Címke: Zandvoort

  • Marko már előre tekint: Nehéz lesz majd előzni Zandvoortban

    Marko már előre tekint: Nehéz lesz majd előzni Zandvoortban

    Helmut Marko szerint nehéz dolguk lesz a versenyzőknek a Holland Nagydíjon.

    Két hét múlva tér vissza Zandvoort a Forma-1-be, így a Red Bull tanácsadója felidézte a pályán szerzett emlékeit. A Bikák számára még különlegesebb lesz a „találkozás”, ugyanis holland pilótájuk hazai közönség előtt vitézkedhet. Előtte viszont még a belga futamot kell abszolválnia, ám a 78 éves vezető gondolatai egy pillanat erejéig Hollandiába ugrottak, és felültek a nosztalgia vonatra:

    ,,Emlékszem, mikor 1971-ben Zandvoortban jártam. Mindig is a versenynaptár egyik csúcspontja volt, a közönség nagyon lelkes ott. A versenyt akkoriban mindig nyáron rendezték, így az időjárásra sem lehetett panasz. A futam is mindig élvezetes volt, sőt remek éttermek vannak a közelben, amik emelték a helyszín nívóját.” –nyilatkozta Marko.

    Az esemény az osztrák tanácsadó szerint csakis Verstappen győzelmével lenne teljes. Ám ahhoz, hogy ezt abszolválni tudja, már szombaton a toppon kell lennie:

    ,,Az élen kell lennie az időmérőn, mivel nem egyszerű azon a pályán előzni. A sok kanyar miatt alkalmatlan erre a helyszín.”

  • Nem lehet teltház az elhalasztott Holland Nagydíj lelátóin sem

    Nem lehet teltház az elhalasztott Holland Nagydíj lelátóin sem

    A Holland Nagydíj szervezői megerősítették, hogy csak a nézők egy részét fogadhatják majd Zandvoortban, szeptember elején.

    Eredetileg 2020 májusában tért volna vissza a Forma-1 vérkeringésébe a holland helyszín. A koronavírus miatt azonban csak idén, egy őszi időponttal teheti majd meg mindezt.

    A szervezők többször kiemelték, a pálya felújítása miatt szükségük lenne a teljes közönségre, hogy pénzügyileg is kifizetődő legyen számukra a verseny. Ehhez képest a holland kormány kétharmados telítettséget engedélyezett nekik, ami nagyjából 70.000 nézőnek felel meg.

    „Számomra a pohár kétharmadig van teli.” – értékelt Jan Lammers, a verseny sportigazgatója.

    „De belemegyünk. A három Holland Nagydíj mögött álló cég (Circuit Zandvoort, SportVibes és TIG Sports) úgy döntöttek, hogy belefektetnek a Forma-1 itteni jövőjébe.”

    „A következő években kiemelt célunk marad, hogy mi rendezzük a legnagyobb versenyfesztivált a világon. Idén kicsit visszafogottan tesszük meg ezt, de világbajnokságért folytatott csata így is gyönyörű narancssárga lelátók előtt zajlik majd.”

    Az év első felében három versenyen (Imola, Portimao és Baku) egyáltalán nem voltak nézők, a legutóbbi két nagydíj azonban (Silverstone és Hungaroring) teltház előtt került megrendezésre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    F1 Dutch Grand Prix (@f1_dutchgp) által megosztott bejegyzés

  • Lammers sem szeretné, ha a holland rajongók kifütyülnék Hamiltont

    Lammers sem szeretné, ha a holland rajongók kifütyülnék Hamiltont

    Jan Lammers szerint a holland szurkolóknak tartózkodniuk kell Lewis Hamilton kifütyülésétől, amikor a Forma-1 a jövő hónap elején végre Zandvoortba ér.

    A magyar futamon, amelyen Max Verstappen holland szurkolói közül sokan részt vettek, a tömeg azzal fejezte ki nemtetszését Hamiltonnal szemben, hogy kifütyülték és kigúnyolták a pole pozícióját. Lammers korábbi holland F1-es pilóta és az ország nagydíjának főnöke arra kéri az akár 105 ezer fős zandvoorti tömeget, hogy legyenek tisztelettudóbbak. Így fogalmazott a De Telegraafnak:

    „Ha Hamilton eljön Hollandiába a versenyre, kérem, gondoljanak arra, hogy tisztelettel bánjanak vele, ahelyett, hogy ilyen vulgáris módon kifütyülnék. Becsüljék meg, amikor egy hétszeres világbajnok érkezik ide. Büszkének kellene lennünk erre. Egyenesen antiszociális és buta dolog őt kipfujolni. A tiszteletet ki kell mutatnod, ha te is meg akarod szerezni azt magadnak. Motorsport rajongóként, meg kell mutatnunk, hogy jobban kezeljük ezt a helyzetet. Gondoskodjunk arról, hogy másoknak ne kelljen szégyenkezniük ezért.”

    A kifütyülés Verstappen 51G-s silverstone-i balesete után következett, ahol a Red Bull pilótájának későbbi kórházi ápolása alatt Hamilton vadul ünnepelte a győzelmét, annak ellenére, hogy riválisát a korlátba küldte. Lammers mégis kifejezetten a holland rajongókhoz szól:

    „Te Max Verstappen szurkolója vagy? Akkor tegyél olyan lépéseket, amelyek segítenek neki, és amelyekre büszke lehet. Tudom, hogy lehetetlen megbocsátani valakinek, aki nem ismeri be a hibáját, de Max felülemelkedett rajta, így te is felülemelkedhetsz rajta. Még sok verseny és nagyszerű csaták várnak ránk a pályán. Engedjük, hogy a küzdelmek ott bonyolódjanak.”

  • A koronavírus-járvány ellenére Lammers normál Holland Nagydíjra számít

    A koronavírus-járvány ellenére Lammers normál Holland Nagydíjra számít

    Jan Lammers továbbra is bízik benne, hogy Zandvoort zöld utat kap, és telt házzal fogadhatja a nézőket a jövő hónap elején megrendezésre kerülő Holland Nagydíjon.

    Papíron már a második egymást követő évben az esemény felett a COVID-19 viharfelhője, így a verseny szervezői pénteken várják a kormány bejelentését. A korábbi F1-es pilóta és a Holland Nagydíj vezetője, Lammers a NOS-nak nyilatkozott:

    „Augusztus 13-án sokkal többet fogunk tudni, de nincs más választásunk. Teljesen készen fogunk állni. Nem mondhatjuk augusztus 25-én, hogy ‘több ülésre van szükségünk’. Kötelességünk minden jeggyel rendelkezővel szemben, hogy készen álljunk, és most ezen dolgozunk. Most a már régen kidolgozott tervek megvalósításáról van szó. A lelátók mintegy 70 százaléka már készen áll. Minden az ütemterv szerint halad.”

    A nagy kérdőjel azonban az, hogy a kormány enyhít-e a korlátozásokon, és engedélyezi-e Zandvoortnak, hogy napi 105 ezer nézőt fogadhassanak a forma-1 miatt. Ezen „zöld lámpa” nélkül az egész rendezvény megrendezése kétségessé válhat. Lammers erről ennyit mondott:

    „Biztosak vagyunk abban, hogy a koronavírusszámok a helyes irányba mozdulnak el. Ha ez így folytatódik, úgy gondoljuk, hogy minden sportesemény folytatódhat a megszokott módon.”

    Lammers magabiztossága azt jelenti, hogy kezd büszke lenni arra, amit a verseny szervezőiként elértek, különösen annak fényében, hogy a 2020-as első rendezvényüket le kellett fújni:

    „Néha azt képzelem, hogy Indianapolisban vagyok ezekkel a lelátókkal, és nagyon jól megy. Mielőtt még egy ember is leülne majd azokon a lelátókon, rájövök, hogy mindannyian Hollandia történetének legnagyobb sporteseményében veszünk részt. És ez nagyon különleges.”

  • Domenicali: Már szeptemberben megjelenhet a 2022-es versenynaptár

    Domenicali: Már szeptemberben megjelenhet a 2022-es versenynaptár

    Stefano Domenicali elmondta, hogy a következő hetekben jelenthetik be a 2022-es versenynaptár előzetes tervezetét.

    Még az idei szezon helyszínei felett is lebegnek kérdőjelek, mivel a Covid-19 árnyékként vetül Zandvoortra, Törökországra, Japánra, Mexikóra és Brazíliára. Az F1 viszont már gőzverővel koncentrál a következő esztendőre, így hamarosan nyilvánosságra is hozza hogyan képzeli el a korszakváltó 2022-es évet.

    ,,A 2021-es szezon felén vagyunk csak túl, ám a következő év tervezése már egy ideje folyik a háttérben. Remélhetjük, hogy szeptemberben vagy akár októberben már prezentálhatjuk az előzetes versenynaptárt.” – nyilatkozta Domenicali a Speedweeknek.

    Jövőre Miami is csatlakozik a körforgásba, így Amerikai két versenyt is rendezhet. Az F1 vezetője elmondta, mikorra ütemezhetik az új pálya bemutatkozását:

    ,,Megerősíthetjük, hogy a várva várt Miami GP május első felében kerül majd megrendezésre. A jegyek iránt már most nagy a kereslet, ám hivatalosan az értékesítés még nem kezdődött meg.”

  • Számos 2021-es versenyt veszélyeztet a koronavírus

    Számos 2021-es versenyt veszélyeztet a koronavírus

    A Holland Nagydíj szervezői továbbra is „teljes gőzzel” dolgoznak a szeptember eleji 2021-es zandvoorti teltházas terveken. Annak ellenére járnak el így, hogy közeleg az augusztus 13-i határidő, amikor a kormány dönteni fog arról, hogy a kulcsfontosságú COVID-korlátozások visszavonhatók-e. Jan Lammers korábbi F1-es pilóta, a Holland Nagydíj vezetőjeként figyelmeztetett, és a Formule 1 magazinnak azt mondta, hogy Zandvoortnak nincs más választása, mint dolgozni a jelenlegi helyzetben:

    „Ha augusztus 13-ig várunk az előkészületekkel, akkor nem fog sikerülni a dolog. Egyszerűen nem vagyunk abban a helyzetben, hogy nálunk a labda, és döntünk. Ugyanakkor sok okot látok, amiért bizakodva tekinthetünk előre.”

    Itt más a helyzet, mint a Japánban és Brazíliában tervezett nagydíjak esetében ahol nagyon sötéten látják a jövőt a COVID miatt, vagy a tervezett, elhalasztott, majd újratervezett törökországi futamnál. Az Auto Motor und Sport is arról ír, hogy a Mexikói Nagydíj is bajban van, mivel Nagy-Britannia – ahol az F1 személyzetének nagy része tartózkodik – felvette az országot a „piros” utazási listára.

    Andy Stevenson, az Aston Martin F1 csapatmenedzsere azonban nyugodt:

    Nem aggódom Ezekben az időkben minden gyorsan változik. Ha ugyanebben a helyzetben lennénk nem sokkal a Török Nagydíj előtt, sokkal inkább aggódnék.”

  • A Holland Nagydíjra nem vonatkozik majd a rendezvények tilalma

    A Holland Nagydíjra nem vonatkozik majd a rendezvények tilalma

    A Holland Nagydíj szervezői továbbra is a kételyek ellenére folytatják az előkészületeket a szeptember eleji, napi 105.000 nézőre tervezett teltházas futamukra. Mindez történik annak ellenére, hogy a kormányhatóságok a növekvő nézőszám miatt aggódva megismételték a többnapos fesztiválok széles körben történt betiltását legalább szeptember 1-jéig. A zandvoorti verseny szervezőinek szóvivője a De Limburger-nek nyilatkozott:

    „A Holland Nagydíj sportesemény, ezért nem tartozik a többnapos zenei fesztiválokra vonatkozó szabályozás hatálya alá. Szervezőként azokra a szabályokra és feltételekre támaszkodunk, amelyeket a nemzeti kormány határoz meg számunkra. Feltételezzük, hogy a jelenlegi kormányzati intézkedések meghozzák a kívánt hatást, és augusztus 13. után ugyanezek az intézkedések lesznek érvényben a professzionálisan szervezett sporteseményekre is.”

    A hírek szerint augusztus közepén várható újabb kormányzati tájékoztatás az ügyben.

  • Katar is rendezhet idén beugróként versenyt

    Katar is rendezhet idén beugróként versenyt

    Állítólag Katar is beugorhat 2021-ben valamelyik verseny helyére, hiszen számos nagydíj felett sötét felhők sorakoznak.

    Ilyen például Zandvoort is, még annak ellenére is, hogy oda teltházat várnak, napi 105 ezer szurkolóval. A De Telegraaf értesülései szerint habár már dolgoznak az ideiglenes vendéglátó egységek felépítésén, nem teljesen tökéletes a dolog: „Azonban van bizonytalanság a nagyszámú koronavírus-megfertőződés és a jelenlegi több napos események augusztus 14-ig való tilalma miatt.”

    Az Ausztrál Nagydíjat már törölték, de Japán is veszélyben van, az itteni WEC fordulát ugyanis már törölték, és ugye például a most zajló tokiói olimpián sem lehetnek nézők.

    „Információink szerint augusztus 10-ig kell döntésnek születnie Suzukáról” – állítja az Auto Motor und Sport tudósítója, Tobias Grüner.

    Austin akár rendezhetne is egy második versenyt, ha még valamit pótolni kellene, de így is ott van Brazília, ahol még napi 50 ezer új fertőzött van, így itt is van ok az aggodalomra a versenyrendezést illetően.

    „Viszont Sao Paulo mindenképpen meg akarja tartani a versenyt” – tette hozzá Grüner. „A szerződések megnehezítik a Forma-1 számára, hogy kikerüljön a verseny a naptárból.”

    Mindazonáltal a Forma-1-nek így is van terve, szeretnének még egy versenyt a Közel-Keleten, ahol enyhébbek a korlátozások: „Ez logikus lenne. Logisztikailag is, illetve kisebb az esély a verseny törlésére.”

    Egy második bahreini verseny is opció lehet, de az új jelölt igazából Katar. Az Auto Motor und Sport szerint Szaúd-Arábia szomszédja már régóta szeretne F1-es nagydíjat: „Úgy hallottuk, hogy nagy összegeket ajánlottak már fel a tárgyalások során, hogy rávegyék a sportágat, hogy a Doha külvárosában található Losail International Circuit pályán versenyezzenek.”

    A dohai pálya hosszú évek óta vendégül látja a MotoGP mezőnyét, de megfordult már itt a WTCC mezőnye is.

  • Zandvoort és a Hungaroring is zöld utat kapott a lelátók megtöltéséhez

    Zandvoort és a Hungaroring is zöld utat kapott a lelátók megtöltéséhez

    A koronavírus után – reméljük, lehet már így fogalmazni – még az idei Forma-1-es szezon is komoly korlátozásokkal indult, és bár korlátozások még mindig vannak, az Osztrák Nagydíjon már igazán magas nézőszámot láthattunk. Most pedig úgy tűnik, hogy a Holland Nagydíj és a Magyar Nagydíj is zöld utat kap a nagy létszám fogadására.

    Mindemellett a brit Sky kommentátora, Martin Brundle szerint az olyan helyszínek, mint Mugello és a Nürburgring potenciális helyettesítői lehetnek az elmaradt melbourne-i futamnak, és talán a brazilnak is.

    „Bahreinben vagy Austinban is lehetne második futam” – mondta. „Meglátjuk, hogy mit találnak ki.”

    Ugyanakkor Silverstone is potenciális jelölt lehet arra, hogy még egy futamot rendezzen.

    „Ha tudunk segíteni azzal, hogy a szezon későbbi szakaszában is rendezünk egy futamot, akkor örömmel segítünk” – mondta a pálya főnöke, Stuart Pringle a Press Associationnek.

    „Nem kértek meg minket, és ez nem egy olyan beszélgetés, amit én kezdeményeztem volna, de ha egy újabb futam megrendezésével ésszerű szintre emeljük a bajnokságot, akkor természetesen segítünk.”

    További jó hír, hogy Zandvoortba úgy néz ki, hogy teljes létszámmal, napi 100 000 nézővel térhet vissza a Forma-1.

    „Folytatjuk a teljes körű előkészületeket” – mondta a pálya főnöke, Robert van Overdijk a De Telegraafnak.

    „Feltételezzük, hogy a jelenlegi kormányzati intézkedések vannak annyira hatékonyak, hogy továbbra is telt házzal tudjuk megrendezni a nagydíjat.”

    Zöld jelzést kapott a Magyar Nagydíj is

    A SID hírügynökség pedig arról számolt be, hogy a magyar szervezők is folytathatják a jegyértékesítést a tesztelt, gyógyult vagy beoltott nézők számára.

    „A Hungaroring meglátogatása mellett a rajongók szabadon mozoghatnak Budapesten ‘zöldkártyájukkal’, és élvezhetik a lélegzetelállító város megannyi nagyszerű éttermét, bárját, és kulturális látványosságát” – írta a hírügynökség.

    A McLaren főnöke, Andreas Seidl azonban csatlakozik azokhoz, akik aggódnak amiatt, hogy a folyamatosan változó és 23 futamból álló menetrend túlságosan megterhelőnek bizonyul.

    „Az, ahogyan az idei szezont teljesítjük, nem fenntartható számunkra, mint csapat számára. Túlságosan megterhelő a csapattagok számára” – mondta az RTL-nek.

    Seidl azonban elismerte, hogy a sportnak egyelőre „rugalmasnak kell maradnia” a járvány miatt, mert a teljes naptárra „szükség van a csapat finanszírozásához”.

    Hosszabb távon azonban egy másfajta menetrendben reménykedik, „amely számunkra, mint csapat számára is kivitelezhető”.

  • 105 ezer nézővel térne vissza a Forma-1-be a Holland Nagydíj

    105 ezer nézővel térne vissza a Forma-1-be a Holland Nagydíj

    1985 után idén először rendeznek Hollandiában Forma-1-es futamot. Noha Zandvoort visszatérése már tavaly is esedékes lett volna, végül a koronavírus miatt idén tavaszra, majd onnan szeptemberre tolódott.

    Max Verstappen idei remek szereplése pedig hatalmas érdeklődést övezhet a Németalföldön, ám a nézők tekintetében egyelőre nem született döntés. A COVID-19-helyzet Hollandiában jelenleg fokozatosan javul, mind az új fertőzöttek, mind pedig a halálesetek száma is fokozatosan csökken, köszönhetően a legutóbbi szigorú korlátozásoknak. Ezeket azonban a héten feloldják majd, és a tervek szerint szeptemberre valamennyi intézkedést eltörölnek, így papíron nem lenne akadálya a nagy tömeg fogadására sem a Forma-1-es hétvégére.

    „Nagyon gyorsan haladunk a jó irányban, de ez önmagában már nem furcsa. Most már mindenki tudja, hogy hogyan kell viselkedni a vírussal szemben. Ráadásul mostanra már ott vannak azon emberek, akik már átestek rajta, vagy már be vannak oltva.” – beszélt a holland járványhelyzetről az F1-es futamért felelős igazgató Jan Lammers.

    „Ha mindezt egybe vesszük, akkor már most is van egy csomó olyan néző, akik biztonságban vannak és nem kapják el mástól a vírust.”

    A kormány részéről a végleges döntés még várat magára, ám Lammers bízik abban, hogy hamarosan döntés születhet, hogy időben eltudják kezdeni a felkészülést az esetleges teltházra is.

    „Két hónapra van szükségünk, hogy logisztikailag mindent megfelelően elintézzünk. Nagyjából ennyi időre van szükségünk, hogy az összes ideiglenes lelátót fel tudjuk állítani.