Kategória: Touring Car

  • Valentino Rossi Ferrarival versenyez majd

    Valentino Rossi Ferrarival versenyez majd

    A MotoGP sztárja, Valentino Rossi a Sky Italiának elárulta, hogy négykerekűbe pattan és elindul a Gulf 12 Hours-on Abu Dhabiban, féltestvérével Luca Marinivel, valamint tanácsadójával és barátjával, Uccio Saluccival.

    A trió egy Ferrari 488 GT3-ast vezet majd a december 14-i eseményen.
    Így aztán Rossi idén kihagyja majd a Monza Rally Show-t.

    „Nem leszünk ott a Monza Rally-n idén.” – mondta. „Műfajt váltunk, más dolgokba kell kezdenünk.”

    Nem Rossi lesz azonban az első MotoGP-s, aki valaha rajthoz állt a Gulf 12 Hours-ön; 2014-ben Jorge Lorenzo és részt vett a versenyen.

    Rossi és Salucci 2012-ben a Blancpain Endurance Series két fordulóján is rajthoz állt a Kessel Racing Ferrari 458-asával.

  • A Porsche terve volt: Alonso-Hülkenberg-Montoyával indulni Le Mansban!

    A Porsche terve volt: Alonso-Hülkenberg-Montoyával indulni Le Mansban!

    Ez elég extra lett volna: Fritz Enzinger elárulta, hogy a Porsche le akarta szerződtetni Fernando Alonsót, Nico Hülkenberget és Juan Pablo Montoyát, hogy velük versenyezzenek Le Mansban.

    Már 2017-ben a Motorsport-Total.com megneszelte, hogy a Porsche komoly tervekkel vágna neki a 24 órás versenynek, és egy olyan autót akartak indítani, amelyben a Forma-1 sztárjai foglalhattak volna helyet. Ez nem csak amolyan mendemonda volt, hanem konkrét elképzelés, és ezt most megerősítette Fritz Enzinger is egy exkluzív interjúban. Meg volt már az elképzelt versenyzői felállás is. Nico Hülkenberg nem is volt kérdéses, hiszen 2015-ben nyert is már a Porsche színeiben Le Mansban. Fernando Alonso ekkor már akart indulni a 24 órás klasszikus versenyen. A harmadik pilótájuk pedig Juan Pablo Montoya lett volna. Az LMP1-es programjuk akkori vezetője, Enzinger aki ma már a Volkswagen konszernen belül a Porsche márka motorsport igazgatója lett, így emlékezik vissza:

    „Nagyon akartam egy ilyen felállást! És volt is rá reális esélyünk. Egyeztettünk Alonsóval és Montoyával és Hülkenberggel is, aki pedig már vezetett nálunk. Elég bájos egy banda lett volna…”

    A Volkswagen konszernnél kulcselem volt Andre Lotterer akkori Audi gyári pilóta 2014-es szereplése az egykori Caterham csapatnál a Belga Nagydíjon Spa-Franchorchampsban, aminek akkor jó visszhangja volt. A vendégszereplésnek köszönhetően a konszernnél is felismerték, hogy a Forma-1-nek köszönhetően mégis mekkora médiaérdeklődés lett. Számított persze az is, hogy milyen remek fogadtatása volt Hülkenberg 2015-ös győzelmének. Enzinger akkor egy héttel később Hülkenberggel Spielbergben feltűnt a Forma-1-es paddockban is, és nem csak az akkori Force Indiánál versenyző fogadhatta a gratulációkat és a kérdéseket Le Mans miatt, hanem a szakember is. Erről ennyit mondott az érintett:

    „Igazán ekkor tudatosult bennünk, hogy milyen ereje is van Nico Hülkenberg győzelmének. Hatalmas lett az érdeklődés a pilóták körében egy LMP-s versenyülésért. A Porschénak pedig ez nagyon is hízelgő volt. Válogathattunk a versenyzők között, és többükkel is kapcsolatban álltunk. Előrehaladott tárgyalásunk volt Juan Pablo Montoyával is, aki nagyon is ráizgult a dologra, mivel az Indy-t már megnyerte és Monacót is. Egyedül a Le Mans hiányzott neki a híres Triple Crown-ból. Montoya ekkor Amerikában volt tevékeny, és nagyon élvezte, amikor 2015-ben Bahreinben tesztelt velünk.”

    Végül a kolumbiai volt kénytelen lemondani az egészet, egyszerűen azért, mert az akkori csapatából nem engedték el. Alonso meg azért került ki a képből, mert a McLaren akkori motorpartnere a Honda szintén nehezen akarta elengedni őt a Porsche kedvéért. Enzinger pedig a mai napig el van ragadtatva az akkori ötlettől:

    „Ez a trió hatalmas médiaérdeklődést váltott volna ki. Egy Porsche 919 Hybrid három Forma-1-es pilótával Le Mansban a rajtnál, elképesztő figyelmet kaphatott volna. Komoly vágyunk volt az, hogy a hétvége Le Mansban ne ütközzön egy Forma-1-es versennyel. Azonban 2016-ban is így esett, hogy egy hétvégére került egy nagydíjjal. Sajnos. Pedig egykoron hagyománya volt annak, hogy a Forma-1 pilótái elindulnak Le Mansban is…”

  • A DTM lehet a következő elektromos széria Rosberg szerint

    A DTM lehet a következő elektromos széria Rosberg szerint

    Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a DTM-nek előbb vagy utóbb, de el kell kezdenie követnie a Formula E által bejárt utat.

    A motorsort számos kérdést vetett fel az emberek számára számos sorozattal kapcsolatban. Jelen pillanatban lehetetlen elképzelni a Forma-1 és a Formula E közötti egyesülést, azonban egyre több széria tesz törekvéseket az elektromos versenyzés felé.

    Rosberg szerint a német túraautó bajnokságnak mindenféleképpen jót tenne, ha elektromossá válna egy pár éven belül.  „Egyszer eljön majd az a nap, amikor az összes autómárka csak és kizárólag elektromos árul majd. Ha ez bekövetkezik, akkor a DTM-nek is lépnie kell,” – magyarázta a Mercedes egykori pilótája a Motorsport.com-nak.

    „Meg kell várnunk, hogy ez a folyamat mikor fog bekövetkezni. Szemmel kell tartanunk ezt, ugyanis hét éven belül ez akár meg is történhet. Az ötlet működőképes lehet, ugyanis egyre több ember kezdi megszeretni az elektromos autók hangját. A hanggal nem lesz baj, azonban lehetséges, hogy a gyártók nem fognak lelkesedni az ötletért. Gyártók nélkül pedig semmi értelme nem lenne a szériának.”

  • Így búcsúzik Alonsotól a Toyota – VIDEÓ

    Így búcsúzik Alonsotól a Toyota – VIDEÓ

    Múlt hónapban vált hivatalossá, hogy Fernando Alonso a 2018/2019-es szezon végeztével távozik a WEC-ből, miután a fő célját már elérte a bajnokságban: megnyerte a Le Mans-i 24 órást.

    Mivel a WEC szuperszezonja a végéhez közeledik – az utolsó forduló a két hét múlva megrendezésre kerülő Le Mans-i 24 órás lesz -, a Toyota búcsúvideót készített távozó sztárjának.

    A videóban Alonso csapattársai búcsúznak, és a spanyol egyértelműsíti célját: újra megnyerni Le Mans-t és ezzel együtt a WEC bajnokságot is. Utóbbira igen jó esélyük van, hiszen 31 pontos előnyük arra enged következtetni, hogy elég befejezniük a Le Mans-i versenyt. Ezenkívül Alonso kiemelte, hogy ez a szezon karrierje egyik fénypontja volt, természetesen Le Mans-al a középpontban.

  • Női versenyző indulna a WTCR-ben!

    Női versenyző indulna a WTCR-ben!

    A skandináv TCR-ben versenyző Mikaela Åhlin-Kottulinsky azt fontolgatja, hogy jövőre szintet lépne, és a WTCR-ben próbálna szerencsét. Noha nem valószínű a teljes szezon, azért reméli, hogy legalább szabadkártyásként kipróbálhatja majd magát a mezőnyben.

    A 26 éves svéd versenyzőnő nyert már versenyt STCR-ben, a PWR Racinggel és kilátogatott a legutóbbi, zandvoorti WTCR hétvégére is.

    „Először is nagyszerű, hogy a PWR Racing ilyen nagyszerű munkát végez a WTCR-ben.” – mondta. „Persze a célom, hogy teljesítsek egy versenyt (WTCR-ben), és remélhetőleg jövőre lesz is valami. De jelen pillanatban az a terv, hogy itt maradok (TCR Scancinaviában) és tovább gyűjtöm a tapasztalatokat és építem az önbizalmamat. Ez nehéz dolog, tapasztalatokra van szükség ahhoz, hogy az ember konzisztens és versenyképes lehessen egy top kategóriás bajnokságban.”

    Noha a WTCC-ben korábban már szerepelt női versenyző, Sabine Schmitz személyében, a WTCR történetében Åhlin-Kottulinsky lenne az első női résztvevő.

    „Mindig próbáljuk segíteni a nőket a motorsportban.” – mondta Daniel Haglöf, a PWR Racing tulajdonosa és WTCR versenyzője. „Ez egy fantasztikus sport, ahol nők és férfiak azonos alapok mellett versenyezhetnek, és ezért próbájuk segíteni Mikaelát is a TCR Scandinaviában és reméljük, hogy a jövőben a WTCR rajtrácsán is láthatjuk majd.”

  • Élete első endurance versenyére készül Tassi Attila

    Élete első endurance versenyére készül Tassi Attila

    Úgy tűnik a lehetőségek és a nagy bemutatkozások éve az idei Tassi Attila számára. A hétvégén kerül megrendezésre ugyanis a 24 órás „Super Taikyu Series” versenysorozat soron következő futama Ázsiában, melyen a HELL ENERGY által támogatott túraautó-versenyző is részt vesz.

    A 24 órás versenynek a Fuji International Speedway ad otthont, melyen profik és amatőrök egyaránt rajthoz állhatnak. Tassi Attila a KCMG csapatával, Honda Civic Type R FK8 típusú autóval áll rajthoz. A fiatal versenyző csapattársai a 2015-ös 24 Hours of Le Mans győztese, Matt Howson, a KC Motorgroup tulajdonosa, Paul Ip, és az ausztrál pilóta, Josh Burdon lesznek. A csapat a TCR Class-ben méretteti meg magát május 31. és június 2. között.

    „Izgatott vagyok, hogy egy ilyen versenyen is kipróbálhatom magam, nagyon örülök, hogy a KCMG lehetőséget adott erre. iRacingen már többször részt vettem 24 órás versenyen, de élőben még soha, úgyhogy alig várom, hogy a valóságban is átélhessem ezt az élményt. Sokat hallottam már az ilyen endurance versenyek hangulatáról, állítólag teljesen magával ragadja az embert, remélem velem is így lesz. Biztos, hogy lesznek mély pontok, ami a fáradtságot illeti, de helyt fogok állni. Szerintem ez egy nagyon jó tanulásig lehetőség, főleg, hogy két bajnok is van a csapatunkban, akik biztos, hogy sok újat tudnak majd mutatni nekem.” – mondta Tassi Attila.

    „Nagyon lelkesek vagyunk, hogy indulhatunk a Fuji 24 Hours versenyen. Sikeres teszteléseken vagyunk túl, Josh-sal és Attilával pedig növeltük az esélyeinket. Ez az idei második 24 órás verseny, amiben részt vesz a KCMG és további kettőben tervezünk rajthoz állni. Keményen fogunk dolgozni, hogy győzelemmel zárjuk a hétvégét.” – mondta Paul Ip, a KC Motorgroup tulajdonosa.

  • Fals információk terjednek arról, hogy a WTCR Bathurstba menne

    Fals információk terjednek arról, hogy a WTCR Bathurstba menne

    Az utóbbi napokban a magyar médiában is némi izgalomra adott okot az, hogy a WTCR esetlegesen Ausztráliába tart, miután sikerrel rajtrolt el a TCR Australia múlt héten a Sydney Motorsports Parkban. A TouringCarTimes azonban úgy tudja, hogy az ausztrál média enyhén félreérthette a CAMS vezérének a szavait, amikor egy lehetséges WTCR fordulóra terelődött a szó, Bathurstban.

    A CAMS igazgatója, Eugene Aroccát idézték, mely szerint már egyeztettek TCR rendszer alapítójával Marcello Lottival arról, hogy a WTCR-t is elhozzák Ausztráliába, amelynek ideális helyszíne lehetne Bathurst, de Lotti cége, a WSC Group részéről egy szóvivő megerősítette, hogy ez ebben a formában helytelen. Arocca ennyit mondott:

    „Nagyon is nyomatékosan kifejezzük azon célunkat, hogy a WTCR megjelenjen nálunk valamilyen formában, és az országban akadnak remek pályák. Remek a kapcsolatunk Marcello Lottival is. Ott voltam az első találkozón ahol egyeztettünk, majd voltam Milánóban is, ahol újra találkoztunk, és tetszik nekik az, amit Ausztráliában csinálunk. Ha tovább haladunk ebben a mederben, amiről beszéltünk vele, úgy gondoljuk, hogy sikerült elültetni egy magot, amely már az ő akaratával együtt kihajthat.”

    Ezek a hallgatólagos tárgyalások azonban nem egy WTCR futam ausztrál rendezéséről szóltak, hanem egyértelműen egy másik TCR szériáról. A WTCR ugyan a TCR piramis csúcsa, de a túraautó világkupa promótere az Eurosport Events, így Lottinak nincs beleszólása azon bajnokság versenynaptárjának az alakulásába. A WSC Csoport abban érdekelt, hogy számos TCR szériát szervez és irányít, olyanokat mint a TCR Europe és Asia, amely mindkettő a FIA által felügyelt nemzetközi sorozat. Arról pedig nem nyilatkoztak, hogy melyik szériáról is egyeztettek Aroccával Lottiék.

    Annyi mindenesetre biztos most, hogy a WSC sportigazgatója Nunzia Corvino ott lesz a következő TCR Australia versenyen június 8-9-én Phillip Islanden.

  • Dovizioso mellett Rossit is akarta Berger beugrónak a DTM-ben

    Dovizioso mellett Rossit is akarta Berger beugrónak a DTM-ben

    Komoly tervei voltak a DTM első emberének, Gerhard Bergernek, aki a következő misanoi fordulóban szerette volna, ha két MotoGP-s sztár négy keréken is összecsapott volna.

    Mint ismert, a DTM következő fordulójában Andrea Dovizioso is rajthoz áll majd. Ám Gerhard Berger most elmondta, hogy nem ő volt az egyetlen olasz MotoGP sztár, akit szeretett volna még Misanoban DTM autóban látni.

    „Az álmom az volt, hogy Valentino Rossi egy BMW-ben, míg Andrea Dovizioso pedig az Audiban vezetett volna Misanoban. Azonban ez az álom csak félig valósult meg.” – ismerte el Berger.

    Rossi számára nem lenne idegen a négykerekűek világa. Korábban még a Ferrari Forma-1-es autóját is tesztelhette, de újabban inkább a Monzai Rally-n vesz részt és ér el sikereket.

    Rossi BMW-s beugrását valószínűleg a Yamahás szerződése gátolta meg, míg Dovizioso esetében sokat segített, hogy a Ducati az Audi csoport tagja.

    A közismerten nagy MotoGP rajongó hírében álló Berger azonban úgy tűnik ezen álmáról még továbbra sem tett le.

    „Lesz ám egy jövő év is.” – tette hozzá viccesen az osztrák.

    A DTM misanói hétvégéjét június 8-9.-én rendezik meg.

  • Habsburg a legjobb tíz között végzett Zolderben

    Habsburg a legjobb tíz között végzett Zolderben

    Habsburg Ferdinánd a top tízben végzett élete második DTM versenyhétvégéjén Zolderben az R-Motorsport színeiben, a 62-es rajtszámú Aston Martin Vantage DTM autó volánja mögött.

    A mindössze 21 éves Habsburg, aki első szezonját teljesíti “tetővel a feje fölött”, a hockenheimi szezonnyitón mutatott teljesítményére építve, kilencedik helyen végzett a belgiumi versenyhétvége első futamán

    Ferdinánd a mezőny végéről indulva, közvetlenül csapattársa- a korábbi DTM bajnok- Paul Di Resta (GBR) mögött, valamint az összes többi újonc előtt haladt át a célvonalon.

    “Egyszerűen fantasztikus volt! “- mondta el az AVL racing által támogatott versenyző. “Az időmérő nem sikerült jól, így vállaltuk a kockázatot az alternatív stratégiával, ami végül jól sült el. A csapat kiváló munkát végzett, és elégedett vagyok a saját versenytempómmal is – különösen a futam második felében “

    Mivel a zolderi pálya nem kíméli a gumikat, így a csapatnak két kiállásos taktikát kellett alkalmaznia. Az R-Motorsport úgy döntött, hogy még a verseny kezdeti szakaszában kihívja az újoncot új abroncsokért, hogy így, tiszta pályán autózva ki tudja belőlük hozni a maximumot.
    Egy jól időzített biztonsági autós fázist követően Habsburg remek versenytempót diktálva végül a kilencedik helyre hozta be versenygépét.

    “Mindig azt mondják rólam, hogy túl szigorú vagyok magamhoz, szóval fontos, hogy elismerjem azt is, ha elégedett vagyok. “ – mondta el Ferdinánd. “Hihetetlen érzés pontokat szerezni az R-Motorsport számára, és rendkívül elégedett vagyok azzal, ahogy sikerült egy csapatként működnünk. Emellett egyre jobban hozzászokom az autóhoz, ami még mindig nagyon új számomra. Hosszú út áll még előttem, és rengeteget kell még tanulnom, de örülök az eddig elért eredményeknek. ”

    Azonban a vasárnapi második futamon az Aston Martin Vantage DTM felfüggesztésének meghibásodása akadályt görgetett ezen tervek elé, ugyanis Habsburg a techikai hiba következtében idő előtt feladni kényszerült a versenyt.

    “Sajnálom, hogy nem sikerült befejeznem a második futamot. De koncentráljunk a pozitívumokra : Nagyon jól sikerült elkapnom a rajtot, kiélveztem a pályán töltött idő minden percét , és a csapat a hatodik helyen végzett Jake Dennisszel, szóval tudjuk, hogy megvan bennünk a potenciál . Továbbra is keményen fogunk dolgozni, hogy a szezon előrehaladtával egyre előrébb kerüljünk a rajtrácson. ”

    A Greenstorm támogatását élvező Habsburg legközelebb június 7-9-én gurul pályára a DTM harmadik fordulójának otthont adó olaszországi Misanóban.

  • Thed Björk egy csapatutasítás után tudta megnyerni a harmadik versenyt Zandvoortban

    Thed Björk egy csapatutasítás után tudta megnyerni a harmadik versenyt Zandvoortban

    A WTCR zandvoorti hétvégéjének utolsó versenye Thed Björk győzelmét hozta. A svéd pilóta mögött Yann Erlacher és Michelisz Norbert ért célba.

    A versenyen a legnagyobb izgalmat a Lync & Co versenyzői közötti rádiózás szolgálta. Erlachert ugyanis megkérték arra, hogy engedje el a nála gyorsabb Björköt. A francia pilóta nehezen fogadta az utasítást, nagyon mérges lett miatta, azonban végül elengedte svéd márkatársát.

    Erlacher az első helyről vághatott neki a versenynek, azonban Björk lerajtolta őt és csak szabálytalanul tudta visszaelőzni őt. A francia versenyzőt Björk és a két Hyundai, Augusto Farfus és Michelisz Norbert követte. Yvan Müller is meg tudta őrizi az ötödik rajtpozícióját, csak úgy, mint Erlacher a sajátját.

    A probléma a harmadik körben kezdődött, ugyanis Björk azt az üzenetet kapta a versenymérnökétől, hogy majd szabadon meg fogja tudni előzni a versenyben vezető csapattársát. Néhány kör múlva Erlacher versenymérnöke, Kevin Berry azt mondta neki, hogy a szabálytalan manőverje miatt vissza kell engednie maga elé Björköt. A francia versenyző eléggé idegesen fogadta a mérnöke kérését.
    Elinte úgy tűnt, hogy a 22 éves versenyző nem fogja megtenni, azonban a kilencedik körben végül elengedte Björköt. A Lync & Co-nál biztosan lesz majd miről beszélni, ugyanis az egész történet nagyon zavaros volt.

    Björk végül nyolc tized másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt Erlacher előtt. A harmadik helyen pedig Michelisz Norbert ért célba, aki az utolsó körben tudta megelőzni az előtte autózó Farfust. Müller egy számára eseménytelen verseny után lett ötödik, Mikel Azcona pedig hatodik lett, fontos pontokat szerezve ezzel.

    Johann Kristoffersson lett a hetedik, a bajnokság éllovasa, Esteban Guerrieri pedig nyolcadikként ért célba. Michelisz csapattársa, Gabriele Tarquini lett a kilencedik, megelőzve Rob Huffot, aki tizedik lett.

    Guerrieri továbbra is vezet, azonban Björk már csak 11 ponttal van lemaradva a hétvégén szerzett két győzelmének köszönhetően. A pontverseny haramdik helyén pedig a hungaroringi hétvége sztárja, Nestor Girolami áll.

    A WTCR következő versenyhétvégéjét a Nürnburgringen rendezik majd meg!