Kategória: DTM

  • Dél-afrikai versenyzője is lesz a DTM-es WRT csapatnak

    Dél-afrikai versenyzője is lesz a DTM-es WRT csapatnak

    Bejelentette első versenyzőjét a WRT DTM csapata, Jonathan Aberdein személyében egy 21 éves dél-afrikai pilóta indul majd egy Audival a Német Túraautó Bajnokságban.

    Aberdein tavaly teljes szezont futott a Formula 3-as Európa Bajnokságban a Motopark színeiben, ahol a szezont a 12.helyen zárta, három dobogós helyezéssel. Pályafutása eddigi legjobb eredménye az emirátusukbéli Formula 4-es bajnoki cím, két évvel ezelőttről.

    „A DTM mindig is az álmom volt, a kezdetektől ez volt a célom. Hálás köszönet Vincent-nek és az egész csapatnak, hogy megadta ezt a lehetőséget nekem.” – mondta a dél-afrikai.

    „Ez a megfelelő idő arra, hogy megérkezzen a DTM-be. Ez a szabályrendszer lehetővé teszi, hogy a mezőny egy szinten legyen. Emellett mi érkezünk a lehető legjobb márkával a sorozatba.” – mondta Vincent Vosse csapatvezető.

    A csapat másik versenyzőjét később jelentik be.

  • Első képek az Aston Martin DTM autójáról!

    Első képek az Aston Martin DTM autójáról!

    Az R-Motorsport pályára gurult Jerezben, így a csapat kiadta az első hivatalos képeket az új Aston Martin Vantage DTM autóról. Hétfőn Paul di Resta vezethette az új autót, először egy hat körös ellenőrző teszten volt túl, amiről így nyilatkozott:

    „Az első pillanattól fogva jól érzem magamat az autóban. A csapat hihetetlen munkát végzett, hogy egy ennyire szép és nagyon vezethető versenyautót tudtak pályára rakni, ilyen rövid idő alatt. A bejáratáson minden tökéletesen működött, kifejezetten jó érzésem van az autóval kapcsolatban. Várom már az első komolyabb tesztet holnap.”

    A csapat tehát folytatja a munkát Jerezben holnap, amikor már csatlakozik majd a BMW és az Audi flottája is. Paul di Resta vezethet majd az első két napon, Jake Dennis csütörtökön, Habsburg Ferdinánd pénteken vezethet majd.

    aston martin, racingline.hu

    Az autó építését a Vynamic GmbH irányította, akik az AF Racing és a HWA AG között számtalan kihívással szembesültek a rövid fejlesztési idő miatt. Az R-Motorsport csapatfőnöke, Florian Kamelger ennyit mondott erről:

    „A technikai csapat állatira komoly munkát végzett. Az, hogy az Aston Martin Vantage DTM autót 100 nap alatt a pályára tudtuk küldeni, biztosan rekord a német túraautós bajnokság történelmében. Iszonyatosan jól néz ki az autó, és Paul első benyomásai ígéretesek. Ugyanakkor még rengeteg a teendőnk a hockenheimi szezonnyitó előtt, de biztosak vagyunk benne, hogy jó alapokkal vághatunk majd neki.”

    aston martin, racingline.hu

  • Daniel Juncadella lett a negyedik Aston Martin DTM versenyző!

    Daniel Juncadella lett a negyedik Aston Martin DTM versenyző!

    Az utolsó versenyzőjét is bejelentette az R-Motorsport az Aston Martin kvartettjébe: Daniel Juncadella lett a kiválasztott. Mellette Paul di Resta, Jake Dennis és Habsburg Ferdinánd alkotják majd a versenyzői felállásukat.

    Juncadella már 2013-ban bemutatkozhatott a DTM-ben, és öt szezonon keresztül a Mercedes-AMG pilótája volt. Az egykori kenyéradója, a HWA most szövetkezik az R-Motorsporttal, illetve az AF Racinggel, és életre hívták az Aston Martin programot.

    A spanyol pilótának tényleg ősi múltja van már a Mercedes márkával, hiszen a Formula 3-ban is már támogatták, de a Blancpain GT-ben és a VLN versenyein is a csillagos márka autóiban foglalt helyet. Tavaly Brands Hatchben is nyerni tudott. Így vélekedik a szerződtetéséről:

    „A tapasztalatommal szeretném segíteni az R-Motorsport munkáját az Aston Martin Vantage DTM autó fejlesztésénél, és szeretném, ha mielőbb versenyképesek lehetnénk a nagyon is szoros mezőnyben. Sok munka áll még előttünk, sok mindent meg kell oldanunk, de biztos vagyok benne, hogy hamar sikeresek tudunk lenni, hiszen nagyon elhivatott a fiatal csapatunk.”

    Dr. Florian Kamelger így nyilatkozott a negyedik pilótájáról:

    „Daniel egy nagyon megbízható toppilóta, és ismerik a DTM-ben. Számítunk a hosszú évek alatt összegyűjtött tapasztalatára, amivel előrelendítheti az Aston Martin Vantage DTM autóját, hogy minél közelebb legyünk a top autókhoz, hiszen erősek a versenytársaink, és a mezőny. Daniel és Paul di Resta is nagyon tapasztalt, pontosan tudják azt, hogy mire van szükség ahhoz, hogy gyorsan fejleszthessük a csomagunkat.”

    Az R-Motorsport tehát ott lesz Hockenheimben a szezonnyitón, négy Aston Martinnal a mezőnyben.

  • Habsburg Ferdinánd a DTM-ben folytatja, Aston Martinnal!

    Habsburg Ferdinánd a DTM-ben folytatja, Aston Martinnal!

    Az R-Motorsport harmadik versenyzője akit bejelentenek a DTM-be és Aston Martint hajthat majd, nem más lesz, mint Habsburg Ferdinánd! Az osztrák, de magyar felmenőkkel is bíró pilóta újonc lesz a szériában, egy teljesen új csapattal.

    A 21 éves versenyző eddig a formaautózásra koncentrált, az elmúlt két évben a Formula 3-ban próbált szerencsét. 2017-ben Makaóban pedig ő lett a sztár, miután negyediknek érkezett be, három keréken egy drámai finist követően, ami a győzelmébe került, mert a palánknak ütközött az utolsó kanyarban. Most, így nyilatkozott:

    „Nagyon várom már, hogy bemutatkozhassam a DTM-ben. Az, hogy egy ilyen prémium profi bajnokságban indulhatok, nagy kihívás lesz. Nem lesz egyszerű ez persze nekem újoncként, hiszen a világ legjobb túraautósai mellé kerülök. Következetesen akarom felépíteni magam, a célom az, hogy minél többet tanulhassak, a lehető legrövidebb idő alatt, és hogy versenyről-versenyre javuljak.”

    A csapatvezető, Florian Kamelger is elismerte, hogy a Habsburg név figyelemfelkeltő lesz a versenyzői között:

    „Ferdinánd még egy formálódó tehetség, aki nagyon is jól illeszkedik a fiatal csapatunkba. Jó eredményeket ért el az F3-ban, ami azt is mutatja, hogy megállná a helyét a nagyon versenyképes DTM-ben is. Óvatosan szeretnénk őt felépíteni, és lehetőséget akarunk adni neki, hogy ilyen magas nemzetközi szinten is kipróbálhassa magát.”

  • A másik pilótáját is megnevezte az Aston Martin DTM-es csapata!

    A másik pilótáját is megnevezte az Aston Martin DTM-es csapata!

    Az Aston Martin a 2019-es DTM szezonra megnevezte a második versenyzőjét is Paul di Resta után: Jake Dennist. Korábban ő már vezethette a Red Bull F1-es autóját is, és az R-Motorsport most vele is szerződést kötött az idei évre. Az eddig Blancpain GT-ben versenyző Jakenek ez nagy ugrás lesz, ráadásul a csapattérsa rögtön egy olyan pilóta lesz, aki megjárta a Forma-1-et is, és még bajnok is lett 2010-ben a német túraautó bajnokságban.

    Annyi előnye lesz talán Dennisnek, hogy 2018-ban is már az R-Motorsport Vantage GT3-asát hajthatta a Blacpain GT Endurance Cupban. Tavaly történt meg az is, hogy kipróbálhatta a Red Bull Forma-1-es autóját is Barcelonában. A 23 éves pilóta érthetően lelkes:

    „Az, hogy a DTM-be kerültem, számomra nagy lépés. Készen állok a megmérettetésre, tudom, hogy itt még bizonyítanom kell. Fejlődni akarok versenyzőként, és a DTM erre kiváló széria lesz.”

  • Megvan a DTM-es Aston Martin csapat első pilótája!

    Megvan a DTM-es Aston Martin csapat első pilótája!

    A brit Aston Martin márka 2019-ben debütál a DTM-ben, és partnerük az R-Motorsport most bejelentette az első versenyzőjüket: Paul di Restát. A skót pilóta 2007-ben mutatkozott be a német túraautó bajnokságban, összesen kilenc szezont töltött el ott, 2010-ben bajnok is lett. Tavaly is harcban volt a bajnoki címért a Mercedesszel, de egy sikertelen szezonzárót követően csak harmadik lett végül. Az új lehetőségnek viszont nyilvánvalóan örül di Resta:

    „Várom már az új DTM szezont, és azt a kihívást, hogy az új csapatomnál az R-Motorsportnál egy Aston Martin Vantage DTM autót vezethetek majd. Ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen tapasztalt istállók és nagy prémium gyártók ellen versenyzünk majd, egy viszonylag kis csapattal. Az a benyomásom ugyanakkor, hogy a csapatom profi, elhivatott és felkészülten indulunk neki az új szezonnak, ami jó érzéssel tölt el. Nagyon várom már, hogy vezethessem az Aston Martin Vantage DTM-et az első teszteken a pályán, és hozzátehessem a magam részét az új autó fejlesztésénél.”

    Az R-Motorsport korábban azt állította, hogy csak egyes 2019-es versenyhelyszíneken indulnak majd, mivel az autójuk fejlesztése megcsúszott, de most megerősítették, hogy ott lesznek a szezonnyitón. Az R-Motorsport főnöke, Florian Kamelger így fogalmazott:

    „Paullal egy olyan tapasztalt és ismert versenyzőre tettünk szert, akinek a sportkarrierje lenyűgöző. Az ő szerződtetése kulcselem az új Aston Martin Vantage DTM autónk fejlesztésénél. Az ismeretei és a nyers sebessége segít nekünk abban, hogy hamar felhozzuk a DTM autónkat egy versenyképes szintre. Tudjuk, hogy ez nem lesz egy egyszerű feladat az R-Motorsport életében, mert a DTM-ben gyári csapatokkal állunk szemben, akiknél nem csak a jól ismert prémium gyártók támogatása adott, hanem megszokták azt is, hogy az elmúlt években sikeresek voltak. Ebben rejlik a kihívás, de ennek örömmel teszünk eleget, és már nagyon várjuk a következő DTM szezont.”

  • Super GT-s autók is rajthoz állnak majd a DTM idei szezonzáróján

    Super GT-s autók is rajthoz állnak majd a DTM idei szezonzáróján

    A Super GT GT500 kategóriájának három autója vehet majd részt a DTM szezonzáróján, október elején, Hockenheimben, szabadkártyás indulóként.

    A DTM fináléja rendre október közepén szokott lenni, most azonban előrébb hozták, hogy ne legyen ütközés a Super GT-vel, és promótálni tudják együtt a Class One szabályokat, melyek a DTM-re és a Super GT-re is érvényesek lesznek 2020-ban.

    Lesz egy promóciós verseny Európában, feltehetően Németországban, bár az Auto Sport Japan jelentése szerint ezt végül elvetették időpont egyeztetési probléma miatt. Biztosan lesz azonban egy közös esemény Fujiban, november 23-24-én, ahol 14 DTM autó szerepel majd a 29 autós mezőnyben. Az esemény várhatóan a DTM versenyhétvégéjének formátuma szerint zajlik majd, sprint versenyekkel, szemben a Super GT endurance formátumával.

    Három GT500-as teszt autó (minden gyártótól – Honda, Nissan, Lexus – egy-egy) pedig a DTM mezőnyéhez csatlakozik majd a szezonzárón.

  • Kevesebb szabadedzés lesz a DTM-ben

    Kevesebb szabadedzés lesz a DTM-ben

    Átalakították a Német Túraautó Bajnokság (DTM) hétvégéinek lebonyolítását. Az idei évtől kezdve nem lesznek szabadedzések a versenynapokon, vagyis szombaton és vasárnap.

    A változást az okozta, hogy a DTM hétvégéi a Porsche Szuperkupa, a Formula European Masters és a W Series sorozatok miatt elég sűrűek lesznek.

    A csapatok és pilóták számára a pénteki két edzés megmarad, de szombaton és vasárnaponként már csak az egy-egy időmérő és futam áll majd rendelkezésükre.

    Ez alól az egyetlen kivétel a Brands Hatch-i forduló lesz, ahol a pénteken nem lesz semmilyen pályára menés a helyi zajszennyezési korlátozások miatt. Ezen a hétvégén az előző években megszokott menetrend lesz érvényben, vagyis szabadedzés, időmérő és végül a futam lesz majd a két nap programja.

    Ezen kívül fontos változás még, hogy a futamok rajta ezentúl 13:30-kor lesz.

    A DTM idei szezonja Hockenheimben veszi kezdetét május első hétvégéjén.

  • Két-három másodperccel gyorsabb DTM-autók jönnek 2019-ben

    Két-három másodperccel gyorsabb DTM-autók jönnek 2019-ben

    Mike Rockenfeller szerint az új Class One szabályoknak megfelelő DTM-autók akár két-három másodperccel is gyorsabbak lehetnek elődjeiknél.

    A DTM és a japán Super GT-sorozat közös Class One szabályrendszere 2019-ben lép életbe, aminek következményeképpen a német bajnokság négyhengeres, kétliteres, és – talán legfontosabbként – 100 lóerővel erősebb turbómotorokra vált. Az autók aerodinamikáját is jelentős változások érik (beleértve a hátsó szárnyat, a padlólemezt és a diffúzorokat), ezek összessége pedig másodpercekben mérhető köridőjavulást eredményezhet.

    „A pálya függvényében a köridők két-három másodpercet is gyorsulhatnak” – szolgáltatott véleményt Rockenfeller az Audi és a BMW közös tesztjén. „Gyorsabban érkezel meg a kanyarokba, a féktávok picit meghosszabbodnak, de az egyenesekben gyorsabban megyünk át, talán először túllépjük a 300 km/h-t is. Ez fantasztikus teljesítmény lenne és a DRS és szélárnyékozás miatt teljességgel megvalósítható.”

    A DTM turbóra váltásával búcsút intenek a V8-as szívómotoroknak, a 2013-as bajnok pedig röviden összefoglalta a különbségeket.

    „A szívómotor sokkal egyenletesebben adta le a teljesítményt, ami körülbelül 500 lóerőben volt limitálva” – folytatta Rockenfeller. „A turbóban négy hengerrel kevesebb van, de vagy 100 lóerővel többre képes, amit nyilván megérez az ember. Amint beindul a turbó, hatalmas erők szabadulnak fel, még négyes-ötös-hatos fokozatokban is csodálatos a gyorsulás. Az autón belül a hang annyira nem tér el az eddigiektől, ám az alacsonyabb fokozatokban egyfajta morajlás hallatszik a kipufogó környékéről. A motorok kissé halkabbak lettek ugyan, de mivel ígyis érezhető a többletteljesítmény, szerintem a versenyzők és a rajongók is elégedettek lesznek.”

  • 30 évnyi DTM Mercedes, másfél órában

    30 évnyi DTM Mercedes, másfél órában

    A DTM 2019-ben elveszti a leghűségesebb márkáját, a Mercedest. A német gyártó 30 évig volt részese a túraautós sorozatnak, és remek sikereket tudhat magáénak. Persze, nem mindig volt rózsás a helyzet. Évekig a vert mezőnyben voltak a Mercedesek. A „30 Jahre: Bis zur letzten Sekunde” visszatekintés a márka DTM-es történetére angol nyelven, német felirattal.

    1984 óta 195 alkalommal volt a dobogó legtetején egy Mercedes pilóta. 144 Mercedeses pole pozícióról beszélhetünk. 11 bajnoki címet ünnepelhetett a csillagos márka az elmúlt 30 évben. 2018-ban búcsúzik a gyári csapat, és utoljára Gary Paffett lett a bajnok, aki ma már a Formula E-ben indul.

    Ebben a filmben leginkább az utolsó szezonját követhetjük végig a Mercedesnek, ami a márka jubileumi éve is volt. A németek azonban a hőskort is megidézik, amikor olyan legendák versenyeztek, mint Bernd Schneider vagy Klaus Ludwig, akik a 90-es, 2000-es években hódították el a bajnoki címeket. A főszerep azonban a 2018-as esztendőé, hiszen ez a Mercedes utolsó éve a DTM-ben. Paffett újfent a vert mezőnyben volt először, de mégis sikerült bizonyítania az Audis René Rast ellenében. Az utolsó futamon Hockenheimben mindössze négy pont választotta el őket. A csillagos márka emelt fővel távozik, még egyszer utoljára a csúcsra járatták magukat.

    https://youtu.be/mg7loJZdTcs