Kategória: Touring Car

  • Lotterer 12 év után világbajnok újra, de mégis Buemi és a Toyota hőstettét ünnepli a WEC

    Lotterer 12 év után világbajnok újra, de mégis Buemi és a Toyota hőstettét ünnepli a WEC

    A Porsche lett az első gyártó, amelynek sikerült letaszítania a Hosszútávú Világbajnokságban sokáig uralkodó Toyotát az egyik trónról – a versenyzői titulust a #6-os autó a papírformának megfelelően behúzta Bahreinben, ám Sébastien Buemi óriási felzárkózással megtartotta a gyártói címet a japánoknak.

    Elméletben még háromesélyes volt az egyéni címért folyó versenyfutás a 8 órás bahreini szezonzáró előtt, ám az idény során egyedüliként két versenyt is nyerő #6-os Porsche előnye André Lottererrel, Kévin Estre-rel és Laurens Vanthoorral már 35 pont volt a #7-es Toyota és 37 az #50-es Ferrari előtt, s mivel a győzelemmel és a pole-lal maximálisan 39 egység volt gyűjthető a hétvégén, a két kihívónak mindenképp nyernie kellett, bízva a Porsche botlásában, hogy esélyük legyen a fordításra.

    Utóbbi bekövetkezett ugyan, hiszen Lottererék csak a 11. helyen, a pontzónán kívül értek célba, miután a rajt utáni pozícióvesztések tetejében az utolsó órában még két büntetést is összeszedtek, ám ezzel együtt sem volt veszélyben a bajnoki címük. A #7-es Toyota ugyanis a harmadik órában az üzemanyagrendszer meghibásodása miatt kiesett, az #50-es Ferrarinak pedig Charles Milesi megpördülő Alpine-ja okozott defektet, így csak a 12. helyen ért célba.

    Vanthoor és Estre először lettek egyéni világbajnokok a WEC csúcskategóriájában (utóbbinak a GT-kategóriából már van egy vb-címe 2019-ből), Lotterer viszont másodszor ülhetett fel a trónra azt követően, hogy a WEC megalakulásának első évében, 2012-ben egyszer már bajnok lett az Audival. Egyúttal Brendon Hartley után ő a második versenyző a WEC-ben, aki két különböző gyártóval is megnyerte az összetettet. A német pilóta 42 éves, az autóversenyzés igazi polihisztora, aki a jövő évben már nem lesz tagja a Porsche gyári csapatának, ellenben a Formula E-be való visszatérését rebesgetik.

    A bahreini szezonzáró azonban az egyéni csata izgalommentessége ellenére is tartogatott feszültséget, hiszen a gyártók bajnokságában jóval szorosabb volt az állás: a Porsche 10 ponttal vezetett a Toyota, és 27-tel a Ferrari előtt, a japánoknak pedig egy győzelem elég lett volna a fordításhoz, hiszen a pontversenybe itt csak a legjobb helyen célba érő autó eredménye számít bele.

    A pole-t megszerző #8-as Toyota vezetett is a verseny elején Sébastien Buemivel, ám az egyik LMGT3-as Corvette 17 perc elteltével egy lekörözés során hátulról hozzáért és kiforgatta őt. A Toyota így alaposan visszaesett, még akkor is csak a 10. helyen állt, amikor Buemi visszavette az utolsó etapra az autót, amin Hartley-val és Hirakava Rióval osztozott. 90 perc volt még hátra ekkor, és a svájcinak innen sikerült egy biztonsági autós újraindítás után visszaverekednie magát az élre. Amikor megérkezett a versenyben vezető #5-ös Porsche mögé, előállt az a helyzet, hogy a két gyártó nemcsak a győzelemért, de a bajnoki címért is harcolt, Buemi azonban gyorsabb volt Matt Campbellnél, így végül nagy előnnyel húzta be az első helyet.

    A Hosszútávú Világbajnokság az a szakág, ahogy a gyártói bajnoki cím talán még értékesebbnek is számít az egyéninél, így a Toyota garázsában nagyobb volt az ünneplés, mint a Porschénál. A japánokat így továbbra sem sikerült letaszítani a trónról a hypercar-korszakban, s zsinórban már a hatodik bajnoki cím került hozzájuk a WEC-ben.

    Az új LMGT3-as kategóriában mindkét bajnoki címet a litván színeket képviselő Manthey PureRxcing Porsche 911-ese szerezte meg, a volánnál az osztrák Klaus Bachlerrel, a német Joel Sturmmal, és igazi kuriózumként a Szent Kitts és Navis-i zászló alatt induló, de születése szerint fehérorosz Alex Alykhinnel.

    Egy világbajnokság már elmenekült a katasztrófa sújtotta Valenciából, elfeledett pályát talált helyette

     

  • Tovább fogyott az előnye, de éllovasként várja a szezonzárót Michelisz Norbert

    Tovább fogyott az előnye, de éllovasként várja a szezonzárót Michelisz Norbert

    A szombati első verseny után vasárnap a második futammal folytatódott és zárult a TCR World Tour kínai versenyhétvégéje Zhuzhou-ban.

    Vasárnap a fordított rajtrácsos versennyel zárult a TCR World Tour kínai állomása. A pole pozícióból Michelisz Norbert egyik csapattársa, Néstor Girolami kezdett, mellőle pedig a GOAT Racing versenyzője, Marco Butti indult. A hazaiak hőse, Ma Qing Hua a harmadik helyről azonban hamar megelőzte Buttit, míg a negyedik helyre a szombati második helyezett Esteban Guerrieri ért fel az ötös kanyarban, miközben összekoccant a TCR China éllovasával, Martin Xie-vel, ami miatt utóbbi később feladni kényszerült a futamot.

    Guerrieri a 2. körben csapattársát, Buttit megelőzve feljött a 3. helyre, majd érkezett az első biztonsági autós fázis az Audiját törött jobb első futóművel leparkoló Hu Heng miatt. Ezután a pályabírók teszetoszaságát figyelhettük, akiknek 6 körbe telt biztonságos helyre vinni a lerobbant autót. A verseny a 9. körben folytatódott, annak második felében pedig nagyrészt Girolami vezetett, Ma Qing Hua azonban az utolsó körre minden addiginál jobban felzárkózott rá, majd a 4-es kanyarban támadást indított az első helyért. A két autó összeért, majd a következő néhány kanyarban a két pilóta fej-fej mellett haladt, és végül Ma került ki győztesen a csatából, amivel megnyerte a hazai futamát.

    A dobogó legalsó fokát végül nem az utolsó körben technikai probléma miatt lelassuló Guerrieri, hanem Yann Ehrlacher szerezte meg. A 4. helyen a 10. pozícióból felzárkózó Santiago Urrutia zárt, mögötte a lelassuló Guerrieri lett az 5., Butti a 6., a 15. (!) pozícióból előretörő Rob Huff a pedig a 7. A 6. helyről rajtoló Michelisz Norbert végül a 8. helyen futott be úgy, hogy csapattársa, Mikel Azcona a végén elengedte őt. A spanyol a 9. helyen zárt, míg Thed Björké lett az utolsó pontszerző pozíció.

    Michelisz Norbert a november 14. és 17. között esedékes makaói szezonzáró előtt így továbbra is vezet az összetettben (274 ponttal), ám az előnye tovább olvadt és már csak 10 pont a második helyre előrelépő, 264 pontos Guerrieri előtt. A bajnokság 3. helyén Björk áll 255 ponttal, őt Ehrlacher (251) és Azcona (247) követi.

     

  • Csökkent Michelisz előnye a pontversenyben az első kínai futam után

    Csökkent Michelisz előnye a pontversenyben az első kínai futam után

    A bajnokság első helyéről várhatta az idei TCR World Tour utolsó előtti fordulóját Michelisz Norbert. A Kínában, a Zhuzhou International Circuiten rendezett hétvége időmérő edzésén a címvédő az ötödik helyet szerezte meg, majd az első futamon a 7. helyen ért célba.

    Az élről az addigi összes edzést az első helyen záró uruguayi Santiago Urrutia vághatott neki az első futamnak, amely még száraz pályán, ám az eső fenyegetése mellett kezdődött. Urrutia már az első kanyarban elveszítette a vezetést és azt csapattársa, a szintén a bajnoki címre hajtó Thed Björk vette át egy nagyon sima előzéssel. Urrutia visszaesése azonban ezzel nem ért véget, hiszen néhány kanyarral később másik csapattársa, Yann Ehrlacher is elment mellette, majd a kör végén Mikel Azcona is lenyomta őt a Hyundai-al.

    A spanyol versenyző ezután remek tempót diktált és azonnal nyomás alá helyezte Ehrlacher-t, akit végül a harmadik körben, az ötös kanyarban bevetődve megelőzött, csakhogy a francia a kijáraton visszajött és visszavette a második pozíciót.

    Ezután rögtön be kellett küldeni a biztonság autót Jamie Lai Jing Wen és Lo Sze Ho balesete miatt. A mezőny 3 kört töltött a Safety Car mögött, majd a 7. körben kapta meg a zöld zászlót, ám a 8. körben ismét történt egy baleset. Ezúttal Andy Yan lökte bele Martin Xie-t David Zhu autójába az ötös kanyarban, majd Deng Bao Wei ütközött neki Xie-nek a kanyarkijáraton. Így aztán most 4 körös biztonsági autós fázis következett, és mire a 13. körben sor kerül az újraindításra, megérkezett az eső.

    Néhányan kiálltak esőgumiért, a mezőny nagy része azonban kint maradt slickeken, az élen pedig Azcona használta ki a legjobban a megváltozó körülményeket, miközben Esteban Guerrieri is nagy hajrát mutatott be, előbb Ehrlacher-t, majd az utolsó körben Björköt megelőzve. Azcona végül idei első győzelmét aratva több mint 7 másodperccel ért célba Guerrieri előtt, míg Björk állhatott fel a dobogó utolsó fokára. 

    Michelisz Norbert a rajpozíciójához képest két hellyel hátrébb, a 7. helyen ért célba, ám továbbra is vezet az összetettben. A Hyundai magyar pilótájának előnye ugyanakkor 15 pontra csökkent Björkkel és 16 pontra Guerrierivel szemben. „Trükkös, esős verseny és 7. hely Kínában az első futamon. Az volt a cél, hogy pontokat szerezzek, és végül most ez volt a maximum” – írta Michelisz a közösségi oldalán.

    A második versenyt magyar idő szerint vasárnap reggel 8 órakor rendezik.

    Az első futam végeredménye:

  • Apja legendás Mercedesét vezette Mick Schumacher (videóval)

    Apja legendás Mercedesét vezette Mick Schumacher (videóval)

    Mick Schumacher korábban apja több F1-es autóját, köztük egy 2011-es Forma–1-es Mercedest is kipróbálhatott, most pedig a sportautózás aranykorának egyik legendás példányába ülhetett bele.

    Bizonyára sokan tisztában vannak vele, hogy mielőtt 1991-ben bemutatkozott a Forma–1-ben, Michael Schumacher a Mercedes gyári pilótájaként a sportautózás fénykorát jelentő C-csoportos világbajnokságban versenyzett, és 1991-ben a Le Mans-i 24 óráson is elindult, majd az ötödik helyen végzett. Ez idő alatt a későbbi hétszeres világbajnok a Mercedes C11-essel is versenyzett (a főképen Michael Schumacherrel a volánnál látható 1989-es C9-es utódja), amellyel a gyártó 1990-ben világbajnok lett, noha a Le Mans-i 24 óráson a verseny világbajnokságon kívülinek minősítése miatt nem indult el.

    V12-es F1-es motorokat megszégyenítő üvöltéssel halt meg a sportautózás aranykora (videó)

    Noha a vb-címet a Mauro Baldi–Jean-Louis Schlesser duó szerezte meg 9 futamból 7 győzelemmel, egyszer a Jochen Mass-Michael Schumacher kettős is nyert, míg előbbi egy alkalommal Karl Wendlingerrel ünnepelhetett. Mivel a C-csoportot az addiginál is drágábbá tevő új szabályok miatt a Mercedes 1991 végén kiszállt, a C11-es lett az utolsó C-csoportos Mercedes, aminek fennmaradt példányai a mai napig feltűnnek különböző bemutatókon és történelmi versenyeken.

    Az 5 literes ikerturbós V8-assal hajtott, 905 kg-os, akár 960 lóerős leadására képes szörnyeteget pedig a Mercedes videója alapján most Mick Schumacher, a gyártó F1-es istállójának tartalékja vezethette. A 25 esztendős pilóta az Alpine WEC-csapatában már belekóstolhatott a modern hosszú távú versenyzésbe, a legutóbbi versenyen pedig első dobogójának örülhetett.

    Mick Schumacher és a C11-es: 

  • „Neo” Toyotával csapatta Indianapolisban – így lett igazi autóversenyző Keanu Reeves (videó)

    „Neo” Toyotával csapatta Indianapolisban – így lett igazi autóversenyző Keanu Reeves (videó)

    Noha korábban már indult autóversenyen, az elmúlt hétvégén Keanu Reevesből valódi autóversenyző vált Indianapolisban.

    A legendás indianapolisi pályán folytatta rövidke autóversenyzői pályafutását a világszerte ismertté a Mátrix című film Neójaként vált Keanu Reeves. A 60 esztendős színészről köztudott, hogy él-hal a motorsportért, így nem meglepő, hogy az amatőr versenyzőknek létrehozott, az elmúlt hétvégén az Indianapolisi 8 órás betétfutamaként rendezett Toyota GR Cupban indult Indianapolisban, ahol az első versenyre a 35 nevezőből a 31. rajtkockát szerezte meg, majd miután elkerült egy első körös balesetet, feljött a 21. helyre. A 45 perces futam féltávja után nem sokkal azonban megpördült, így végül a 25. helyen, a célba érők közül utolsóként végzett.

    Videón a megforgás:

    A színész a második futamot a 29. helyről kezdte, 6 másodperccel lassabb körrel a pole pozíciót elérő versenyző idejénél, majd a 24. helyen zárt. Ő volt az utolsó olyan versenyző, aki nem körhátrányban ért célba.

    „Nem tudom, szórakoztató. A versenyzés szórakoztató. Mindenki ezt mondja, és tényleg az” – összegezte röviden a sorozat közösségi média csatornáin közzétett interjúban, hogy miért vett részt a széria idei szezonjának utolsó állomásán. Autóversenyzőként azonban nem most debütált, hiszen 2009-ben részt vett az IndyCar Long Beach-i versenyének celebfutamában egy első kerék hajtású Scion TC Coupéval – és nyert –, annak az autónak a teljesítménye ugyanakkor jóval elmaradt a GR-kupás Toyotáétól, így a mostani részvétel már inkább volt valódi autóversenyzésnek tekinthető.

    Az első futam ITT, a második pedig ITT nézhető vissza.

  • Csapatbajnoki címmel zárta a TCR Europe idényét Losonczy Levente

    Csapatbajnoki címmel zárta a TCR Europe idényét Losonczy Levente

    Csapatával bajnoki címet nyert Losonczy Levente a TCR Europe, azaz a túraautósok Európa-kupa sorozatának hétvégén, Valenciában rendezett zárófordulóján, amely a magyar versenyző számára balszerencsésen alakult, leginkább a vasárnapi második futam után kapott időbüntetés miatt.

    Az ALM Motorsport Honda Civicjével versenyző Levi a szombati időmérő edzésen nem volt elégedett autójának egyensúlyával, ami miatt nem tudott igazán jó köridőt futni „Túlságosan túlkormányozott volt az autó az időmérőn, emiatt nehéz volt kihozni a gumikban rejlő igazi potenciált. Nekem volt ezen a hétvégén plusz 20 kilogramm súly az autóban, közben sokan a körülöttem lévők közül plusz súly nélkül tudtak versenyezni. Ennek ellenére nagyon kicsivel csúsztam le a fordított rajtrácsos pole pozícióról, de a 11. helyről rajtolva eleve nehezebb a feladat” – elevenítette fel a történteket Levente.

    A 21 éves versenyző a szombati első futamon is túlkormányozottnak érezte a Hondát, ezzel együtt hetedikként ért célba, az ALM Motorsport pedig ezen a versenyen bebiztosította a csapatbajnoki címet.

    „A futamon szintén sokat számít a plusz 20 kiló, leginkább a gumikezelés szempontjából, a Cuprák pedig alapvetően nagyon gyorsak, ezért inkább védekezéssel telt ez a futam, mint támadással. A csapat aztán éjszakába nyúlóan dolgozott az autón, amiért nagyon hálás vagyok, köszönöm nekik a munkát” – nyilatkozta Levi.

    Vasárnap aztán még küzdelmesebb futama volt a magyar versenyzőnek, aki többek között az egyéni bajnoki címet megszerző argentin Franco Girolamival is nagy csatát vívott. Levit végül nyolcadikként intették le, de utólag a versenybírók 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, mert őt találták vétkesnek egy ütközésben.

    „Jó rajtot tudtam fogni és bejöttem a csapattársam mögé, később viszont Girolami utolért minket, próbált megelőzni és volt közöttünk kontakt. A 12-es kanyarnál volt egy összeérésünk, amiből én jöttem ki nagyon rosszul. A célegyenesben próbáltam lendületet venni, de négyen is utolértek, volt újabb ütközés is, miközben már ferde volt a kormány és az autó tolta az elejét a kapott ütések következtében. A kettes kanyarban aztán az egyik Cupra talált el, majd az egyenesben behúzott elém, összeértünk, ő megforgott és a kavicságyba csúszott. A futam után ezért kaptam egy 10 másodperces időbüntetést, amivel sajnos nem tudunk mit kezdeni. Ennek ellenére köszönöm az egész idényben nyújtott munkát mindenkinek és örülök a csapat bajnoki címének”– tette még hozzá Levi, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, októberben pedig a JAS jóvoltából egy GT3-as Honda NSX versenyautót tesztelhet majd.

    Levi az idényben két futamgyőzelmet aratott, illetve volt egy második helye Salzburgban és egy további dobogós helyezése Spa Francorchamps-ban. Ezzel hat forduló, azaz 12 verseny után 256 ponttal az összetett pontverseny hatodik helyén zárt, és október végén, Monzában áll rajthoz az olasz bajnokság, a TCR Italy idei szezonjának zárófordulóján.

    Hamilton hiába kérte pszichológus segítségét a bajaira

  • Bajnokként kell felhagynia a versenyzéssel a Swift Cup-győztes Csermely Móricnak

    Bajnokként kell felhagynia a versenyzéssel a Swift Cup-győztes Csermely Móricnak

    Csermely Móric 17 évesen megnyerte a Swift Cup Europe International bajnoki címét a GFS Europe Racing Teammel, ám úgy néz ki, ennek ellenére véget ér autóversenyzői karrierje. A sportágba korábban raliversenyző édesapja révén bekerülő versenyzővel az idei szezonról beszélgettünk.

    Csermely Móric az idén harmadik szezonját teljesítette a Swift Cup Europe versenysorozatban, és eddigi legjobb eredményét elérve bajnok lett a nemzetközi értékelésben. A M1RA-nál kezdő, második idénye óta a GFS Europe Racing Team színeiben induló pilóta emellett a magyar értékelésben címet védett.

    „Az első évet tanulóévnek fogtam fel, a második szezonban viszont már magyar és junior bajnok lettem, míg a nemzetközi mezőnyben az összetett 7. helyén végeztem. Aztán jött az idei év, amelyben már összejött az Európa-bajnoki cím, miközben megvédtem a magyar bajnoki címemet. Egyértelműen ez volt a célkitűzés, illetve az, hogy az összes futamot megnyerjem. Utóbbi végül technikai problémák miatt, illetve az én hibámból adódóan nem jött össze, de a fő célkitűzéseket teljesítettük” – nyilatkozta lapunknak az újdonsült bajnok.

    Csermely Móric, Swift Cup Europe
    Az élen a Balaton Parkban / Fotó: MGR Images

    Az idei szezon 6 helyszínen zajlott, ebből az első kettő volt Magyarországon. „Annyiban segített, hogy itthon kezdődött a szezon, hogy ezek a pályák közelebb voltak, szóval kényelmi szempontból jól jött, hogy a Hungaroringre és a Balaton Parkra sem kellett órákat utazni, illetve természetesen ezeken a helyszíneken többet tudok gyakorolni. Mindkét pályát nagyon kedvelem és mindkettőn élvezetes futamokat teljesítettem. Ezek voltak a szezon fénypontjai.”

    Móric a leginkább azonban a csehországi Mostban rendezett negyedik versenyhétvégére emlékszik vissza szívesen. „Érzésre a csehországi forduló sikerült a legjobban. Ott megvolt a tempóm, és csak az időmérő, illetve az első verseny nem alakult tökéletesen. Előbbin második lettem, utóbbin vezettem, de hibáztam és megelőztek, utána pedig nem tudtam visszaszerezni az első helyet. Aztán a fordított rajtrácsos futamon az első kanyarban kilöktek, de visszaküzdöttem magam a második helyre, majd a harmadik futamot esőben a hetedik helyről indulva megnyertem. Szóval ez volt a legjobb hétvégém.”

    Ellenben az augusztus végén, a Slovakiaringen rendezett 5. forduló rémálomszerűen alakult a 17 esztendős versenyzőnek. „Az egész hétvége nagyon felejthetőre sikerült. Alapból szenvedtem a motorral, nagy volt a lemaradásom, majd az első versenyen túlmelegedett a motor – a mai napig nem derült ki, hogy miért, de többet nem is lehetett használni. Az első futam után úgy tűnt, hogy nem fogom tudni folytatni a hétvégét, de béreltünk egy autót, aminek viszont a légszűrője nagyon rossz állapotban volt. Az utolsó helyről előreküzdöttem magam, de az egyenesben nem volt esélyem, viszont sokan kiestek előlem, ezért így is visszajöttem a 9. helyre.”

    „A harmadik futamra már több potenciál volt az autóban, ekkor viszont történt egy óriási baleset. Kiforgatták az egyik riválisomat a második kanyar előtt, aki pont előttem pördült meg. Muszáj volt elkerülnöm az ütközést, de ez csak úgy volt lehetséges, hogy a falnak mentem, majd ezután ketten közel 150 km/órás tempóval belém csapódtak. Nem volt kellemes élmény, az autóban óriási kár keletkezett, de szerencsére mindannyian megúsztuk, egyedül a kiforgatott srácnak tört el a kulcscsontja, de azóta ő is felépült.”

    Csermely Móric, Swift Cup Europe
    Fotó: MGR Images

    A bajnoki álmait azonban nem foszlatták szerte a történtek, sőt! A csehországi Brnóban rendezett utolsó versenyhétvégén már egy futammal a szezon vége előtt bajnok lett. „Szerettem volna már a Slovakiaringen bebiztosítani a bajnoki címemet, de ez végül Brnóra maradt. Szerencsére a szlovákiai balesetben nem sérült a motorom, így ezen a versenyen tudtuk használni, viszont tesztelni semmit nem tudtam, a hivatalos szabadedzésen megtett 5 kör során kellett megismernem a pályát. Az időmérőn ezzel együtt sikerült a 3. időt elérnem, majd az első futamon tartottam a lépést a pole pozícióból induló versenyzővel, és ezzel a második hellyel bajnok lettem.”

    Az idény zárásába ezután csúszott egy kis hiba, de ez annak is betudható, hogy Móric ekkor már sejtette, pályafutása utolsó versenyére készül. „Bajnokként is azzal a hozzáállással versenyeztem, hogy nyerni akarok, de sajnos a következő futamon a 2. helyen álltam, amikor bejött a biztonsági autó, amikor pedig kiment, már csak egy köröm volt arra, hogy megnyerjem a versenyt. Úgy voltam vele, hogy megpróbálok előzni, de sajnos kiforgattam a versenytársamat. Az én hibám volt, ott nem lett volna szabad próbálkoznom, de mivel bizonytalan volt, hogy folytathatom jövőre a versenyzést, szerettem volna megnyerni azt a futamot, ami akár pályafutásom utolsó versenye is lehet.”

    Jelen állás szerint pedig az is volt, és Móric egy saját elmondása szerint „izgalmas és tanulságos szezon” után kénytelen szögre akasztani a bukósisakot. „Sajnos nincs meg a lehetőség a folytatásra, mivel Magyarországról nagyon nehéz továbblépni, nehéz szponzorokat találni. Nem nagyon látom, hogy jövőre miként tudnám folytatni a versenyzést, és talán racionálisabb döntés is az iskolára és a tanulmányaimra koncentrálni. Amíg tartott, addig szép volt, jó volt, de úgy néz ki, hogy négy év után ezzel vége a karrieremnek.”

    Csermely Móric, Swift Cup Europe
    Fotó: MGR Images
  • Az olasz bajnokságban is futamot nyert a túraautós Losonczy Levente

    Az olasz bajnokságban is futamot nyert a túraautós Losonczy Levente

    A túraautós Európa-kupában idén aratott két futamgyőzelme mellett immár az olasz bajnokságban, a TCR Italy-ban is diadalmaskodott versenyen Losonczy Levente, aki vasárnap a versenysorozat Vallelungában rendezett fordulójának második viadalát nyerte meg.

    A diadal hivatalossá válására ugyanakkor egészen késő délutánig kellett várni, Levi ugyanis másodikként szelte át a célvonalat, győztes dél-koreai riválisát viszont utólag időbüntetéssel sújtották, így pedig az egyébként remekül versenyző magyar pilóta vált első helyezetté.

    A 21 éves versenyző a szombati időmérő edzésen a hetedik köridőt érte el, ez pedig azt jelentette a számára, hogy vasárnap a második viadalt majd a második rajtkockából kezdheti meg. „Már a szabadedzéseken is jó volt a tempónk, az elsőn versenyszimulációt futottunk, hogy megtaláljuk a futamokra a legoptimálisabb beállítást” – mondta az ALM Motorsport Hondáját vezető Levi.

    „Volt egy hibám az időmérőn, de nagyon szorosan volt a mezőny, tizedek voltak csak közöttünk. Az első futamon öt fokkal melegebb volt a hőmérséklet, azok között a körülmények között volt igazán jó a beállításunk. A versenyen aztán volt néhány nagyobb csata, ezeknél próbáltam okosan helyezkedni, de élveztem is ezt a küzdelmet” – mesélte Levi, aki végül ötödikként végzett az első viadalon.

    „A vasárnapi futamon rendben volt a rajtom, bár a guruló rajtban mindig nagyobb a lutri, mint az álló startban. Itt több múlik az autón is, de most nem volt komolyabb probléma, sikerült másodiknak elfordulni. A hűvösebb időben a Hyundai versenyautói jobban működtek, mint a mieink, a Hondát nehezebb volt vezetni ezzel a beállítással. Muszáj voltam a verseny első részében többet védekezni, de próbáltam okosan cselekedni. A futamon volt egy ütközés közöttünk az elsőként záró dél-korai ellenfelemmel, amikor a hajtűkanyarban meglökött és így előnyösebb helyzetből tudott kigyorsítani. Később ebben őt találta vétkesnek a versenybíróság, így végül hivatalosan én nyertem a versenyt. Pozitív hétvégénk volt, az utolsó fordulóban, Monzában is ugyanígy kell majd teljesítenünk. Elégedett vagyok az itteni eredményekkel, jól tértünk vissza a nyári szünetről és köszönöm a csapatnak a kiváló munkát, amit minden alkalommal végeznek” – összegzett Levi, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, októberben pedig a JAS jóvoltából egy GT3-as Honda NSX versenyautót tesztelhet majd.

    A TCR Italy idénye október utolsó hétvégéjén zárul Monzában, Levi jelenleg 157 ponttal az összetett nyolcadik helyén áll.

    Losonczy Levente újabb győzelemmel tett róla, hogy a legjobbak között zárja a TCR-szezont

  • Losonczy Levente újabb győzelemmel tett róla, hogy a legjobbak között zárja a TCR-szezont

    Losonczy Levente újabb győzelemmel tett róla, hogy a legjobbak között zárja a TCR-szezont

    Másodszor nyert versenyt az idén a túraautós TCR Europe sorozatban, azaz a kategória Európa-bajnokságában Losonczy Levente, aki a Brnóban rendezett ötödik forduló vasárnapi második futamán diadalmaskodott. Az ALM Motorsport magyar versenyzője a pole pozícióból startolva, hibátlan versenyzéssel aratott rajt-cél győzelmet, mögötte ráadásul csapattársa, Ignacio Montenegro ért célba másodikként.

    A Honda Civickel versenyző Levi a szombati időmérő edzésen a 10. köridőt érte el, és bár nem volt elégedett a helyzetével, ez a pozíció azt jelentette, hogy a vasárnapi második futamot az élről kezdheti majd meg.

    „Az látható volt, hogy muszáj lesz változtatnunk az autón, mert az időmérős beállítással úgy éreztem, hogy nem igazán rúgunk majd labdába” – elevenítette fel a történteket Losonczy Levente.

    A 21 éves versenyző az első futamot majdnem már az első körben kénytelen volt feladni, miután az egyik riválisa beforgatta egy kigyorsításnál. Levente aztán szépen visszakapaszkodott a 22. helyről és 14. lett, ami nyolcadik helyet jelentett a TCR Europe mezőnyében, a versenyhétvégén ugyanis a TCR Eastern Europe mezőnye együtt szerepelt az Európa-kupa indulóival.

    „Szombathoz képest aztán jó nagyot változtattunk az autón vasárnapra, ezt pedig a verseny előtti kivezető körön már próbáltam tesztelni, de aztán igazán az első körben jött ki. A rajtom nagyon jó volt, bár egy kicsit kipörgött a kerekem, de ez mindenki másnál is így volt. Egyből behúzódtam, hogy védjem a belső ívet, aztán pedig igyekeztem jól kigyorsítani az első kanyarból” – nyilatkozta.

    A magyar versenyző a tükrében látta, hogy csapattársa a harmadik helyen áll, közéjük egy Audi „ékelődött be”, ezért Levi úgy helyezkedett, hogy visszafogja egy kicsit a riválist, lehetőséget teremtve ezzel Montenegrónak az előzésre. Az argentin pilóta így az első körben fel is tudott jönni másodiknak.

    „Ennek köszönhetően már az első-második helyen haladtunk, amikor bejött a biztonsági autó. Jó volt, hogy két-három körig mögötte mentünk, volt időnk átbeszélni a csapattal az újraindítást, ami jól sikerült. Önbizalmam is volt, mert éreztem, hogy sokkal jobb az autó, mint szombaton. Sikerült ellépnem néhány másodperccel, aztán pedig igyekeztem hiba nélkül vezetni. Az utolsó két körben volt egy olyan érzésem, mintha defekt kezdődne, ezért próbáltam visszavenni, de így is sikerült majdnem másfél másodperces előnnyel nyerni. Jó futamunk volt, nem hibáztam egyszer sem, de ez a győzelem a csapat érdeme, mert egész este dolgoztak az autón. Köszönöm nekik a kemény munkájukat!” – tette még hozzá Levente, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, októberben pedig a JAS jóvoltából egy GT3-as Honda NSX versenyautót tesztelhet majd.

    Levente öt forduló, azaz tíz verseny után 233 ponttal az összetett negyedik helyén áll, az ALM Motorsport pedig több mint 100 pontos előnnyel vezeti a csapatok pontversenyét.

    A TCR Europe idénye szeptember utolsó hétvégéjén, Valenciában zárul.

  • Losonczy Levente Brnóban száll csatába – hétvégi autósport-ajánló

    Losonczy Levente Brnóban száll csatába – hétvégi autósport-ajánló

    Az autósport hétvégi kínálata ezúttal szerény, de legalább lesz magyar versenyző, akiért szurkolhatunk: Losonczy Levente a TCR Europe brnói állomásán áll rajthoz. A magyar versenyző a bajnokság 7. helyéről várja a folytatást.

    TCR Europe, Brno

    • szeptember 6. péntek: időmérő 14:55-
    • szeptember 7. szombat: futam 14:15-
    • szeptember 8. vasárnap: futam 10:35-

    DTM, Sachsenring

    • szeptember 7. szombat: időmérő 10:40-
    • szeptember 7. szombat: futam 13:30-
    • szeptember 8. vasárnap: időmérő 9:20-
    • szeptember 8. vasárnap: futam 13:30-

    Formula Regional European, Imola

    • szeptember 7. szombat: időmérő 8:30-
    • szeptember 7. szombat: futam 15:25-
    • szeptember 8. vasárnap: időmérő 8:30-
    • szeptember 8. vasárnap: futam 13:40-

    NASCAR, Atlanta

    Cup Series

    • szeptember 7. szombat: időmérő 18:30-
    • szeptember 8. vasárnap: futam 21:00-

    Xfinity Series

    • szeptember 7. szombat: időmérő 18:30-
    • szeptember 7. szombat: futam 21:00-

    Döbbenetes tudatlanságról tett tanúbizonyságot néhány pilóta az F1-es kvízben