Kategória: Endurance

  • Tovább dolgozik a motorján a Porsche

    Tovább dolgozik a motorján a Porsche

    Annak ellenére, hogy a Porsche kiszállt a hosszútávú világbajnokságból, továbbra is folyik a munka a nemrég megtervezett, új motoron.

    A német gyártó elsődleges prioritása jelenleg a Formula-E, ahol 2019-től lesznek jelen, de azt elismerték, hogy érdeklődéssel figyelik a 2021-es Forma-1-es motorszabályokat is.

    A csapat weissachi székhelyén továbbra is aktívan dolgozik a 30 motormérnök a V6-os hibrid erőforráson, lehetséges, hogy ezzel egy esetleges jövőbeli Forma-1-es szerepvállalást alapoznak meg.

    „Az világos számunkra, hogy ha tovább folytattuk volna az LMP1-es projektünket, akkor új motort kellett volna építenünk, mivel a négyhengeres erőforrásunk elérte a határát.” – mondta Fritz Enzinger a Porsche LMP1-es igazgatója.

    „Még áprilisban elkezdtünk dolgozni egy hathengeres motoron és természetesen szeretnénk be is fejezni azt. Először egy egyhengerest készítünk, amíg nem kapunk utasítást arra, hogy egy komplett motort készítsünk.”

    Enzinger hozzátette még, hogy az F1 egyelőre nem élvez elsőbbséget a cég terveiben.

    „Nincs még ilyen megbízatásunk, nem tudok most erről többet mondani.”

    A Porsche vezérigazgatója Oliver Blume szerint ezek a munkálatok elsődlegesen a jövőbeli utcai autók számára szolgálnak fejlesztéssel.

    „Nem nyilatkozok a Forma-1 kapcsán. Jelenleg csak a Formula-E-re koncentrálunk. A Porschénál mindig megfontoltak vagyunk és egyszerre csak egy dologra fókuszálunk. Elkezdtünk készíteni egy egyhengeres erőforrást, hogy teszteljük az égési rendszerünket a jövőbeli utcai autók miatt.”

  • Fittipaldi lenne a következő brazil az F1-ben

    Fittipaldi lenne a következő brazil az F1-ben

    Felipe Massa visszavonulásával nem marad brazil versenyző az F1-es mezőnyben, azonban van olyan brazil versenyző, aki ebbe az irányba tart. Ráadásul Fittipaldi a vezetékneve.

    A kétszeres világbajnok, Emerson Fittipaldi 21 éves unokájáról, Pietroról van szó, aki idén a Formula V8 3.5 bajnoka lett.

    A minap a WEC újonctesztjén vett részt a Porschéval, de még nem dőlt el, hogy hol folytatja karrierjét 2018-ban.

    „Az F1 lebeg a szemem előtt. Jelenleg az együléses versenyzésre fókuszálok. A World Series (F3.5) megnyerésével kvalifikáltam magam a szuperlicenszhez, ami persze nagy segítség lesz a jövőben.”

    Mindemellett évtizedek óta 2018 lesz az első év, hogy nem lesz brazil versenyző a Forma-1-es mezőnyben.

    „Sajnos nincsenek brazil versenyzők (2018-ra az F1-ben).” – mondta Fittipaldi. „Mióta a nagyapám versenyezni kezdett a ’70-es évek elején, mindig volt brazil (a mezőnyben). Azon leszünk, hogy ez újra így legyen. Remélhetőleg nem csak bejutok majd az F1-be, de dobogóra is tudom majd vinni a brazil zászlót.”

    Az ifjú Fittipaldi azonban azt is elmondta, hogy élvezte a WEC-es tesztet, melyen egyébként Fernando Alonso is részt vett a Toyotával.

    „Az autó csodálatos.” – mesélte Pietro. „Nagyon sokan beszéltek nekem erről az autóról, hogy milyen remek lesz a négykerék meghajtás, és a gyorsulás, és tényleg az volt. Az elején csak ismerkedtem mindennek, aztán már jobban nyomtam neki és igazán élveztem.

  • Anthony Davidson eltörte egyik lábujját, útban a bahreini WEC győzelme felé

    Anthony Davidson eltörte egyik lábujját, útban a bahreini WEC győzelme felé

    Kiderült, hogy a Toyota-val versenyző Anthony Davidson eltörte egyik lábujját az Endurance Világbajnokság vasárnapi szezonzáró futamán Bahreinben.

    A 8-as rajtszámú autó volánja mögött csapattársaival, Sebastien Buemi-vel és Kazuki Nakajima-val együtt Davidson a harmadik egymást követő versenyen győzött és az év végi összesítésben öttel zárták az idényt.

    A trió volt az egyetlen a 4 LMP1-es legénység közül, akik incidens nélkül megúszták, mivel a csapat másik autója, a 7-es számú Toyota és az 1-es Porsche mindketten hátrányba kerültek a GTE autókkal való ütközést követően, a Toyota még büntetést is kapott. A bajnokság győztes autója, a 2-es számú Porsche nagyon korai ütközés miatt be kellett iktasson egy nem tervezett kiállást, hogy eltávolítsa az elülső karosszéria alatt elakadt tárgyat.

    Azonban a verseny nem ment teljesen simán Davidson számára sem, aki sikeresen eltörte bal lábának egyik ujját a Toyota ajtajába beakadva, mikor futott az autóhoz, hogy végrehajtsák a pilótacserét a teljes pályás sárga zászlós periódus alatt.

    Davidson elmondta: „Eltörtem az ujjamat úgy, hogy belerúgtam az ajtóba, mert egy kicsit túl gyorsan sietettem az autóhoz! Ez gyakran előfordul, amikor egy teljes pályás sárga periódus miatt gyorsan kell cselekedni, a lehető legrövidebb idő alatt kell beszállni az autóba. Ez az, amit tettem, de sajnos megakadt a lábujjam az ajtón.”

    „Azt gondoltam: ‘Ó, ez fájt’, egyre rosszabb lett és tovább romlott a cipőm szorítása által.”
    Hozzátette: „Ha törött lábujjal meg tudom szerezni a szezon ötödik győzelmét, vagy nem győzünk és az ujjam sem törik el, tudom, hogy melyiket választanám. Nem számít, mert úgyis vége a szezonnak.”

    A dráma ellenére Davidson azt mondta, hogy élvezte a vezetést az 1-es Porsche-val folytatott harcban, ami a német márka utolsó LMP1 versenye volt.

    „Nagyszerű küzdelem, egy utolsó harc a Porsche-val” – mondta a brit. „Higgadtan versenyeztünk, az autó érezhetően jó volt. Amikor beültem, jó volt az egyensúly, és a tapadás, képes voltam igazán jól használni a gumiabroncsokat és visszavenni a Porsche-tól a vezető helyet. Nagy nyomást gyakoroltam Nick-re [Tandy], annyira, hogy elvétett egy mozdulatot, és ekkor nyertük meg a versenyt. Jó mulatság volt, nagyon élveztem még utolsó alkalommal.”

  • Lánykérés a WEC szezonzárón

    Lánykérés a WEC szezonzárón

    Miután Bahreinben, Davide Rigon oldalán nyerni tudott a a GTE Pro értékelése szerint, Sam Bird a helyszínen, még ovarallban és sisakban megkérte barátnője, Hollie kezét. Válasz persze igen volt, a jelenetről pedig felvétel is készült. 🙂

    https://www.instagram.com/p/Bbpt7pbj9J6/?taken-by=hollie_harrington

    https://www.instagram.com/p/BbptrJjhB56/?taken-by=sambirdracing

    https://www.instagram.com/p/BbrOvYxDUXW/?taken-by=hollie_harrington

  • Alonso első alkalommal tesztelte a Toyotát

    Alonso első alkalommal tesztelte a Toyotát

    Fernando Alonso a mai napon a WEC újonctesztjén vett részt a Toyotával, mintegy megalapozva esetleges le mans-i indulását jövőre.

    A McLaren versenyzője 113 kört tett meg a TS050 HYBRID-del, legjobb körideje pedig 1:43.013. Ez az idő 2,769-del marad el a Porschés Timo Bernhard által felállított referenciaidőtől.

    Fotók: Marcel Langer/FIA WEC
    Fernando Alonso - WEC Rookie Test - Bahrain International Circuit - Sakhir - Bahrain Fernando AlonsoFernando Alonso - WEC Rookie Test - Bahrain International Circuit - Sakhir - Bahrain

     

  • Véget ért a WEC 2017-es szezonja is

    Véget ért a WEC 2017-es szezonja is

    Az FIA WEC LMP1-es kategóriűjának bajnoki címénak sorsa már korábban eldőlt, azt a Porsche Timo Bernhard, Earl Bamber és Brendon Hartley által alkotta trió nyerte.

    A szezonzáró versenyre azonban ezen a hétvégén került sor, Bahreinben.

    A 6 órás versenyt a Toyota nyerte Sebastien Buemivel, Anthony Davidsonnal, és Kazuki Nakajimaával és Hartleyék triója lett a második.

    Az LMP2-es kategóriát a Julien Canal, Nico Prost, és Bruno Senna nyerték a Vaillante Rebellionnal, ezzel pedig az LMP2 idei bajnokai is lettek.

    GTE Pro kategóriában Bahreinben a Davide Rigon, és Sam Bird-féle AF Corse Ferrari lett az első, a bajnokságban azonban a másik AF Corse Ferrari, James Caladoval, és Alessandro Pier Guidival.

    A GTE Am kategória bahreini és év végi győztesei Paul Dalla Lana, Pedro Lamy, és Mathias Lauda lettek az Aston Martin Racing színeiben.

  • Alonso ma tesztel a Toyotával

    Alonso ma tesztel a Toyotával

    A Toyota megerősítette, hogy Fernando Alonso ma tesztelheti autójukat Bahreinben, hogy ezzel is közelebb kerülhessen a le mans-i induláshoz.

    Miután Bahreinben véget ért a WEC idei szezonja, az újonc teszten vezetheti a spanyol versenyző a TS050 HYBRID-et.

    A Toyota úgy fogalmazott, hogy Alonso „nagyon érdeklődik” a le mans-i indulás irányt, az újonc tesztet pedig „tökéletes lehetőségnek” tartják arra, hogy kipróbálja magát egy ilyen autóban.

    Úgy tudni, Alonso már járt korábban Kölnben a Toyota szimulátorán gyakorolni, valamint üléspróbán.

    „Izgatottan várjuk, hogy Fernando tesztelje az autónkat.” – mondta a csapatfőnök, Hisatake Murata. „Amikor meglátogatott minket Kölnben, mindenki, aki találkozott vele, meggyőződhetett lelkesedéséről és a sport iránti szenvedélyéről; ő egy igazi versenyző.”

  • Hartley marad a Porsche kötelékében

    Hartley marad a Porsche kötelékében

    Brendon Hartley 2018-ban egy teljes szezont fog teljesíteni a Forma-1-ben a Toro Rossoval, ennek ellenére jelenlegi munkaadója a Porsche sem mond le róla.

    Az új-zélandi pilóta 2014-ben csatlakozott a Porsche LMP1-es projektjéhez, azóta kétszer is megnyerte csapatával a hosszútávú világbajnokságot, emellett idén a Le Mans-i 24 órás versenyen is a csúcsra ért a németekkel.

    Miután bejelentették, hogy a Toro Rosso 2018-ban a Gasly-Hartley párossal fog indulni, miközben a Porsche idén befejezi az LMP1-ben való szereplést sokan arra számítottak, hogy a sikeres együttműködés véget ér. A csapatfőnök, Andreas Seidl Bahreinben azonban elmondta, hogy ez a szerződés nincs hatással Hartley náluk betöltött szerepére.

    „Nincs igazán hatással a jelenlegi szerepére. Nyilván határokat kell szabnunk, hogy mit tud majd megtenni nekünk, mert eléggé elfoglalt lesz jövőre. De azt a történelmet, amit közösen írtunk, azt mindenképpen folytatni szeretnénk. A Porsche motorsport programja óriási, ezért  bőven fogunk tudni lehetőséget találni Brendonnak, hogy a Porsche családján belül maradjon az elkövetkezendő években is.”

    A Porsche ugyan a WEC királykategóriájából kiszáll, GT szinten azonban a sorozatban maradnak. Valamint GT autókkal még az amerikai székhelyű IMSA sorozatban fognak szerepelni. Hosszabb távon pedig a Formula-E lesz a kiemelt projektjük, de ott csak a 2019\2020-as szezonban fognak debütálni.

    Seidl így felelt arra a kérdésre, hogy akkor Hartley is GT autókkal versenyezhet-e majd: „Igen, vagy legalábbis tiszteletbeli pilótának használjuk a 919 Hybridnél vagy valami ilyesmi.”

    Hartley tehát ugyanolyan státuszban marad a Porschénál, mint a többi gyári pilóta. Andre Lotterer és Neel Jani is szerződésben marad a németekkel, miközben a Formula E-ben fognak szerepelni.

  • A McLaren érdeklődik a WEC iránt

    A McLaren érdeklődik a WEC iránt

    A McLaren komolyan érdeklődik a WEC iránt, miután kiderült, hogy annak új szabályai szerint az LMP1-es gépek jobban hasonlítanak majd az utcai autókra, mint korábban.

    A McLaren főnöke, Zak Brown jelezte, hogy tetszenek neki az elképzelések.

    „Sok minden tetszik abból, amit elmondtak: a költségvetése, a technológia szintje, olyan irányba haladnak, ami felkeltette az érdeklődésünket.” – mondta Brown az Autosportnak.

    A csapat egyébként korábban már jelezte, hogy a Le Mans-i 24 órás versenyre talán visszatérnének. Brown pedig külön örülne, ha a márka visszatérne Le Mansba, ahol nyertek is 1995-ben, az F1 GTR-rel.

    Korábban azonban csak GTE kategóriás visszatérésről volt szó, viszont ez új, előrevetített szabályok már az LMP1-et is érdekessé tette a wokingi gárda számára. Mindez persze Fernando Alonsónak is jól jöhet, akinek nem titkolt szándéka, hogy megszerezze a triple crown-t, melyhez ugyebár le mans-i győzelem is szükséges.

    Alonso egyelőre a Toyota TS050 HYBRID-jével tesztelhet majd vasárnap Bahreinben, a WEC hivatalos újonc-tesztjén.

  • Kevésbé futurisztikus LMP1-es versenygépek készülhetnek a jövőben

    Kevésbé futurisztikus LMP1-es versenygépek készülhetnek a jövőben

    Egy újonnan megfogalmazott ötlet szerint az Endurance világbajnokság gyári LMP1 kategóriájának következő generációja a gyártók nagy teljesítményű közúti autóinak képmása szerint lenne kialakítva.

    A javaslat az FIA és az Automobile Club de l’Ouest (ACO) által létrehozott kerekasztal-megbeszéléseken merült fel, hogy olyan új szabályozást dolgozzanak ki, melyek a sorozat 2020/21 idényének kezdetén lépnének hatályba. Mindez hozzájárulhat a P1 divízióban lehetőséget látó gyártók érdeklődésének újbóli fellendítéséhez.

    Az ACO sportigazgatója, Vincent Beaumesnil megerősítette, hogy az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején a GTP prototípusokhoz hasonló megoldások létrehozása „az egyik lehetőség” volt. De hozzátette, hogy akkor nem volt megfelelő az idő annak kidolgozására.

    „Most a közepén tartunk a megvalósításnak, úgyhogy inkább kicsivel több időt fordítunk rá, mielőtt a nyilvánosság elé tárjuk” – mondta az Autosportnak.

    A Toyota Motorsport GmbH műszaki igazgatója, Pascal Vasselon kifejtette, hogy a javaslat „annak biztosítása, hogy a karosszéria jobban illeszkedjen a gyártó termékeihez”.
    „Pillanatnyilag, az LMP1 egyfajta általános prototípus, és mindenkinek magának kell a saját elvárásainak megfelelően kialakítania. ” – mondta. „Abban nyilvánul meg az ötlet, hogy olyan karosszériához közelítsen, ami egyértelműen közelebb áll az igazi autókhoz – így felkelthetné azon gyártók figyelmét, akiket jelenleg nem érdekel az általános LMP.”

    Vasselon szerint a stílus sokkal több lehetőséget adhatna, úgy mint az IMSA Daytona Prototype nemzetközi osztályában Észak-Amerikában. A DPi szabályok lehetővé teszik az elülső és a hátsó karosszéria átalakítását, valamint az LMP2 alapjármű karosszériáját, annak érdekében, hogy a gyártó bemutassa saját stílusjegyeit.

    Az ötlet egy kulcsfontosságú elemet kölcsönözne a legfrissebb GTE előírásoknak, melyeket a 2016-os WEC szezon előtt vezettek be. A versenytárs gyártók olyan aerodinamikai teljesítmény szempontokat kapnának, amely alapján autóiknak egyenlő versenyfeltételeket lehetne biztosítani. Amit nem javasolnak, hogy a P1 osztály a „hypercar-ok” felé, mint például az Aston Martin Valkyrie vagy a LaFerrari megjelenése felé mozduljon el.

    Úgy tűnik, egyetértés van abban, hogy a homologizált közúti autók versenyzése nem segítené a költségcsökkentést, ami a szabályalkotási folyamat egyik fő célkitűzése. Az új szabályok továbbra is lehetővé teszik a gyártók számára, hogy bemutassák energiafelhasználási technológiájukat. Vasselon ragaszkodott ahhoz, hogy továbbra is megmaradjon a vágy „a technológia kihívásainak megtartására”.

    A szabályalkotók megpróbálják meghatározni a 2020/21 LMP1 szabályzat kereteit, hogy annak előterjesztése az FIA Motor Sport Világtanács december elején megrendezésre kerülő következő ülésén helyet kapjon.

    De Beaumesnil ugyanakkor kijelentette, hogy „sokkal fontosabb a helyes döntések meghozatala”, mint a határidő elérése.