Címke: Zandvoort

  • Guerrieri nyert, és növelte előnyét az összetettben

    Guerrieri nyert, és növelte előnyét az összetettben

    Az argentin Esteban Guerrieri nyerte a második zandvoorti WTCR futamot. A Hondás pilóta rajt-cél győzelmet aratott két Volkswagen, Benjamin Leuchter és Johann Kristoffersson előtt.

    A fordított rajtrács értelmében Guerrieri és Leuchter várhatta az első sorból a lámpák kialvását. A rajt után nem változott köztük a sorrend, őket Kristofferrson és Catsburg követte. Yvan Müller Mikel Azconát lerajtolva jött fel az ötödik helyre.

    Már az első kör végén pályára kellett hajtani a biztonsági autónak, miután Tassi Attila és Tom Coronel találkozása után a magyar versenyző húzta a rövidebbet és a sóderágyban fejezte be a versenyt.

    Az újraindítás után gond nélkül eljött a mezőny, ám az ötödik kör végén Yvan Müller hibázott az utolsó kanyarban, megcsípte a füvet így vissza esett a nyolcadik helyre, majd a következő körben Yann Ehrlacher is elment mellette.

    A szombati győztes Thed Björk szintén hátrébb ért célba a rajthelyéhez képest, ő végül a 12.lett.

    Az élen Guerrieri simán megtartotta végig az első helyét, hiába voltak szorosan mögötte a Volkswagenek. A Honda versenyzője idei második sikerét aratta, míg Leuchter és Kristoffersson első ízben állhatott dobogóra a Világkupában.

    Catsburg hazai pályán a negyedik helyen zárt, mögötte Azcona, Farfus, Michelisz, Ehrlacher, Müller és Girolami volt a top10 sorrendje.

    Győzelmével Guerrieri 20 pontosra növelte előnyét honfitársa Girolami előtt, míg Björk 28 pontos hátránnyal áll a harmadik helyen.

    A hétvége harmadik versenye – amelyen Michelisz Norbert a harmadik helyről fog rajtolni – 16:35-kor kezdődik.

  • Tassi Attilát kizárták a zandvoorti első verseny eredményeiből!

    Tassi Attilát kizárták a zandvoorti első verseny eredményeiből!

    A FIA WTCR zandvoorti első versenyéről kizárták Tassi Attilát, akinek a Hondája megbukott a technikai ellenőrzésen. Az okokról annyit lehet tudni jelenleg, hogy a versenybírák a 12-es határozatra hivatkoznak, de a TouringCarTimes szerint annyi történt, hogy valami szabálytalanságot találtak a Honda ECU-jában, tehát a vezérlésben.

    A KCMG versenyzője a 18. helyen végzett, így a versenypontokat nem befolyásolja ez a döntés.

  • Thed Björk vezetésével szerzett kettős győzelmet a Lync & Co az első futamon Zandvoortban

    Thed Björk vezetésével szerzett kettős győzelmet a Lync & Co az első futamon Zandvoortban

    Thed Björk nyerte meg a WTCR nyitófutamát Zandvoortban. A svéd pilóta másodszor tudott futamot nyerni az idei szezonnal és ezzel a győzelemével előrelépett az egyéni pontverseny harmadik helyére. Björk csapattársa, Yvan Müller lett a második, bebiztosítva ezzel a Lync & Co kettős győzelmét. A dobogó harmadik fokára pedig Mikel Ascona állhatott fel.

    A poleból rajtoló Björk jó rajtjának köszönhetően meg tudta őrizni a pozícióját. A svédet Müller és Azcona követte a rajt után. Azcona a rajtnál ki tudta használni, hogy az előle rajtoló Andy Priaulx nem rajtolt valami jól. Priaulxt még Johann Kristoffersson is meg tudta előzni a startnál.

    Priaulx szinte azonnal visszaelőzte a Sebastian Loeb Racing versenyzőjét. Azonban mire ezt megtette, addigra a vezető hármas tagjai egy jelentős előnyre tudtak szert tenni. Őket követte a Priaulx, Kristoffersson és Mehdi Bennani.

    Yann Erlacher, aki a kilencedik helyről rajtolt az időmérőn megszerzett büntetése miatt, már a rajt után a hetedik helyen haladt. Benjamin Leuchter elaludt a rajtnál és az ötödik helyről egészen a tizedeikig esett vissza. Ezek után a Volkswagen versenyzője összeszedte magát és megelőzte először Fréderic Vervish Audiját, majd Nicky Catsburgot.

    Két embernek idő előtt kellett kiszállnia a versenyből. Augusto Farfus azután húzódott félre, miután megsérült az autója. Rob Huffnak, akinek motort cseréltek az autójában, pedig nem volt motorereje.

    Björk végig kontroll alatt tudta tartani a versenyt, amit végül meg is tudott nyerni Müller és Azcona előtt. Kristoffersson a verseny végén visszaelőzte Priaulxt, megszerezve ezzel a negyedik helyet. Esteban Guerrieri a tizenkettedik helyezésének köszönhetően átvette a vezetést az egyéni pontversenyben Néstor Girolamitól, akit a tizenötödik helyen intettek le.

  • A négy Lynk&Co az első két sorban, Michelisz a 13. az első zandvoorti időmérőn

    A négy Lynk&Co az első két sorban, Michelisz a 13. az első zandvoorti időmérőn

    A Lynk&Co az első rajtelsőségét szerezte a WTCR-ben, Thed Björk vezetésével. A svéd mögött három csapattársa zárt Yvan Müller-Andy Priaulx-Yann Ehrlacher sorrendben.

    Hatalmas fölényüket mi sem mutathatná jobban annál, hogy legközelebb hozzájuk fél másodpercre tudtak kerülni, ez pedig Mikel Azconanak sikerült, így övé lett az 5. hely. A Cupra után a Wolkswagenek következtek, Benjamin Leuchter-Johan Kristoffersson sorrendben a 6-7. helyen. A 8. a másik Cuprával Daniel Haglöf lett. A legjobb Audisként Jean-Karl Vernay végzett a 9. pozícióban, és Mehdi Bennani tette teljessé a TOP-10-et.

    Az ismét legnehezebb Hyundai-ok ugyan jobbak, mint tavaly, de most sem sikerült a legjobb tízbe kerülniük. Viszont Nicky Catsburg közel volt ehhez a 11. helyével, ő lett a legjobb a márkán belül. Augusto Farfus edzése korán véget ért, hiszen a brazil megtörte autója elejét és ezután már vissza sem tudott térni a pályára, Tarquini pedig a 20. lett. Michelisz Norbert állt az 5. helyen is, de végül csak a 13. hely jutott neki. Valószínűleg javíthatott volna a végén, csakhogy bő másfél perccel a vége előtt Tiago Monteiro kicsúszott és a kavicságyban ragadt, ezzel piros zászlót előidézve. Az edzést ezután már nem indították újra.

    A legjobb Hondás a bajnoki éllovas Nestor Girolami lett a 14. helyével, míg az első szabadedzést megnyerő Tassi Attila a 22. lett.

    A helyi hős, Tom Coronel a 21. helynél nem jutott előrébb, a múlt héten, Szlovákiában remeklő Alfa Romeok pedig csak a 23-25. helyen végeztek.

    Az első verseny ma 14 óra 35 perckor kezdődik.

  • Norris az F1 Instagram oldalán is trollkodik

    Norris az F1 Instagram oldalán is trollkodik

    Szinte minden napra jut valami agymenés, trollkodás Lando Norristól.

    Tegnap beszámoltunk róla, hogy Kimi Räikkönen posztjához is írt.

    Más is volt azonban a napokban. Az F1 közzétett egy posztot Instagramon, melyben a jelenlegi mezőny azon tagjairól tett ki régebbi fotót, akik korábban, még F1-es karrierjük előtt valamely junior szériában nyerni tudtak Zandvoortban. Mindezt annak apropóján, hogy kiderült, jövőre lesz Holland Nagydíj, méghozzá Zandvoortban.
    Az F1 a posztban úgy fogalmazott, hogy azok szerepelnek benne, akik egyszer nyertek Zandvoortban.

    Norris azonban kimaradt valamiért a listából. Erre a következőképp reagált:

    „Ezek a srácok csak egyszer nyertek ott? Én ezért nem szerepelek köztük?” – írta egy vigyorgó emoticon kíséretében, utalva arra, hogy ő kétszer nyert azon a versenypályán, méghozzá 2017-ben, F3-ban.

  • Marokkó is Forma-1-es versenyt akar a Liberty szerint!

    Marokkó is Forma-1-es versenyt akar a Liberty szerint!

    A Forma-1 kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches elárulta, hogy Marokkó is egy új lehetséges helyszín lehet akár a Liberty Media szerint, mert szeretnék visszavinni Afrikába a sorozatot. Utoljára 1993-ban volt Dél-Afrikában a száguldó cirkusz, még Kyalamiban. Marokkó pedig egyre kedveltebb motorsportos helyszín lett, hiszen nem csak a WTCR, de már a Formula E is ellátogat oda. A fokozottabb érdeklődést a kontinens iránt abban is megnyilvánul, hogy a FIA a legutóbbi konferenciáját Sun Cityben, Dél-Afrika luxus üdülő- és kaszinóvárosában tartotta.

    2020-ban két új versenyhelyszín már biztos lesz, az egyik Hanoi utcáin Vietnámban, valamint visszatér a Holland Nagydíj is Zandvoortba.

    A Liberty utalt rá, hogy 2020-ban is csak 21 verseny lesz, így jelenleg nehéz elképzelni azt, hogy Marokkó hova férne be, pedig részükről elviekben komoly az érdeklődés. Bratches Londonban a Sport Industry Breakfast Club rendezvényén beszélt erről először:

    „Öt kontinensen versenyzünk,az egyetlen ahol nem, az Afrika. Marokkó és Marrákes proaktívan megkerestek minket, hogy szeretnének nagydíjat rendezni. Komoly az érdeklődés részükről. A Forma-1-nek volt már korábban versenye Dél-Afrikában, egy történelmi pályán, Kyalamiban, de arról tájékoztattak, hogy a politikai helyzet miatt ott versenynek most nincs realitása. Rövid távon ugyanakkor keresünk a térségben versenylehetőséget. Fontos, hogy legyen Afrikában is versenyünk.”

  • Ricciardo attól tart, nem lesz izgalmas verseny Zandvoortban

    Ricciardo attól tart, nem lesz izgalmas verseny Zandvoortban

    Kedden érkezett a hivatalos bejelentés, miszerint Hollandia 2020-ban visszatér a Forma-1-es versenynaptárba, és Zandvoort ismét versenyt rendez a királykategóriában.

    Korábban több versenyző is elmondta, hogy Zandvoort talán nem a legalkalmasabb helyszín F1-es verseny megrendezésére, ám a holland drukkereket valószínűleg ez nem fogja visszatartani attól, hogy hazai pályán bíztassák Max Verstappent.

    Ricciardo több társához hasonlóan ismeri már a zandvoorti pályát kisebb kategóriákból.

    „Versenyeztem már Zandvoortban, még F3-as autóval. Nem hunyhatod le a szemed. Nagyszerű érzés vezetni a pályán. Régi stílusú, nagy tempójú pálya. Tökösnek kell lenni rajta” – mondta Ricciardo.

    „Vezetési szempontból tehát jó móka. Tekintve azonban, hogy mennyire gyors és néhány helyen mennyire keskeny pályáról beszélünk, nem hinném, hogy izgalmas lesz az előzések szempontjából.”

    „Az első benyomásom az, hogy az autók jelenlegi tempóját tekintve nagyon nehéz lesz egy másik autót követni. Azt érzem, vonatozós verseny lesz” – tette hozzá a Renault ausztrálja.

  • Mexikó repül a naptárból 2020-ban Zandvoort miatt!

    Mexikó repül a naptárból 2020-ban Zandvoort miatt!

    A jogdíj és Mexikó új zsugori kormánya vezetett oda, hogy elbukták a versenyrendezést az országban. Mexikóváros tehát 2020-ban repül a versenynaptárból, miközben Zandvoortba visszatér a Holland Nagydíj.

    Az ESPN Mexikó a kérdéshez közeli meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a kormány sport- és szórakoztató rendezvényeinek a kezelésével megbízott Corporación Interamericana de Entretenimiento (CIE) ügynökség nem tudott megegyezni a jogdíjról a Liberty Mediával. Pontosabban a CIE által kialkudott 800 millió pesora Mexikó új elnöke, Andrés Manuel López Obrador nem adta az áldását, még úgy sem, hogy az informátor szerint 1.5 milliárd peso bevételt hoz a Forma-1-es hétvége a helyi gazdaságnak.

    Így maradt a szomorú hír a mexikóiaknak és a Forma-1 rajongóinak a világ minden tájáról, pedig a Mexikói Nagydíjat az elmúlt két évben a megválasztották azon helyszínnek ahol a legjobb versenyek voltak, és mindig is kiemelkedően teljesítettek jegyeladásban. A paddockban is csak „Mexikói party” néven híresült el a dolog, ahol több volt a móka az átlagosnál egy menő térségben.

    Hivatalosan a Liberty Media még nem erősített meg semmit, de Mexikó az egyik olyan helyszín, amelynek a helye még nem lett megerősítve a 2020-as versenynaptárban. A Holland Nagydíj bejelentése azonban arra enged következtetni, hogy az Autodromo Hermanos Rodriguez az egyik pálya, amelynek mennie kell 2020-ban. Forma-1-es versenyeket megszakításokkal az 50-es évek óta rendeztek itt, jelenleg a Formula E is ellátogat ide, illetve itt volt 2018-ban a Race of Champions is.

  • Hivatalos: Lesz Holland Nagydíj 2020-ban!

    Hivatalos: Lesz Holland Nagydíj 2020-ban!

    Ma hivatalosan is bejelentették, hogy 2020-ban Holland Nagydíjjal bővül a Forma-1-es versenynaptár.

    Az ország 35 év kihagyás után rendez majd újra nagydíjat.

    A versenyt Zandvortban rendezik majd, 40 percnyi autóútra Amsterdamtól. A verseny időpontja várhatóan májusban lesz.

    Így aztán már Max Verstappennek is lesz hazai futama. A nagydíj visszatérését nagyban segítette is, hogy az egész ország Verstappen lázban ég, és még más pályákon is, például Spában, vagy Spielbergben egész lelátókat töltenek meg a narancssárga ruhába öltözött holland Verstappen rajongók.

    Vietnám mellett Hollandia a második hivatalosan is megerősített, új versenyhelyszín a 2020-as naptárban.

     

  • Alfa szendvicsben ért be Michelisz Norbi a harmadik szlovák futamon!

    Alfa szendvicsben ért be Michelisz Norbi a harmadik szlovák futamon!

    Ma Csing-hua megszerezte az első győzelmét Alfa Romeóval, a harmadik versenyén a Szlovákiaringnek. Mögötte Michelisz Norbert végzett a második helyen, és a dobogóra még a szintén olasz márkával versenyző Kevin Ceccon fért fel.

    Ahogy láthattuk az első versenyen is, Ma kilőtt a rajtnál, és már az első kanyarban átvette a vezetést, míg a poleból indult Nicky Catsburg csak másodikként fordulhatott el csapattársa, Michelisz Norbert előtt. A bajnokságot vezető Néstor Girolami meg újra bajba került, aki rosszul helyezkedett, és ennek eredményeképp hátraesett.

    A PWR versenyzői is sietősre vették: Haglöf és Azcona is otthagyta Guerrierit, és a hatodik, hetedik helyre helyezkedtek be. Catsburg kalandozása hátrafelé pedig az ötödik körben kezdődött meg, és sebességét vesztvén előbb Michelisz, majd Kevin Ceccon Alfája mögé került. Azcona megelőzte a csapattársát Haglöf-t a hatodik körben, majd hamar az ötödik helyen találta magát, miután Catsburg továbbra sem talált magára.

    Haglöfnek sem alakult jól, mert Guerrieri megelőzte, és máris egy nagyobb csatában találta magát a tizedik hely környékén, Rob Huff és Gabriele Tarquini társaságában. Bele is szaladt Huff Volkswagenének a hátuljába, majd Tom Coronelnek is nekiment, aki szintén felért rájuk. Utóbbi nem járt jól, hiszen teljesen hátraesett, míg Huff csak a 13. helyig.

    Az élen Micheliszt finoman bekóstolta Ceccon is a második helyért, de a magyar versenyzőnek sikerült meglépnie, és ezzel nagyot lépett előre a bajnokságban is, mert a harmadik helyről várhatja a folytatást az összetettben. Niels Langeveldnek is a legjobb eredménye a szezonban eddig az itt megszerzett negyedik helye, míg Azcona végül ötödik lett. Guerrieri a hatodik helyének köszönhetően két pontra megközelítette a versenyzők bajnokságában a csapattársát Girolamit.

    Folytatás Zandvoortban, már a jövő hétvégén!