Kategória: Endurance

  • Martin Brundle nem zárja ki, hogy akár 60 évesen is visszatérhet a versenyzéshez

    Martin Brundle nem zárja ki, hogy akár 60 évesen is visszatérhet a versenyzéshez

    Martin Brundle ugyan hatvan éves lett, azonban még nem is gondolt arra, hogy felhagyjon a versenyzéssel. A Sky Sports kommentátorán látszik, hogy a versenyzés iránt érzett szenvedélye még mindig töretlen és alig várja, hogy majd ún. „bronz pilótaként” versenyezzen.

    Az elmúlt években, Brundle és a fia, Alex ugyanabban a csapatban álltak rajthoz a Le Mans-i 24 órás versenyen. A brit, aki Michael Schumacher egykori csapattársa volt a Benettonnál, nem zárja ki a visszatérését a jövőben és azt szeretné, hogy a kora az előnyére váljon majd a visszatérésekor.

    „Tavaly sikerült teljesítenem egy GT4 versenyt egy Aston Martinnal. Továbbra is szeretnék versenyezni, mert úgy érzem, hogy még megvan bennem a sebesség,” – véli a Forma-1-et is megjárt brit. „Az, hogy hatvan éves lettem, nem azt jelenti, hogy most már jogosult vagyok egy olyan bérletre, aminek segítségével ingyen buszozhatok Londonban, hanem azt, hogy immáron bronz versenyzőnek mondhatom magam. Emiatt számos előnyre tehetek majd szert az LMP2-es és az LMP3-as kategóriákban.”

  • Három alkalommal is ütközni fog a Formula E és WEC versenynaptára

    Három alkalommal is ütközni fog a Formula E és WEC versenynaptára

    A 2019/2020-as WEC szezonból három verseny fog majd ütközni az ABB FIA Formula E-vel, ami sok pilótának okozhat majd komoly problémát.

    Az elektromos széria következő szezonjának versenynaptárából három versenyt közvetlenül ugyanakkor fognak megrendezni, mint a WEC nyolc órás bahreini, a tizenkét órás sebringi és a hat órás spai fordulójával fog majd ütközni.

    A bahreini nyolc órás versenyt december 14-én rendezik majd meg. Pont ugyanezen a napon kerül majd megrendezésre az elektromos széria harmadik versenyét, aminek a helyszíne még ismeretlen. Egyes források szerint a harmadik futamnak az északnyugat-afrikai ország, Marokkó fog majd otthont adni.

    A következő WEC szezon második fordulója, a sebringi tizenkét órás verseny lesz, ami a tavalyi szezonban tért vissza a hosszútávú széria versenynaptárjába. A verseny március 20-án lesz, a Formula E kínai futamát pedig egy nappal később, március 21-én rendezik majd.

    Hat téttel később pedig a Spában megrendezett hat órás verseny fog majd összetűzésbe kerülni a Formula E történetének első Szöul ePrix-jével. A spái versenyt május 2-án, a dél-koreai versenyt pedig március 3-án lesz majd. A Szöuli ePrix egy márciusi dátumot is kaphatott volna, azonban a rossz időjárási körülmények miatt végül le lett szavazva.

    Nem ez lesz az első alkalom, hogy a két széria valamelyik versenye ugyanakkor legyen, ugyanis 2017 júliusában a nürnburgringi hat órás verseny és a két New York City ePrix ütközött egymással.

    Az idei szezonban hét olyan versenyző volt, aki mindkét széria összes futamán részt fog venni: Sam Bird, José Maria Lopez, André Lotterer, Sebastien Buemi, Antonio Felix da Costa és Tom Dillmann. Olyan versenyzők is akadnak, akik csak alkalmanként szerepeltek a WEC-ben, mint például Jean-Eric Vergne, Alex Lynn, Alexander Sims vagy Stoffel Vandoorne.

    A versenyzői piacon még számos változás mehet még végbe a hatodik szezon kezdetéig, ami a szaúd-arábiai Ad-Diriyahban veszi majd kezdetét november végén.

    A Porschénél debütáló Neel Jani megerősítette, hogy a következő idényben nem fog versenyezni a hosszútávú sorozatban. Az előbb említett versenyzők nagy részének pedig még nem biztos a jövője a Formula E-ben.

  • A Newey által tervezett Valkyrie is indulna Le Mans-ban!

    A Newey által tervezett Valkyrie is indulna Le Mans-ban!

    Az Aston Martin bejelentette, hogy 2021-ben az Adrian Newey által tervezett Valkyrie hiperautó is rajthoz áll majd a Le Mans-i 24 órás versenyen. A WEC soronkövetkező szabályváltozásai ugyanis lehetővé teszik majd, hogy a 2020/21-es szezonban már hiperautók is szerepeljenek a mezőnyben.

    „Dabid Brown 1959-ben jött ide, egy autóval és versenyzőkkel, akik képesek a győzelemere. 2021-ben ugyanez a szándékunk.” – mondta Andy Palmer, az Aston Martin Lagonda elnöke. „Az Aston Martin Valkyrie jó alap egy ilyen kihíváshoz és tökéletesen illeszkedik az ACO új „hiperautó” szabályrendszerébe.”

    „Összegyűjtve minden korábbi tapasztalatunkat és tudásunkat a motorsportok csúcskategóriáiból, elindítjuk ezt az ambiciózus projektet, a sikerhez szükséges összetevőkkel.”

    „Az FIA Endurance Világbajnokság és a Le Mans-i 24 órás verseny jelenti a legnagyobb kihívást az Aston Martin Valkyrie-nek, a világ legextrémebb hiperautójának.” – tette hozzá David King, az Astin Martin alelnöke.

  • Alonso újabb világbajnoki címet szerzett

    Alonso újabb világbajnoki címet szerzett

    Fernando Alonso harmadjára szerzett FIA világbajnoki címet, ám ezúttal a WEC bajnoki címét nyerte meg.

    A spanyol versenyző 2006-ban nyert utoljára vilgábajnoki címet, akkor a Forma-1-ben. Ma pedig harmadmagával, Sebastien Buemivel és Kazuki Nakajimával megnyerték a 2019-es Le Mans-i 24 órás versenyt a #8-as Toyotával; csak úgy, mint tavaly. Ezzel megnyerték a WEC 2018/19-es szuperszezonját.

    A verseny nagy részében a másik, #7-es Toyota állt az élen, de egy defekt megakadályozta győzelmüket.

    Noha Alonsoék triója akkor is bajnok lett volna, ha a testvérautó mögött a második helyen futnak be. Így azonban stílusosan fejezték be a szezont, míg a másik Toyota (Mike Conway, Kamui Kobayashi és Jose Maria Lopez) a második helyen ért célba.

    A 2019-es Le Mans-i 24 órás versenyen LMP2-es kategóriában a Signatech Alpine Matmut csapat (Nicolas Lapierre, André Negrão, Pierre Thiriet) nyert, míg az LM GTE PRO karegória győztese az AF Corse Ferrarija lett (James Caladom Alessandro Pier Guidi, Daniel Serra), míg LM GTE AM-ben a Keating Motorsports Ford GT-je (Jeroen Bleekemolen, Felipe Fraga, Ben Keating) diadalmaskodott.

  • Alonso vissza fog térni a WEC-be, de majd csak a hiperautókkal

    Alonso vissza fog térni a WEC-be, de majd csak a hiperautókkal

    Fernando Alonso kijelentette, hogy fog még a WEC-ben versenyezni, de csak már az új hypercar-szabályrendszerrel, amit pénteken véglegesítettek.

    A megújuló bajnokság szemlátomást több gyártót vonz. Az Aston Martin és a Toyota már biztosan ott lesz a 2020-ban kezdődő szezonban, a McLaren pedig egyelőre fontolgatja a szerepvállalást.

    Alonso eddig egyetlen évad erejéig szerepelt a WEC-ben, méghozzá a szuperszezonban, aminek most hétvégén rendezik meg az idényzáró futamát Le Mans-ban. Ezután – most már tudjuk, ideiglenesen – elköszön a szériától, de az év hátralévő részében sem tétlenkedik, mert még nyolc verseny vár rá.

    „Tetszenek ezek a hiperautók. Az Aston Martin és a Toyota már biztosan itt lesz, és remélhetőleg még több márka jelentkezik be az elkövetkezendő hetekben” – mondta Alonso az AS-nek a Le Mans-i 24 órás előtt. „Biztosan itt leszek én is egy hiperautó volánja mögött 2021-ben, 2022-ben vagy 2023-ban. Már elmondtam, hogy a mostani búcsú a WEC-től nem végleges, és vissza fogok térni, csak azt nem tudom, hogy hány év múlva.”

  • A McLaren a WEC-et fontolgatja

    A McLaren a WEC-et fontolgatja

    Zak Brown megerősítette, hogy a McLaren a 2020-2021-es szezontól szerepelhet a WEC-ben, miután a széria vonzóbbá vált az új hypercars-szabályrendszerrel.

    A McLaren állítólag az egyike volt azon gyártóknak, akik lobbiztak a hypercar kategória 2020-2021-es szezontól való behozása mellett. Az emlegetett géposztályban már van is egy nevező, ugyanis nemrég az Aston Martin bejelentette, hogy ők biztosan ott lesznek a bajnokságban a Valkyrie modelljükkel, amit a Red Bull F1-es csapatával közösen fejlesztettek.

    A wokingiak eddig inkább az IndyCar felé nézelődtek, egész szezont is fontolgattak a tengerentúlon, de az Indy500 után – ahová Alonsoval kvalifikálniuk sem sikerült – kétségessé vált a további szereplésük. Ehelyett inkább a jelek szerint az endurance versenyzés kelti fel a figyelmüket.

    „Most, hogy megvan a szabálykönyv, komolyan elgondolkodunk azon, hogy visszahozzunk a McLarent az endurance versenyzés világába” – nyilatkozta Zak Brown a Le Mans hivatalos weboldalának. „Olyan autóval szerettünk volna indulni, amit már gyártunk, olyan technológiával, amivel mi is rendelkezünk. És úgy látszik, az új szabályok lehetővé teszik ezt. Tetszenek ezek a regulák, fontolgatjuk a jövő évi WEC-es szerepvállalást. Ha részt akarunk venni, nincs sok időnk, hamar döntést kell hozni. Ha ott leszünk a bajnokságban, az az F1-től teljesen különálló projekt lesz.”

  • Conway baleste miatt ki kellett cserélni a 7-es Toyota karosszériáját

    Conway baleste miatt ki kellett cserélni a 7-es Toyota karosszériáját

    A Toyota LMP1-es gárdájának karosszériát kellett cseréni a hetes rajtszámú autójukban, miután Mike Conway balesetet szenvedett a Le Mans-i 24 órás verseny első időmérő edzésén.

    Az első időmérő edzés felénél történt az eset, amikor Convay összeütközött az egyik LMP2-es Dragon Speed autóval, amit Roberto Gonzalez vezetett, a Ford sikánnál. Gonzalez a megpördülése után tért vissza a pályára az éppen érkező Toyota versenyző elé. Conway Toyotájának a jobb eleje, az Orecának pedig főként a karosszéria elemei sérültek meg.

    Egy 25 perces szervizelést követően a 7-es Toyota visszatérhetett a pályára, azonban az edzés utáni részletes vizsgálaton kiderült, hogy a TS050 monokokja megrepedt. „Számos karosszériaelem, köztük a monokok is megsérült,” – nyilatkozta a japán gyártó technikai főnöke, Pascal Vasselon. „Tovább tudtunk volna menni, azonban a monokok az egyik legfontosabb eleme az autónak, aminek mindig ép állapotban kell lennie.

    „A második vizsgálat során derült fény a repedésre. Nem lett volna ésszerű, hogyha a sérült elemmel folytattuk volna az időmérőt, ezért is döntöttünk inkább a csere mellett. Ezt leszámítva, jó edzést zártunk.”

    Vasselon szerint a két érintett fél meg tudta beszélni egymás között a történteket, azonban a stewardok Conwayt tartják vétkesnek, ugyanis a brit pilóta nem lassított le kellőképpen a dupla sárga zászlós szakasz során.

    Conway, aki José Mária Lopezzel és Kamui Kobayashival versenyez együtt, egy három perces stop and go büntetést kapott balesetet okozásáért. Ha a brit pilóta még egy hasonló balesetet okoz a hétvége során, akkor további büntetésekre számíthat.

    Az edzés korábbi szakaszában Kobayashi egy 3:17.161-es körrel nyerte meg az első időmérő edzést a háromból.

  • Kvízzel hangolódunk Le Mans-ra!

    Kvízzel hangolódunk Le Mans-ra!

    Ezen a hétvégén kerül megrendezésre a 2019-es Le Mans-i 24 órás verseny, mely egyben a WEC 2018/19-es szuperszezonjának záró eseménye is.

    E heti kvízünk ehhez kapcsolódik.

    Te mennyire vagy képben? ?

    Aki szeretné, árulja el nekünk bátran az eredményét, Facebook oldalunkon!

    Korábbi kvízeinket a kvíz címke alatt találjátok.

     

  • Alonso helyét örökölte meg Brendon Hartley

    Alonso helyét örökölte meg Brendon Hartley

    A Toyota hivatalosan is bejelentette, hogy a volt Forma-1-es autóversenyző, Brendon Hartley érkezik Fernando Alonso helyére a 2019/20-as WEC szezonra a #8-as rajtszámú autójukba.

    Hartley a hétvégén ott lesz a japánok tartalékpilótájaként Le Mansban, de versenyzőként a Toyota Gazoo Racingnél szeptemberben indul majd Silverstoneban Kazuki Nakajima és Sebastien Burmi csapattársaként. Pascal Vasselon, a Toyota Motorsport technikai igazgatója ennyit mondott:

    „Brendonra cseréljük Fernandót, innen is megközelíthetjük a dolgot, ez a legegyszerűbb.”

    Hartley kétszeres LMP1 WEC bajnok volt a Porsche színeiben, és már volt lehetősége arra, hogy teszteljen a Toyota TS050-nel Spaban, ahol a csapat már Le Mansra készült, majd a klasszikus verseny hivatalos tesztnapján, napokkal ezelőtt.

  • Alonso még 8 versenyen áll rajthoz idén

    Alonso még 8 versenyen áll rajthoz idén

    Fernando Alonso az Instagramján árult el néhány információt a 2019-es éve további részéről, ráadásul az is kiderült, hogy az F1 jelenleg nem szerepel a tervei között.

    Alonsonak nem sikerült magát kvalifikálnia az Indy500-ra, ezáltal elesett attól, hogy idén megszerezze a hármas koronát, ami már régóta az első számú célpontja. Azonban máris a következő kihívás előtt áll, hiszen jövő hétvégén rajthoz áll a WEC szuperszezonjának záró versenyén, a Le Mans-i 24 óráson, ami egyben az utolsó versenye is a bajnokságban (de talán csak egyelőre).

    Nemrég pedig az Instagram oldalán arra kérte rajongóit, hogy tegyenek fel neki kérdéseket, amit majd megválaszol, amolyan kérdezz-felelek tematikában. Az egyik kérdés úgy szólt, hogy mik a tervei Le Mans után. A spanyol így válaszolt: „Intenzív fizikális felkészülés a következő szezonra, és még 8 verseny idén.”

    Azt azonban egyelőre nem tudni, mely versenyek ezek pontosan. Az viszont biztosnak látszik, hogy az F1-be jelenleg nem fog visszatérni, ugyanis megkérdezték tőle, hogy visszamenne-e, csak hogy boldoggá tegye a spanyol szurkolókat. A válasza elég egyértelmű: „Haver, ez nem lehetséges. Jelenleg nincs a terveim között.”