Kategória: DTM

  • Ismét új márka csatlakozik a DTM mezőnyéhez!

    Ismét új márka csatlakozik a DTM mezőnyéhez!

    Zolderben Klien révén a McLaren is teljesítette első futamait, most a Nürburgringen egy német márka csatlakozik majd a DTM eddigi hat gyártójához.

    Az SSR Perfomance nevezte be az ADAC GT Masters bajnokát, Michael Ammermüllert, aki egy Porsch 911 GT3 R volánja mögött ülhet majd. A német jól ismeri már az autót, hiszen háromszoros Porsche Superkupa bajnok, 2012 és 2019 között versenyzett a sorozatban.

    Korábban nyert versenyt a GP2-ben, és a Red Bull programjában is szerepelt, de egy csuklótörés hátráltatta az előremenetelben.

    Nem ő lesz azonban az egyetlen, aki ezen a hétvégén mutatkozik be. Sophia Flörsch Le Mans-i teendői miatt Markus Winkelhock ugrik be az Abt egyik Audijába.

    Ezen felül a Götz-Abril párost felvonultató Haupt Racing Team pedig csapattulajdonosát indítja harmadik autójában. Az 52 éves Hubert Haupt szintén visszatér a DTM-be, Winkelhockhoz hasonlóan ő is az Audi és az Opel autóit vezette korábban.

    Ha ez nem lenne elég, egy kilencedik Mercedes is ott lesz majd a rajtrácson a Toksport WRT jóvoltából. Ők a GT World Challenge Európa-bajnokságban induló Luca Stolzot nevezték be.

    A GetSpeed még a korábban a Nürburgringi 24 óráson versenyző pilótáját Fabian Schillert is indította volna.

    A szervezők azonban a Mercedes túlsúlya miatt arra kérték őket, továbbra is csak Arjun Mainival képviseljék magukat. Schiller így valószínűleg az asseni vagy hockenheimi hétvégén érkezhet majd.

  • Rast nem tér vissza, inkább Le Mans vonzaná a jövőben

    Rast nem tér vissza, inkább Le Mans vonzaná a jövőben

    René Rast háromszoros bajnokként hagyta ott a DTM-et a Formula E kedvéért, de mivel az Audi kivonul, a gyár következő projektje, Le Mans felé kacsintgat inkább.

    Az Audi 2023-ban tér majd vissza az Endurance-világbajnokság mezőnyébe a Multimatic LMP2-es kasznijára épített LMDh kategóriájú autóval.

    Februárban Rast még úgy nyilatkozott, nyitott lenne 2022-ben egy átmeneti évre a német túraautó bajnokságban, míg a Le Mans-i autó elkészül, azért, hogy az Audi kötelékében maradhasson.

    Most azonban – ahogy közeledik a gyári Audi utolsó fellépése Berlinben, így vélekedett:

    „Megfontolnám a visszatérést hosszútávra, de hogy csak egy évre ugorjak be, mint a Formula E-be, az talán nem a legjobb ötlet. Az időtartamtól és a programtól függ.”

    A következő – 2021/22-es – szezon lesz az utolsó a Gen2 érában, a csapatok ezért inkább hosszabbtávú szerződéseket kötnének a pilótákkal. Ez pedig nem feltétlenül kedvez az ülés nélkül maradt Rastnak.

    „Soha ne mondd, hogy soha. Most még nem tűnik úgy, de még az év elején járunk.”

    „A Formula E januárban kezdődik, addig még hat hónap van hátra. Nem tudom, hol leszek az elkövetkező két-három évben. Attól függ majd, hogy a Formula E helyen kap-e majd a terveimben, még nem tudom.”

  • Sajtó: A DTM-ben folytathatja Valentino Rossi

    Sajtó: A DTM-ben folytathatja Valentino Rossi

    Rendkívül érdekes felvetés jelent meg a nemzetközi sajtóban miután a MotoGP legendája Valentino Rossi bejelentette visszavonulását. Az olasz klasszis a jelek szerint ugyanis a bukósisakot nem akasztja szögre, csupán a két kereket négy kerékre cserélheti.

    A Doktor becenévre hallgató rekordbajnok 2017 óta nem tudott futamot nyerni a királykategóriában, miközben sorra bukkantak fel olyan fiatalok, akik már nyers tempóban is gyorsabbak nála. A döntése így nem meglepő, ám az annál inkább, hogy hogyan alakulhat a karriere.

    Az olasz moto.it ugyanis arról számolt be, hogy Rossi már felvette a kapcsolatot a DTM nagyfőnökével, Gerhard Bergerrel, hogy szívesen csatlakozna a sorozathoz. Ezt az utat merőben befolyásolja az a tény, hogy a DTM az idei évtől GT3-as autókat használ, amit a Dokrot jól ismer, hiszen néhány endurance versenyen már megismerkedett velük.

    „Valentino már korábban is vendégeskedett nálunk. Az még ugyan egy promóciós esemény volt, de akkor azzal az ígérettel távozott, hogy amikor úgy dönt, hogy abbahagyja a motorozást, akkor elgondolkozik a mi bajnokságunkon. Ez a nap eljött és az érzésem, hogy Valentino hamarosan a DTM mezőnyének a tagja lesz.” – nyilatkozta Gerhard Berger.

  • A 2007-es Európa Nagydíj hőse visszatér a Ringre a DTM mezőnyével

    A 2007-es Európa Nagydíj hőse visszatér a Ringre a DTM mezőnyével

    Versenyek száma: 1. Versenyek száma, amit vezetett: szintén 1. Legtöbbször így jellemzik Markus Winkelhock karrierjét. A DTM-be visszatérő pilóta ismét a Nürburgringen bizonyíthat.

    Eléggé emlékezetesre sikerült a 2007-es Európa Nagydíj, melyet – a tavalyi Eifel Nagydíjhoz hasonlóan – a Nürburgringen tartottak. Akkor is az volt az egyetlen német verseny a naptárban, mégsem az országról nevezték el a futamot.

    Az első körben leszakadó eső kiállásra késztette az egész mezőnyt, kivéve a Spyker újoncát, Markus Winkelhockot, aki pesszimista módon vizes aszfalra való gumival rajtolt el. Ennek köszönhetően elég hamar megszerezte a vezetést, és jókora előnye is volt az élmenőkkel szemben.

    A versenyt azonban megszakították, Winkelhock előnye odaveszett, és a másodjára már nem optimális esős gumikkal hamar visszaesett.

    Akkor Christijan Albers helyén ugrott be a kiscsapathoz, most szintén hasonlóra készülhet, és ráadásul ez nem először történik meg vele a DTM-ben sem.

    Most Sophia Flörsch helyét kapja majd meg, miután a hölgy a Le Mans-i 24 óráson vesz részt a Richard Mille Racing Team színeiben.

    Sophia Flörsch, Audi, DTM, racingline.hu
    Flörsch 99-es számú Audija, Fotó: Hoch Zwei/DTM

    „Még 2007-ben, Oscherslebenben vezettem először az Abt autóját.” – emlékszik vissza Winkelhock. – „Akkor Tom Kristensen helyettese voltam, aki Hockenheimben komoly balesetet szenvedett. Az volt az első versenyem az Audival a DTM-ben.”

    „Tíz év után visszatérni a DTM-be, és az Abthoz nagyon különleges. Már nagyon várom. Ráadásul a Nürburgring az egyik kedvenc pályám.”

    Forma-1-es beugrása után a német sportautózásban ért el sikereket, többek között a GT1 Világbajnokság és az Intercontinental GT Challenge bajnoka lett, a Nürburgringi 24 óráson aratott 3 győzelme mellett.

    2010 és 2014 között a DTM-ben is szerepelt, legjobb eredménye három negyedik hely volt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Albon dobogó, BMW győzelem – ez történt a DTM zolderi fordulójában

    Albon dobogó, BMW győzelem – ez történt a DTM zolderi fordulójában

    Zolderben egy új márka is bemutatkozott a DTM-ben. Christian Klien ugyanis egy McLaren 720S-sel állt oda a rajtrácsra.

    Miután a Lausitzringen technikai hiba fosztotta meg egy futamgyőzelemtől, az idősebbik van der Linde testvér a következő fordulóban vigasztalódhatott is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

    Első verseny

    Kelvin, a bajnoki éllovas tovább növelte előnyét a rosszul rajtoló Liam Lawsonnal szemben, aki belekerült az első körben kialakuló káoszba. Daniel Juncadella fékezte el magát, és ment bele Arjun Maini Mercedesébe, ami magával rántotta az új-zélandi autóját is.

    Vincent Abril piszkált bele az élmezőny rendjébe a kiállásoknál, egy körrel előbb hajtott a boxba, ezzel Wittmann elé került a második helyre. A német tovább csúszott vissza, Rockenfeller és Albon is elmentek mellette.

    Van der Linde győzelmébe azonban ők sem szólhattak bele, a dél-afrikai lett ezzel az első, aki már két győzelmet szerzett az idei DTM szezonban.

    Albon először zárt az első háromban, Monzában utólag – Abril kizárásának köszönhetően -sorolták előre a dobogóra.

    # Pilóta Csapat Márka
    1 Kelvin van der Linde Abt Audi
    2 Mike Rockenfeller Abt Audi
    3 Alex Albon AF Corse Ferrari
    4 Vincent Abril Haupt Mercedes
    5 Marko Wittmann Walkenhorst BMW
    6 Esteban Muth T3 Lamborghini
    7 Maximilian Götz Haupt Mercedes
    8 Philip Ellis Winward Mercedes
    9 Lucas Auer Winward Mercedes
    10 Nico Müller Rosberg Audi
    11 Timo Glock ROWE BMW
    12 Christian Klien JP McLaren
    13 Esmee Hawkey T3 Lamborghini
    14 Sheldon van der Linde ROWE BMW
    15 Dev Gore Rosberg Audi
    16 Sophia Flörsch Abt Audi

    Második verseny

    A szombati nap után szintén balesettel kezdődött a verseny, ezúttal Vincent Abril került kavicságyba Philip Ellisnek köszönhetően.

    Vasárnap Wittmann szerzett pole-t, és miután a rajtnál és a kiállásokat követően is maga mögött tudta tartani Lucas Auert, két év után újra győzni tudott.

    Auer később egy boxutcai szabálytalanság miatt egy 5 másodperces büntetéssel gazdagodott, ami a hatodik helyre sorolta vissza őt.

    A hazai versenyző, Esteban Muth mindkét napsok előzést mutatott be, most azonban – hiába volt jobb tempója az előtte haladóknál – nem tudott előrébb jönni a kilencedik helynél.

    Egy korai kiállással Maximilian Götz került a harmadik helyre, Liam Lawson elé, de Auer büntetése miatt még egy helyet nyert, és másodikként zárt.

    Nico Müller és Sheldon van der Linde ennek ellenkezőjével nyert pozíciókat, ők a verseny végén profitáltak a frisebb gumikból.

    Wittmann révén negyedik márkaként a BMW is megszerezte első győzelmét a GT3-as DTM-ben.

    # Pilóta Csapat Márka
    1 Marko Wittmann Walkenhorst BMW
    2 Maximilian Götz Haupt Mercedes
    3 Liam Lawson AF Corse Ferrari
    4 Nico Müller Rosberg Audi
    5 Lucas Auer Winward Mercedes
    6 Alex Albon AF Corse Ferrari
    7 Sheldon van der Linde ROWE BMW
    8 Kelvin van der Linde Abt Audi
    9 Esteban Muth T3 Lamborghini
    10 Mike Rockenfeller Abt Audi
    11 Maximilian Buhk Mücke Mercedes
    12 Daniel Juncadella GruppeM Mercedes
    13 Esmee Hawkey T3 Lamborghini
    14 Christian Klien JP McLaren
    15 Dev Gore Rosberg Audi
    16 Philip Ellis Winward Mercedes
    17 Timo Glock ROWE BMW
  • Két pilótát is utolért a balszerencse, végül Götz maradt állva

    Két pilótát is utolért a balszerencse, végül Götz maradt állva

    A DTM második lausitzringi futamán két – versenyben vezető – pilótának is gondjai akadtak, így végül most először Maximilian Götz nyerni tudott a sorozatban.

    Liam Lawson külső íven ment el a pole-ból induló Ellis mellett. Mögöttük Kelvin van der Linde lépett egyet előre Götz-cel szemben. Nemsokára még egy pozíciónak örülhetett, ugyanis a szombati győztes alatt megbillent az autó.

    Lawson azonban nem sokáig örülhetett a vezető helynek, ugyanis a boxkiállásoknál lefulladt, ez pedig elég volt ahhoz, hogy van der Linde és Götz mögé tudjon csak visszajönni.

    Kelvin van der Linde ezután magabiztosan vezette a versenyt. 12 perccel a vége előtt azonban rejtélyes módon kihagyott a motorja a célegyenesben. Újra kellett indítania az autóját, így tudta folytatni a versenyt, de közben Götz és Lawson is elment mellette.

    Ellis meg tudta tartani a negyedik helyét – a győzelmi pluszsúllyal együtt – Sheldon van der Lindével szemben, mögöttük Wittmann, Juncadella, Rockenfeller és Auer végzett.

    Müller ismét késői kiállással próbálkozott, és végül öt pozíciót nyert vele és tizedik lett, Albon előtt.

    A bajnokságot továbbra is a dél-afrikai Kelvin van der Linde vezeti, 4 ponttal Lawson, és 17 ponttal Ellis előtt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Harmadik márka nyert újonccal a DTM lausitzringi fordulójában

    Harmadik márka nyert újonccal a DTM lausitzringi fordulójában

    A Ferrari és az Audi után a Mercedes is győzelmet tudott szerezni a DTM harmadik fordulójában a svájci Philip Ellis révén.

    A van der Linde testvérek indulhattak az első sorból, és a rajt után meg is tudták tartani a pozícióikat Sheldon-Kelvin sorrendben.

    Nem tartott sokáig azonban a versenyzés, ugyanis Esmee Hawkey kisodródott az első, döntött kanyarban, és kiesett. A mezőny másik női versenyzője, Sophia Flörsch is kiesett, miután megpördült, és ez sérülést okozott az autójában.

    Az újraindításnál a hatodik helyről Ellis tört előre. Nemsokára pedig a második helyen találta magát, Rockenfeller (Audi) és Esteban Muth (Lamborghini) előtt.

    A kiállásokat követően aztán megelőzte Sheldon van der Lindét is, aki később kapott egy 5 másodperces büntetést is, így visszasorolták a 9. helyre.

    Liam Lawson (Ferrari) zárkózott fel az élmenőkre, de előzésre nem maradt ideje. A verseny sokáig egyébként nem is a fentiek, hanem Nico Müller vezette. A svájci nem állt ki egészen az utolsó körig, amivel visszaesett a 13. helyre.

    Ezzel Lawson és Kelvin van der Linde után harmadik új győztesét is felavatta a sorozat, ráadásul az harmadik különböző autóval.

    A DTM pontversenyét utóbbi vezeti jelenleg, miután a Monzában jól szereplő Vincent Abrilt kizárták a komplett első hétvégéről, a technikai szabálzat megsértése miatt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Döntött kanyar a DTM-ben: a régi Lausitzring részben visszatér

    Döntött kanyar a DTM-ben: a régi Lausitzring részben visszatér

    Míg az IndyCar évről-évre kevesebb oválpályán versenyez, az európai sorozatokba kezdenek visszatérni a döntött kanyarok. Elsőként a DTM tér vissza a Lausitzring régi vonalvezetésének egy részéhez.

    A 2000-es évek elején még CART versenyekhez használt oválpályát azóta átépítették, most azonban a német túraautó bajnokság mezőnye – az új autókkal – ismét használni fogja a pálya első döntött kanyarját.

    Európában nem sűrűn alkalmaztak hasonló kialakítást, Zandvoort átalakításakor azonban két fordulót is megdöntöttek befelé. A Forma-1-es naptárban ráadásul nem lesz idén az egyetlen, a helyszíni képek alapján a Szaúdi Nagydíjon is ilyesmivel készülnek a szervezők.

    A DTM idei második fordulójával azonban megelőzi a királykategóriát, és a Lausitzring adottságait kihasználva

    A középlassú kanyarokkal tarkított első szektornak így búcsút kell inteni, az első kanyar után rögtön a hátsó egyenes következik majd.

    Bár a szimulációk alapján előzetesen úgy tűnt, padlógázon teljesíthető lesz majd a kanyar, de a pilóták egyelőre nem számítanak hasonlóra. Az okok között a kisebb bukkanókat és a gumitörmeléket lehet megtalálni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

    „Nekem még nem volt padlógáz, és nem hiszem, hogy a hétvége során bármikor az is lesz.” – jelentette ki Nico Müller a tavalyi bajnoki ezüstérmes.

    „Még mindig nagyon gyors, de kell hozzá egy kis elemelés, hogy lejjebb hozzuk az első tengelyt, és ne sodródjunk ki a tiszta ívről.”

    Liam Lawson és Timo Glock egyetértettek svájci kollégájukkal abban, hogy még időmérős körülmények között sem lesz alkalmas erre a pálya.

  • Berger elmondta nekünk, hogy szeretne-e újra DTM-et Magyarországon

    Berger elmondta nekünk, hogy szeretne-e újra DTM-et Magyarországon

    Gerhard Berger 2017-ben vette át a DTM, azaz a német túraautóbajnokság irányítását, és a megszűnéstől mentette meg a szériát. Idén teljesen más szabályrendszert vettek át, és formálták a saját igényeik szerint, és Monzában már volt is egy versenyhétvégéjük. Leginkább erről beszélgettünk a korábbi Forma-1-es autóversenyzővel, egészen addig, amíg a két kislánya ezt meg nem unta…

    – Idén megújult a DTM szabályrendszere, amely már GT3-as alapokon nyugszik. Túl vagyunk az első versenyhétvégén is már, a széria főnökeként hogy tetszett neked?

    – Jó versenyeink voltak. Jó irányt szabtunk meg, remek márkáink vannak, és nagyon erős versenyzőink. Érdekesek is voltak a futamok, így azt mondanám hogy a legelső fellépésünk jól sikerült.

    – A magyar rajongókat persze az érdekli, hogy mikor tér vissza a Hungaroringre a DTM?

    – Még meglátjuk, de én semmi esetre sem zárnám ki. Magam részéről örömmel térnék oda vissza, de az idei versenynaptárunk már teljesen fix. Az, hogy jövőre még mi a terv, azt majd még meglátjuk. Én szívesen mennék, az biztos.

    – Látsz már arra esélyt, hogy egy versenyhétvége után megmond az erőviszonyokat, esetleg azt, hogy kiből, kikből lehet a bajnok?

    – Ez megjósolhatatlan. Remélem, sőt azt hiszem, hogy ez egy izgalmas bajnoki év lesz. Ideális esetben úgy vélem, hogy az utolsó versenyen is akár még öten bajnokesélyesek lehetnek.

    – Sok gyártó van már így is a DTM-ben, de vannak még érdeklődők?

    – Most öt márkánk van jelenleg, és igen, keresnek minket. Abból indulok ki, hogy jövőre csatlakozik majd hozzánk még egy vagy két gyártó.

    – Mennyire érzed azt, hogy a konkurenciái lennétek a túraautó világkupának?

    – Egyáltalán nem. Van egy saját platformunk, nálunk csak profik vannak. Nincs hosszútávú formulánk. Más szériáknál vegyítve vannak amatőrök, pár profival, szélesebb körben is. Nálunk kizárólag csak professzionális versenyzők vannak.

    – Mit gondolsz, miért nem működött végül a Class1 formátum, hiszen a japánokkal közösen elkezdtetek már dolgozni rajta…

    – Az történik, hogy az autós iparág most nagyon megváltozik. Átalakulnak, elektromos irányba. A teljes költségvetésüket alárendelik ennek. A Class1 pedig valóban elég drága dolog volt.

    – Ezek után hogy tetszik az ETCR, illetve akartok elektromos DTM-et ezek után?

    – Fut már egy ilyen projektünk, de jelenleg nem tudunk foglalkozni vele érdemben.

    – Szerinted ki lehet a következő osztrák Forma-1-es autóversenyző?

    – Nehéz megmondani. Minden nagyon gyorsan történik. Jelenleg konkrétan nem tudnék mondani senkit sem, aki ezen az úton haladna. Ugyanakkor ez akár pillanatok alatt is megváltozhat.

  • Alexander Albon is az IndyCar felé kacsintgat

    Alexander Albon is az IndyCar felé kacsintgat

    A Forma-1-ből a tavalyi év végén kikerülő Alex Albon az idei évét a DTM-ben tölti, ám szeretne visszatérni a forma autózáshoz, kiszemelt célja pedig a pletykák szerint az amerikai IndyCar széria.

    A veterán újságíró Marshall Pruett a Racer-en írt cikkében az IndyCar legfrissebb pletykáit, találgatásait szedte össze. A terjedelmes írásában jutott pár bekezdés a thai Albonnak is.

    Pruett szerint Grosjean sikereiből és útjából merít motivációt:

    „Grosjean IndyCaros sikerein felbuzdulva hallottam azt, hogy a Red Bull korábbi Forma-1-es pilótája Alexander Albon Amerikában építené fel újra magát. Miután elvesztette az F1-es ülését jelenleg a DTM-ben versenyez a Red Bull színeiben.” – kezdte a szakértő.

    Pruett konkrét lehetséges csapatot is megnevezett a thai kapcsán:

    A brit-thai pilóta esetleges leigazolása kapcsán az Andretti Autosport istállója áll az első helyen. Rajta kívül még az idén szenzációsan teljesítő Romain Grosejan neve is nagyon sokszor felmerült a csapatnál.” – írta.