Kategória: Endurance

  • Történelmi lépés a Ferraritól: Gyári női pilótát szerződtettek

    Történelmi lépés a Ferraritól: Gyári női pilótát szerződtettek

    Jelentős lépésre szánta el magát a Scuderia Ferrari. Az olasz autógyártó ugyanis Lilou Wadoux személyében először igazolt nőt a gyári csapatába.

    A 21 éves francia versenyzőnő leginkább az elmúlt másfél évben került az autosport rajongók figyelmének középpontjába. 2021-ben, az Alpine Elf Cup márkakupában a férfiak között az összetett harmadik helyén végzett, emiatt az Alpine lehetőséget kapott, hogy részt vehessen a WEC tesztjén. Ahol szintén letette a névjegyét, ennek köszönhetően tavaly az LMP2-es Richard Mille Racing Team színieben teljesíthette az első tejes évét a hosszútávú világbajnokságban.

    Európa szerte nagy tehetségnek tartott Wadoux személyében a Ferrari igencsak jól igazolt. A tervek szerint idén is a WEC-ben fog indulni, de kategóriát váltva, a Rihcard Mille által támogatott AF Corse csapattal a GTE AM-ban fogja vezetni a Ferrari 488 GTE-t.

    Újabb tabudöntögető a WEC-ből: nem érdekel, fiú vagyok-e vagy lány

    Noha a tavalyi évhez képest nem prototípus autókkal, hanem GT autókkal kell versenyeznie, mégis azzal, hogy gyári pilótává vált, rengeteg lehetőség nyílt ki előtte. A Ferrari 50 év után tér vissza idén a sportautózás elitjébe olyan nevekkel, mint Antonio Giovinazzi. Wadoux számára tehát kinyílt egy igen komoly esély, hogy egyszer a hiperautó pilótája is lehessen, mivel a Ferrari előszeretettel választ házon belül. Ráadásul tapasztalata is van, hiszen a Toyota hiperautóját már tesztelhette tavaly Bahreinben.

    „Gyári versenyzővé válni egy valóra vált álom és egy hatalmas felelősség is egyben. A kemény munka azonban mindig kifizetődik, mindent megteszek azért, hogy megháláljam a bizalmat, akik már a kezdetektől fogva hittek bennem. Ez a szerződés egy fontos fejezet a karrieremben, készen állok arra, hogy minden beleadjak és a világ leghíresebb márkáját képviseljem.” – fogalmazott Wadoux.

  • Magnussen műtétre vár egy ciszta miatt, kihagyhatja Daytonát

    Magnussen műtétre vár egy ciszta miatt, kihagyhatja Daytonát

    A Haas dán Forma-1-es versenyzője, Kevin Magnussen azt tervezte, hogy még ebben a hónapban részt vesz a Daytona 24 órás versenyen. Ez azonban veszélybe került egy kézműtét miatt.

    Úgy volt, hogy Magnussen csatlakozik édesapjához, Janhoz és az MDK Motorsports csapattulajdonosához, Mark Kvamme-hoz, hogy egy GT3-as Porschét vezessen az IMSA SportsCar Championship nyitóversenyén.

    De a 2023-as F1-es szezon előtt felfedezett, műtétet igénylő ciszta miatt most valószínűleg ki kell hagynia a január 28-29-i versenyt.

    „Fájt a csuklóm, ezért elmentem az orvoshoz, hogy megvizsgálják, és találtak egy cisztát, amit most el kell távolítani, hogy készen álljak az F1-es szezonra” – magyarázta Magnussen.

    „Ez egy ártalmatlan beavatkozás, de utána valószínűleg néhány hétig pihennem kell.”

    „Meg kell várnom, mit mond az orvos, de nem valószínű, hogy Daytonában versenyezhetek.”

    A Haas csapat is tájékoztatva lett a történésről, és várja, hogy Magnussen teljes erőbedobással álljon majd rajthoz” már a szezon előtti teszteléseken is. A szezon előtti tesztre február 23-25-én kerül sor. közötti bahreini teszteléssel megkezdődik.

    Kvamme azt mondta, hogy „Kevin F1-es menetrendje a legmagasabb prioritást élvezi”, de ha nem kap orvosi engedélyt Daytonára, akkor az MDK és Magnussenék „találnak majd egy másik lehetőséget, hogy együtt versenyezzenek”.

    Magnussen: Nem biztos, hogy puszipajtások leszünk Hülkenberggel

  • Korábbi Forma-1-es pilótával vág neki a Hypercar-projektnek a Ferrari

    Korábbi Forma-1-es pilótával vág neki a Hypercar-projektnek a Ferrari

    A Ferrari hivatalosan is bejelentette, milyen pilótákkal vág neki a 2023-as WEC szezonnak a Hypercar kategóriában.

    Két autót indítanak, az 50-est, illetve az 51-est, előbbi épp azt jelzi, hogy ennyi éve már, mióta a Ferrari legutóbb a sportautózás csúcsán versenyzett.

    Az 50-es autó legénységét Antonio Fuoco, Miguel Molina és Nicklas Nielsen alkotják. Előbbi két versenyző már bizonyított csapattársként, tavaly ők nyerték meg a bahreini 8 órás versenyt a GTE Pro kategóriában. Nielsen is a Ferrari színeiben versenyzett a WEC-ben, tavaly például az LMP2-ben.

    Az 51-es autó felállását ezzel szemben Alessandro Pier Guidi és James Calado mellett a Forma-1-ben is éveken át versenyző Antonio Giovinazzi alkotja.

    Calado és Pier Guidi párosa a múltban sikert sikerre halmozott a GTE Pro kategóriában, már háromszor is megnyerték a bajnokságot, sőt az utóbbi kettő is az övék lett. A melléjük érkező Giovinazzit pedig talán nem kell bemutatni, aki 2019 és 2021 között három teljes szezont húzott le a Forma-1-ben az Alfa Romeónál. Az olasz emellett az endurance versenyzésbe is belekóstolt már a 2018-as Le Mans-i versenyen, ám a mostani lesz az első teljes szezonja. A szóbanforgó szerepe mellett viszont marad a Ferrari Forma-1-es csapatának tartalékpilótája is.

    Visszatért a Ferrari – bemutatták Le Mans-i gépüket

  • Fittipaldi csatlakozik a JOTA-hoz az LMP2-es kategóriába

    Fittipaldi csatlakozik a JOTA-hoz az LMP2-es kategóriába

    Pietro Fittipaldi eddigi Forma-1-es karrierje úgy tűnik, hogy mindössze két nagydíj marad, mivel a Haas F1 Team tartalékversenyzője állandó helyet remél a világ legígéretesebb versenysorozatában, de most ismét be kell érnie egy másik szériával, mivel a 2023-as FIA hosszútávú világbajnokságán csatlakozik a JOTA-hoz, az LMP2 osztály regnáló bajnokához.

    Fittipaldi korábban versenyzett már a WEC-ben, de nem rendszeresen. A 2022-es Le Mans-i 24 órás versenyen az Inter Europollal indult, a 2018-19-es idényben pedig egy rövidebb programja volt a DragonSpeed LMP1-es csapatával. A Spa-Francorchamps-i nyitófutam edzése közben eltörte a lábát.

    Az alkalmi vezetés időszakának azonban úgy tűnik, hogy vége. A JOTA alakulata, amely jelenleg a regnáló LMP2 bajnok, leszerződtette a brazilt a következő szezonra. Fittipaldi az idény során mind a hét futamon rajthoz áll majd, kezdve a márciusi 1000 Miles of Sebringgel.

    Az azonban még nem ismert, hogy a brazil marad-e a Haas teszt- és tartalékpilótája, ennek megerősítése hamarosan várható.

    Fittipaldi: Fáj, hogy lemaradtam a Haas üléséről

     

     

  • Valentino Rossi helyet kapott a BMW gyári csapatánál

    Valentino Rossi helyet kapott a BMW gyári csapatánál

    A MotoGP élő legendája, Valentino Rossi a családi feladatai mellett a BMW gyári csapatnál is szerepelni fog a WRT-nél a GT World Challenge Europe-ban.

    A kilencszeres világbajnok már az idei szezonban is kipróbálhatta magát a sorozatban a WRT csapatával különböző hosszú távú és sprintversenyeken is egyaránt. A WRT csapata azonban 2023-ban már nem az Audi, hanem a BMW oldalán fog majd versenyezni és az istálló már azt is bejelentette, hogy Rossi is ott lesz majd a pilótáik között a Dubai-i 24 órás verseny folyamán.

    Ez azonban még nem minden az olasz legenda számára, ugyanis a német márka bejelentésében az is benne van, hogy Rossi a jövőben akár a különböző kategóriákban használt M-es autóikat is tesztelheti majd. Ebből pedig az szűrhető le, hogy Rossi az IMSA-ba is belekóstolhat majd idővel, ahol a BMW M Hybrid V8-as LMDh autójának volánja mögött bizonyíthatja tehetségét.

    „Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a BMW versenyzői programjához, ez egy remek lehetőség a számomra” – nyilatkozta Rossi, aki a tavalyi szezon végén vonult vissza a MotoGP-ből. – Tavaly kezdtem el csak igazán komolyan foglalkozni a versenyzéssel a WRT csapatával, és nagyon örülök, hogy a BMW M Motorsport lesz az új partnerük.”

    „Már kétszer is volt lehetőségem tesztelni a BMW M4 GT3-at és mindkét teszt során nagyon jól éreztem magam az autóban ülve. Szerintem versenyképesek lehetünk a következő szezonban. A BMW M Motorsportnak köszönhetően 2 olyan rutinos versenyző mellett versenyezhetek majd, mint Augusto Farfus és Maxime Martin. Sokat kell még tanulnom, de remélem, hogy ez menni fog a számomra és sikeresek leszünk majd.”

    A müncheni márka motorsport főnöke, Andreas Roos „élő legendának” nevezte Rossit a 2 keréken elért sikerei miatt, de szerinte „már 4 keréken is bizonyította a nagyszerű versenyzői képességeit”.

  • Verstappen szívesen kalandozna, de nem tud

    Verstappen szívesen kalandozna, de nem tud

    Max Verstappen fantáziáját nagyon mozgatja a Le Mans-i 24 órás verseny, ám a hosszú versenynaptár miatt nincs lehetősége kipróbálnia magát más kategóriákban.

    A holland pilóta nem csak a Forma-1-ért rajong, a legendás Le Mans-i verseny és az amerikai Daytona futam is a tervei között szerepel. Mindemellett az online világban is megméretetti magát a Team Redline oldalán. Ám számításait az egyre bővülő versenynaptár egyelőre keresztülhúzza.

    A tervek szerint jövőre 24 állomása lesz a szezonnak, bár a Kínai Nagydíj helyére még nem jelentettek be új versenyt. Így Verstappennek egyre kevesebb ideje marad az egyéb tervei megvalósítására.

    „Vonz a Le Mans és a Daytona, valamikor jó lenne megcsinálni. Ám a Forma-1-ben 23 futam van, és a Le Mans-i 24 órás verseny mindig versenyhétvégére esik. A mostani terveim között az szerepel, hogy négy napot otthon legyek, mivel nagyon sokat vagyunk úton. Már nagyon várom ezt az időszakot.” nyilatkozta Verstappen.

  • Verstappen két-három éven belül már az F1-en kívül versenyezne

    Verstappen két-három éven belül már az F1-en kívül versenyezne

    Az idén kétszeres világbajnokká váló Max Verstappen szerződése 2028-ig szól a Red Bull Racinggel, azonban a holland kifejezte érdeklődését más szériák, de különösen az endurance versenyzés irányába.

    Verstappen két-három éven belül kipróbálná magát a hosszútávú versenyzésben is, édesapja, Jos oldalán.

    A Red Bull versenyzője szerződése lejártakor 31 éves lesz, viszont ahogy már többször, most is hangsúlyozta, hogy nem lesz már ott a Forma-1-ben annyi idősen, mint például Alonso.

    „A Forma-1-ben biztosan nem, valahol máshol, ki tudja” – idézi a Viaplay a hollandot. „De valamikor mindenképpen szeretnék endurance versenyen indulni. Talán még néhány év, mondjuk két-három év, mielőtt ezt megtenném.”

    Verstappen persze nem véletlenül sürgeti ennyire a dolgot, ugyanis az édesapja mellett versenyezne nagyon szívesen: „Kezd túl öreg lenni, és én vele akarom csinálni!”

    Verstappent lenyűgözi Alonso

    Habár Verstappen nem tervez túl sokáig versenyezni, azt egészen lenyűgözőnek tartja, hogy Alonso még a 40-es éveiben is ilyen motivált.

    „Még mindig gyors és még mindig motivált” – magyarázta Verstappen. „Minden alkalommal, amikor beszélgetek vele, olyan, mintha egy 30 éves emberrel beszélgetnék, aki még mindig a karrierje közepén jár. Imádja. Ezért csinálja.”

    Alonso egyébként már kipróbálta magát az endurance versenyzésben, sőt szép sikereket is elért. Megnyerte a Daytona 24-órásat, illetve Le Mans-ban is kétszer állhatott a dobogó tetején. Mivel nagyon tisztelik egymást Verstappennel, Alonso még azt is felajánlotta nemrégiben, hogy egyszer elindulhatnának egy csapatban a Le Mans-i versenyen.

    Verstappen: Akkor sem használok többé p*ncipárnát

  • Az orosz Nikita Mazepin jövőre újra pályára lép

    Az orosz Nikita Mazepin jövőre újra pályára lép

    A hírek szerint Nikita Mazepin arra készül, hogy februárban visszatér a pályaautózáshoz.

    Az orosz, akit a Haas az ukrajnai konfliktus és Putyin-közeli édesapja valamint szponzora miatt tett ki a csapatból, novemberben kategóriagyőzelmet aratott az orosz Silk Way Rally-n.

    Az Endurance-Info szerint a 23 éves versenyző februárban visszatér az aszfaltra és az Asian Le Mans Series bajnokságban versenyez majd. Mazepin a hírek szerint az új 99 Racinghez csatlakozik a februári két endurance versenyen: az első Dubajban, a második Abu Dhabiban lesz.

    Mazepin egyelőre nem erősítette meg a hírt.

    „Azt tervezem, hogy Oroszországon kívül egy új szakágban fogok versenyezni” – mondta korábban a Championatnak.

    „Remélem, hogy januárban lehet majd erről konkrétabban beszélni”.

    Azt azinban cáfolta, hogy a következő vállalása a Dakar-rali lenne.

    „Túl nehéz” – mondta. „Rengeteg probléma van ott, és egyszerűen nincs értelme mindet felsorolni”.

    A 23 éves versenyző továbbra sem zárja ki egy esetleges Forma-1-es visszatérés lehetőségét.

    „Az volt a tervem, hogy idén jobban teljesítek, mint Mick (Schumacher)” – mondta Mazepin. „De igazán nem szeretem ezeket a beszélgetéseket, amikor feltételezett dolgokról kell beszélni.”

    „De ha megnézzük a barcelonai tesztelés utolsó napját, az utolsó napomat a Forma-1-ben, gyorsabb voltam nála. Vajon ez az egész szezonban működött volna?”

    „Remélem, hogy a jövőben mindent a helyére tudok tenni” – tette hozzá.

    Mazepin közölte Vettelékkel, hogyan válnak majd depresszióssá

  • Katar már a foci „világközpontja”, a következő cél a motorsport

    Katar már a foci „világközpontja”, a következő cél a motorsport

    Katar ad majd otthont egy hatórás hosszútávú futamnak, amely megnyitja a 2024-es szezont az Endurance Világbajnokság (WEC) szezonjában. 

    „A 2024-es szezont itt, Katarban nyitjuk meg. Ez egy hatórás formátum lesz” – mondta Frederic Lequien, a Le Mans Endurance Management vezérigazgatója.

    A verseny pontos időpontját azonban még nem határozták meg.

    A WEC-es megállapodás tovább bővítíi Öböl menti arab állam szerepét a nemzetközi porondon, beleértve a motorsportot, hiszen Katar 2023-tól kezdődően 10 éven át évente rendez majd Forma-1-es futamot.

    Katar azt reméli, hogy a december 18-án záruló labdarúgó-világbajnokság után így még tovább bővítheti a sportturisztikai rendezvények kínálatát.

    „Mi vagyunk a labdarúgás világközpontja. Biztosítani akarjuk az itteni kollégáinkat, hogy az autósportban is mi leszünk az első számúak” – mondta Akbar Al Baker, a Qatar Airways és a Qatar Tourism vezérigazgatója.

    Katar azt tervezi, hogy „modernizálja” a Losail pályát, ahol a hatórás hosszú távú versenyre is sor kerül majd.

    Wolff: A közösségi médiában nem lehet elrejteni a Közel-Kelet problémáit

  • Visszatér Európába Grosjean, és 2024-től ebben a szériában fog versenyezni

    Visszatér Európába Grosjean, és 2024-től ebben a szériában fog versenyezni

    A korábbi Forma-1-es versenyző Romain Grosjean 2024-től a Lamborghini új LMDh prototípusával fog versenyezni.

    A 179 F1-es indulással rendelkező veterán jövőre csatlakozik az olasz gyártó szerződtetett pilótáinak sorához. Kulcsszerepet játszik majd az FIA World Endurance Championship és az IMSA WeatherTech SportsCar Championship versenyautójuk fejlesztésében. Ugyanakkor a gyári Iron Lynx csapattal egy nem teljes szezonos GT-versenyprogramot is vállal. Grosjean az LMDh tesztelése és egyéb szerepek mellett 2023-ban egy Iron Lynx Lamborghini Huracan GTE EVO2 volánja mögött lesz, és egy újabb IndyCar-szezont fog eltölteni az Andretti Autosporttal.

    A francia, aki Mirko Bortolotti és Andrea Caldarelli után a Lambo LMDh program harmadik bejelentett pilótája, 2024-ben versenyülést kap az LMDh-ban. Ekkor az Iron Lynx a testvércsapattal, a Prema Engineeringgel közösen a WEC-ben és az IMSA-ban is indít egyet-egyet az új autók között.

    Romain Grosjean
    Fotó: Michele Riccomini/Lamborghini Media

    Lamborghinivel és az Iron Lynxszel debütál az a jövő hónapban megrendezésre kerülő Rolex 24 at Daytona IMSA sorozat nyitóversenyén. Itt Bortolottival és Caldarellivel osztozik a GT Daytona Pro osztályban. Várhatóan márciusban a Sebring 12 órás és októberben a Road Atlanta-i Petit Le Mans versenyen is indul a csapattal.

    A Lamborghini még nem árulta el, hogy Grosjean a WEC-ben vagy az IMSA-ban, esetleg mindkettőben fog-e versenyezni az LMDh-ban. Grosjean a Motorsport.com-nak ennyit árult el a jövőbeni terveiről:

    „Számomra hihetetlen, hogy a Lamborghinit képviselhetem, különösen most, hogy az endurance egy olyan kategóriává vált, ahol ennyi gyártó van. A tárgyalás, ami miatt aláírtam a Lamborghinivel, igen gyors volt: egy telefonhívás Giorgio Sannával, a Lamborghini Squadra Corse vezetőjével, két-három e-mail, és máris elégedettek voltunk, és mindenben megegyeztünk. Mivel a Lamborghini egy ennyire sikeres márka, remélem, hogy a jövőben jól fogunk teljesíteni.”

    Romain Grosjean
    Fotó: Michele Riccomini/Lamborghini Media

    Sanna úgy jellemezte Grosjeant, mint „egy olyan pilóta, aki hatalmas tapasztalattal rendelkezik a különböző kategóriákban”. Kifejtette, hogy az új szerződtetettje „nagy értéket fog hozzáadni a GT3-as programunkhoz, de ami még fontosabb, az LMDh autónk fejlesztéséhez”. Grosjean kifejtette, hogy az észak-amerikai GT-program segít neki felkészülni a két év múlva kezdődő LMDh versenyzésre. Grosjean, aki 2010-ben egy Matech Ford GT1-essel versenyzett egy rövid szezont a FIA GT1 világbajnokság versenyein és a Le Mans-i 24 óráson, így fogalmazott:

    „A Huracannal szerzett tapasztalatok arra fognak szolgálni, hogy jártasságot szerezzek és megértsem az Egyesült Államokban az endurance-t. Ismerem Le Mans-t, ismerem Spát, de nem ismerem Daytonát, Sebringet és a Petit Le Mans-t. Fontos lesz így kezdeni, hogy felépítsem a kapcsolatot az alakulattal és a csapattársaimmal.”

    A Ligier Automotive-val közösen fejlesztett Lamborghini LMDh jövő tavasszal debütál.

    Az Iron Lynx jövő évi GT-programja a Huracannal a négy IMSA hosszútávú versenyt foglalja magában Daytonában, Sebringben, Watkins Glenben és Road Atlantában, valamint egy próbát a GT World Challenge Europe Endurance Cupban.

    Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel