Kategória: DTM

  • Kiss Norbi DTM-es üléspróbáján jártunk!

    Kiss Norbi DTM-es üléspróbáján jártunk!

    Tudtuk, de nem sejtettük, hogy Kiss Norbi újra lehetőséget kap arra, hogy megzabolázzon egy korrekt német versenygépet, ezúttal már a publikum előtt. Egy ilyen 500+ lóerős masina bizony komoly felkészültséget igényel, és még ha csak pár körig is élvezhet az ember egy ilyen versenyjárművet, akkor is maximálisan fontos, és első a kényelem. Nem csak azért, hogy jól érezzük magunkat, hanem pont a komoly erőhatások miatt, itt minimális eltérés is akár koncentráció vesztést eredményezhet, vagy nem várt hibát.

    Be kell tehát állítani a versenyülést, tényleg milliméterre pontosan, ha már egy ilyen lehetőség adódik. Kiss ugyan 2 éve is már vezethetett egy ilyen autót, de most is mintha mi sem történt volna 2016-ban, újra a „testére kellett faragni” az ülést, nem az van, hogy oké, kérek egy ilyet, és meg is vagyunk, és eddig toljuk. A szerelő srác ahogy az majd látható, folyamatosan igazgatott, szivacsos anyagokat vagdosott, ragasztgatott, ez tényleg nem játék.

    A Mercedes magyar márka nagykövete, tehát holnap újra a lovak közé csap, de addig is íme a videónk a kulisszák mögül:

  • Di Resta rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

    Di Resta rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

    Paul di Resta rajt-cél győzelmet aratott a DTM hungaroringi versenyhétvégéjének szombati futamán, fél másodperccel megelőzve a szintén DTM-es Lucas Auert.

    A rajtot követően de Resta megtartotta vezető helyét, Auer pedig a második helyért megelőzte Nico Mullert, de ekkor az audis még visszaszerezte pozícióját.

    Auer előbb ejtette meg boxkiállását, mint a két előtte haladó, így bár di Resta vissza tudott állni elé, Auer a már jobban felmelegített gumijainak köszönhetően könnyedén megelőzte őt. Majd ugyanez játszódott le Muller esetében is. Di Resta azonban később Mullert és Auert is visszaelőzte.

    Gyengén szerepeltek azonban a BMW-k, közülük a legjobb a 12. helyen befutó Bruno Spengler lett.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Csapat Autó diff.
    1 Paul Di Resta HWA Mercedes 57:13.199
    2 Lucas Auer HWA Mercedes 0.587
    3 Nico Muller Abt Audi 2.236
    4 Rene Rast Rosberg Audi 2.898
    5 Edoardo Mortara HWA Mercedes 6.695
    6 Gary Paffett HWA Mercedes 12.166
    7 Robin Frijns Abt Audi 15.009
    8 Loic Duval Phoenix Audi 22.754
    9 Jamie Green Rosberg Audi 25.829
    10 Daniel Juncadella HWA Mercedes 26.844
    11 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 27.249
    12 Bruno Spengler RBM BMW 34.140
    13 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 37.007
    14 Timo Glock RMR BMW 38.689
    15 Augusto Farfus RMG BMW 39.001
    16 Marco Wittmann RMG BMW 39.510
    17 Joel Eriksson RBM BMW 40.534
    18 Philipp Eng RMR BMW 46.994
  • Kiss Norbert újra vezetheti a Mercedes DTM-es autóját

    Kiss Norbert újra vezetheti a Mercedes DTM-es autóját

    A német csillagos márka magyar letéteményese, Kiss Norbert újra komoly megtiszteltetésben részesült a németektől.

    Két éve, 2016-ban már vezethette a Mercedes akkori DTM Taxiját, a dolog aránylag zárt volt, mert a pár körös eseményre péntek este került sor akkor. A 2016-os Gary Paffett akkori autójának a demo változatát vezető szombathelyi pilóta nem ihletődött meg, és az elvárásoknak megfelelően a lehetőségekhez képest egyből gyors tudott lenni vele.

    Idén a kamionversenyzésben eredményes magyar versenyző újra „behívót” kapott a vállalattól: ezúttal vasárnap délben vezetheti azt a bemutatóautót, amely idén a leginkább gyári Mercedest szimbolizáló festést kapta meg, amelyet az idei mezőnyben élesben Pascal Wehrlein vezet. Aki tehát holnap kint lesz a Hungaroringen, újabb történelmi magyar motorsportos esemény része lehet, mert 11:30-tól Norbi már a bokszutcában lesz, és kezdődik majd a rajtprocedúrája. Délben pedig újra a lóerők közé csaphat…

  • A hétvégén a Hungaroringre látogat a DTM mezőnye, magyar versenyző a betétfutamon

    A hétvégén a Hungaroringre látogat a DTM mezőnye, magyar versenyző a betétfutamon

    A hétvégén a Hungaroringen versenyez a német túraautó-bajnokság mezőnye, a betétfutamként szereplő Audi R8 Kupában pedig egy magyar versenyzőnek, a 17 éves Keszthelyi Viviennek szurkolhatnak a kilátogatók.

    A három nagy német autógyár, az Audi, a Mercedes-Benz és a BMW versenygépeit felvonultató sorozat 2016-ban tért vissza a magyar Forma-1-es pályára, és az elmúlt két évben rendre izgalmas versenyekkel örvendeztette meg az autósport hazai rajongóit.

    A több mint 500 lóerős, Forma-1-es technikával felszerelt túraautók programja pénteken egy szabadedzéssel kezdődik, majd szombaton újabb szabadedzés, az időmérő és a verseny következik. Vasárnap reggel még egy gyakorlásra kerül sor, majd ismét egy időmérő és egy futam szerepel a programban.

    A versenyzők között korábbi F1-es pilóták, így Timo Glock (BMW), Paul di Resta és Pascal Wehrlein (mindkettő Mercedes) is szerepelnek, de a címvédő René Rastot (Audi) is indul.

    A DTM versenyhétvégéjén két sorozat betétfutamait rendezik meg a Hungaroringen: a Forma-3-as Európa-bajnokság mezőnyében a legismertebb név a hétszeres F1-es világbajnok német Michael Schumacher fia, Mick, de számos feltörekvő tehetség is megmutatja majd a tudását.

    Az Audi R8 Kupában pedig a 17 éves Keszthelyi Viviennek szurkolhatnak a nézők. A fiatal pilóta 2015 óta tagja az Audi tehetséggondozó akadémiájának, s a 2016-os túraautós magyar bajnoki címei, valamint az Audi TT Kupában eltöltött tavalyi esztendő után ezúttal már az úgynevezett nagy túraautós (GT) géposztályban szerepel, ezzel a világ legfiatalabb GT-kategóriás női versenyzője.

    A hátsókerék-meghajtású, közel 500 lóerős, 5,2 literes motorokkal felszerelt versenygépek a márkakupák sajátosságainak megfelelően teljesen azonosak.

    Keszthelyi Vivien a szezonnyitó hockenheimi hétvégén kétszer volt harmadik, majd két héttel ezelőtt, a Lausitzringen mindkét futamon negyedikként ért célba.

    Az Audi R8 Kupa első futamára szombaton 15.25-től kerül sor a Hungaroringen, míg a második versenyt vasárnap 15.10-től rendezik.

  • Szavaztatok! Mutatjuk kik a DTM-es kedvenceitek!

    Szavaztatok! Mutatjuk kik a DTM-es kedvenceitek!

    A napokban ismét kikértük a véleményeiteket, ezúttal arról, hogy kik a kedvenceitek a DTM mezőnyében, kiknek van a legnagyobb szurkolótábora Magyarországon, a Racingline.hu olvasóinak szavazatai alapján.

    A legnépszerűbb versenyző nálatok továbbra is Timo Glock, ám igencsak a sarkában van a népszerűség terén Pascal Wehrlein! Szavazásunk harmadik helyezettje René Rast lett, aki Glockhoz hasonlóan itt volt 1-jén Budapesten, a Nagy Futamon.

    Mutatjuk a szavazás végeredményét

    1. Timo Glock 17%
    2. Pascal Wehrlein 16%
    3. René Rast 13%
    4. Jamie Green 8%
    5. Mike Rockenfeller 8%
    6. Marco Wittmann 7%
    7. Lucas Auer 5%
    8. Augusto Farfus 5%
    9. Bruno Spengler 5%
    10. Gary Paffett 4%
    11. Nico Müller 3%
    12. Edoardo Mortara 3%
    13. Loic Duval 3%
    14. Paul Di Resta 2%
    15. Joel Eriksson 1%
    16. Philipp Eng 1%
    17. Robin Frijns 1%
    18. Daniel Juncadella 0%

    Ui.: Iratkozzatok fel a Racingline.hu YouTube csatornájára, hogy ne maradjatok le legújabb videóinkról, melyekből a tervek szerint igen sok lesz az elkövetkezendő időben, hiszen csak júniusban 5 autósportos eseményen veszünk majd részt, négy országban! 😉

  • Timo Glock vezényletével érkezik Magyarországra a DTM mezőnye

    Timo Glock vezényletével érkezik Magyarországra a DTM mezőnye

    2018. június 1-3. között a Hungaroring ad otthont a Német Túraautó Bajnokság harmadik versenyhétvégéjének, amelyen a BMW a pilóták közötti pontverseny éléről, egy múltbéli futamgyőzelem és hat dobogós helyezés tapasztalatával várhatja a rajtot.

    A Német Túraautó Bajnokság (DTM) mezőnye idén először érkezik külföldi helyszínre: a Hockenheimringen megrendezett szezonnyitó és a lausitzringi második felvonás után a Hungaroring ad otthont a 2018-as szezon harmadik versenyhétvégéjének. Az első négy megmérettetés után továbbra is Timo Glock vezeti a pilóták közötti pontversenyt, 72 ponttal. Az ötödik futam előtti állás szerint a BMW második legeredményesebb pilótája a sorozat kétszeres bajnoka, Marco Wittmann, aki a pilóták közötti pontverseny hetedik helyéről folytatja a küzdelmet. Az első két versenyhétvégén Timo Glock összesen egy futamgyőzelmet, egy második helyezést és egy harmadik helyet zsebelt be, miközben már Marco Wittmann és a DTM-újonc Philipp Eng nevéhez is fűződik egy-egy dobogós helyezés.

    A Hungaroring 4 381 méter hosszú aszfaltcsíkja, amely kiválóan fekszik a BMW versenyautóinak, sorozatban ötödik alkalommal fogadja a Német Túraautó Bajnokság mezőnyét. A mogyoródi versenypályán eddig hét alkalommal rendeztek DTM-futamot, a bajor prémiumgyártó összesen egy futamgyőzelmet és hat dobogós helyezést ünnepelt itt.

    A BMW Motorsport igazgatójának, csapatfőnökeinek és DTM-pilótáinak nyilatkozatai a hungaroringi versenyhétvége előtt

    Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója:

    „A hockenheimringi és a lausitzringi versenyhétvége izgalmakban, drámában és érzelmekben bővelkedett. A Német Túraautó Bajnokság 2018-as szezonja nem is indulhatott volna ennél jobban. A következő fordulónak a Hungaroring ad otthont, ahol biztos vagyok benne, hogy a rajongók újabb lélegzetelállító futamok szemtanúi lesznek. Rendkívül erős hátszéllel érkezünk Magyarországra, miután Timo sikeresen megvédte első helyét a pilóták közötti pontversenyben, a szezon eddigi futamain pedig legalább egy BMW-pilóta mindig a dobogón állt. A Hungaroring mindig is nagyon passzolt nekünk, így a célunk nem más, mint hogy minél több pontot hazahozzunk.”

    Stefan Reinhold, a BMW RMG csapat főnöke:

    „A Hungaroring mindig is feküdt nekünk. Az első két versenyhétvége után pedig most még eltökéltebbek vagyunk. Meg akarjuk őrizni Timo és Marco előkelő helyezését, Augusto-val pedig újabb sikereket célzunk meg. Eközben mind tisztában vagyunk vele, hogy a siker hullámait meglovagolva rendkívül keményen kell dolgoznunk azon, hogy megőrizzük ezt a pozíciót.”

    Marco Wittmann, a 11-es rajtszámú BMW Driving Experience M4 DTM német pilótája:

    „Imádom a Hungaroring vonalvezetését. Nagyon technikás pálya, ugyanakkor rendkívül gyors is. A Hungaroringen mindenféle kanyar megtalálható, a magyar rajongók pedig egyszerűen fantasztikusak. 2014-ben megnyertem az ottani futamot, meleg szívvel gondolok vissza arra a meccsre. Az utóbbi időben azonban sok minden változott és a verseny is összetettebb lett, de mindezek ellenére nagyon várom a mostani hétvégét. A lausitzringi dobogó hatalmas lendületet adott nekem.”

    Augusto Farfus, a 15-ös rajtszámú Shell BMW M4 DTM versenyautó brazil pilótája:

    „A Hungaroring tavaly nagyon kedvező pályának bizonyult, szerettem ott versenyezni. A pálya vonalvezetése a lausitzringi aszfaltcsík tökéletes ellentéte, hiszen rendkívül sima, amely gyökeresen más beállítást igényel. A domboldalban egymást váltják a kellemesen gyors kanyarok, amelynek hamar fel tudom venni a tempóját. Remélhetőleg egy újabb jó hétvégét zárunk.”

    Timo Glock, a 16-os rajtszámot viselő DEUTSCHE POST BMW M4 DTM versenyautó német pilótája:

    „Meg kell látnunk, hogy idén mennyire vagyunk ütőképesek a Hungaroringen. Az Audi tavaly nagyon jót autózott ott, idén viszont rendkívül erős technikával állunk rajthoz. Magyarország mindig is kedves volt a szívemnek, nagyon szeretek ott versenyezni. Izgatottan várom, hogy folytassuk a szezon elején elkapott töretlen lendületet.”

    Bart Mampaey, a BMW RBM csapat főnöke:

    „Magyarország lesz az idei versenynaptár első külföldi helyszíne, ahol mindig egyedi hangulat fogad minket. A rajongók évről évre meleg fogadtatásban részesítenek. A pálya minden kétséget kizáróan technikás, ahol sok izgalmas DTM-futamot megéltünk már. Az első két versenyhétvége után rendkívül jó pozícióból várhatjuk a magyarországi felvonást, reméljük, hogy a sikerszériánk Mogyoródon tovább folytatódik.”

    Bruno Spengler, a 7-es rajtszámú BMW Bank M4 DTM versenyautó kanadai pilótája:

    „Tavaly sikerült dobogóra állnom a Hungaroringen, így nagyon várom már, hogy visszatérjek Magyarországra. Roppant izgalmas pályáról beszélünk, amely telis tele van félig gyors visszafordítókkal. Nagyon nehéz előzni ezen a pályán, ezért kiemelkedően fontos, hogy az időmérőn jó eredményt érjünk el. Az autónknak nagyon fekszik ez a pálya, így pilótaként is egy kivételes élmény elé nézünk.“

    Philipp Eng, a 25-ös rajtszámú SAMSUNG BMW M4 DTM versenyautó osztrák pilótája:

    „Imádok Budapestre utazni, fantasztikus egy város. Igaz, a DTM-hétvégén nem sokat fogunk látni belőle, de a hangulata egyedülálló. A hungaroringi vonalvezetés nagyszerű versenyt kínál nekünk, pilótáknak, egy DTM-versenyautóval rajthoz állni itt minden kétséget kizáróan különleges élmény. Bízom benne, hogy elhoztuk a Lausitzringről a kiváló lendületet.”

    Joel Eriksson, a 47-es rajtszámot viselő BMW M4 DTM versenyautó svéd pilótája:

    „Csupa szép emléket őrzök a Hungaroringről, ez az egyik kedvenc versenypályám. Budapestet is imádom. Jó kedvvel érkezem a hétvégén Magyarországra, hiszen tavaly a Forma-3-ban sikerült megnyernem a futamot. Akkor a pole pozíció is összejött, úgyhogy elég jól ismerem a pályát.”

  • Zanardi bemutatkozik a DTM-ben is, majd Misanoban!

    Zanardi bemutatkozik a DTM-ben is, majd Misanoban!

    Az olasz versenyző mindkét lábát elvesztette a Lausitzringen 17 éve egy horror-balesetben egy IndyCar futamon. Az autósportba újra a WTCC-n keresztül kóstolt bele, és 2005-2009 között négy győzelmet is szerzett.

    A korábbi Forma-1-es pilóta azóta a sportautózás világán kívül sikeres paralimpikon is lett, négy aranyérmet is szerzett, valamint többszörös világbajnok a kézzel hajtott kerékpárok mezőnyében. Most vendégversenyzőként indulhat majd Zanardi:

    „Úgy érzem magamat mint a gyermek az édességboltban, és nagyon várom, hogy versenyezhessek a BMW M4 DTM-mel Misanoban. Motorsport rajongóként amúgy is terveztem, hogy megnézem az első éjszakai DTM versenyre Misanóba, mivel ez egy történelmi tett. Az, hogy be is ülhetek, és magam is versenyezhetek, egyenesen fantasztikus!”

    Gerhard Berger szerint az olasz pilóta sikerrel mutatkozhat be a szériában:

    „Nagy megtiszteltetés, hogy olyan híres versenyzőt is üdvözölhetünk a DTM rajtrácsán majd Misanoban, mint ő. Alex Zanardi extrém népszerű, és nem csak otthonában Olaszországban. A hihetetlenül különleges teljesítménye atlétaként, az örök optimizmusa és embersége túlmutat a sport határain, és milliókat inspirál szerte a világon.”

    A misanói fordulója a DTM-nek augusztus 24-26 között lesz.

  • Újra az Audi RS 5 volánja mögött a DTM bajnok René Rast

    Újra az Audi RS 5 volánja mögött a DTM bajnok René Rast

    Bár csak két hét telt el a regnáló DTM bajnok, René Rast versenybalesete óta, a pilóta június első hétvégéjén ott lesz a rajtrács mögött a Hungaroringen abban az Audi RS 5 DTM autóban, amiben balesetet szenvedett a Lausitzringen.

    A DTM versenyautókra jellemző szénszálas héjszerkezetű váz nemcsak megvédte a német pilótát a komoly sérülésektől, hanem még akkor is sértetlen maradt, amikor az autó felborult. Az Audi Sport Team Rosberg múlt szerdán kezdte meg az Audi RS 5 DTM újraépítését a korábbi vázon, hogy René Rast újra a volán mögé üljön a Június 1-3 között megrendezendő futamon a Hungaroringen. Egy gyors neubergi ellenőrzés után szállítják majd át az autót Magyarországra.

    „Ennél nem is lehetne biztonságosabb egy versenyautó” – mondta Rast, aki alig várja, hogy az Audi Sport RS 5 DTM-et vezesse Magyarországon: „a Hungaroring nem csak azóta az egyik kedvenc pályám, amióta megszereztem itt az első DTM futamgyőzelmemet 2017-ben. Már előtte is élveztem itt versenyezni, mert egy nehéz, kihívásokkal teli pálya, amin kifejezetten jó élmény vezetni.” A címvédő kellemes élményekkel távozott a tavalyi Hungaroring DTM futamról. Akkor szombaton megszerezte első DTM pole-pozícióját, majd vasárnap aratta első győzelmét a DTM-ben, ez a siker pedig megalapozta újonc szezonjának bajnoki címét is. Az Audi RS 5 DTM másodjára látogat Budapestre idén. Május elsején, a Nagy Futamon René Rast már kipróbálta az autóját Magyarországon. Az Audinak a Hungaroring majdnem olyan, mint a hazai pálya a Győrben található gyár miatt. A közel 11,000 alkalmazott közül sokan el is jönnek majd a Hungaroringre, hogy szorítsanak a csapatért.

    „Sajnos sokat veszítettünk a teljesítményünkből az aerodinamikát és a felfüggesztést érintő új szabályok miatt” – mondta Dieter Gass, az Audi Motorsport vezetője. „Hockenheimben és a Lausitzringen is szenvedtünk, ahogy ezt a köridők is mutatták. Most minden követ megmozgatunk, hogy fejlesszük az autót, és kihozzuk belőle a maximumot. Szeretnénk, ha a BMW és a Mercedes-Benz párharcába harmadik félként mi is beszállnánk.”

    A futamok a Hungaroringen szombaton és vasárnap is 13:30-kor indulnak majd.

  • Kiderítjük, kik a legnépszerűbbek a DTM mezőnyben!

    Kiderítjük, kik a legnépszerűbbek a DTM mezőnyben!

    Ezen a hétvégén (június 1-3) a Hungaroringre látogat a DTM mezőnye, így aztán kíváncsiak vagyunk arra, hogy kik a kedvenceitek az idei mezőnyben. Alábbi szavazásunkban több nevet, vagyis több kedvencet is megjelölhettek!

    A versenyzők a bajnokság jelenlegi állásának sorrendjében lettek feltüntetve.

    [poll id=”73″]

  • Glock a DTM-be hívja Vettelt

    Glock a DTM-be hívja Vettelt

    A BMW versenyzője Timo Glock elmondta, hogy a szezonnyitó után Vettel felhívta őt, aki lenyűgözőnek találta az egész futamot. Ezt az alkalmat kihasználva Glock üzent is honfitársának, amelyben a DTM-be csalogatja a Ferrari versenyzőjét.

    A DTM idei első hétvégéjének a második futamán hihetetlen komoly küzdelem zajlott Gary Paffett és Timo Glock között a futamgyőzelemért, sokan az évszázad egyik legjobb versenyének nevezték. Nem csak a rajongók, versenyzők és csapatok beszéltek elismerően erről a futamról, hanem más sorozat képviselői is. Így tett a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel is, aki telefonon hívta fel a futamgyőztes Timo Glockot.

    „Felhívott és azt mondta, hogy nyugodjak meg és figyeljek arra, amit fog mondani. A nem létező kalapját mindkettőnk előtt megemelte, amiért ilyen remek versenyt csináltunk. Nagy benyomást tett rá ez a futam, hiszen kőkemény, de fair küzdelem volt, igazi kerék a kerék elleni harc. Nagyon örültem ennek a hívásnak, illetve annak is, hogy még egy Sebastian Vettel is követi a DTM-et” – mesélte Glock.

    A mai autósportban nagyon ritkák már az ilyen hatalmas csaták, ami miatt sokan irigykedve tekinthetnek a sorozatra. Glock egyébként igyekezett ki is használni ezt az alkalmat, és meghívta Vettelt a DTM-be.

    „Neki muszáj legalább egyszer idejönnie, és egy jó pár kört megtennie velünk, ráadásul van egy szabad autónk is. Tehát Sebastian, te könnyen vezethetnél egy BMW-t!” – üzente Vettelnek.

    Ráadásul vendégpilótaként lenne is rá lehetősége Vettelnek, ugyanis Hockenheimben Mattias Ekström egy hetedik Audit vezetett, mint egy futamra beugró pilóta, ami ugyebár neki a búcsú versenyhétvégéje is volt egyben.