Kategória: Endurance

  • Vettel leküzdhetetlen vágyat érzett a Porsche-teszt iránt, de a csapat is sokat tanult tőle

    Vettel leküzdhetetlen vágyat érzett a Porsche-teszt iránt, de a csapat is sokat tanult tőle

    Sebastian Vettel elégedetten nyilatkozott új tapasztalatairól, miután teljesítette első etapjait a Porsche 963 hiperautójában a csapat aragóni tesztjén.

    A Hosszútávú Világbajnokság szezonnyitóját megnyerő csapat 36 órás tesztre utazott a spanyolországi Motorland Aragónra, amely azon kevés európai pályák egyike, ahol az éjszakai vezetésre is nyílik lehetőség. A teszten összesen nyolc versenyzővel vett részt a Porsche Penske. Vettel a keddi nap végén nyilatkozott, miután négy etapban összesen 118 kört, 581 kilométert tett meg a Porschéval.

    „Természetesen a motorsportok több szakágán is rajta tartom a szemem, és sok versenyzőt ismerek, akik aktívak a WEC-ben és Le Mans-ban. Egy ponton a kíváncsiságom akkorára dagadt, hogy kedvet kaptam hozzá, hogy magam is kipróbáljam, a Porsche pedig megadta nekem a lehetőséget, hogy vezethessem a jelenlegi hiperautóját, a 963-at” – mondta a német a Porsche közleményében.

    Vettel Porsche
    Fotó: Porsche Motorsport

    „Az üléspróba, a szimulátorozás és a Weissachban megtett első körök után máris jó érzéseim voltak. Itt Aragónban is élvezetes volt vezetni a Porsche 963-at, de persze először sok mindenhez hozzá kellett szoknom és fel kellett vennem a ritmust. A vezetési élményt már csak az is szokatlanná teszi, hogy itt tető van a fejem felett, emellett másmilyen gumikkal és nehezebb autóval kell boldogulni. A Porsche gyári versenyzői nagyon segítőkészek voltak, és elmagyarázták az autó trükkjeit, ami megkönnyítette a dolgom.”

    Jonathan Diuguid, a csapat ügyvezető igazgatója szerint a teszt nemcsak Vettel, hanem a Porsche számára is hasznos új tapasztalatokkal szolgált.

    „Különleges lehetőség a csapat számára, hogy Sebastian Vettel itt van velünk. Rengeteg tapasztalata van a hibrid rendszerekről és a nagy teljesítményű versenyautókról, az autóról és a rendszereinkről adott sajátos visszajelzései pedig értékesek számunkra. Örülünk, hogy itt van. Mosolyogva szállt ki az autóból, ami jó jel” – mondta a szakember.

    Vettel Porsche
    Fotó: Porsche Motorsport

    Arról egyelőre nem beszélnek a felek, hogy lesz-e folytatása Vettel és a Porsche együttműködésének, noha kézenfekvő és közkedvelt elmélet, hogy a négyszeres F1-es világbajnok akár már az idei Le Mans-i 24 óráson is vezethetné a csapat harmadik autóját. Ezt a sejtést erősítheti, hogy a Porsche elhalasztotta az Le Mans-ban indítani tervezett extra autó pilótafelállásának bejelentését.

  • Vettellel a volánnál megkezdte Le Mans-i felkészülését a Porsche

    Vettellel a volánnál megkezdte Le Mans-i felkészülését a Porsche

    Aragóni 36 órással gyakorol a Le Mans-i 24 órásra a Porsche WEC-csapata, két vendégpilótát is meghívva az autóiba, akik közül az egyik a négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel.

    Mint azt a német márka pár napja már felfedte, Vettel is részt vesz a tesztjükön, amit a spanyolországi Motorland Aragón versenypályán tartanak, méghozzá másfél napon keresztül egyhuzamban. Bár a WEC naptárában két futam még hátravan az aranybetűkkel beírt június 15-16-i hétvégéig, ez a teszt kimondottan a Le Mans-i 24 órásra való felkészülés jegyében telik.

    A pályán ott van a Porsche Penske két autójának összesen hat pilótája, Michael Christensen, Frédéric Makowiecki, Matt Campbell, Kévin Estre, André Lotterer és Laurens Vanthoor, rajtuk kívül pedig két további meghívott versenyző: a DTM tavalyi bajnoki címét egy Porsche 911 GT3 R volánjánál megnyerő Thomas Preining, valamint a négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel, aki 2022 végi visszavonulása óta nem versenyzett, csak néhány bemutatóesemény alkalmával ült versenyautóban.

    Vajon a teszten való részvétel az előjele annak, hogy Vettel akár már az idei Le Mans-i 24 óráson is rajthoz állhat? A csapat egyelőre nem beszél erről, viszont vannak árulkodó jelek, amelyek afelé mutathatnak, hogy legalábbis zajlik a mérlegelése ennek a lehetőségnek. Az Auto Motor und Sport szerint Vettel éjszakai műszakot is kap majd a teszten, a Porsche pedig elhalasztotta a Le Mans-ban indítani tervezett harmadik autója pilótafelállásának bejelentését – amit eredetileg március 28-ra tűzött ki.

    A WEC 2024-es szezonját a Porsche kezdte a legjobban a hiperautók között induló kilenc gyártó közül, hiszen az Estre, Lotterer, Vanthoor trió #6-os autója nyerte a katari 10 órás nyitányt.

  • Vettel Porschét tesztel – közeleg a visszatérés?

    Vettel Porschét tesztel – közeleg a visszatérés?

    A Porsche hivatalosan is bejelentette, hogy Sebastian Vettel ki fogja próbálni a WEC-ben használt sportautójukat, a 963-ast. A német négyszeres világbajnok a Spanyolországban található Motorland Aragón versenypályán tesztelheti majd az autót és a vezetési képességeit.

    Vettel még a 2022-es szezon végén vonult vissza a Forma-1-ből, hogy több időt tölthessen együtt a feleségével és három gyermekével, valamint jobban tudjon koncentrálni a környezetvédelmi tevékenységeire is. A német kiválóság a 2022-es Abu-dzabi Nagydíj óta nem nagyon ült versenyautóban: a Bajnokok Tornáján kívül még a Nordschleiffén parádézott az egykori Red Bulljában, amivel az F1-es világbajnokságot is meg tudta nyerni 2011-ben.

    Vettel – aki az autót már huzamosabb ideje próbálgatta a szimulátorban – a stuttgarti márka Le Mans-i 24 órás versenyre való felkészülésében fog segédkezni a 36 órás teszten, amit Aragónban fognak megtartani.

    „Már nagyon várom, hogy kipróbálhassam a Porsche 963-at – ismerte el Vettel a bejelentést követően. – Egy korábbi alkalommal már volt szerencsém megtapasztalni az autót Weissachban. Mindig is figyelemmel követtem más kategóriákat, és a hosszú távú versenyzés iránti kíváncsiságomnak köszönhetően adtam egy lehetőséget az egésznek.”

    „Kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni Aragónban, ha majd én ülök a volán mögött. Nyilvánvalóan más lesz vezetni ezt az autót a megszokott hoz képest, és szükségem lesz némi időre az átálláshoz, de szerencsére a csapaton belül mindenki nyitott és segítőkész.”

    „Ez egy új fajta tapasztalat lesz a számomra. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő, jelen pillanatban nincsen konkrét tervem az elkövetkezendő évekre vonatkozóan.”

     

  • Jó hírt kapott Mazepin a bíróságtól

    Jó hírt kapott Mazepin a bíróságtól

    A Haastól 2022 elején kirúgott orosz autóversenyző, Nyikita Mazepin ismét versenyezhet az Európai Unió területén.

    A német ntv számolt be arról, hogy az Európai Unió bírósága érvénytelenítette a Mazepinre vonatkozó beutazási tilalmat, mert úgy ítélték meg, hogy ő nem szolgált rá erre – ellentétben oligarcha apjával, aki szoros kapcsolatban áll Vlagyimir Putyinnal, és akinek a hozzátartozóira is kiterjesztették a korlátozást, valamint a vagyon befagyasztását. Ezt az orosz-ukrán háború kezdetekor vetették ki rá és más üzletemberekre.

    A fiatal orosz pilóta úgy fogalmazott „hálás” a bíróság döntéséért, melyet „fontos mérföldkőnek nevezett.” A döntés az Európai Unió területét érinti, Nagy-Britanniában tehát továbbra sem állhat rajthoz, hiszen nem utazhat be; bár természetesen az ügyvédei itt is kérelmezték már a tiltás feloldását, csak nem jártak sikerrel.

    A Forix adatbázisa szerint Mazepin az F1-ból kirúgása óta csak az ázsiai Le Mans Series tavalyi és idei téli bajnokságában vett részt egy LMP2-es ORECA autóval, társaival mindkétszer 4. lett a téli bajnokságban. Idén két futamot is nyert az egységével, de mivel az Abu-Dzabiban rendezett két fordulón nem álltak rajthoz, többen megelőzték őket az értékelésben.

    Bíróságon követeli a kirúgott F1-es pilóta, hogy vegyék le a szankciós listáról

  • Nem tudott botránymentesen üléshez jutni az F1-es tesztpilóta, kifakadt a hoppon maradt fél

    Nem tudott botránymentesen üléshez jutni az F1-es tesztpilóta, kifakadt a hoppon maradt fél

    Az Aston Martin tartalékpilótája, Felipe Drugovich egy év kényszerszünet után talált magának versenyzői ülést, de a jelek szerint olyat, amit valaki már birtokolt.

    Drugovich 2022-ben a Forma-2 bajnoka lett, ám nem kapkodtak érte az F1-es csapatok: az Aston Martin végül leigazolta tartalékpilótának a tavaly év elején, ám a brazil versenyző esélyei ennek ellenére sem tűnnek jónak arra, hogy Felipe Massa 2017-es távozása után visszavigye hazája zászlóját a rajtrácsra.

    2023-ban teljes egészében az Astonnal való munkára szánta idejét Drugovich, ám mivel idénre is a partvonalon maradt, kénytelen volt más sorozatokban versenyzői lehetőség után nézni – az F1-ben tesztpilótai szerepkörbe szoruló versenyzők között tartja magát a hit, hogy aki egy évnél tovább távol marad a versenyzéstől a királykategóriában nyíló lehetőségre várva, az búcsút is mondhat a további komoly karriernek, lekerül a csapatok radarjáról. Hasonlóan tett idén Mick Schumacher is, aki a Mercedes tesztpilótai feladatait az Alpine WEC-csapatában való versenyzéssel ötvözi.

    Drugovich eggyel alacsonyabb szinten, az európai Le Mans-sorozatban (ELMS) talált ülést idénre, ahol a Vector Sport LMP2-es ORECA-Gibson 07-esét vezeti majd Stephane Richelmivel és Ryan Cullennel váltásban.

    Igen ám, de a bejelentés után Instagram-üzenetben megszólalt a francia Gabriel Aubry, aki abban a tudatban kezdte meg ezt az évet, hogy övé a harmadik ülés.

    „Teljesen összetört a helyzet, ami köztem és korábbi csapatom között kialakult. Úgy áll a helyzet, hogy bár a csapat az én nevemet adta meg a Le Mans-i 24 órás és az ELMS nevezési listájára, mégis egy másik versenyzőt igazolt le” – írta Aubry, aki tavaly is a csapat pilótája volt.

    „Napokon át próbáltam megoldást találni, de jelenleg már találkozni sem hajlandóak velem. Az év ezen pontján már valószínűtlen, hogy versenyezni fogok az előttünk álló szezonban. De nem szállok ki a sportból, amit annyira szeretek, és nem adom fel az álmomat, hogy megnyerjem a Le Mans-i 24 órást.”

    Idén az LMP2-es autók már nem indulhatnak a WEC-ben, az egyetlen kivétel ez alól Le Mans lesz, ahol a Vector Sport is rajthoz áll. Ha a csapat Aubry elmondása szerint nem is akar vele tárgyalni, a csapatvezető Gary Holland az Autosport szerint azt mondta, szeretnék a franciát is megtartani „bővülő programjukban”. Drugovich szerződése egyelőre csak az ELMS-szezonra szól, így még arra is van esély, hogy a Le Mans-i indulásnál továbbra is számítanának Aubryra.

    Az ELMS szezonja csupán hat négyórás versenyt foglal magában, így nem köti le Drugovich minden idejét, noha ezek közül négy is ütközik F1-es hétvégével, amikor az Aston Martinnak szüksége lesz egy készenlétben álló tartalékpilótára. Ezeken az alkalmakon viszont rendelkezésükre áll az ezen szerepkört betöltő másik pilótájuk, Stoffel Vandoorne – aki 2018-ban versenyzett utoljára az F1-ben, azóta viszont világbajnok lett a Formula E-ben.

    Az Aston Martin nem akar kigyógyulni abból a fertőzésből, amit Alonso terjeszt

  • Porsche-uralommal és a Peugeot drámájával vette kezdetét a WEC idei kiírása

    Porsche-uralommal és a Peugeot drámájával vette kezdetét a WEC idei kiírása

    A Porsche győzelmét hozta a WEC idei szezonjának első versenye, amit szombaton rendeztek meg a katari Lusail International Circuit-en. A német márka triója egy késői dráma ellenére volt képes megőrizni a vezető pozícióját.

    A #6-os Porschét vezető Kevin Vanthoor, André Lotterer és Kevin Estre trió annak ellenére nyerte meg az 1812 kilométeres katari versenyt, hogy Estrének 10 körrel a verseny vége előtt azért kellett a bokszba hajtania, mert az autójuk bal oldaláról hiányzott az egyik szám panel.

    A Porsche számára nagyon fontos volt a szóban forgó siker, mert legutoljára még 2017-ben tudott nyerni a sorozatban. Akkor még az LMP1-es Porsche 919 Hybridet vezető Timo Bernhard, Earl Bamber és Brendon Hartley fémjelezte trió örülhetett az austini 6 órás verseny levégén.

    A stuttgarti márka – akinek küldöttségei már a szezon előtti teszten jól muzsikáltak – a pole-t is megszerezte az#5-ös autója révén, de a rajtnál az #50-es Ferrari lépett előre az első pozícióba Miguel Molinával a volán mögött. Őt nagy meglepetésre a #93-as rajtszámú Peugeot követte őt.

    A Porschéknak idő kellett ahhoz, hogy rendezzék a soraikat, de a #6-os autó a második óra közepén visszaszerezte az első helyet, miután Nico Müller az #5-ös rajtszámú Porschéban elfékezte magát, és ezzel ezüsttálcán nyújtotta át a lehetőséget a márkatársának.

    A két Porschével egyedül a #93-as Peugeot tudott lépest tartani, miután rövid időn belül mindkét Ferrari bajba került. Az #50-es egység helyzetét egy áthajtásos büntetés nehezítette, amit azért szabott ki rájuk a versenyirányítás, mert Nicklas Nielsen átlépte a fehér vonalat a bokszba való behajtás során. A másik Ferrari versenyét egy ütközés tette tönkre, ami miatt lerepült James Calado autójának hátsó szárnyeleme.

    A versenyen nem csak Porschénak és a Ferrarinak volt balszerencséje. A Peugeot ugyanis eddigi legjobb WEC-es eredményét érhette volna el a #93-as autó 2. helyével, de két körrel a vége előtt a zseniálisan versenyző Jean-Éric Vergne autója először lelassult, majd a végén meg is állt. Ennek köszönhetően a német márka kisajátíthatta a dobogót, mert a #6-os autó mögött a #12-es Hertz Team Jota (Will Stevens, Norman Nato és Callum Ilott) és az #5-ös Penske Porsche (Matt Campbell, Michael Christensen és Frédéric Makowieczki) végzett.

    A WEC tavalyi kiírásának két legeredményesebb csapata, a Ferrari és a Toyota számára is felejthető volt a katari hétvége. Az olaszok ez előbb leírt negatív eseményeket követően nem tudtak talpra állni, a becsületüket az 5. helyen végző AF Corse mentette meg, ahol Robert Kubica is kivette a maga részét a jó eredményből. A japánokat a BoP hátráltatta leginkább, ami miatt nappal és éjjel sem voltak versenyképesek. A #7-es trió egy kör hátránnyal végzett a hatodik helyen, amíg a #8-as autó csak az utolsó pontszerző 10. pozícióban zárt.

    A 19 autót magába foglaló Hypercar-mezőnyből az Alpine #35-ös küldöttsége érte el a legelőkelőbb helyezést az újoncok közül. A francia istállón kívül azonban a többi új csapatnak nem igazán alakult jól az idénnyitó: a BMW csak egy 12. helyet tudott elérni, amíg a Lamborghini 5 kör hátránnyal lett rangsorolva a 15. pozícióban.

    Az újonnan alakuló LMGT3 versenyét is a Porsche nyerte, azonban a legnagyobb figyelem nem őt, hanem a BMW-t és Valentiono Rossit övezte. A Doktor a #46-os autó volánja mögött versenyezhetett, jól érezte magát az etapjai során, és végül az 4. helyet szerezte meg a kategóriában Maxime Martin és Amhad Al Harthy oldalán.

  • Schumachernek nagyon idegen a sportautózás, de állítja, még mindig apja útját járja

    Schumachernek nagyon idegen a sportautózás, de állítja, még mindig apja útját járja

    Az Alpine egyszerre mutatta be az F1-re és a WEC-re épített új versenyautóját, Mick Schumacher pedig utóbbi program pióltájaként színre lépve beszélt arról, milyen kihívásokat tartogat számára a zárt karosszériás autó, na meg említést tett a Mercedes F1-es csapatánál jövőre megüresedő ülésről is, amire ő is pályázik.

    Miután az egymást követő második évre sem talált magának ülést a Forma-1-ben, a 24 éves Schumacher elfogadta az Alpine ajánlatát, akikkel idén a Hosszútávú Világbajnokság hypercar-kategóriájában debütál, az autó vezetésén a sorozatban nála jóval tapasztaltabb Matthieu Vaxivière-vel és Nicolas Lapierre-rel osztozva.

    Két legyet ütött egy csapásra, dupla autóbemutatót tartott az Alpine

    Bár a német ezzel a lépéssel eltávolodott az F1-től, ám rámutat: azt követően, hogy a Ferrari akadémiáját és a Mercedest is megjárta, az enstone-i csapattal ismét egy olyan állomásra érkezett, ahol apja, Michael Schumacher is megfordult karrierje során.

    „Apám itt versenyzett, és az első bajnoki címeit a Benettonnal és a Renault-motorral nyerte. Érdekes utat járok be, mert úgy tűnik, hogy mindenhol megfordulok az autósportban, ahol ő is járt” – idézi Schumachert a Racefans. Michael Schumacher egyébként szintén versenyzett sportautókkal, még F1-es debütálása előtt, 1990-ben és 1991-ben.

    A német új állása mellett idén is folytatja tartalékpilótai ténykedését a Mercedesnél, neve pedig az elmúlt héten amiatt forgott ismét sűrűn az F1-es hírekben, mert posztjából adódóan akár esélyes is lehet arra, hogy 2025-ben őt emelje fel a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton helyére a csapat.

    „Ahogy mindenki mást, úgy engem is sokkolt a hír. De mindenkinek azt kell tennie, amit helyesnek érez. Hogy a következő évek és hetek mit hoznak, az még számomra is rejtély, de izgatottan figyelem, hogy mi fog történni” – mondta Hamilton átigazolásáról.

    Mick Schumacher elmondta, miben jobb más F1-es pilótáknál

    Schumacher azt elismeri, hogy idén a WEC-ben temérdek újdonságot kell megtanulnia, a legnagyobb kihívásnak pedig azt érzi, hogy az LMGT3-as autókkal együtt 37 járművet felsorakoztató mezőnyben kell elnavigálnia.

    „Nem titok, hogy sohasem versenyeztem zárt karosszériás autókkal, és ekkora mezőnyben sem, s a legnagyobb kihívás számomra alighanem a forgalom kezelése lesz. Először nagyon klausztrofóbiás érzést keltett a pilótafülke, de gyorsan alkalmazkodtam. Az együlésesekhez viszonyítva nagyon nehéz is, de valahogy egy kicsit mégis az F2-es autóra emlékeztet az Alpine A424” – mondta a bemutatón.

    „Az F1-es hátterem révén ugyanakkor olyan ismeretekkel rendelkezek, amikkel más versenyzők nem, és biztos vagyok benne, hogy ezzel segíteni tudom a csapat fejlődését. Ugyanígy én is hasznot húzhatok más versenyzők eltérő nézőpontokjaiból.”

  • Két 24 órás autóverseny is lesz a hétvégén

    Két 24 órás autóverseny is lesz a hétvégén

    A Daytonai és a Dubai 24 órás versenyt is ezen a hétvégén rendezik. Utóbbit eredetileg már két hete megtartották volna, de halasztani kellett a szállítási problémák miatt. 

    Daytonai 24 órás verseny 

    • január 27. szombat: futam 19:40-

    A legendás versenyen idén a két Cadillac indul az élről. A mezőnyben 11 korábbi F1-es versenyző található, például Jenson Button, Felipe Massa, Romain Grosjean.

    Dubai 24 órás verseny

    56 autó áll rajthoz főleg GT3-as kategóriákban, láthatók lesznek többek között Porschék, Ferrarik, Audik, BMW-k, Mercedesek.

    Formula E

    • január 26. péntek: időmérő 13:20-
    • január 26. péntek: futam 18:00-, közvetítés: Eurosport 1
    • január 27. szombat: időmérő 13:20-
    • január 27. szombat: futam 18:00-, közvetítés: Eurosport 1

    A szezonnyitón Pascal Wehrlein diadalmaskodott a Porschével, a bajnokság második és harmadik versenyét este, Szaúd-Arábiában, Dirijahban rendezik.

    Így vinné be 2027-ben a kegyelemdöfést az F1-nek a Formula E

  • Kubica örök fájdalma, hogy nem lett Alonso csapattársa a Ferrarinál

    Kubica örök fájdalma, hogy nem lett Alonso csapattársa a Ferrarinál

    12 év késéssel idén megtörténik, amire Robert Kubicának már 2012-ben is szerződése volt: a lengyel pilóta végre a Ferrari színeiben versenyezhet. Igaz, nem az F1-ben, hanem a WEC-ben, ugyanakkor győzelemre képes technikája révén júniusban akár fel is kerülhet a neve az autósport történetének legdicsőbb lapjaira.

    Kubica azt követően, hogy néhány évet már lehúzott a Hosszútávú Világbajnokság LMP2-es kategóriájában, idénre a Ferraritól kapott ajánlatot arra, hogy lépjen fel velük a WEC élvonalában, a márka hypercarját vezetve. A lengyel természetesen nem mondott nemet az ajánlatra, és bár nem a gyári csapattal, hanem a privát AF Corse tagjaként, de a 2024-es szezonban a tavaly Le Mans-ban győztes Ferrari 499P-t fogja vezetni az orosz Robert Svarcman és a kínai Jifei Je oldalán. Az egyik nagy cél persze a Le Mans megnyerése, s bár Kubica nem érzi magát hátrányban amiatt, hogy nem a Ferrari gyári csapatánál vezet, a várhatóan 19 hypercart felsorakoztató mezőnyben aligha lesz egyszerű dolga.

    A ferraris szerződés némi gyógyír Kubica számára, ugyanis már nem titok, hogy az F1-ben is csatlakozott volna a maranellói alakulathoz a 2012-es szezonra – erről már előszerződést is kötöttek a felek –, ám a 2011 februárjában történt ralibalesete minden tervet áthúzott.

    Kubica: Azt kívántam, bárcsak nem lenne meg a karom

    „A hypercar, noha egy csúcskategória, azért mégsem az F1. Mindazonáltal azt hiszem, a Ferrarit képviselni többet jelent, mint egy másik márkát. Már a múltban is rájuk szegeztem a tekintetem, ugyanis F1-es versenyzőként két célom volt: világbajnoki címet szerezni és felvenni a vörös overallt. Végül egyik sem történt meg, mert az életnek másmilyen tervei voltak velem. És bevallom, hogy ez máig tartó sebet jelent számomra” – idézi a La Gazzetta dello Sport Kubicát, aki, ha kicsit máshogy alakul a történelem, Fernando Alonso csapattársa lett volna a 2012-ben a bajnoki címért harcoló Ferrarinál.

    „Mindig tiszteltem Fernandót, ez a tisztelet pedig kölcsönös is volt, amikor az F1-ben versenyeztünk. Nem lett volna könnyű legyőzni őt, de szerettem volna átélni ezt a kihívást. Sok mindenről hasonlóan gondolkodunk, és előnyt jelentett volna a csapat számára, ha két olyan versenyzője van, akik jól kijönnek egymással. Ennek a forgatókönyvnek kellett volna megvalósulnia, de aztán jött a baleset. De most is ugyanolyan boldog vagyok, mint amikor annak idején aláírtam a Ferrarihoz.”

    Kubica ugyan hosszú rehabilitáció után, már nem százszázalékos jobb karja ellenére is visszaküzdötte magát az F1-be, egy szezont lehúzott 2019-ben a sereghajtó Williamsnél, majd az Alfa Romeónál még volt két versenye beugróként 2021-ben – végül azonban másodjára sem tudott úgy búcsúzni a királykategóriától, ahogy szeretett volna.

    „Váratlanul érkezett a lezárás. Amikor vezethettem az Alfa Romeót 2022-ben az Abu-dzabi Nagydíj szabadedzésén, nem sejtettem, hogy az lesz az utolsó alkalom. De az Orlen, akik most a WEC-be is követtek engem, végül nem tudott megállapodni a Sauberrel. Én pedig csak úgy akartam az F1-ben maradni, ha vezethetem is az autót, még ha csak teszteken is – abból, hogy csak egy bábu legyek a paddockban, nem kértem. De elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel. 39 évesen még mindig hajt a szenvedély, és esélyes, hogy ez még jó pár évig kitart” – bizakodott a lengyel.

    Button eldobta az agyát: a Hypercar még az F1-es autónál is fejlettebb

  • Mick Schumacher mercedeses riválisának csak egy kevésbé ismert bajnokságban jutott hely

    Mick Schumacher mercedeses riválisának csak egy kevésbé ismert bajnokságban jutott hely

    A dán Frederik Vesti 2024-ben a European Le Mans Series (ELMS) bajnokságban fog vezetni, ahol 4 órás futamokat rendeznek.

    Vesti a Cool Racing csapatában, Ferdinand Habsburg és Alex Garcia csapattársaként indul egy autóban az LMP2-es kategóriában, a bajnokság legmagasabb szintű géposztályában. A sorozat azonban kevésbé ismert, mint “nagytestvére”, a WEC világbajnokság, ahol többek között Mick Schumacher is teljes szezont fut az Alpine csapatánál. A Mercedes lehetővé tette neki ezt, de természetesen ha úgy adódna, hogy Lewis Hamiltont vagy George Russell kellene helyettesítenie, az F1-es istálló élvez elsőbbséget.

    Utóbbi két pilótán kívül a Mercedes kötelékében jelenleg ők ketten számíthatnak arra, hogy a közeljövőben esetleg F1-es futamon induljanak az Ezüstnyilakkal vagy más istálló színeiben, akár a visszavonuláshoz közeledő Hamilton utódjaként.

    Vesti tavaly már részt vett F1-es nagydíjak edzésein, mert ahogy várható volt, a Mercedes neki biztosított vezetési lehetőséget a fiatalok számára előírt évi két kötelező alkalom mindegyikén. Ő ugyanakkor nem kíván sokáig az ELMS-ben indulni.

    „A célom az, hogy az F1-ben vezessek 2025-ben. Keményen dolgozom, hogy ez megtörténjen” – nyilatkozta a dán B.T.-nek. Erre a Williamsnél lehet a legjobb esélye, hiszen Logan Sargeant már jövőre is csak a vártnál nehezebben kapott szerződést, miközben az istálló szoros kapcsolatot ápol a Mercedesszel, a csapatfőnök James Vowles is onnan érkezett. Emlékezhetünk, hogy néhány éve George Russell is itt bontogatta a szárnyait, mielőtt felkészült egy élvonalbeli autó vezetésére.

    Az ELMS szezonja hat versenyből áll idén, Barcelona, Paul Ricard, Imola, Spa, Mugello és Portimao pályáján csap össze a mezőny. A bajnokságban főleg kevésbé ismert versenyzők indulnak, az előző kiírásból F1-es háttérrel Juan Pablo Montoya Paul di Resta, ifjabb Nelson Piquet, Gianmaria Bruni, Neel Jani, vagy a korábban a Red Bull által is támogatott GP3-as bajnok, Alex Lynn neve csenghet ismerősen. Az F2-ben tavaly Vestit legyőző Théo Pourchaire a japán Super Formula sorozatban fog versenyezni 2024-ben. 

    Vesti mindent megpróbált, de nem tudta elvenni Pourchaire-től a bajnoki címet