Címke: Zandvoort

  • Zandvoort fejtörést okozott a Pirellinek

    Zandvoort fejtörést okozott a Pirellinek

    Az eredeti versenynaptár szerint tegnap került volna megrendezésre a visszatérő Holland Nagydíj, a felújított zandvoorti pályán. Azonban a koronavírus-járvány miatt ez a verseny is le lett fújva.

    Így aztán továbbra sem tudjuk, miként birkóznának meg a versenyzők és csapatok, valamint a Pirelli a pálya új, döntött kanyarjával.

    Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke elmondta, nem volt könnyű gumi szempontból felkészülni erre a helyszínre.

    „A dőlés okozta az év fejfájását számunkra, azt kell mondjam.” – mondta Isola a Ziggo Sport Formula 1 Café c. műsorában.

    Azt azonban cáfolja, hogy titkon örülne annak, hogy nem kellett idén bevetni a Pirelliket a holland pályán.

    „Ezt egyáltalán nem akarom mondani. Ez a dőlés újdonság, izgalmasság, de trükkös is, mivel extra nyomás nehezedik a gumikra.”

    A Holland Nagydíj elmaradása miatt viszont most a Pireli extra időt nyert a megfelelő gumik tesztelésére. Bár Isola állítja, már megvan a megoldás és 100%-ig felkészültek a helyszínre.

    „Végeztünk pár szimulációt a csapatokkal és a barcelonai gumitesztnek az volt az oka hogy felkészültek legyünk. Ha most lett volna verseny Zandvoortban, azt hiszem a normál gumikat használtuk volna, magasabb nyomással, a döntött kanyar miatt.”

  • Albon és Verstappen kirándultak egyet Hollandiában

    Albon és Verstappen kirándultak egyet Hollandiában

    Max Verstappen és Alexander Albon eredetileg még a Holland Nagydíj promóciójának az apropójából hónapokkal ezelőtt forgattak egy kisfilmet a Red Bullnak.

    Ahogy azt már korábban lelepleztük nem csak ők voltak turistáskodni az országban, hiszen sok helyen kellett felvenni a snitteket, és rövid idő alatt. Max hazájában jó házigazda módjára kalauzolja csapattársát, láthatnak tulipánokat, biciklistákat, szélmalmokat. Albon pedig hű Sancho Panzaként követte őt ezen az úton.

    A kalandjaik természetesen Zandvoortban érnek véget.

  • Holland Nagydíj 2020: a szurkolóktól és a költségektől is függ

    Holland Nagydíj 2020: a szurkolóktól és a költségektől is függ

    Jan Lammers szerint a Holland Nagydíj jövője két dologtól függhet: a szurkolók érdeklődésétől és a költségvetéstől.

    Zandvoortra idén térhetne vissza a Formula 1 mezőnye, mintegy 35 év kihagyás után. Sokáig úgy tűnt, a hosszas várakozás után itt kezdődhet meg a 2020-as szezon is, miután több európai futamot töröltek vagy éppen elhalasztották.

    Egyes információk szerint a holland futam is törlésre kerülhet, ha a kormány nem tudja finanszírozni a zárt ajtók mögött zajló versenyt. A legfrissebb pletykák viszont arról szólnak, hogyha a pályára csökkentett rendezési díjak vonatkozhatnak és a nézők részvétele nem lehetséges, azonban Jan Lammers azt nyilatkozta, hogy a zandvoorti futam még mindig megvalósítható.

    Lammers azt is megjegyezte, hogy az összes pálya és ország, ahol idén futamot szerveztek volna, ugyanabban a helyzetben vannak a koronavírus világjárvány miatt és lehetséges, hogy a Forma-1-nek kezelnie kellene a veszteségeket, amelyek a nézők nélküli versenyek rendezésével járnak.

    „Elég nagy pénzösszegekről beszélünk, amelyeket nyilván nemcsak Zandvoortnak kell fizetnie, hanem más országoknak is” – mondta Lammers a RTL GP-nek.

    „Tehát ez egy kicsit arról is szól, hogy milyen mélyek az FOM zsebei. Mennyire tudnak megbirkózni ebben a nehéz időszakban.”

    Lammers azt is javasolta, hogy a potenciális 2020-as Holland Nagydíj csak akkor valósuljon meg, ha a promóterek biztosak abban, hogy a szurkolók követni tudják az eseményeket a televízióban és ennek elég meggyőzőnek kell lennie, hogy elfogadják a rendezők ezt a feltételt.

    „Ha közönség nélkül versenyzünk, az azért lesz, mert a közönség ezt akarja” – tette hozzá Lammers.

  • Spa szervezői szerint nézők nélküli futam azért még lehetséges

    Spa szervezői szerint nézők nélküli futam azért még lehetséges

    Spa-Francorchamps még nem tett le teljesen a Belga Nagydíjról 2020-ban, állítja a főszervező, Vanessa Maes. A verseny promótere azt már korábban bejelentette, hogy az előzetes terveknek megfelelően a verseny nem tartható meg, mivel Belgiumban minden nagy rendezvényt tiltanak augusztus végéig.

    Ugyanakkor elkezdett terjedni egy olyan Forma-1-es versenynaptár a héten, amelyet már a koronavírus helyzet miatt dolgoztak ki, és kikerült Spa, Monza és Zandvoort. Maes ezzel kapcsolatban a La Derniere Heure újságnak nyilatkozott:

    „Továbbra is egyeztetünk a FOM-mal, a kormányzattal, hogy megtarthassuk a versenyt, esetlegesen zárt kapuk mögött.”

  • Lammers visszavonta a nézőmentes Holland Nagydíj kijelentését

    Lammers visszavonta a nézőmentes Holland Nagydíj kijelentését

    Jan Lammers visszavonta kijelentését, miszerint kizárható az, hogy nézők nélkül szervezik meg a Holland Nagydíjat, mintegy 35 év után.

    A zandvoorti futam sportigazgatója először azután nyilatkozott, miután a holland kormány bejelentette, hogy az összes eseményt betiltják szeptemberig: akkor a szervezők azt mondták, egy néző nélküli futam teljesen kizárható. Azonban Jan Lammers a Veronica rádióban arról beszélt, hogy utólag visszavonja ezt a kijelentését.

    „Egy bizonyos ponton sokkal személyesebb hangvételű kijelentést tettem, mint amilyet kellett volna a pozíciómban. Ha választhatnánk aközül, hogy ne legyen futam, vagy néző nélküli futam legyen, akkor több szavaz lenne az utóbbin” – fogalmazott Lammers.

    Ugyanakkor, Joan Fontsere, a barcelonai pálya vezetője azt nyilatkozta, hogy a Liberty Media megérti, hogy a „szellemfutamok” azt jelentené, hogy a versenydíjakat újra kéne tárgyalni.

    Lammers arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy ez hogyan működne, mivel elmondása szerint Robert van Overdijk, a holland pálya vezérigazgatója folyamatosan dolgozik ezen az ügyön.

    „Mindenesetre, mi nyitottak vagyunk mindenre.”

  • Az Assetto Corsaban már lehet versenyezni a felújított zandvoorti pályán

    Az Assetto Corsaban már lehet versenyezni a felújított zandvoorti pályán

    A virtuális világban már teljes valójában használható a Forma-1-ben idén visszatérő Zandvoort, méghozzá az Assetto Corsaban.

    Az Assetto Corsa nevű szoftver élen járt az új holland pálya integrálásban, így itt próbálhatjuk ki először a régi-új pályát. Az ausztrál youtuber és esportoló Benjamin Daly, vagyis ismertebb nevén Tiametmarduk a saját csatornán mutatta be az új pályát a játékban, ráadásul a Mercedes 2020-as versenygépével.

    A videóból jól leszűrhető, hogy mi várhat a mezőnyre, ha egyszer eljutunk a Holland Nagydíjig. A döntött kanyar igen látványos, ám az előzés igencsak nehézkes lesz ezen a szűk aszfaltcsíkon.

  • Ricciardo: Szívás, hogy halasztani kellett a Holland Nagydíjat, már nagyon vártam

    Ricciardo: Szívás, hogy halasztani kellett a Holland Nagydíjat, már nagyon vártam

    Daniel Ricciardo Ausztráliában van jelenleg és keményen edz a 2020-as szezonra, ha az egyszer elkezdődne. A Renault versenyzője a Ziggo Sport kérésére mesélt videóüzenetben a jelenlegi helyzetről.

    „Nos, én itt vagyok Ausztráliában elkülönülve, egy kicsit többet süt itt a nap, mint Európában. Mindössze próbálok fitt maradni. Ez a fő célom jelenleg. Michaellel, az edzőmmel vagyok itt, felkészültek próbálunk maradni a versenyre a kinti edzéssel.”

    Néhány pilóta szimulátorozással próbálja kompenzálni a versenyelmaradások miatt keletkező űrt, Ricciardo nem tartozik közéjük: „Még nem nagyon merültem bele a virtuális versenyzésbe, de van néhány buggy-nk itt, amiket tudunk vezetni a terepen. Rallyzok, hogy éles maradjak. Sok hely van itt.”

    Az ausztrál végezetül beszélt egy kicsit Zandvoort-ról, ahová május első hétvégéjén tért volna vissza a Forma-1.

    „Tényleg szívás, hogy el kellett halasztani Zandvoortot” – tette hozzá. „Remélhetőleg később bepótoljuk. Nagyon vártam már a nagydíjat. Nyilván egyrészt a közönség miatt, másrészt viszont a kanyarok és a különböző módosítások miatt is. Nagyon menőnek tűnt. Várom, hogy újra versenyezhessek. Remélem, a vírus eltűnik és az emberek hamar felépülnek, így a világ újra felveheti a maga fonalát.”

  • Codemasters: az F1 2020-ban teljes szezonunk lesz

    Codemasters: az F1 2020-ban teljes szezonunk lesz

    Míg a Forma-1-es szezon még kétséges, hogy elindul-e, addig az új játék fejlesztése nem áll meg, sőt, a Codemasters jobban halad, mint a valós mezőny.

    2020-as idény rekordhosszúságúnak ígérkezett, a koronavírus azonban keresztülhúzta mindenki számításait. A szurkolók nem nézhetik a helyszínen sem az Ausztrál, sem a Monacói Nagydíjat. Ezenfelül hat futamot elhalasztottak, de kétséges, lesz-e új időpontjuk.

    Bár a versenynaptár úgy tűnik, csonka lesz idén, a virtuális menetrenden ez mit sem változtat. A hivatalos Forma-1-es játék fejlesztői elárulták, az összes eredetileg tervezett versenypályát a játékosok rendelkezésére bocsátják majd.

    „Még mindig az eredeti versenynaptárban szereplő 22 pálya szerepel majd a játékban.” – erősítette meg Paul Jeal, a Codemasters F1-es projektjének vezetője.

    Ez azt rendhagyó helyzetet eredményezi, hogy a játékosok hamarabb tapasztalhatják meg az új pályákat, mint a való életben a versenyzők. Igaz, Max Verstappen egy régebbi Red Bullal már megtett néhány kört Zandvoortban, de az idei autókkal senkinek nincs tapasztalata sem a Hanoi Street Circuiten, sem a felújított holland pályán.

    Hanoi Street Circuit, Vietnám, racingline.hu
    A hanoi utcai pálya egy részlete, Fotó: f1vietnamgp.com

    A brit szoftverfejlesztők épp bejelentést tettek volna az új játék kapcsán, amikor az országban karantént vezettek be, így a legénységük már csak otthonról dolgozhat.

    „A legkörültekintőbb dolog, amit tehetünk, az az, hogy megnézzük, milyen hatása lesz ennek az egésznek.” – kezdte Jeal.

    „A csapatok most álltak le augusztus helyett, például ez is egy olyan tényező, amit a tervezéskor nekünk is figyelembe kell vennünk. Erre nem tudtunk előre készülni. Reméljük, nem kell sokat várni odáig, hogy megtehessük a bejelentést.” – a zárta a Codemasters embere.

  • Coulthard szerint hamar lesznek versenyek

    Coulthard szerint hamar lesznek versenyek

    Miközben Bernie Ecclestone kis túlzással már temeti 2020-at, David Coulthard a holland Ziggo Sportnak azt mondta, elég hamar láthatunk újra akciót a pályán.

    „Tényleg remélem, hogy a sportesemények sokkal hamarabb visszatérnek, mint a koncertek és más, nagy tömeget vonzó események” – mondta a skót.  „Épp ezért fog visszatérni az autóversenyzés is hamarosan. Rövidtávon pedig azt hiszem, lesznek zárt kapus versenyek. Később a szezonban pedig már nézőkkel is lehetnek futamok. Még ha nem is lesznek nézők, a zandvoorti Holland Nagydíj szerintem mindenképp nagyszerű lesz.”

    „Egyébként kár, hogy emiatt nem tudott rendesen lezajlani” – kanyarodott rá a visszatérő holland versenyre. „Mindenki olyan lelkes volt ezzel kapcsolatban, szóval remélem, találnak neki későbbre helyet.”

  • Az egészségügyi miniszter lemondott, nem helyes holland futamról beszélni

    Az egészségügyi miniszter lemondott, nem helyes holland futamról beszélni

    A Holland Nagydíj szervezői szerint helyes döntés volt a május 3-ra tervezett zandvoorti futamot is törölni, jobban mondva egyelőre halasztani.

    „A napon, mikor Bruno Buins lemond, nem kellene a sportról beszélnünk.” – mondta Zandvoort képviseletében Jan Lammers a NOS-nak.

    Bruno Buins Hollandia egészségügyi minisztere ugyanis a napokban parlamenti beszéde közben elájult, összeesett, majd másnap le is mondott.

    „Az elmúlt napokban ő maga is szinte halálra dolgozta magát a koronavírus elleni harcban, szóval a zandvoorti futam most egyáltalán nem fontos.” – tette hozzá Lammers.

    „Sokkal több gondot okozna, ha megtartanánk a versenyt május 3-án. Amellett, hogy ez nem lenne okos dolog, etikátlan is lenne.”

    Lammers abban sem biztos, hogy egy esetleges augusztusi pótlás jó opció lenne.

    „Mennyire reális ez, és egyáltalán rajongóként akarná ezt az ember?”

    „Ennek érdekében júliusra ki kellene irtanunk a vírust az országból. Mi azt akarjuk, hogy jó érzéssel jöjjenek az emberek (a versenyre). Augusztusban lehet erre számítani?”

    „A legfőbb prioritás, hogy mind egészségesek vagyunk. Csak akkor helyes dolog lépni, ha már majd társadalmilag, sport szempontból és gazdaságilag is készen állunk. És jelenleg nem ez a helyzet.”

    Robert van Overdijk, Zandvoort pályaigazgatója reálisabbnak látja, ha inkább már 2021-ben gondolkodnak.

    „Persze alaposan megvizsgáljuk az idei évet, de már figyeljük a jövő évi dátumokat is.” – mondta van Overdijk az Algemeen Dagbladnak. „Senkinek sincs varázsgömbje, senki nem tudj, hogy mikor tudjuk kontroll alá venni a vírust, vagy tudjuk-e egyáltalán. Szóval emiatt semmit sem tudunk garantálni.”