Címke: Zolder

  • Misano helyett Monzába mehet 2020-ban a DTM!

    Misano helyett Monzába mehet 2020-ban a DTM!

    A DTM olasz fordulója az elmúlt két évben Misanoban volt, de 2020-ban lehet, hogy már Monzában rendezik majd meg. Tíz évnyi szünet után 2018-ban visszatért Olaszországba a német széria, de az ITR alternatívákat keres jövőre, így jött szóra Monza. Gerhard Berger, az ITR főnökeként nyilatkozott a motorsport.com-nak:

    „Az is egy lehetőség lenne, megnézzük.”

    Misano érvényes szerződéssel rendelkezik 2020-ra, ahogy a DTM összes pályája három évre kötelezte el magát, de vannak kilépési záradékok. Assent és Zoldert már be is jelentették jövőre, és feltehetően Nürburgring és Brands Hatch is maradni fog. Az Audi Motorsport vezetője, Dieter Gass is elmondta a véleményét:

    „Ha azt akarjuk, hogy nemzetközibb legyen a sorozat, akkor kevesebb verseny kell Németországba, és többnek kellene lennie másutt. Vegyes tapasztalataink vannak ugyanakkor a nemzetközi versenyekkel. Assent elnézve, az egy fantasztikus versenyhétvége volt. Misano megint nyögvenyelős volt, pedig velünk volt akkor Dovizioso is. Brandsben kevés volt a jegyeladás, ami szégyen, viszont az olasz és a brit piac is fontos nekünk. Lehet, hogy csak annyi a kérdés, hogy megtaláljuk-e a megfelelő promótert. Assenben a versenyszervezés sokat tett azért, hogy kicsalogassák a nézőket a versenyre, ezen tehát érdemes elgondolkodni.”

    2020-ban akár a svéd Anderstorp pálya is visszatérhet a pletykák szerint, de ezzel kapcsolatban Berger lehűtötte a kedélyeket. Ami biztos, hogy a jövő évi versenynaptárjukat az elkövetkezendő hetekben véglegesítik, és a végleges verzióval öt hét múlva állhatnak elő a szezonzárón, Hockenheimben.

  • Tanulóvezető lett a kétszeres Európa-bajnok magyar kamionversenyzőből

    Tanulóvezető lett a kétszeres Európa-bajnok magyar kamionversenyzőből

    Hosszú évek versenyzése után a kamionjogsit is megszerzi Kiss Norbert.

    Tanulóvezető lett Kiss Norbertből. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző nyolcadik szezonját kezdi az ETRC-ben, ezért úgy gondolta, itt az ideje, hogy ne csak a pályán, hanem közúton is vezethessen kamiont, ehhez pedig – ha csak virtuálisan is – vissza kellett ülnie az iskolapadba.

    “Ez a nyolcadik évem kamionversenyzőként, szereztem két Európa-bajnoki címet, de nincs jogosítványom kamionra. A versenyzéshez nincs rá szükség, de mivel idén csapatom, a német Tankpool24 már Kecskeméten, magyar szakemberekkel készíti fel versenykamionjainkat, úgy éreztem, szükség lesz az én munkámra is. A Kamionsuli támogatásával mérnökömmel, Bakó Csabival és egyik szerelőnkkel, Mérei Ákossal kezdtük meg a tanfolyamot” – mesélt céljairól Kiss Norbert.

    A kétszeres Európa-bajnok versenyző tervei szerint időnként besegít majd a csapatnak a szállításban, így előfordulhat majd az is, hogy ő maga viszi a saját versenykamionját. “Rengeteg újat fogok tanulni, a versenyeken ugye jó esetben általában előrefelé megyünk, utcán viszont teljesen más egy ilyen monstrumot vezetni. Ez egy külön szakma, megtanulni a műszaki dolgokat, a rakományrögzítést, a tolatást, őszinte és mély tisztelettel állok a dologhoz.”

    Kiss Norbert a héten Kiskunlacházán tesztelte kamionját, melyet idei évtől Kecskeméten, magyar szakemberek segítségével szervizel és készít fel a német Tankpool24 csapat. A szombathelyi pilóta elmondta: a tesztnek két célja volt. “Egyrészt a csapattársamnak kellett összeszoknia, ismerkednie a kamionjával, másrészt az én atomjaira szedett, majd összerakott autómat ellenőriztük, hogy minden készen áll rajta a szezonkezdésre. Váratlan hiba nélkül lement a teszt, úgyhogy jöhet május utolsó hétvégéjén a szezonstart Misanóban.”

    A kamion Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:

    május 25-26.: Misano, Olaszország
    június 22-23.: Hungaroring, Magyarország
    július 6-7.: Szlovákiaring, Szlovákia
    július 20-21.: Nürburgring, Németország
    augusztus 31-szeptember 1.: Most, Csehország
    szeptember 14-15.: Zolder, Belgium
    szeptember 27-29.: Le Mans, Franciaország
    október 5-6.: Jarama, Spanyolország

  • Habsburg a legjobb tíz között végzett Zolderben

    Habsburg a legjobb tíz között végzett Zolderben

    Habsburg Ferdinánd a top tízben végzett élete második DTM versenyhétvégéjén Zolderben az R-Motorsport színeiben, a 62-es rajtszámú Aston Martin Vantage DTM autó volánja mögött.

    A mindössze 21 éves Habsburg, aki első szezonját teljesíti “tetővel a feje fölött”, a hockenheimi szezonnyitón mutatott teljesítményére építve, kilencedik helyen végzett a belgiumi versenyhétvége első futamán

    Ferdinánd a mezőny végéről indulva, közvetlenül csapattársa- a korábbi DTM bajnok- Paul Di Resta (GBR) mögött, valamint az összes többi újonc előtt haladt át a célvonalon.

    “Egyszerűen fantasztikus volt! “- mondta el az AVL racing által támogatott versenyző. “Az időmérő nem sikerült jól, így vállaltuk a kockázatot az alternatív stratégiával, ami végül jól sült el. A csapat kiváló munkát végzett, és elégedett vagyok a saját versenytempómmal is – különösen a futam második felében “

    Mivel a zolderi pálya nem kíméli a gumikat, így a csapatnak két kiállásos taktikát kellett alkalmaznia. Az R-Motorsport úgy döntött, hogy még a verseny kezdeti szakaszában kihívja az újoncot új abroncsokért, hogy így, tiszta pályán autózva ki tudja belőlük hozni a maximumot.
    Egy jól időzített biztonsági autós fázist követően Habsburg remek versenytempót diktálva végül a kilencedik helyre hozta be versenygépét.

    “Mindig azt mondják rólam, hogy túl szigorú vagyok magamhoz, szóval fontos, hogy elismerjem azt is, ha elégedett vagyok. “ – mondta el Ferdinánd. “Hihetetlen érzés pontokat szerezni az R-Motorsport számára, és rendkívül elégedett vagyok azzal, ahogy sikerült egy csapatként működnünk. Emellett egyre jobban hozzászokom az autóhoz, ami még mindig nagyon új számomra. Hosszú út áll még előttem, és rengeteget kell még tanulnom, de örülök az eddig elért eredményeknek. ”

    Azonban a vasárnapi második futamon az Aston Martin Vantage DTM felfüggesztésének meghibásodása akadályt görgetett ezen tervek elé, ugyanis Habsburg a techikai hiba következtében idő előtt feladni kényszerült a versenyt.

    “Sajnálom, hogy nem sikerült befejeznem a második futamot. De koncentráljunk a pozitívumokra : Nagyon jól sikerült elkapnom a rajtot, kiélveztem a pályán töltött idő minden percét , és a csapat a hatodik helyen végzett Jake Dennisszel, szóval tudjuk, hogy megvan bennünk a potenciál . Továbbra is keményen fogunk dolgozni, hogy a szezon előrehaladtával egyre előrébb kerüljünk a rajtrácson. ”

    A Greenstorm támogatását élvező Habsburg legközelebb június 7-9-én gurul pályára a DTM harmadik fordulójának otthont adó olaszországi Misanóban.

  • Rast nyerte a második zolderi DTM-futamot

    Rast nyerte a második zolderi DTM-futamot

    René Rast már a második futamgyőzelmét aratta az idei DTM szezonban, a német ezúttal Zolderben állhatott fel a dobogó tetejére. Mögötte a BMW-s, tegnapi győztes Philip Eng zárt, a bronzérmet pedig Jamie Green szerezte meg.

    Paul di Resta elővigyázatosságból el sem rajtolhatott, mert az Aston Martinjában olajnyomás-problémákat fedeztek fel az időmérőn. Ha már kvalifikáció, a polet a BMW színeiben versenyző Sheldon van der Linde szerezte meg.

    A rajtnál a dél-afrikainak sikerült megtartania a helyét, míg csapattársa, Eng feljött másodiknak, Rastot megelőzve. Azonban az osztrák nem sokáig örülhetett, ugyanis a kettes kanyart kicsit szélesen vette, és Raston kívül Glock és Frijns is megelőzte.

    Elsőként Eng, Pietro Fittipaldi és Nico Müller jöttek ki a kötelező kiállásukra, 8 kör elteltével. Egy körrel később Glock és Frijns érkezett meg szervizelésre, őket át is ugrotta Eng, működött az alávágásos taktika.

    Eközben Rast előzésre szánta el magát, és a 11. kör elején átvette a vezetést van der Lindétől. Miután ők is kijöttek, Wittmann került az élre. Ő a 16. körig nyújtotta első etapját, kiállása után pedig Glock mögé tért vissza, 9 másodperccel Rast mögé, aki azok csoportját vezette, akik már kereket cseréltek.

    A 21. körben Wittmann megelőzte Glockot és fellépett a 6. helyre. Frijnset is gyorsan maga mögött akarta hagyni, hiszen egy körrel később már az Audist támadta. Csakhogy hozzáért hátulról és kipörgette, így a holland versenye itt véget ért, és a safety cart is be kellett hívni. Ez alkalmat adott mindenkinek, hogy elvégezzék a kötelező kiállásukat.

    A mezőny fele kijött és friss gumikat kapott, ők nagy előnyre tettek szert ezzel. Az újraindításnál Rast magabiztosan megtartotta a helyét, Eng pedig átvette a második helyet. Wittmann boxutca áthajtásos büntetést kapott Frijns kilökéséért, és ha ez még nem lett volna elég, az újraindításnál szélesen is fordult a hármas kanyarban és megcsípte a kavicságyat.

    A biztonsági autó miatt a versenytáv két körrel emelkedett, ez pedig azoknak kedvezett, akik a legkésőbb cseréltek kereket. Közülük Jamie Green állt a legjobban a 7. helyével. Ám ekkor az Audi Sport Team Rosberg versenyzője elkezdte kihasználni a gumielőnyét. Kezdésnek egyből két legyet ütött egy csapásra: az egymással csatározó Timo Glockot és Jake Dennist a 29. kör első kanyarjában egyszerre előzte meg a belső íven. Nem sokkal később Rockenfellert is otthagyta, ezzel már a 4. helyen járt.

    Eközben már látni lehetett, hogy Rast gumijai a végét járják, hiszen a 2017-es bajnok levágta a sikánt a 30. körben.

    Dennis és Glock csatája tovább folytatódott, amiben végül az Aston Martint vezető Dennis kerekedett felül. Glock mellett azonban nem csak ő, hanem Bruno Spengler is el tudott menni. A német BMW-s visszaesése itt még nem ért véget, push-to-pass és DRS nélkül a 14. hely jutott csak neki.

    Rast végül életben tudta tartani a gumikat és idénybeli második győzelmét aratta Eng előtt. A remeklő Green van der Lindét is maga mögött hagyta a sikánban, így ő lett a 3. A dél-afrikai mellett ezzel a lendülettel Rockenfeller is elment, övé lett a 4. hely, van der Lindének pedig az 5. pozícióval kellett megelégednie.

    A verseny után Eng vezeti az összetettet 59 egységgel, őt Rast követi 5 pont lemaradással. Wittmann visszaesett harmadiknak és 16 pont hátrányba került.

  • W Series: Visser legyőzte Chadwicket, Keszthelyi kiesett

    W Series: Visser legyőzte Chadwicket, Keszthelyi kiesett

    Ma került sor a W Series szezonjának második futamára. A versenyre Zolderben került sor, a DTM betétfutamaként.

    Az első sorból az első futam győztese, Jamie Chadwick és Beitske Visser indulhattak. Keszthelyi Vivien első W Series futamán a 13. helyről indulhatott.
    A rajtnál a hazai versenyén lehetőséget kapó Sarah Bovy a rajtrácsom ragadt, a felvezető kör végén már nagyon füstölt az autója.
    Eközben Visser a rajtot követően átvette a vezetést Chadwicktől, Keszthelyi pedig egy helyet bukott, utána azonban be is küldték a biztonsági autót a pályára, míg Bovy autóját levitték a rajtrácsról.
    A biztonsági autó távozása után Visser megtartotta az első helyet. Utána nem sokkal azonban Gosia Rdest kitessékelte magát és Esmee Hawkey-t a versenyből. Ugyanekkor kiesett Keszthelyi Vivien is, aki ahogy látta a balesetet maga előtt, fékezni kezdett, a mögötte érkező azonban ezt nem érzékelte időben és belehajtott.
    A kiesettek okán ismét pályára hajtott a safety car.
    Mindeközben az is kiderült, hogy Rdestet egyébként is vizsgálták a versenybírák, mert kiugrott a rajtnál.
    Mikor újra szabad lett a pálya, Visser ismét meg tudta tartani a vezető pozíciót. Őt Chadwick és Alice Powell követték.
    Nyolc és fél perccel a vége előtt Sabré Cook boxutca áthajtásos büntetést kapott ütközésért.
    Mindössze két perc volt hátra, mikor Powell megérkezett Chadwickre és komoly csatába kezdtek, melyet végül Powell meg is nyert. Chadwick azonban nem hagyta annyiban, még össze is értek kicsit, de Chadwick visszavette a második helyet.
    A futamot végül Visser nyerte Chadwick és Powell előtt.
    Helyezés Rajtszám Versenyző Diff.
    1 95 Visser
    2 55 Chadwick 8.451
    3 27 Powell 9.084
    4 19 Garcia 12.279
    5 26 Moore 12.739
    6 31 Pepper 13.185
    7 5 Wohlwend 13.973
    8 85 Koyama 17.654
    9 11 Piria 25.871
    10 99 Schiff 26.937
    11 20 Wood 29.596
    12 67 Holbrook 30.859
    13 21 Hawkins 39.274
    14 49 Gilkes 47.413
    15 37 Cook 58.053
    16 3 Rdest kiesett
    17 2 Hawkey kiesett
    18 77 Keszthelyi kiesett
  • Philipp Eng első DTM-es győzelmét szerezte meg a zolderi nyitófutamon

    Philipp Eng első DTM-es győzelmét szerezte meg a zolderi nyitófutamon

    A BMW versenyzője, Philipp Eng élete első DTM-es sikerét könyvelhette el, miután megnyerte a kaotikus első versenyt Zolderben. Egy biztonsági autós fázis miatt a verseny közepén minden a feje tetejére állt.

    Az Aston Martin két versenyzője, Jake Dennis is és Daniel Juncadella autói szinte egyszerre adta meg magát. Dennis a boxutca bejárata előtt parkolt le, Juncadella pedig az egyik bukótérben állt félre a verseny féltávjánál. A megálló autók miatt be kellett hívni a biztonsági autót. A biztonsági autós fázis legnagyobb vesztesei az élen haladó trió, Bruno Spengler, Marco Wittmann és René Rast voltak, ugyanis rajtuk kívül már mindenki letudta a kötelező kerékcseréjét.

    Spengler repülőrajtot vett és rögtön meg tudta előzni az első sorból rajtoló német riválisait. Minden jól alakult a BMW pilóta számára egészen a biztonsági autós fázisig, ami miatt elveszítette az első helyét. Rast versenye sem volt valami jó, ugyanis az Audi németje egy technikai probléma miatt kiszállt 11 körrel a verseny vége előtt. A verseny után kiderült, hogy Rastnak nem erő a motorjában.

    Engnek kapóra jött a safety car, ugyanis emiatt tudta átvenni a vezetést. A BMW osztrákja a hetedik helyről várhatta a piros lámpák kialvását. Már a rajtnál két helyet tudott javítani és később Robin Frijns öt másodperces stop and go-ja miatt már a negyedik helyen autózott. Az osztrák ezek után el tudott lépni a többiektől és végül meg is nyerte a futamot, megszerezve ezzel első győzelmét a DTM-ben.

    Eng mögött Joel Eriksson és Nico Müller vívott parázs csatát a második helyért. Eriksson az utolsó körben szerezte meg a második helyet, amikor Müller elhagyta a pályát az Audijával. A BMW svédje így közvetlen Audis riválisa előtt haladt át a célvonalon. Loic Duval annak ellenére lett negyedik, hogy kisodródott a pályáról, miután összeütközött Jonathan Aberdeinnel. A francia tovább tudott menni, azonban Aberdein autójának jobb eleje olyannyira megsérült, hogy fel kellett adnia a futamot.

    Mike Rockenfeller lett az ötödik, miután megelőzte Jamie Greent az egyes kanyarban két körrel a leintés előtt. A poleból rajtoló Wittmann-nak, aki biztos dobogósnak tűnt egészen a biztonsági autós fázisig, be kellett érnie a hetedik hellyel.

    Az Aston Martin britje, Paul di Resta nyolcadik lett, miután a tizenhatodik helyről rajtolva egy hatalmas felzárkózást tudott bemutatni. A brit már a verseny első körében letudta a kötelező kerékcseréjét, azonban a biztonsági autónak köszönhetően ölébe hullott egy ingyen kiállás. Di Resta csapattársa, Habsburg Ferdinánd lett a kilencedik, közvetlen Spengler előtt.

    A további sorrend: Sheldon van der Linde, Robin Frijns, Timo Glock és Pietro Fittipaldi.

  • W Series: Keszthelyi indulhat Kimiläinen helyett a versenyen!

    W Series: Keszthelyi indulhat Kimiläinen helyett a versenyen!

    Lezajlott a W Series zolderi időmérő edzése, melyet ismételten Jamie Chadwick nyert. Vele együtt Beitske Visser rajtolhat majd az első sorból.

    Részt vett azonban az időmérőn a két tartalékversenyző, Sarah Bovy és Keszthelyi Vivien is. Előbbi kapcsán már tegnap beszámoltunk róla, hogy lehetőséget adott neki a széria a versenyzésre, mivel hazai pályán jár.
    Vivien esetében pedig ma derült ki hogy versenyezhet, méghozzá azért, mert a finn Emma Kimiläinent fogja helyettesíteni.

    Emma Kimiläinen racingilnehu, racingline.huKimiläinen két hete, Hockenheimben már a verseny legelején kiesett, mikor Megan Gilkes az egyik kanyar előtt belevágódott. A finn versenyzőnő ugyan most részt vett a zolderi első és második szabadedzéseken, egy második és egy ötödik helyet szerezve, végül azonban a sportorvosok nem adtak engedélyt neki a versenyzésre.

    Így aztán a mezőny 19 fős lesz, köztük Keszthelyi Viviennel, aki az időmérőn a 16. rajthelyet szerezte meg. A futam ma lesz, 16.10-kor.

    „Sajnálom Emmát persze, ugyanakkor nagyon meglepett, de örülök, hogy megkaptam ezt a lehetőséget.” – mondta Keszthelyi. „Teljesen felkészültnek érzem magam és nagyon várom már, hogy délután debütálhassak a W Serierben.”

    „Megértem a Hintsa Performance orvosi tanácsát, bár eléggé frusztrál, hogy nem versenyezhetek ma.” – mondta Kimiläinen. „Teljesen jól mentem tegnap és nagyon vártam, hogy ma versenyezhessek. Azonban a tegnapi edzésen vált világossá, hogy a hockenheimi incidens újra kiváltott egy korábbi sérülést. Persze nagyon remélem, hogy június elején Misanoban visszaülhetek a W Series autóba.”

    Az időmérő végeredménye:

    Helyezés Rajtszám Név Diff. Leggyorsabb kör
    1 55 Chadwick 1:28.681
    2 95 Visser 0.116 1:28.797
    3 27 Powell 0.441 1:29.122
    4 19 Garcia 0.45 1:29.131
    5 26 Moore 0.774 1:29.455
    6 5 Wohlwend 0.817 1:29.498
    7 31 Pepper 0.859 1:29.540
    8 2 Hawkey 0.976 1:29.657
    9 11 Piria 1.147 1:29.828
    10 3 Rdest 1.169 1:29.850
    11 20 Wood 1.408 1:30.089
    12 99 Schiff 1.476 1:30.157
    13 85 Koyama 1.526 1:30.207
    14 21 Hawkins 1.535 1:30.216
    15 67 Holbrook 1.578 1:30.259
    16 77 Keszthelyi 2.01 1:30.691
    17 37 Cook 2.063 1:30.744
    18 49 Gilkes 2.197 1:30.878
    19 58 Bovy 2.782 1:31.463
  • A W Series egyik tartalékversenyzője is rajthoz állhat hétvégén

    A W Series egyik tartalékversenyzője is rajthoz állhat hétvégén

    A W Series a selejtezők során egy 18 főből álló mezőnyt állított össze, két tartalékversenyzővel, akik a belga Sarah Bovy és a magyar Keszthelyi Vivien lettek.

    A mezőny ezen a hétvégén Zolderben, Belgiumben versenyez. A 29 éves Bovy pedig kellően jól teljesített a szabadedzéseken ahhoz, hazai versenyén kivételt tegyenek vele és 18 helyett 19 autót rajtoltassanak majd el. Így Sarah Bovy versenyezhet majd hazai közönség előtt.

    „Catherine Bond Muir (a W Series vezérigazgatója) most délután szólt róla nekem és alig tudtam elhinni.” – mondta Bovy. „Azt mondta ez az én megkésett születésnapi ajándékom (május 15-én volt a születésnapja). Fantasztikus meglepetés volt. Teljesen odáig vagyok!

    Sarah mérnöke Amelia Lewis lesz, aki egyébként teljesítménymérnök a McLaren gyárában.

    Az első szabadedzésen egyébként Keszthelyi Vivien is jól szerepelt, a 20 főből a 10. helyen végzett.

    Első szabadedzés
    Versenyző Nemezetiség Körök száma Legjobb köridő
    1 55 Jamie Chadwick brit 20 1:28.862
    2 7 Emma Kimilainen finn 19 1:29.379
    3 95 Beitske Visser holland 20 1:29.418
    4 21 Jessica Hawkins brit 18 1:29.684
    5 27 Alice Powell brit 20 1:29.716
    6 19 Marta Garcia spanyol 20 1:29.920
    7 5 Fabienne Wohlwend lichtensteini 20 1:30.105
    8 85 Miki Koyama japán 20 1:30.452
    9 3 Gosia Rdest lengyel 19 1:30.904
    10 77 R Vivien Keszthelyi magyar 19 1:30.927
    11 26 Sarah Moore brit 19 1:31.008
    12 58 R Sarah Bovy belga 12 1:31.008
    13 2 Esmee Hawkey brit 15 1:31.022
    14 67 Shea Holbrook amerikai 21 1:31.071
    15 37 Sabré Cook amerikai 20 1:31.229
    16 11 Vicky Piria olasz 19 1:31.370
    17 99 Naomi Schiff német 20 1:31.395
    18 31 Tasmin Pepper dél-afrikai 19 1:31.527
    19 20 Caitlin Wood ausztrál 19 1:31.790
    20 49 Megan Gilkes kanadai 13 1:34.099
    Második szabadedzés
    Versenyző Nemzetiség Körök száma Legjobb köridő
    1 95 Beitske Visser holland 11 1:29.490
    2 55 Jamie Chadwick brit 12 1:29.832
    3 19 Marta Garcia spanyol 12 1:29.986
    4 31 Tasmin Pepper dél-afrikai 15 1:30.133
    5 7 Emma Kimilainen finn 14 1:30.225
    6 5 Fabienne Wohlwend lichtensteini 15 1:30.229
    7 3 Gosia Rdest lengyel 13 1:30.756
    8 37 Sabré Cook amerikai 15 1:30.958
    9 2 Esmee Hawkey brit 11 1:30.978
    10 26 Sarah Moore brit 16 1:31.000
    11 11 Vicky Piria olasz 13 1:31.386
    12 20 Caitlin Wood ausztrál 19 1:31.387
    13 67 Shea Holbrook amerikai 15 1:31.409
    14 99 Naomi Schiff német 17 1:31.487
    15 58 R Sarah Bovy belga 18 1:31.551
    16 85 Miki Koyama japán 13 1:31.561
    17 49 Megan Gilkes kanadai 11 1:31.883
    18 21 Jessica Hawkins brit 11 1:31.943
    19 27 Alice Powell brit 2
  • Régi mérnökével, magyar szakemberekkel dolgozik idén Kiss Norbert

    Régi mérnökével, magyar szakemberekkel dolgozik idén Kiss Norbert

    A Tankpool24 csapat mindkét versenykamionját Kecskeméten készítik fel

    Régi mérnökével, magyar szerelőkkel, magyar műhelyben készül a 2019-es szezonra Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok magyar kamionversenyző idén is marad a német Tankpool24 csapatnál, melyhez négy magyar szakember – köztük Kiss Norbert régi mérnöke is – csatlakozik, valamint óriási változás, hogy 2019-ben nem német, hanem magyar műhelyben, Kecskeméten készítik fel mindkét Mercedes versenykamiont.

    “Markus Bauer csapattulajdonossal sokat egyeztettünk télen, kerestük a tanulságokat az elmúlt évről. Arra jutottunk, hogy változtatni kell a koncepción, a csapat struktúráján, tavaly ugyanis egy állandó szerelő készítette fel a két kamiont, a másik három szerelőnk mellékállásban dolgoztak a versenyhétvégénken. Éreztük, hogy ezen változtatni kell, de meglepett Markus Bauer ötlete, mikor azt javasolta, hogy legyen Magyarország az autók felkészítésének helyszíne, és végezzék a munkát magyar szakemberek. Azonnal felvettem a kapcsolatot a korábbi mérnökömmel, Bakó Csabával, akivel a két Európa-bajnoki címet megnyertük. Rögtön igent mondott, ahogy régi szerelőm, Széll Imi is és Babják Laci is. Újonnan csatlakozik hozzánk egy lelkes szakember Mérei Ákos, valamint nem állandó tagként Remetehegyi László is velünk tart idén. Mindannyian remek szakemberek, akik ugyanúgy akarják a sikert, mint én” – emlékszik vissza az újrakezdésre Kiss Norbi.

    A magyar műhely helyszíneként Kecskemétet választotta a csapat, logisztikai szempontból ez a legideálisabb, ráadásul a Mercedes gyár is ott működik. A Tankpool24 mindkét versenykamionjának felkészítését a kecskeméti műhelyben végzik, a motor fejlesztése azonban továbbra is a németországi AKKA cég feladata.

    Kiss Norbert bizakodó a szezonkezdettel kapcsolatban. “Ezen a téren is történt előrelépés télen, de motorerőben még mindig hátrányban vagyunk a többiekkel szemben. Továbbra is a régi motor fejlesztésén dolgoznak, reméljük, hogy lesz lehetőségünk egy új versenymotor építésére is. Május közepén itthon tesztelünk, május utolsó hétvégéjén jön a szezonnyitó hétvége Misanóban, júniusban pedig a magyar közönség előtt állhatunk rajthoz a Hungaroringen. Nagyon várom, hogy kezdődjön a szezon, úgy érzem, idén minden adott a tavalyinál is jobb teljesítményhez.”

    A magyar kamionversenyző csapattársa idén a 20 éves német pilóta, Fabio Citignola lesz, aki eddig túraautózásban szerzett tapasztalatot.

    A kamion Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:

    május 25-26.: Misano, Olaszország
    június 22-23.: Hungaroring
    július 6-7.: Szlovákiaring
    július 20-21.: Nürburgring
    augusztus 31-szeptember 1.: Most, Csehország
    szeptember 14-15.: Zolder, Belgium
    szeptember 27-29.: Le Mans, Franciaország
    október 5-6.: Jarama, Spanyolország

  • Villeneuve ott versenyez majd, ahol édesapja életét vesztette

    Villeneuve ott versenyez majd, ahol édesapja életét vesztette

    Jacques Villeneuve idén újra versenyezni fog, ugyanis 1997 Forma-1-es világbajnoka ott lesz a NASCAR Whelen Euro Seriesben, valamint néhány versenyen ott lesz az Italian GT Endurance Championshipben is egy Ferrari 488 GT3-mal.

    „A prioritás a NASCAR Whelen Euro Series.” – mondta Villeneuve a Motorsport.comnak. „Így nem leszek ott az olasz bajnokság összes endurance versenyén.”

    A NASCAR Whelen Euro Series szezonja április 13-án indul Valenciában, Spanyolországban, melyen kívül további 16 versenyből áll a naptár. A helyszínek között szerepel Zolder is, ahol anno édesapja, Gilles halálos balesetet szenvedett

    „A NASCAR Euro Series utolsó két fordulója egy hétvégén lesz, Zolderben, Belgiumban.” – mondta a kanadai. „Számomra ez a verseny kihagyhatatlan. Zolder az a pálya, melyen Gilles utoljára vezetett itt és életét is vesztette ott. Sosem voltam még ott, így ez fontos számomra.”

    Az olasz GT bajnokságban Villeneuve Scuderia Baldini Ferrarija a „27”-es számot viseli majd a család jelképeként.

    „Örülök, hogy Ferrarit vezethetek.” – mondta Jacques. „A szám tekintetében, személy szerint én a 12-est preferálom a 27-tel szemben. Gilles egy 27-es számú autóban vesztette életét, ugyanakkor én a 27-es számú autóval nyertem Indy 500-at.”