Kategória: Endurance

  • Alonso a poleban, diszkvalifikálták a másik Toyotát!

    Alonso a poleban, diszkvalifikálták a másik Toyotát!

    Fernando Alonso élete első hosszútávú világbajnoki futamát a pole pozícióból kezdheti meg, miután egy „adminisztrációs hiba” miatt a másik Toyota autót kizárták az időmérő edzés eredményeiből.

    A #7-es rajtszámú Toyotának, – amelyet Mike Conway, Kamui Kobayashi és José Maria Lopez vezetnek, az összes eredményét törölte a versenyigazgatás az időmérő edzésről, mivel nem volt rendjén az autó üzemanyagáramlás mérője. Így ők ma az utolsó helyről indulhatnak majd, és még egy kör hátrányt is kapnak, miközben a #8-as rajtszámú autójuk, a fedélzeten Fernando Alonsoval, Sebastien Buemivel és Kazuki Nakajimával megörökölvén az első helyet, az élről. A Toyota elfogadta a döntést és elismerték a hibájukat, de állítják, hogy az autó teljesítményét az eset nem befolyásolta.

    A közleményükben ez áll:
    „Egy hibás azonosító számú üzemanyagáramlás mérővel indítottuk a #7-es számú autónkat az időmérőn. Az ezt követő ellenőrzésen ennek lettek következményei. A csapat teljes mértékben vállalja a hibáért a felelősséget, amelynek semmiféle hatása nem volt az autó teljesítményére.Az üzemanyagáramlás mérő amit használtunk teljesen homológ volt, és be volt kalibrálva.A csapatnál a folyamati eljárásokat azonnal megerősítjük, hogy a jövőben az ilyen szerencsétlen hibákat elkerüljük.”

    Ennek köszönhetően a Toyota mellől a Rebellion csapata indulhat majd, André Lottererrel, Bruno Sennával és Neel Janival Spa-Francorchampsban.

  • WEC: Conway és Kobayashi Toyotája indulhat a pole-ból

    WEC: Conway és Kobayashi Toyotája indulhat a pole-ból

    Mike Conway és Kamui Kobayashi szerezték meg a Spái 6 órás versenyre a pole pozíciót, a #7-es Toyotának. A második helyet a #8-as Toyota foglalhatja el Fernando Alonsónak és Kazuki Nakajimának köszönhetően.

    LMP2-es kategóriában Nicolas Lapierre és Pierre Thiriet voltak a leggyorsabban a Signatech Alpine színeiben.

    GTE Pro-ban a Ganassi Ford vitte a prímet, míg a GTE AM pole-ját Matt Campbell és Christian Reid szerezte meg a Dempsey-Proton Racingnek.

    Az időmérő legjelentősebb eseménye Pietro Fittipaldi esése volt. Esetéről korábban már írtunk, ide kattintva olvashatjátok.

     

    Top eredmények:

    Versenyzők Csapat Idő
    1 M.Conway, K.Kobayashi, J.M.Lopez Toyota Gazoo Racing 1:54.583
    2 S.Buemi, K.Nakajima, F.Alonso Toyota Gazoo Racing 0.379
    3 N.Jani, A.Lotterer, B.Senna Rebellion Racing 1.842
    4 M.Beche, T.Laurent, G.Menezes Rebellion Racing 2.409
    5 M.Aleshin, V.Petrov SMP Racing 3.664
    6 O.Webb, D.Kraihamer, T.Dillmann ByKOLLES Racing Team 4.114
    7 H.Hedman, B.Hanley, P.Fittipaldi DragonSpeed 4.575
    8 N.Lapierre, A.Negrao, P.Thiriet Signatech Alpine Matmut 7.822
    9 R.Rusinov, J-E.Vergne, A.Pizzitola G-Drive Racing 7.846
    10 H-Pin Tung, G.Aubry, S.Richelmi Jackie Chan DC Racing 8.241
    11 J.Jaafar, W.Tan, N.Jeffri Jackie Chan DC Racing 8.440
    12 R.Gonzalez, P.Maldonado, N.Berthon DragonSpeed 8.837
    13 F.Perrodo, M.Vaxiviere, L.Duval TDS Racing 10.120
    14 F.van Eerd, G.van der Garde, J.Lammers Racing Team Nederland 10.919
    15 E.Creed, R.Ricci, J.Canal Larbre Competition 11.156
  • Fittipaldi összetörte az autóját az Eau Rouge-ban

    Fittipaldi összetörte az autóját az Eau Rouge-ban

    A WEC időmérő edzését Spa-Francorchampsban egy komoly baleset árnyékolja be. Pietro Fittipaldi a második gyors körén nagy sebesség mellett vesztette el az uralmát versenyautója felett az Eau Rouge-ban. A DragonSpeed Dallara-BR1 nagyon hozzáütődhetett az aszfalthoz, és emiatt Fittipaldinak korrigálnia kellett, de gyakorlatilag sebességvesztés nélkül csapódott a gumipalánkba. A brazil pilóta Spában Renger van der Zande helyett ugrott be.

    Az ütközés az LMP2 időmérő edzés elején történt, pedig előtte egyszer már leállították azt, a #17-es rajtszámú SMP-Dallara miatt, mert megállt a pályán Stephane Sarrazinnal a volánnál. Fittipaldi azonban tompa szögben csapódott be, láthatóan az autó orra eltűnt, a versenyző mellett az ajtó kinyílt. A pályabírók pár perc alatt a pályakórházba juttatták Fittipaldit.

    Mostanra kiderült, hogy egy liege-i kórházba szállították, kettős lábtöréssel. Ettől eltekintve, eszméleténél van, állapota nem életveszélyes.

    A palánk, és a gumik helyreállítása, valamint a tisztítás sokáig tartott a baleset helyszínén. Csak 20 perccel a becsapódás után folytatódott az időmérő edzés. Nagy meglepetés nem történt ezt követően, (azon kívül, hogy a Manor autói nem indulnak) a Toyota kibérelte az első sort mindkét TS050-essel, a WEC 2018/19 szuperszezonjának a kezdetén.

    https://www.youtube.com/watch?v=Vwg0lk0SRsc

  • A Manor visszalépett a Spái 6 órás versenytől

    A Manor visszalépett a Spái 6 órás versenytől

    Mindkét Manor-Ginetta kihagyja a hosszútávú világbajnokság (WEC) szezonnyitó viadalát, a Spái 6 órás versenyt, pénzügyi problémák miatt.

    Bombaként robbant a Ginetta bejelentése, miszerint az utolsó pillanatban visszalépnek a szezonnyitótól. Azért kellett meghozniuk ezt a döntést, mert a Manor partnere a kínai CEFC vállalat – akik egyben az LMP1-es csapat névadó szponzorai is – ellen korrupció gyanúja miatt eljárást indítottak a kínai hatóságok és ennek köszönhetően a Manor és ezáltal a Ginetta is pénz nélkül maradt.

    Először úgy tűnt, hogy csak a 6-os rajtszámú autót nem fogják indítani (amit az Oliver Rowland, Alex Brundle és Oliver Turvey trió vezet). Most azonban az 5-ös számú autót is kénytelenek voltak visszavonni a versenytől, miután az egyik pilóta Leo Rouessel egyik pillanatról a másikra elhagyta az istállót.

    Az események miatt kérdésessé vált az LMP1-es csapat jövője.t

    A Ginetta vezetője Lawrence Tomlinson nehezen tudta visszatartani a haragját a kínai energiavállalattal szemben.

    „Itt van egy brit csapat, kiváló képességekkel, felszerelése, személyzettel, két, vadonatúj generációs LMP1-es géppel, de nem tud részt venni a WEC szuperszezonjának első versenyén, mert egyszerűen nincs rá pénze.”

    A Ginetták a szezon előtti teszten több mint száz kört teljesítettek, és egészen a spái hétvégéig semmilyen probléma nem volt a Manorral és a támogatóival. A közleményben a Ginetta hangsúlyozta, hogy továbbra is szeretnének majd együttműködni a Manorral, persze ehhez pénz is kell majd.

    A kínai sportpromóciós ügynökség (TRS) tájékoztatása szerint a probléma csak átmeneti és rövidtávú, és a Le Mans-i induláshoz már megfogják kapni a megfelelő támogatást.

    Hogy ez így is lesz-e, az a jövő zenéje…

  • Nézz meg egy WEC-es kört Spában, Alonsóval!

    Nézz meg egy WEC-es kört Spában, Alonsóval!

    Fernando Alosno első WEC-es versenyére készül Spában. Két szabadedzésen már túl is van, most pedig meg is nézhettek egy kört a spanyol versenyző által.

  • WEC: Helyet cserélt a két Toyota

    WEC: Helyet cserélt a két Toyota

    A WEC spái szezonnyitójának első szabadedzésén Fernando Alonso volt a leggyorsabb az egyik Toyotával. A második edzésen – talán nem meglepő módon – ismét a két Toyota zárt az élen, ám most fordított sorrendben. A #7-es autót Mike Conway repítette az eredményjelző élére, ideje pedig több, mint két másodperccel volt jobb Alonso első edzéses győztes körénél.
    A #8-as Toyota legjobb idejét ezúttal Kazuki Nakajima futotta.

    A harmadik legjobb időt, a DragonSpeedes Pietro Fittipaldi futotta. Ezzel ők voltak a leggyorsabb nem-gyári LMP1-es csapat.

    Az LMP2-es kategória legjobb idejét Pastor Maldonado futotta.

    A második szabadedzés végeredménye:

    Kategória Versenyző Csapat Autó Köridő Kör
    1 LMP1 M.Conway, K.Kobayashi, J.M.Lopez Toyota Gazoo Racing Toyota 1:56.172 29
    2 LMP1 S.Buemi, K.Nakajima, F.Alonso Toyota Gazoo Racing Toyota 0.643 33
    3 LMP1 H.Hedman, B.Hanley, P.Fittipaldi DragonSpeed BR Engineering/Gibson 2.663 24
    4 LMP1 M.Beche, T.Laurent, G.Menezes Rebellion Racing Rebellion/Gibson 2.839 30
    5 LMP1 N.Jani, A.Lotterer, B.Senna Rebellion Racing Rebellion/Gibson 3.408 24
    6 LMP1 S.Sarrazin, E.Orudzhev, M.Isaakyan SMP Racing BR Engineering/AER 3.863 23
    7 LMP1 M.Aleshin, V.Petrov SMP Racing BR Engineering/AER 4.020 27
    8 LMP1 O.Webb, D.Kraihamer, T.Dillmann ByKOLLES Racing Team ENSO CLM/NISMO 5.294 16
    9 LMP2 R.Gonzalez, P.Maldonado, N.Berthon DragonSpeed ORECA/Gibson 6.819 31
    10 LMP2 J.Jaafar, W.Tan, N.Jeffri Jackie Chan DC Racing ORECA/Gibson 7.134 29
    11 LMP2 R.Rusinov, J-E.Vergne, A.Pizzitola G-Drive Racing ORECA/Gibson 7.422 28
    12 LMP2 E.Creed, R.Ricci, J.Canal Larbre Competition Ligier/Gibson 7.709 17
    13 LMP2 H-Pin Tung, G.Aubry, S.Richelmi Jackie Chan DC Racing ORECA/Gibson 8.107 27
    14 LMP2 N.Lapierre, A.Negrao, P.Thiriet Signatech Alpine Matmut Alpine/Gibson 9.124 30
    15 LMP2 F.van Eerd, G.van der Garde, J.Lammers Racing Team Nederland Dallara/Gibson 9.801 30
    16 LMP2 F.Perrodo, M.Vaxiviere, L.Duval TDS Racing ORECA/Gibson 10.562 12
    17 GTE Pro S.Mucke, O.Pla, B.Johnson Ford Chip Ganassi Team UK Ford 17.561 16
    18 GTE Pro R.Lietz, G.Bruni Porsche GT Team Porsche 18.475 31
    19 GTE Pro A.Priaulx, H.Tincknell, T.Kanaan Ford Chip Ganassi Team UK Ford 18.534 29
    20 GTE Pro M.Christensen, K.Estre Porsche GT Team Porsche 19.011 31
    21 GTE Pro A.P.Guidi, J.Calado AF Corse Ferrari 19.344 30
    22 GTE Pro M.Sorensen, N.Thiim, D.Turner Aston Martin Racing Aston Martin 19.392 23
    23 GTE Pro D.Rigon, S.Bird AF Corse Ferrari 19.607 29
    24 GTE Am M.Wainwright, B.Barker, A.Davison Gulf Racing Porsche 19.941 26
    25 GTE Pro A.Lynn, M.Martin, J.Adam Aston Martin Racing Aston Martin 20.010 25
    26 GTE Am C.Ried, J.Andlauer, M.Campbell Dempsey-Proton Racing Porsche 20.262 28
    27 GTE Pro T.Blomqvist, A.F.da Costa BMW Team MTEK BMW 20.610 28
    28 GTE Am P.D.Lana, P.Lamy, M.Lauda Aston Martin Racing Aston Martin 20.618 28
    29 GTE Am T.Flohr, F.Castellacci, G.Fisichella Spirit of Race Ferrari 20.725 29
    30 GTE Am K.Al Qubaisi, G.Roda, M.Cairoli Dempsey-Proton Racing Porsche 20.885 29
    31 GTE Pro M.Tomczyk, N.Catsburg BMW Team MTEK BMW 20.928 30
    32 GTE Am S.Yoluc, E.Hankey, C.Eastwood TF Sport Aston Martin 21.057 24
    33 GTE Am J.Bergmeister, P.Lindsey, E.Perfetti Team Project 1 Porsche 21.205 29
    34 GTE Am Mok W.S., K.Sawa, M.Griffin Clearwater Racing Ferrari 21.380 29
    35 GTE Am M.Ishikawa, O.Beretta, E.Cheever MR Racing Ferrari 22.168 29
    36 LMP1 C.Robertson, D.Stoneman CEFC TRSM Racing Ginetta/Mecachrome 1
    37 LMP1 O.Rowland, A.Brundle, O.Turvey CEFC TRSM Racing Ginetta/Mecachrome 1
  • Hartley: Alonso nagyon el fog fáradni

    Hartley: Alonso nagyon el fog fáradni

    Brendon Hartley, tavalyi Le Mans győztes és kétszeres WEC bajnok szerint Fernando Alonso „eléggé elfárad” majd így, hogy a Forma-1 mellett a Le Mans-ban is versenyez majd.

    A spanyol versenyző máris Spában van, ahol a hétvégén elindul a WEC 2018-19-es szuperszezonja, melyen részt vesz Alonso is, a Toyotával.

    „Ez teljesen más lesz számára.” – mondta az új-zélandi a spanyol El Mundo Deportivonak. „Én is hasonlót csináltam tavaly, év végén (hol F1-ben, hol WEC-ben versenyzett). Izgalmas, de nagyon fáradt lesz, mire mindennel végez. Nem tudom, hány egymásutáni versenyhétvégéje lesz, de Le Mans nagyon kimerítő verseny. Nem csak a hétvége, hanem az egész hét, sok a felkészülés és rövidek az éjszakák. De szerintem imádni fogja.”

    Ezen a hétvégén indul a WEC szezon, a 6 órás spái versennyel. Az időmérő május 4-én, pénteken, 14:50-kor, a verseny pedig május 5-én szombaton, 13:30-kor kezdődik.

    Az első szabadedzés eredményét ide kattintva nézhetitek meg.

  • WEC: Alonso nyitott az élen az első szabadedzésen, Spában

    WEC: Alonso nyitott az élen az első szabadedzésen, Spában

    Fernando Alonso első WEC szezonja előtt áll, jobban mondva épp most kezdett bele, hiszen ezen a hétvégén rendezik meg a Spái 6 órás versenyt. A versenyhétvége első szabadedzésén már túl is van a mezőny, az élen pedig Alonso zárt a #8-as Toyotával.

    Alonso a 90 pereces edzésen Sebastien Buemi után ülhetett autóba és 1:58.392-es idejével a tabella élén is végzett. Ideje pontosan egy tizeddel volt gyorsabb Buemi legjobb köridejénél, és 0,237-et vert a #7-es Toyota legjobb idejére, melyet Mike Conway futott vele.

    A legjobb privát LMP1-es a #3-as Rebellion R-13-Gibson volt, mely 0,457-del maradt el Alonso idejétől.

     

    Az LMP2-es kategória legjobbja a Dragon Speed ORECA/Gibsonja lett (többek között Pastor Maldonadóval), mely egy LMP1-est is megelőzött, méghozzá az SMP Racing autóját.

    Az első szabadedzés végeredménye:

    Kategória Versenyző Csapat Autó Köridő Körök
    1 LMP1 S.Buemi, K.Nakajima, F.Alonso Toyota Gazoo Racing Toyota 1:58.392 35
    2 LMP1 M.Conway, K.Kobayashi, J.M.Lopez Toyota Gazoo Racing Toyota 0.237 36
    3 LMP1 M.Beche, T.Laurent, G.Menezes Rebellion Racing Rebellion/Gibson 0.457 32
    4 LMP1 H.Hedman, B.Hanley, P.Fittipaldi DragonSpeed BR Engineering/Gibson 0.929 30
    5 LMP1 N.Jani, A.Lotterer, B.Senna Rebellion Racing Rebellion/Gibson 1.289 24
    6 LMP1 O.Webb, D.Kraihamer, T.Dillmann ByKOLLES Racing Team ENSO CLM/NISMO 1.740 18
    7 LMP1 S.Sarrazin, E.Orudzhev, M.Isaakyan SMP Racing BR Engineering/AER 3.107 9
    8 LMP2 R.Gonzalez, P.Maldonado, N.Berthon DragonSpeed ORECA/Gibson 5.102 28
    9 LMP1 M.Aleshin, V.Petrov SMP Racing BR Engineering/AER 5.514 11
    10 LMP2 N.Lapierre, A.Negrao, P.Thiriet Signatech Alpine Matmut Alpine/Gibson 5.742 27
    11 LMP2 R.Rusinov, J-E.Vergne, A.Pizzitola G-Drive Racing ORECA/Gibson 5.806 28
    12 LMP2 J.Jaafar, W.Tan, N.Jeffri Jackie Chan DC Racing ORECA/Gibson 5.989 28
    13 LMP2 H-Pin Tung, G.Aubry, S.Richelmi Jackie Chan DC Racing ORECA/Gibson 6.166 30
    14 LMP2 F.van Eerd, G.van der Garde, J.Lammers Racing Team Nederland Dallara/Gibson 6.301 24
    15 LMP2 F.Perrodo, M.Vaxiviere, L.Duval TDS Racing ORECA/Gibson 6.334 36
    16 LMP2 E.Creed, R.Ricci, J.Canal Larbre Competition Ligier/Gibson 8.119 25
    17 GTE Pro A.Priaulx, H.Tincknell, T.Kanaan Ford Chip Ganassi Team UK Ford 16.622 30
    18 GTE Pro S.Mucke, O.Pla, B.Johnson Ford Chip Ganassi Team UK Ford 16.881 30
    19 GTE Pro R.Lietz, G.Bruni Porsche GT Team Porsche 17.239 29
    20 GTE Pro M.Christensen, K.Estre Porsche GT Team Porsche 17.325 26
    21 GTE Pro A.P.Guidi, J.Calado AF Corse Ferrari 18.005 25
    22 GTE Am K.Al Qubaisi, G.Roda, M.Cairoli Dempsey-Proton Racing Porsche 18.209 32
    23 GTE Pro T.Blomqvist, A.F.da Costa BMW Team MTEK BMW 18.214 33
    24 GTE Pro D.Rigon, S.Bird AF Corse Ferrari 18.397 25
    25 GTE Am M.Wainwright, B.Barker, A.Davison Gulf Racing Porsche 19.160 30
    26 GTE Pro M.Tomczyk, N.Catsburg BMW Team MTEK BMW 19.420 31
    27 GTE Pro A.Lynn, M.Martin, J.Adam Aston Martin Racing Aston Martin 19.601 33
    28 GTE Am C.Ried, J.Andlauer, M.Campbell Dempsey-Proton Racing Porsche 19.614 27
    29 GTE Am J.Bergmeister, P.Lindsey, E.Perfetti Team Project 1 Porsche 19.716 29
    30 GTE Pro M.Sorensen, N.Thiim, D.Turner Aston Martin Racing Aston Martin 19.835 31
    31 GTE Am S.Yoluc, E.Hankey, C.Eastwood TF Sport Aston Martin 19.963 33
    32 GTE Am P.D.Lana, P.Lamy, M.Lauda Aston Martin Racing Aston Martin 20.066 34
    33 GTE Am Mok W.S., K.Sawa, M.Griffin Clearwater Racing Ferrari 20.755 29
    34 GTE Am M.Ishikawa, O.Beretta, E.Cheever MR Racing Ferrari 20.925 32
    35 GTE Am T.Flohr, F.Castellacci, G.Fisichella Spirit of Race Ferrari 21.908 31
    36 LMP1 C.Robertson, D.Stoneman CEFC TRSM Racing Ginetta/Mecachrome 1
    37 LMP1 O.Rowland, A.Brundle, O.Turvey CEFC TRSM Racing Ginetta/Mecachrome 1
  • Indul a Hosszútávú Világbajnokság Szuper Szezonja!

    Indul a Hosszútávú Világbajnokság Szuper Szezonja!

    A FIA Hosszútávú Világbajnokság legelső ‘Szuper Szezonjának’ nyitó futamát a belgiumi Spa-Francorchamps versenypályán rendezik. Az intenzív téli tesztprogramnak köszönhetően a Ford Chip Ganassi Racing csapat erősebb, mint valaha, és készen áll, hogy megvívja harcait a GTE Pro géposztályban, ahol minden eddiginél ütőképesebb mezőny alakult ki.

    A Michelin új gumiabroncsot hozott ki a 2018-as évadra, így a tesztek jó része arra irányult, hogy a csapatok a lehető legtöbbet hozhassák ki az új gumikból. Spa-ban kiderül majd, ki végezte a legjobb munkát ezen a téren.

    “A Szuper Szezon nagyon komoly kihívást jelent, hiszen ebben az évadban két Le Mans 24 órás futamon is helyt kell állni, és a hosszú időn át tartó szezonban mindvégig összpontosítanunk kell,” mondta el Mark Rushbrook, a Ford Performance Motorsport globális igazgatója. “Nagy izgalommal készülünk arra, hogy idén nyáron újra négy Ford GT versenygéppel állunk rajthoz Le Mans-ban, és mindent megteszünk majd, hogy mind a négy GT pilótája ‘ezerrel tolja neki’. A célunk, hogy győzzünk Le Mans-ban, méghozzá mindkét alkalommal, és hogy a WEC-ben és az IMSA-ban egyaránt bajnoki címet szerezzünk. Az IMSA jól indult számunkra, ahol az első helyen állunk a GTLM egyéni, csapatszintű és gyártói tabelláján. Magasra törünk!”

    A Ford kemény közdelemre számít a Ferrari, a BMW, az Aston Martin és a Porsche gépei ellen a WEC Szuper Szezonban, ráadásul a Le Mans-i futamon a Corvette is rész vesz majd. Egy ilyen komoly mezőnyben igazán jól jön, hogy a csapat olyan kiváló pilótákat tudhat a soraiban, mint a német Stefan Mücke és a francia Olivier Pla a 66. rajtszámú GT volánja mögött, vagy a brit Andy Priaulx és Harry Tincknell, akik a 67. rajtszámú autót vezetik majd. Spa-ban és Le Mans-ban a 66. számú autó legénységét az amerikai Billy Johnson erősíti, a 67. rajtszámú GT pilótáihoz pedig az Indicar szupersztárja, a brazil Tony Kanaan csatlakozik.

    “Nagyon várom már a futamot Spa-ban és a Szuper Szezon kezdetét!” nyilatkozta Mücke. “Mindannyiunkat izgalommal tölt el, hogy idén kétszer is Le Mans-ban versenyezhetünk, ahol nagyon erős lesz a GTE Pro mezőnye, ráadásul új versenygépek is megjelennek majd a pályán. Kemény szezonra és kemény küzdelemre számítunk – de végtére is pontosan ez az, amire vágyunk. Tudjuk, hogy a Ford GT remek autó, ami az utolsó csavarig tökéletes. Télen rengeteget dolgoztunk, különösen a gumitesztekkel, hogy az autó tényleg hibátlan legyen. Úgy érzem, erősebbek és felkészültebbek vagyunk, mint valaha, úgyhogy szerintem idén jó esélyekkel vághatunk neki a bajnokságnak.”

    A Ford Chip Ganassi Racing csapat mögött munkás téli időszak áll, s a részletekbe menő, alapos tesztprogramnak köszönhetően valószínűleg minden rendben lesz majd Spa-ban. A tesztek során rengeteg pit stop helyzetet is gyakoroltak, mert az erre vonatkozó szabályok megváltoztak a 2018-ban idényben. A csapatok ezentúl gumit is cserélhetnek az autók feltankolása közben, így a kiállások gyorsabbak és izgalmasabbak lesznek.

    Miután 2017-ben már karnyújtásnyira volt élete első világbajnoki címétől, Harry Tincknell most nem akarja elszalasztani a lehetőséget.

    “Szerintem az idei szezon kínálja a legjobb esélyt a bajnokság megnyerésére,” vélekedett Tincknell. “Ebben az évadban olyan pályákon versenyzünk majd, amelyek jól passzolnak a Ford GT-hez, hiszen minden lassú pálya kikerült az idei versenynaptárból. Remek érzés, hogy újra Andy és a korábbi csapattagok lesznek a társaim, és azt hiszem, télen még jobban összecsiszolódtunk. Eddig négy futamot nyertünk együtt, Le Mans-ban pedig másodikok lettünk, szóval ez a felállás remekül működik, ezért jó eredményre számítok Spa-ban. Tavaly itt már a második helyért harcoltunk, amikor egy elektromos hiba miatt egy egész kört veszítettünk, de az idei tesztek remekül sikerültek, úgyhogy szerintem repülőrajttal kezdünk majd az évadnyitó futamon.”

    A Spa 6 órás futam mezőnye május 5-én, szombaton 13:30 órakor rajtol el.

  • Todt örül, hogy Alonso más szériában is kipróbálja magát

    Todt örül, hogy Alonso más szériában is kipróbálja magát

    Az FIA elnöke, Jean Todt elmondása szerint ő örül, hogy Fernando Alonso F1 mentes hétvégéin a WEC mezőnyében is szerepel majd idén.

    „Ez egy nagyon személyes döntés és tiszteletben kell ezt tartanunk.” – mondta Todt az EFE hírügynökségnek. „Szerintem ez jó promóció a motorsportnak és nagyszerű gokartos programjai is vannak. Vissza akar valamit adni a fiataloknak abból, amit a versenyzés adott neki, szóval nem tudom elítélni. ”

    „20 vagy 30 évvel ezelőtt sok F1-es versenyző indult Formula 2-ben, vagy valami sportautó szériában is. A sok F1-es teszthez is hozzászoktunk, de most szinte semmi nincs. Szóval ha ő ezt szeretné és a csapata megengedi neki, akkor szerintem nagyszerű, amit csinál.”

    Todt a „Schumacher korszakban” volt a Ferrari csapatfőnöke, és azt állítja, hogy ő is megengedte volna versenyzőinek, hogy más szériában is rajthoz álljanak.

    „Személy szerint én megengedtem volna.” – mondta Todt. „Fontos, hogy a versenyzők ki tudják adni magukból a legjobbat és számára (Alonso számára) ez szabadságot és komfortot jelent.”