Kategória: Touring Car

  • Daytona 24 órás: megint Cadillac nyert, most Alonso nélkül

    Daytona 24 órás: megint Cadillac nyert, most Alonso nélkül

    Alonso tavalyi csapata, a Wayne Taylor Racing négy év alatt harmadszor nyert Daytona 24 órás versenyt, most Kamui Kobayashi, Scott Dixon, Renger van der Zande és Ryan Briscoe összeállításban.

    Kobayashi 65 másodperccel futott célba hamarabb, mint a második, pole-ból induló Mazda egység. Ezzel a Cadillac továbbra is mindig megnyerte az IMSA WeatherTech SportsCar Championship első fordulóját. Csak öt alkalommal kellett lelassítani a mezőnyt baleset miatt, így új rekord született a megtett táv tekintetében is.

    A második autó – a Mazdás Oliver Jarvis, Tristan Nunez és Oliver Pla – mögött a Sébastien Bourdais, Loïc Duval és Joao Barbosa összeállítású Cadillac végzett. Juan Pablo Montoya az Indy 500 címvédőjével, Simon Pagenaud-dal és Dane Cameronnal negyedik lett.

    Az LMP2-es kategória egyik nyertese Harrison Newey lett, egy teljes körrel megelőzve a második helyezettet. DragonSpeed-beli csapattársai Ben Hanley, Henrik Hedman és Colin Braun voltak.

    Michelisz csapattársa, Augusto Farfus pedig a GT kategóriát nyerte meg Jesse Krohnnal, John Edwardsszal és Chaz Mosterttel egy BMW volánja mögött.

  • Berger: tárgyalunk potenciális indulókkal

    Berger: tárgyalunk potenciális indulókkal

    A DTM első embere, Gerhard Berger elárulta, már tárgyal új lehetséges gyártókkal és csapatokkal a 2020-ban való indulásról.

    Az Aston Martin mindössze egy év után kiszállt a DTM-ből, így négy autóval kevesebb, 14 induló lesz ott a rajtrácson az idénynyitón, Zolderben. Ez lenne a legkevesebb a sorozat újraindítása óta.

    Míg egy új gyártó beszállása ilyen röviddel a szezonkezdet előtt valószínűtlen, ha az Audi vagy a BMW találna privát csapatokat, több autó állhatna ott a rajtrácson.

    A négy Aston Martint, ami tavaly versenyzett, egy ismeretlen vevő vásárolta meg, de nem valószínű, hogy indítja majd őket idén.

    „Az R-Motorsport döntése későn jött” – vallotta be Berger. „Azt vártuk, hosszabb ideig lesznek a sorozat részei. Eredményes megbeszéléseket folytatunk, számos gyártóval és csapattal, hogy teljes mezőny legyen idén is.”

    „Tartozunk ennyivel a szurkolóinknak. Teljesen elkötelezettek vagyunk, hogy olyan versenyt adjunk nekik, amilyet megérdemelnek.”

  • A FIA is elégedett az ACO/IMSA közös platformmal

    A FIA is elégedett az ACO/IMSA közös platformmal

    Elégedett a FIA, amiért az Automobile Club de l’Ouest (ACO) és az International Motor Sports Association (IMSA) közös fejlesztési technikai platformot hozott létre, melynek eredményeképp a gyártók egyaránt építhetnek autókat a WEC-nek és az amerikai testvér szériájának is.

    Richard Mille, a FIA endurance bizottságának az elnökeként így nyilatkozott:

    „Igazán örülök ennek a kezdeményezésnek, amelynek eredményeképp a FIA hosszútávú világbajnoksága csak erősödik. Ez a projekt a WEC-nek több gyártót és versenyzőt eredményez majd. A FIA támogatja ezt az új prototípus kategóriát, a megbízható partnerünkkel, az ACO-val együtt.”

  • Lefektették a közös IMSA és WEC szabályrendszer alapjait

    Lefektették a közös IMSA és WEC szabályrendszer alapjait

    A jövőben az LMDh osztály képviseli majd azt a kategóriát, ami mind a WEC mind pedig az IMSA sportautóinak az indulását is biztosítja egy közös szabályrendszer alatt.

    Az IMSA és a WEC promótere, illetve a Le Mans-i 24 órás verseny verseny szervezője az ACO pénteken ismertették nagy vonalakban az elképzeléseit a két sportautó sorozat ötvözéséről.

    Az LMDh autók alapját a következő generációs LMP2-es gépek fogják adni, amelyek a WEC-ben a 2021\22-es idénytől az IMSA-ban pedig 2022-től fognak megjelenni. Mindkét szervezet hossztávú célja, hogy a két kategória egyesüljön. Ez a tervek szerint leghamarabb 2025-ben valósulhat meg, miután az idén kezdődő hiperautós korszak öt éves szerződése lejár.

    „Az álom az, hogy legyen egyetlen egy olyan sorozat, ahol ugyanolyan tervezésű és teljesítményű autók vannak. A cél, hogy csak ez az egy osztály legyen, a hidrogén autók mellet. Amik 2024-ben érkeznek majd Le Mans-ba.” – mondta Peter Fillon az ACO elnöke.

    Az IMSA első embere is felszólalt a daytonai bejelentésen.

    „Szerintem minden itt lévő azt reméli, hogy a végeredmény egy egységes, közös formula lesz. Természetesen vannak olyan emberek, akik a hiperautók iránt elkötelezettek és vannak olyanok is, akik az itt leírtak mellett voksolnak. De a következő években összeférést fogunk tapasztalni, ez pedig egy valóra vált álom.” – örömködött John Doonan.

    A tervezett közös kategóriában is lehetnek majd hibrid és nem hibrid autók, és a közötti lévő teljesítményt majd a jól ismert BoP-val igyekeznek majd kiegyensúlyozni. Ezen fúzió lehetővé tenné a Le Mans-i autók idnulását olyan versenyeken is, mint a daytonai 24 órás, vagy a Petit Le Mans-nak nevezett 10 órás viadal a Road Atlanta-n.

  • Hiába fest úgy, hogy 14 autó indul, az Audi még bízik egy nagyobb DTM-mezőnyben

    Hiába fest úgy, hogy 14 autó indul, az Audi még bízik egy nagyobb DTM-mezőnyben

    Friss hír, hogy az Aston Martin mindössze egy év után kiszáll a DTM-ből, így csak a két német gyártó, vagyis az Audi és a BMW marad a mezőnyben.

    Mindketten 6 autót indítanak, ez 12 indulót jelent. Ezenkívül még van egy privát csapat, az Audis WRT, az ő két autójukkal tehát 14 résztvevőnél tartunk. De még így is ez a legalacsonyabb szám a széria 2000-es újraindulása óta.

    Az Audi Motorsport első embere, Dieter Gass azonban magabiztos, hogy tovább bővül majd a rajtrács, még a szezonstart előtt.

    „Bánjuk az R-Motorsport döntését, de a legjobbakat kívánjuk Dr. Florian Kamelger csapatának jövőbeli projektjeihez” – mondta. „Az ITR és főleg Gerhard Berger jelenleg komoly tárgyalásokat folytat lehetséges csapatokkal és gyártókkal. Tudjuk, hogy nem könnyű ezt a szezonkezdés előtti három hónapban leszervezni. Mindezek ellenére biztosak vagyunk abban, hogy sikerülni fog egy vonzó rajtráccsal előállni a 2020-as szezonra.”

  • Hivatalos: Az Aston Martin egy szezon után kiszáll a DTM-ből!

    Hivatalos: Az Aston Martin egy szezon után kiszáll a DTM-ből!

    Az R-Motorsport hivatalosan is bejelentette, hogy a 2020-as szezon előtt kiszállnak a DTM-ből, így az Aston Martin programjának csak egy év adatott meg.

    A svájci csapat tavaly csatlakozott a mezőnyhöz, miután megegyeztek az Aston Martinnal, hogy építenek és üzemeltetnek négy Vantage DTM autót a brit márka égisze alatt, és privát alakulatként elindulnak. Miután elképesztően gyorsan összerakták ezt a programot, sikerült leigazolniuk olyan tapasztalt pilótákat mint Paul di Resta és Daniel Juncadella, valamint a két újonc versenyző Jake Dennis és Habsburg Ferdinánd is felhúzhatták a kesztyűiket. Az már a kezdetekkor egyértelmű volt, hogy nehéz dolguk lesz majd a versenypályákon.

    Juncadella és Dennis bizonyultak a legjobbaknak, hiszen kétszer is hatodikak lettek, de a kvartett az utolsó négy helyen tanyázott általában, köszönhetően a számos technikai problémának, amelyek elsősorban a motort érintették. Ezen akadályoztatásnak köszönhetően az R-Motorsport és a motorbeszállító partner a HWA szakítottak a 2019-es szezon végén, ami máris megkérdőjelezte a további hosszabb távú terveket is, hiszen eléggé korlátozott lehetőségek maradtak csak másképp.

    Az R-Motorsport így most megerősítette, hogy a DTM-es programot nem folytatják, miután kiértékelték a helyzetet az idei évre vonatkozóan. Ezzel a lépéssel 2020-ban a DTM-ben csak Audikat és BMW-ket láthatunk majd. Florian Kamelger csapatfőnök így nyilatkozott:

    „A motorsport programjaink kiértékelése megmutatta, hogy új célokat kell megfogalmazzunk a jövőben, és a DTM-es elkötelezettség már nem felel meg nekünk. A 2020-as motorsport programunkkal kapcsolatos döntést pedig később ismertetjük. Mindettől függetlenül megragadnám a lehetőséget, és köszönetet mondanánk Gerhard Bergernek és az ITR-nek, Dieter Gassnak és Jens Marquardtnak, amiért bemutatkozhattunk a DTM-ben. Különösen a BMW volt rendkívül segítőkész.”

  • Szponzora szerint hamarosan jönnek a hírek Kubica DTM szerződéséről

    Szponzora szerint hamarosan jönnek a hírek Kubica DTM szerződéséről

    Támogatója szerint hamarosan elrendeződik Robert Kubica jövője, noha már az év első napján bejelentették, hogy a korábbi Williams versenyző 2020-ban az Alfa Romeo tartalékosa lesz.

    A 35 éves lengyel pilóta ezen feladatkörét kombinálná a német túraautós szériával, ahol a hírek szerint közel áll a BMW-hez. A Speed Week úgy tudja, hogy ugyan a szerződés még aláírásra vár, de Kubica már megegyezhetett a bajorok egyik ügyfélcsapatával.

    Daniel Obajtek, a PKN Orlen elnöke, ennyit nyilatkozott a hazai versenyzőjükről:

    „Nem zárkózunk el attól az ötlettől, hogy Roberttel egyszerre legyünk jelen a DTM-ben és a Forma-1-ben. Ő sem lát ebben kivetnivalót, és hamarosan érkeznek is majd erről a hírek.”

  • Brands Hatch részleges felújítás alatt áll

    Brands Hatch részleges felújítás alatt áll

    A nagy múlttal rendelkező pálya, Brands Hatch vonalvezetése nem változik, csupán biztonsági korszerűsítésről van szó.

    Anglia második legtöbb F1-es nagydíjat látott pályája jelenleg építési terület, ugyanis a pálya utolsó szakaszán (Clearways egyenes és a Clark kanyar) átalakítások folynak.

    Brands Hatch az elmúlt években túraautó (BTCC), Formula 3-as és DTM futamnak otthont, de 12-szer Forma-1-es versenyt láthatott itt a nagyérdemű.

    A pálya tulajdonosa nem más, mint Jonathan Palmer, korábbi F1-et is megjárt pilóta, kinek fia Jolyon, szintén eljutott a királykategóriába. A pálya jelenleg az FIA 2-es besorolásával bír, ezen kívánnak javítani a munkálatokkal.

    A kerítés hátrébb kerül majd, amivel a kavicságy mélysége is megnő, így hatékonyabb lesz az egyenes végén kisodródó járművek megállításában. Ezenkívül lelátókat is megemelik, hogy a pálya így messzebbre kerülő részeit is be lehessen látni.

    “Ez egy nagyon pozitív lépés, sokat javít majd az itt versenyzők biztonságán.” – nyilatkozta Mike Groves, a pálya menedzsere.

    A munkálatok rendben haladnak, tehát még Brand Hatch első versenye előtt befejeződik a felújítás.

  • A Honda 2020-ban is négy autóval a WTCR-ben, köztük Tassi Attilával!

    A Honda 2020-ban is négy autóval a WTCR-ben, köztük Tassi Attilával!

    Szokták mondani, hogy (majdnem) nyertes csapaton ne változtass, így van ezzel a Honda is. A Forma-1 után a második legfontosabb terület a nemzetközi autósportban, amire koncentrálnak, az a túraautó világkupa, illetve a GT versenyzés. A mai napon pedig ezen szériákban megnevezték egy angol nyelvű közleményben a versenyzőiket is. Az International GT Challengeben 30-as rajtszámmal a Renger Van Der Zande, Dane Cameron, Mario Farnbacher, Bertran Baguette kvartett indulhat.

    A magyar szemszögből nézve fontosabb WTCR-ben nem lesz változás: Esteban Guerrieri, Tiago Monteiro és Nestor Girolami mellett hazánk fia, Tassi Attila is újra a japánok dicsőségét igyekeznek méltóképp képviselni. Tavaly nagyon közel is álltak ehhez, hiszen Guerrieri méltó kihívója volt a bajnok Michelisz Norbinak, bár eléggé vegyesen teljesített a két hondás csapat.

    A Münnich Motorsport pilótái jobban mentek, míg a KCMG által felkészített autókkal a Monteiro/Tassi páros kevésbé mentek jól, így biztos, hogy ezen a téren lesz változás, és szükséges is, hogy a négy pilóta minél jobban összedolgozzon. Az még egy későbbi döntés lesz, hogy idén mely csapat színeiben is indulnak majd a pilóták, de feltehetően a németek lesznek a befutók.

  • Hivatalos: MotorLand Aragónban lesz a 2020-as előszezoni WTCR teszt!

    Hivatalos: MotorLand Aragónban lesz a 2020-as előszezoni WTCR teszt!

    MotorLand Aragón lesz a helyszíne március 24-26 között a WTCR hivatalos előszezoni tesztjének. A túraautó világkupa versenynaptárjában ez egy új helyszín, és a hatodik fordulót ott rendezik majd, július 3-5 között.

    A szervezők állítása szerint az, hogy a tesztjük ide került annak is köszönhető, hogy az első versenyhelyszín közel van, ami majd Marokkóban lesz, április 3-5-én. A 2020-as WTCR versenynaptár végleges változata egy hónapja látott napvilágot, és ahogy 2019-ben is, tíz versenyhétvégével kell számolni.