    Mindemellett a 2019-es mezőny lészáma 28-32 fő lesz.
  • A Hungaroringen indul a 2019-es TCR Europe és az Eastern Europe is!

    A Hungaroringen indul a 2019-es TCR Europe és az Eastern Europe is!

    A TCR Europe promótere kiadta végre a 2019-es versenynaptárt, amely újra 7 helyszínt tartalmaz. Az alkalmak száma maradt, a pályák azonban nem, így kikerült Paul Ricard, de érkezik a Red Bull Ring és Oschersleben.

    Idén két holland rendezvény is volt, és a széria ellátogatott Zandvoortba és Assenbe is, 2019-ben azonban már csak egy maradhat, de még nem tudni azt, hogy melyik. Ahogy 2018-ban is, több széria is futott együtt a TCR Europe mezőnyével, nem lesz ez jövőre sem másképp: a TCR Benelux ötször, a TCR Eastern Europe háromszor, a TCR UK meg Spa-Francorchampsban vendégszerepel majd a többiekkel együtt.

    Paulo Ferreira nyilatkozott a szervezők részéről:

    „Elégedettek vagyunk azzal, hogy a bemutatkozó szezonunk ennyire sikeres volt, és Európából a legjobb túraautós versenyzőket és csapatokat vonzotta.Biztosak vagyunk benne, hogy mennyiségben és minőségben is jövőre tovább fejlődünk, különösen azért, mert érkeznek versenyzők a TCR Beneluxból, TCR UK-ből és a TCR Eastern Europeból. Tovább fogjuk ösztönözni a nemzeti TCR bajnokságokat arra, hogy legyenek részesei a TCR Europe versenyhétvégéinek.”

    Új pontrendszer is bevezetésre kerül, ahol már a top 15 versenyző kap pontot az alábbiak szerint: 40, 35, 30, 27, 24,21, 18, 15, 13, 11, 9, 7, 5, 3, 1.

    2019-es TCR Europe versenynaptár:
    április 27-28 – Hungaroring (benne TCR Benelux és TCR Eastern Europe)
    május 17-19 – Hollandia (benne TCR Benelux)
    június 8-9 – Spa-Francorchamps (benne TCR Benelux és TCR UK)
    július 13-14 – Red Bull Ring (benne TCR Eastern Europe)
    augusztus 3-4 – Oschersleben
    szeptember 21-22 – Barcelona (benne TCR Benelux)
    október 12-13 – Monza (benne TCR Benelux és TCR Eastern Europe)

  • Hyundai 2019: Michelisz, Tarquini és még két meglepetés név!

    Hyundai 2019: Michelisz, Tarquini és még két meglepetés név!

    Négy versenyzővel képviselteti magát a Hyundai Motorsport a FIA WTCR-ben a második szezonban. A márka sikerességét meg mi sem mutatja jobban, mint hogy az összes TCR szériában 2018-ban 53 győzelmet arattak.

    Gabriele Tarquini természetesen marad, és megpróbálja az idén megszerzett egyéni bajnoki címét megvédeni, egy Hyundai i30N TCR volánja mögött. Akik viszont szeretnének nagyon is borsot törni az orra alá csapattársaként az Michelisz Norbert, és a márkához érkező két másik pilóta: Nicky Catsburg és Augusto Farfus!

    2018-ban Thed Björk és Yvan Muller is képviselte a márkát az YMR pilótáiként, míg Tarquini és Michelisz a BRC Racing Team színeiben tündököltek. Utóbbi garnitúra marad is, ugyanakkor Catsburg és Farfus érkezésével a Hyundai Motorsport két további top pilótát ültet az i30 N TCR-be, akik először a járgányt majd jövő hónapban, egy három napos teszten próbálhatják ki, Portugáliában, az Algarve International Circuiten.

    A széria promótere, François Ribeiro szerint igen erős kvartettel indul neki a következő szezonnak a dél-koreai márka:

    „A Hyundai privát csapatainak a versenyzői felállása az első azon sorban, amelyik megmutatja, hogy erősödik a mezőny 2019-ben a WTCR-ben. Nagyon jó hír az, hogy magasan képzett nemzetközileg is ismert versenyzők, mint Nicky és Augusto is visszatérnek a rajtrácsunkra. Mindketten megszokták a versenyképes környezetet, és motiváltan érkeznek, hogy elnyerjék az első FIA WTCR bajnoki címüket. Nem kétséges, Augusto, Nicky, Gabriele és Norbi is hihetetlen tapasztalattal és tehetséggel bírnak a két Hyundai privát csapatban majd.”

    És mi a véleménye a versenyzőknek?

    Nicky Catsburg: „Nem titok, nagyon a részese akartam lenni 2019-ben a WTCR-nek. Nem vezettem még TCR-es autót, de Gabriele megnyerte a bajnokságot, így azt gondolom, hogy hamar fel tudom venni a ritmust.”

    Augusto Farfus: „Miután láttam, a WTCR-ben a versengés magas szinvonalát, nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatom hozzájuk 2019-ben.”

    Michelisz Norbert: „Mindenki láthatta 2018-ban, hogy milyen erősek a Hyundai i30 N TCR-ek. 2019-ben is az élmezőnyben fogunk harcolni.”

    Gabriele Tarquini: „Idén nagyon versenyképes votl a széria. Jövőre még szorosabb küzdelemre számítok.”

    Tények:
    Nicky Catsburg (Hollandia) Kor: 30, WTCC győzelmek: 2
    Augusto Farfus (Brazília) Kor: 35, WTCC győzelmek: 15
    Norbert Michelisz (Magyarország) Kor: 34, WTCC győzelmek: 8, WTCR győzelem: 1
    Gabriele Tarquini (Olaszország) Kor: 56, WTCC győzelmek: 22, WTCC bajnoki cím: 1, WTCR győzelmek: 5, WTCR bajnoki cím: 1

    https://www.facebook.com/HMSGOfficial/videos/vb.501750213224200/339597996851372/?type=2&theater

  • A Hyundai főnök szerint jó volt a 2018-as WTCR!

    A Hyundai főnök szerint jó volt a 2018-as WTCR!

    A Hyundai Motorsport project menedzsere, Andrea Adamo szerint a 2018-as FIA WTCR szezon legalább olyan jó volt, mint egy jó 90-es évekbeli BTCC-s év. A márka megszerezte a versenyzők és a csapatok bajnokságát is a szezonzárón Makaóban. Gabriele Tarquini 2009 óta a versenyzők között lett az első, az YMR csapat pedig újoncként nyerte meg a csapatok bajnokságát, a dél-koreai i30 N TCR-ekkel, amely szintén egy új fejlesztés. Adamo így nyilatkozott a TouringCarTimesnak:

    Véleményem szerint idén a WTCR egy remek bajnokság volt. Vissza kell emlékezzünk a 90-es évek BTCC szezonjaira ahhoz, hogy ennyi gyártót lássunk és top versenyzőt. Idén ház gyártó volt, és mindenki tudott versenyt nyerni. Köszönettel tartozom Riberionak és Lottinak, akik valami remek dolgot főztek ki. Képesek voltak újra együtt dolgozni, félretették a múltbéli sérelmeiket, és egy csodálatos dolgot hoztak össze, rendesen együtt tudtak működni, és ezt a szellemet jó is lenne megőrizni a továbbiakban is.”

    A csapatbajnok YMR alakulat versenyzői, tehát Yvan Mulelr és Thed Björk 2019-ben azonban az új Lynk & Co 03 TCR autójával indulnak, és Adamo ugyan nekik is köszöni a sikereket, reméli, hogy a Hyundai jövőre is ugyanilyen erős versenyzői felállássasl indulhat, mint idén:

    „Minden jót kívánok Yvannak és a csapatának, hiszen ők is elképesztő munkát végeztek. Mindig is keményen dolgoztak, és elfogadhatóan dolgoztunk együtt. Utoljára amikor személyesen Yvannal dolgoztam, az 2001-ben volt az Alfa Romeonál, a European Super Touring Championship keretei közt. Az utolsó pillanatban készítettünk fel egy autót neki, jött, poel pozícióba került, és megnyerte a versenyt, amivel elhoztuk a csapatok és a versenyzők bajnoki címét is, még Fabrizio Giovanardival. Sokszor elmentem megnézni azt is, ahogy az Andros Trophyn versenyez, mert Torinóban lakom, nem messze a határtól. Megtiszteltetés volt vele újra ilyen szorosan együttműködni idén. Jövőre pedig remélem, hogy ugyanilyen szintű versenyzőink lesznek, mint voltak idén.”

  • A Hyundai is beszáll az elektromos TCR-be!

    A Hyundai is beszáll az elektromos TCR-be!

    A Hyundai is megerősítette, hogy beszállnak az ETCR-be, a nemrég bejelentette Veloster N TCR modelljükkel. Az e-racing365.com-nak nyilatkozott a Hyundai N márka vezetője, Albert Biermann:

    „Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk az ETCR mellett. Hamarosan építünk egy autót is. A jövő évi promóciós aktivitásukat szeretnénk már támogatni. Azért szállunk be, hogy bemutathassuk az elektromos autóink képességeit. Az, hogy ezt versenypályákon is bemutathatjuk, az különösen jó. Előbb vagy utóbb lesznek Hyundai N autóink, elektromos változatban. De abban is biztos lehet mindenki, hogy a hagyományos motorral szerelt N autók is lassan futnak majd ki, az N autók vezetési élménye meg nem fog kihalni.”

    A Hyundai lesz a második márka a Cupra után, akik bejelentették az érdeklődésüket az ETCR iránt, amelyet 2020-ban terveznek útjára indítani. Ez a program megfelelne a Hyundainak arra a célra, hogy reklámozzák az utcai elektromos autóikat, amely jelenleg nem része a teljesítményben erősebb N szériának.

  • Megszületett Dusan Borkovic kislánya

    Megszületett Dusan Borkovic kislánya

    Az igazán magasra nőtt szerb, Dusan Borkovic, hazánkban is kedvelt versenyző, a férfiak ráadásul külön örülnek neki, hogy Borkovicot csinos felesége – s egyben menedzsere -, Andrijana is rendre elkíséri a versenyekre.

    Borkovic ugyan nem nyerte meg idén a TCR Európa-bajnokságot, mégis rendkívül boldog, hiszen megszületett kislánya, Sofia.

    Az alábbi videóval és e következő szöveggel mondott köszönetet feleségének: „Nem nyertem meg idén a bajnokságot, de a legértékesebb díjat kaptam, mind közül! Köszönöm Andijana!”

    https://www.instagram.com/p/BqWzzwFg8fH/

  • Tarquini köszönetet mondott Norbinak, de Yvan Mullernek is

    Tarquini köszönetet mondott Norbinak, de Yvan Mullernek is

    Gabriele Tarquini a harmadik makaói és egyben utolsó idei WTCR futamon csak egy pontot szerzett a tizedik helyével. Közvetlen riválisának, Yvan Mullernek a második helyet kellett volna megszereznie ahhoz, hogy bajnok legyen, de sikerrel tartotta fel Michelisz Norbert, aki Tarquini csapattársa a BRC Racing Teamnél.

    Az olasz természetesen köszönetet mondott a csapatának, Michelisznek, de még Yvan Mullernek is – egykori SEAT-os csapattársának – , akinek megköszönte azt, hogy visszatért:

    „Emlékszem, kilenc éve ugyanebbe a sajtóterembe tartottam, a világbajnoki címemmel. Akkor azt gondoltam, hogy befejezem a versenyzést, mert hát mi többet is akarhatnék elérni egy világbajnoki címnél? Talán itt az ideje befejezni, de aztán átgondoltam az egészet: miért is állnék le, hiszen versenyezni akarok. Megvan bennem az adrenalinlöket, nem vagyok lassú, újra versenyképes tudok lenni. Döntöttem, és ugyan a SEAT befejezte, de én újra kezdtem privát csapatoknál 2010, 2011 és 2012-ben, aztán visszatértem egy gyári csapathoz, a Hondához. Nem álltam le, és ez lett a legjobb szezonom. Köszönettel tartozom a Hyundainak amiért engem választottak az elején, a szerelőknek, valamint a csapattársamnak. Gratulálni szeretnék Yvannak is, aki remek munkát végzett a szezonban. Ő volt a legközelebbi riválisom. Már kilenc vagy tíz éve annak, hogy 2008-ban és 2009-ben egymás ellen harcoltunk, így örültem annak, hogy visszatért, pedig be akarta fejezni. Ekkor azonban azt mondtam neki: Miért akarod abbahagyni ilyen fiatalon? Most örülök annak, hogy újra velünk van, és harcolhatunk.”

  • Toyota 1-2 Sanghajban is, a 7-es autó vezetésével

    Toyota 1-2 Sanghajban is, a 7-es autó vezetésével

    A Toyota újabb kettős győzelmet zsebelt be a WEC szuperszezonjának esővel tarkított Sanghaji versenyén.

    Mike Conway, Jose Maria Lopez és Kamui Kobayashi triója zsinórban második diadalukat aratták, a 8-as testvérautó (Fernando Alonso, Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima) előtt. Az eső annyira esett, hogy az elején volt két hosszadalmasabb leállás is, és nem egészen 4 óra kellett, mire a körülmények javultak annyira, hogy komolyabb, zöld zászlós versenyt lássunk. Hiába rajtolt csak a 2. helyről, a 8-as autó hamar átvette a vezetést, Buemivel a volán mögött ők diktálták a tempót a futam első szakaszában. Ám az egyik safety car szakasznál a mezőny a boxutcán lett végigvezetve, a 7-es autó pedig egy ekkor elvégzett kiállással vissza tudta venni a vezetést.

    Ezután Alonso következett a 8-as volánja mögött, a spanyol viszont egyből 20 másodpercnyi időt vesztett, mert a boxutca végi piros lámpánál kellett várakoznia. A hátrány már majdnem elérte a fél percet, ám ekkor Nakajima elkezdett közeledni az élen álló Conwayhez. A biztonsági autó még bejött 20 perccel a vége előtt, a 17-es SMP balesete miatt. A Toyotások már nem támadták egymást az újraindítás után, az utolsó 6 percben, Conway 1,6 másodperccel előbb ért célba a csapattárs Nakajima előtt.

    Jenson Button élete első WEC dobogóját szerezte, 1 kör hátránnyal zárt a brit két orosz csapattársával, Vitaly Petrovval és Mikhail Aleshinnel. A Rebellionos Neel Jani, Bruno Senna, Andre Lotterer triónak a 4. hellyel kellett megelégednie. Ugyan a safety car esélyt adott nekik a végén, hogy megtámadják Petrovékat, nem jött össze, 16 másodperccel maradtak le végül. A 3-as Rebellion 2 kört vesztett a többiekhez képest azzal, hogy Thomas Laurent a szalagkorlátnak ütközött a safety car fázis alatt. Az első félbeszakítás viszont kapóra jött nekik, megjavították az autót és az 5. helyig sikerült visszakapaszkodniuk.

    Az LMP2-es kategória élén zsinórban harmadjára zárt a Jackie Chan Racinges autó. Idei második győzelmét aratta Ho-Pin Tung, Gabriel Aubry és Stephane Richelmi hármasa. Úgy is sikerült maguk mögött tartani a 31-es Dragonspeedet (P. Maldonado, A. Davidson, R. Gonzalez), hogy Aubry a vége felé kétszer is megforgott.

    Az Aston Martinosok első győzelmüket aratták a GTE Pro kategóriában az új Vantage GTE-jükkel. Összesítésben 7-ként végeztek, megelőzve az LMP2 győztes 38-as Orecát. Az angol autó minden előnyét kihasználta Nicki Thiim és Marco Sorensen az esőben. A 97-es Aston Alex Lynnel és Maxime Martinnal tartotta egy ideig a 2. helyet, viszont végül fél órával a vége előtt Richard Lietz megelőzte őket a 911-es Porsche volánja mögött, amin Gianmaria Brunival osztozik. A GTE amatőr kategóriában nemrég az idén megszerzett összes pontját elvesztő Dempsey-Protonosok (C.Ried, J.Andlauer, M.Campbell) a győzelemmel vigasztalódhattak.

  • Hivatalos: Yvan Muller 2019-ben a Lynk & Co-nál!

    Hivatalos: Yvan Muller 2019-ben a Lynk & Co-nál!

    Yvan Muller Makaóban a versenyt követő sajtótájékoztatón megerősítette, hogy 2019-ben újra harcba száll a FIA WTCR kupájáért, és hogy az új Lynk & Co alakulat tagja lesz. Muller csak három ponttal maradt le a 2018-as bajnoki címről, de a csapata, amelyet a tavalyi WTCC bajnok Cyan Racing is támogatott viszont pont három ponttal elhódította a csapatoknak kiírt bajnoki címet.

    A 49 éves pilóta a 2017-es szezont kihagyta, de 2019-ben újra visszatér a Lynk & Co-val, ahogy azt megszellőztette a TouringCarTimes pár napja:

    „A jövőmmel kapcsolatban pedig elárulhatom, hogy két hete láthattátok az új Lynk & Co WTCR-es autónak a bemutatóját. 2016 végén ugyan visszavonultam, de még mindig gyors vagyok, és Gabriele Tarquini sem akarja azt, hogy visszavonuljak, így jövőre a Lynk & Co-val visszatérek.”