Címke: Zandvoort

  • Zandvoort remek pálya, de nehéz előzni, figyelmeztetnek a pilóták

    Zandvoort remek pálya, de nehéz előzni, figyelmeztetnek a pilóták

    Brendon Hartley és Esteban Ocon támogatja egy zandvoorti Holland Nagydíj ötletét, de figyelmeztettek, hogy az előzési lehetőségekkel akadhatnak problémák.

    Utoljáta 1985-ben rendezték meg a Holland Nagydíjat, Max Verstappen egeket ostromló népszerűsége nyomán azonban hamarosan visszatérhet az F1-es versenynaptárba a futam. Ugyan Assen is felmerült lehetséges helyszínként, a legnagyobb esély az F1-es múlttal is rendelkező Zandvoortra van.

    „Imádom a pályát, de szerintem egy kissé szűk az F1-nek” – mondta Hartley, aki még az F3-mal versenyzett itt. „Ezekhez a nagy F1-es autókhoz kissé szélesebbnek kellene lennie, de maga a pálya nagyon jó.”

    Oconnak kissé frissebb emlékei vannak innen, 2016-ban ugyanis a DTM-mezőny tagjaként látogatott el erre az „old-school pályára”.

    „Manapság nagy bukóterek és sok különféle rázókő van ott” – magyarázta a francia. „Nagyon menő a pálya, nagyon tetszik a vonalvezetése. Fantasztikus lenne ott versenyezni, egy megagyors pályáról beszélünk, de végeredményben ez az FIA döntése. Nehézség lehet, hogy a DTM-ben volt DRS-ünk és úgyis nehéz volt előzni, az F1-ben pedig sokkal nehezebb egymást követni, mint a DTM-ben.”

  • Verstappent még nem hozza lázba a Holland Nagydíj

    Verstappent még nem hozza lázba a Holland Nagydíj

    A Mexikói Nagydíj győztese, Max Verstappen nem valami izgatott azon hírek iránt, miszerint a Holland Nagydíj visszatérhet a Forma-1-es versenynaptárba.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy Zandvoort lehet hogy vissza fog térni a 2020-as szezontól. Azonban a fiatal holland ekképp vélekedett a Brazil Nagydíj helyszínén: „Még semmi konkrétum nincsen.

    „Nyilvánvalóan nagyszerű lenne, hogyha a Forma-1 mezőnye visszatérhetne Hollandiába. Remek lenne, hogyha Zandvoort adhatna otthont a Holland Nagydíjnak.

    „Azonban most a pénznek kell jönnie,” – mondta Verstappen.

    Verstappent a leendő Vietnámi Nagydíjról is kérdezték.

    „Remélem, hogy egy jó vonalvezetésű pálya lesz, azonban ezt az alaprajza alapján még nem tudom eldönteni. Először ki kell, hogy próbáljam.”

    Egy dolog viszont nagyon szembetűnő a Hanoi aszfaltcsíkon, ami nem más, mint a hosszú egyenesek. Természetesen ezt a 21 éves holland pilóta is észrevette.

    „Remélem 2020-ra már lesz annyi motorerőnk, hogy a hosszú egyenes miatt nem kerülünk majd komoly hátrányba.”

  • Gyűlik a pénztőke a Holland Nagydíjra

    Gyűlik a pénztőke a Holland Nagydíjra

    Vezető holland lapok értesülései szerint több nagyvállalat is összefogott, hogy a közösen összedobott pénzalapból finanszírozzák az F1-es Holland Nagydíjat.

    Max Verstappen népszerűsége nyomán egy ideje már pedzegetik a Holland Nagydíj visszatértét, a Liberty pedig múlt héten áldását adta Zandvoortra – amennyiben az utolsó, pénzügyi akadályt meg tudják ugrani. A De Telegraaf szerint a 20 millió euróra becsült versenyrendezési díjba olyan nagyvállalatok is beszállnának, mint a Heineken, a Shell, a Randstad, a Jumbo, az Exact és a Ziggo.

    A Heineken egyik szóvivője megerősítette egy másik napilapnak, az Algemeen Dagblad-nak, hogy a söróriás „szívesen látna F1-es futamot Hollandiában”, míg egy anonim bennfentes már szinte kész tényként kezeli a Heineken hozzájárulását: „A Heineken egy holland cég, Zandvoort Amszterdam strandja és már amúgyis szponzoráljuk az F1-et; logikus, hogy Zandvoortban is ott leszünk”.

    Max Verstappen személyi szponzoraként az Exact (egy technológiai vállalat) sem zárta ki az anyagi támogatás ötletét: „Ugyan nem vagyunk a Heinekenhez hasonló multinacionális vállalat, de kíváncsiak vagyunk, tudunk-e valamiben segíteni”.

  • Hollandia és Vietnám is versenyt rendezhet 2020-ban?

    Hollandia és Vietnám is versenyt rendezhet 2020-ban?

    Vietnam nagy lépést tett előre az ügyben, hogy 2020-ban szerepelhessenek a Forma-1-es versenynaptárban.

    Hanoi Népbizottsága meghívókat küldött ki egy jövőhéten megrendezésre kerülő eseményre, melyen bemutatják az utcai pályát.

    „Hanoi városának sikerült elintéznie az együttműködést, hogy hivatalos versenyrendező lehessen az FIA Forma-1-es világbajnokságban, 2020 áprilisától.” – áll a meghívóban.

    Azonban nem csak Hanoi lehet új helyszín a 2020-as naptárban.

    A De Telegraaf holland lap szerint a Liberty Media konkrét ajánlatott tett a zandvoorti pályának Holland Nagydíj rendezésére.

    „Ha most aláírunk, Hollandiában 2020-ban újra lesz nagydíj.” – mondta a pálya tulajdonosa, Bernhard van Oranje herceg. „Max Verstappen kapcsán mindenki tisztában vele, hogy ez egy egyedi lehetőség.”

    A hírek szerint zandvoortnak évi 20 millió eurót kell fizetni a versenyrendezésért a Liberty Mediának.

  • Minimális változtatások kellenek, hogy Zandvoort F1-es futamot rendezzen

    Minimális változtatások kellenek, hogy Zandvoort F1-es futamot rendezzen

    Az FIA versenyigazgatója Charlie Whiting kijelentette, hogy csupán apróbb változtatások szükségesek ahhoz, hogy Zandvoort alkalmas legyen egy F1-es futam rendezésére.

    Charlie Whiting nemrégiben újfent meglátogatta a holland aszfaltcsíkot, hogy meghatározza, hogy milyen változtatásokra lenne szüksége a pályának, ahhoz, hogy 1985 után újra vendégül láthassa a száguldó cirkusz mezőnyét.

    A pályát újraépítették és lerövidítették, jelenleg pedig 4,3 km hosszú. A pályán az év elején bemutatózott Max Verstappen egy 2012-es Red Bullal, és egy pályacsúcsot is futott.

    A Zandvoort-i pálya tulajdonosi köre is reálisnak tartja az F1-es visszatérést, míg Charlie Whiting ezt egy megvalósítható projektnek titulálta.

    „Nagyon nagy potenciál lakozik Zandvoortban. Sok apróbb változtatás kellene, de erre komoly hajlandóság is mutatkozik. De erről még elég korai beszélni. Néhány javaslattal fordultak hozzánk, és a biztonsági szempontoknak könnyen eleget tudnak tenni.” – mondta Whiting.

    „Lenne itt egy elég hosszú egyenes is, ahol lehetne használni a DRS-t, emellett pedig a pálya történelmi elemeit is meg tudnánk tartani. Szerintem egy egész jó kis pálya lehetne ebből.” – folytatta.

    Arra a kérdésre, hogy elvárják-e, hogy módosítsanak a pálya vonalvezetésén így felelt: „Nem igazán. A munka mennyisége viszonylag minimális.”

    Whiting számára elsősorban a biztonsági szempontok a kérdésesek.

    „Zandvoortot biztonsági szempontból vizsgáltam meg. Kellenének módosítások, hogy ez a pálya megbirkózzon a modern F1-es autókkal. Most, hogy ilyen nagy paddock területünk van, emiatt pedig a nézők elhelyezése kicsit bonyolult lenne.” – tette hozzá.

  • Habsburg Ferdinánd a legjobb öt között Zandvoortban

    Habsburg Ferdinánd a legjobb öt között Zandvoortban

    Habsburg Ferdinánd az elmúlt hétvégén a FIA F3 bajnokság negyedik fordulójának otthont adó hollandiai Zandvoortban versenyzett, ahonnét értékes bajnoki pontokkal távozott, miután két alkalommal is sikerült a legjobb tíz között végeznie.

    A hétvége nehézkesen indult, ugyanis a 21 éves versenyző az első időmérő edzésen végig alulkormányzottsággal küszködött, így a 14. rajtkocka volt a legjobb amit ki tudott hozni az autóból. Azonban a Carlin csapat megfeszített munkájának köszönhetően a második időmérő edzésre valamennyire képesek voltak orvosolni a hibát, így a második futamra a hetedik, míg a harmadik futamra a kilencedik rajthelyet sikerült megszereznie.

    Habsburg mindhárom futamon kiválóan versenyzett, azonban a keskeny és kanyargós zandvoorti pályán nem sok lehetőség adüdik az előzésre. Az első versenyen végül a 14. a másodikon ötödik, míg a hétvége zárófutamán a hetedik helyen ért célba.

    “Nehéz ezt lenyelni, főleg a tavaly itt elért eredmények tükrében ,” mondta el Habsburg aki 2017-ben a második rajtkockába kvalifikálta magát a homokdűnék által övezett aszfaltcsíkon, mindössze 0.012 másodperccel elmaradva a pole pozíciós időtől, és végül a dobogó második fokán ünnepelhetett. “Ez a hétvége egyértelművé tette számunkra, hogy bizonyos területeken fejlesztenünk kell az autót ahhoz hogy előre tudjunk lépni, emellett tökéletesítenem kell az időmérős teljesítményemet, hogy a mezőny elejéről tudjak rajtolni. Összességében örülök annak, hogy ismét sikerült pontokat gyűjtenem, emellett élveztem a pályán vívott csatákat. Mindig nagyon élvezetes itt versenyeznini, különösen egy Forma 3-as autó volánjy mőgőtt.

    Habsburg szeme előtt azonban már egy lehetséges dobogós helyezés lebeg, ugyanis jövő hétvégén (július 27-28) a bajnokság visszatér Spa-Francorchamps-ba, Ferdinánd rendkívül izgalmas és látványos Formula 3-as győzelmének helyszínére.

  • Formula 3: Ralf Aron másodjára is nyerni tudott Zandvoortban

    Formula 3: Ralf Aron másodjára is nyerni tudott Zandvoortban

    Ralf Aron tökéletes napot zárt ma, ugyanis a második versenyt is behúzta a zandvoorti aszfaltcsíkon. A futam nagy vesztesei Mick Schumacher és Daniel Ticktum voltak. Na de nézzük, hogy mit láthattunk a második futamon!

    Daniel Tictum, a RedBull üdvöskéje indulhatott a pole pozícióból. Mögötte Ralf Aron és Mick Schumacher várhatta a piros lámpák kialvását. Ticktum nem rajtolt valami jól, Aron el is vette tőle a vezető helyet, ráadásul Ticktum leszorította Schumachert a pályáról, aki így a kavicságyban találta magát. Rajta kívül még Enaam Ahmednek, Ben Hingeleynek és Vaidi Anathannak kellett feladnia a versenyt. Az esetek miatt a biztonsági autó többször is a pályára hajtott.

    Az újraindítás után Ticktum rengeteg pozíciót vesztett. Először a két Premás autó, Armstrong és Zhou ment el mellette, majd Alex Palou is maga mögé utasította Ticktumot.

    Ralf Aront nem lehetett megállítani, a második versenyt is behúzta. Csapattársai most sem tudták elkapni, ugyanis Marcus Armstrong lett a második és Guanyu Zhou kapaszkodott fel a dobogó harmadik fokára.

    Az első három helyezett nyilatkozata:

    Ralf Aron (PREMA Theodore Racing): „Tudtam, hogy egy nagyon jó rajtra lesz szükségem. Szerencsére meg tudtam előzni Danielt. Az újraindítás során higgadt voltam, és öröm volt látni azt, hogy a csapattársaim is faképnél hagyják Danielt. Ez is egy sima verseny volt számunkra, és mivel eddig csak Premás versenyző állt a pódiumon, ez azt bizonyítja, hogy a csapat jó munkát végez.”

    Marcus Armstrong (PREMA Theodore Racing): „Akció dús versenyem volt. A párbajom Dannel, a budapesti ütközésünkre emlékeztetett. Tanultam az esetből és ezúttal nem ütköztünk. A célom ma az volt, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzem meg, ugyanis holnap a rajtrács végéről fogok rajtolni, szóval a pontszerzés nehéz lesz.”

    Guanyu Zhou (PREMA Theodore Racing): „Érdekes verseny volt. Nem volt rossz a rajtom, és az újraindítás után sem volt rossz. Szerencsére meg tudtam előzni Danielt. Az előzés után, olyan kiegyensúlyozottan próbáltam vezetni, ahogyan csak bírtam. Így próbáltam megóvjam az abroncsaimat.”

    (Boa Bence)

  • Formula 3: Ralf Aron nyert két csapattársa előtt az első zandvoorti futamon

    Formula 3: Ralf Aron nyert két csapattársa előtt az első zandvoorti futamon

    A 4.307 kilométer hosszú zandvoorti pályán Ralf Aron megszerezte idei második győzelmét az idei Formula 3-mas szezonban. Az észthez két csapattársa, Guanyu Zhou és Mick Schumacher csatlakozhatott.

    Ralf Aron már a rajtnál megelőzte csapattársát, Guanyu Zhout, aki pole pozícióból vághatott neki az első versenynek. Mögöttük Mick Schumacher volt, aki megőrizte harmadik helyét a verseny során. Őt Marcus Armstrong és Daniel Ticktum követte.
    Zhou próbált nyomást helyezni a vezető Aronra, de közben szemmel kellett tartania Schumachert is. A sorrend nem változott köztük a verseny során.

    A verseny végéhez közeledve Armstrong közelítette meg Schumachert, de nem sikerült dűlőre jutnia a némettel szemben, aki így egy újabb dobogót szerzett.

    A versenyt Ralf Aron nyerte Guanyu Zhou és Mick Schumacher előtt. A további sorrend: Marcus Armstrong, Daniel Ticktum, Jüri Vips és Jonathan Aberdein.

    Most pedig nézzük, hogyan értékelt az első három helyezett!

    Ralf Aron (PREMA Theodore Racing): „Mindig is jók voltak a rajtjaim, szerencsére most is sikerült jót rajtolnom és így a vezetést is megszerezni. Volt egy pillanat, amikor majdnem elvesztettem az autót, ezért tudott Guanyu (Zhou) támadni.”

    Guanyu Zhou (PREMA Theodore Racing): „Ralf (Aron) jobbat rajtolt, és amúgy is ő tűnt esélyesebbnek a verseny során. Próbáltam közel maradni az első kanyarnál és megvédeni a pozíciót. Amikor hibázott, próbáltam kihasználni, de sajnos nem sikerült. Örülök az eredménynek, de a rajtjaimon még dolgoznom kell.”

    Mick Schumacher (PREMA Theodore Racing): „Nagyon könnyű összefoglalni a versenyemet. Harmadik voltam az indulásnál és itt is maradtam a verseny végéig. A verseny végén problémáim akadtak, de örültem, hogy meg tudtam tartani a pozíciómat.”

    (Szerző: Boa Bence)

  • Előkerült a népligeti túraautó futam győztese, Toine Hezemans!

    Előkerült a népligeti túraautó futam győztese, Toine Hezemans!

    Elismerem, nem sokat tudtam eddig Toine Hezemans versenyzői karrierjéről, csupán annyit, hogy amint publikussá vált a Legends Parade 2018-as programja, az egykori holland versenyző is ott lesz. A Red Bull Ring évek óta rendezi az öreg urak haveri parádéját a Forma-1 betétprogramjaként, és ezúttal a Deutsche Rennsport Meisterschaft éveinek a megidézése került a porondra. Az újraverbuvált mezőny fele „már megvolt” korábban interjúra, így azok közül akartam mindenképp válogatni, akik még nem.

    Az így szűkített listán ott volt Toine Hezemans neve is, de tényleg nem tudtam hova rakni, pedig ekkor már kutakodtam is kicsit utána, hogy mégis milyen hősi tettei voltak. Kiderült, hogy a ’60-as években kezdett túraautósként, és ekkor beugrott, hogy bizony a Népligetben is rendeztek az évtized végén Európa-bajnoki futamokat! Voilá, máris megvolt a magyar vonatkozás, ami nélkül úgysem olvasnátok el ezt a cikket! Nem volt nehéz a Fortepan kiváló adatbázisán átnyálazni a képeket, és kb. azonnal az arcomba is jött ez a kép, így adta is magát, hogy mégis mivel „támadhatom meg” a meglepett öregurat!

    toine hezemans
    „Ez nem is én vagyok, ez Lauda!” Fotó: Kaiser Erika

    – Hoztam ajándékot! Hol vagyunk?
    – Hol vagyunk… azt hiszem, hogy Budapesten! 1969-ben, az akkor új Porschémmal. Ez volt a legjobb időszakom! Fantasztikus volt, mert egy parkban versenyezhettünk, és nagyon szép lányok is voltak, sok minden történt, kifejezetten mókás volt. Meg is nyertem ott a versenyt, jókat ettünk, ittunk.

    – Csak az Andretti és a Hezemans család mondhatja el magáról azt, hogy több generáció is versenyzett Le Mansban, milyen a viszonyotok velük?
    – Barátok vagyunk, mindig is azok voltunk velük. Akkoriban apám is versenyzett Le Mansban, én magam kilencszer indultam, volt hogy Dieter Questerrel az oldalamon, és anno mi még ketten vállaltuk be a 24 órát, más idők voltak…

    – Mit gondolsz a túraautózásról manapság? Lehet választani, van WTCR, DTM…
    – … és Blancpain GT3. Ma már minden sokkal versenyképesebb, A 21 éves fiam, és az is aki itt van most velem Mike is vezetett a GT1-es kategóriában, és azt kell mondanom, hogy ma minden nehezebb és keményebb. Nagyon kiegyenlített a mezőny, 20 autó, fél másodpercen belül. Amikor én versenyeztem, akkor 20 versenyautó jó, ha négy másodpercen belül volt. Ma már sokkal nehezebb dolga van minden pilótának ezen a szinten, ezen kategóriákban.

    – Annak idején, te kitaláltál egy Volkswagen Bogarakkal futott versenyszériát. Nagy sikere volt akkoriban, de mégis valami félrement…
    – Fogalmam sincs, hogy akkor miért nem tudtuk tovább vinni, de egyébként mai napig létezik Bogár alapú versenyzés, például Belgiumban 60 autóval. Mind teljesen ugyanolyan.

    – Ingatlanozol még? Gyémántüzlet hogy megy?
    – Gyémánttal már jó ideje nem foglalkozom, ingatlanokkal még igen. Egyszerűen az oka annyi, hogy az ingatlanüzlet sokkal jobban megy, mint a gyémánt, így maradtam annál. Magyarországon is próbálkoztam ezen a téren, de láttam, hogy Budapesten eszméletlenül elszálltak az ingatlanárak. Vidéken azért még nem vészes…

    – Ki volt a kedvenc csapattársad?
    – Azt hiszem, hogy Dieter Quester, hiszen megnyertük az Európa-bajnokságot. Aztán Rolf Stommelen is egy egészen fantasztikus csapattárs volt.

    niki lauda, dieter quester, toine hezemans
    Újra együtt a banda: Niki Lauda eligazítást tart, Toine Hezemans figyel, Dieter Quester sopánkodik. Fotó: Kaiser Erika

    – Most úgysem hallja, elmondhatsz bármilyen sztorit Dieterrel kapcsolatban…
    – A Dieter természetesen állandóan a tökéletességre törekedett. Egyszer voltunk egy szállodában, két külön szobánk volt. Ki akartam jönni a szobámból, de nem tudtam. Miért? Teljesen körberagasztotta az ajtót viccből, duct tape-pel. Nem is tudtam kijönni, mindig ilyen jellegű baromságokat csinált.

    – A karrieredben a túraautózás után a sportautózás jött… a Forma-1-ig miért nem sikerült eljutnod?
    – Nem akartam, mert annak idején annyi barátot vesztettem el… 15 év alatt 50 embert, akiket személyesen ismertem. Az autók nagyon veszélyesek voltak, a pályák is, így emiatt ez kimaradt nálam.

    – Ettől függetlenül, mi a véleményed, lehet még Holland Forma-1-es Nagydíj?
    – Igen, lenne értelme. Ugyanakkor át kellene építeni a pályát, amelynek a tulajdonosa a királyi családból származik. Így, ilyen támogatással akár mehet is a dolog Zandvoortban.

    – Mi a helyzet Assen TT pályájával?
    – Assennel az a baj, hogy mindentől nagyon távol van, és nagyon keskeny, valamint (autósportos) történelme sincs.

    – Mint olyan versenyző, akik az utolsók közt versenyzett élesben egykoron a Népligetben, mit gondolsz, lehetne ott Formula E versenyt tartani?
    – Az a pálya a parkban csodálatos. Még szép, hogy lehetne ott Formula E-t rendezni, ez nem is kérdés! Mondjuk nem tudom mi volt nekem a legjobb köridőm ott, csak arra emlékszem már, hogy megnyertem a versenyt.

    Eddig az interjú, de a korrektség kedvéért gyorsan előkerítettem az aktuális akkori Autó-Motorokat, így némi bővebb információval is szolgálhatunk Toine egykori tetteiről magyar földön. Annak ellenére, hogy így emlékszik ahogy fentebb az volt olvasható, 1969-ben Hezemans csak a harmadik lett a Porsche 911-essel, a 2500 köbcentis kategóriát honfitársa, Gijs van Lennep nyerte meg, ugyanezen típussal. Nyerhetett volna a 60.000 néző előtt, de technikai probléma hátráltatta. 1970-ben viszont tényleg Toine nyert, már Alfa Romeóval, az 1600-as kategóriában, és övé lett a pályacsúcs is: 2:25.0 perc, ami 131 km/órás átlagnak felel meg a Népligetben.

    Toine egyike volt a világ első gokartosainak is, hiszen akkoriban kezdett mindenki fűnyíróból verseny alkalmatosságot faragni, így annyira nem is meglepő az, hogy természetesen gokart pályája is van Hollandiában.

    toine hezemans, bmw
    Toine az élen a Red Bull Ringen. Fotó: Kaiser Erika

     

  • Gianni Morbidelli már biztos nem indul Alfával a Slovakia Ringen!

    Gianni Morbidelli már biztos nem indul Alfával a Slovakia Ringen!

    A Team Mulsanne bejelentette, hogy felbontják Gianni Morbidelli szerződését, még a soron következő FIA WTCR forduló előtt, ami most hétvégén lesz Szlovákiában. A veterán olasz pilóta a honfitársával együtt, Fabrizio Giovanardival együtt kezdhette meg a 2018-as szezont, de nagyon nehéz szezonjuk van a Romeo Ferraris istálló által épített Alfa Romeo Giulietta TCR-ekkel.

    Az 50 éves versenyző nem tudott az első öt versenyhétvégén pontot szerezni, a legjobb helyezése Zandvoortban volt, egy 13. hely. Vila Realban mindhárom versenyt kénytelen volt kihagyni, mert már az időmérőn ütközött, köszönhetően egy technikai meghibásodásnak.

    Az, hogy ki lesz Morbidelli utódja már a Slovakia Ringen, hamarosan kiderül.