Kategória: Endurance

  • Alonso Daytonai remeklése számokban

    Alonso Daytonai remeklése számokban

    A WTF1 összegyűjtött néhány statisztikai adatot, amelyek Fernando Alonso Daytona 24 óráson nyújtott teljesítményéről tudósítanak.

    Alonso nem csak az egyik győztes pilóta volt a hétvégi Daytona 24 óráson, hanem az a versenyző, aki húzta a csapatot és több ízben is felhozta az autót az első helyre.

    A spanyol futott már pár emlékezetes versenyt pályafutása során az F1-ben, és már a sportautózás szakágában is villantott párszor, gondoljunk csak az éjszakai etapjára a tavalyi Le Mans-i 24 órásról. A mostani Daytonai versenyen is egy más szintet képviselt, ez volt az egyik legjobb versenye. Most nézzünk néhány ezeket a gondolatokat alátámasztó számadatot.

    A 9. helyen állt a 10-es Cadillac legénysége, amikor Alonso először beült a kocsiba, mindössze két órával a verseny megkezdése után. Az első kiállásakor már 4-ik volt, nem sokkal később pedig a TOP 3-ban találta magát.

    Alonsonak 2 körig tartott, hogy feljöjjön a harmadik helyről az elsőre. Az Acurával versenyző Helio Castronevesszel vívott parázs csatája végén jött föl másodiknak, a brazilt a buszmegálló sikánnál fékezte ki, eztán pedig üldözőbe vehette a vezető René Rastot. Bő egy körrel később az első kanyar belső ívén előzte meg a Mazdát és vette át a vezetést.

    Alonso 20 másodpercre húzott el a mezőnytől, kétszer is. Riválisai egy tempót autóztak vele tiszta pályán, igazából a forgalomban nyert igazán sokat. Utóbbi eredményezte tehát azt a körönként egy másodperces előnyt, amivel sikerült kiépíteni a 20 másodperces különbséget az üldözőkhöz képest. Csakhogy mire ez sikerült, le is nullázódott ez a húszas, ugyanis a 24-es BMW kiesése miatt be kellett küldeni a safety cart. Mondjuk Alonso az újraindítás után nem gondolta túl, megint kiépítette a 20 másodperces előnyt.

    Az ember írhatná annak a számlájára a spanyol terjedelmesebb előnyét, hogy a mezőny természetesen széthúzódik idővel, de azt tudni kell, hogy a DPi egy rendkívül szoros kategória. Alonso a verseny egy szakaszában éppen 13 másodperccel vezetett a második előtt, a másodiktól a nyolcadikig viszont mindössze 15 másodpercnyi időkülönbség volt. Ez azért mutatja, hogy Alonso sokszor a saját ligájában versenyzett.

    Alonso második etapjának kezdetekor a 4. helyen álltak, ekkor kezdett esni az eső is. A kétszeres F1-es világbajnok egyből meggyőző tempót diktált, mindenkinél legalább két másodperccel gyorsabb volt. A 4. helyből pár kör alatt 2. lett, az első helyet pedig egy jól időzített, caution fázis előtti kiállással kaparintotta meg.

    Miután megszerezte, rohamtempóban kezdett elhúzni a többiektől. 3-5 másodpercet adott körönként mindenkinek, ezzel pedig elképesztő alkalmazkodóképességről és bátorságról tett tanúbizonyságot. Ezzel az őrült tempóval ugye megint elég hamar sikerült tetemes előnyre szert tenni, 35 perc után 50 másodpercnyi időkülönbség volt Alonso és az üldözők között. Talán az az igazán elképesztő, hogy ezt a kegyetlen tempót a forgalomtól és körülményektől függetlenül, folyamatosan tudta tartani és idővel lekörözte volna az egész mezőnyt is. Csakhogy a 4-es számú Corvette ütközött, Alonso előnye pedig szertefoszlott a biztonsági autó behívásával.

    Alonso sokszor vezetett ugyan, de a verseny vége felé pont második volt, és már akkor, az ezüstérmes pozícióban is szeretett volna safety cart. Az gyakori, hogy az élen álló kéri, hogy jöjjön be a biztonsági autó, de most akkora víz volt, hogy a második helyen álló Alonso is belátta ezt úgy, hogy fennállt számára a verseny elvesztésének veszélye. Sőt, el is vesztette volna, ha a safety car kicsit hamarabb jön be.

    Ne feledjük azért, hogy nem csak Alonso nyerte meg a versenyt a Wayne Taylor Racingnek. A csapattársai is nagyban hozzátettek a sikerhez. Kamui Kobayashi stabilan a leggyorsabb volt az éjszakai etapjában, míg Renger van der Zande sikeresen visszahozta a csapatot az élre a negyedik helyről, miután odakerültek a sok rosszkor jött caution időszak miatt. Jordan Taylor azért küzdött, hogy az első helyen tartsa az autót a verseny egyik legvizesebb időszakában.

    Egyetlen pilóta volt, aki elvehette volna a győzelmet a 10-es Cadillactől: ő az ex-F1-es Felipe Nasr. A brazil vette át a vezetést Jordan Taylortól a verseny vége felé és Alonsoval is tudta tartani a tempót esőben, egyedüliként. Alonso nyomást helyezett rá és keményen üldözte, Nasr pedig nem bírta a nyomást, túlcsúszott az egyes kanyarban és elvesztette az első helyet. 10 perccel később a versenyt megállították, majd egy hosszabb piros zászlós szakasz után a leintés következett.

  • Szirotkin a WEC-ben folytatja

    Szirotkin a WEC-ben folytatja

    Az ex-Forma-1-es pilóta Szergej Szirotkin az LMP1-es SMP Racing színeiben indul a WEC szuperszezonjának hátralévő fordulóin.

    Szirotkin a tavalyi év végén vesztette le a helyét a Forma-1-es Williams istállónál. Új csapatánál Matevos Isaakyan helyét fogja átvenni a 17-es számú autóban, ahol Egor Orudzhev és Stephane Sarrazin lesznek a csapattársai a hátralévő három fordulóban, vagyis a Sebringi 1000 mérföldes, a Spái 6 órási és a Le Mans-i 24 órás versenyeken is.

    Szirotkin egyébként már korábban is kijelentette, hogy a nagy eséllyel a hosszú távú bajnokságban fog szerepelni, köszönhetően az SMP-nek, ami a fő támogatója.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy engem ért az a megtiszteltetés, hogy az orosz zászló alatt, egy orosz autóval, egy orosz csapatban indulhatok a WEC-ben. Kiváló felállásunk van és egy tökéletes autónk, amellyel biztos vagyok benne, hogy képesek lehetünk harcolni a győzelemért, akár a Le Mans-i 24 órás versenyen is.” – mondta Szirotkin.

    A 23 éves pilóta további idei programja még nem ismert, de az elmúlt hónapokban tesztelte már a WRT egyik DTM-es Audiját és a Mahindra Formula E autóját is.

  • Alonsoék nyertek Daytonában, noha a leintéskor senki nem volt a pályán

    Alonsoék nyertek Daytonában, noha a leintéskor senki nem volt a pályán

    Kb másfél órával a 24 óra lejárta előtt szakították meg piros zászlóval a versenyt, a heves eső miatt. Végül 10 perccel a vége előtt le is intették a versenyt, így bár ekkor senki nem volt a pályán, végül a #10-es Cadillec nyerte a Daytona 24 órás versenyt Renger Van Der Zandéval, Jordan Taylorral, Fernando Alonsóval, és Kamui Kobayashival.

    A verseny első fele normál körülmények között zajlott, és így is izgalmas csata alakult ki a Fernando Alonso, Jordan Taylor, Renger van der Zande és Kamui Kobayashi vezette WTR (Wayne Taylor Racing) Cadillac, az Action Express Racing Cadillac, és a Penske Acurái között.

    Alonso kiváló etapokat ment, a fent említett négyes csatája pedig további izgalmakat hozott akkor is, mikor megérkezett az eső. A hajnal azonban nem hozta vissza a napsugarakat, sőt inkább romlottak a körülmények.

    A huszadik órában az élen álló négyestől elmaradt a #6-os Acura, törött olajpumpa miatt.

    Az időjárásnak köszönhetően estek-keltek az autók, amik teljes pályára érvényes sárga zászlós fázisokat eredményeztek.

    A 22. órában került elő végül a piros zászló a versenyt megszakították, és mint később kiderült, már nem is indították újra.

    Így végül Alonsoék nyertek, a #31-es Cadillac és a #7-es Acura előtt.

  • Kezdődik a Daytona 24 órás! Mutatjuk, hol nézheted!

    Kezdődik a Daytona 24 órás! Mutatjuk, hol nézheted!

    Magyar idő szerint most, este fél 9-kor kezdődik a 2019-es Daytona 24 órás verseny, többek között Fernando Alonsoval!

    A pole-ból a #77-es Mazda indul, míg Alonsoék Cadillacje a hatodik helyről rajtol.

    A versenyhez tartozó Live Timinghoz klikkelj ide!

    Valamint a verseny is online, az IMSA oldalán lesz elvileg elérhető, ehhez kattints IDE!

    Vagy nézheted itt:

    https://www.facebook.com/IMSA/videos/2244750452515308/

    Az eseményt magyar televízió csatorna nem közvetíti.

  • Alonso: A szurkolók ilyen szintű közelsége az F1-ben elképzelhetetlen lenne

    Alonso: A szurkolók ilyen szintű közelsége az F1-ben elképzelhetetlen lenne

    A Daytona 24 órás versenyre készülő Fernando Alonso szerint az, hogy a szurkolók mennyire közel kerülhetnek a versenyzőkhöz az amerikai futamon, egyszerűen elképzelhetetlen lenne az F1-ben.

    A spanyol már másodszor jár a Florida államban megrendezendő futamon, tavaly volt először, és akkor még csak ismerkedett a hosszútávú versenyekkel, idén azonban már lényegesen több tapasztalattal és egy Le Mans-i 24 órás győzelemmel a tarsolyában áll majd oda a rajtvonalhoz. 2018-ban Zak Brown csapatának, az LMP2-es United Autosportsnak a színeiben vett részt az IMSA bajnokság nyitófutamán, idén viszont már az LMP1-es, végső győzelemre is esélyes Wayne Taylor Racinget erősíti, társaival a 6. helyről vágnak neki az egynapos megmérettetésnek.

    Az F1-ből visszavonuló kétszeres bajnok már a három héttel ezelőtti „Roar Before The Rolex 24” névre keresztelt teszten is érzékelte Daytona különleges hangulatát.

    „Rengeteg jó pillanat volt tavaly, és már idén is. Volt olyan is, hogy néhány gyerek beülhetett az autóba” – idézi Alonsót az Autosport. „Nagyon közel kerülhetnek a csapatokhoz, az autókhoz, a pilótákhoz. Még az autót is megérinthetik, ha akarják. Ez olyasmi, ami a Forma-1-ben vagy Európában elképzelhetetlen lenne. Szerintem remek, hogy ez is hozzátartozik az itteni atmoszférához és versenyhez. Tudom, hogy ez még nagyobb lesz a rajongókkal, akik még a boxban is a közvetlen közelben vannak. Még az autóba beugrás előtt is autogramokat osztasz, képeket készítesz a sisakoddal a fejeden, közben pedig várod, hogy az autó megérkezzen. Néha figyelmeztetned kell őket, hogy kritikus pillanatok következnek, mert hamarosan készen kell állni arra, hogy beülj az autóba. Ugyanakkor ezt élvezheted is, hiszen láthatod a szurkolók érzelmeit, amikor meglátják az autókat.”

    Alonso úgy érzi, sokkal jobb helyzetben van, mint tavaly.

    „Egyértelműen úgy érzem, hogy sokkal jobb pozícióban vagyok, mint a múlt évben. Tavaly még úgy álltam itt, hogy azelőtt sosem szerepeltem amerikai sportautóversenyen és zárt cockpit-os autóval sem mentem. Idéntől viszont már kicsit jobban élvezhetem a dolgot, és ugye a WEC végett kicsit tapasztaltabb is vagyok. Minden sokkal nyitottabb itt, mint Európában. A cél idén, hogy versenyképesebb legyek a pályán, boldog vagyok.”

  • A Mazda körrekorddal az élen Daytonában

    A Mazda körrekorddal az élen Daytonában

    Oliver Jarvis a pole-ban a Daytona 24 órás versenyre a Mazda Daytona Prototype-pal.

    A legjobb időt (1:33.685) a 15 perces kvalifikáció féltávjánál sikerült megfutnia. Hozzá legközelebb a Penske Acura ARX-05-öse került, Ricky Taylorral, 1:33.873-as idővel.

    Jarvis köre egyben rekord is, a valaha volt leggyorsabb sportscar kör lett a Daytona International Speedway-en. A korábbi rekord PJ Jones-hoz és egy Eagle-Toyota MkIII-hoz fűződik. Az 1:33-875-ös rekordot még 1993-ban futották.

    A harmadik leggyorsabb egyébként a másik Acura lett Juan Pablo Montoyával.

    A Wayne Taylor Racing Cadillacje, mellyel Fernando Alonso is versenyez majd, a hatodik helyet szerezte meg Jordan Taylor vezetésével.

  • IndyCarban és Le Mans-ban is indulhat idén Wehrlein

    IndyCarban és Le Mans-ban is indulhat idén Wehrlein

    Az Autosport értesülései szerint a Ferrari újdonsült szimulátorpilótája Pascal Wehrlein idén IndyCar futamokon és a Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz állhat.

    Wehrlein, aki a Manor és a Sauber színeiben két szezont is lehúzott a Forma-1-ben tavaly év végén szakított az őt régóta támogató Mercedesszel, és elfogadta a Ferrari ajánlatát, mint fejlesztőpilóta.

    A szerződés részeként a német pilóta csatlakozhat majd a Ferrari GTE programjához a WEC-ben és indulhat majd az idei Le Mans-i 24 órás viadalon is.

    Ezen kívül a 24 éves versenyző még tárgyal egy lehetséges IndyCaros szerződésről is, ám nem tud majd minden futamon indulni a tengerentúlon, mert az Indianapolisi 500 mérföldes verseny ütközik a Formula E berlini fordulójával, ahol a Mahindra színeiben lesz jelenése.

    „Indulhatok majd még másik két sorozatban is. Az egyik Európában a másik pedig Amerikában lesz.” – jelentette ki Wehrlein a „Starting Grid” nevű Forma-1-es podcastben.

    Ugyan Wehrleint a Ferrari még hivatalosan nem jelentette be, de az olaszoknak Kvyat és Giovinazzi távozásával szükségük van egy versenyzőre a szimulátorban. A német pilóta maga sem erősítette meg, de sejtelmesen annyit elmondott, hogy beszélt már erről a Ferrarival.

    „Az igaz, hogy beszéltünk már erről és ez meg is valósulhat.” – mondta sokat sejtetően a Ferraris szerepvállalásról.

    A 90 perces interjú sorén Wehrlein azt is elmondta, hogy azért választotta a Formula E-t, mert a naptárja lehetőséget ad arra is, hogy máshol is kipróbálhassa magát. Illetve azt is elmondta, hogy visszautasította a Mercedes hároméves ajánlatát, hogy legyen a HWA versenyzője, mert a szerződésben nem lett volna kilépési záradék, így ha egy F1-es csapat hívta volna, akkor nem tudott volna váltani.

  • A Brabham visszatér Le Mans-ba

    A Brabham visszatér Le Mans-ba

    Egy legendás név és márka tér vissza a Le Mans-i 24 órás versenyre. A Brabham a BT62-es kódjelű autójával indul majd a GTE kategóriában.

    A brit istálló egy korábbi sikeres Forma-1-es konstruktőrnek tekinthető, hiszen 1962 és 1992 között 394 versenyen indult, és két konstruktőri világbajnoki címet is szerzett.

    Az új program vezetője a korábbi Forma-1-es pilóta David Brabham lesz, aki 2009-ben Alexander Wurz és Marc Gené oldalán megnyerte a legendás 24 órás versenyt egy Peugeot-val. A csapat a 2021-22-es szezonban fog csatlakozni a mezőnyhöz.

    „A Brabham név visszatérése Le Mans-ba egy olyan valami amiért már évek óta dolgoztam. Tehát fantasztikus dolog ez a bejelentés. A Brabham Automotive először 2018 májusában vitte pályára az első, BT62-es modelljét, vagyis ez egy hosszú út, hogy újra jelen lehessünk Le Mans-ban. Ezzel kezdetét vette egy hosszú távú elkötelezettség. Várjuk már a BT62 továbbfejlesztését és a további jövőbeli termékeinket, miközben egy világszínvonalú versenycsapatot építünk.” – nyilatkozta Brabham.

  • A WEC-be tart a United Autosports

    A WEC-be tart a United Autosports

    Mint az ismert, a McLaren főnöke Zak Brown az LMP2-es United Autosports csapatnak is társtulajdonosa, mely csapat tervbe vette, hogy rajthoz áll majd a WEC mezőnyében a 2019/20-as szezonban.

    Úgy tudni, hogy az European Le Mans Seriesben már többszörös győztes csapat szeptemberben állt elő az ötlettel.

    Noha a Le Mans-i 24 órás versenyen már részt vettek az elmúlt két alkalommal, most már teljes szezont mennének majd a soron következő, szeptemberben induló szezonban, Ligier-Gibson JSP217-esükkel. Az autót Filipe Albuquerque és Phil Hanson vezeti majd, a harmadik versenyzőt azonban még nem nevezték meg.

    „Egy ideje már ez volt a United Autospots célja, hogy rajthoz álljon a világbajnokságon, de kellett, hogy eljöjjön erre a megfelelő idő és minden a helyére kerüljön.” – mondta Brown. „Úgy érezzük, ez a megfelelő idő. Nagyszerű a kapcsolatunk Phillel és Filipe-vel, ők fantasztikus páros.”

    Az ügyvezető igazgató, Richard Dean hangsúlyozta, hogy a csapat bízik a Ligier Automotive-ban és nagyon örülnek, hogy a támogatásukat élvezhetik. Ezt azért is emelte ki, mert korábban arról pletykáltak, hogy talán szakít a csapat a Ligier-vel.

  • Ütközhet decemberben a Formula E és a WEC egyik versenye

    Ütközhet decemberben a Formula E és a WEC egyik versenye

    Az ABB FIA Formula E elnöke, Alejandro Agag elmondta, hogy ez év végén esélyes, hogy lehetséges, hogy lesz dátum ütközése a szériának a WEC-cel.

    Ha ugyanis a 2019/20-as szaúdi FE verseny ugyanarra a hétvégére kerül, mint legutóbb, akkor az egybeesik majd a WEC bahreini hétvégéjével. Egyelőre még nem dőlt el a szóban forgó FE futam időpontja, de ha december 14-re fog esni, akkor fejtörést okoz majd azon versenyzőknek, akik amúgy az elektromos bajnokságban és a WEC-ben is rajthoz állnak.

    Agag mindenesetre megpróbálja elkerülni a dátumok ütközését.

    „Esélyes, hogy ugyanazon a hétvégén lesz, bár át is tehetnénk januárra, de ezen időpontok körül lesz.” – mondta Agag az e-racing365-nek. „Korábban több gyártó számára is ütközés volt (mert FE-ben és WEC-ben is szerepeltek), de most kevés ilyen van, és versenyző is kevesebb (aki mindkettőben szerepel), szóval nem annyira lényeges. Mindig próbáljuk elkerülni az ütközést, szóval ha tudjuk, akkor megpróbáljuk előrébb, vagy hátrébb tenni.”

    A jelenlegi FE mezőnyben hat versenyző van, aki mindkét bajnokságban szerepel: Sebastien Buemi, Jose-Maria Lopez, Sam Bird, Tom Dillmann, Antonio Felix da Costa és Andre Lotterer. Noha nincs rá garancia, hogy mindannyian részesei lesznek a mezőnyben a következő szezonban is.

    Az FE 2019/20-as szezonja várhatóan ismét Szaúd-Arábiában indul majd, és megpróbálják a versenyt december 8-ra időzíteni. A 14-i hétvége utánra aligha tolják, mivel az december 21, ami már eléggé közel van a karácsonyhoz. Bár meg kell jegyezni, hogy 2015-ben volt verseny december 19-én.