Kategória: Endurance

  • Rast marad német márkánál, és visszatér a gyökereihez

    Rast marad német márkánál, és visszatér a gyökereihez

    Az Audi gyakorlatilag visszamondta LMDh programját, ezzel gyakorlatilag René Rast távozását alapozták meg, aki máris új otthonra talált.

    A háromszoros DTM bajnok, valamint Nürburgringi és Spái 24 órás győztes pilóta nem is várt sokat az új bejelentéssel, ezúttal már egy Hypercar márkához igazolt.

    WEC-béli LMP2-es csapatát, a WRT-t követi ugyanis a BMW gyári versenyzői közé csatlakozik. A bajor márkával már 2003-ban és 2004-ben is versenyzett a Formula BMW sorozatban, valamint a DTM autójukat tesztelte.

    A program vezetőjét, Andreas Roos-t viszont egy közelebbi érából ismeri.

    „Jól ismerem Renét az audis időkből, és felvillanyoz, hogy most együtt dolgozunk majd a BMW-nél.” tekint vissza Roos.

    „René sokrétű pilóta, és fantasztikus része lesz a csapatunknak. A sikerei önmagukért beszélnek, minden autóban rögtön gyors volt, amit eddig vezetett. Aprólékos munkát végez, amivel mindig is lenyűgözött. Biztos vagyok benne, hogy sok területen hasznunkra lesz, akár versenyzés, akár a fejlesztés terén.”

    Az óvatos megfogalmazás azért is indokolt, mert még nem jelentették be, jövőre milyen szériában indult majd velük Rast. Jelenlegi sorozatai, a DTM, illetve az Endurance Világbajnokság mellett egy másik GT3-as sorozat, vagy akár a BMW IMSA-beli Hypercar programja is terítéken lehet. Ehhez viszont a Rahal Letterman Lanigan beleegyezése is szükséges, akik a bajorok tengerentúli programjáért felelősek.

  • Sims ráunt a Formula E-re, azért felhagy az ott versenyzéssel

    Sims ráunt a Formula E-re, azért felhagy az ott versenyzéssel

    Miután négy évig versenyzett a tisztán elektromos hajtású bajnokságban, Sims kifejtette, hogy a Formula E formátuma „már nem igazán” jön be neki. Azt mondja, hogy „magabiztosabb” lenne, ha visszatérhetne az endurance kategóriában való versenyzéshez.

    Sims 2012-ben a Status Grand Prix LMP2-es csapatával kezdett el hosszútávú kategóriákban versenyezni az Európai Le Mans sorozatban, amit együléses versenyzéssel egészített ki. Azóta leginkább a GT-versenyzésre specializálódott.

    2014-ben átkerült a brit GT-be, ahol az Ecurie Ecosse BMW Z4 GT3-as autójával versenyzett, majd 2016-ban egy szezont teljesített a Rowe Racinggel a Blancpain GT Series Sprint Cupban a csapat BMW M6-osával.

    A brit a Rahal Letterman Lanigan BMW csapatnál is versenyzett az IMSA-ban, mielőtt 2018-ban a BMW Andretti csapatával a Formula E-be került volna – amellyel megnyerte a 2019-es második Diriyah E-Prix-et.

    Az idei Le Mans-i 24 órás versenyen is versenyben volt a GTE Pro győzelemért a Corvette-tel, mielőtt az LMP2-es pilótával, Francois Perrodóval történt baleset következtében kiesett.

    „Egyszerűen sosem éreztem magam 100%-ig komfortosan a [Formula E] autóval” – mondta Sims a Motorsport.com-nak.

    „Egyszerűen egy kicsit elveszettnek éreztem magam az összes versenynapon. Ami, hogy őszinte legyek, szerintem valószínűleg sokakkal így van.”

    „De visszatérek az endurance versenyzéshez, és ez olyan, mintha egy ismert dolog lenne; sokkal kényelmesebben érzem magam, sokkal magabiztosabb vagyok ott.”

    „És általában úgy tűnik, hogy a teljesítményszintem ebben magasabb másokhoz képest, annál amit itt, az egész szezonban el tudok érni.”

    „Nem fogok éveken át versenyezni, ez nem olyan, mintha a húszas éveim elején lennék vagy ilyesmi. Egyszerűen úgy döntöttem, hogy arra koncentrálok, amit tisztán vezetési és sportszakmai szempontból élvezek” – mondta a 34 éves versenyző.

    „Kár, mert nyilvánvalóan szeretem, amit a Formula E képvisel; nagyon lelkesedem az elektromos autókért és általában a fenntarthatóságért.”

    „Szóval szép lett volna, ha sport szempontból is jobban illik hozzám a dolog, de szembenéztem a valósággal, és most itt az ideje, hogy én magam is változtassak.”

    Nem dőlt még el, hol folytatja

    Sims hozzátette, hogy egyelőre nem dőlt el semmi a hosszú távú versenyzéssel kapcsolatban, de elmondta, hogy a saját feltételei szerint döntött úgy, hogy elhagyja a Formula E-t.

    „Még nincs semmi elrendezve a jövő évre; nem arról van szó, hogy sikerült valamit bebiztosítanom, és ez döntött volna; tisztán személyes szempontból hoztam meg a döntést [hogy távozik a Formula E-ből]. Majd meglátjuk, mi történik.”

    „Krábban az IMSA-ban is vezettem, és nagyon élveztem a versenyzést. Teljesen nyitott vagyok mindenféle dologra.”

    „Élvezem a BMW-vel végzett munkámat, amelyet az elmúlt néhány évben elsősorban a Nordschleife környékén végeztem.”

    „Rengeteg verseny van a környéken. Nem feltételezem, hogy bárki listájának élén leszek bármelyikben is, de remélhetőleg még mindig van bennem megfelelő teljesítmény.”

  • Auditól elvált csapat lesz a BMW gyári alakulata

    Auditól elvált csapat lesz a BMW gyári alakulata

    13 éves partneri kapcsolatnak vet véget a belga WRT csapat az Audival, miután egy másik márkától, a BMW-től jobb lehetőséget kaptak.

    A WRT eddig GT3-as programot futtatott a márka autóival amellett, hogy az Endurance Világbajnokság LMP2-es kategóriájában indultak, nem is kis sikerekkel. Tavaly két autójuk végig dominálta Le Mans-t, és csak egy technikai hiba fosztotta meg őket a kettős győzelemtől.

    De egész évben hozták ezt a formát, a WEC és az ELMS (European Le Mans Series) bajnoki címeit is begyűjtötték.

    A Hypercar érára készülve az Audi két gyári pilótáját is alkalmazták Frijns és Rast személyében, az ingolstadti márka azonban visszavonta terveit. Erre reagálva különböző célokat üldözve baráti módon vált el egymástól a két csapat.

    Vélhetően mind a GT3-as bajnokságokban, mind a WEC-ben a BMW autóira vált majd a WRT. Utóbbit csak jövőre, a bajorok Hypercar-programjával egy időben kezdik el. Addig a BMW a tengerentúlon, az IMSA új GTP kategóriájában fejleszti majd az autót a Rahal Letterman Lanigan Racinggel.

    https://500miles.hu/imsa/galeria-a-bmw-hypercarjanak-elso-metereirol/

    „Büszkék vagyunk, hogy egy olyan topcsapat, mint a WRT fogja majd a BMW M Hybrid V8-at Le Mans-ba, és a WEC további versenyeire vinni.” – jelentette ki Franciscus van Meel a BMW M Motorsport első embere.

    A másik oldalról Vincent Vosse csapatfőnök így értékelte a fejleményeket:

    „A WRT-nél mindenki nagyon ezzel a BMW M Motorsporttal kötött új partnerséggel. Megtisztelő, hogy ilyen márkával kötik össze a nevünket, ami ilyen sikereket ért el a múltban.

    13 éve indultunk útjára, és azóta mindig győzni tudtunk, főleg a GT3-as kategóriában és az endurance versenyzésben. Már az elejétől kezdve célunk volt a Le Mans-i 24 órás. Legmerészebb álmainkban pedig pont a WEC kezdődő Hypercar érájában szerepeltünk, ez volt a legnagyobb vágyunk.

    Felkészülésként két éve elindítottuk az LMP2-es programunkat, és rögtön felvettük a fonalat, és sikeresek voltunk, az ELMS és a WEC bajnoki címei mellett kategóriagyőztesek lettünk Le Mans-ban első nekifutásra.

    Az, hogy az LMDh arénába lépjünk egy olyan erős partnerrel, mint a BMW M Motorsport, a következő logikus lépés volt. Nemcsak felvillanyoz minket a kihívás, hanem hálásak vagyunk a belénk vetett bizalomért.”

    Andreas Roos, a BMW M Motorsport másik főnöke kiemelte, a GT3-as programról nem született még végső döntés. A jövő évi tervek az idén bemutatkozó M4 GT3-as autó megjelenését is befolyásolják majd.

    Hiába ugyanis mostani a DTM-es és IMSA jelenlét, ez még változhat a SportsCar365.com szerint.

  • Újabb földrészre terjeszkedhet a WEC

    Újabb földrészre terjeszkedhet a WEC

    A bővítés már biztos, a WEC új fordulóinak helyszíne azonban még nem. Egy Európában lesz, a másikra azonban több jelölt is van.

    A Porsche tulajdonában lévő, felújított Kyalami volt esélyes egy 9 órás versenyre a világjárvány előtt, a motorsport.com szerint azonban egy másik földrész is versenyben van a helyért.

    Az Ausztrália déli részén található új pálya, a The Bend jelezte szándékát, hogy végre nemzetközi verseny rendezzen a Supercars fordulói mellett. Elsőre pedig nem kisebbet néztek ki maguknak, mint az FIA egyik világbajnoksága, a WEC.

    Sam Shahin, a pálya tulajdonosa már a COVID előtt egyeztetéseket folytatott a sorozat vezetőivel, 2019-ben pedig megállapodást is kötöttek. Talán fölösleges kiemelni, terveiket csúnyán áthúzta a szigorú ausztrál szabályozás, most azonban már lazítottak az előírásokon.

    „Sosem rejtettem véka alá, hogy a legjobb eseményeket akarjuk vendégül látni, legyen két vagy négy kerékről.” – hangsúlyozta Shahin.

    „Szinte nyilvános az, hogy a járvány előtt már megegyeztünk az Endurance Világbajnoksággal arról, hogy ide jönnek majd. De a COVID és a logisztikai nehézségek olyan akadályok, amiknek el kellett hárulniuk.

    Nem hiszem, hogy túl nagy kérés lenne. Hihetetlen megtiszteltetés, hogy egyeztethettem velük és vendégül láthattam a szervezőket. Először ők jöttek ide, majd én is voltak náluk kétszer is.

    Számos alkalommal voltam a főhadiszállásukon Európában, és már volt is egyezményünk az asztalon. Erre jön a COVID és mindent keresztülhúz.

    A WEC most már nem úgy néz ki, mint akkor, mások lesznek a szereplők és a hierarchia is, de optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy a WEC-nek van jövője a The Bend aszfaltcsíkján.”

    Az már biztos, a számtalan vonalvezetés közül a 7,7 km-es GT konfigurációt használják majd, ami a Nordschleife mögött a második leghosszabb állandó versenypálya a világon. 2019-ben az Asian Le Mans Series már használta a pályát, ez szolgálna majd a WEC forduló előfutáraként is.

    Az Endurance Világbajnokság ázsiai kistestvére még két versennyel adós a pályának, így jövőre visszatérnek majd Ausztráliába.

    „A WEC anno nagyon lelkes volt, és figyelemmel kísérték az ALMS versenyét. A szervezés és a pilóták is örültek annak, ahogy a The Bend-i 4 órás lezajlott.”

  • Kigurult a BMW is a garázsból, amivel a Le Mans-ban is indulnának

    Kigurult a BMW is a garázsból, amivel a Le Mans-ban is indulnának

    Az IMSA márkái közül már mindenki bejáratta autóját, legutoljára BMW-re került sor. Az is kiderült, hogy a bajorok a Porsche és a Cadillac mintáját követve indulni fognak Le Mans-ban is.

    A Porsche mérföldekkel a többi, 2023-ben Hypercart épító márka előtt áll, de azért már a többiek is ébredezni kezdtek. Amerikában a Cadillac és az Acura, Európában pedig a Vanwall és a Ferrari is bejáratta már autóját.

    Legutoljára az endurance szintérre egyelőre Amerikában érkező BMW maradt, akik eddig tervezési nehézségek miatt csúsztak meg az ütemtervvel. Július 25-én azonban ők is pályára gurultak Varanóban kasznigyártójuk, a Dallara bázisa melletti tesztpályán.

    Bár jövőre még csak a tengerentúlon versenyeznek majd a Rahal Letterman Lanigan Racinggel, egy évvel később már a Endurance Világbajnokságba – és ezzel együtt Le Mans-ba – is terjeszkednek majd.

    „Az LMDh projekt szoros menetrendje miatt mindig az volt a terv, hogy egyszerre csak egy mezőnyben mérettetjük meg magunkat az első évben.” emelte ki Andreas Roos, a BMW M Motorsport első embere.

    „Az IMSA remekül megfelel erre. De középtávon pedig nyilván szerettünk volna két fronton is szerepelni, és kihasználni a WEC és a Le Mans-i 24 órás által nyújtott lehetőséget.

    További európai tesztek vannak tervben, mielőtt szeptemberbe költözne a gyakorlás. „Számos” gyári pilótával terveznek, egyelőre azonban csak Connor De Phillippi és Sheldon van der Linde vezette az autót. Persze a végleges felállást csak később jelentik majd be.

    A BMW projektjének amerikai feléről társoldalunkon, a 500miles.hu-n olvashattok még többet.

  • Olyan jó a Vanwall, hogy még a csapatot is meglepte

    Olyan jó a Vanwall, hogy még a csapatot is meglepte

    Újabb teszten van túl a Vanwall/ByKolles LMH autója, mely bíztató jelekkel szolgál a Hypercar kategóriába vágyó alakulatnak.

    Bár tavaly és idén sem értek oda a WEC rajtrácsára, a brit márkajelet elvileg megszerző készül arra, hogy 2023-ben ott legyenek Le Mans-ban. Eddig a bejáratás után egy kétnapos tesztet teljesítettek Mostban, múlt héten pedig a Lausitzringen mentek, nem is keveset.

    Még magunkat is megleptük. – idézi Colin Kollest a motorsport-total.com. – Az autó csak megy és megy, 40 fokban is. Már vagy 1800 km-t teljesítettünk, és nem volt még egyetlen technikai problémánk sem.

    Több, mint 270 kört tettünk meg, és sok mindent teszteltünk.” – kezdte Boris Bermes, a ByKolles műveleti vezetője a SportsCar365-nek.

    A belső körön történt mindez, így a körszám körül-belül 900 kilométernek felel meg, méghozzá nyári hőségben.

    Sok adatot gyűjtöttünk az aero csomagról és a megbízhatóságról, ami a teszt fő célja volt. Nagyon, nagyon pozitív volt. Mentünk hosszabb és rövidebb etapokat is, de főképp csak a kilométereket akartuk járni.

    Folyamatosan jönnek az alkatrészek tesztelésre. A Lausitzring ilyen szempontból nagyon jónak bizonyult, mert szerdán több, mint 40 fok volt. Csütörtökön 35-ről csökkent 30-ra, úgyhogy nagyon jó, hogy a legnehezebb körülmények között mehettünk.

    Már a motorsport-total.com-nak egy másik pozitívumot emelt ki:

    Most már tudjuk, hogy a hűtőrendszerünk is működik. Ezzel fel vagyunk szerelkezve az olyan helyekre, mint Bahrein vagy Austin.

    Sok idő telt el a két teszt között, de Bermes kiemelte, közben az LMH autó töréstesztjeire és homologizációjára koncentráltak.

    Ezúttal Tom Dillmann ülhetett autóba, aki most először vezette a Vanwall Vanderwellt.

    Nagyon sok kilométert teljesítettünk bármiféle hiba nélkül. Pedig direkt azért mentünk ennyit, hogy előjöjjön valami, de nem történt semmi.

    Így inkább a beállításokkal és a leszorítóerővel kísérleteztünk, és megnéztük, mi a különbség a szimulátorhoz képest. De mindez normális egy új autónál. A fő dolog, továbbra is az volt, hogy minél többet menjünk, 9-től 5-ig meg sem álltunk, csak egy órára, amikor ebédeltem. Ez egy jó kezdet.

    Bermes kiemelte, az év végéig szinte minden hónapban tesztelni fognak, ezen a héten folytatják, Oschersleben lesz a helyszín.

  • Így néz ki igazán a Ferrari Hypercarja kiszínezve

    Így néz ki igazán a Ferrari Hypercarja kiszínezve

    A Ferrari eddig csak rejtőfestéssel járatta meg autóját Fioranóban, egy grafikai tervező azonban kielemezte a képeket, és elkészítette a jobban látható verziót.

    Daniel Hounsell munkája alapján már jobban láthatók az olasz márka LMH autójának egyedi tulajdonságai is, mint a fekete-fehér gúnyával.

    A cápauszony mögött megbújik a kettős hátsó szárny, előtte pedig a cockpit tetején további légterelők találhatók. A légbeömlő elég nagynak tűnik, de persze pontos adat erről nincs, mennyire. Főleg a többi autóhoz képest nem tudni, mekkora is valójában.

    Továbbá az oldaldoboz egy elemet alkot a kerekeket körülvevő borítással, nem különül el úgy, mint a vetélytársaknál.

    A motorborításon pont a kerekek fölött pedig további nyílások találhatók, ami ugyan nem egyedi jelenség, azonban eltér a többi gyártó megoldásától.

    Ferrari Hypercar autója még nem kapott nevet, és a pilótákat sem nevezték meg. Az azonban biztos, az AF Corse indítja majd a két autót. És a gyár kommunikációja alapján nagy valószínűlséggel a jelenlegi GT program pilótái ülnek majd bele.

  • Alonso új szerződése már Le Mans-ról (is) szólhat?

    Alonso új szerződése már Le Mans-ról (is) szólhat?

    A kétszeres Le Mans-i győztes és WEC bajnok Fernando Alonso az endurance új érájában is ott lehet a rajtrácson.

    Bár az F1-be való visszatérése óta nem volt számára téma a királykategórián kívül semmi, az Alpine 2024-ben induló LMDh programjával lenne lehetősége újra kipróbálni magát a hosszútávú versenyeken.

    Az Alpine jelenleg is indul a Hypercar kategóriában egy LMP1-es autóval, amíg el nem készül az új szabályok szerint épített autójuk. Ironikus módon a Toyota kiesései miatt vezetik a bajnokságot is.

    A francia márka ezenkívül csak az F1-ben van jelen, onnan érkezhet egyik pilótájuk is. Az idei Forma-1-es pilótakeringő egyik nagy kérdése ugyanis az, hol kap majd helyet az Alpine juniorja, Oscar Piastri.

    Logikusan amennyiben Alonso visszavonul, az ő helyén, azonban nem úgy tűnik, hogy ez lesz a helyzet. A spanyol új szerződése körüli tárgyalások viszont már az F1-en túli lehetőségeket is magukban foglalják.

    „Ez mindig része volt a megbeszéléseknek, még tavaly is, amikor hosszabbítottunk.” ismerte el Laurent Rossi, az Alpine első embere.

    „Számunkra Fernando nemcsak a sport, hanem a Renault-csoport legendája is, egy igazi bajnok. Mindig lesz számára egy ülésünk az LMDh-ban, már aznap, amikor úgy dönt, hogy vált. Szóval ez nyilván része a tárgyalásoknak.

    Már a programról való döntést is úgy hoztuk meg, hogy figyelembe vettük őt is.”

    Rossi azt is kiemelte, szerinte Piastri sem marad F1-es ülés nélkül jövőre, junior társainak viszont ugyanúgy mentőövet adhat a Le Mans-i program.

    „A tartalékpilóta szerepe nyilván egy ilyen [szerep, amit a juniorok betölthetnek az F1 előtt]. De nemsokára az LMDh is elérhető lesz nekik.

    Úgy érzem, ezzel kezeljük majd az előző pár évben beáramló tehetséget, és rengeteg jó pilótánk lesz, de kevesebb ülésünk. Ezt szeretnénk és fogjuk is csinálni.”

  • Így nézhet ki az első mezőny az új Hypercar gyártókkal

    Így nézhet ki az első mezőny az új Hypercar gyártókkal

    2023-ban robbant nagyot a WEC legmagasabb kategóriája, ugyanis nem kevesebb, mint három Hypercar gyártó biztosan érkezik az új LMDh autókkal.

    A jelenlegi állás

    Két Toyota, itt kezdődik a sor, ehhez kétség sem férhet. Aztán két Peugeot, hiszen Monzában már bemutatkoztak.

    Az Alpine továbbra is szabadkártyát kapott, hogy a LMP1-es autóval induljanak még a 2023-es szezonban. Utána viszont a saját – közben elkészülő – LMDh autójukat használják majd.

    A Glickenhaus pénzügyi gondokkal küzdve egy autót legalább néhány versenyen biztosan indítana, kérdés addig találnak-e befektetőt. De mivel két autójuk van raktáron – amennyiben a Cadillac új LMDh programja nem veszi el tőlük két pilótájuk szolgálatait is – azt is beizzíthatják a Le Mans-i 24 órás erejéig.

    Az újak

    Rajtuk kívül a nemrég pályára guruló Ferrari képviseli majd az LMH szabályrendszert, a teljes mértékben a gyártók által épített autók kategóriáját. Két autót indítanak majd, amibe az GT-program pilótáit ültetik majd.

    Ami a jövőre bemutatkozó LMDh-kat illeti (közös hibrid rendszerrel és egységesebb karosszériával), az amerikai márkák közül kettő jelezte részvételét. A Cadillac (a Chip Ganassi Racinggel) és a Porsche (két gyári és legalább egy privát autó formájában) érkezik majd a mezőnybe.

    https://500miles.hu/imsa/akar-10-autos-mezony-is-lehet-az-imsa-elso-lmdh-eveben/

    Rajtuk kívül a ByKolles csapat már régóta készen áll az autójával, azonban különböző okok miatt eddig már két szezonról maradtak le. Bár a csapat már kész tényként kezeli, hogy megszerezték a Vanwall név használatát, az ügy jogi útra terelődött, és korántsem biztos, hogy 2023-ban ott lesznek majd a rajtrácson.

    Ha ez nem lenne elég, megjelentek a pletykák, hogy egy újabb alig ismert márka, az Isotta Fraschini is jövőre tervezi a mezőnyben indítani a Hypercar-ját.

    2024-es lehetséges bővülés

    A fent említett Alpine LMDh elkészülése mellett a Lamborghini ígérte magát egy évvel később a vetélytársakhoz képest, ők rögtön érdeklődésüket fejezték ki az Atlanti-óceán mindkét oldala iránt.

    Mind a Peugeot, mind a BMW 2024-ben kezdenék el kiszolgálni leendő ügyfélcsapataikat az Endurance Világbajnokságon, így ezen a fronton is várható bővülés.

    A DailySportsCar szerint a bajor márka a gyári programját kiterjesztené majd Európára is, A folyamat ott akadt el, hogy a sok ajánlat közül nem tudtak dönteni, ezért nem volt még bejelentés.

    A várható 2023-es mezőny

    Tíz autó tehát már biztosan lesz, de nem kizárt a másfélszer ennyi sem. Csakúgy, mint az IMSA új GTP kategóriájának esetében sem, ahol LMDh autók indulhatnak.

    Gyártó Csapat Típus
    🇯🇵 Toyota
    Toyota Gazoo Racing
    LMH
    Toyota Gazoo Racing
    🇫🇷 Peugeot
    Total Peugeot
    LMH
    Total Peugeot
    🇮🇹 Ferrari
    🇮🇹 AF Corse
    LMH
    🇮🇹 AF Corse
    🇩🇪 Porsche
    🇺🇸 Team Penske
    LMDh
    🇺🇸 Team Penske
    🇬🇧 JOTA
    🇺🇸 Cadillac 🇺🇸 Chip Ganassi Racing LMDh
    Még nem biztos autók
    🇩🇪 Porsche ? LMDh
    🇺🇸 Glickenhaus
    Scuderia Cameron Glickenhaus
    LMH
    Scuderia Cameron Glickenhaus
    🇬🇧 Vanwall 🇩🇪 ByKolles LMH
    🇮🇹 Isotta Fraschini ? ?
  • Naptárbővítéssel reagál a WEC a több Hypercar gyártóra

    Naptárbővítéssel reagál a WEC a több Hypercar gyártóra

    A WEC főnöke, Frédéric Lequien néhány érdekes részletet osztott meg a jövő évi versenynaptárral kapcsolatban, ami az új Hypercar gyártók miatt is fontos változást tartalmaz.

    A Covid miatt hat fordulóra csökkent az Endurance Világbajnokság, a szervezők ezt folyamatot próbálják kívánják visszafordítani. Két versennyel bővítenék a menetrendet, egyet pedig direkt már az idei tapasztalatokat felhasználva illesztenének be a naptárba.

    Lequien a motorsport.com-nak nyilatkozva arról beszélt, az év első felében egy európai verseny lenne „praktikus” a WEC szempontjából. A Le Mans-i 24 óráson való részvételhez ugyanis legalább egy versenyen előtte részt kell vennie a gyártóknak.

    Idén a Peugeot megcsúszott a fejlesztéssel, és sem Sebringben, sem a következő versenyen Spában nem tudtak rajthoz állni. Ezzel pedig lecsúsztak az évad legfontosabb versenyéről.

    Ugyan nem segített volna rajtuk, de Lequien egy extra áprilisi versennyel készülne az idei versenynaptárhoz képest, hogy eggyel több megmérettetéssel segítse az új Hypercar gyártókat a Le Mans-ra való felkészülésben.

    A 6 órás verseny helyszíne még korántsem tisztázott. Jelenleg talán a legjobb jelölt Portimao lenne, a 2021-es idénynyitónak is otthont adó pálya.

    Amennyiben a szállítási nehézségek és a Formula E-vel közös, ütközéseket elkerülni törekvő egyezmény megengedi, a nyolcadik verseny Európán kívül lenne. Legutóbb Austin és Interlagos adtak otthont WEC versenynek, de a járvány előtt egy Kyalami futam is tervben volt a világbajnokság számára.