Címke: zene

  • Így játssza Hamilton a Bohém rapszódiát

    Így játssza Hamilton a Bohém rapszódiát

    A Queen együttes mára legendás, dalaikat pedig a mai fiatalok is épp úgy ismerik, mint szüleik. Ha pedig ez alapból mégsem lenne így, akkor segít ezen a néhai frontember Freddie Mercury életéről szóló mozifilm, melyet most is játszanak a mozik, és mely a talán legnépszerűbb daluk címét viseli: Bohém rapszódia.

    Nem kizárt, hogy Lewis Hamilton is épp most nézte meg a filmet, ugyanis úgy fest, hogy dallamtapadása lett a Bohém rapszódiától. Ennek apropóján pedig zongora elé ült, és megmutatta a közönségnek, hogy miként tudja eljátszani a dal elejét.

    „Csak meg akartam ezt osztani veletek.” – írta Hamilton a videóhoz. „Végre otthon vagyok és boldog vagyok, és ez a dal járt a fejemben, szóval leültem a zongora elé és megpróbáltam kivitelezni. Tudnotok kell, hogy nem vagyok mindenben jó, de mindig próbálok az lenni és a teljes szívemet beleadom. Nem mindig mutatom meg nektek a tanulásom lépéseit, az általában csak sok hibát eredményezne, csak úgy, minta versenyzésben, de mindenhez gyakorlás kell és a hibák juttattak ide. Szóval a hibák ne szegjék kedveteket, hiszen azok csak a kirakós egy-egy elemei, amik szükségesek ahhoz, hogy elkészülhessen a teljes kép. Mindent bele és ne adjatok fel semmit, főleg ne az álmaitokat.”

    https://www.instagram.com/p/BuOR47uF8vI/

  • Így szedd le a sok havat pikk-pakk az autódról! De csak ha utálod a szomszédokat…

    Így szedd le a sok havat pikk-pakk az autódról! De csak ha utálod a szomszédokat…

    Belepte a hó az autódat? Feltekert hangerővel gyorsan megtisztíthatod a kocsidat. Persze ennek a módszernek nem valószínű, hogy örülni fognak a szomszédaid, főleg ha reggel 6-kor alkalmazod, munkába induláskor. 😀

  • Így fest a DJ pult mögött Vandoorne barátnője

    Így fest a DJ pult mögött Vandoorne barátnője

    Arról már beszámoltunk korábban, hogy McLaren sportigazgatója, az Indy 500 győztes (2003) Gil de Ferran lánya – aki egyben Stoffel Vandoorne barátnője – szeret énekelni, azonban úgy fest, hogy a DJ pult sem idegen számára. Erről egyrészt az alábbi kép tanúskodik, másrészt ha lejjebb görgettek, meg is hallgathatjátok, milyen zenét csinál. 🙂

    https://www.instagram.com/p/Bpmff7QgCcK/

    https://soundcloud.com/aaddff/adf-vol-one

    https://soundcloud.com/aaddff/adf-volume-two

  • Rockosítva a Forma-1 új intro zenéje!

    Rockosítva a Forma-1 új intro zenéje!

    Brian Tyler Forma-1 himnusza hamar elfogadott lett a rajongók körében is, így csak idő kérdése volt, hogy mikor hallhatjuk az első átdolgozást. Phil Rapley jó érzékkel nyúlt hozzá, és rockosította azt, és eljátszotta egy elektromos gitárral. Érdemes továbbá körbenézni még az Instagramján az úrnak, mert szép McLarenes kisautó gyűjteménye van.

    Íme, az eredménye a feldolgozásának:

    https://www.instagram.com/p/Bmyli3rlVps/?taken-by=fyl_1985

  • Saját remixed lehet Dua Lipa dalához az alapján, ahogyan vezetsz

    Saját remixed lehet Dua Lipa dalához az alapján, ahogyan vezetsz

    Az énekes-dalszövegíró világsztár, Dua Lipa összeállt a Jaguarral, teljesen új, forradalmi technológia révén alkosson zenét.

    A Jaguar innovatív szoftvere személyre szabott remixeket készít Dua Lipa „Want to” című számához, három módon: a Jaguar PACE családjának járművei esetén a vezetési adatokból, a Spotify preferenciáid alapján, vagy egyszerűen csak a moobilodon való koppintások ritmusából. Több, mint egy millió remix megalkotása lehetséges így, hiszen mindig más és más lesz a dal hangulata, tempója, stílusa.

    A „Want To”-ból egy olyan verzió is készült, melyet az énekesnő vezetése alapján alkottak meg. Dua Lipa egy I-PACE-t vezetett, stílusát – ahogy gázt ad, ahogy fékez – pedig az autó intelligens szenzorai rögzítették, és segítettek meghatározni a dal tempóját. A szám „Dua Lipa x Jaguar” verziója felkerül a szeptember 7-én megjelenő „Dua Lipa The Complete Collection” albumra.

    „Nagyon izgalmas, hogy együttműködhetek a Jaugarral és eltörölhetjük a határokat a zene és a technológia között a rajongóim számára.” – mondta az énekesnő. „Eszméletlen, hogy bárki elkészítheti a ‘Want To’-ból az ő egyedi verzióját, azt által, hogy egy Jaguart vezet, vagy az alapján, hogy milyen zenét hallgat. Őrületes belegondolni, hogy az elektromos I-PACE vezetésem során az adatokat, át lehet formálni, hogy a zenémnek egy teljesen új és hihetetlen hangzást adjunk.”

    https://www.youtube.com/watch?v=wBRmR4q5EFM&feature=youtu.be

  • Elhunyt Avicii, aki pár éve a Lotus és a BURN kapcsán zenélt Budapesten

    Elhunyt Avicii, aki pár éve a Lotus és a BURN kapcsán zenélt Budapesten

    Elhunyt a 28 éves, világhírű svéd DJ, Avicii, azaz Tim Bergling, adta hírül az Index. Egyelőre csak annyit tudni, hogy ma délután holtan találtak rá Ománban.

    Burn Yard
    Fotó: Tajthi Andrea

    Avicii-nek a Forma-1-hez is volt némi kötődése, hiszen pár éve együttmködött az akkori Lotus F1 Teammel, mikor a csapatnál még Kimi Räikkönen és Romain Grosjean versenyzett. Született egy „Lotusos” szám is, melyet alább meghallgathattok.
    Avicii 2013-ban, a Magyar Nagydíjat megelőzően a BURN által szervezett nagyszabású eseményen, a BURN Yardon is fellépett, megannyi (többek között) Forma-1 rajongó előtt, Budapesten.

     

    https://youtu.be/GqDsmfqLFtE

  • Kis éji zenei: Így gitározik Hartley és énekel hozzá Ricciardo

    Kis éji zenei: Így gitározik Hartley és énekel hozzá Ricciardo

    Aki most itt komolyságra számít, az csalódni fog. 😀

    Daniel Ricciardo és jó haverja, Brendon Hartley 2009-ben és 2010-ben mindketten a Tech 1 Racingnél versenyeztek, Formula Renault 3.5-ben. A Tech 1 Racing most egy videót tett közzé ebből az időből, melyen a versenyzők rögtönöztek egy zenekart, Hartley gitározik, Ricciardo pedig énekel, vagy valami olyasmi… 😀

    A Tech 1 ezzel a videóval kíván sikeres szezont Hartleynak, Ricciardonak, és Pierre Gaslynek is, aki 2013-ban versenyzett a csapatnál, Formula Renault 2.0-ban.

  • Idén is elkészült a Bahreini Nagydíj promóciós rap dala

    Idén is elkészült a Bahreini Nagydíj promóciós rap dala

    Három rapper, a bahreini Flipperachi, a kuvaiti Daffy és a szaúd-arábiai Lil Eazy közreműködésével készült el egy promóciós videó, melynek célja, hogy kedvet csináljon a helyieknek ahhoz, hogy személyesen is kilátogassanak majd a 2018-as Bahreini Nagydíjra.

    Túl sokat ugyan nem értünk a szövegből, de a maga nemében elég menő dal lett. 😀

    Azonban nem ez az első ilyen, hiszen tavaly is készült már ilyen reklám dal és videó. Megmutatjuk ezt is:

  • Itt az F1 saját főcímzenéje!

    Itt az F1 saját főcímzenéje!

    Elkészült a Forma-1 új, saját főcímdala, mely egészen más, mint a korábbi intrók. A három perces zeneművet – ahogy arról már beszámoltunk – a neves, filmes zeneszerző, Brian Tyler komponált.

    Az új zenével folytatja a Liberty Media a Forma-1 modernizálását és arculatváltását, mely tavaly az új logó bevezetésével kezdődött, és a hétvégi szezonnyitón már az új tévés és online grafikákat is láthatjuk.

    „A zene kulcsfontosságú elem a sportban az érzelmek kiváltásához és a legjobb nemzetközi tehetséggel dolgozunk, hogy új főcímet kapjon az F1.” – áll a sport közleményében.

    A szimfonikus zenekarral rögzített zene igazán magasztos és fennkölt, valóban nagysikerű mozifilmekbe illő. Bár személyes véleményünk szerint kicsit elmarad a Thor-ból és az Indiana Jones-ból ismert feszültségkeltéstől, sikerülhetett volna kicsit drámaibbra, hatásvadászabbra… Persze lehet, hogy más hatása lesz, ha kép anyag is párosul majd hozzá. 🙂

    Azt az ígéretét azonban beváltotta Tyler, mi szerint autó hangokat, ráadásul korábbi korok autóinak hangját is megjeleníti a zenébe.

    Akinek tetszik, már meg is szerezheti Amazonról, iTunes-ról és Google Play-ről is.

    [poll id=”63″]

    https://www.youtube.com/watch?v=KTETwgQnbsQ

     

  • Ricciardo „táncától” máris jobb lesz a kedved!

    Ricciardo „táncától” máris jobb lesz a kedved!

    Daniel Ricciardo rendre humoros képekkel és videókkal örvendezteti meg a Forma-1 rajongókat a közösségi oldalakon. Így történt ez most is, mikor zenét kapcsolt, majd „táncolni” kezdett.

    Íme:

    Ha pedig a zenére vagy kíváncsi:

    https://www.youtube.com/watch?v=kaOPoORa4W0