Kategória: Endurance

  • Az „esélytelenebb” Toyota fordított, Kobayashi és López WEC bajnok!

    Az „esélytelenebb” Toyota fordított, Kobayashi és López WEC bajnok!

    Bár Alonso korábbi csapattársai, a Buemi-Hartley-Nakajima trió állt jobban, Bahreinben a Kobayashi, López és Conway által vezetett Toyota nyert. Ezzel pedig övék lett a 2020-21-es szezon bajnoki címe is.

    A 8-as számú autó a WEC teljesítmény-kiegyenlítő rendszerének köszönhetően hátránnyal indult, és később sem tudott harcban lenni a futamgyőzelemért. Kört is kaptak volna, ha a verseny közepén egy safety car le nem csökkenti a különbségeket.

    „Jó érzés.” – jelentette ki Mike Conway. – „Hosszú szezon volt ez, a világ helyzetét nézve. Az, hogy megszereztük a címet, a csapattársaim érdeme, jó fényt vetettek rám.”

    Így bár az elmúlt három alkalommal nem sikerült megnyerniük a Le Mans-i 24 órást, a 7-es számú Toyota lett az utolsó LMP1-es bajnok. Jövőre ugyanis a sorozat a hypercar szabályzatra (LMPh) vált, az IMSA-val együtt.

    A Jota Sport Stevens-Tung-Aubry által vezetett autója összetett harmadik lett, és egyben meg is nyerték a versenyt LPM2-es kategóriában. Csapattársaik, da Costa, Davidson és Gonzalez végeztek másodikként, a dobogó alsó fokára van der Garde, de Vries és van Eerd állhatott fel.

    A kategóriát Philip Hanson és Filipe Albuquerque már Le Mans-ban bebiztosította, csakúgy, mint a GTE Pro mezőnyében Nicki Thiim és Marco Sorensen.

    Az egyetlen megmaradt cím a GTE Am kategóriában Emmanuel Collard, Nicklas Nielsen és Francois Perrodo érdeme lett. Hiába jöttek be csak másodiknak, így sikerült ledolgozniuk a hátrányukat a fékhibával Adam-Eastwood-Yoluc trióval szemben.

  • Grosjean átnyergelne Amerikába, már IndyCar csapatokkal tárgyal

    Grosjean átnyergelne Amerikába, már IndyCar csapatokkal tárgyal

    A Haas nem hosszabbította meg Romain Grosjean szerződését, így a francia más sorozatokban is nézelődik, most az IndyCar kapcsán nyilatkozott.

    Eddig nem vonzotta az amerikai sorozat, mert nem akar oválokon versenyezni. A jövő évi menetrend azonban csak 4 ilyen verseny szerepel, ez jó lehet akár Grosjean számára is.

    „Ez is egy lehetőség” – vallotta be a Haas versenyzője. – „Ha őszinte akarok lenni, nem aludta túl jól az elmúlt hetekben. Ez egy nehéz év a világnak, a gazdaságnak, szóval nem jó szerződés nélkül lenni.”

    „Szóval igen körülnéztem az IndyCar környékén is. Fölvettem néhány emberrel a kapcsolatot, és volt köztük, aki pozitívan állt a dologhoz. Már bánom, hogy nem néztem meg a versenynaptárt előbb, és nem tudom, hogy csak ennyi ovál lesz.”

    „Még így sincs veszve minden, ez is olyan dolog, amit megfontolok.”

    Sok csapatnak van még üres ülése, így nem baj, hogy Grosjean mögött nem áll nagy szponzori háttér. Marcus Ericsson már pár éve szerepel a tengerentúlon, őt kérdezte az élményeiről.

    Marcus Ericsson, Chip Ganassi Racing, IndyCar, racingline.hu
    Ericsson új környezetében, Fotó: Chris Jones/IndyCar

    „Nagy váltás lenne, de beszéltem Marcusszal, amikor ő ment ki, és neki tetszett. Azt mondta, más, de a pilótának több szerep jut az autóban.”

    Hasonló cipőben jár, mint csapattársa, Kevin Magnussen, aki szintén kifejezte érdeklődését az amerikai élet iránt.

    „Igen, van néhány olyan csapat, ami jobb a többinél, de mindenkinek van esélye futamot nyerni. Itt, mi Kevinnel nagyon jó kört raktunk össze, de csak 16-17. helyet szereztük meg az időmérőn.”

    „Nehéz ezt feldolgozni, most szeretnék futamokat nyerni. Így az IndyCar is egy lehetőség.”

    Majdnem biztos, hogy Grosjean jövőre nem jut üléshez a Forma-1-ben, így nagy kérdés, mi lehet a következő lépése. A Peugeot hiperautós programja Le Mans-ba csábítaná, de nemrég azt nyilatkozta, a Formula E is vonzó opció lehet számára.

  • Grosjean a Formula E felé is kacsingat, ha nem marad az F1-ben

    Grosjean a Formula E felé is kacsingat, ha nem marad az F1-ben

    Romain Grosjean felfedte, hogy a Haas után könnyen válthat akár sorozatot is, vonzó lehet számára egy lehetőség a Formula E-ben.

    A francia több, mint 10 éve mutatkozott be a királykategóriában Nelsinho Piquet helyetteseként 7 versenyt teljesített 2009-ben. Aztán két év kihagyással 2012-től folyamatosan a mezőny tagja, sőt a versenyzők bizottságában is vezető szerepet tölt be, Sebastian Vettellel és a már visszavonult Alex Wurzzal együtt.

    Most úgy tűnik, a pénz és a szponzoráció lesz a kulcsa az idei pilótapiacnak, így Grosjean kevés helyre fordulhat. Már korábban is jelezte, hogy érdekli a Peugeot hiperautós programja, és könnyen egy olyan sorozat felé fordulhat, amiben a győzelemért versenyezhet majd. Most egy új opciót dobott be a köztudatba.

    „Nagy valószínűséggel már nem lesz helyem az F1-ben, nincs sok szabad ülés. Sok mindent elértem, büszke vagyok arra, amit eddig tettem.” – összegezte a francia.

    „Vannak gyengeségeim, és vannak erősségeim is. Ha valaki győzelemre képes autót rak alám, akkor győzni is fogok. Ezért most a Formula E-re is lehetőségként tekintek, ahogy a hosszútávú autózásra is.”

    A Peugeot azonban csak 2022-ben lép be a hosszútávú világbajnokságba, ez pedig egy év kihagyásra kényszerítené Grosjeant.

    „Egy francia márkával a világ egyik leghíresebb versenyén részt venni, nagyon jónak ígérkezhet. Remélem a hiperautós szabályrendszerrel sok márka tér majd vissza a sorozatba, és az endurance szakág aranykorát éli majd.”

    „A Toyota nagyon jó munkát végez, de lássuk be: úgy végignézni a Le Mans-i 24 órást, hogy nincs ellenfél, nem valami izgalmas. De jön a Peugeot, és remélem mások is. Olyan verseny lesz, hogy nem lehet tudni a végkimenetelt még öt perccel a vége előtt sem.”

    Grosjean értesülései azért egy kicsit hiányosak, hiszen a Toyota mellett, már az amerikai Glickenhaus, és az osztrák ByKolles csapat is bejelentette, hogy hiperautót épít. És ebben a kategóriában fog indulni az Alpine ráncfelvarrott LPM1-es gépe is.

  • IndyCar csapatban vásárolt részesedést a Liberty Media

    IndyCar csapatban vásárolt részesedést a Liberty Media

    A Forma-1 jelenlegi tulajdonosa, a Liberty Media részvényeket vásárolt a Meyer Shank Racingben, ami az IndyCar és az IMSA mezőnyét erősíti.

    A Jim Meyer és Michael Shank által birtokolt alakulat most jelentette be több éves elköteleződését az amerikai hosszútávú sorozatban, az IMSA WeatherTech Sportscar Championshipben az Acurával.

    A befektetés abban is segíteni fog nekik, hogy az eddigi IndyCar programjukat bővíteni tudják. Jelenleg egy autóval vesznek részt, amit Jack Harvey vezet, de a jövőben egy második versenygépet is indítani szeretnének. Ráadásul nemrég jelentették be, hogy a sorozat 2023-től hibridmotorokra vált majd.

    „Lépésről-lépésre dolgoztunk az IMSA és IndyCar programjainkon, most ez egy újabb nagy mérföldkő ebben. Haladunk tovább, és most a Liberty Media is csatlakozott hozzánk.” – jelentette be Mike Shank.

    „Minden tevékenységünk a partneri kapcsolatainkra épül, ez a program sem lesz más. A befektetés lehetővé teszi majd, hogy folytassuk és fejlesszük ezeket.”

  • Egy hiperautót is gyártó márka érdeklődik a GT alapú DTM iránt

    Egy hiperautót is gyártó márka érdeklődik a GT alapú DTM iránt

    A WEC-ben jövőre hiperautóval debütáló Glickenhaus átalakítaná át a most Nürburgringen bemutatkozott GT autóját a DTM számára.

    Gerhard Berger, a sorozat promótere nemrég jelentette be, hogy egyszerűsít a járműveken, és egy GT3 autókon alapuló GT Pro szabályzatot vezet be. Ez része lesz a váltásnak, amivel a gyártó alapú versenyzést a privát csapatok váltják majd fel.

    Ez pedig sok autónak lehetőséget, hogy jövőre induljon a német túraautó bajnokságban. Például a Glickenhaus 004C, ami a hétvégén debütált a Nürburgringi 24 óráson.

    James Glickenhaus, a márka igazgatója kijelentette, szívesen átalakítják az autót, hogy megfeleljen az előírásoknak, de csapatot nem indítanak majd.

    „Ebbe a sorozatba nem csatlakoznánk be, mint gyártó. De építenénk egy ilyet autót, mert szerintünk lenne rá vevő. Ez pedig a DTM-nek is segítene, hogy túlélje a váltást.”

    Berger elárulta, voltak már megkereséseik más gyártótól, lehet, hogy éppen az amerikai csapatra gondolt. Az alapító elárulta, volt már megbeszélése vele.

    „Augusztusban, a 6 órás versenyen találkoztunk. Megkérdezték, mit tudnánk nyújtani. Mondtuk nekik, hogy egy GT3 autót akár holnap is.”

    „Ha kell DRS, hozzátesszük, nem nagy dolog. Nem azt mondom, hogy 10 perc alatt meg tudnánk oldani, de probléma nélkül tudnánk jövőre autót biztosítani a vásárlóinknak.”

  • A Goodyear két dobogós helyezéssel ünnepli visszatérését a Le Mans-i 24 órás autóversenybe

    A Goodyear két dobogós helyezéssel ünnepli visszatérését a Le Mans-i 24 órás autóversenybe

    A Goodyear lenyűgöző eredménnyel tért vissza a világ legrangosabb endurance versenyére: két Goodyear partnercsapat is dobogós helyen végzett a Le Mans-i 24 órás versenyen. Azért is különleges volt ez a hétvége, mert a versenyen láthatták újra európai sporteseményen a szurkolók a Goodyear léghajót is.

    Az idei volt a Goodyear első Le Mans-i 24 órás versenye a vállalat nemzetközi motorsportba való visszatérése óta, amelyet a múlt évben éppen ezen az eseményen jelentettek be. Azóta a Goodyear Racing csapata keményen készült a francia endurance versenyre valamennyi partnercsapatával szorosan együttműködve.

    A partnercsapatok közül kettő dobogós helyezést ért el a küzdelmes, padlógázzal teljesített 24 órás versenyen. A brit JOTA csapat másodikként végzett az LMP2-osztályban, míg a francia Panis Racing csapat harmadikként ért célba. Az LMP2 a Le Mans-i verseny egyetlen olyan kategóriája, amelyben az abroncsgyártók nyíltan megmérettetnek egymással. A 24 benevezett autóból ötöt szerelt fel abroncsaival a Goodyear, a két dobogós helyezés tanúsítja a termékek jó teljesítményét és tartósságát a verseny során.

    Ben Crawley, az EMEA motorsportokért felelős igazgatója elmondta: „Rendkívüli öröm, hogy két dobogós helyezéssel térhettünk vissza ebbe a fantasztikus versenybe. A JOTA és a Panis Racing egyaránt kiválóan teljesítettek, és büszkék vagyunk rá, hogy ilyen szorosan együttműködhettünk, hogy kihozhassák a maximumot ezen a hétvégén. El kell ismernünk az ACO erőfeszítéseit is, hiszen rendkívül sikeres eseményt rendeztek egy nagyon nehéz időszakot követően. Nagyszerű újra itt lenni!”

    A JOTA végig az élmezőnyben versenyzett és átvehette volna a vezetést is az utolsó etapokban, ha a biztonsági autó tovább maradt volna bent a pályán. Ugyanakkor a 38-as számmal versenyző Oreca 07 Gibson kiválóan teljesített 24 órán keresztül Anthony Davidsonnal, Antonio Felix da Costával és Roberto Gonzalezzel a volánnál. Mögötte a Panis Racing Oreca végzett Nico Jaminnal, Matthieu Vaxiviereel és Julien Canalal a sofőr ülésben. A francia trió szintén mindent beleadott a hiba nélküli teljesítménybe a hazai pályán.

    A Goodyear partnercsapata, az Algarve Pro Racing autóját a Goodyear iránti tisztelet jeléül feltűnő, fekete-fehér festéssel látta el, a csapat végül az előkelő nyolcadik helyen végzett. Volt azonban csalódás is, hiszen a másik két Goodyear csapat műszaki okok miatt nem tudta befejezni a versenyt.

    Mike McGregor, a Goodyear endurance programigazgatója így fogalmazott: „Gratulálunk a JOTA-nak és a Panisnak a jól megérdemelt dobogós helyezésért. Az Algarve Pro Racinghez hasonlóan mindkét csapat végig keményen küzdött. Sajnálatos, hogy így alakult a verseny a Jackie Chan DC Racing és az Algarve-val együttműködő G-Drive Racing csapatok számára, főként mivel a Jackie Chan DC autója a verseny elején még a mezőny élén állt. Azonban az ilyen nehézségek teszik a győzelmet még édesebbé. A fejlesztési munkák – amelyeket közvetlenül a csapatokkal végeztünk – egyértelműen kifizetődtek. Szintén sikert hozott a harmadik „B-spec” keverék, amelyet kifejezetten a Le Mans-ra fejlesztettünk ki, és amely rendkívül népszerűnek és tartósnak bizonyult az egész versenyen.”

    A Goodyear léghajó ámulatba ejtette a paddockot és a rajongókat szerte a világon

    A Goodyeart Le Mans-ban nemcsak a versenypályán láthattuk, hanem az égen is. A Goodyear léghajó európai visszatérése az év fő eseménye a Goodyear számára. A híres légi jármű a paddockban mindenki tetszését elnyerte.

    A Goodyear léghajó egy, a pályától 5 km-re található bázisról szállt fel, és szinte a teljes verseny alatt a magasban volt. A pálya felett izgalmas repülési élményt biztosított a VIP-vendégek és a média képviselői számára, valamint egyedülálló légi felvételeket készített az eseményről és a versenyről a világszerte közvetített televízióadásokhoz. Ben Crawley hozzátette: „Ezen a hétvégén nem csak a versenypályára koncentráltunk: a pálya felett az eget is kémleltük. A Goodyear léghajó az 1980-as évek óta először jelent meg európai versenyeseményen. Ez hihetetlen élmény volt mindannyiunk számára és természetesen hatalmas siker is egyben. Hálásan köszönjük az ACO-nak, hogy segítettek mindezt megvalósítani!”

  • Alonso: a Forma-1 a legunalmasabb a motorsportok közül

    Alonso: a Forma-1 a legunalmasabb a motorsportok közül

    Sokféle tapasztalatával Fernando Alonso azt állítja, a Forma-1 unalmas, a többi sorozatnak is nagyobb figyelmet kéne kapnia.

    A spanyol két évet töltött az F1-en kívül, ezalatt nyert Le Mans-ban, valamint elindult a Dakaron és az Indy 500-on is, sőt még túraautót is tesztelt. De jövőre visszatér az Alpine-ná váló Renault-hoz. A 39 éves versenyző most úgy véli, az F1 nyújthat legjobban stabilitást egy pilótának a válság közepette.

    „A motorsport világa nagyon nagy, a figyelem 90 százaléka azonban a Forma-1-en összpontosul. Ráadásul ez máz előre el is van döntve, a legunalmasabb, mert tudjuk, ki nyer, mielőtt elkezdődne a verseny.”

    „Ez a nagy ellentmondás a motorsportban.” – idézi őt a Le Figaro. – „Az F1 mindig is a legjobb lesz, és figyelmet kelt, de a többi kategória látványosabb a nézők számára.”

    Alonso éppen dokumentumfilmet csinál a más sorozatokban tett kirándulásairól, ennek kapcsán is érdemes olvasni a szavait.

    „Remélem [a film] arra ösztönzi majd az embereket, hogy hétvégén nézzenek WEC-et vagy valami mást, amikor szabadidejük van.”

  • Így néz majd ki a WEC 2021-es, eltolt naptára!

    Így néz majd ki a WEC 2021-es, eltolt naptára!

    Az egy évbe sűrített naptárat pénteken jelentette be a WEC, és az elmúlt évekkel ellentétben nem nyolc, hanem hat fordulót tartalmaz majd.

    A sorozat a 2018/19-szezon óta alkalmazza a téli szezont, azonban most a költségek csökkentése miatt ez megszűnik és a versenyek száma is csökken, hogy enyhítsék a koronavírus hatásait.

    A hétvégén megrendezett Le Mans-i 24 órás visszakerül eredeti, júniusi dátumára és a naptár közepén lesz majd, négy másik, 6 órás fordulóval és a Sebringi 1000 mérföldes versennyel.

    Monza visszatér, míg Silverstone, Shanghai és Austin kikerül, utóbbi a jelenlegi naptárban is csak azért volt benne, mert beugrott az interlagosi forduló helyére.

    A WEC első embere, Gérard Neveu így kommentált: „Hallgattunk a gyártókra, a csapatokra és a partnereinkre, így kevesebb forduló lesz, de így alkalmazkodni tudnak majd az új gazdasági helyzethez.”

    „Ezt majd felülvizsgáljuk, amint az egészségügyi helyzet engedi, remélhetőleg 2022-től kezdődően. A naptár figyelembe veszi az utazás nehézségeit is, a lehető leghatékonyabb útvonalat dolgoztuk ki.”

    A WEC 2021-es naptára:

    # Dátum Versenyhossz Helyszín
    1 03.19. 1000 mérföld ?? Sebring, Egyesült Államok
    2 05.01. 6 óra
    ?? Spa-Francorchamps, Belgium
    3 06.12-13. 24 óra ?? Le Mans, Franciaország
    4 07.18. 6 óra ?? Monza, Olaszország
    5 09.26. 6 óra ?? Fuji, Japán
    6 11.20. 6 óra ?? Szakhír, Bahrein
  • Zsinórban harmadszor a 8-as Toyota nyerte a Le Mans-i 24 órást

    Zsinórban harmadszor a 8-as Toyota nyerte a Le Mans-i 24 órást

    Zsinórban harmadszor nyerte meg a 8-as számú Toyota a Le Mans-i 24 órást versenyt, amelyet idén rendhagyó időpontban rendeztek meg.

    A japán gyártó esélyesként vágott neki a 24 órának, ám az időmérő és a hiperpole után a Kobyasahi-Lopez-Conway trió alkotta 7-es számú autó tűnt erősebbnek, ők indulhattak az élről. Míg a címvédő autó a Rebellion mögül, csak a harmadik helyről indulhatott.

    A délutáni etap során magabiztosan vezetett a 7-es autó, amely számtalan második helyet tud eddig felmutatni, így a győzelem volt számukra az egyetlen cél idén. A hosszú éjszakai etap során azonban elvesztették minden esélyüket a győzelemre, ugyanis technikai probléma miatt 30 percet töltöttek a bokszban.

    A testvér autó előtt ekkor egy körrel vezettek, miután Nakajimáéknál féket kellett cserélni korábban, ám végül hét kör hátránnyal, a két Rebellion mögött a negyedik helyen tudták folytatni a körözgetést. Később pedig a padlólemezük is sérülést szenvedett, így a felzárkózásuk még nehezebbé vált.

    A két svájci autónak is voltak gondjai, az 1-es autónak az autó első splittere mozdult el, míg a 3-as a bokszkiállásoknál volt sokkal lassabb.

    A 8-as autó végül 5 kör előnnyel nyert, így Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima zsinórban harmadszor nyerte meg a Le Mans-i 24 órás versenyt, míg az Alonso helyére érkező Brendon Hartley 2017 után másodszor nyert. A második helyen az 1-es Rebellion végzett Menezes, Senna és Nato vezényletével. A dobogó legalsó fokára pedig a másik Toyota állhatott fel, köszönhetően a 3-as Rebellion kuplung gondjainak is a versen végén.

    A ByKolles autó pedig nem teljesítette a távot.

    Az LMP2 hozta a legizgalmasabb csatákat, végül a 22-es United Autosport Paul Di Resta, Filipe Albuquerque és Phil Hanson hármassal. Az utolsó bokszkiállásig nagyon izgalmas csatát vívtak a 38-as JOTA autójával. Végül Zak Brown csapata 40 másodperces előnnyel nyerte meg a kategóriát.

    Sokáig a 26-os G-Drive magabiztosan állt a dobogós pozícióban, ám a verseny legvégén felfüggesztés gondok miatt kénszerű szervizelésre kellett kiállniuk, így végül az ötödik helyen fejezték be.

    Az ő harmadik helyüket a 31-es Panis Racing örökölte meg Vaxiviere, Canal és Jamin trióval.

    A GTE Pro kategóriában szinte végig két autó harcolt a sikerért, a 97-es Aston Martin és az 51-es AF Corse Ferrari. A győzelmet végül a britek kaparintották meg Alex Lynnel, Maxim Martine-nel és Harry Tincknell-lel.

    Az amatőrök között is Aston Martin siker született, a 90-es TF Sport jóvoltából, amelyet Jonathan Adam, Charlie Eastwood és Salih Yoluc vezetett, utóbbi pedig az első török kategória győztes lett a 24 órás verseny történetében.

  • A toyotás Kobayashi indulhat a pole pozícióból Le Mansban

    A toyotás Kobayashi indulhat a pole pozícióból Le Mansban

    Kamui Kobayashi negyedszer is egymás után bebiztosította a Toyota Gazoo Racing első helyről indulását Le Mansban, pénteken. A korábbi Forma-1-es versenyző a Rebellion egységével Gustavo Menezes irányítása mellett csatázott nagyot, a 30 perces Hyperpole alatt többször is helyet cseréltek egymással, végül a toyotások tehették fel az i-re a pontot, Kobayashi szenzációs idejének, amely: 3:15.267 lett.

    A japán pilóta a Toyota LMP1-es autót Mike Conway és José Maria Lopez csapattársaként vezeti, a trió eddig ilyen jól még sosem állt a 24 órás le mans-i versenyek történetében.