Kategória: Touring Car

  • Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista!

    Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista!

    Véglegesítették a DTM 2019-es rajtrácsát, amelyen újra 18 autó ered neki a szezonnak, és bonyolódnak harcba. Az utolsó bejelentett versenyző Pietro Fittipaldi lett a WRT-nél, így a teljesen újonc csapat újoncokkal vég neki az első szezonjának. Az Audi Sport és a BMW hat autóval képviselteti magát, az Aston Martin pedig négy autót tol fel idén a rajtrácsra. Az, hogy megnyitották a lehetőséget a privát csapatok előtt is, nem aratott nagy sikert. Egyedül az Audi tudott élni vele, és a WRT lett a partnerük, akik némi gyártói támogatás mellett vágnak bele ebbe a kalandba. A BMW teljesen más stratégiával közelített, így képtelenek voltak találni maguknak privát ügyfelet erre az évre.

    A mezőnyben öt bajnokot találhatunk majd: Mike Rockenfeller (2013) és René Rast (2017) Audival indulnak, Bruno Spengler (2012) és Marco Wittmann (2014 és 2016) pedig BMW-vel. A 2010-es bajnok Paul di Resta Aston Martinra váltott, miután a Mercedes kivonult a DTM-ből.

    Öt újoncot is köszönthetünk majd: a brazil Pietro Fittipaldi és a dél-afrikai Jonathan Aberdein a WRT-nél lesznek. A brit Jake Dennis és az osztrák Habsburg Ferdinánd az Aston Martinnal, a dél-afrikai Sheldon van der Linde pedig a BMW-vel próbálhat szerencsét.

    2019-es DTM nevezési lista

    Rajtszám Név Csapat Autó
    3 Paul di Resta R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    4 Robin Frijns Audi Sport Team Abt Sportsline Audi RS 5 DTM
    7 Bruno Spengler BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    11 Marco Wittmann BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    16 Timo Glock BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    21 Pietro Fittipaldi Team WRT Audi RS 5 DTM
    23 Daniel Juncadella R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    25 Philipp Eng BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    27 Jonathan Aberdein Team WRT Audi RS 5 DTM
    28 Loïc Duval Audi Sport Team Phoenix Audi RS 5 DTM
    31 Sheldon Van der Linde BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    33 René Rast Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
    47 Joel Eriksson BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    51 Nico Müller Audi Sport Team Abt Sportsline Audi RS 5 DTM
    53 Jamie Green Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
    62 Habsburg Ferdinánd R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    76 Jake Dennis R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    99 Mike Rockenfeller Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
  • Hivatalos: Pietro Fittipaldi a WRT Audival indul a DTM-ben 2019-ben!

    Hivatalos: Pietro Fittipaldi a WRT Audival indul a DTM-ben 2019-ben!

    A WRT Team Audi Sport bejelentette végül, hogy Pietro Fittipaldi is a DTM-es csapatukat erősíti 2019-ben. A brazil suhanc a dél-afrikai Jonathan Aberdeinhez csatlakozik a belga csapatnál, akik ismertek lehetnek már a GT és a TCR versenyzés világából is, idén azonban bemutatkoznak a német túraautó bajnokságban is.

    A 22 éves Fittipaldi neve ismert az Atlanti-óceán mindkét partján, és sok versenyautóban megcsillogtatta már a tudását. 2011-ben a NASCAR Wheelen Late Model bajnoka lett, majd 2017-ben a Formula Renault V8 3.5-ben koronázták meg. Elsőséggel és sikerrel vette az akadályokat a brit Formula Renault 2.0 és az MRF Challengeben is. Tavaly az IndyCarban a FIA WEC-ben és a japán Super Formulában is láthattuk, majd hivatalos tesztpilótája lett a Haas F1-es csapatának.

    Fittipaldi ezen a héten próbálhatta ki először az Audit a DTM közös tesztjén a Lausitzringen, ahol az RS 5 DTM-mel már a csapattársával együtt dolgozhatott. A 21 éves Jonathan Aberdin szintén versenyzős családból származik, és őt a WRT csapat már márciusban bejelentette. Ő sikeres volt az Emirátusok Formula 4 bajnokságában amelyet megnyert 2017-ben, és tavaly már a FIA F3 European bajnokságában indult.

    Pietro Fittipaldi elégedett:

    „Meg szeretném köszönni a Team WRT-nek és az Audi Sportnak a támogatásukat, és a bizalmukat, akik lehetővé teszik azt, hogy egy olyan izgalmas szériában indulhassak, mint a DTM. Talán az egyik legversenyképesebb sorozat a világon, és nem is kereshetnék izgalmasabb kihívást magamnak. Nagyon jól ment a teszt a Lausitzringen, remek munkát végeztünk, és mindent sikerült kipróbálni, amit akartunk. Elégedett vagyok azzal, hogy ilyen remek emberekkel dolgozhatok együtt. Ez volt az első alkalom, hogy a Lausitzringen voltam, és most vezethettem először az Audi RS 5 DTM-et is, ami teljesen más azon versenyautóktól, mint amiket eddig vezethettem. Hasznosan töltöttük az időt, hogy minél inkább összeszokjak az autóval, és elkezdjük feszegetni a határait. Tudjuk, hogy még sok munka vár ránk, ami igaz a csapatra is, de nagyon elhivatott vagyok az egész projekt iránt, és tetszik a csomag.”

  • Valóban létezik a legújabb TCR autó, az MG6 XPOWER!

    Valóban létezik a legújabb TCR autó, az MG6 XPOWER!

    Az MG márkát a kínai SAIC Motors birtokolja, és a sanghaji autóshow keretein belül leleplezték a TCR szabályrendszere szerint megépített versenyautójukat, az MG6 XPOWER-t. Azonban még így is, hogy láthatóan most már fizikailag is létezik az autó sem árulta el azt az MG, hogy ez csak egy versenyautó koncepció, vagy indítani akarnak valós TCR-es programot.

    Némi technikai adatra azért fény derült, így tudható, hogy a kétliteres turbófeltöltős autó 320 lóerős, hatsebességes szekvenciális Xtrac sebességváltóval ellátott, az ára pedig 100.000 euró, ami 30.000 euróval olcsóbb a TCR alkotói által meghúzott plafonnál.

    Az autó alapja az MG6-os modelljük, amelyet 2017-ben mutattak be, és jelenleg csak Kínában árusítanak- Volt ennek a típusnak egy elődje is, szintén ezen a néven, amit 2016-ig Európában is értékesítettek, sőt gyári támogatással 2017-ig versenyzett vele a brit túraautó bajnokságban a Triple Eight csapat.

    https://youtu.be/xihSNOimrBM?t=143

  • Duval és az Audi volt a leggyorsabb a DTM keddi tesztnapján

    Duval és az Audi volt a leggyorsabb a DTM keddi tesztnapján

    Loic Duval és az Audi volt a leggyorsabb a keddi DTM előszezoni tesztnapján a Lausitzringen.

    A francia pilóta 1:36.130-as idővel végzett az élen, amelyet még a délelőtti etap során futott. Mögötte minimális lemaradással következett a 2017-es bajnok René Rast, majd Robin Frijns harmadik helyének köszönhetően kibérelte magának az első három helyet az Audi.

    Az idén bemutatkozó Aston Martin legjobbja Daniel Juncadella volt, aki fél másodperces hátrányban végzett a negyedik helyen. A spanyol pilóta és csapata az R-Motorsport inkább a fejlesztésekre koncentrált ezen a napon, ennek köszönhetően 117 kört tett meg. Csapattársa Jake Dennis lett az ötödik, de az ő hátránya már több mint egy másodperc volt Duval mögött.

    Az újonc Sheldon van der Linde a BMW-vel a hatodik helyen zárt, az utolsó, hetedik helyen pedig egy újabb Audis, Pietro Fittipaldi zárt.

    Szerdán zárul majd a DTM-esek lausitzringi tesztje, amikor is már mind a 18 autó pályára fog gurulni.

  • Luca Filippi a BRC pilótájaként indul a TCR Europe-ban 2019-ben

    Luca Filippi a BRC pilótájaként indul a TCR Europe-ban 2019-ben

    A 33 éves olasz Luca Filippi először próbálkozik meg a túraautózással, és rögtön egy Hyundai i30 N TCR-rel kezdhet, amellyel már megismerkedhetett a szezon előtti teszteken. Filippi a Hungaroringen debütál április 27-28-án, amikor a WTCR mellett elrajtol a TCR Europe mezőnye is. Az érintett így nyilatkozott:

    „Nagyon várom már az első versenyemet a csapattal. Azt hiszem, hogy vezettem már mindenféle versenyautót ami előfordult a BRC műhelyében: barátságból, kíváncsiságból és az élvezetért. Most Budapesten már egy újabb okom lesz: a sportsikerért hajtok. Jó érzés volt vezetni a Hyundai-t, fekszik a vezetési stílusomnak. Rögtön az első körök után már hozzászoktam, az autóhoz és a csapathoz is. Köszönöm a csapatvezetőnek, Massimiliano Fissore úrnak, hogy professzionális lehetőséget biztosít, így megmutathatom mire vagyok képes, már a Hungaroringen.”

    Filippi mielőtt megbarátkozott volna a túraautókkal, korábban a Honda tesztpilótája is volt a Forma-1-ben, és a GP2-ben is több szezonban a top pilóták közé tartozott. Többször is nyerni tudott, 2011-ben pedig az összetettben második lett, de ebben az évben indult el az AutoGP-ben is.Kipróbálta magát többször is az IndyCarban, a legjobb eredménye 2015-ben volt Torontóban, egy második hely. A Formula E-ben is eltöltött egy szezont.

  • Fittipaldi a WRT DTM-es Audijával tesztel!

    Fittipaldi a WRT DTM-es Audijával tesztel!

    Pietro Fittipaldi akár csatlakozhat is a DTM mezőnyéhez 2019-ben, miután a WRT elárulta, hogy jövő héten tesztelheti az Audi RS5-öst a Lausitzringen.

    A kétszeres F1-es világbajnok Emerson Fittipaldi unokája a dél-afrikai Jonathan Auberdeinnel együtt tesztel majd, akit a privát alakulat már megnevezett márciusban, mint az egyik versenyzőjüket.

    Fittipaldi Amerikában kezdett el versenyezni, rövidebb pályákon, majd 2013-ban Európába jött, és formaautózásra váltott, 2014-ben meg is nyerte a prototípus Formula Renault bajnokságot Angliában. Később szikereket könyvelhetett el az MRF Challenge-n, a World Series Formula V8 utolsó szezonjában pedig bajnok lett. Ezt követően tavaly kipróbálta magát többek között az IndyCarban, illetve a Super Formulában is. A szezonjának azonban hamar vége lett, mert Spa-Francorchampsban a WEC időmérőjén hatalmas balesetet szenvedett, miután helyettesítette Renger van der Zandét, a DragonSpeed BR Engineering LMP1-es autójában.

    Fittipaldi mindkét lábát eltörte, és az év nagy részét végül kénytelen volt kihagyni. Csak egyszer tudott indulni a Super Formulában, és hat versenyt teljesített az IndyCarban, ahol a legjobb eredménye egy kilencedik hely volt. A balesete ellenére Fittipaldi egyeztetett a Haas Forma-1-es csapatával, majd még tavaly ki is nevezték a tesztpilótájuknak.

    Azóta tesztelhetett Abu Dhabiban, Barcelonában és Bahreinben is. Most úgy tűnik, hogy párhuzamosan ezzel a munkájával a DTM-ben is indulna, a WRT-vel. Hivatalosan a belga csapat még nem erősítette meg azt, hogy leszerződtették. Egyelőre csak annyit ismertek el a TouringCarTimesnak, hogy Fittipaldi a négynapos teszt utolsó három napján kap lehetőséget tőlük.

    Egyedül már náluk van szabad versenyülés 2019-re, az Audi, a BMW, és az Aston Martin is bejelentette a teljes versenyzői felállását.

  • A CUPRA két csapattal működik együtt a WTCR 2019-ben

    A CUPRA két csapattal működik együtt a WTCR 2019-ben

    A TCR Nemzetközi Szériában eltöltött sikeres 2018-as idény után, a CUPRA versenyszelleme visszatér a 2019-es WTCR – FIA Túraautó Világkupa  futamain.

    A márka a WTCR második szezonjában négy CUPRA pilótával áll rajthoz a CUPRA TCR autókkal a PWR by CUPRA Racing és a Comtoyou-DHL by CUPRA Racing csapatokkal.

    A rajtrács egyik oldalán, a PWR by CUPRA Racing első alkalommal mutatkozik be a nemzetközi porondon, az aktuális TCR Európa kupa címvédő Mikel Azcona és a svéd Daniel Haglöf szereplésével. A boxutca másik oldalán a Comtoyou-DHL by CUPRA Racing csapatát a holland Tom Coronel és Aurélien Panis, a korábbi Forma-1 pilóta Olivier Panis fia alkotják.

    2019 lesz az eddigi legerősebb nemzetközi túraautóversenysorozat, 26 autóval a #WTCR2019SUPERGRID mezőnyben és egy erőteljes generációs összecsapás a fiatalok és a tapasztalt versenyzők között. A hét gyártó közt, a CUPRA tökéletesen megtestesíti az idei szellemet, felhasználva a SEAT Sport múltbéli hagyományait és végrehajtott fejlesztéseit, valamint a CUPRA márka modern jellegét és úttörő technológiáját.

    Ígéretes páros

    Több bajnoki győzelem után az STCC – TCR Scandinaviában a PWR by CUPRA Racing a WTCR sorozatban való indulással a túraautóversenyzés legmagasabb osztályába ugrik. A svéd csapatot társ-alapítója, Daniel Häglof és a 22 éves spanyol Mikel Azcona képviseli, akik a nemzetközi porondon való sikerességhez szükséges tapasztalat és fiatalság kombinációját jelentik csapatnak.

    A veterán pilóta Häglof, hét évvel ezelőtt alapította saját versenycsapatát, hosszú győzelmi listával büszkélkedhet, és a harmadik helyezést érte el a STCC – TCR Scandinavia 2018-ban, két győzelemmel és hat dobogós eredménnyel. Danielhez csatlakozik Mikel Azcona, aki fiatal kora ellenére figyelemre méltó eredményeket mutat a túraautózásban, minden bajnoki szériájában az első háromban végezve az elmúlt években.

    A nyerő formula

    A szakértelem és a fiatalosság kombinációja a Comtoyou DHL by CUPRA Racing által választott stratégia. A WTCR javát szolgálja a futamsorozat sok versenyén korábban már indult Tom Coronel régvárt visszatérése. A 46 éves versenyző a közelmúltban a Dakar Rallyn vett részt, és most csatlakozik a belga csapathoz Aurélien Panis mellett.

    Az 1996-os Monaco Grand Prix győztes Olivier Panis fia másodszor indul a WTCR-ben, de idén a CUPRA TCR-t választotta, a CUPRA versenyzők múlt szezoni teljesítményének tanulmányozása után: ”Tavaly láttuk, hogy az autó nagyon gyors minden pályán. Nagyon magabiztosnak érzem magam, és nagyon örülök, hogy a CUPRA-val indulhatok”- mondta Panis.

    Világos kilátás

    Mindkét csapatnak 10 versenyhétvégéje van, hogy bizonyítsa képességeit a WTCR-ben, amely április elején Marokkóban indul. A 2019-es naptár Magyarországon, Szlovákiában, Hollandiában, Németországban, Portugáliában, Kínában, Japánban és Makaóban rendezendő futamokat tartalmaz az év végéig, míg a szuper finálét Malajziában tartják.

    Ezenkívül a CUPRA nem kevesebb, mint 160 versenyen lesz jelen ebben a szezonban, különböző világ, kontinentális és nemzeti TCR bajnokságokon és sorozatban. A márka kifejlesztett egy versenystratégiát, amely támogatja az új szintű belsőégésű motorok fejlesztését és megnyitja az utat az elektromos versenyzés felé: „Jelenleg egy új CUPRA TCR-en dolgozunk 2020-ra, de közép- és hosszú távon az elektromos meghajtás áll majd a figyelmünk középpontjában. A CUPRA e-Racerrel, az első 100% -os elektromos túraautóval az elektromos versenyzés jövőjének műszaki alapjait hoztuk létre ”, mondta Jaime Puig, a CUPRA Racing igazgatója és vezetője.

    A CUPRA jelenleg két versenyautóval rendelkezik, amelyek a jelenlegi és jövőbeli bajnokságok igényeihez készültek. Egyrészt a 350 LE teljesítményű és 267 km/h maximális sebességű Leon CUPRA TCR egy valóságos robbanás az aszfalton. Másrészt a CUPRA e-Racer, a világ első 100% -os elektromos versenyautója, egy igazi versenyautó, amely 300 kW-os folyamatos és 500 kW (680 PS) csúcsteljesítményt nyújt. Az e-Racer 270 km / h csúcssebességet tud elérni, mindössze 3,2 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra, de a 200 km / h eléréséhez is mindössze 8,2 másodpercre van szüksége.

  • A Norisringen 39 év után újra lesz BMW Procar verseny!

    A Norisringen 39 év után újra lesz BMW Procar verseny!

    Ezen a nyáron a DTM rajongók egy időutazáson vehetnek majd részt: a Norisringen újra versenyeznek majd BMW M1 Procar autókkal.

    Az eredeti BMW Procar bajnokság 1979 és 1980 között került megrendezésre F1-es nagydíjhétvégék betétprogramjaként, és az akkori top Forma-1-es tehetségek is indultak benne, ami miatt a mai napig az egyik legemlékezetesebb széria lett, amit valaha is alkottak. Még majdnem 40 évvel később is könnyeket csal egyesek szemébe csak az emlegetése is a sorozatnak.

    Az egyik legemlékezetesebb versenye a Procar bajnokságnak az 1980-as 200 mérföldes verseny volt a Norrisring Trophy-ért, és ezt akkor Hans-Joachim Stuck nyerte meg. Idén a július 5-7 között tartandó DTM hétvégén szimbolikusan újra feleleveníthető lesz, 29 évvel később.

    Ma már elképzelhetetlen az, hogy Forma-1-es versenyzők simán kipattannak a formaautóikból, és a BMW márkakupa autóiba szállnak, és ott tekergetik a kormányt. Két csodálatos év azonban megadatott, ahol betétprogramként a múlt a jelen és a jövő F1-es világbajnokai azonos körülmények között összecsaphattak. Résztvevője volt ennek akkoriban Niki Lauda, Nelson Piquet vagy Alan Jones is.

    Az akkori szabályzás szerint az F1-es időmérőn öt legjobban teljesítő pilóta indulhatott a Procar versenyén, de állandó szereplő volt a svájci Marc Surer, a német Christian Danner és a holland Jan Lammers is. Ők most is újra felhúzzák majd a kesztyűt, és beülnek az ikonikus csodamasinákba.

    Ma már az autók darabja 1 millió eurót kóstál, a tulajdonosaik pedig csak reménykednek benne, hogy a pilóták nagyobb óvatossággal versenyeznek majd velük, mint akkoriban.

    Gerhard Berger, a DTM-et felügyelő széria, az ITR elnökeként nyilatkozott:

    „Egyszer volt lehetőségem vezetni egy M1-est, egy klasszikus autós rendezvényen. A hathengeres motor hangja egyszerűen elképesztő. Az, hogy a Norisringen köröz majd egy rakás M1-es versenytempóban, hihetetlen élmény lesz a nézőinknek.”

    Ha ez még nem lenne elég, további betétprogramként a Norisringen lesznek még klasszikus túraautók is, ahol a 80-as, 90-es évek DTM autói veszik birtokba majd a pályát, a német Porsche Carrera kupa, és az új női széria, a W Series pilótái mellett.

  • Mika Häkkinen újra versenyezni fog!

    Mika Häkkinen újra versenyezni fog!

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen hamarosan újra versenyezni fog. A most 50 éves finn 2001 végén távozott a Forma-1-ből, majd 2005-től három évet töltött a DTM-ben, de egy-egy verseny erejéig más bajnokságokban is szerepelt. Hivatalosan azonban sosem mondta ki, hogy visszavonult volna, sem a versenyzéstől úgy általában, sem a Forma-1-ből. Utóbbiba már nem valószínű, hogy visszatérne, hiszen a jelenlegi mezőny legfiatalabbja 31 évvel fiatalabb nála.

    A versenyzés azonban továbbra is vissza-visszatér az életébe. Idén augusztus végén Häkkinen újra autóba ül. Katsuaki Kubota és Hiroaki Ishiura csapattársaként egy McLaren 720S GT3-at vezet majd a suzukai 10 órás versenyen.

    „2017 márciusában 16 év után először látogattam el a suzukai pályára, és újra találkozhattam a japán rajongókkal.” – mondta Häkkinen. „Tavaly egy MP4/13-at vezettem és nagyon élveztem Suzuka egyedi nyomvonalát.”

    „És idén úgy döntöttem, hogy visszatérek a versenyzéshez legutóbbi, az Intercontinental Le Mans Cupos versenyem után, melyet a Zhuhai International Circuit-en rendeztek 2011-ben, és Suzukát választom erre a visszatérésre. Suzuka ugyanakkor az a hely számomra, ahol megnyertem első F1-es bajnoki címemet, és ahol nagyon sok lelkes japán barátom van. Nagyon hálás vagyok Katsu-sannak és a Mobilitylandnek, hogy lehetővé teszik ezt a csodálatos projektet.”

    A suzukai 10 órás versenyre az augusztus 23-25-i hétvégén kerül majd sor.

  • Remek rajtot vett az Audi Sport a WTCR FIA Túraautó Világkupa sorozat 2019-es szezonnyitóján

    Remek rajtot vett az Audi Sport a WTCR FIA Túraautó Világkupa sorozat 2019-es szezonnyitóján

    Az Audi Sport ügyfélsport csapatai kitűnően kezdték a WTCR FIA Túraautó Világkupa 2019-es sorozatát az RS 3 LMS versenyautóval. A Comtoyou Team Audi Sport színeiben versenyző Frédéric Vervisch most először szerezte meg a pole pozíciót és rajtolhatott az élről Marrakeshben. A harmadik futamon az Audi Sport belga pilótája végül a második helyen végzett. A Leopard Racing Team Audi Sport csapatánál versenyző pilótatársa, Jean-Karl Vernay a második versenyen szerzett második helyével tette teljessé a nagyszerű csapatteljesítményt.

    „2019-ben igen kiegyensúlyozott a hét gyártó a teljesítményszintek tekintetében.” – nyilatkozta Chris Reinke, az Audi Sport ügyfélsport programjának vezetője. „Éppen ezért még többet számít csapataink és pilótáink teljesítménye. Mindkét csapatunknak sikerült rögtön az első hétvégén dobogós helyen, trófeával zárni a versenyt. Gratulálunk hozzá!”. A szezonnyitón a pályára lépő hét versenyzőből öt rögtön pontszerző helyen zárt. Az Audi Sport első dobogós eredményét Jean-Karl Vernay szállította. A francia pilóta a harmadik helyről indult a második futamon és nem hibázott. A versenyben vezető pilóta balesetét követően már biztossá vált, hogy a 31 éves profi versenyző másodikként halad át a célvonalon. A tavalyi évben Vernay öt alkalommal állhatott dobogóra a FIA WTCR Túraautó Világkupa sorozatában. Frédéric Vervisch pedig már nyolcadik alkalommal állhatott dobogón Marokkóban FIA WTCR karrierje során. A 32 éves belga versenyző első pole pozícióját a második időmérőn szerezte meg. Az Audi RS 3 LMS számára ez volt az ötödik alkalom 2018. óta, hogy az időmérőn a legjobb időt teljesítette ebben a versenysorozatban. Az utolsó versenyen azonban Vervisch a rajt után visszaesett a harmadik helyre. Ellenfelének kiesése után pedig másodikként száguldott át a célvonalon, mindössze 0,68 másodperccel lemaradva a győztes mögött.

    A nyitó hétvégén Gordon Shedden szintén az utolsó versenyen érte el legjobb helyezését. A Leopard Racing Team Audi Sport csapatának skót pilótája a tizenkettedik helyről vágott neki a versenynek és a 23 körös küzdelem során egészen a hetedik helyig küzdötte magát előre. A WTCR sorozatban a Comtoyou Team Audi Sport színeiben bemutatkozó Niels Langeveld a második és a harmadik versenyen is a 18. helyen ért célba egy számára ismeretlen pályán, mindkét futamon a 25. helyről rajtolva.

    A tíz versenyhétvégéből álló FIA WTCR Túraautó Világkupa sorozat második eseményére három hét múlva kerül sor Magyarországon, a Hungaroring versenypályáján.