Kategória: Touring Car

  • Edzések, virtuális versenyek és új hobbik: így telnek a BMW-pilóták napjai a koronavírus alatt

    Edzések, virtuális versenyek és új hobbik: így telnek a BMW-pilóták napjai a koronavírus alatt

    #MARADJOTTHON – a világméretű felhívás természetesen a BMW gyári pilótáira is vonatkozik, akik ahelyett, hogy valamelyik aszfaltcsíkon futnának versenyt egymással és az idővel, minden idejüket otthon töltik. Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy nincs meg a szigorúan beosztott napi rutinjuk: a családdal töltött időt rendszeres edzések, a régi és új hobbikat pedig virtuális versenyek tarkítják.

    Fitten maradni az első éles megmérettetésre

    A BMW pilótái rengeteg időt töltenek edzéssel, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozására kihirdetett veszélyhelyzet elmúlásával már az első futamon tökéletesen fitten és felkészülten üljenek volán mögé. A Német Túraautó Bajnokság (DTM) kétszeres bajnoka, a német Marco Wittmann a közösségi média segítségével például rajongóit is rendszeresen meginvitálja az edzőterembe. „Nagyon sok gyakorlatot végzek. Folyamatosan fejlesztem az állóképességemet és az erőnlétemet, miközben szinten tartom a koncentrációs készségemet és tisztán tartom az elmém” – mesélte Marco Wittmann. A bajor prémiumgyártó DTM-csapatának újonca, az osztrák Lucas Auer ugyancsak kiemelt hangsúlyt fektet otthonában az edzésre. „Napi két edzésem van, amely segít fitten tartani és megőrizni a jókedvemet. Van egy futópadom, egy ergométerem és egy kézikerékpár-trénerem, ezen felül pedig speciális nyak-, törzs- és végtag-gyakorlatokat is végzek” – mondta.

    A BMW pilótáinak személyre szabott, otthoni edzésterveit a Formula Medicine állította össze. Így például a BMW Motorsport Junior program brit felfedezettje, Dan Harper számára is. „Heti négyszer-ötször edzek a Formula Medicine által összeállított edzéstervem szerint” – fogalmazott a fiatal pilóta.

    A kanadai Bruno Spengler, aki jelenleg a BMW RLL csapat színeiben versenyez az IMSA WeatherTech SportsCar Championship futamain, szintén otthonában készül a következő megmérettetésre. „Rendszeresen kerékpározom. A Swift segítségével ráadásul mindezt a barátaimmal közösen élvezhetem: egymás ellen versenyzünk online úgy, hogy mindenki otthon, a saját szobakerékpárján teker. Nem könnyű feladat, de nagyon szórakoztató” – mesélte Spengler, aki BMW-s csapattársaihoz hasonlóan erőnléti edzéseket is tart otthoni edzőtermében.

    Sheldon van der Linde, a bajor prémiummárka DTM-pilótája dél-afrikai otthonában alakított ki magának egy átmeneti edzőtermet. „Fittebb vagyok, mint valaha és felkészültebben várom a szezont, mint az elmúlt években bármikor. A kényszerszünet lehetőséget adott rá, hogy kihasználjam az időmet és sokat tréningezzek” – fogalmazott.

    A zárt versenypályák hangulatát virtuális versenyek teremtik meg

    A rendszeres edzések mellett van még valami, ami rengeteg időt és energiát igényel a BMW pilótáitól: a verseny-szimulátor, amely a BMW Motorsport felkészülési tevékenységeinek egyik alappillére. „Elképesztő ütemű fejlődésen mennek keresztül ezek a berendezések. Ma már szinte minden pilótának van otthon egy profi szimulátora, akinek pedig nincs, az a következő néhány hétben vásárol egyet” – nyilatkozta a német Martin Tomczyk, aki jelenleg a GT versenyosztályban képviseli a BMW-t. „A verseny-szimulátorok hihetetlenül precízek és élethűek, nem csoda, hogy annyira népszerűek is. A környezet és az autó szinte valódi, az ember igazi versenyzőnek érzi magát benne. A győzelem pedig mámorító. Egy itteni futam éppoly komoly koncentrációt, fegyelmet, erőnlétet és csapatmunkát igényel, mint kint a versenypályákon” – tette hozzá.

    A verseny-szimulátorok ugyanakkor nem csupán arra jók, hogy a BMW pilótái ne essenek ki a gyakorlatból, hanem arra is, hogy kapcsolatban maradjanak a rajongóikkal. „A kényszerszünet ellenére is lehetőségük van bekapcsolódni a futamokba. Nagyszerű élmény, hiszen olykor különböző élő streamek közül válogathatnak. Örülök neki, hogy a BMW is beszállt a virtuális versenyek világába” – fogalmazott Bruno Spengler, akinek szavaival a holland Nick Catsburg is egyetért. „Mindenkinek jót tesznek a virtuális versenyek. Nekünk, versenyzőknek és a rajongóknak is” – mondta. Martin Tomczyk, Bruno Spengler, Nick Catsburg, Sheldon van der Linde és az osztrák Philipp Eng „régi motorosoknak” számítanak a verseny-szimulátorok világában, miközben a német Timo Glock, az egyesült államokbeli Connor De Phillippi és Lucas Auer még csak most teszteli otthonában a berendezés képességeit.

    A családdal töltött idő

    A BMW-pilóták számára a jelenlegi helyzet pozitív hozadéka az, hogy a megszokottnál sokkal több időt tölthetnek szeretteikkel. A GT versenyosztályban szereplő brazil pilóta, Augusto Farfus például feleségével és gyermekeivel tölti az időt brazíliai otthonában. „Nagyszerű, hogy a családommal lehetek. Az elmúlt húsz évben nem volt ehhez hasonló időszakom. Sajnos mindez egy veszélyes ellenség következménye, de legalább van alkalmam ápolni a kapcsolatot a szüleimmel” – mondta Farfus. Van der Linde ugyancsak sok időt tölt a szüleivel Dél-Afrikában. „A versenyszezon alatt javarészt Németországban élek. Legutóbb három évvel ezelőtt töltöttem velük a mostanihoz hasonló időt, úgyhogy ennek nagyon örülök, a globális veszélyhelyzet ellenére is” – fogalmazott a dél-afrikai pilóta.

    A GT versenyosztályban induló Nick Catsburg különösen élvezi az otthon töltött időt, hiszen kislánya épp a napokban lett egyéves. „Fantasztikus érzés, hogy ennyi időt lehetek vele és jelen lehetek, amikor megannyi dolgot felfedez és megtanul a világból. Nagyon gyorsan tanul, úgyhogy legyünk őszinték, elképesztő itthon lenni” – mesélte a holland pilóta.

    A BMW DTM-pilótája, Timo Glock széles mosollyal az arcán mesélte, hogy családapaként sokszor „igazi kihívás egész nap szórakoztatni a gyerekeket.“ Ugyanakkor „nagyszerű érzés ennyi időt együtt tölteni a családdal. A gyerekek szintén élvezik. Nyilván furcsa nekik, mert megszokták, hogy sokat vagyok távol, de ettől még boldogok, vagy együtt lehetünk” – tette hozzá. Martin Tomczyk, akinek Glock-hoz hasonlóan két gyermeke van, így fogalmazott: „Nagyon intenzív időket élünk meg a családdal. A gyerekek érezhetően gyorsan alkalmazkodnak a kialakult helyzethez és a rokoni kapcsolatok is napról napra erősödnek” – mondta.

    A BMW i Andretti Motorsport brit pilótája, Alexander Sims három gyermekével tölti idejét otthon. „A globális veszélyhelyzet fényében kissé furcsa, hogy ennyire jól érezzük magunkat itthon, de valljuk be, pont erre van szükségünk ezekben a nehéz időkben” – nyilatkozta.

    Versenyautó-pilóták tanári szerepben

    Azok a BMW-pilóták, akiknek gyermeke már iskolás, sok más szülőhöz hasonlóan belekóstolnak az otthoni tanulás és tanítás rejtelmeibe, hiszen a gyerekek nem járnak iskolába, otthonról tanulnak. „Mindez azt jelenti, hogy anyának és apának tanári szerepben is meg kell állnia a helyét. A tananyagok online érkeznek a tanároktól és reggelente két órán át tanulunk a gyerekekkel. Felettébb izgalmas feladatkör, amely jó sok energiát vesz el” – fogalmazott mosolyogva Martin Tomczyk.

    A tanári szerep Augusto Farfus számára is meghatározó a napi rutin szempontjából. A brazil pilóta most épp Brazíliában van, lánya azonban Monacóban jár iskolába. „Rengeteg házi feladatot kapunk hol angol, hol francia nyelven, és ez azért megterhelő. Negyedik osztályosként már most olyan tantárgyai vannak, mint a matematika, a földrajz és a történelem. Nagyszerű érzés, hogy részese lehetek a lányom tanulásának, de rengeteg időt elvisz. Reggel 6 órakor kelünk, majd minimum három órán át tanulunk délelőtt. Utána jön az ebéd, majd újabb tanórák, mert nem szeretnénk lemaradni az anyagban” – mesélte Farfus.

    Régi és új hobbik

    Az edzések, a virtuális versenyek, a családi élet és a tanári szerep mellett a BMW pilótáinak is jut némi idejük kikapcsolódni. „Például kertészkedni vagy megcsinálni szépen az autó-feljárót – csupa olyan dolog, amit alapesetben folyamatosan halasztunk” – magyarázta Marco Wittmann. Nick Catsburg szintén a kertben foglalatoskodik, amikor teheti: „Nem vagyok valami nagy kertész, de egész sok időt töltök a kertben, aminek köszönhetően végre szebben néz ki, mint valaha” – mesélte a holland pilóta. Akárcsak Alexander Sims, aki sok időt tölt a kertben gyermekeivel és még egy kis kerti fészert is épített magának odakint.

    A BMW pilótáinak arra is lehetőségük adódik, hogy régi kedvteléseiket felelevenítsék és teljesen új hobbikat keressenek. Augusto Farfus például visszatért a modell-repülőgépek iránti szeretetéhez. „Európában nem nagyon űzöm ezt a hobbimat, mert nincs sok időm rá és nincs is túl sok barátom Monacóban. Itt, Brazíliában azonban van egy üres területünk, ahova senki más nem jár. Ki tudom vinni a gyermekeimet a szabadba úgy, hogy nem találkoznak senki mással, és tudom reptetni a modell-repülőgépeimet. A fiam is nagyon imádja ezt, már most a repülőgépek nagy rajongója” – így hozzá Augusto Farfus.

    Timo Glock új hobbit talált magának: online főzőtanfolyamba kezdett. „Régóta terveztem, hogy belevágok, és most végre sikerült. Nagyszerű móka a főzés, ugyanakkor nagy kihívás és teljesen ismeretlen terep számomra” – mondta. Jelenleg Bruno Spengler is több időt tölt a konyhában, ahol feleségével együtt főz. „A feleségem sokkal jobban főz, így mondjuk azt, hogy én csak besegítek neki” – mondta a kanadai pilóta.

    Az egyesült államokbeli Connor De Phillippi teljesen új irányba tekintett ki: amíg szünetel az IMSA versenyszéria és a Nordschleife is zárva tart, úgy döntött, hogy felfedezi magának a részvények és a befektetések piacát. „Nagyon érdekelnek a piaci eszközalapok. Sokat olvastam a részvények és a kötvények mozgásáról, ez az egész egy teljesen új hobbivá nőtte ki magát nálam. Nagyon sokat kell olvasni és rengeteg az összefüggés, de mindig is szerettem a számokat” – mesélte.

    A Nagy-Britanniában élő Formula-E pilóta, Alexander Sims az országos egészségügyi szolgálat tevékenységeiből is kiveszi a részét a kényszerszünet alatt. „Az adatmérnököm állt elő azzal a zseniális ötlettel, hogy járjunk körbe a motorsport-résztvevők között és gyűjtsük be a raktáron lévő védőfelszereléseket. Főként kesztyűkről, maszkokról, védőszemüvegekről és tisztítószerekről van szó, amelyeket összegyűjtve a kórházaknak adományozunk. Nagyszerű ötlet volt és hálás vagyok érte, hogy egy kicsit segíthetek ezekben a nehéz időkben. Nem igazán tudunk mást tenni. Maradjunk otthon és akadályozzuk meg a vírus terjedését” – fogalmazott Alexander Sims.

  • Berger: A DTM-ben nem lesznek zárt kapus futamok

    Berger: A DTM-ben nem lesznek zárt kapus futamok

    Gerhard Berger kizárta, hogy a német túraautó bajnokságnak akár egy futama is zárt kapus legyen.

    Felmerült, hogy a következő hónapokban lehetnének a koronavírus ellenére is autóversenyek azzal a feltétellel, hogy zárt kapusként rendezik meg őket.

    „A versenyzés az első visszatérők között lehet, ha tudunk nézők nélküli versenyeket rendezni” – mondta Alex Wurz a GPDA elnökeként. „Mindenki sisakot és kesztyűt visel, még a szerelők is. Nem igazán vagyunk közel egymáshoz.”

    A DTM azonban nem szeretne ezzel élni, erősítette meg a Servus TV-n a széria első embere, Gerhard Berger: „A mi ügyfeleink a rajongók. Ha ők nincsenek jelen, nem lesznek versenyek.”

    Az osztrák mindenesetre reméli, hogy a világ sporteseményei minél hamarabb folyatódnak.

    „Meg kell róla bizonyosodnunk, hogy nem sétálunk bele a következő krízisbe, amikor a koronavírus véget ér.”

  • „Segít ébren tartani az ösztöneimet” – Philipp Eng a verseny-szimulátorról

    „Segít ébren tartani az ösztöneimet” – Philipp Eng a verseny-szimulátorról

    Philipp Eng, a BMW tehetséges pilótája mindenféle kormány mögött megállja a helyét: diadalmaskodott már formaautóval és számos különböző BMW versenysorozatban, a BMW M4 DTM-től kezdve, a BMW M8 GTE-n keresztül, egészen a BMW M6 GT3-ig. A 2020-as idény tavaszi versenyhétvégéit azonban a koronavírus miatt otthonában tölti, így az egyetlen hely, ahol fejlesztheti képességeit, a verseny-szimulátor.

    A koronavírus miatt elnapolt versenyhétvégék helyét az ugrásszerű népszerűségnek örvendő verseny-szimulátorok vették át a 2020-as idény versenynaptárában: több versenysorozat is megtartotta már első megmérettetését a virtuális térben. Philipp Eng, a BMW osztrák pilótája március 21-én bekerült a csúcskategóriás „THE RACE All-Stars Esports Battle” utolsó csoportjába, egy nappal később harmadikként végzett a Forma-1 első virtuális futamán, az „F1 Esports Virtual Bahrain Grand Prix”-n, április első hétvégéjén pedig a Nürburgring Nordschleife aszfaltcsíkján megrendezett 3-órás megmérettetésen a második helyre hozta be csapattársaival a BMW Z4 GT3 versenyautót.

    „Hálás vagyok, amiért van egy saját verseny-szimulátorom otthon. Manapság, amikor mindenkit arra kérnek, hogy maradjon otthon, ez az egyetlen adrenalin-forrásom. A virtuális versenyen segítségével nem zökkenek ki a kerékvágásból, főleg szellemileg nem. Igaz, hogy a szimulátor nem teljesen ugyanolyan, mint egy valódi versenyautó, mégis segít ébren tartani az ösztöneimet. A verseny-szimulátor számomra nem csupán szórakozás, hanem valódi segítség ahhoz, hogy profi pilótaként még tovább fejlődjek” – nyilatkozta Philipp Eng.

    A verseny-szimulátoroknak a BMW Motorsport háza táján is komoly szerep jut

    A BMW Motorsport idejekorán felismerte a verseny-szimulátorokban rejlő lehetőségeket, így pilótáit két virtuális platformon is képzi. Az iRacing platformon a BMW gyári pilótái a világ legjobb virtuális versenyzőivel mérik össze tudásukat időről időre, legtöbbször BMW M8 GTE versenyautók volánja mögött. Március 21-én, az „IMSA Super Sebring Saturday” virtuális futamán Bruno Spengler az első, Nick Catsburg a második, Jesse Krohn pedig a harmadik helyen ért célba ezzel az autóval. A Nürburgring Nordschleife hosszú távú virtuális megmérettetéseit ugyancsak az iRacing platformon rendezik. A második platform az rFactor 2, amely a BMW Junior Programban résztvevő tehetségeknek nyújt bizonyítási lehetőséget a „BMW SIM M2 CS Racing Cup” megmérettetésein.

    „A BMW Motorsport megjelenése véleményem szerint hatalmasat dobott a verseny-szimulátorok népszerűségén. Amikor egy ilyen nagy gyártó beszáll egy sorozatba, az emberek felkapják rá a fejüket és egyre több verseny szerveződik” – mondta Philipp Eng, aki szerint az önálló sportággá nőtt verseny-szimulátorok a jövőben egyre szélesebb körben terjedhetnek el. „Motorsport-rajongóként a következőt vallom: miután délután megnéztem élőben a DTM nürburgringi futamát, miért ne kapcsolódhatnék be este a verseny-szimulátorok sebringi megmérettetésébe?” – tette fel a kérdést az osztrák pilóta.

    Eng első verseny-szimulátorát még ragasztószalag tartotta

    Philipp Eng már tinédzserként megismerkedett az autóversenyzés virtuális világával. „17 éves voltam, azt hiszem. A számítógépemen játszottam, úgy, hogy a kormányt az asztalra, a váltó pedig magam mellé, egy stóc munkafüzetre raktam. A pedálsort ragasztószalaggal rögzítettem a padlón” – mesélte a fiatal pilóta, aki szerint a verseny-szimulátorok az elmúlt években folyamatosan fejlődtek, az utóbbi hónapokban azonban a népszerűségük is ugrásszerű növekedésnek indult. Philipp Eng ma már nem munkafüzetek és ragasztószalagok segítségével űzi a virtuális versenysportot, hiszen a piacon kapható egyik legjobb felszerelést tudhatja magáénak.

    A profi pilóták azonban még így sem szállhatnak versenybe a világ legjobb virtuális versenyzőivel. „Ez főként annak a hihetetlen mennyiségű időnek tudható be, amelyet ezek a srácok a verseny-szimulátorokban töltenek” – magyarázta Eng. „Leginkább az állóképességhez tudnám ezt hasonlítani: ha rendszeresen edzek és megteszek hetente mondjuk 350 kilométert kerékpáron, kiváló lesz az állóképességem. De ha egy verseny miatt kihagyok két hetet, az edzettségi szintem azonnal leesik. Ugyanez a helyzet köztem és a virtuális versenyzők között, hiszen én nem ülök rendszeresen a szimulátorban, ahogy a legjobbak” – tette hozzá.

    Philipp Eng szerint ugyanakkor nem törvényszerű, hogy a legjobb virtuális versenyzők egy valódi versenyautóban is megállnák a helyüket. „Biztos vagyok benne, hogy a legjobbak birtokában vannak mindenféle technikai szaktudásnak és vezetési képességnek. Egy valódi versenyautóban azonban számításba kell venni azt a tényt, hogy egy hiba könnyen sérüléssel végződhet. Én időről időre emlékeztetem magam erre. A verseny-szimulátorban lényegesen nagyobb kockázatot engedek meg, mint a való életben” – fogalmazott a BMW pilótája.

    A BMW Motorsport verseny-szimulátora „szinte alig különbözik a valóságtól”

    A verseny-szimulátorok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyártók kockázatok nélkül, kontrollált környezetben, kimagasló költségek nélkül teszteljenek. Mint ilyen, a verseny-szimulátorok a BMW Motorsport versenyprogramjában is fontos szerepet játszanak: a Münchenben található berendezést a mérnökök minden egyes versenyhétvége előtt intenzíven használják a versenyautók felkészítéséhez és a verseny előkészületeihez. A BMW i Andretti Motorsport csapat például napokat töltött a verseny-szimulátorban a Formula E versenysorozat minden egyes versenyhétvégéje előtt. A Német Túraautó Bajnokság (DTM) BMW-pilótái ugyancsak sok időt tesztelnek a szimulátorban.

    „Otthon olyan verseny-szimulátorom van, amelyet bárki megvásárolhat a boltban. A BMW Motorsport szimulátora azonban mérföldekkel messzebb jár. Mozgó platformra van építve az egész, így vezetés közben minden egyenetlenséget és rázókövet ugyanúgy megérzel, mint a valódi versenyautókban. Szinte alig különbözik a valóságtól” – tette hozzá Philipp Eng.

  • Kétmillió forintos adománnyal segít Micheliszék szimulátorkupája

    Kétmillió forintos adománnyal segít Micheliszék szimulátorkupája

    A túraautó-világbajnok Michelisz Norbert és a Hungaroring szerepvállalásával április 13-án induló Hungaroring E-sport Bajnokság fődíja, hogy valaki teljes szezonra szóló versenyzési lehetőséget kap a M1RA-csapatban 2021-ben, de nem ez az egyetlen jelentős célja a szimulátorkupának. Kétmillió forinttal segítik a koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzetben a digitális oktatás sikerességét.

    Öt fordulóból álló, a virtuális Hungaroringen kezdődő és záródó magyar szimulátorkupa indul április 13-án, amelyen Michelisz Norbert az utódját keresi. A bajnokság végén az első öt helyezett közül a legalkalmasabb valódi versenyzési lehetőséget kap, ahogyan az a WTCR bajnokának is megadatott 2005-ben a szimulátoros eredményeinek köszönhetően.

    A Hungaroring E-sport Bajnokság azonban több egy tehetségkutatónál, amelyen bárki próbára teheti magát, hiszen az a cél vezérelte a szervezőket, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében egyrészt otthoni szórakozási lehetőséget nyújtsanak, másrészt kézzelfogható segítséget adjanak a rendkívüli helyzetben új kihívásokkal szembenéző oktatási területen.

    Kétmillió forintos adománnyal járulnak hozzá a bajnokság támogatói a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakiskolája munkájához a távoktatásban. Az összeget egy átfogó digitális tananyagot tartalmazó szoftver megvásárlására fordítják, amellyel az iskola gépjármű-mechatronikai technikus képzésben résztvevő diákjai több mint 1000, a megértést animációkkal segítő leckéhez férhetnek hozzá.

    Nemcsak az autóversenyzés alapkészségeit lehet elsajátítani otthon az e-sportban, hanem ebbe a szoftverbe is fejlesztettek szimulátort. Ennek segítségével a diákok például élethű motortérben, a valóságban is alkalmazott diagnosztikai módszerekkel gyakorolhatják az alkatrészek vizsgálatát és a meghibásodások megállapítását.

    Az említett adomány és az egyvalaki számára biztosított teljes szezonra szóló versenyzési lehetőség forrásainak előteremtésében kulcsszerepet töltenek be a Hungaroring E-sport Bajnokság támogatói, amelyek saját csapatokkal és autókkal jelennek meg a virtuális versenyeken. Az előselejtezőkön kialakuló 24 fős mezőny tagjait sorsolással osztják be a hat csapat autóihoz. A Team Simple, a Team NÚSZ, a Team #mentsdegyszerűen, a Team OMV Maxxmotion, a Team PCTrade Systems és a Team Hungaroring is négy autóval vesz részt a bajnokságban.

    Michelisz Norbert, a WTCR bajnoka:

    „Sokat köszönhetek a szerelőknek, akik az autóimat felkészítve vigyáztak rám az évek során, és versenyzőként kiemelten fontos nekem, hogy profin értsék a dolgukat. Éppen ezért a M1RA gyakornoki programjában már eddig is segítettük a tanulók fejlődését, de a járvány miatt szükségszerűen bevezetett távoktatás pont az olyan gyakorlatorientált területeken okoz extra kihívásokat, mint az autószerelők képzése. Hiszem, hogy az egész magyar autósport és járműipar érdeke, hogy a szakgimnáziumokban tanuló diákok oktatásába fektessünk, és örülök, hogy a bajnokság támogatóinak segítségével ebben a nehéz helyzetben szó szerint házhoz tudjuk vinni az ipari követelményeknek megfelelő tudásanyagot.”

    Gubán Gyula, a KSZC Gáspár András Szakgimnázium és Szakiskola igazgatója:

    „Szakmai tantárgyakat oktató tanáraink tapasztalatát tolmácsolom, amikor azt mondom, hogy nagy segítség a digitális oktatási licence beszerzése. Tudásmélyítő animációs bemutatókkal ismertethetjük meg általa az autók működését és a szerszámok helyes használatát a diákokkal. Most, hogy a műhelygyakorlatok megtartására nincsen lehetőség, ez a legjobb módszer a gyakorlati ismeretek átadására, hiszen a szimulációkkal a különböző mérések is elsajátíthatók otthon. A szoftver minden platformon működik, okostelefonon, tableten és számítógépen egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy a diákok is élvezik majd a 21. századi, látványos útmutatókat.”

    Hogyan lehet indulni a bajnokságban?

    A Hungaroring E-sport Bajnokságban való részvétel minden magyar számára teljesen ingyenesen elérhető. A regisztráció menetéről részletes leírás olvasható az alábbi linken:

    Így vehetsz részt a Hungaroring E-sport Bajnokságban!

  • Eltolták a WEC következő szezonját, hogy befejezhessék az ideit

    Eltolták a WEC következő szezonját, hogy befejezhessék az ideit

    A koronavírus és az eltolt futamok miatt csak 2021-ben kezdődhet a WEC következő szezonja idén szeptember helyett.

    A hosszútávú világbajnokság általában fordított menetrendet követ, mint a Forma-1, ősszel kezdik az idényt, és a júniusi Le Mans-i 24 órással zárják.

    Most azonban az említett versenyt – az előfutárának számító spai fordulóval együtt – nyár elejéről őszre helyezték át, így nagyon egybecsúszna a következő szezon indulásával. A versenyeket pedig meg kell tartani, hogy továbbra is világbajnoki rangot kaphasson a sorozat bajnoka.

    Így az FIA és az WEC közös döntése alapján az új idény nem kezdődik meg 2021 márciusánál hamarabb. Az új menetrendről még nem tudni semmit, de felek egyetértenek abban, hogy alaposan át kell majd dolgozni a forgatókönyet.

    Arról is döntés született, hogy a Sebringi 1000 mérföldes verseny törlése miatt kimaradó fordulót novemberben, Bahreinben pótolják majd. Az arab ország így kétszer rendezhet futamot egy idényen belül, ráadásul a szezonzáró titulusát is elveszi Le Manstól.

    „A globális helyzet megváltozása kevés lehetőséget hagyott nekünk.” – kezdte Gérard Neveu, a WEC vezérigazgatója. – „Ma elképzelhetetlennek tűnik egy nemzetközi verseny rendezése még nyár előtt, így átalakítottuk a naptárat, megtartva a versenyek számát.”

    „Viszont fel kell készülnünk a következő szezonra, amihez sok paramétert kell majd figyelembe vennünk, kezdve a gazdasági nehézségekkel.”

    Richard Mille, az FIA hosszútávú versenyzésért felelős bizottságának elnöke a gazdasági nehézségeket emelte ki az eltolt szezon kapcsán.

    „Megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy biztosítsuk, hogy a bajnokság továbbra is nyolc fordulóból áll majd, minden csapat számára egyenlő feltételekkel. A válság gazdasági következményei és az iparágunkra gyakorolt hatását figyelembe véve úgy gondoljuk, a későbbi szezonkezdet elengendő időt biztosít mindenkinek a felkészülésre.”

    A WEC tavalyi-idei versenynaptára:

    2019
    09.01. ?? Silverstone-i 4 órás Silverstone Circuit
    10.06. ?? Fuji 6 órás Fuji Speedway
    11.10. ?? Sanghaj 4 órás Shanghai International Circuit
    12.14. ?? Bahreini 8 órás Bahrain International Circuit
    2020
    02.23. ?? Lone Star Le Mans (austini 6 órás) Circuit of the Americas, Austin
    08.15. ?? Spái 6 órás Circuit de Spa-Francorchamps
    09.19-20. ?? Le Mans-i 24 órás Circuit de la Sarthe, Le Mans
    11.21. ?? Bahreini 8 órás Bahrain International Circuit

     

  • Mikaela Åhlin-Kottulinsky a TCR Skandinávia bajnoki címére pályázik

    Mikaela Åhlin-Kottulinsky a TCR Skandinávia bajnoki címére pályázik

    Åhlin-Kottulinsky a negyedik szezonjára készül a bajnokságban, és bár a címre törekszik, de nehéz évre számít.

    Pénteken jelentették be, hogy eddigi csapatánál, a PWR Racingnél folytatja idén is, azonban már az új Cupra León Competición volánjánál. Csapattársa idén is a címvédő, a WTCR-ben is megforduló Robert Dahlgren lesz.

    „Sok új és visszatérő versenyző van a bajnokságban, például Fredrik Blomstedt, vagy a világbajnok Rob Huff. Nagyon erős mezőnyünk lesz.”

    A versenyzőnő tavaly hatodik lett a bajnokságban egy győzelemmel és öt dobogóval. Ahhoz, hogy továbblépjen, a kiegyensúlyozottságot tartja a legfontosabbnak.

    „Ahhoz, hogy megnyerjem a bajnoki címet, hasznosítanom kell az eddigi tapasztalatomat, és a legjobbakat felhasználni. Minden futamon pontot szeretnék, ez nagyon fontos lesz majd.”

    „Hosszú tél volt, jó érzés, hogy mindent sikerült elrendezni. Új autónk van erre az évre, és ez izgalmas.”

    Hogy a WTCR-be is vágyó Åhlin-Kottulinsky mikor versenyezhet vele, még nem tudni. Az eredetileg május 15-ére tervezett szezonnyitó hétvége ugyanis minden valószínűség szerint átkerül majd egy őszi időpontra.

    „Az a tervünk, hogy húsvét környékén hozzunk nyilvánosságra az új versenynaptárat.” – erősítette meg a csúszást Micke Bern, az STCC ügyvezető igazgatója.

    Az eredetileg hétfordulósra tervezett bajnokságot a svéd kormány rendelkezése is hátráltatja, miszerint 50 főnél nagyobb tömeget vonzó eseményt nem lehet tartani.

    „Mindenki biztonsága a legelső, de emellett keményen dolgozunk azon, hogy alternatívákat találjunk akkora, mire lehetőségünk lesz rá.”

  • A Cupra sem fejleszt a WTCR 2020-as szezonjára már

    A Cupra sem fejleszt a WTCR 2020-as szezonjára már

    A Cupra a következő gyártó, aki kizárt bárminemű komoly támogatást az új Leon Competición TCR modelljére a 2020-as WTCR bajnokságra, a koronavírus-helyzetre való tekintettel. A spanyol gyártó tavaly a PWR Racing és a Comtoyou Racing partnere volt. A sportmotores.com-nak nyilatkozott a gyár kommunikációs illetékese:

    „A COVID-19 járvány hatásaként cégünk úgy döntött, hogy gyári alakulatként nem vesz részt a 2020-as túraautó világkupa bajnokságban. Az ügyfeleinket továbbra is támogatni fogjuk a motorsport programjukban a TCR szériákban, mérnöki támogatást adunk a pályákon, és technikai segítséget is adunk majd a Cupra Racing gyárából.”

    A Comtoyou már korábban bejelentette, hogy befejezi az együttműködést a márkával, a PWR Racing még azelőtt áll, hogy bejelentsék a nemzetközi terveiket. A svéd csapat ugyanakkor már biztos, hogy az új modellel áll rajthoz a 2020-as skandináv TCR bajnokságban.

  • Virtuálisan lehet majd előnyt szerezni a TCR Europe-ban

    Virtuálisan lehet majd előnyt szerezni a TCR Europe-ban

    A TCR Europe is rálépett a többi sorozat útjára, szimulátoros sorozatot indítanak a pilóták számára, ami hatással lesz a valós versenyekre is.

    A virtuális versenyek a TCR Europe eredeti versenynaptárát követik majd le, kezdve a május 2-ai nyitófutammal.

    Ugyan a bajnokság 30 indulót fogadna, a „TCR Europe SIM Racing” névre keresztelt sorozatban 22, a való életben is versenyző pilóta versenyezhet majd. A sorozat promótere valamiféle bónuszt is emlegetett, amit a versenypályán hasznosíthat majd az adott versenyző.

    „Két-három különböző megoldáson gondolkozunk, a részletes szabályzatot a következő napokban hozzuk majd nyilvánosságra.” – árulta el Paulo Ferreira.

    „Nem akarjuk, hogy nagyban befolyásolja majd a bajnokság kimenetelét, de úgy gondoljuk, valamiféle jutalom járna annak, aki sikeres a virtuális versenyeken.”

    A promóter nemcsak ezt hozta nyilvánosságra az elmúlt napokban, hanem az új versenynaptárat is, amiben eggyel kevesebb forduló szerepel. A spái szezonnyitó került át későbbre, míg a Red Bull Ringre nem látogat majd el a mezőny.

    „Halasztottuk a bejelentést, mert több opciót is mérlegeltünk azzal kapcsolatban, hogyan tudnánk a versenyeket átcsoportosítani egy biztonságosabbnak ígérkező időszakra. Figyelemmel követjük a fejleményeket, és gyorsan változtatunk, ha szükség lenne rá.”

    De a vírus terjedése mellett van egy másik szempont is, amit figyelembe fognak venni a további változtatásokkor.

    „Szeretnénk elég időt biztosítani az indulóknak, hogy fel tudjanak készülni, még a szezonkezdet előtt. A körülmények miatt úgy döntöttünk, kihagyjuk a második fordulót, így hét helyett csak hat hétvégénk lesz.” – magyarázta Ferreira.

    Így Oschersleben lesz a TCR Europe szezonnyitója június végén, de egy októberi tartalék időpontot is meghatároztak, ha szükség lenne rá.

    június 26-28. ?? Oschersleben Motorsport Arena Oschersleben
    július 17-19. ?? Le Castellet Circuit Paul Ricard
    július 24-25.* ?? Spa-Francorchamps Circuit de Spa-Francorchamps
    szeptember 11-13. ?? Zolder Circuit Zolder
    szeptember 25-27. ?? Monza Autodromo Nationale di Monza
    október 9-11. ?? Barcelona Circuit de Catalunya

    *új időpont

  • Hamarosan pályára küldhetik a Tecnodom Fiat Tipo TCR-ét!

    Hamarosan pályára küldhetik a Tecnodom Fiat Tipo TCR-ét!

    A Fiat Tipo TCR-t a Tecnodom Sport csapat fejleszti, és lassan készen állnak arra, hogy 2020-ban pályára is küldjék ezen szezonban, árulta el az olasz istálló a terveit. A Fiat már 2018-ban tervezte, hogy bemutatkoznak a TCR Italy-ban, de ez akkor nem sikerült, így úgy döntöttek, hogy 2019-ben a nyilvánosság kizárása mellett építik az autót. A gép komoly változtatásokon esett át, ahhoz képest amit két éve akartak bemutatni, teljesen más már a felfüggesztés, a karosszéria és a motor, Az istálló ugyanakkor most már kipróbálná azt, hogy mire képes éles helyzetben is a Tipo.

    Ezelőtt persze nekik is részt kell venniük a Balance of Performance teszten, de a jelenleg is zajló koronavírus-járvány miatt akár könnyíthetnek is a dolgon, hogy mielőbb versenyezhessen. A motorsport.com-nak a versenyzőjük, Kevin Giacon nyilatkozott:

    „A Fiat Tipo kész, és hivatalosan is elindulna már egy TCR bajnokságban. Az igazi mérföldkő az volt, amikor kihasználtuk azt, hogy Massimo Del Prete mérnök dolgozott az Audi Sportnak, és így a teljes projekt felülvizsgálatra került, mivel a cél az, hogy egy versenyképes, gyors és megbízható autót kapjunk végül. Az autó teljesen új, még a kormány is, az egész csomagot azonban még át kell nézni. Most már biztosak vagyunk benne, hogy a jó irányba haladunk. A TCR technikai osztályának még jóvá kell hagynia, és várnunk kell a megfelelő pillanatra, amikor kipróbálhatjuk a motort és szélcsatornába küldjük az autót a BoP miatt.”

    Az istálló indulna a TCR Europe és a TCR Italy futamain idén, de akár pár WTCR versenyen is:

    „Az eredeti ötletünk az volt, hogy részt veszünk a TCR Europe küzdelmein, ileltve az olasz bajnokságban, de majd meglátjuk. Az álmunk az, hogy pár alkalommal mehessünk a FIA WTCR-ben, főleg azokon amelyek közel vannak a bázisunkhoz, de most a helyzet miatt egyelőre csak készen állunk, és várunk a végső jóváhagyásra.”

  • A Hyundai bemutatta a 2020-as autóinak a festését

    A Hyundai bemutatta a 2020-as autóinak a festését

    A Hyundai leleplezte a két ügyfélcsapatának a 2020-as festését, amelyeket a FIA WTCR-ben használnak majd az i30 N TCR-eken. A BRC Racing, akiknél versenyez majd a két bajnok, Michelisz Norbert és Gabriele Tarquini azzal a verzióval állnak majd rajthoz, amelyiknek az orrán jól látható a névadó szponzoruk, a Lukoil.

    A sorozatban újonc Engstler Motorsport sötétkék orrot kap, melyeket Luca Engstler és Nicky Catsburg vezethetnek, és a Liqui Moly támogat. Andrew Johns, a dél-koreai márka ügyfélcsapatainak az igazgatója így nyilatkozott a bemutatón:

    „A festésünk leleplezése az új szezonra mindig is egy mérföldkő az adott év versenyzésénél, így ezek bemutatása nincs másképp a WTCR i30 N TCR-ek bemutatása esetén sem. Az is fontos, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben amit a COVID-19 járvány okot a motorsport versenynaptárakban koncentráltak maradjunk, és készüljünk tovább arra, hogy versenyezni fogunk. Önkéntesen dolgozunk otthonról, hogy ne terjeszthessük a vírust az ügyfélalapú versenyzéses részlegünkön, de az üzletmenet megy tovább. Nem csak a WTCR-ben, hanem minden ügyfelünket a világon ugyanúgy támogatunk tovább a TCR szériákban, ahogy azokat is, akik a raliban az i20 R5 modellünket használják.”