Kategória: Endurance

  • A Lotus megálmodta: Ilyen lesz egy versenyautó 2030-ra?

    A Lotus megálmodta: Ilyen lesz egy versenyautó 2030-ra?

    A Lotus közzétette elképzelését arról, hogy milyen lesz az autósport, ha majd teljesen be lesznek tiltva a benzines és dízel autók.

    Megalkották hát az E-R9 névre hallgató elektromos víziójukat, mely autót endurance, vagyis hosszútávú versenyzésre álmodtak meg. Szerintük hasonlóak lehetnek majd az autók a 2030-as Le Mans-i 24 órás versenyen, például.

    Saját jellemzésük szerint az autó „karcsú vadászgép-stílusú”, mely delta-szárnyban végződik.

    Lotus E-R9
    Fotó: Lotus Cars

    Nevének E-R eleme az Endurance Racer szavakat takarja, míg a 9-es a márka múltjára utal. Ugyanis a Colin Chapman tervezte Lotus Mark IX-cel debütált a márka Le Mansban, 1955-ben.

    „Amit próbáltunk megalkotni, az az, hogy átlépjük a technikai mai határait és extrapolálunk a jövőbe (következtetnek a jövőre vonatkozóan – a szerk.). A Lotus E-R9 olyan technológiákkal bír, amelyek kapcsán teljes mértékben fejlődésre számítunk és melyek praktikusak. A Lotus elképesztő történelemmel rendelkezik az egyedi megoldások kifejlesztésében, és ezt már sokszor alkalmaztuk az autósportban és a közúti autóink esetében is” – mondta Richard Hill az E-R9 fejlesztőcsapatának vezetője, a Lotus fő aerodinamikusa.

    Lotus E-R9
    Fotó: Lotus Cars

    A vadászgépekre emlékeztető delta-szárny azt teszi lehetővé, hogy a légáramlás kedvezőbben hasson az autóra. Ezt pedig akár a versenyző is szabályozhatja, gombnyomással, de automatikusan is működtethető.

    A Lotus E-R9 fejlett elektromos hajtáslánccal rendelkezik, amely mindegyik kereket egymástól függetlenül hajtja.

    Lotus E-R9
    Fotó: Lotus Cars

    Louis Kerr, a Lotus Evija (a márka első elektromos autója) vezető mérnöke szerint a elektromos meghajtás technológiája évről-évre fejlődik. Úgy gondolja, hogy 2030-ra arra is képesek lesznek, hogy egy boxkiállás alatt akkumulátort cseréljenek az autóban.

  • Három volt F1-es pilótával tér vissza a WEC-be a Peugeot

    Három volt F1-es pilótával tér vissza a WEC-be a Peugeot

    2022-ben tér vissza a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) mezőnyébe a Peugeot. A franciák hét pilótát jelentettek be, közülük három egykori F1-es pilóta is vezetheti majd a hiperautót.

    Kevin Magnussen, Jean-Eric Vergne és Paul di Resta is esélyt kap majd jövőre a legmagasabb kategóriában. Melléjük csatlakozik majd az egyszeres Le Mans győztes Loic Duval, a WEC-ben hatalmas rutinnal rendelkező Gustavo Menezes, és a 2019-es Európai Le Mans széria LMP3-as kategóriájának győztese Mikkel Jensen.

    A hetedik versenyző pedig James Rossitter lesz, aki korábban a Honda Forma-1-es tesztpilótája volt, emellett pedig a ByKolles Racing versenyzője 2012 óta.

    A Peugeot közleménye ugyanakkor arra nem tért ki, hogy két autót indítanak-e, illetve, hogy az autók összetétele hogyan fog kinézni, csupán annyit írtak, hogy hét versenyző – egy csapat.

    Jean-Marc Finot, a Fiat Chrysler és a PSA Csoport egyesülésével létrejövő új Peugeot-anyacég, a Stellantis motorsport vezetője már korábban kijelentette, hogy a hiperautós projektben résztvevő valamennyi személy közötti a kapcsolatok minősége kulcsfontosságú lesz.

    „Az egyéni versenyzői kvalitásokon túl a fő kritérium, amit figyelembe vettünk a versenyzők értékelésekor, az egymáshoz fűződő kapcsolatuk, a gondolkodásmód, hogyan tudnak motiválni és együtt dolgozni másokkal, illetve milyen hasznosan tudják előre mozdítani a csapatot, mivel ezen emberi tényezők is nagyon komoly súllyal bírnak a hosszútávú versenyzésben.” – fogalmazott.

  • Egy hétszeres világbajnok Le Mans-ban képzeli el a jövőt

    Egy hétszeres világbajnok Le Mans-ban képzeli el a jövőt

    Sébastien Ogier utolsó évét teljesíti a Rali Világbajnokságban, és már a jövőjét tervezi. Az idei Monte Carlo Rali győztese Le Mans kapcsán fejezte ki elismerését.

    A 37 éves francia már tavaly harmadik márkájával (Toyota) hódította el a bajnokságot Monzában, de hiába hét címe, nem volt kedve ünnepelni.

    „A globális helyzet miatt nem éreztem helyénvalónak, hogy föl-le ugráljak. Ezért úgy döntöttem, maradok még egy évig. Ezúttal nem fogom meggondolni magam, ez lesz az utolsó teljes évem.”

    „Nem akarom azt mondani, soha nem térek vissza, mert nem akarom magam lekorlátozni. Megtörténhet, hogy részt veszek még egy-két ralin.” – tette hozzá Ogier.

    ogier
    Fotó: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    A világbajnok nem rejtette véka alá, a versenypályán is kipróbálná magát, hasonlóan a – többek között – túraautó világbajnokságon induló Sébasien Loeb-höz.

    „Szeretem a versenyzést, szerintem nem titok, érdekel az, amit a Toyota a pályán csinál az Endurance Világbajnokságon. Szívesen maradnék a Toyota kötelékében, akár csak egy teszt erejéig is, és onnan meglátjuk, milyen lehetőségeim vannak.”

    A fő célja nyilvánvalóan a sorozat legfontosabb verseny, Le Mans lenne, hazai pályán. A Toyota új hypercarja nagy valószínűséggel lesz versenyképes az új érában is, így esélye lenne jó eredményre.

    A francia már belekóstolt a pályaversenyzésbe, legutóbb a DTM osztrák fordulóján vett részt vendégpilótaként, 2018-ban. Egy évvel később pedig szponzorációjának köszönhetően a Red Bull F1-es autóját is tesztelhette.

    Ogier pedig – bár része az Extreme E pilótaprogramjának – szabad lesz, így akár tagja lehet a pilótafelállásnak.

    „A hegyekből jövök, imádom őket. De évről-évre látom, egyre kevesebb a hó. Szerintem, ha megvan a lehetőségünk rá, új módszereket kell találnunk.” – utalt az elektromos sorozat üzenetére. – „A megújuló energiák izgalmas lehetőséget jelentenek. Kár, hogy a ralizás egy kicsit le van maradva a többi szakágtól.”

    Eközben az Endurance Világbajnokság hibrid meghajtással üzemel, sőt pár éven belül hidrogén által hajtott kategóriát indítanak a Red Bull segítségével.

  • Kubica az LMP2-t célozta meg magának 2021-re

    Kubica az LMP2-t célozta meg magának 2021-re

    Robert Kubica a WEC LMP2-es kategóriájában szeretne versenyezni 2021-ben.

    A lengyel pilóta az idei szezonban is el fogja látni a tartalék és fejlesztő pilóta szerepét az Alfa Romeonál, azonban az már biztos, hogy idén nem a DTM-ben fog versenyezni. Kubica ennek kapcsán beszélt a lehetőségeiről.

    „Tény, hogy idén is az Alfa Romeonál leszek, így van munkám lényegében,” – mondta a 36 éves lengyel pilóta.

    „A pandémia hatásai miatt azonban már tudom, hogy ezen szerepköröm mellett nagyon nehéz mást is csinálni,” – utalt ezzel Kubica arra, hogy 2021-ben nem fog a DTM-ben versenyezni, mint azt a tavalyi szezonban tette.

    Azonban az előző hétvége folyamán egy LeMans stílusú autót vihetett pályára Daytonában és a teszt után elismerte, hogy szívesen kipróbálná magát a hosszú távú versenyzés világában.

    „Ha helyettem kellene egy Forma-1-es autót vezetned, akkor neked sem lenne sok időd az alkalmazkodáshoz. Két-három havonta ülhetek csak bele egy tesztnap vagy egy szabadedzés erejéig és ezért gondolom azt, hogy egy GT autóra való átállás túl nagy feladat lenne nekem.

    „Emiatt az LMP2 a valós célom és itt is szeretnék versenyezni az idei szezon során.”

  • Megerősödött a Magnussen-baba, szurkol az édesapjának!

    Megerősödött a Magnussen-baba, szurkol az édesapjának!

    Mint arról már korábban már beszámoltunk, Kevin Magnussen kislánya, Laura 7 héttel korábban jött a világra, mint várták.
    Mostanra azonban már sokat erősödött, édesanyja arról számolt be, hogy már majdnem három kiló, és épp „szurkol” édesapjának, aki ezekben a percekben épp a Daytona 24 óráson versenyez.

    „2021.01.11 Laura
    A nap, mikor az egész világom örökre megváltozott” – írta Magnussen felesége, Louise. „Te vagy a mi apró kis csodánk. Jól lesokkoltad anyukádat és apukádat, hogy 7 héttel korábban érkeztél, mint arra számítottunk. De mióta megérkeztél erre a világra, imádunk téged. Harcoltam érted, mióta megérkeztél, és most már majdnem 3 kiló tiszta szerelem vagy. Ma készen állunk, hogy szurkoljunk apunak!”

    Kevin Magnussen többedmagával a Cadillac Chip Ganassi Racing színeiben versenyez. E sorok írásakor pedig épp a harmadik helyen állnak.

    Lapozzatok a harmadik képhez, melyen már egy határozottan egészséges babát láthattok! 🙂

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ? Louise Gjørup Magnussen (@logjorup) által megosztott bejegyzés

  • Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Az autósport rajongók ezen a hétvégén már tűkön ülnek, hiszen kezdődik a Rolex 24 Daytona, tehát az első komolyabb szórakozás az évben. Nem kevesebb, mint nyolc korábbi F1 versenyző is ott lesz a mezőnyben, konkrétan: Kevin Magnussen, Sebastien Bourdais, Felipe Nasr, Kamui Kobayashi, Juan Pablo Montoya, Robert Kubica, Giedo van der Garde és Timo Glock.

    Ki volt azonban az utolsó olyan pilóta, aki úgy nyerte meg ezt a klasszikus 24 órás futamot, hogy közben a Forma-1-ben is versenyzett? Fernando Alonsót mondanád elsőre, 2019-ben, igaz? Nos, a spanyol akkor már elhagyta a királykategóriát, amikor két éve nyert a Cadillaccel.

    Érdemes felcsapni az autósport történelmi könyveket, és egészen 1985-ig amikor Thierry Boutsen az F1-ben az Arrows versenyzőjeként megnyerte ezt a versenyt Bob Wollek, Al Unser és AJ Foyttal még a fedélzeten a Preston Henn Porsche 962-ével. Boutsen az utolsó pillanatban került a csapatba, eredetileg Henri Pescarolo és Bruce Leven mellett kezdett el versenyezni, utóbbi saját 962-ével. Ezzel azonban korán problémák adódtak, és Wollek javaslatára csatlakozott Henn alakulatához.

    Nem meglepőmód, a francia és Boutsen vitték el a munka oroszlánrészét, és kényelmesen nyertek egy másik Porsche 962 csapat előtt, melynek a volánjánál Al Holbert, Al Unser Jr. és Derek Bell voltak.

  • Magnussen: Jobban élvezem az IMSA autók vezetését, mint az F1-esekét

    Magnussen: Jobban élvezem az IMSA autók vezetését, mint az F1-esekét

    Az ex-Forma-1-es pilóta Kevin Magnussen túl van az első megmérettetésén az amerikai sportautó bajnokságban (IMSA), és elmondása szerint, sokkal elégedettebb a prototípus autókkal.

    A dán hét év alatt összesen 119 Forma-1-es futamon állt rajthoz, amelyeken 158 pontot szerzett. 2021-re azonban sem őt, sem pedig Grosjeant nem marasztalta a Haas, így számára az IMSA Sportautóbajnokságában szereplő Chip Ganassi Racing nyújtott mentőövet, így pedig egy Cadillac autót vezethet a hosszútávú szériában.

    A 28 éves pilóta túl van a daytonai 24 órás verseny időmérőjén, ami után mesélte el a tapasztalatait az 5.5 literes V8-as autók kapcsán.

    „Nagyon élvezem vezetni a Cadillacet. Úgy érzem, hogy végre visszatértem azokhoz a dolgokhoz, amik igazán izgatnak, autóversenyzőként harcolhatok az első helyért. Ez lehet kicsit furcsának fog hangzani, de nem olyan könnyű vezetni ezeket az autókat, ami viszont nagyon jó dolog!” – kezdte Magnussen.

    „A Forma-1-es autók fantasztikusak, azok a leggyorsabbak a világon és hálás vagyok, hogy elérhettem az álmomat, hogy F1-es pilóta lehessek. De azokat az autókat nagyon könnyű volt vezetni. Ha beültetünk egy másik jó pilótát egy F1-es autóba, ő is ugyanezt fogja mondani. Az elektronikus rendszerek ellenőrzik az autók legfőbb teljesítményét, a Cadillacben jóval több dolgot kell ellenőrizni és csinálni versenyzőként. És a hang! A Forma-1-es motorok hangja kicsit olyan ’blah’ érzést vált ki manapság. A Cadillac hangját hallva lehet csak igazán autóversenyzőnek érezni magunkat.” – folytatta a dán.

    A Chip Ganassi Racing személyében egy hatalmas tapasztalattal és sikerekkel rendelkező csapathoz került Magnussen, amit már a legelső látogatásakor is érzékelt.

    „Amikor Indianapolisban meglátogattam őket, már akkor lenyűgözött a Ganassi profizmusa. Elkötelezettek a siker iránt. Persze, minden csapat nyerni akar, de amikor beszéltem Mike-kal és Chippel [a csapat tulajdonosai – a szerk.] akkor egyértelművé vált számomra, hogy ők csak a győzelemért versenyeznek. Nem elégednek meg a második vagy harmadik hellyel sem. A karrierem korai szakaszában többször is nyertem, ezért akartam mindig is versenyezni és fejlődni. A Forma-1-ben sajnos, ha nem vagy a legjobb két autó valamelyikében, akkor nincs esélyed győzelemre. A célod csak annyi lehet, hogy pontokat szerezz.” – vélekedett.

    Magnussen pedig két igazi nagyágyút kapott csapattársának. Renger Van der Zande nyerte az elmúlt két év daytonai 24 órás versenyét, míg a másik társa az IndyCar legendának számító Scott Dixon.

    „A Forma-1-ben a legnagyobb ellenfeled a saját csapattársad. A legjobb módja annak, hogy előrébb lépj egy jobb csapatba az, ha legyőződ a csapattársadat, ezért nem akarsz neki segíteni, mert ellenkező esetben tönkre teheti a karrieredet. Itt ez is más. Nagyon élvezem a közös munkát Rengerrel és Scott-tal. Ha kérdéseid vannak, vagy látják, hogy hogyan lehetnél még gyorsabb, akkor segítenek, és ez fordítva is igaz. Ez a valódi csapatmunka.” – vázolta fel.

  • A Red Bull gyártja majd a jövő Le Mans-i autóit – hidrogén hajtással!

    A Red Bull gyártja majd a jövő Le Mans-i autóit – hidrogén hajtással!

    Az aeroscreent is kidolgozó Red Bull Advanced Technologies lesz a felelős a 2024-ben bemutatkozó hidrogén hajtású endurance autók kasznijáért, az Orecával együtt.

    Az ACO (az Endurance-világbajnokságért felelős szervezet) a MissionH24 elnevezésű járgánnyal teszteli majd az új meghajtást az idei Michelin Le Mans Cup keretein belül.

    Az Oreca hosszútávú versenyzéssel kapcsolatos tapasztalata és Red Bull aerodinamikai szakértelme meggyőzte az ACO-t arról, hogy ez a pályázat lesz az, ami a megfelelő a kategória számára.

    „A Hydrogen Class betekintést enged a fenntartható motorsport jövőjébe, és egyszerre enged utat a hidrogénes hajtásnak, és az izgalmas versenyeknek.” – nyilatkozta Christian Horner.

    Hugues de Chaunac, az Oreca csoport elnöke így értékelt:

    „Az együttműködés szükséges ahhoz, hogy 2024-ben a Le Mans-i 24 óráson hidrogénnel hajtott autók is rajthoz állhassanak.”

    „A LMH és LMDh szabályok bevezetésével az endurance szakág izgalmas korszak elé néz. A technika és a sport szempontjából is tűkön ülve várjuk.”

    Az ACO elnöke, Pierre Fillon is felszólalt a bejelentés kapcsán:

    „Ez a partneri együttműködés megerősíti, hogy jó úton járunk a jövőt illetően. Az, hogy ilyen neves cégek érdeklődtek a projekt iránt, azt mutatja, hogy a gyártók számára is vonzó ez a lehetőség. Nehéz időket élünk, de így is elkötelezettek vagyunk a fenntartható versenyzés és közlekedés iránt.”

    A bejelentés részét képezte az is, hogy a hidrogénes akkumulátorokat a Plastic Omnium nevű francia cég szolgáltatja majd.

  • Portimao egy világbajnoki futamot már biztosan rendez idén

    Portimao egy világbajnoki futamot már biztosan rendez idén

    Portimao nagy valószínűséggel megkapja a Vietnámi Nagydíj üresen maradt időpontját, idén azonban egy másik világszintű verseny is ellátogat majd oda.

    A hypercar kategória első versenyén kettővel több induló lesz majd, mint eredetileg lett volna, mivel az Endurance-világbajnokság idénynyitójának Portimao ad majd helyszínt Sebring helyett.

    Az 1000 mérföldes versenyt törölték a koronavírus miatt, így az első hétvége Portugáliában lesz majd, április 2-e és 4-e között.

    A hosszabb szállítási idő miatt már most, két hónappal a tervezet időpont előtt dönteni kellett a futam törléséről.

    Az Algarve International Circuit a prológ helyszíne is lesz, a sorozat március 30-31-én tartja majd hivatalos szezon előtti tesztjét.

    A változtatás egyúttal lehetővé teszi, hogy a Glickenhaus autói is részt vegyenek az idénynyitón. A tervezéssel kissé megcsúszott amerikai márka kész lett volna az autók tesztelésével és az FIA vizsgálataival is, de a szállításra már nem maradt volna idejük.

    A közelebbi helyszín azonban lehetővé teszi számukra az indulást, ezzel pedig a két Toyotán kívül másik hypercar is lesz a rajtrácson. Ezenkívül hibrid autóként, az első kategóriában indul majd egy tavalyi átalakított Rebellionnal az Alpine csapata is.

    Még a ByKolles jelezte, hogy egy hypercarral indulna idén, azonban a WEC idei rajtlistáján nem szerepelnek.

    A Peugeot is jelezte, hogy jövőre elkészítené saját masináját, így még egy gyártóval több lehet a rajtrácson. 2023-ban pedig az Alpine-hez hasonlóan egy gyengébb autóval – és BoP általi kiegyenlítéssel – a Porsche és az Audi csatlakozik majd a mezőnyhöz.

    # Dátum Hossz Pálya Ország
    0 03.30-31. prológ Portimao ?? Portugália
    1 04.04. 8 óra Portimao ?? Portugália
    2 05.01. 6 óra Spa-Francorchamps ?? Belgium
    3 06.12-13. 24 óra Le Mans ?? Franciaország
    4 07.18. 6 óra Monza ?? Olaszország
    5 09.26. 6 óra Fuji ?? Japán
    6 11.20. 6 óra Szahír ?? Bahrein
  • Grosjean letett arról, hogy valaha még F1-es pilóta lesz

    Grosjean letett arról, hogy valaha még F1-es pilóta lesz

    A 34 éves Romain Grosjean a legutóbbi interjújában elmondta, hogy már lezárta magában a Forma-1-es karrierjét.

    A francia pilóta a tavaly év végén távozott a Haastól, ám a bahreini balesete miatt erre két futammal hamarabb sor került, a további jövőjéről pedig a francia Ouest France lapnak nyilatkozott, ahol többek között arról is kérdezték, hogy végleg végzett-e a száguldó cirkusszal.

    „Versenyzői szempontból úgy gondolom, hogy ennek vége. Nem akarok visszajönni csak azért, hogy visszatérjek. Nem érdekel. Ráadásul a mezőnyben is minden hely foglalt. Nem is lenne értelme visszatérni. Még mindig érdekelt vagyok a Pilótűk Érdekvédelmi Szervezetében (GPDA), továbbra is részt veszek az üléseken. Ez nagyon közel áll a szívemhez.” – kezdte Grosjean.

    „A szakértői, kommentátori szerepkör nem érdekel. Még mindig szeretek versenyezni, ezért egy új fejezetet keresek magamnak. Szeretném folytatni. Az IndyCar egy remek bajnokság, kiváló pilótákkal, folyamatosan követem. Az ovális versenyek sem olyan egyszerűek, mint amilyennek tűnnek. Ha ez a sorozat összejönne, az remek lenne, de ha nem, az se baj. Folyamatosan keressük a lehetőségeket.” – tette hozzá.

    Grosjean 2010-ben részt vett először, és máig utoljára a Le Mans-i 24 órás versenyen egy Forddal a GT kategóriában. Így felmerült az a kérdés is, hogy a hosszútávú bajnokság érdekelné-e őt, főleg annak fényében, hogy a Peugeot visszatér az elit kategóriába és az ő neve is felmerült a csapatnál.

    „Talán ez az a sorozat, ami leginkább érdekel. Az idei év azonban egy amolyan átmeneti év lesz a szabályok tekintetében, a Toyota már bemutatta a hiperuatóját és azt is tudjuk, hogy több gyártó is vissza akar térni 2023-ig. Számomra nagyon csábító, hogy másokkal oszthatom meg az autómat. A Forma-1-ben az volt a vél, hogy egyedül tudj a leggyorsabb lenni. Nekem nagyon vonzó ez a fajta megosztás. Volt már ilyen jellegű tapasztalatom, virtuálisan és a való életben is, de szeretném újra átélni. Természtesen a prototípus autók érdekelnek, az összetett győzelem motivál engem.” – fogalmazott.