Kategória: Touring Car

  • Újra elit bajnokságban fog versenyezni a lebénult korábbi F1-es reménység

    Újra elit bajnokságban fog versenyezni a lebénult korábbi F1-es reménység

    A több éve versenypályán lebénult korábbi F1-es reménység, Robert Wickens ismét rendszeres résztvevője lesz egy nívós bajnokságnak.

    A most 35 éves Wickens egykoron még az európai versenyszféra kiválóságaként az F1-es lehetőséget hajszolta, de végül csak tesztekig jutott a királykategóriában, így végül az IndyCarban talált otthonra. Életét és karrierjét azonban végzetesen megváltoztatta egy baleset a 2018-as poconói versenyen, amelyen gerincsérülést szenvedett és kerekesszékbe került.

    Kemény munkával azóta elérte, hogy újra versenyezzen: az Egyesült Államokban a Michelin Pilot Challenge nevű bajnokságot tavaly megnyerte, illetve tesztelt Formula E autót is. Szó volt róla, hogy egy speciálisan átalakított autóval rajthoz álljon az Indy 500-on, ami nem jött össze, de azzal vigasztalódhat, hogy az egyik legmagasabban jegyzett hosszútávú versenysorozatban helyet kap jövőre: az amerikai IMSA bajnokságban a DXDT Racing csapat tagjaként a 36-os rajtszámú Corvette Z06-ot fogja vezetni a GTD kategóriában egy egyelőre meg nem nevezett váltótárssal.

    Ugyanakkor nem áll rajthoz a bajnokság mindegyik helyszínén, csak a rövidebb távú “sprint” versenyeken, vagyis a Daytonai 24 óráson például nem vesz részt. Természetesen ezt az autót is átalakítják a kerekesszékben élő pilóta miatt.

    Robert Wickens. Fotó: Penske Entertainment/James Black

    A Twitter/X oldalán Wickens azt írta, „ezért küzdöttem a rehabilitációm első napja óta”, és „mindez nem jöhetett volna létre a csapata, a Bosch, a GM és mások támogatása nélkül.” Illetve hozzátette: „Bár nem indulok az összes helyszínen, ez egy nagyon nagy lépés ahhoz, hogy visszatérjek a legmagasabb szintű bajnokságokba. Ez sosem ígérkezett könnyű feladatnak, de a projektben résztvevő kiváló elméknek hála minden lehetséges!” 

    A veszély azért változatlanul ott ólálkodik körülötte: idén tavasszal hatalmas balesetet szenvedett a kizárólag nordschleifei hosszútávú versenyekkel operáló NLS egyik futamán, és szerencséje volt, hogy nem lett komolyabb baja. Jó példaként állhat előtte Alessandro Zanardi, aki a lábainak amputációját követően szintén visszakapaszkodott magas szintre, túraautókkal futamgyőzelmeket is szerzett.

    Egyre több a bizonyíték, hogy az idei a valaha volt legkiszámíthatatlanabb F1-es szezon

  • Nagy visszatérésről tett bejelentést a Mercedes

    Nagy visszatérésről tett bejelentést a Mercedes

    Jövőre a Mercedes 1999 óta először indít autót a Le Mans-i 24 órás versenyen, illetve részt vesz a WEC bajnokságában is.

    Utóbbiban újoncnak fog számítani, hiszen a Mercedes a hosszútávú versenyzésben utoljára a jelenlegi csúcssorozat életre hívása előtt szerepelt. Az LMGT3 osztályban az Iron Lynx istálló indítja majd a két Mercedes-AMG GT3 autót 2025-ben, amely eddig Lamborghinikkel versenyzett.

    A Mercedes két alkalommal, 1952-ben és 1989-ben megnyerte már a Le Mans-i 24 órás versenyt. Michael Schumacher is versenyzett velük itt a sportautózás fénykorát jelentő C-csoportos világbajnokság keretében, 1991-ben az 5. helyen végző egység tagja volt.

    A márka a Formula E-t nemrég otthagyta, de most újabb bajnokságban méretteti meg magát, F1-es riválisai közül a Ferrari és a McLaren ellenében, de a WEC-ben rájuk váró konkurencia névsorában megtalálható többek között az Aston Martin, a BMW és a Porsche is. Sokakat nyilván foglalkoztat a kérdés, hogy a Mercedes a Hypercar kategóriában is kipróbálja-e magát a közeljövőben, ennek akár meg is ágyazhat a friss bejelentés.

    Az Iron Lynx bejelentette első két versenyzőjét is Matteo Cressoni és Claudio Schiavoni személyében.

    Wolff magyarázkodik: nem pont úgy gondolta, amit Hamiltonról mondott

  • Vettel visszatéréséből mégsem lesz semmi? – meglepő pilóta tűnt fel a teszten

    Vettel visszatéréséből mégsem lesz semmi? – meglepő pilóta tűnt fel a teszten

    Úgy néz ki, hogy Sebastian Vettel helyett honfitársáé lehet az ülés, amivel kapcsolatban eddig a négyszeres világbajnokot emlegették.

    Sebastian Vettel visszatéréséről már jó ideje szó van, a legújabb fejlemények alapján azonban a négyszeres világbajnok rajongói valószínűleg kicsit szomorúak lesznek. Noha az F1-ből 2022 végén távozó német pilótát az év elején a Mercedesszel is összeboronálták, ennél jóval reálisabb az, hogy Vettel a Porsche színeiben, a Le Mans-i 24 óráson üljön ismét versenyen autóba. A 37 éves pilóta az idén tesztelte is a 963 LMDh-t, Urs Kuratle, az LMDh-projekt vezetője pedig nemrég megerősítette, hogy zajlottak egyeztetések a felek között.

    Jelenleg persze még az sem dőlt el, hogy a német gyártó indít-e harmadik autót a Porsche Penske Motorsporttal – ennek lehetőségét az IMSA sportautó bajnokság GTP-kategóriájának megnyerésével érdemelték ki –, de a múlt hónapban Thomas Laudenbach, a Porsche motorsport főnöke azt mondta, hogy valószínűleg igen. Ez persze csak a Le Mans-i 24 órásra vonatkozik, és amennyiben három autóval mennek a legendás viadalra, szükségük lesz még egy pilótára a jelenlegi 8 gyári versenyzőjük mellé.

    Sebastian Vettel, Porsche
    Vettel a Porschéban / Fotó: Porsche Motorsport

    Ez lehetne Vettel, csakhogy az elmúlt hétvégén az IMSA által Daytonában rendezett teszten meglepetésre feltűnt a Porschéval a Formula E-ben versenyző, az F1-ben 2016-ban és 2017-ben összesen 39 futamon induló Pascal Wehrlein, aki a JDC-Miller ügyfél 963-asát vezette, számolt be róla az Autosport. Mellette szólhat természetesen az, hogy 30 évesen pályája csúcsán van és folyamatosan versenyez, míg Vettel 2022-es visszavonulása óta főként csak F1-es bemutatókon tűnik fel.

    Wehrlein a Porsche gyári pilótájaként emellett részt vett a 963-as kifejlesztésében és esélyes volt az egyik ülésre a gyártó 2023-as visszatérésekor, de a gyártó végül Frederic Makowiecki mellett döntött. Makowiecki, Andre Lotterer és Dane Cameron ugyanakkor egyaránt kikerült a Porsche kötelékéből a 2025-ös idény előtt, míg Julien Andlauer gyári szerződést kapott azután, hogy eddig az ügyfél Proton Competitionnál versenyzett.

    A múlt hétvégi teszt után nem lenne meglepő, ha Wehrlein indulna a januári Daytonai 24 óráson, majd Le Mans-ban is. A Formula E-naptárral való ütközés miatt egyik esetében sem kell aggódnia, sőt, a két futamot megelőző teszttel sincs ütközés, miként felkészülés gyanánt az IMSA sebringi futamán is részt tudna venni márciusban.

    Vettel a szemétből is megidézte Sennát, a mezőny pedig most is minden lépését követte

  • Újra láthattunk volna Schumachert Ferrarival versenyezni, de nem jött létre a megállapodás

    Újra láthattunk volna Schumachert Ferrarival versenyezni, de nem jött létre a megállapodás

    Azok után, hogy éveken át a versenyzői akadémiájuk tagja volt, német sajtóhírek szerint Mick Schumacher közel került hozzá, hogy végre a Ferrari színeiben versenyezzen.

    Mint arról a minap beszámoltunk, Mick Schumacher rejtélyes üzenetet tett közzé a közösségi médiában arról, hogy „az élet nem mindig a tervek szerint alakul”, a „kudarcokkal nehéz lehet szembenézni”, de „ez nem a teljes történet”, hanem csak egy fejezet, és továbbra is elszántan megy előre. Mi és több külföldi, F1-gyel foglalkozó oldal is annak tulajdonította e sorokat, hogy Schumachernek a Saubertől távozó Valtteri Bottas érkezése miatt valószínűleg el kell hagynia a Mercedest, ahol az utóbbi két évben tartalékpilótaként dolgozott.

    Egy másik magyarázat is létezik ugyanakkor a 25 esztendős versenyző soraira, mégpedig az, hogy a hírek szerint nem jött össze, hogy a Ferrarihoz igazoljon. Schumacher 2019 januárjától a 2022-es szezon végéig volt a Ferrari versenyzői akadémiájának tagja, ám miután a Haas-istálló elküldte őt, a Ferrarival is elváltak az útjai, mielőtt csatlakozott a Mercedeshez. 2023-ban nem versenyzett, 2024-től kezdve viszont az Alpine WEC-csapatában tért vissza, Japánban pedig tagja volt annak a triónak, amely megszerezte a márka első és idei egyetlen dobogós helyezését.

    Eközben Schumacher célja kimondottan az F1-es visszatérés volt, ám hiába jött szóba a neve az Alpine-nál, a Saubernél, és egy idei beugrás kapcsán a Williamsnél is, végül mindhárom istálló kikosarazta. Az Auto Motor und Sport információi szerint azonban így is guríthatott volna egy jókorát a 2025-ös esztendőre, a Ferrari ugyanis megfontolta a szerződtetését az egyik, hosszú távú világbajnokságon (WEC) szereplő autójába. Egészen pontosan a 83-as rajtszámú, hivatalosan privát, de az AF Corse által gyári támogatással működtetett egységhez csatlakozhatott volna Schumacher egykori Premás csapattársa, Robert Shwartzman, valamint a kínai Yifei Ye mellé, ám mivel az üléshez a pilóta által biztosított szponzori támogatás is szükségeltetett, így az a tavalyi szezonban a Hertz Team Jota Porschéjával versenyző brit Phil Hansoné lesz.

    Ha Schumacher megállapodott volna a Ferrarival, apja 2006-os első visszavonulása óta először láthattunk volna egy Schumachert a vörösök bármilyen autójával versenyezni.

    Ferrari, WEC, Bahrein
    Schumacher a 83-as egységhez csatlakozott volna / Fotó: Ferrari

    A megállapodás kudarcba fulladásában a hírek szerint emellett szerepet játszott az is, hogy amennyiben csatlakozik a Ferrarihoz, Schumacher nem maradhatott volna a Mercedes F1-es tartalékja, míg az Alpine esetében ez nem kizáró ok. A legvalószínűbb így most az, hogy a német pilóta a szerződéshosszabbítást már hónapokkal ezelőtt felajánló francia istállóval folytatja jövőre a WEC-ben.

    Apja legendás Mercedesét vezette Mick Schumacher (videóval)

  • „Tudtam, hogy meg fogok halni” – döbbenetes vallomás a korábbi F1-es pilótától

    „Tudtam, hogy meg fogok halni” – döbbenetes vallomás a korábbi F1-es pilótától

    Az F1-ben mindössze 24 futamon állt rajthoz és pontot sem szerzett, mégis a mai napig a sportág elismert és köztiszteletnek örvendő tagja. Anthony Davidson manapság már főként a Mercedesnek szimulátorozik és a Sky Sports-nak szakért, de néhány éve még a WEC-ben hajszolta a győzelmeket. Abban a sorozatban, amelyben 2012-ben óriásit bukott. Most erre emlékezett vissza nyers őszinteséggel.

    A versenyzéstől 2021 végén visszavonult Anthony Davidson neve a fiatalabb F1-rajongóknak vélhetően már csak onnan ismerős, hogy a 45 esztendős expilóta rendszeresen tagja a Sky Sports szakértői stábjának. Az idősebbek azonban még akár Minardiban is láthatták őt versenyezni, hiszen a brit a 2002-es Magyar Nagydíjon az egykori olasz kiscsapat színeiben debütált a Forma–1-ben. Davidson főként tesztpilótaként vált ismertté és szerzett magának komoly hírnevet – nem véletlen, hogy a Mercedes a mai napig alkalmazza őt a szimulátorában –, de a 2007-es szezont végigversenyezte a Super Agurival, és egészen az istálló 2008-as szezon közbeni csődjéig a csapat tagja volt.

    Az F1-ben végül nem jött össze neki a pontszerzés, ám a sportautózásban már ennél jóval nagyobb sikereket ért el: 2014-ben világbajnok lett a Toyota színeiben a WEC-ben, 2016-ban pedig percek választották el a Le Mans-i 24 órás megnyerésétől, amikor a Toyota az utolsó métereken hagyta cserben csapattársát, Nakadzsima Kazukit. Án nem sokon múlt, hogy Davidson ekkorra már ne is versenyezzen, 2012-ben ugyanis hatalmas balesetet szenvedett Le Mans-ban, amikor éppen lekörözni készült Piergiuseppe Perazzini AF Corse Ferrari 458 Italia GTC-jét.

    A baleset videón:

    Az F1.com-on a pályafutását összefoglaló cikkben most részletesen visszaemlékezett erre a bukásra, és olyan részleteket árult el, amiket eddig nem. Többek között elmondta, mintha előre érezte volna, hogy meg fog halni. „Kicsit félve mentem el Le Mans-ba, mert egész hétvégén ott volt bennem ez az érzés. Nem tudtam megmagyarázni, nem tudtam szavakba önteni, de miután az életemből annyi évet áldoztam erre a sportra, egyszerűen csak tudtam… El akartam nyomni és elhessegetni, de annyira furcsa volt.”

    „Soha nem csinálok ilyesmit, de amikor a verseny előtt elhagytam a szobámat [a motorhome-ban], visszafordultam és mindent elrendezgettem. Aztán fogtam a telefonomat és küldtem egy üzenetet a feleségemnek, amelyben az állt, »Szeretlek.« Szinte olyan volt, mintha belül tudtam volna, hogy nem fogok már visszatérni abba a szobába. Libabőrös leszek akkor is, ha csak rágondolok. Olyan, mintha előérzetem támadt volna. Tényleg olyan volt.”

    „Ezután lecsuktam a sisakrostélyt… Beültem az autóba, majd a pályán tettem a dolgomat, kockázatokat vállaltam, mentem mint egy eszelős, ahogyan kell. De amikor eljött az a pillanat, amikor a lekörözött pilóta rám fordult és az autók összeértek, amint az én autóm felemelkedett a levegőbe, a motor leállt, és minden elcsendesedett, az olyan volt, mint egy ráeszmélés, hogy »Ez az a pillanat.«”

    „A legfurcsább dolog volt. Tulajdonképpen úgy éreztem, hogy meg fogok halni… Tudtam, hogy meg fogok halni, de teljesen belenyugodtam. Szinte megnyugtató tudni, hogy ezekben a pillanatokban történik valami az agyaddal, amikor ez a nyugtató drog, vagy nem tudom, szétárad a testedben. Hallottam olyan embereket, akik fuldokoltak, és ugyanezt mondták.”

    Embed from Getty Images

    A 2012-es Le Mans-i 24 órás előtt 

    Davidson Toyotája a levegőbe emelkedés után több mint 30G-s erővel csapódott vissza az aszfaltra (ebben tört el a csigolyája), majd a pálya melletti gumifalba vágódott. „Érzékeltem, hogy eléggé nagy sebességgel haladok és elég magasra repültem, de nem tudtam, merről fog érni a becsapódás. Magamhoz húztam a karjaimat, milliónyi gondolat cikázott a fejemben, és igen, a családomra és az életemre gondoltam… Nem az életed pereg le a szemed előtt, hanem szinte olyan, mintha az agyad töredezettség-mentesítést végezne, és mindent a helyére tenne. Ennél jobban nem tudom leírni.”

    „Csak vártam a hatalmas becsapódásra és arra a pillanatra, amelyben lekapcsolják a villanyt és mindennek vége. Kemény ütés volt, igazán kemény. A fejemet nem vertem be, de az autó a kerekein landolt, 32G-s erővel, mint azt a csapat később megtudta. Az a becsapódás törte el a hátam. Csak képzeljék el, milyen lenne, ha a plafonról a kemény padlóra ejtenék önöket. Olyan volt, mint egy berobbanás…”

    „Úgy ment át rajtam az energia, hogy azt el sem hinnék. Bumm. Kitört belőlem egy ilyen ősi sikoly, mint valami harcos kiáltás. Életemben nem adtam ki még olyan hangot. Aztán eltaláltam a védőfalat, ami 12G-s becsapódás volt. Amikor megálltam, kinyitottam a szemem, és nem hittem el, hogy még mindig itt vagyok.”

    Ezután megmozgatta a lábait, majd a kezeivel megpróbálta kitolni magát az ülésből, ami „valószínűleg a leghülyébb dolog volt, amit tehettem”, lévén két csigolyája is kompressziós törést szenvedett. Ezután nagyjából fél évet hagyott ki, heteken át kellett mozdulatlanul feküdnie, a baleset pedig „megváltoztatta a hozzáállásomat a versenyzéshez” azzal kapcsolatban, hogy miként közelítette meg ezután a lekörözötteket.

    A 2014-es világbajnoki címe aztán kárpótolta, de elmondása szerint a visszatérését követően „hatalmas mentális akadályokat” és „a kísértő emlékeket” is le kellett győznie.

    Hiányolja a szexet négy keréken a korábbi F1-es csapatfőnök

  • Michelisz Norbert megvédte bajnoki címét! (videó)

    Michelisz Norbert megvédte bajnoki címét! (videó)

    Lezajlott a TCR World Tour szezonzárója Makaóban, Michelisz Norbert pedig magabiztos versenyzéssel szerezte meg zsinórban második bajnoki címét.

    Az utolsó futamra maradt a döntés a bajnoki címről a TCR World Tour makaói szezonzáróján, miután az első futamon a győztes Thed Björk 5 pontra csökkentette hátrányát a második helyen célba érő Michelisz Norbert előtt. Vasárnapra aztán borzasztó körülmények fogadták a mezőnyt, a heves esőzés miatt pedig el kellett halasztani a rajtot, így a rajtrácsra felsorakozó mezőny kénytelen volt visszatérni a paddockba.

    Ilyen idő fogadta a versenyzőket:

    Hosszas várakozás után – közben megtartották a GT-világkupa futamát – azonban végül el tudott rajtolni az idei, részben fordított rajtrácsos utolsó verseny, amelynek indulását Andy Yan Cheuk Wai és Martin Cao Hongwei várhatta az első sorból, míg Michelisz a 6., Björk a 10. helyről kezdett. A felszáradó pályán előbb két kört tett meg a biztonsági autó mögött a mezőny, majd repülőrajttal vette kezdetét a 12 körösre hosszabbított bajnoki döntő.

    Szerencsére a szombatihoz hasonló rajtkáoszt ezúttal megúszták, Michelisz pedig rögtön javított egy helyet, és fellépett az 5. pozícióba, majd az 5. körben Yan Cheuk Wai megelőzésével már a 4. helyen haladt. Izgulnivalója nem sok volt, Thed Björk ugyanis a 9. helyen autózott.

    A GOAT Racing Hondái slick gumikon kezdték a versenyt, ami eleinte kockázatosnak tűnt, ám a körök fogyásával egyre inkább kifizetődött. Dusan Borković a 6. körben aztán át is vette a vezetést Caótól, csapattársai, Esteban Guerrieri és Marco Butti pedig a 2. és a 3. helyre kapaszkodtak fel (utóbbi a 12. pozícióból).

    Micheliszt végül Azcona és Girolami választotta el Björktől:

    Michelisznek és a többieknek eközben a rohamosan fogyó esőgumikat kellett dédelgetnie, de a magyar versenyzőnek az is megnyugvást adhatott, hogy csapattársai, Mikel Azcona és Néstor Girolami védték őt hátulról, Björk pedig továbbra is csak a 8. pozícióig tudott feljönni. A 9. körben aztán Max Hart kiesése a pályára csalogatta a biztonsági autót, amely egy körrel a leintés előtt tért vissza a bokszba. Az utolsó körben Michelisz őrizte az 5. helyet, Björk pedig nem tudott mit kezdeni az előtte tornyosuló Hyundaiokkal, így végül a magyar versenyző simán megvédte címét, és 11 pontos előnnyel, zsinórban másodszor lett a TCR World Tour bajnoka, 2019-es WTCR-sikerével együtt pedig már háromszoros bajnoknak mondhatja magát.

    Az első három helyen a száraz pályás gumikon érinthetetlennek bizonyuló GOAT Racing autói zártak.

    A teljes futamot ITT lehet visszanézni.

  • Csökkent Michelisz pontelőnye a rajt utáni káoszt hozó első futamon Makaóban

    Csökkent Michelisz pontelőnye a rajt utáni káoszt hozó első futamon Makaóban

    A pole pozícióból rajtoló Thed Björk nyerte az FIA TCR World Tour szezonzárójának első futamát Makaóban, míg Michelisz Norbert az időmérőn elért helyezéséhez képest két pozíciót javítva a második lett. A magyar versenyző az év utolsó futama előtt így továbbra is vezet az összetettben, de előnye 5 pontra csökkent Björkkel szemben.

    Ahogyan az Makaóban sűrűn előfordul, a szezonzáró hétvége első futamának eleje is káoszba fulladt. Az első rajtnál Björk jól jött el a pole pozícióból, és annak ellenére megtartotta a vezetést, hogy az őt üldöző Mikel Azcona kicsit megkoccolta az autója hátulját. Sokáig azonban nem jutottak, mert hátrébb Esteban Guerrieri megpróbált bevetődni Yann Ehrlacher mellé, ami miatt mindketten szélesre futottak a Lisboa kanyarban. Ezután Guerrieri úgy tért vissza, hogy összeért Marco Buttival, aki keresztbe fordította őt a szűk pályán, több autós balesetet idézve elő. Mivel a baleset résztvevői teljesen elzárták az utat, azonnal jött a piros zászló.

    Videón az első körös káosz:

    https://twitter.com/fia/status/1857648371592216625

    Az újraindításnál már az ezzel a kieséssel bajnoki reményeinek is búcsút intő Guerrieri, valamint Butti sem volt ott, miként több versenyző, köztük John Filippi és Yifan Wu is feladni kényszerült a versenyt, miközben egy másik baleset is szedett két „áldozatot”, Ma Qing Hua ugyanis a rajtrácson ragadt, majd Gary Kwok eltalálta őt.

    Álló rajt helyett a hosszas megszakítás után biztonsági autó mögül indult újra a küzdelem, Björk maradt az élen és kisebb előnyt épített ki, miközben Azcona elengedte Micheliszt, aki ezzel feljött a második helyre. A magyar versenyző csapattása ezután Ehrlacher-el szemben kellett védekezzen, és annak ellenére megtartotta a 3. helyet, hogy a Lynk & Co autóinak jobb volt a végsebessége. Azt ugyanakkor nem tudta megakadályozni, hogy a Cyan Racing Lynk & Co már az első futam után bajnok legyen, Björk ugyanis megnyerte a futamot, Michelisz előtt.

    A svéd versenyző idei harmadik, egyben első makaói sikerével 5 pontra csökkentette a hátrányát a Hyundai címvédőjével szemben az utolsó, fordított rajtrácsos futam előtt.

    Az ötödik helyen Néstor Girolami, a hatodikon Rob Huff, a hetediken Duŝan Borković, a nyolcadikon Martin Cao, a kilencediken Jason Zhang, a tizediken pedig David Zhu ért célba.

    Az idei utolsó futamot magyar idő szerint vasárnap hajnalban, 03:55 perctől rendezik. Björk és Michelisz mellett még Ehrlacher-nek és Azconának is van matematikai esélye a végső sikerre, de az idei bajnokság alighanem a svéd és a magyar pilóta között fog eldőlni.

    Michelisz Norbert, Makaó
    Fotó: WSC/Jun Qiang Motorsport
  • Michelisz 4. lett a bajnoki címről döntő hétvége időmérőjén

    Michelisz 4. lett a bajnoki címről döntő hétvége időmérőjén

    A makaói időmérőn Michelisz Norbert a 4. helyet szerezte meg, az előnye változatlanul 10 pont a tabella élén, csak most már nem Esteban Guerrieri, hanem a pole pozíciót megszerző Thed Björk előtt.

    A címvédő magyar versenyző tavaly itt szerezte meg a bajnoki címet, idén ugyanez a célja. Nagy csata vár rá, mert Björk és Guerrieri mellett Yann Ehrlacher és Mikel Azcona is a bajnoki címért támad még.

    A vizes pályán kezdődő, de egyre szárazabb íveket hozó időmérő első felvonását háromszor is meg kellett szakítani piros zászlóval, egyszer műszaki hibás autó, kétszer baleset miatt. A széttöredezett Q1 magában hordozta a veszélyt, hogy Michelisz esetleg pórul jár, de sikerült megfutnia a továbbjutáshoz szükséges időt.

    A Q2-ben is volt egy baleset miatti megszakítás, és végül a svéd Björk végzett az élen, Michelisz 752 ezredmásodperc hátránnyal a 4. lett. A tabella harmadik helyére csúszó Guerrieri a magyar pilóta mögül két pozícióval, a 6.-ról indulhat holnap, Azcona 2., Ehrlarcher 3. lett a kvalifikáción.

    Szombaton és vasárnap a verseny kezdési időpontjait itt olvashatjátok, a többi makaói programmal együtt.

    Bár Häkkinen és Schumacher csatájára rosszul emlékezett, Michelisz így is nyert a makaói bingón

     

  • A bajnoki cím kapujában Michelisz: ez a menetrend a mindig tűzijátékot hozó makaói pályán

    A bajnoki cím kapujában Michelisz: ez a menetrend a mindig tűzijátékot hozó makaói pályán

    A TCR World Tour bajnoki címéről ezúttal is Makaó pályája dönt, ahová a címvédő Michelisz Norbert a tabella 1. helyét elfoglalva utazik.

    Michelisz Norbert tavaly a két futamból az elsőt megnyerte, majd a másodikon még édesebb sikert jelentett, hogy bebiztosította a bajnoki címet. Akkor hárman szinte azonos pontszámmal várták a mindent eldöntő versenyhétvégét Makaó pályáján, most viszont a magyar pilóta 10 pontos előnnyel várja egyik kedvenc helyszínét. Ami mellesleg a világ egyik legjobb utcai versenypályája, rendszeresen sok balesetet okoz, és ahol más versenysorozatok küzdelmét is figyelhetjük.

    TCR World Tour, Makaó

    • november 15. péntek: időmérő 5:55-, közvetítés: Sport 1
    • november 16. szombat: futam 5:35-, közvetítés: Sport 1
    • november 17. vasárnap: futam 3:55-, közvetítés: Sport 1

    Formula Regional, Makaó

    • november 14. csütörtök: időmérő 8:25-
    • november 15. péntek: időmérő 7:55-
    • november 16. szombat: futam 8:30-
    • november 17. vasárnap: futam 8:30-

    GT World Cup Makaó

    • november 15. péntek: időmérő 7:05-
    • november 16. szombat: futam 6:50-
    • november 17. vasárnap: futam 5:25-

    Élje át újra a Michelisz Norbert bajnoki címét hozó hétvégét! (videó)

  • Bár Häkkinen és Schumacher csatájára rosszul emlékezett, Michelisz így is nyert a makaói bingón

    Bár Häkkinen és Schumacher csatájára rosszul emlékezett, Michelisz így is nyert a makaói bingón

    A hétvégén rendezi legendás versenyhétvégéjét Makaó városa, benne a TCR World Tour szezonzárójával. A Hyundai ennek apropóján tesztnek vetette alá három versenyzőjét és a ma már a vezetőségben ténykedő Gabriele Tarquinit. Vajon ki emlékszik legjobban Makaó történetére?

    Tarquini, valamint a csapat három versenyzője, Michelisz Norbert, Mikel Azcona és Néstor Girolami egy bingótáblát kapott, amely 24 versenyző nevét tartalmazta – közülük kellett bekarikázni azt a 15-öt, akik karrierjük során nyertek már futamot Makaóban, akár túraautóban, akár a hétvége főattrakciójának számító Forma-3-as versenyen.

    A nevek között voltak egyértelmű választások is, például Rob Huff, aki rekordszámú 11 alkalommal győzött már itt túraautókkal. Michelisz számára segítség volt, hogy ő maga is szerepelt a listán, és szintén a helyes válaszok között: 2010-ben legelső világbajnoki versenyét is itt nyerte még a WTCC-ben a Zengővel, s éppen tavaly tette hozzá második itteni győzelmét, ami kulcsfontosságú volt a bajnoki cím megszerzéséhez.

    Szerepeltek a táblán Forma-1-es világbajnokok is, ám Max Verstappen, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Mika Häkkinen is rossz válasznak számított, noha mindannyian megfordultak a juniorversenyzők legnagyobb presztízsű erőfelmérőjén.

    Häkkinen és Michael Schumacher itteni 1990-es harca például legendás és sokszor idézett az autósportos históriákban, ám Micheliszt itt átverte az emlékezete.

    „Azt hiszem, Mika Häkkinen nyert egy versenyt Schumacher ellen” – mondta a magyar versenyző, s karikázta be ezzel a rossz választ, abból a párharcból ugyanis Schumacher jött ki győztesen.

    A verseny utolsó körében az élen haladó német mögött a finn támadásra készült, ám hátulról nekiütközött Schumacher autójának, így Häkkinen elveszítette a kontrollt autója felett és a szalagkorlátnak csapta azt, riválisa pedig hátsó vezetőszárny nélkül is elsőként jutott el a célig. Häkkinennek azonban teljesen felesleges volt kockáztatnia, hiszen akkor két verseny összesített időeredménye alapján hirdették ki a makaói F3-as hétvége győztesét, és mivel a finn az első futamról 2,66 másodperces előnyt őrzött a némettel szemben, elég lett volna, ha követi őt a célban.

    Michelisz végül 10 makaói győztest talált el a 15-ből, ez pedig elég volt ahhoz, hogy megnyerje a kihívást, hiszen Tarquini 9-ig, Azcona és Girolami pedig 8-8-ig jutott. A három versenyzőt egyaránt csőbe húzta, hogy Tarquini neve is szerepelt a lapon, akit hosszú karrierje miatt mindannyian makaói győztesnek gondoltak (és a béke megőrzése érdekében egyébként sem merték kihagyni a csapatmenedzsert), ám az olasz eredménylajstromából a kaszinóvárosban aratott győzelem sajnos hiányzik.

    Ezen a hétvégén a TCR World Tour mezőnye ismét birtokba veszi Makaót, Michelisz számára pedig újabb bajnoki cím a tét, hiszen 10 ponttal vezeti a bajnoki tabellát, ám a hondás Esteban Guerrieri, valamint a Lynk & Co két pilótája, Thed Björk és Yann Ehrlacher is lőtávolon belül van még mögötte.

    Häkkinen nagyon megijesztette a szerelőket annál a csapatnál, amelynél soha nem versenyzett