Kategória: Endurance

  • Életjelet adott magáról a Ferrari Hypercar projektje

    Életjelet adott magáról a Ferrari Hypercar projektje

    Eddig sokat nem lehetett tudni a Ferrari Le Mans-i projektjéről, most azonban megerősítették, igenis zajlik a munka a háttérben.

    2023 a megújulás éve lesz a WEC legmagasabb kategóriájában: a Toyota és a Glickenhaus mellé érkezik a Peugeot, a Ferrari és a Vanwall által fémjelzett ByKolles projekt. Emellett a tengerentúlon elindul a IMSA GTP kategóriája, ami hasonló szabályok alapján épült autókat foglal magában.

    A BMW és az Acura marad Amerikában, de a Porsche tervezi, hogy a világbajnokságon is indul majd. Emellett a Cadillac is célba vette a Le Mans-i indulást a jövő évben.

    https://500miles.hu/imsa/az-idovel-versenyez-a-porsche-lmdh-autoja-fejlesztesekor/

    Az érkező márkák közül egyedül a Porsche és a Vanwall kezdte meg a tesztelést, míg a Peugeot – bár késéssel, de az idei szezon második felében csatlakozik majd a WEC mezőnyéhez.

    A Ferrari két autót indít majd 2023-ban, amiket az AF Corse fog felkészíteni. Már a tervezési fázis befejeződött, és júliusban kezdik majd el tesztelni a hibrid erőforrást. Utána már készen is áll az ütemterv a pályán való tesztelésre is, ami természetesen Fioranóban kezdődik majd meg.

    Az új gép az olasz márka utcai autóinak stílusjegyeit is magán hordozza majd. Mindeközben az 50 évvel ezelőtt befejezett (legmagasabb kategóriás) sportautós múltat is felelevenítenék az tervezők.

    Még nem tűztek ki dátumot az autó bemutatására, de a következő – Le Mans-i héten talán érkezik valami kisebb bejelentés.

    Ha minden igaz, főleg a Ferrari GT csapataiból kerülnek ki majd a pilóták, de a tágabb értelemben Ferrarihoz köthető pilóták is szóba jöhetnek a DailySportsCar értesülései szerint.

    Jövőre még csak a WEC szereplés biztos, azonban állítólag azt is fontolják, hogy egyes IMSA versenyeken is részt vegyenek majd.

    Az azonban még nem minden: a McLaren végül a Formula E mellett döntött a Hypercar kárára. Azonban Lawrence Stroll nemrég azt nyilatkozta, szívesen látná a Valkyrie-t Le Mans-ban

  • A Peugeot hiperautója már idén be fog mutatkozni

    A Peugeot hiperautója már idén be fog mutatkozni

    A Peugeot felfedte, hogy a 9X8 kódjelű hiperautójuk már az idei WEC szezonban el fog indulni a monzai 6 órás versenyen. A francia gyártó mindezek mellett azt is bejelentette, hogy ki veszi át a Forma-1-be visszatérő Kevin Magnussen helyére.

    A Peugeot számos év kihagyás után fog visszatérni a hosszútávú világbajnokságba, miután vonzónak találták az érkező hiperautókra vonatkozó szabályokat. A csapat azt is megerősítette, hogy nem fognak változtatni a hátsó szárny nélküli koncepciójukon, amivel az egyenesekben majd nagyon jó végsebességeket produkálhatnak majd a pilótáik.

    A Peugeot-nál már abban reménykedtek, hogy a 2022-es Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz fognak majd tudni állni, azonban elmaradtak a fejlesztésekkel, ami miatt majd csak a következő évadtól tudnak csatlakozni a WEC mezőnyéhez. Ezt azért teszik meg, mert amint belépnek a sorozatba, az autó alapvető fejlesztéseit azonnal be is kell fejezniük az erre vonatkozó szabályozások miatt.

    Kevin Magnussen helyét James Rossiter fogja majd átvenni a francia csapatnál. Rajta kívül még a Formula E bajnok és ex-F1-es Jean-Éric Vergne, a szintén F1-et megjárt Paul di Resta, Gustavo Menezes és Mikkel Jensen erősíthetik majd a francia márka csapatait.

    Az egyedi koncepcióval rendelkező 9X8 már valamilyen szinte megváltozott az eredetileg bemutatott verzióhoz képest, de az erőforrása nem változott meg. A belső égésű motor egy 2,6 literes, 671 lóerős komponens lesz, amíg emellett egy 268 lóerős elektromos hajtáslánc is segíteni fogja a 9X8 gyorsulását.

  • Az FIA igen támogatja, hogy 2023-ban ne ütközzön az F1 és a Le Mans

    Az FIA igen támogatja, hogy 2023-ban ne ütközzön az F1 és a Le Mans

    Robert Reid, az FIA sportért felelős elnökhelyettese elmondta, hogy „nagyon támogatná„, ha a Le Mans-i 24 órás verseny és a Forma-1 közötti időpontütközés elkerülhető lenne, tekintettel a francia hosszú távú klasszikus jövő évi századik futamára.

    Az idei Le Mans, amely visszatér a hagyományos június közepi időpontjához, 2016 után újfent ütközik a bakui Azerbajdzsáni Nagydíjjal. Ekkor a két esemény szintén ugyanazon a hétvégén volt.

    Ugyan a rajtrácson nem szerepel aktív F1-es versenyző azóta, hogy Nico Hulkenberg 2015-ben megnyerte Le Mans-t a Porschéval, Kevin Magnussennek a High Class Racing LMP2-es nevezésében kellett volna indulnia édesapjával, Jannal. Kevin késői beugrása miatt a Haasnál azonban elszállt minden remény az apa-fia páros nevezésére. Pedig a tartaléklistán az első helyen szerepeltek.

    A múlt hétvégi TotalEnergies 6 Hours of Spa versenyen újságíróknak nyilatkozva az egykori WRC-s másodpilóta Reid reményét fejezte ki, hogy a jövő évi versenyre időben sikerül megoldást találni:

    „Tegnap este Pierre Fillonnal szemben ültem egy vacsorán. Így biztosan ismerem az ACO álláspontját a témában, különösen a jövőre esedékes centenárium miatt. Az egyik kihívás számunkra az, hogy az FIA nem rendelkezik autonómiával a naptárak felett. A WEC úgy működik, ahogy az összes bajnokság működik az FIA felügyelete alatt. A promóter javasol egy versenynaptárat, majd az FIA-n múlik, hogy elfogadja-e azt a naptárat vagy sem. Néhány bajnokságban a tevékenység csak biztonsági kérdésekre vagy bármi másra korlátozódik. A Forma-1 egy kicsit más, mert ott nagyjából ők döntik el, hogy milyen legyen a naptár. Azt hiszem, ez némi tárgyaláson múlik, de én mindenképpen nagyon támogatnám, hogy ne legyen ütközés, általánosan is. De konkrétan jövőre ez egy jó opció nekünk, hogy azt mondjuk, hogy jövőre nem lesz ütközés, és ez legyen a norma a jövőben.”

    Reid elárulta, hogy az FIA és az F1-et tulajdonló Liberty Media kapcsolata egy olyan „helyzet, amit örököltünk”. Ugyanakkor Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke szeretné biztosítani, hogy az FIA nagyobb rálátással rendelkezzen a döntéshozatali helyzetekre:

    „A Forma-1 Bizottság felállított módja lehetőséget ad az FIA-nak arra, hogy úgy döntsön, hogy bizonyos dolgokat nem támogat. Mindannyian láthattuk, az F1 Bizottságot a sprintversenyekkel kapcsolatban… Az FIA elnöke úgy döntött, hogy elhalasztja a sprintversenyek számának növelésének támogatását, amíg meg nem érti a helyzetet, amitől a dolog működni fog. Tudom, hogy sokan a sajtóban nagy feneket kerítettek ennek. Nem vagyok biztos abban, hogy ez olyan nagy dolog, mint amilyennek előadták. De ez az egyik módja annak, hogy az FIA meggyőződjön arról, hogy a dolgok a megfelelő irányba haladnak, és ne csak mindig egyetértsenek.”

    Arra a kérdésre, hogy az FIA álláspontja szerint a jövőben el kell-e kerülni az ütközéseket, Reid ennyit felelt:

    „Erről az elnökkel kellene beszélnem. Az biztos, hogy az én véleményem az, hogy jövőre, különösen a centenárium évében nagyon jó lenne, ha nem lenne ütközés. Utána megnézzük, hogy mit tehetünk a jövőben. Kezdünk kifogyni a hétvégékből, most, hogy a bajnokságok egyre több fordulót rendeznek. Valaki tegnap azzal viccelődött, hogy a Forma-1 még akkor is 56 fordulót rendezne, ha egy év 54 hétből állna. Ebben van kihívás. De a sport fejlődik, és ki kell használni ezt a korszakot, amikor a sport jól megy, és még többen akarnak részt venni benne.”

  • LMP2-es autó is dobogóra állt a WEC spái versenyén

    LMP2-es autó is dobogóra állt a WEC spái versenyén

    José María López győzelemmel tért vissza legutóbbi kettős ütközése után, a Toyota nyerte a Le Mans-i 24 órás előjátékának számító – negyed olyan hosszú – spái WEC versenyt.

    Most először versenyeztek a legendás belga helyszínen a felújítás óta, a sok eső miatt azonban elsősorban nem a pláyával gyűlt meg a pilóták dolga.

    Az eső által többször megzavart futam több, mint felét nem versenyzéssel töltötték a pilóták, ugyanis három piros mellett öt teljes pályás sárga (full course yellow) és hat biztonsági autó szakasz is volt.

    #7 TOYOTA GAZOO RACING / JPN / Toyota GR010 - Hybrid / Hybrid - Mike Conway (GBR) / Kamui Kobayashi (JPN) / Jose Maria Lopez (ARG) - TotalEnergies 6h of Spa Francorchamps - Circuit de Spa Francorchamps - Spa Francorchamps - Belgium -
    Fotó: Gabi Tomescu/focus-pack-media.de/FIA WEC

    A 8-as Toyota már a második órában megállt a pályán a hibrid rendszer hibája miatt, így csak három Hypercar maradt állva.

    Az esős körülmények között még az összetett vezető hely sem mindig a Hypercar autók között váltakozott, Frijns a verseny közepén a WRT LMP2-es autójával vezette a versenyt előttük. Végül azonban visszaestek, és a Toyota mellett az Alpine is elment mellettük, de így is a Glickenhaus előtt értek célba, tehát a WEC összetett dobogóján végeztek.

    Mögöttük a testvércsapat, a Realteam érkezett be, így a belga csapat hazai pályán kettős győzelmet ünnepelhetett a Jota 38-as számú autója előtt.

    Az LMGTE Pro a két Ferrari alakulat és a 92-es Porsche utolsó órás küzdelmét hozta. Michael Christensen épp átverekedte magát az 52-es Ferrarit vezető Antonio Fuocón, és James Caladót is utolérte. Végül előzni nem tudott, így az 51-es autó fél másodperc előnnyel ért célba.

    A WEC amatőr mezőnyében Harry Tincknell rekordot állított fel: ő lett az első pilóta, aki három márkával is győzni tudott, az Aston Martin és a Ford után most a Porschét vitte sikerre.

    A 77-es Dempsey-Proton autó mögött két Aston Martin ért célba a TF Sport és a Northwest AMR révén.

    A verseny végeredménye:
    # Csapat Pilóták Márka Kat.
    1.
    7
    Toyota Gazoo
    Racing
    🇬🇧 Conway
    Toyota
    LMH
    🇯🇵 Kobayashi
    🇦🇷 López
    2.
    36
    Alpine Elf
    Team
    🇫🇷 Lapierre
    Alpine
    LMP1
    🇧🇷 Negrão
    🇫🇷 Vaxivierre
    3.
    31
    WRT
    🇳🇱 Frijns
    Oreca
    LMP2
    🇩🇪 Rast
    🇮🇩 Gelael
    4.
    41
    Realteam
    by WRT
    🇦🇹 Habsburg
    Oreca
    LMP2
    🇫🇷 Nato
    🇦🇴 Andrade
    5.
    38
    Jota
    🇲🇽 González
    Oreca
    LMP2
    🇵🇹 da Costa
    🇬🇧 Stevens
    6.
    5
    Team
    Penske
    🇺🇸 Cameron
    Oreca
    LMP2
    🇫🇷 Collard
    🇧🇷 Nasr
    7.
    22
    United
    Autosports
    🇬🇧 Hanson
    Oreca
    LMP2
    🇵🇹 Albuquerque
    🇺🇸 Owen
    8.
    23
    United
    Autosports
    🇬🇧 Jarvis
    Oreca
    LMP2
    🇺🇸 Pierson
    🇬🇧 Lynn
    9.
    708
    Glickenhaus
    Racing
    🇫🇷 Pla
    Glickenhaus
    LMH
    🇫🇷 Dumas
    🇧🇷 Derani
    10.
    9
    Prema Orlen
    Team
    🇵🇱 Kubica
    Oreca
    LMP2
    🇨🇭 Délétraz
    🇮🇹 Colombo
    11.
    51
    AF
    Corse
    🇮🇹 Pier Guidi
    Ferrari
    GT Pro
    🇬🇧 Calado
    12.
    92
    Porsche
    GT Team
    🇩🇰 Christensen
    Porsche
    GT Pro
    🇫🇷 Estre
    13.
    52
    AF
    Corse
    🇪🇸 Molina
    Ferrari
    GT Pro
    🇮🇹 Fuoco
    14.
    10
    Vector
    Sport
    🇨🇭 Müller
    Oreca
    LMP2
    🇬🇧 Cullen
    🇫🇷 Bourdais
    15.
    45
    Algarve Pro
    Racing
    🇦🇺 Allen
    Oreca
    LMP2
    🇦🇹 Binder
    🇺🇸 Thomas
    16.
    64
    Corvette
    Racing
    🇺🇸 Milner
    Chevrolet
    GT Pro
    🇬🇧 Tandy
    17.
    35
    Ultimate
    🇫🇷 J.-B.Lahaye
    Oreca
    LMP2
    🇫🇷 M.Lahaye
    🇫🇷 Heriau
    18.
    91
    Porsche
    GT Team
    🇮🇹 Bruni
    Porsche
    GT Pro
    🇦🇹 Lietz
    19.
    77
    Dempsey-Proton
    Racing
    🇩🇪 Ried
    Porsche
    GT Am
    🇬🇧 S.Priaulx
    🇬🇧 Tincknell
    20.
    33
    TF
    Sport
    🇺🇸 Keating
    Aston
    Martin
    GT Am
    🇵🇹 Chaves
    🇩🇰 Sørensen
    21.
    98
    Northwest
    AMR
    🇨🇦 Dalla Lana
    Aston
    Martin
    GT Am
    🇬🇧 Pittard
    🇩🇰 N.Thiim
    22.
    54
    AF
    Corse
    🇳🇿 Cassidy
    Ferrari
    GT Am
    🇮🇹 Castellacci
    🇨🇭 Flohr
    23.
    46
    Team
    Project 1
    🇮🇹 Cairoli
    Porsche
    GT Am
    🇩🇰 Pedersen
    🇨🇭 Leutwiler
    24.
    86
    GR
    Racing
    🇬🇧 Wainwright
    Porsche
    GT Am
    🇬🇧 Barker
    🇮🇹 Pera
    25.
    777
    D’station
    Racing
    🇯🇵 Hoshino
    Aston
    Martin
    GT Am
    🇯🇵 Fujii
    🇬🇧 Fagg
    26.
    60
    Iron Lynx
    🇮🇹 Schiavoni
    Ferrari
    GT Am
    🇮🇹 Fisichella
    🇮🇹 Cressoni
    27.
    88
    Dempsey-Proton
    Racing
    🇺🇸 Poordad
    Porsche
    GT Am
    🇺🇸 Lindsey
    🇧🇪 Heylen
    28.
    85
    Iron Dames
    🇨🇭 Frey
    Ferrari
    GT Am
    🇩🇰 Gatting
    🇧🇪 Bovy
    29.
    21
    AF
    Corse
    🇬🇧 Mann
    Ferrari
    GT Am
    🇨🇭 Ulrich
    🇫🇮 Vilander
    30.
    71
    Spirit of Race
    🇫🇷 Aubry
    Ferrari
    GT Am
    🇫🇷 Dezoteux
    🇫🇷 Ragues

     

  • Button pár éve gyári ülést hagyott elúszni, de visszatérne Le Mans-ba

    Button pár éve gyári ülést hagyott elúszni, de visszatérne Le Mans-ba

    A Williams tanácsadója, Jenson Button újra a volán mögé ül majd a Nitro Rallycross bajnokságban, miután pár évet kihagyott. Vannak azonban további tervei is, például Le Mans-t illetően.

    2009 világbajnoka a F1-es visszavonulása után, 2018-ban vett részt a 24 órás futamon. A versenyt ugyan nem fejezte be, de a WEC-szezon további versenyein is részt vett, és dobogóra is állt.

    Emellett azonban sok elfoglaltsága volt, például a japán Super GT sorozatban is versenyzett, és GT csapatával majdnem a DTM-ben kötött ki.

    Egy kihagyott lehetőség

    „Le Mans-ban versenyezni… úgy érzem, ott még kimaradt valami. Egyszer indultam ott az SMP-vel, ami nagyszerű élmény volt, és az autót is élveztem vezetni. Ugyan tudtuk, nem verhetünk meg egy olyan gyártót, mint a Toyota, de jó emlék lett.” – összegezte Button a korábbi élményeit a Racernek.

    „Azért csináltam, hogy tapasztalatom legyen egy gyártónak, aki csatlakozni akart a sorozathoz. Annyira nem jött össze, de ez rajtam is múlott. Nem mentem a lehetőség után, mert sok minden más lefoglalt.

    De szeretném majd újra megpróbálni. Csak, hogy a verseny része legyek, akár a GT-kategóriákban. Két év múlva érkeznek a GT3-as autók, az sok lehetőséget megnyit majd.

    Valószínleg csak ennyit fogok csinálni. Talán még néhány GT3-as versenyt, hiszen van egy csapatom.”

    Sokféle teendő miatt – bár lett volna lehetősége gyári csapathoz szerződni – végül otthagyta az endurance világot, és versenyzőként háttérbe húzódott.

    Egy nyugodtabb élet mellett döntött, és inkább családjával, illetve a Sky Sports stábjának tagjaként töltötte el idejét. 2021-ben több projektet is indított: Extreme E csapatot hozott létre, és a Williamshez is visszatért, tanácsadóként.

    Az új fejezet?

    Bár lakhelyén, a tengerentúlon már korábban többször versenyülést ajánlottak neki, Button a tavaly elinduló Nitro Rallycross mellett tette le a voksát. Travis Pastrana sorozata ráadásul elektromos autókra vált, ami Button Extreme E tapasztalatához is hasonlítható.

    „Jó mókának tűnik. Így is sok időt és energiát szánok majd rá, mert bárhol indulok, versenyképes akarok lenni. De egy teljes IMSA szezonhoz szükséges erőfeszítés túl sok lett volna nekem. Ennyit nem lehetek távol a családomtól, hiszen így is sokat utazok többek között a Sky és a Williams miatt. Egyszerűen nem menne. A gyerekeknek felé sem lenne fair, hogy ennyire nem vagyok velük.

    Azt is csinálhattam volna, hogy csak az endurance versenyeket vállalom el, de akkor más emberekkel osztoztam volna az autón. Én csak beugrottam volna az autóba, és ha elrontom, akkor az egész bajnokságuknak lőttek, ami fura helyzet.

    Nem bánom, ha a többiekkel egy autót vezetünk, de inkább megmaradnék az egyéni felállásnál. Akkor csak rajtam múlik, ha elrontom vagy jól megyek.”

    Most Oliver Bennett csapatával, a XITE Energy Racinggel versenyez majd abban a szakágban, amiben apja is versenyzett.

    „Szerintem jó lesz majd Olival és a csapatával dolgozni, családias a hangulat. És ezt akarom, ezt szeretem a versenyzésben. Persze, amikor a pályán vagyunk, komolyan vesszük és nyerni akarunk. De számomra a környezet is fontos, és hogy élvezni is lehessen.”

  • A WEC új GT-kategóriáját is megcélozta a Glickenhaus

    A WEC új GT-kategóriáját is megcélozta a Glickenhaus

    A második Hypercar gyártója, Glickenhaus a Sebringi 12 órás és 1000 mérföldes versenyek keretein belül bemutatta utcai/sport és Baja autóját is.

    Glickenhaus Racing, WEC, Le Mans, racingline.hu
    A Hypercar tavaly Le Mans-ban – Fotó: 2021 Marius Hecker/AdrenalMedia.com/FIA WEC

    Sebringben első összetett WEC dobogóját szerezte az amerikai márka, de a jó hírek nem értek véget. Két másik konstrukciójukat is kiállították, ezzel üzenetet küldve a motorsportos közösségnek.

    Mindkettővel komolyabb tervei is vannak James Glickenhaus csapatának, az off-road autót elsősorban a mexikói Baja 1000-re készítik fel, míg az utcai autót (SCG 004) a 007-es (Hypercar) mellett a WEC-ben indítanák.

    A világbajnokság GT kategóriái ugyanis elhagyják a jelenlegi GTE szabályokat, és a jóval olcsóbb GT3-ra állnak majd át 2024-ben. A Glickenhaus ezt célozza meg az autó GT3-as verziójának létrehozásával, méghozzá két példányban.

    Az SCG 044 Evo, avagy versenyekre szánt verziója már bemutatkozott tavaly a Nürburgring endurance sorozatában. A végleges verzióra azonban még várni kell, de a tesztelés már folyamatban van.

  • A Ford 1966-os Le Mans-i hármas győzelme előtt tiszteleg a Ford GT Holman Moody Heritage Edition

    A Ford 1966-os Le Mans-i hármas győzelme előtt tiszteleg a Ford GT Holman Moody Heritage Edition

    Ahogy 1964-ben az eredeti Ford GT40 prototípus esetében, úgy a Ford az új GT Heritage Edition kivitel (a 2022-es Ford GT Holman Moody Edition) bemutatásához is New York-ot választotta helyszínül.

    Ez is egyértelműen jelzi, hogy a legújabb 2022-es Heritage Edition változat a GT40 MK II versenygép előtt tiszteleg, amely 1966-ban mindhárom dobogós helyet megszerezte a híres 24 órás Le Mans futamon.

    “Az összes eddigi Ford GT Heritage Edition fényezéséhez hasonlóan a Holman Moody Heritage Edition változatról sem hiányozhatnak a jellegzetes arany és vörös árnyalatok, amelyek a győztes 1966-os gépeket idézik,” mondta el Mike Severson, a Ford GT programigazgatója. “Az egyik legismertebb Ford GT40 versenyautó inspirációjával megalkotott új Ford GT a Holman Moody versenycsapat mindenkit túlszárnyaló innovatív szellemiségének állít emléket.”

    A Holman Moody csapat nagyon fontos szerepet játszott a GT40 győzelmeiben. Az 1965-ös Le Mans futam után a Ford azzal bízta meg Holman Moodyt (és a Shelby Americant), hogy dolgozzák át a GT40 MK II-est. 1966 januárjában a P/1016 alvázszámú autó nyolc nap alatt 265 kört futott egyfajta guruló laboratóriumként, hogy a csapat alaposan letesztelhesse az újratervezett, immár sokkal hatékonyabb fék-, futómű- és abroncsbeállításokat, sőt még egy kísérleti automata sebességváltót is kipróbáltak. A mérnökök szeme előtt egyetlen cél lebegett: megnyerni az 1966-os Le Mans futamot.

    Ez az innovatív szemlélet ma is él, amit tökéletesen példáz a 2022-es Ford GT versenykész szerkezete, váltófülekkel kapcsolható hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltója és karbonszálas karosszériája.

    Az ultra-limitált darabszámban készített GT Holman Moody Edition szupersportkocsit a 2022-es New York-i Nemzetközi Autókiállításon láthatja először a nagyközönség, méghozzá az eredeti P/1016 alvázszámú Holman Moody Ford GT40 MK II-es gép mellett.

    A legújabb Heritage Edition modellváltozat az eredeti versenyautó előtt tiszteleg, amellyel a Ford mindhárom dobogós helyet megszerezte

    A limitált darabszámú szupersportkocsi egyedi arany-vörös fényezését Oxford White színű körökben virító 5-os rajtszám egészíti ki az ajtókon, a gépháztetőn és a hátsó légterelőn; pontosan úgy, ahogyan az 1966-os Ford GT40-esen volt, amivel Holman Moody versenyzett. Hatásos látványt nyújtanak a burkolatlan, fényes karbonszálas elemek is, például a 20 colos keréktárcsák, az első légterelő, a küszöbelemek, a tükörházak, gépháztető-légbeömlők és hátsó diffúzor. A feketére lakkozott Brembo® féknyergeket ezüstszínű grafika egészíti ki, és feketék a kerékrögzítő csavarok is.

    A karbonszálas felületek a kabinban is visszaköszönnek, hiszen szénszál borítja a küszöböket és a középkonzolt is, az ajtópaneleken pedig matt színű 5-ös rajtszámok láthatók. A szintén karbonvázas ülések ébenfa árnyalatú Alcantara® kárpitozását aranyszínű varrás díszíti, az ülőfelületen és a fejtámlán pedig dombornyomású GT embléma látható. A műszerfalat Ebony színű bőrrel és Alcantarával burkolták, az oszlopokat és a tető belső felületét pedig exkluzív Ebony Alcantara kárpit fedi.

    A műszerfal és az ülés mögötti merevítő X-idomon aranyszínű berakások láthatók, amelyek jól passzolnak a kapcsolópanelek, a küszöbidomok és az A-oszlop alsó felének karbonszálas matt borításához. A kormánykereket fekete fonallal varrott Ebony Alcantara borítja, a duplakuplungos váltó kormánykapcsolóit pedig – a külső fényezéshez illeszkedve – Holman Moody Gold árnyalatúra festették.

    Tovább gyarapodik a Heritage Edition sorozat

    A Ford GT Heritage Edition modellek a típus emlékezetes versenygyőzelmeit örökítik meg, köztük természetesen a Le Mans-ban aratott diadalokat is. A rendkívül korlátozott darabszámban gyártott sorozatban immár a kilencedik modellváltozatot adja ki a Ford, és ezekből kettő jelenleg is gyártásban van.

    • 2022-es Ford GT Alan Mann Heritage Edition amely a 16-os rajtszámú Alan Mann Ford GT MK I könnyű építésű kísérleti prototípus előtt tiszteleg, ami kijelölte az 1966-os Le Mans-i hármas győzelemhez vezető utat; az autót jelenleg is gyártják
    • 2022-es Ford GT ’64 Prototype Heritage Edition, ami az első öt eredeti Ford GT prototípus előtt tiszteleg; az autót jelenleg is gyártják
    • 2021-es Ford GT Heritage Edition, amely a 98-as rajtszámú Ford GT Mk II-esnek állít emléket; az autót Ken Miles és Lloyd Ruby vezették az 1966-os Daytona futamon, ahol a Ford megszerezte az 1-2-3-5. helyezést, és a Ford GT40 Mk II fantasztikus évadot zárt; az autóból mindössze 50 darab készült
    • 2020-as Ford GT ’69 Gulf Livery Heritage Edition, amely az 1969-es Le Mans-győztes, 6-os rajtszámú Ford GT40 Mk I előtt tiszteleg; az autóból mindössze 50 darab készült
    • 2019-es Ford GT ’68 Gulf Livery Heritage Edition, amely az 1968-as Le Mans-győztes, 9-es rajtszámú Ford GT40 Mk I előtt tiszteleg; az autóból mindössze 39 darab készült
    • 2018-as Ford GT ’67 Heritage Edition, amely az 1967-es Le Mans-győztes, 1-es rajtszámú Ford GT40 Mk IV előtt tiszteleg; az autóból mindössze 50 darab készült
    • 2017-es Ford GT ’66 Heritage Edition, amely a 2-es rajtszámú Ford GT Mk II-esnek állít emléket; az autót Bruce McLaren és Chris Amon vezették az 1966-os Le Mans futamon; az autóból mindössze 27 darab készült
    • 2006-os Ford GT Gulf Livery Heritage Edition, ami a GT40 két egymást követő, 1968-as és 1969-es Le Mans 24 órás futamgyőzelmének emlékére készült ; az autóból mindössze 343 darabot gyártottak

    A 2022-es Ford GT Holman Moody Heritage Edition modellt a kiválasztott Ford GT vásárlók rendelhetik meg, akik már idén ősszel megkapják autójukat.

  • Már kész a második benzines Hypercar a Vanwall jóvoltából

    Már kész a második benzines Hypercar a Vanwall jóvoltából

    Legyártották az első Vanwall Vanderwellt, ami a ByKolles Hypercar projektjének alapját képezi majd. A következő két hónapban már pályára is viszik majd.

    Az osztrák csapat indulását a WEC idén visszautasította, mondván, hogy nem bírnak egyik gyártó támogatásával sem. Németország cégjegyzéke szerint azonban a PMC GmbH – ByKolles tulajdonosa – birtokolja a Vanwall név használati jogát is.

    A Vanwall valószínűleg lecsúszott a 2022-es homologizációs határidőt, mivel a váltó nem fért bele az autóba, és ezzel féléves késést okozott.

    A Hypercar kategória 2023-ban bővülést élhet majd meg. Ugyanis a tervek szerint a WEC-be érkezik a Ferrari és a Porsche is. A tengerentúli IMSA-ba pedig a stuttgartiakon kívül a Cadillac, a BMW és az Acura is hasonló autót épít.

    A WEC ilyen szempontból előnyben van, már öt márka rendelkezik megépített konstrukcióval. A technikai élvonalnak szánt LMH (teljesen saját) rendszer szerint a Toyota, a Glickenhaus és a Peugeot után negyedikként a Vanwall (ByKolles) rendelkezik már autóval. Az egységesített alkatrészekkel rendelkező költséghatékonyabb megoldást (LMDh) választók közül eddig egyedül a Porsche/Penske mutatta be új gépét.

    A két fejlesztő pilóta, Tom Dillmann és Esteban Guerrieri a motorsport-total.com értesülései szerint az Autodrom Most aszfaltján próbálhatják ki először az autót április elején.

    „Összejöhetett volna hamarabb is. De miután ACO [Le Mans szervezői – a szerk.] visszautasítottak minket, biztosítani szeretnénk, hogy megfelelő minőségű autót teszünk le az asztalra.” – jelentette ki Colin Kolles, az istálló csapatfőnöke.

    „WEC-re is alkalmas autónk van, magas technikai szinttel. Ez nem sokaknak adatik meg. Ha fogadnak minket, szívesen versenyzünk.”

    A WEC lehetőséget biztosított a LMDh autóknak idén akár versenyenként is nevezni. A részletek azonban még homályosak. Könnyen lehet, hogy a jövőre induló LMH autókra is kiterjesztik majd a lehetőséget.

    Kolles kiemelte, továbbra is három verziót szeretnének létrehozni az autóból: egy erősebb, utcai verziót, és egy versenyszabályoknak megfelelő Hypercart (LMH), és egy kicsit gyengébb, trackday verziót.

  • Lotterer kiszállhat a Formula E-ből a Porsche Hypercarja kedvéért

    Lotterer kiszállhat a Formula E-ből a Porsche Hypercarja kedvéért

    A Porsche Formula E pilótája, André Lotterer olyan tapasztalattal rendelkezik, amit nehéz lenne nélkülözni a márka közelgő Hypercar programjában.

    A belga-német versenyző 2016-ban az Audi WEC-ből való kivonulása után csatlakozott a Porschéhez, akikkel még egy évig volt ott a Le Mans-i rajtrácson.

    Ezután a stuttgarti márka Formula E programjához csatlakozott, és az első versenyen máris dobogót szerzett. Azóta azonban nem jöttek folyamatosan az eredmények, összesen négy dobogója mellett néha még a pontszerzés is nehézkesen ment.

    Legutóbb Mexikóban parádés kettős győzelmet arattak, ezzel érve el az újabb mérföldkövet.

    A The Race szerint azonban Lotterernek ez nem elég a maradáshoz. Ráadásul neki és a Porschénak befejezetlen ügye van Le Mans-ban, amit a verseny 100. évfordulóján orvosolnának. Eddig egyszer vettek részt közösen a versenyen, akkor az élről állt meg az autó, három órával a vége előtt.

    Ha sikerülne a 2023-ban nyernie, az a Porsche 20. győzelme lenne, és Lotterer első közös sikere a márkával.

    A The Race ráadásul azt is jelentette, hogy a Techeetah-nál bizonytalan pénzügyi helyzetben lévő António Félix da Costa már tárgyal a Porsche alakulatával. A Gen3-as autó fejlesztésének első fázisában ugyan nem lenne velük a portugál, a következő szezon kezdetére már készen állna.

    Másik lehetőség, hogy da Costa a – jövőre valószínűleg Maserativá avanzsáló – Venturihoz megy, akik a DS erőforrásaira váltanának.

    Minden attól függ, hogy a Porsche beszáll-e az F1-be, vagy sem. Illetve azzal párhuzamosan mennyire kötelezi el magát a Formula E mellett. A kettő ugyan papíron nem zárja ki egymást, de valószínűleg nem fognak – a Hypercar mellett – két nagyobb projektbe is belevágni.

    A testvérmárka Audi például a Formula E és Hypercar programját is beszüntette az F1-es lehetőség miatt.

  • Apját követve, 20 évet várva Thiim WEC bajnokként érkezik a DTM-be

    Apját követve, 20 évet várva Thiim WEC bajnokként érkezik a DTM-be

    Az Aston Martin kétszeres WEC kategória bajnoka, Nicki Thiim egy Lamborghinivel kezdheti meg első DTM szezonját a T3 Motorsport színeiben.

    A dán pilóta (a felső képen jobb oldalt) apja nyomdokait követi, hiszen Kurt Thiim a DTM 1986-es bajnoka volt.

    „Mit is mondhatnék, a karrierem legnagyon álma valóra. Ezzel nőttem fel. Reggelinél, ebédnél és vacsoránál is DTM ment a TV-ben. Persze, az apukám volt a hősöm.

    Számomra mindig is világos volt, hogy a DTM a véremben van, és szeretnék ott versenyezni. Most, hogy ez 20 év után megvalósul T3 Motorsporttal, ennyi kitérő és bajnoki címek után, az egészen különleges. Boldog vagyok, hogy én lehetek az első, aki DTM bajnok fiaként versenyezhet itt.”

    Nicki azonban saját jogán is eredményes versenyzőnek mondhatja magát: 2014-ben a GTE Am kategóriát nyerte meg Le Mans-ban, utána pedig a profik között lett kétszeres bajnok.

    Idén így is megoszlik majd Thiim figyelme a WEC és az IMSA amatőr kategóriái között, ehhez jön majd hozzá a német bajnokság is.

    A dán ezzel a második világbajnok lesz a DTM paddockban, viszont a másik, Timo Bernhard „csak” csapatfőnökként lesz jelen. Ennek megfelelően a csapatfőnöke, Jens Feucht nagy lépésnek nevezte a szerződtetését.

    „Az a tény, hogy Nicki Thiim, egy kétszeres világbajnok bízik meg bennünk, igazi megtiszteltetés. Ő nagyon motivált, szerethető pilóta, tiszta céljai vannak, és a mezőny elején akar lenni, ahogy mi is. Az ő megszerzése a következő nagy lépés a csapat rövidke történetében.”

    A T3 Motorsport 2021-ben egyetlen dobogót szerzett, az idén a Grasser Racing színeiben szereplő Mirko Bortolotti révén.