Kategória: Touring Car

  • Nico Müller nyerte az első versenyt a Lausitzringen

    Nico Müller nyerte az első versenyt a Lausitzringen

    Nico Müller szezonbeli második győzelmét aratta a Lausitzringen rendezett első versenyen. Ezzel a diadallal a német közelebb került a bajnoki cím megszerzéséhez, főleg annak tükrében, hogy riválisa René Rast feladni kényszerült a versenyt.

    A svájci versenyző vette át a vezetést miután Rast motorja felmondta a szolgálatot. A Team Rosberg versenyzője szerezte meg az első rajtkockát, ám pár kör megtétele után erővesztést érzett, majd autója lelassított az első kanyarkombinációban. A bokszig sikerült elmenni, ám ott nem tudták megoldani problémáját, így kénytelen volt kiállni a versenyből. Ezután Müller előtt nyitva áll az út és a vezető pozíciót nem adta át senkinek sem, végig vezette a versenyt.

    Robin Frijns végzett a második helyen, ezzel kettős győzelmet hozva az Abt Sportsline-nak, ám ez az a eredmény nem volt olyan biztos, mint Müller első helye, ugyanis a bokszutcában sok időt veszített Frijns, ám szerencséjére tartani tudta magát az őt üldöző Mike Rockenfellerrel szemben. A német versenyző sokkal gyorsabban körözte le a lekörözött versenyzőket, mint társai, így meg tudta előzni a BMW-s Marco Wittmannt is, majd a verseny utolsó szakaszában a holland után eredt, de nem tudta őt maga mögé utasítani, ezért be kellett érni a harmadik hellyel.

    Jaime Green elképesztő sebességet mutatott a futam első felében, ám a kerékcseréje után a csapat veszélyes kiengedést hajtott végre, minek következtében Green kapott egy áthajtásos büntetést, így beszorult Joel Eriksson és Timo Glock mögé.

    Philipp Eng a verseny vége felé megtudta előzni Loic Duvalt, így megszerezte az ötödik pozíciót, a francia mögötte a hatodik lett, míg Pietro Fittipaldit intették le a hetedik, Joel Erikssont a nyolcadik, Bruno Spenglert a kilencedik, míg Jamie Greent a tizedik helyen.

    Jake Dennis 11. helyezésével volt a legsikeresebb versenyző az R-Motorsport csapatból, mögötte csapattársa Daniel Juncadella és Paul di Resta végzett.

    Rast még mindig vezeti a bajnokságot 209 ponttal, őt ám Müller leredukálta a különbséget, és 195 egységgel üldözi ellenfelét. Wittman nagyobb lemaradásból (159 pont) nézi kettőjük küzdelmét a tabella harmadik helyén.

  • Häkkinen hétvégén újra rajthoz áll

    Häkkinen hétvégén újra rajthoz áll

    Hétvégén újra versenyen indul a kétszeres Forma-1-es világbajnok Mika Häkkinen.

    Nem meglepő módon egy McLarent hajt majd ugyanis vasárnap a suzukai 10 órás versenyen áll majd rajthoz egy McLaren 720S GT3-assal. Harmadmagával, Katsuaki Kubotával és Hiroaki Ishiurávl megosztva vezet majd a finn.

    Az 50 éves Häkkinen legutóbb 2013-ban indult versenyen.

    Nem ő lesz azonban az egyetlen egykori F1-es verenyző a mezőnyben – bár az egyetlen F1-es bajnok igen -, mivel Markus Winkelhock és Kamui Kobayashi is rajthoz áll majd.

    https://www.instagram.com/p/B01MX4kCaEE/

    https://www.instagram.com/p/B03fF9eiJG4/

    https://www.instagram.com/p/B07uDLEiXbU/

     

  • DTM Brands Hatch: Brutális Audi dominancia vasárnap

    DTM Brands Hatch: Brutális Audi dominancia vasárnap

    René Rast vezényletével négyes Audi győzelem született a Német Túraautó Bajnokság (DTM) brands hatch-i második versenyén.

    Már a délelőtti időmérő edzésen látszódott, hogy valamit nagyon találtak az Audik, ugyanis az első nyolc rajtkockát egytől-egyig csak Audis pilóta sajátította ki, Rast és Duval vezetésével, akik márkán belül is kiemelkedtek.

    A rajtnál rögtön helycsere is történt az élen, ugyanis a francia meg előzte a német bajnok aspiránst, akire aztán Frijns is veszélyes volt, de utóbbit vizsgálták, mivel pontatlanul foglalta el a rajtpozícióját.

    Nem tartott sokáig Duval vezetése, ugyanis már a második körben elment mellette Rast és a szenzációsan rajtoló Müller is, így a bajnokság első két helyezettje állt az élen. Hátrébb az Audik sorát törte meg a szombati győztes Marco Wittmann a BMW-vel, miközben Jamie Green öt másodperces büntetést kapott, mivel ő is rosszul foglalta el a rajtkockát. A brit a hetedik körben jött is a bokszba, ahol letudta a büntetését.

    Wittmann a kilencedik körben tudta le a kötelező kerékcseréjét, de Eng mögé jött vissza, viszont egyikük se tudta támadni az Audikat. Rockenfeller folytatta a kerékcserék sorát, és Wittmann elé tért vissza, aki nem tudta tartani a tempót az előtte autózókkal.

    Eng és Van Der Linde teljesítették legkésőbb a kerékcserét, virtuálisan pedig Rast vezetett. Tovább folytatódott Eriksson rémes hétvégéje, aki technikai hiba miatt most sem tudott eljutni a célig, mivel rossz helyen állt az autója, ezért lassú zónát hoztak létre ott a pályán. Ezt kihasználva Wittmann egy második kerékcserével próbálkozott, így igyekezett az Audikkal versenyre kelni.

    Az élen Müller felzárkózott a bajnoki éllovasra, de megelőzni már nem tudta, így René Rast idei negyedik sikerével növelte előnyét az összetettben. A dobogó legalsó fokára pedig Robin Frijns állhatott fel.

    Duval lett a negyedik, míg a legjobb nem Audis Eng lett az ötödik helyen. Után Rockenfeller, Van der Linde, Juncadella, Dennis és a végül a eltérő stratégiával semmit nem nyerő Nico Müller zárt.

    A pontversenyben Rast előnye Müller előtt 37, Wittmann előtt pedig 59 pont. A bajnokság két hét múlva a Lausitzringen folytatódik.

  • Brands Hatchben a gumik voltak a központban, Wittmann nyert szombaton

    Brands Hatchben a gumik voltak a központban, Wittmann nyert szombaton

    Idei negyedik sikerét ünnepelhette a DTM-ben a BMW-s Marco Wittmann, de a győzelmében kulcs szerepet játszott a gumikopás is.

    Nem indult jól a verseny a BMW számára, ugyanis Joel Eriksson motor gondok miatt rajthoz sem tudott állni a szombati futamon, míg az Audis Aberdein a bokszutcából vághatott neki a versenynek. Wittmann bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő edzésen, így ő indulhatott az élről, mellőle René Rast.

    A zöld lámpák kialvása után Paul Di Resta vette át a vezetést, aki a negyedik helyről indulhatott, ám később kiderült, hogy túl jól sikerült a rajtja, vagyis kiugrott, ami miatt öt másodperces büntetéssel sújtották.

    A sorrend ekkor a skót mögött Wittmann, Duval és Rast volt. Nem élte túl az első kört Jake Dennis, miután a Timo Glock-kal való találkozása után megsérült a hátsó szárnya. Az esetben Juncadella is érintett volt, aki aztán ezért kapott is egy bokszutca áthajtásos büntetést.

    Wittmann hamar nyomás alá helyezte a vezető Di Restát, míg hátrébb Nico Müller az ötödik helyig zárkózott fel. Hat kör után kezdődtek az első kerékcserék, Green és Aberdein jóvoltából. Az élen közben Di Resta továbbra is sikeresen védekezett.

    Az élmezőnyből elsőként Nico Müller teljesítette a bokszkiállását, pár körrel később követte őt Wittmann is, egy körre rá pedig Duval és Rast is. Utóbbi vissza tudott jönni Wittmann elé a pályára, köszönhetően a BMW lassú kerékcseréjének, de Wittmann visszaelőzte őt és virtuálisan már az élen is állt, míg Müller és Rast talált egymásra.

    Amíg a két Audis csatázott egymással, addig Wittmann szép lassan elkezdte növelni az előnyét velük szemben. A 25.körre a komplett mezőny letudta a kerékcseréjét, így ekkor Wittmann, Rast és Müller volt dobogós helyen.

    Green kénytelen volt másodszor is kereket cserélni, ami azt vetített előre, hogy a gumik nagyon gyorsan fogynak, így mindenki egy két kiállásos versenyt teljesíthet. Az élen nem nagyon változott a sorrend, kicsivel hátrébb az utolsóként kereket cserélő Robin Frijns kezdett felzárkózni Duvalra és Rockenfellerre.

    A 36.körben a holland mindkettejüket megelőzte és már a negyedik helyen találta magát. Előbbi párosra aztán Eng is megérkezett, a németet még meg tudta előzni, de francia már nagy falat volt neki. Időközben Di Resta szép csendben vissza esett, a rajt óta nyolc pozíciót vesztett, majd két körrel a leintés előtt mechanikai gondok miatt fel kellett adni a versenyt.

    Az utolsó körökre Wittmann gumijai a végét járták, Rast felzárkózott rá, de még így is megtudta tartani a vezető helyét a kockás zászlóig, így idei negyedik sikerét ünnepelhette. A dobogó legalsó fokára végül Nico Müller állhatott fel.

    A pontszerző helyeken még Frijns, Duval, Eng, Rockenfeller, Van der Linde, Aberdein és Juncadella zárt. Az összetettben Rast átvette a vezetést 178 ponttal, de előnye csupán két egység Müller előtt, a győztes Wittmann pedig 32 pontos deficittel a harmadik.

  • A Hyundai szeptemberben bemutatja az elektromos túraautóját!

    A Hyundai szeptemberben bemutatja az elektromos túraautóját!

    A Hyundai Motorsport megerősítette, hogy az első elektromos hajtású túraautóját szeptemberben mutatja be, amelyet már az ETCR szabályai szerint építenek. Az autót jelenleg is fejlesztés alatt áll a németországi Alzenau városában található cégközpontban, és Frankfurtban leplezik majd le az autóshow alatt a jövő hónapban.

    Az e-racing365 megtudta, hogy a Hyundai ETCR-es autójának az alapja a már létező Veloster N TCR típus lesz. Albert Biermann, a Hyundai N márka főnöke elmondta már tavaly novemberben, hogy a vállalatuk teljes mértékben támogatja az ETCR-t, noha hivatalosan a gyártó még nem jelentette be az ilyen irányú terveit.

    A keddi bejelentés továbbra sem tartalmazza azt, hogy a Frankfurtban bemutatandó autó pontosan melyik modelljüket is takarja majd, vagy hol fognak vele versenyezni. A Hyundai Motorsport részéről Andrea Adamo még ennyit tett hozzá:

    „Új korszakra virrad a Hyundai Motorsport. Alzenauban a csapatunk hónapok óta keményen dolgozik egy izgalmas elektromos járművön, és hamarosan bemutathatjuk a laborunk ezen gyümölcsét. Ez egy új fejezet lesz a cégünknek is, egy természetes kiterjesztése a motorsportos tevékenységünknek, amely közel áll a mostani trendekhez és innovációkhoz, amelyeket az autóipar követ. Sokáig már nem kell várni: szeptember elején mindent leleplezünk Frankfurtban, az autókiállításon.”

    A Hyundai lehet így már a a második gyártó a Cupra után, akik autót építettek az ETCR platformja szerint. Eredetileg már 2020-ban elindult volna az új elektromos túraautós világkupa, de eltolták egy évvel. Ettől függetlenül jövőre már versenyezhetnek pályákon velük.

  • A M1RA Nagy Dániel nélkül küzd Oscherslebenben

    A M1RA Nagy Dániel nélkül küzd Oscherslebenben

    Kevéssel a TCR Európa-kupa augusztus 2-4-i németországi fordulója előtt értesültünk arról, hogy Nagy Dániel és édesapja döntése értelmében versenyzőnk nem tart a csapattal Oscherslebenbe a hétvégén. Elhatározásukat tudomásul vettük és tiszteletben tartjuk.

    ,,A 12 versenyhétvégén 8 dobogót hozó közös történetünk tavaly a WTCR-ben második helyezést hozó hungaroringi hétvégével kezdődött, aztán Assenben Dani pályafutása első nemzetközi győzelmét ünnepeltük, és 2019 is dobogóval indult számára az Európa-kupában.

    Bár a szezon folytatása nehezebben alakult, ennek ellenére ugyanúgy hiszünk Dani és a csapat képességeiben, illetve abban, hogy együtt jó esélyünk lehetett volna visszatérni a sikerek útjára akár már Oscherslebenben.

    Nekünk most az előttünk álló versenyhétvégére kell koncentrálnunk, amelyen a bajnokság második helyén álló Luca Engstlerrel folytatjuk a harcot az Európa-kupa megnyeréséért. Eközben dolgozunk Dani helyettesítésén, ami fontos lenne a csapatbajnoki esélyeink életben tartásához, hiszen itt a harmadik helyet foglaljuk el a tabellán.

    A váratlan helyzet és az idő rövidsége miatt adminisztrációs akadályok is nehezítik a dolgunkat, de ha sikerrel járunk, a lehető leghamarabb beszámolunk a fejleményekről. Ha nem, akkor a megszokottaktól eltérően csak egy autóval indulunk Oscherslebenben.” – olvasható a M1RA Motorsport közleményében.

  • Szabó Zsolt a M1RA színeiben folytatja!

    Szabó Zsolt a M1RA színeiben folytatja!

    A Zengő Motorsport a hivatalos facebook oldalán jelentette, be, hogy az egykori WTCC-s és WTCR pilótájuk Szabó Zsolt Michelisz Norbert csapatában, a M1RA színeiben folytatja pályafutását.

    „Mindig öröm számunkra, amikor egy fiatal, magyar tehetséget fedezhetünk fel és vezethetünk be az autósport világába. Ezúton is gratulálunk, a most már M1RA színei alatt induló Szabó Zsoltnak, és a karrierjében bekövetkező újabb lépcsőfokhoz!” – számolt be facebook oldalán a csapat.

    Azt még egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor fog először autóba ülni, de feltehetően ez Nagy Dániel idei szereplésének a végét jelenti, vagyis az ő helyére érkezik a csapathoz.

  • Hamilton Wolff ellen, régi 190 E-s DTM Mercikben!

    Hamilton Wolff ellen, régi 190 E-s DTM Mercikben!

    Silverstoneban nem csak Brit Nagydíj volt, hanem Lewis Hamilton is kapott egy egyedülálló lehetőséget a futam után. Csapatfőnökével az egykoron szintén autóversenyző Toto Wolffal régi 1990/92-es Mercedes-Benz 190 E 2.5-16 Evolution II W 201 autókba pattantak, és megkergették egymást. Igazi esti autóspornó, felettébb kár, hogy kiszálltak a DTM-ből. Nézzétek csak!

  • Berger F1-es tesztet adna az idei DTM bajnoknak

    Berger F1-es tesztet adna az idei DTM bajnoknak

    Grerhard Berger egykori Forma-1-es versenyző, a DTM promóterének, az ITR-nek az elnöke úgy véli, hogy az idei DTM bajnoknak egy különleges díjat is kapnia kellene majd.

    A Speed Week szerint Berger azt szeretné, ha a 2019-es DTM bajnok részt vehetne majd a Forma-1-es, 2019-es téli (szezon utáni) teszten.

    A DTM pontversenyének éllovasa jelenleg az audis René Rast.

    „Jó kapcsolatai vannak (Bergernek). Talán bónuszként meg tudja ezt oldani.” – reagált a hírre Rast.

    Berger azonban nem biztos benne, hogy el tudja ezt intézni.

    „A jelenlegi szabályok mellett a fiatal versenyzők is alig kapnak lehetőséget arra, hogy megmutassák tehetségüket.” – mondta Berger, aki azt azonban megígérte Rastnak, hogy meg fogja próbálni.

    „Előbb meg kell nyernie a bajnokságot, aztán majd meglátjuk.” – mondta.

    Rast tavaly a Racingline.hu-nak is elmondta, hogy szeretne kipróbálni egy Forma-1-es autót.

  • Habsburg épphogy lemaradt a pontszerzésről Assenben

    Habsburg épphogy lemaradt a pontszerzésről Assenben

    Habsburg Ferdinánd épphogy lecsúszott a pontszerzésről a DTM hétvégi (július 20-21.) futamain, melyeknek a „Sebesség Katedrálisaként” is emlegetett hollandiai Assen adott otthont.

    Először látogatott el Assenbe a DTM mezőnye, amely egyben azt is jelentette, hogy az újonc Habsburg az élmenőkhöz képest a szokásosnál kisebb hátránnyal vághatott neki a hétvégének. Ez már a pénteki első szabadedzésen megmutatkozott, ahol az R-Motorsport osztrák versenyzője a 12. időt autózta.

    Azonban az időmérő edzésen az Aston Martin Vantage DTM autó már nem tudta felvenni a tempót a rivális gyártók versenygépeivel, így az R-Motorsport négy pilótája sereghajtóként, az eredménylista utolsó négy helyén végzett.
    Habsburg és csapattársai örömmel fogadták az első futam rajtja előtt a pályára lezúduló esőt, az ugyanis valamennyire kiegyenlítette az erőviszonyokat a szárazban jóval versenyképesebb ellenfelekkel szemben.

    A meglehetősen zord időjárási körülmények ellenére Habsburg kiválóan vette az akadályokat, és a rajtrács 17. helyéről verekedte előre magát. Mindössze egy körrel a leintés előtt az osztrák versenyző már a 12. helyen autózott, legjobb Aston Martin pilótaként, azonban a verseny leintése előtti utolsó métereken csapattársa, Jake Dennis megelőzte őt.

    “Az eső nagyon intenzíven esett, de én különösen szeretem az ilyen versenyeket, ugyanis kicsit kiegyenlítődnek az erőviszonyok. Ilyenkor több múlik a versenyző képességein” – mondta el a Greenstorm által támogatott versenyző. “Jó móka volt Jake-kel (Dennis) csatázni, de végül ő volt a gyorsabb, és el tudott menni mellettem. Sajnálom, mert jó lett volna elöl végezni az Aston Martinok között, de örülök a második helynek Jake mögött ,és az összetett 13. pozíciónak.”

    Vasárnap reggel ragyogó napsütés fogadta a DTM mezőnyét. A négy Aston Martin ezúttal is küszködött az időmérős tempóval, így sok múlott a megfelelő versenystratégia megválasztásán.

    Az egykiállásos stratégia mellett döntő Habsburg óvatosan vezetett a verseny első szakaszában, mielőtt kiállt volna a friss abroncsokért, azután pedig mindent beleadva egészen a tizenkettedik helyig menetelt előre.

    “Így utólag, talán egy kicsit túl óvatosra vettem a dolgot a második futam elején,de még mindig ismerkedek az autóval és a gumikkal.” – mondta el Habsburg. “Nem titok, hogy küszködünk a versenytempóval, de ez az első évünk, úgyhogy nem lehet okunk panaszra. Ezután is keményen kell dolgoznunk, hogy folyamatosan fejlődni tudjunk, és tudom, hogy hamarosan eljön majd a mi időnk is.”

    Habsburg a következő kihívásnak új versenygéppel vág neki, ugyanis az R-Motosport csapata jövő hétvégén a spái 24 órás futamon áll rajthoz. A néhány héttel ezelőtti sikeres tesztet követően Ferdinánd és csapattársai, Hugo de Sadeleer, Aaro Vainio és Ricky Collard „Silver Cup”-os babérokra tör majd egy Aston Martin Vantage GT3-on osztozva.

    “Bár mindkét autó alapja az Aston Martin Vantage, azonban mégis teljesen máshogy kell őket vezetni.” – mondta el Habsburg. “Míg a DTM autó egy vérbeli, sprintversenyekre épített versenyautó , addig a GT3 tele van olyan elektromos rásegítésekkel mint az ABS vagy a kipörgésgátló, kevesebb rajta az aero elem, és hosszú távokra van beállítva. Ehhez jön még a 24 órás versenyek sajátos természete is, amely teljesen más vezetési stílust követel meg.”

    “Nagyon jó emlékeim vannak a spái 24 órás futamról, ugyanis két éve már nyertem ott az FIA F3 Európa-bajnokságban. Remélem most hétvégén ismét sikerül majd felállnom a dobogóra.”