Kategória: DTM

  • Frijns vezette Audi ötösfogat húzta be a második nürburgringi futamot

    Frijns vezette Audi ötösfogat húzta be a második nürburgringi futamot

    Robin Frijns második győzelmét szerezte a Nürburgringen Rast és Rockenfeller előtt, míg a tegnapi győztes Müller gumiproblémák miatt csak ötödik lett.

    Müller jól jött el a pole-ból, mögötte Frijnsszel és Rasttal. Auer visszaesett a rajtnál, és elsőként jött ki kereket cserélni, az ötödik körben.

    Rockenfeller alávágott a vezető triónak, és mivel Rast cseréjénél gondok adódtak, ezért rögtön támadni is tudta a tavalyi bajnokot, de előzni végül nem tudott. Frijns egy körrel Müller után cserélt, és a csapattársa mögé jött vissza, de jóval Rast elé.

    Támadta is csapattársát, és a 17. körben át is vette a második helyet, ugyanis Jamie Green még nem állt ki kereket cserélni előttük. Frijns rögtön el is húzott Müllertől, két másodpercet vert rá egyetlen kör alatt.

    15 perccel a vége előtt Rast gyorsul fel, és közelített a vezető kettősre, és el is ment Müller mellett. Egy fél körrel később azonban hibázott, de még vissza tudott jönni svájci vetélytársa elé. Ezután Rockenfeller és Duval is elment Müller mellett. Mögé legjobb BMW pilótaként van der Linde jött fel a hatodik helyre.

    Frijns Assen után a második

    Jövö hétvégén ugyanis folytatódik a bajnokság, de a sprint vonalvezetésen.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Autó Különbség
    1 ?? Robin Frijns Audi
    2 ?? René Rast Audi +4.281
    3 ?? Mike Rockenfeller Audi +10.258
    4 ?? Loic Duval Audi +12.573
    5 ?? Nico Müller Audi +13.096
    6 ?? Sheldon van der Linde BMW +13.487
    7 ?? Jamie Green Audi +16.741
    8 ?? Jonathan Aberdein BMW +17.697
    9 ?? Marco Wittmann BMW +19.620
    10 ?? Philipp Eng BMW +28.909
    11 ?? Lucas Auer BMW +29.902
    12 ?? Robert Kubica BMW-ART +31.970
    13 ?? Harrison Newey Audi-WRT +34.899
    14 ?? Timo Glock BMW +43.837
    15 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +56.394

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Márka Pontok
    1 ?? Nico Müller Audi 205 0
    2 ?? Robin Frijns Audi 176 -29
    3 ?? René Rast Audi 159 -46
    4 ?? Loic Duval Audi 85 -120
    5 ?? Mike Rockenfeller Audi 79 -126
    6 ?? Sheldon van der Linde BMW 72 -133
    7 ?? Timo Glock BMW 68 -137
    8 ?? Marco Wittmann BMW 61 -144
    9 ?? Jamie Green Audi 53 -152
    10 ?? Lucas Auer BMW 36 -169
    11 ?? Philipp Eng BMW 31 -174
    12 ?? Jonathan Aberdein BMW 24 -181
    13 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT 19 -186
    14 ?? Harrison Newey Audi-WRT 1 -204
    15 ?? Robert Kubica BMW-ART 1 -204
    16 ?? Fabio Scherer Audi-WRT 0 -205
  • Müller nem talált legyőzőre a Nürburgringen sem

    Müller nem talált legyőzőre a Nürburgringen sem

    A svájci Nico Müller domináns győzelmet aratott bajnoki riválisa, René Rast és Marco Wittmann előtt a teljes nürburgi vonalvezetésen.

    Nem történt meglepetés a rajtnál, a pole-ból induló Müllert a szokásos duó, Rast és az előző hétvégén hazai győzelmet ünneplő Frijns követte. Mögöttük Loic Duval mutatott be egy kettős előzést még az első körben, ezenkívül Glock jött fel 8. helyre a mezőny hátsó feléből indulva.

    Aberdein kezdte a kerékcseréket, rögtön az első körben, amikor kinyílt a boxutca. Duval szedett össze egy büntetést, mert átlépte a fehér vonalat, és veszélyesen engedték ki, az érkező Glockra.

    Müller a 12. körben állt ki az élről, az így vezető Rastot pedig Frijns közben meg is előzte. A regnáló bajnok két körrel később jött ki, de pozíciót vesztett a korábban kiálló Mike Rockerfeller ellen is. Amikor a holland visszaérkezett a pályára, ezt még Rast előtt tehette meg, de a bemelegedett gumikkal jövő német elment mellette.

    Rockenfeller a verseny vége felé a korai kiállása miatt lelassult előbb a két csatázó audis, de később a legjobb BMW-s, Marco Wittmann is elé került.

    Rast és Frijns között tovább folyt az adok-kapok, előbbi a Dunlop-kanyarban, utóbbi a célegyenes végén fékezte el magát, és adta át a pozíciót a másiknak. Frijns meg is pördult, így Wittmann jött fel a dobogóra.

    Müller eközben senkitől sem zavartatva nyert, és idei negyedik győzelmét aratva tovább növelte előnyét az összetettben.

    A verseny eredménye:

    # Versenyző Autó Különbség
    1 ?? Nico Müller Audi
    2 ?? René Rast Audi +15.655
    3 ?? Marco Wittmann BMW +18.141
    4 ?? Mike Rockenfeller Audi +20.842
    5 ?? Robin Frijns Audi +22.978
    6 ?? Philipp Eng BMW +23.389
    7 ?? Timo Glock BMW +28.101
    8 ?? Sheldon van der Linde BMW +31.236
    9 ?? Loic Duval Audi +38.442
    10 ?? Jonathan Aberdein BMW +46.735
    11 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +47.537
    12 ?? Lucas Auer BMW +47.905
    13 ?? Jamie Green Audi +49.168
    14 ?? Harrison Newey Audi-WRT +50.200
    15 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +51.984
    16 ?? Robert Kubica BMW-ART +1:16.023
  • Megszerezte első futamgyőzelmét a DTM-ben Sheldon van der Linde

    Megszerezte első futamgyőzelmét a DTM-ben Sheldon van der Linde

    Nehéz körülmények között szerezte meg első futamgyőzelmét a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) a dél-afrikai Sheldon van der Linde.

    Az előrejelzések esőt jósoltak Assenbe a vasárnapi napra, ami meg is érkezett. A nagy esőzés miatt a versenyirányítás azonban tíz perccel eltolta a rajtot, ám a versenytáv nem változott. Lucas Auer csapata azonban megszegte a parc-fermé szabályokat így az utolsó helyre kvalifikált osztrák a bokszutcából indulhatott csak.

    A rajt biztonsági autó mögött történt meg, két kör megtétele után pedig el is kezdődött az éles versenyzés. Az élről René Rast lassan kapta el a repülő rajtot, így Loic Duval tudott az élre kerülni. Remekül sikerült a rajtja Habsurg Ferdinand-nak aki a negyedik helyre tudta felküzdeni magát.

    A hatodik körben Robert Kubica állt ki elsőként a bokszba, ahol új szett eső gumikat kapott, a lengyel pilóta a verseny végéig tervezett menni, annak ellenére is, hogy az eső elállt és a pálya elkezdett felszáradni.

    Az élen Duvalt elkezdte szorongatni Robin Frijns, a kilencedik körben fél másodpercre közelítette meg a franciát, két körrel később pedig sikerült is megelőznie.

    Müller pedig megelőzte Habsburgot, míg a két pozíciót visszaeső Rast utolérte Duvalt, ám annyira lassították egymást, hogy Müller elkezdett közeledni hozzájuk.

    A 14.körben Rast sikerrel megelőzte riválisát, akit egy körrel később Müller is próbált leelőzni, Duval végül lecsúszott a pályáról és újabb pozíciót vesztett.

    Duval a 16.körben állt ki a kerékcserére, aki szintén eső gumikat kapott, ám ezt a rádión nehezményezte mivel szerinte a pálya már kellően felszáradt.

    Rast egyszerre két pozíciót is vesztett, amikor Müller és Glock egyszerre előzte meg őt. Mike Rockenfeller pedig elsőként váltott slick gumikra.

    Időközben Timo Glock már a második helyért harcolt, amit sikerült is megszereznie a huszadik körben, de a hátránya már ekkor több, mint tíz másodperc volt az élen álló Frijns mögött.

    Müller kiállt kerékcserére és mivel elkezdett esni az eső, így esős gumikat választott. A slick gumikon köröző Rockenfeller pedig végül ismételten kiállni kényszerült a megfelelő abroncsokért. Az élmezőny többi tagja is teljesítette a kerékcseréjét.

    Ám a késői kiállás sokba került Frinsnek, ugyanis a kiállását eddigre teljesítő van der Linde mögé jött vissza. Az ismételten változó körülmények megtréfálták Fabio Scherert aki a 23.körben a falban kötött ki. Előbb a safety car, majd egy körrel később a piros zászló került elő.

    A versenyből kicsivel több, mint 11 perc volt hátra. Az újra indítás után a dél-afrikai megtartotta az első helyét, Frijns és Müller előtt.

    A pozícióját a változó körülmények között is sikerült megtartania, így a BMW-s Sheldon van der Linde megszerezte első DTM-s futamgyőzelmét. Frijns és Müller állhatott dobogóra. Duval, Rast, Glock, Habsburg, Wittmann, Eng és Auer zárták a top tizet.

    Az összetettben Nico Müller vezet 26 ponttal megelőzve Frijnst, 44-gyel pedig Rastot. A bajnokság a jövő hétvégén a Nürburgringen folytatódik.

  • Frijns hazájában szerezte meg első DTM győzelmét!

    Frijns hazájában szerezte meg első DTM győzelmét!

    Az Audi Sport Team Abt Sportsline versenyzője, Robin Frijns végre nyerni tudott a DTM-ben is, miután dominált Assenben, amely a negyedik fordulója a 2020-as szezonnak. Második a Team Phoenix’s pilótája, Loïc Duval lett, pedig küzdött a gumijaival. A dobogó legalsó fogkára a bajnokságot vezető Nico Müller állhatott.

    Az első rajtot le kellett fújni, mert az Jamie Green being nem tudta beindítania az RS 5 DTM-jét, így a szerelőinek le kellett tolniuk a rajtrácsról. Új rajtprocedúrát rendeltek el, a versenytáv pedig csökkent 52 perc + 1 körre.

    Az új rajt után Duval vette át a vezetést, míg Habsburg Ferdinánd kilőtt, és a második helyen találta magát, Frijns előtt. René Rast a negyedik helyre kapaszkodott fel, Mike Rockenfeller és Nico Müller elé. Frijns a második körben előzte vissza Habsburgot, miközben a BMW-s Marco Wittmann megpördült, és a 15. helyig esett vissza. Rast is megelőzte Habsburgot a harmadik helyért a hetedik körben, és így tett Müller is két körrel később.

    A BMW-s Timo Glock, Lucas Auer és Philipp Eng voltak az elsők a bokszutcában friss gumikért a 14. kör végén. Duval az élről állt ki két körrel később, majd jött Rast és Müller a 17. körben. Elkezdett esni ugyan, de nem volt indokolt váltani a slickekről. Frijns is cserélt egy körrel később, és amikor visszatért, éppen Müller elé sikerült neki. Duval újra vezette a versenyt, de csak kicsivel az üldözői előtt.

    A verseny záró szakaszában rendesen beindult az élet, mert Frijns, Müller és Rast felzárkóztak az élen álló pilótára, és a négy autót az utolsó 8 percben csak két másodperc választotta el. A 30. körben Frijns megtámadta Duval-t, és átvette a vezetést, mert a francia szenvedett a gumijain. Rast is lemaradt a vezető hármastól, és még Rockenfeller is megelőzte.

    A finisben Frijns megszerezte az első győzelmét a német túraautós bajnokságban, Duval és Müller előtt. Rockenfeller után ért be Rast, a legjobb BMW-s csak a hatodik helyen ért be: Jonathan Aberdein. Habsburg a hetedik lett, őt követte Sheldon van der Linde. Timo Glock lett a kilencedik, az első pontját megszerző Robert Kubica előtt.

    Frijns érthetően boldog volt:

    „Igazán nagyon örülök, pláne itt Assenben, ez volt erre a legjobb hely. Stresszes dolog volt a végén, és a hátsó gumijaim teljesen elfogytak. Csodálatos az is, hogy először lehettek rajongók idén a lelátókon, így nem is arathattam volna az első győzelmemet jobb helyen.”

    DTM futam holnap is lesz, 10:15-től már időmérő edzés lesz, a vasárnapi futamra, amelyet ad a német SAT.1.

  • Végre fordult a kocka, dupla győzelem Auer-Glock sorrendben!

    Végre fordult a kocka, dupla győzelem Auer-Glock sorrendben!

    Az utolsó lausitzringi versenyt meglepetésre két F1-es kötődésű BMW pilóta zárta élen, Lucas Auer és Timo Glock révén.

    Ezúttal száraz időben indult a futam, és az első helyről induló Frijns és Rast küzdött az vezető pozícióért. Sheldon van der Linde beragadt, de néhány másodperc késéssel, ő is a mezőny után tudott eredni. Müller megelőzésével Green jött fel a dobogóra, őket követte Glock, Wittmann és Auer.

    Van der Linde kezdte meg a kerékcseréket, őt követte Rockenfeller, Glock és Green. Az élboly másfél másodperccel lassabb köröket futott, így a kiállások után sok pozíciót veszítettek. Az Audik Rast, Müller és Frijns sorrendben jöttek ki, utóbbi hátra került.

    A kavarodást követően Green állt az élre, Glock és Auer voltak még a dobogós helyeken. A brit pilóta azonban csak azért lehetett jobb pozícióban, mert jobban nyúzta a gumijait az első körökben, emiatt szépen lassan pozíciókat vesztett.

    Így a Glockot is megelőző Auer állt az élre, míg Loic Duval kicsúszásával ajándékozott egy-egy pozíciót a Rast-Müller párosnak. Ezután Green következett volna az Audi ászainak, de nem bírtak a márkatárssal, helyette a frissebb gumikon érkező Frijns áldozataivá váltak mind a hárman.

    Ez a csatározás lehetővé tette a két élen álló BMW-s pilótának, hogy egy kisebb előnyt építsenek ki a mezőny többi részével szemben. Az utolsó körre azonban újra egy bolyként fordultak, és Auer véglegesen meg is szerezte a vezetést, míg Glockot Green is támadta.

    A célvonal eléréséig nem is volt nyugta senkinek, az utolsó egyenesben Frijns csípte el a harmadik helyet Green elől, míg Müller fontos pontokat rabolt a célvonalon Rasttal szemben.

    Auer, Gerhard Berger unoköccse ezzel a győzelemmel idei és a BMW első idei győzelmét szerezte, véget vetve a tavalyi szezon felétől kezdődött rossz sorozatnak.

    A verseny eredménye:

    # Versenyző Autó Különbség
    1 ?? Lucas Auer BMW
    2 ?? Timo Glock BMW +1.210
    3 ?? Robin Frijns Audi +1.775
    4 ?? Jamie Green Audi +1.977
    5 ?? Nico Müller Audi +2.464
    6 ?? René Rast Audi +2.465
    7 ?? Jonathan Aberdein BMW +3.236
    8 ?? Loic Duval Audi +4.096
    9 ?? Marco Wittmann BMW +4.205
    10 ?? Sheldon van der Linde BMW +9.090
    11 ?? Mike Rockenfeller Audi +9.155
    12 ?? Philipp Eng BMW +9.821
    13 ?? Harrison Newey Audi-WRT +12.303
    14 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +13.230
    15 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +15.396
    16 ?? Robert Kubica BMW-ART +28.090

     

    A bajnokság állása:

    # Versenyző Autó Pontok
    1 ?? Nico Müller Audi 133 0
    2 ?? René Rast Audi 97 -36
    3 ?? Robin Frijns Audi 92 -41
    4 ?? Mike Rockenfeller Audi 40 -93
    5 ?? Marco Wittmann BMW 40 -93
    6 ?? Jamie Green Audi 47 -86
    7 ?? Timo Glock BMW 52 -81
    8 ?? Loic Duval Audi 36 -97
    9 ?? Sheldon van der Linde BMW 29 -104
    10 ?? Philipp Eng BMW 20 -113
    11 ?? Lucas Auer BMW 35 -98
    12 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT 9 -124
    13 ?? Jonathan Aberdein BMW 11 -122
    14 ?? Harrison Newey Audi-WRT 1 -132
    15 ?? Fabio Scherer Audi-WRT 0 -133
    16 ?? Robert Kubica BMW-ART 0 -133
  • Rast magabiztosan győzött az évad első esős versenyén

    Rast magabiztosan győzött az évad első esős versenyén

    Bár egy győzelmet elvettek tőle, René Rast már sorozatban második győzelmét aratva kezdte a második lausitzringi hétvégét.

    Már nem a rövidített, hanem a teljes vonalvezetésen zajlik a DTM idei harmadik hétvégéje, ami sorozatban második volt a Lausitzringen.

    Müller tisztán jött el a pole-ból, de a mellőle induló Rast áldozatául esett Robin Frijnsnek és az esőnek. A holland később támadott az első helyért is, de végül alulmaradt csapattársával szemben.

    Sheldon van der Linde, Audi, DTM, Lausitzring, racingline.hu
    Fotó: DTM

    Fabio Scherer volt az első, aki kiállt slick gumikért, és rögtön két másodpercet vert az élbolyra, így a többieket is kiállásra kényszerítette. Müller egy körrel később állt ki, mint közvetlen riválisai, de míg a gumijait melegítette, négyen is elmentek mellette.

    Így Frijns vezette a versenyt Eng és Wittmann előtt, de nem sokáig tartott a BMW reménye a dobogóra, hiszen előbb Rast, majd Müller hámozta át magát a duón. Előbbi üldözőbe vette a versenyben vezető Frijnst is.

    Egy parádés előzéssel az első kanyar külső ívén ment el márkatársa mellett, és két körrel később a bajnoki éllovas is követte őt. Utolérni már azonban már nem tudta, így meg kellett elégednie a második hellyel.

    A negyedik Timo Glock lett, aki bár a mezőny végéről indult, miután a kavicságyba sodródott az időmérőn, de egy jó versennyel keresztülhámozta magát a mezőnyön, ezzel a legjobb BMW-s lett.

    Kubica a 12. helyről rajtolva, rossz startot vett, és küzdött az elemekkel, így végül utolsó lett.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Autó Különbség
    1 ?? René Rast Audi
    2 ?? Nico Müller Audi +1.969
    3 ?? Robin Frijns Audi +4.922
    4 ?? Timo Glock BMW +7.590
    5 ?? Marco Wittmann BMW +13.282
    6 ?? Mike Rockenfeller Audi +19.371
    7 ?? Loic Duval Audi +20.273
    8 ?? Philipp Eng BMW +21.829
    9 ?? Sheldon van der Linde BMW +22.665
    10 ?? Jamie Green Audi +25.389
    11 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +26.431
    12 ?? Lucas Auer BMW +29.221
    13 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +29.610
    14 ?? Jonathan Aberdein BMW +43.323
    15 ?? Harrison Newey Audi-WRT +51.275
    16 ?? Robert Kubica BMW-ART +1:09.158
  • Kubica szerint nem normális az, hogy ilyen lassú a DTM-ben is

    Kubica szerint nem normális az, hogy ilyen lassú a DTM-ben is

    Robert Kubica elismerte, hogy nem normális az a tempó a DTM-ben, amit teljesít a Forma-1 után. Tavalyi visszatérése után egy egész évet töltött a királykategóriában, de a lengyel pilóta és a Williams útjai elváltak. Így a 2020-ban a német túraautós szériában versenyez. A 35 éves pilóta azonban újfent csak a mezőny után kullog, és erről Kubica így nyilatkozott a lengyel Przeglad Sportowynak:

    „Amennyiben az utolsó előtti pilótánál is 0.4 másodperccel lassabb vagy, akkor valami ott nem normális. Úgy néz ki, hogy itt nem olyan problémánk van, hogy megváltoztatunk egy-két paramétert az autó finomhangolásakor. Itt valami komolyabb dologról lesz szó, ami hátráltat minket.”

    Robert szponzora az Orlen, és egy BMW-t vezet, amelyet az inkább formaautózásban ismert ART csapat készít fel.

  • DTM: Egy hajszálom múlt a győzelem két Audi között!

    DTM: Egy hajszálom múlt a győzelem két Audi között!

    Parázs csatát követően dőlt el a futamgyőzelem sorsa a két Audi, Rast és Müller között a DTM második lausitzringi fordulójában.

    Robin Frijns folytatta jó időmérős formáját, és megszerezte vasárnap is a pole-t Müller és Rast előtt. A rajtnál azonban borult a sorrend. A címvédő jól kapta el a rajtot, és már az első helyért folytatott csatában sodródott ki – tegnap óta másodjára – az első pár kanyarban, míg bajnoki vetélytársa visszacsúszott a negyedik helyre.

    Ezután Frijns és Rast nagy csatába bonyolódott a vezető pozícióért, és bár utóbbi a pályán megszerezte azt, a boxkiállások után holland vetélytársa állt ismét az élen, kisebb előnyt kiépítve. Nem telt sok idő azonban, és Rast ismét levadászta Frijnst.

    Ráadásul a vezető duóra újra felért a későbbi kiállás miatt frissebb gumikkal rendelkező Müller is. A svájci végül nem volt elég közel az utolsó körben, de egy jó kigyorsítással márkatársa mellé ért, azonban még ez sem volt elég. Igaz, alig egy tized választotta el őket a célvonalon.

    Marco Wittmann az utolsó körökben előzte meg Robin Frinjst a dobogóért, ezzel akadályozva meg az Audi teljes dominanciáját a dobogón.

    A szintén későn kiálló Mike Rockenfeller az ötödik helyre jött fel, Timo Glock és Philipp Eng elé. Eközben Habsburg Ferdinánd újra pontot szerzett, míg Robert Kubica egy újabb 13. helyet zsebelhetett be. Jamie Green volt az egyetlen kiesője a versenynek, őt a technika hagyta cserben.

    A verseny eredménye:

    # Versenyző Autó Különbség
    1 ?? René Rast Audi
    2 ?? Nico Müller Audi +0.089
    3 ?? Marco Wittmann BMW +9.567
    4 ?? Robin Frijns Audi +12.532
    5 ?? Mike Rockenfeller Audi +13.731
    6 ?? Timo Glock BMW +20.395
    7 ?? Philipp Eng BMW +21.193
    8 ?? Loic Duval Audi +25.326
    9 ?? Jonathan Aberdein BMW +26.597
    10 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +37.074
    11 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +37.331
    12 ?? Harrison Newey Audi-WRT +37.926
    13 ?? Robert Kubica BMW-ART +38.445
    14 ?? Lucas Auer BMW +39.135
    15 ?? Sheldon van der Linde BMW +46.492

    A DTM bajnokság állása négy forduló után:

    # Versenyző Autó Pontok
    1 ?? Nico Müller Audi 100
    2 ?? René Rast Audi 61 -39
    3 ?? Robin Frijns Audi 58 -42
    4 ?? Jamie Green Audi 34 -66
    5 ?? Mike Rockenfeller Audi 32 -68
    6 ?? Marco Wittmann BMW 28 -72
    7 ?? Sheldon van der Linde BMW 26 -74
    8 ?? Loic Duval Audi 26 -74
    9 ?? Timo Glock BMW 22 -78
    10 ?? Philipp Eng BMW 16 -84
    11 ?? Lucas Auer BMW 10 -90
    12 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT 9 -91
    13 ?? Jonathan Aberdein BMW 5 -95
    14 ?? Harrison Newey Audi-WRT 1 -99
    15 ?? Fabio Scherer Audi-WRT 0 -100
    16 ?? Robert Kubica BMW-ART 0 -100
  • Müller kétszer győzött a héten, de még csak egy verseny volt…

    Müller kétszer győzött a héten, de még csak egy verseny volt…

    Nico Müller idei harmadik győzelmét szerezte meg a Lausitzringen, és ezzel hibátlan mérleggel és magabiztos előnnyel áll a pontverseny élén.

    A svájci pilóta pár napja még a berlini Formula E futamokon küzdhetett csapattársával, most az első sorból indulhatott Robin Frijns mellől. Müller le is rajtolta őt, mögöttük Sheldon van der Linde igyekezett tartani a dobogós helyét.

    A bajnoki címvédő, (és szintén Formula E pilóta) René Rast a második kanyarban kicsúszott, de vissza tudott jönni a hetedik helyre, és Jamie Greennel bonyolódott csatába.

    A vezető trió szép lassan elhúzott a negyedik helyen haladó Loic Duval elől, de hátrébb folytak a csatározások. Van der Linde egy elévágással Frijns elé került, de Müllert nem tudta utolérni.

    Rast végül hetedik helyen ért célba Habsburg Ferdinánd mögött, így a versenyen nem csak a BMW első idei dobogójára, de a privát csapatok első pontszerzésére is sor került. Mike Rockenfeller utólag büntetést is kapott, így Adrian Newey fia, Harrison is elcsípett egy pontot.

    A futamgyőztes így nyilatkozott:

    „A felkészülés messze volt a normálistól, eléggé elfoglaltak voltunk Berlinben. A csapat segített a fontos dolgokra koncentrálnom. Most láthattuk, milyen gyorsan változik minden, és hogyan jöttek fel a BMW-k ránk. Robin (Frijns) előtt sikerült maradnom, aki szintén nagyon gyors volt ma. Szerintem ez volt a mai verseny kulcsa.”

    Nem csak ő örült az eredménynek, az első dobogóját szerző van der Linde is kicsattant az örömtől:

    „Nagyon boldog vagyok, sokat dolgoztam ezért. Ma volt rá esélyünk, és ki is használtuk, egyszerűen fenomenális.”

    Azonban nem ez volt a hét egyetlen nagy híre, ugyanis a spái második futamon utólagos időbüntetéssel sújtották René Rastot, amiért illegálisan használta a push-to-pass rendszert. A büntetés következtében visszaesett a harmadik helyre, így Nico Müller egy második győzelemmel is gyarapodott.

    „Csalódott vagyok, hogy ez a hiba a győzelmembe került.” – kezdte Rast. – „Ösztönösen nyomtam meg a gombot, amikor a rendszer azt jelezte, hogy használhatom. Be is bizonyosodott, hogy nem nyertem vele semmit.” – jelentette ki csalódottan.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Autó Különbség
    1 ?? Nico Müller Audi
    2 ?? Sheldon van der Linde BMW +2.870
    3 ?? Robin Frijns Audi +7.513
    4 ?? Marco Witmann BMW +7.861
    5 ?? Timo Glock BMW +14.569
    6 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +20.226
    7 ?? René Rast Audi +20.679
    8 ?? Jamie Green Audi +24.914
    9 ?? Philipp Eng BMW +26.654
    10 ?? Harrison Newey Audi-WRT +53.182
    11 ?? Mike Rockenfeller Audi +56.802
    12 ?? Lucas Auer BMW +57.468
    13 ?? Robert Kubica BMW-ART +1:07.388
    14 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +1 kör
    15 ?? Jonathan Aberdein BMW +1 kör

     

  • Assenben a DTM beengedne naponta tízezer nézőt

    Assenben a DTM beengedne naponta tízezer nézőt

    A DTM szervezői bejelentették, hogy Assenben napi tízezer nézőt a pálya mellé engednének, szeptember 4-6 között. Gerhard Berger az ITR elnökeként nyilatkozott:

    „Ez remek hír nekünk, és a bajnokság rajongóinak is. Nagyon várjuk már, hogy lehessenek újra nézők a pálya mellett. A DTM erősen kezdett Spa-Francorchampsban, sokan nézték a futamokat tévén keresztül, vagy az online platformokon. Ugyanakkor az izgatott rajongók a lelátókon is a verseny része, nem csak Assenben, hanem reméljük, hogy az azt követő versenyeken is 2020-ban.”

    A szükséges higiéniai és biztonsági intézkedések biztosítása érdekében a lelátókon is tartatni fogják a 1.5 méteres távolságot. Erről már a helyi szervező vezérigazgatója, Lee van Dam beszélt:

    „A DTM versenyek asseni szervezőjeként partnereinkkel COVID-19 tervet készítettünk. Nagy előny, hogy a TT Circuit Assen erre sok teret kínál. Miénk a leghosszabb lelátó Európában, így tudunk fogadni napi tízezer rajongót, miközben betartjuk a 1.5 métert, és mindegyik lelátóhoz parkolót is biztosítunk, így direkt egy szektorban tartózkodhatnak, és kijelölt ülést foglalhatnak majd el.”