Kategória: DTM

  • Albon 110%-ot nyújt, hogy visszatérjen az F1-be

    Albon 110%-ot nyújt, hogy visszatérjen az F1-be

    Alex Albon kijelentette, hogy nem adja fel a Forma-1-be való visszatérés lehetőségét.

    Miután a tavalyi évben szenvedett Max Verstappen mellett, a Red Bull a DTM-be küldte a thai pilótát. Első itteni hétvégéjén két stabil pontszerző hellyel nyitott, egy negyedik és egy hetedik hellyel.

    A helyére érkező Sergio Pérez máris megszerezte az első győzelmét Bakuban, és a mexikói meg is köszönte Albon közreműködését ebben: „Alex rengeteg munkát fektet a szimulátorba. Amikor idejöttem, nem számítottam rá, hogy ilyen nyitott lesz, de elmagyarázta nekem, hogyan működik az autó.”

    Albon értékelte Pérez szavait, de leszögezte, neki most ez a dolga tartalékpilótaként.

    „Nem igényleg semmiféle speciális elismerést, mert tudom, mi a szerepem” – mondta a La Gazzette dello Sportnak. „De amit csinálok, az fontos, és ezt megértem. Imádom, amit csinálok, minden nap 110%-ot adok. Ha nem így tennék, nem lenne esélyem visszatérni.”

    „Egy GT3-as autót vezetni szórakoztató, bár sokkal kevesebb leszorítóerővel és tapadással rendelkezik, mint amihez hozzászoktam” – tért rá az eddigi DTM-es tapasztalatokra. „De összességében nem rossz a benyomásom. „Egyértelmű, hogy még a tapasztalatom ellenére is újoncnak érzem magam ebben a sorozatban, ahol olyan versenyzőkkel kell versenyeznem, akik már régóta a GT-ben versenyeznek. De nem titok, hogy az a célom, hogy visszatérjek a Forma-1-be. Nyilvánvalóan mindenben nyerni akarok, amit csinálok, és ez alól ez sem kivétel. Bár az életem megváltozott, nem váltam el a Red Bulltól, és továbbra is aktívan részt veszek mindenben, ami Milton Keynes-ben és a pályákon történik. Mindent megteszek azért, hogy visszatérjek a Forma-1-be. Idén lehetőségem van arra, hogy csendben megfigyeljem, mi történik az oldalvonalon kívül, ami szerintem nagyon hasznos lesz számomra, ha lehetőséget kapok a visszatérésre.”

  • Kelvin van der Linde nyerte a vasárnapi DTM versenyt

    Kelvin van der Linde nyerte a vasárnapi DTM versenyt

    Kelvin van der Linde diadalmaskodott a DTM második monzai versenyén.

    A futam elején a szombati győztes Liam Lawson az első sor külső széléről jobban el tudott rajtolni, de az 1-es kanyar után azonban elveszítette előnyét, így a pole pozíciót megszerző van der Linde került vezető pozícióba.

    Muller megelőzte Lawson red bullos Ferrariját az első sikánban, majd fej-fej mellett haladtak.

    A második sikánba érve Lawson a belső íven haladt, de Muller nem adta fel, átfutott a rázóköveken, és a Lawson mellett érkezett ki a kanyarból. Mindez azonban van der Linde-t hozta a helyzetbe, a Rowe Racing versenyzője egy merész manőverrel mindkettejüket megelőzte a Lesmo kanyarban, és átvette a második helyet.

    Innentől kezdve Lawson 55 kg-os súlybüntetése – a BoP-változások és a szombati győzelem kombinációjaként – érezhetővé vált, és a dobogó utolsó helyét is elvesztette Mullerrel szemben, még mielőtt a T3 Motorsport versenyzője, Esteban Muth kezdte támadni. Lawson nem akarta feladni a pozíciót, és a második sikánnál védekezett us, de a páros közötti apró ütközés miatt megpördült.

    Eközben a másodiktól a negyedik helyig tartó küzdelem lehetővé tette Kelvin van der Linde számára, hogy növelje előnyét az élen, az Audi versenyzője a 7. kör végére már öt másodperc előnnyel bírt.

    Végül 3,3 másodperces előnnyel ért célba, így 25. születésnapján megszerezte első DTM-győzelmét.

    A második helyen a tavalyi második helyezett Muller végzett a Team Rosberg Audijával, miután megelőzte Sheldon van der Linde BMW-jét.

    Lucas Auer döntése, hogy az 5. kör végén, a boxutca megnyitásakor azonnal megejtett egy boxkiállást, szintén kifizetődött, a Winward Mercedes pilótája a hetedik helyről indulva megszerezte a dobogó harmadik fokát.

    A van der Linde fivérek közül a fiatalabbik a 9. körben egy viszonylag késői boxkiállás miatt pozíciót vesztett Müllerrel és Auerrel szemben, de később még meg tudta előzni a kétszeres DTM-bajnok Marco Wittmann Walkenhorst BMW-jét, és így megszerezve a negyedik helyet.

    Miután a 12. rajtkockába kvalifikálta magát, a Red Bull-os Alex Albon az AF Corse Ferrarival előrébb tudott lépni, és mindössze 0,5 másodperccel lemaradva Philip Ellistől, a hetedik helyen ért célba.

    Lawson a 3. körben Muth-tal történt összetalálkozását követően az utolsó helyen tudott visszatérni a mezőnybe és csak a 14. helyet tudta megszerezni.

    Végeredmény:

    Versenyző Autó Lemaradás
    1 Kelvin van der Linde Audi R8 LMS Evo
    2 Nico Müller Audi R8 LMS Evo 3.355
    3 Lucas Auer Mercedes-AMG GT3 Evo 11.192
    4 Sheldon Van Der Linde BMW M6 GT3 14.084
    5 Marco Wittmann BMW M6 GT3 14.725
    6 Philip Ellis Mercedes-AMG GT3 Evo 19.727
    7 Alex Albon Ferrari 488 GT3 Evo 2020 20.306
    8 Mike Rockenfeller Audi R8 LMS Evo 25.884
    9 Esteban Muth Lamborghini Huracán GT3 Evo 27.374
    10 Maximilian Götz Mercedes-AMG GT3 Evo 28.147
    11 Vincent Abril Mercedes-AMG GT3 Evo 29.088
    12 Daniel Juncadella Mercedes-AMG GT3 Evo 29.927
    13 Maximilian Buhk Mercedes-AMG GT3 Evo 30.612
    14 Liam Lawson Ferrari 488 GT3 Evo 2020 32.766
    15 Dev Gore Audi R8 LMS Evo 38.606
    16 Sophia Flörsch Audi R8 LMS Evo 39.301
    17 Esmee Hawkey Lamborghini Huracán GT3 Evo 41.214
    Timo Glock BMW M6 GT3 9 kör
    Arjun Maini Mercedes-AMG GT3 Evo 13 kör
  • Lawson nyerte az első GT3-as korszakos DTM versenyt!

    Lawson nyerte az első GT3-as korszakos DTM versenyt!

    Liam Lawson nyert a Red Bull színeiben a Mercedes duója előtt, akik Vincent Abril és Maximilian Götz voltak, miután elindult az első GT3 alapokon nyugvó DTM futam szombaton, Monzában. Lawson az AF Corse Ferrari 488 GT3-mal egy viszonylag korai megállással megelőzte a Mercedesek kvartettjét. A Red Bull tehát győzelmet aratott a sorozatba való visszatérése alkalmából.

    A futam előtt az Audi, a BMW és a Ferrari is teljesítménynövelést kapott a DTM BoP partnerétől, az AVL Racingtől. A Mercedes pedig a rajtrács első négy helyét foglalta el. Amikor az Olasz Nagydíj helyszínén megkezdődött az futam, Vincent Abril vezette a mezőnyt a pole pozícióból a HRT AMG GT3-mal a GruppeM versenyzője, Daniel Juncadella előtt, Maximilian Gotz pedig Lucas Auert megelőzve feljött a harmadik helyre.

    Lawson a hetedik helyről indult, és az első sikánhoz érve bátran megelőzte Esteban Muth T3-as Lamborghinijét, majd a Winward pilótája, Philip Ellis kiesése miatt újabb helyet javított. Az élen ezután stabilizálódott a sorrend, míg a mezőny nagy része egymáson lógott az 5,8 km-es pályán.

    Az Audi duója, Nico Muller és Mike Rockenfeller, valamint a Lamborghini pilóta Esmee Hawkey az 5. kör végén indította el a boxkiállások sorát. Lawson négy körrel később követte őket. Ezzel a húzással az új-zélandi pilóta szabadon nyargalhatott, ami végül döntőnek bizonyult a győzelemért folytatott küzdelemben.

    Amikor Abril végül a 11. körben a boxba hajtott, a hideg gumikon nem tudta kivédekezni Lawsont. A Red Bull protezsáltja a 2-es kanyarban megelőzte őt, és gyakorlatilag átvette a vezetést. Innentől kezdve a 19 éves versenyző tisztán haladt a cél felé. Igaz, Abril a frissebb gumikon az utolsó körökben 1,6 másodpercre fel tudott rá zárkózni.

    Götz érkezésével a harmadik helyen végül két Mercedes-AMG GT3-s állhatott fel a dobogóra. Alex Albon a 14. helyről vágott neki a futamnak, majd megszerezte a negyedik helyet az AlphaTauri Ferrarival. A brit-thai pilóta egy körrel Red Bull-os istállótársa, Lawson után állt ki a boxba. Neki forgalmon kellett átverekednie magát, és Muller, valamint Kelvin van der Linde is megelőzte őt a kivezető körén. Albon azonban vissza tudta előzni az Audi párosát, később Juncadella Mercedesét, így a negyedik helyen ért célba.

    Gary Paffett helyettese, Maximilian Buhk volt az utolsó pilóta, aki boxkiállást hajtott végre. Egy hosszú első etapot követően Juncadella és van der Linde Abt Sportsline által vezetett R8 LMS GT3-as mögött a hetedik helyre jött fel.

    A Rosberg csapat pilótáját, Muller-t a második sikánba érve Juncadella beforgatta. A svájci pilóta azonban talpra állt, és a nyolcadik helyen ért célba, kevesebb mint két másodperccel lemaradva Buhk Mucke Mercedesétől.

    A BMW-k jobb tempót diktáltak már a versenyen, miután a kvalifikáción a rajtrács hátsó részébe kerültek. A kétszeres DTM-bajnok Marco Wittmann a Walkenhorst M6-osát a kilencedik helyre repítette a célba, a 2013-as címvédő és Abt-pilóta Mike Rockenfeller előtt.

    Auer a 13. helyen végzett a pontokon kívül, miután egy hosszadalmas boxkiállást követően a Winward szerelői nehezen tudták levenni a Mercedes bal hátsó kerekéről a légkulcsot.

    Monzában csak ketten nem tudták befejezni a versenyt. Az Abt pilótája, Dev Gore csatlakozott Ellishez a kiesők listáján. A második körben az 1-es kanyarban ütközött Timo Glock Rowe Racing BMW-jével.

  • Hátránnyal indul a korábbi DTM-bajnok: Paffett később kezdi a szezont

    Hátránnyal indul a korábbi DTM-bajnok: Paffett később kezdi a szezont

    Gary Paffett a Mercedes Formula E csapata iránti kötelezettség miatt kihagyja az első két hétvégét az idei DTM szezonban. Ezzel az egyik bajnoki esélyes igencsak nehéz helyzetbe került.

    Amikor a brit elvállalta a visszatérést a német túraautó bajnokságba, még csak egy hétvégén ütközött a sorozat és a Formula E versenynaptára. Paffett ugyanis ott a tartalékversenyzői szerepkört látja el.

    Azóta átalakult egy kicsit a menetrend, az elektromos sorozat „beiktatott egy verseny Pueblában is, Mexikóváros helyett. Így a brit nem Monzában vagy a Lausitzringen, hanem Zolderben versenyezhet majd először régi-új bajnokságában.

    Helyén a Mercedes gyári pilótája, a 28 éves Maximilian Buhk versenyez majd. A német már egy hivatalos DTM tesztnapon részt vett a Hockenheimringen, azóta pedig két napos monzai privát teszttel hangolt új feladatára.

    „Örülök, hogy ennek a fejlesztési projektnek részese lehetek, még ha csak tartalékosként is. A Space Drive-val vagy egyáltalán elektronikus kormányzással vezetni egyészen új élmény volt számomra.” – utalt Buhk a Schaeffler-Paravan steer-by-wire rendszerére, amit csak Mücke Motorsport használ.

    „Az első benyomásom nagyon jó volt. Meplep, hogy milyen jól visszajelzett a kormány. Persze, van még néhány terület, ahol javulhatunk.” – tette hozzá.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mücke Motorsport (@mueckemotorsport) által megosztott bejegyzés

  • Egy második hölgy is csatlakozik a DTM mezőnyéhez

    Egy második hölgy is csatlakozik a DTM mezőnyéhez

    DTM idei mezőnyében Sophia Flörsch mellett lesz még egy másik női induló is, a Lamborghini két autót is indít majd.

    Ennek terelgetésére a korábbi W Series pilótát, Esmee Hawkey-t kérték fel, aki szintén csak kevéssel a szezonkezdet előtt kapja kézhez az autóját, a hasonlóan későn bejelentett Esteban Muth-hoz.

    A szponzorációt a W Series egyik fő támogatója, a ROKiT biztosítja majd a festés pedig fekete-fehér lesz.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    T3 Motorsport (@t3motorsport_) által megosztott bejegyzés

    Hawkey 15. lett a női sorozatban – mely akkor még a DTM betétfutama volt – egy pontszerző helyét a Nürburgringen szerezte.

    „Alig várom, hogy kezdjük” – jelentette ki a brit versenyzőnő. – „Köszönöm a ROKiT-nek és a T3 Motorsportnak, hogy lehetővé tették ezt.”

    „Ilyen kis idővel az első verseny előtt tudom, hogy a mélybe ugrom, de már izgatottan fejezem be a felkészülést. Tudom, ez nagy lépés, de szeretném belőle a legtöbbet kihozni.”

    Hawkey eredetileg nem a DTM-ben szerepelt volna, hanem Rachel Frey és Michele Gatting mellett az Európai Le Mans Sorozatban (ELMS) állt volna rajthoz. Azonban utólag kiderült, rossz információt adott le az FIA-nak, hogy kedvezőbb besorolást kapjon, így a csapat szerződést bontott vele.

    Mindenesetre 2012 óta Flörsch-sel ők lesznek az első nők a sorozatban, akkor Susie Wolff és Frey voltak állandó résztvevők.

    A német túraautó bajnokság mezőnye ezen a hétvégén Monzában gurul majd először pályára.

  • Eriksson Müller helyére ugrik be a Formula E mexikói hétvégéjén

    Eriksson Müller helyére ugrik be a Formula E mexikói hétvégéjén

    Nico Müller a DTM szezonnyitóján lesz Monzában, így a Dragon tavalyi tesztpilótája – és korábbi DTM futamgyőztes – Joel Eriksson versenyezhet majd a helyén.

    A tavalyi év során a svéd részt vehetett a fiatal pilóták tesztjén, Marrakeshben. Előtte pedig 2018-ban a Virgin színeiben ugyanilyen körülmények között vezethetett Formula E autót, még 2018-ban.

    Joel Eriksson, DTM, racingline.hu
    Joel Eriksson a DTM dobogóján, Fotó: DTM

    A soron következő dupla hétvégén versenykörülmények között is szerephez jut. Ugyanis Müller pótlására őt jelölte ki a Dragon a újonnan bejelentett Puebla E-Prix-n.

    „Már a sorozat kezdete óta álmom volt, hogy versenyezhessek a Formula E-ben. Az, hogy megkapom az esélyt, kissé irreálisnak tűnik.” – kezdte Eriksson.

    „Sok munka vár ránk, de jó csapat van mögöttem. Tudom, mindent megtesznek azért, hogy minél felkészültebben érkezzek Mexikóba.”

    Eriksson a pontszerzést tűzte ki céljául, miután csapat az idei szezonban eddig jobban teljesített, mint az elmúlt években.

    Diriyahban eddigi legjobb futamukat zárták, Valenciában pedig Nico Müller révén dobogóra is állhattak a verseny végi kavarodásban.

    A svéd nem az első DTM pilóta, aki a Formula E-ben kötött ki. A jelenlegi mezőnyből Müller mellett da Costa, Frijns, Rast, Blomqvist, Dennis, Mortara és Wehrlein is szerepelt már a német sorozatban.

    Eriksson a szezon további részében is a Dragon tartalékpilótája lesz, és akár a londoni versenyeken is szerephez juthat, mert az ütközik a DTM lausitzringi fordulójával.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

  • Hatodik márka az utolsó pillanatban: Lamborghini is lesz a DTM-ben

    Hatodik márka az utolsó pillanatban: Lamborghini is lesz a DTM-ben

    Már hat márka alkotja a DTM első GT3-as mezőnyét. Bár egy teszten már túl vannak, most egy Lamborghini is csatlakozik a sorozathoz.

    Német gyártóként a Mercedes, a BMW és az Audi vesz majd részt a DTM első GT3-as szezonjában. Rajtuk kívül Ferrari és McLaren is indul, előbbi a Red Bull támogatásával, míg utóbbi csak egy autót készít elő, de nem a teljes szezonra.

    Stefano Domencali korábbi márkája, a Lamborghini a T3 Motorsport révén vesz majd részt a sorozatban egy Huracán GT3 EVO-val.

    Az autót egy 19 éves belga fiatal, Esteban Muth fogja vezetni. A pilóta rövid karrierje alatt a formaautózás mellett már belekóstolt a GT versenyzésbe is, tehát az autó igen, a kategória nem lesz számára ismeretlen.

    Muth a második legfiatalabb versenyző lesz a Red Bull kiszemeltje, Liam Lawson után. A belga tavaly GT4-es versenyeken indult, és a lausitzringi teszten debütál majd, miután az első gyakorláson még nem tudott ott lenni Hockenheimben.

    Első éles bevetésére pedig Monzában kerül majd sor, június második felében.

    A DTM idei mezőnye:

    # Pilóta Csapat Márka Autó
    3 ?? Kelvin van der Linde
    ?? Abt Sportsline
    ?? Audi
    R8 LMS Evo
    9 ?? Mike Rockenfeller
    99 ?? Sophia Flörsch
    12 ?? Dev Gore
    ?? Team Rosberg
    51 ?? Nico Müller
    16 ?? Timo Glock
    ?? ROWE Racing
    ?? BMW
    M6 GT3
    31 ?? Sheldon van der Linde
    11 ?? Marko Wittmann ?? Walkenhorst Motorsport
    30 ?? Liam Lawson
    ?? AF Corse
    ?? Ferrari
    488 GT3 Evo 2020
    23/37 ?? Alex Albon/?? Nick Cassidy
    10 ?? Esteban Muth ?? T3 Motorsport ?? Lamborghini Huracán GT3 EVO
    15 ?? Christian Klien ?? JP Motorsport ?? McLaren 720S GT3
    36 ?? Arjun Maini ?? GetSpeed
    ?? Mercedes
    AMG GT3 Evo
    8 ?? Daniel Juncadella ?? GruppeM
    4 ?? Maximilian Götz
    ?? Haupt Racing Team
    5 ?? Vincent Abril
    18 ?? Gary Paffett ?? Mücke Motorsport
    22 ?? Lucas Auer
    ?? Winward Motorsport
    57 ?? Philip Ellis

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Albon célja továbbra is a Forma-1-be való visszatérés

    Albon célja továbbra is a Forma-1-be való visszatérés

    Alex Albon elmondta, hogy a Red Bull csapatánál betöltött tartalék és fejlesztő pilótai szerepét sokkal fontosabbnak tekinti a DTM-nél, ahol az idei szezonban fog versenyezni.

    Miután a brit-thai pilóta elveszítette a Forma-1-es ülését a Red Bull csapatánál Sergio Pérezzel szemben, így egy másik szériát kellett keresnie magának. Albon választása végül a DTM-re esett, ahol egy Ferrari AF Corse 488 GTE-vel fog majd versenyezni.

    Mivel Albonnak a Forma-1-es versenyhétvégéken is meg kell jelennie, így két versenyt, egészen pontosan a DTM szezon hatodik és nyolcadik lesz majd kénytelen kihagyni. A brit-thai fiatal elmondta, hogy a legjobbját fogja nyújtani a DTM-ben, azonban most inkább a Forma-1-es visszatérés foglalkoztathatja, habár ez a többi pilóta teljesítményétől és az adandó lehetőségektől is függ majd.

    „Nem igazán foglalkoztat a DTM,” – idézi a Red Bull egykori pilótájának szavait a Motorsport.com. „Az viszont már sokkal inkább, hogy a tartalék és fejlesztő pilótaként maximálisan helyt álljak a Forma-1-ben.

    „A Forma-1-ben sok dolog függ attól, hogy a versenyzők miként teljesítenek és a csapatoknak mik a céljaik. Meglátjuk majd, hogy mi lesz, mindenesetre fél szemmel mindenféleképpen nézni fogom a lehetőségeket.

    „A DTM-ben sok múlik a BoP-n, azonban nem ez a sorozat számomra az elsődleges. Természetesen lelkesen fogok itt is versenyezni, azonban a szimulátorozás és az F1-ben levő kötelességeim fontosabbak lesznek ennél.

    Albon hozzátette, hogy nem lát a sportautózásban komoly potenciált, ezért nem is szeretne túl sokáig ebben a kategóriában versenyezni.

    „Még mindig a Forma-1 a fő célom. Ha ez nem jön össze, akkor majd meglátjuk, mi lesz. A sportautózás nem egy olyan dolog, amit hosszú ideig csinálnék,” – zárta Albon.

  • Ki-kicsoda az idei DTM mezőnyben?

    Ki-kicsoda az idei DTM mezőnyben?

    Két korábbi bajnok, újoncok, de DTM és GT veteránok is összecsapnak az újjászületett sorozatban, öt márka autóival.

    A német túraautó bajnokság a héten tartja a tesztjét Hockenheimben, mielőtt először versenyen is pályájára gurulnak az autók Monzában, június végén.

    Audi: Team Rosberg & Abt Sportsline

    Audi, GT3, DTM, racingline.hu
    Fotó: Communications Audi Sport customer racing

    Két „klasszikus” DTM csapat, eddig is a mezőny részét képezték. Az Audi gyári pilótái is itt térnek vissza sorozatba, Nico Müller és Mike Rockenfeller révén.

    Előbbinek a Rosbergnél Dev Gore, utóbbinak az Abtnál a GT3-as menő, Kelvin van der Linde és Sophia Flörsch lesz újonc csapattársa.

    BMW: ROWE Racing & Walkenhorst Motorsport

    GT3, BMW, DTM, racingline.hu
    Fotó: BMW AG

    A BMW is gyári támogatással indítja Sheldon van der Lindét és Marko Wittmannt, a sorozat korábbi bajnokát. A dél-afrikai fiatal (az Audis Kelvin öccse) Timo Glock támogatására is számíthat majd a ROWE Racingnél.

    A márka tavalyi két legeredményesebb pilótája mellett tehát a DTM-ben legsikeresebb versenyzője képviseli majd.

    Mercedes: Haupt, Mücke, Winward, GruppeM & GetSpeed

    Mercedes, GT3, DTM, racingline.hu
    Fotó: Daimler AG

    A csapatok számából is látszik, a Mercedes indítja a legtöbb autót. A márka gyári csapatának a Haupt Racing Teamet jelölte ki, ahol a visszatérő Maximilian Götz mellett Vincent Abril indul.

    Az F3-as Európa-bajnokságot is megjáró Mücke Motorsport nem kis nevet igazolt, a kétszeres bajnok, Gary Paffett tér vissza Formula E kalandja után.

    Hasonlóan tesz korábbi kollégája, Daniel Juncadella is, a hongkongi GruppeM csapattal. A harmadik egyautós csapat (GetSpeed) pedig a korábbi F2-es versenyző, Arjun Maini szolgálatait veszi majd igénybe.

    Rajtuk kívül még egy kétautós csapat lesz, a Winward Motorsport. A sorozat elnökének, Gerhard Berger unokaöccse lesz az egyik pilóta, az újonc Philip Ellis mellett.

    Ferrari: AF Corse (Red Bull)

    Ferrari, AF Corse, GT3, racingline.hu
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Red Bull DTM-es projektje két juniorral indul, de mindketten már sorozatban is rendelkeznek kötelességekkel.

    Alex Albon a Red Bull és az AlphaTauri tesztpilótájaként a Forma 1-es paddockban teljesít szolgálatot, Liam Lawson a Formula 2-ben teljesíti a 2021-es szezont. Az új-zélandi esetében nincsen ütközés, de amikor Albon nem tud ott lenni, egy több kategóriában is bajnokságot nyerő Nick Cassidy helyettesíti majd.

    McLaren: JP Motorsport

    A McLaren lesz jelen második új márkaként, de csak néhány hétvégén lesznek ott Christian Kliennel és a JP Motorsporttal.

    Eredetileg Jenson Button GT csapata is jelentkezett, de visszavonták a nevezést. A bahreini 2 Seas Motorsport jelezte indulását még a brit márka nevében, viszont jelenleg nincsenek ott a havazás által hátráltatott teszten.

    Pilóta Csapat Márka/Autó
    ?? Mike Rockenfeller
    Abt Sportsline
    Audi
    R8 LMS Evo
    ?? Kelvin van der Linde
    ?? Sophia Flörsch
    ?? Nico Müller
    Team Rosberg
    ?? Dev Gore
    ?? Sheldon van der Linde
    ROWE Racing
    BMW
    M6 GT3
    ?? Timo Glock
    ?? Marko Wittmann Walkenhorst Motorsport
    ?? Liam Lawson
    AF Corse
    Ferrari
    488 GT3 Evo 2020
    ?? Alex Albon/
    ?? Nick Cassidy
    ?? Christian Klien JP Motorsport McLaren
    720S GT3
    ?? Maximilian Götz
    Haupt Racing Team
    Mercedes
    AMG GT3 Evo
    ?? Vincent Abril
    ?? Lucas Auer
    Winward Motorsport
    ?? Philip Ellis
    ?? Daniel Juncadella GruppeM
    ?? Arjun Maini GetSpeed
    ?? Gary Paffett Mücke Motorsport
  • Bemutatta első DTM-es sisakját Alexander Albon

    Bemutatta első DTM-es sisakját Alexander Albon

    A Red Bull kötelékébe tartozó thai versenyző tavaly év végén veszítette el ülését az F1-ben, de az újjászerveződő DTM-ben Albon így is versenyüléshez jutott.

    Az AF Corse biztosít majd számára egy GT3-as Ferrarit, amin az AlphaTauri festése lesz majd látható, ehhez lesz hasonló a sisakja is.

    Csapattársa, Liam Lawson a Formula 2-ben is versenyez majd párhuzamosan.

    Mivel Albon maradt a bikások tartalék- és tesztpilótája, nem mindegyik hétvégén ér majd rá, ilyenkor a Super Formula bajnoka, és a Virgin Formula E pilótája, Nick Cassidy ugrik be majd a helyére.

    A DTM mezőnye pedig így néz ki:

    Pilóta Csapat Autó
    ?? Mike Rockenfeller
    ?? Abt Sportsline
    ?? Audi
    R8 LMS Evo
    ?? Kelvin van der Linde
    ?? Sophia Flörsch
    ?? Nico Müller
    ?? Team Rosberg
    ?? Dev Gore
    ?? Sheldon van der Linde
    ?? ROWE Racing
    ?? BMW
    M6 GT3
    ?? Timo Glock
    ?? Walkenhorst Motorsport
    ?? Liam Lawson
    ?? AF Corse
    ?? Ferrari
    488 GT3 Evo 2020
    ?? Alex Albon/
    ?? Nick Cassidy
    ?? 2 Seas Motorsport
    ?? McLaren
    720S GT3
    ?? Christian Klien ?? JP Motorsport
    ?? Haupt Racing Team
    ?? Mercedes
    AMG GT3 Evo
    ?? Lucas Auer
    ?? HTP Winward Motorsport
    ?? Philip Ellis
    ?? Daniel Juncadella ?? GruppeM
    ?? Arjun Maini ?? GetSpeed