Címke: Zak Brown

  • A McLaren elnöke üzent a kanapén söröző F1-szakértőknek

    A McLaren elnöke üzent a kanapén söröző F1-szakértőknek

    A McLaren döntött arról, hogy teljes mértékben beáll Lando Norris mögé az egyéni bajnoki cím érdekében, ami Oscar Piastri számára járhat fájdalmas lemondásokkal.

    Ettől korábban ódzkodott a wokingi csapat, mert a múltban is ritkán részesítették előnyben bármelyik pilótájukat, de belátták, hogy Norris csak úgy előzheti meg Max Verstappent az egyéni pontversenyben, ha nem vesz el tőle pontokat a csapattársa. Oscar Piastri elvileg hajlandó lemondani akár a győzelemről is csapattársa javára, miután konzultált a McLaren csapatfőnökével, Andrea Stellával.

    Zak Brown, a McLaren elnöke hangsúlyozta, ez nem jelenti azt, hogy Piastri hosszú távon emiatt bármiféle hátrányban részesülne. „Oscar mindent meg fog tenni, hogy segítsen. Szerencsés vagyok, hogy két elsőszámú versenyzőm van, de most Lando áll olyan helyzetben, hogy matematikailag is látja, érzi [a lehetőséget a vb-címre]” – mondta a Dale Jr. Download podcast adásában.

    „Csapatként fogunk együtt dolgozni, hogy megnézzük, hogyan segíthetjük Landót. Ez néhány versenyig, bizonyos ideig tesszük. Ha két futam után csökkentjük [Norris] lemaradását, folytatjuk tovább így, de ha Max nyer két futamot, Lando kiesik, akkor matematikailag szinte minden elszáll, és újra megengedjük Piastrinak, hogy támadjon.”

    A McLaren azt csiripeli Piastrinak, jó befektetés neki, ha segíti Norrist

    A döntés érett egy ideje, mert Piastri többször kitette a könyökét Norris ellen csatázva is, így a brit már vesztett pontokat miatta, míg Verstappen nem találkozott hasonló problémával a saját csapattársa esetében. Brown reagált a döntést már korábban követelők véleményére is.

    „Vannak, akik a kanapén ülve, sörrel a kezükben megmondják, hogyan kellene irányítani a csapatot, de ez nem ilyen egyszerű, főleg olyankor, amikor mindkét pilóta elsőszámú. Mindkettejükkel helyesen akarunk bánni, egyik pilóta sem akar vízhordó lenni” – jelentette ki.

    „Oscar előtt hosszú karrier áll, sok futamot fog nyerni. Jövőbeli világbajnok, de tudja, mi a lényeg most, és hogy Landónak segítség kell. Készen áll segíteni, mert mindketten hosszú ideig a McLarennél akarnak maradni.”

    Norris hátránya nyolc nagydíjjal a bajnokság vége előtt 62 pont Verstappentől.

    Végre részleteket is megtudtunk Piastri titokzatos sérüléséről

  • Komoly dilemmával nézhet szembe a McLaren az Olasz Nagydíjon

    Komoly dilemmával nézhet szembe a McLaren az Olasz Nagydíjon

    Az Olasz Nagydíj időmérő edzésének megnyerése után természetesen rögtön felvetődött a kérdés, hogy amennyiben szükséges, a McLaren alkalmaz-e csapatutasítást a versenyen.

    Zak Brown ügyvezető szavaival élve „luxusproblémával” szembesülhet a McLaren az Olasz Nagydíjon, miután az időmérőn az első két helyen végzett. A pole-t megszerző Lando Norris ugyanis vasárnap jelentősen faraghat 70 pontos hátrányán a csupán a 7. rajtkockából induló Max Verstappennel szemben, ám ehhez értelemszerűen az lenne a legideálisabb, ha nyerne. Ezért aztán joggal vetődik fel a kérdés, hogy Oscar Piastrit Norris segítésére kérik-e a wokingiak, vagy miként eddig, továbbra is hagyják versenyezni a pilótáikat.

    „Nem volt elég, amit érzésem szerint sokszor kellett már mondanom az idén, de a csapattól igazán jó erőfeszítés volt ez – értékelt a pole-ról 0,109 másodperccel lemaradó ausztrál, akinek szavain az érződött, hogy a győzelemért akar harcolni vasárnap. – Nem volt garancia az első sor kibérelésére, úgyhogy csodálatos, hogy sikerült. Másodikként rajtolni nem mindig a legrosszabb, úgyhogy várjuk ki, mit csinálnak a gumik. Ilyen szoros mezőnnyel izgalmas verseny lesz.”

    Zak Brown, a McLaren Racing ügyvezető igazgatója a Sky Sports-nak méltatta a versenyzőit, majd természetesen az esetlege csapatutasítás kérdését sem kerülhette ki. „Lando és Oscar lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Gyors autót adtunk nekik, ők pedig elvégezték a munkát. Gondoltuk, hogy van esélyünk a pole-ra, de ilyen szoros mezőnyben jó néhány autónak lehetett. Holnap nagy csatát fogunk látni. [Norris] mindig is nyugodt srác volt, de amikor már van több pole-od és győzelmed, a dolgok kicsit könnyebbé válnak.”

    „[A csapatutasítás kérdését] meg kell beszélnünk Andrea [Stella csapatfőnökkel]. A versenyzők és a konstruktőrök világbajnokságában is versenyben vagyunk, meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, és mindenre fel fogunk készülni. Oscar nagyon világos volt azzal kapcsolatban, hogy kész támogatni a csapatot, miként Lando is. Zárt ajtók mögött le fogunk ülni beszélni, és majd megosztjuk, hogy mit döntöttünk, amikor megszületik a döntés. Luxusprobléma ez” – fogalmazott az amerikai üzletember.

    Norris ugyanakkor előrebocsátotta, hogy nem szeretne csapatsorrendet. „Csodálatos az újabb pole. Hogy megvan az első és második hely, amikor ilyen szoros a mezőny, az meglepő. Fáj ezt mondanom, de a köröm nem volt nagyszerű, viszont nagyon-nagyon boldog vagyok. Nem számítok könnyű futamra, vannak ismeretlenek a gumikkal és a kopással, de már várom – nyilatkozta az autóból kiszállva, majd a Sky Sports-nak reagált a csapatutasítás eshetőségére. – Versenyezni akarok, azért vagyok itt. Mindenről beszéltünk, és mindenre felkészültünk. Ha Oscarnak jobb futama lesz és elém kerül, az valószínűleg azért lesz, mert jobb munkát végzett nálam. Tudjuk, hogy mi a legjobb a csapatnak. Kettős győzelmet akarunk szerezni, aminek az a legjobb módja, ha összedolgozunk.”

    Norris és Piastri tehát úgy áll hozzá a versenyhez, hogy nyerjen a jobbik, miközben Brown szavaiból azért érződött, hogy adott esetben előfordulhat csapatutasítás. Ha úgy hozza a helyzet, vajon mi lesz fontosabb a wokingiaknak? A csapategység és Piastri lelki békéje, vagy a világbajnoki cím?

    „Dühös vagyok, nagyon dühös” – Hamilton kifakadt

  • Verseny az F1-es csapatfőnököknek? – a Williams vezére szerint roncsderbi lenne

    Verseny az F1-es csapatfőnököknek? – a Williams vezére szerint roncsderbi lenne

    Alighanem sokan megnéznék, mire mennének egymással az autóversenyzői múlttal rendelkező F1-es csapatfőnökök. Zak Brown és James Vowles benne lenne egy versenyben.

    Jelenleg négy autóversenyzői múlttal rendelkező csapatfőnök is van a Forma–1-ben, illetve ott van Zak Brown a McLaren ügyvezető igazgatója. Az amerikai üzletember az F1 egyik Instagram-posztja alá kommentelve pedig előállt azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha ő és kollégái összemérnénk a tudásukat. Brown azt írta: „Szerintem ki kell derítenünk, hogy ki a legyorsabb.” Egy efféle versenyben benne lenne James Vowles, a Williams csapatfőnöke is, aki az F1.com-nak adott exkluzív interjúban Brown felvetésétől függetlenül beszélt erről.

    A Brown kommentjéből készült X-posztban még nincs ott Oliver Oakes, az Alpine frissen kinevezett csapatfőnöke, aki korábban szintén autóversenyző volt:

    „Én benne vagyok, szerintem lenyűgöző lenne. Ahogy azt valószínűleg el tudja képzelni, Toto [Wolff] és én már néhányszor voltunk együtt a pályán, és annyira szórakoztató volt. Egyik alkalommal Austinban Lewis [Hamilton] is ott volt, és bár nem adhatom ki a felvételt, csak az hallatszik rajta, ahogyan nevet az autóban.”

    Vowles GT4-es és GT3-as autókkal is rendszeresen versenyzett azelőtt, hogy a Williams csapatfőnöke lett belőle, és mivel korábban a Mercedes alkalmazásában állt, a korábban profi autóversenyzőként is ténykedő Wolff-al is megmérkőzött már. Egyiküknek sincs azonban tapasztalata formaautóval, ellenben Brownnal és Christian Hornerrel. Előbbi GT-versenyzői évei előtt a brit és német Forma–3-ban, valamint az Indy Lights-ban is megfordult, Horner pedig a nemzetközi Forma–3000-ig jutott, ahol többek között Juan Pablo Montoya ellen is versenyzett.

    Ugyanakkor bármennyire is tapasztaltak a vezérek, Vowles úgy véli, egy ilyen versenynek nem lenne jó vége. „Szerintem Toto, Christian és Zak múltjával remekül szórakoznánk. Szerintem én sem vallanék szégyent, ugyanakkor roncsderbibe torkollna a verseny. Egyik autó sem érne vissza négy kerékkel… Ha azt gondolják, hogy az F1-ben nagy a versengés, csak meg kellene nézni ezt a futamot.”

    James Vowles az idei goodwoodi sebességfesztiválon a Williams FW08-ast is vezette:

  • A McLaren egy évvel előrébb jár, mint gondolta

    A McLaren egy évvel előrébb jár, mint gondolta

    A McLaren vezérigazgatója arra számított, hogy a csapat csak 2025-ben ér el arra a szintre, ahová idén már eljutott. Kifejtette, hogy a csapatfőnök Andrea Stella miért nagyon jó vezető.

    A McLaren utoljára 2012-ben állt elő bajnoki címért támadó autóval, mielőtt az idei szezonban a remekül sikerült frissítéseknek köszönhetően az élre állt az erősorrendben a Miami Nagydíjon. Onnantól számítva kilenc futamon ez csak két futamgyőzelmet hozott, mert a csapat és Lando Norris több kisebb-nagyobb ki nem kényszerített hibával sok pontot elszórt, de Zak Brown szerint a wokingiak így is jóval messzebb jutottak, mint korábban várták.

    „Nem lennék őszinte, ha azt felelném, hogy nem lepődtem meg. A Red Bullnak hatalmas előnye volt mindenkivel szemben, a Mercedes is nagyon kiemelkedő volt előzőleg. Azt gondoltam, tovább csökkentjük a lemaradásunkat, de azt nem, hogy a nyári szünet előtt egyetlen futam alatt behozható távolságban leszünk a [konstruktőri] 1. helytől” – mondta a McLaren vezérigazgatója BBC-nek.

    „Azon múlik [a megszerzése], hogy Sergio Pérez hogyan fog teljesíteni. Ha úgy, ahogy alapból képes, nehéz küzdelem lesz. De ha úgy, ahogy az év nagy részében eddig, akkor elég jók az esélyeink, mert nekünk két olyan pilótánk van, akik folyamatosan az élmezőnyben mennek.” 

    „Azt hittem, 2025-ben jutunk el oda, ahol idén tartunk. De nyilván nem panaszkodom.” 

    A Hamiltonnal összetűzésbe kerülő Rosberg jótanácsát megszívlelik a McLarennél

    Az egyéni vb-címre is van esély Norris nyers tempója alapján, ehhez viszont drasztikusan mérsékelni kell a már említett hibák számát. A McLaren formajavulása egy éve kezdődött, a tavalyi Brit Nagydíjon szintén hatalmasat léptek előre az ott bevetett fejlesztésekkel. Andrea Stella csapatfőnök szerződését meg is hosszabbították a minap, akiről Brown ódákat zeng.

    „Kihozta az itt lévő emberekből a tehetséget. Az F1-es részlegen körülbelül ezren dolgoznak, de én csak három pozícióban intéztem személycserét, mind a három vezetői tisztség volt. Szóval 997-en ugyanazok az emberek készítettek ilyen erős autót, akik már itt voltak 2023 elején is” – nyilatkozta.

    „Egy vezető feladata az, hogy a legtöbbet hozza ki az embereiből, és ez nem működött korábban. Nem tudtuk felszínre hozni a stábban meglévő tehetséget. Andrea kiválóan kommunikál, odafigyel másokra. Keményen dolgozik, ért a műszaki területhez, példával jár elöl. Minden képességgel rendelkezik, amit egy nagyszerű vezetőtől várunk.”

    Brown elárulta, hogy a McLarenhez 2015-ben leigazoló Stellának már 2019-ben felajánlott vezetői tisztséget, de nem fogadta el, mert úgy érezte, még nem áll készen rá. Andrea tisztában van a saját képességeivel, nem akar túl nagyot markolni. A második felkérés idején már jobban ismert engem és a csapatot is, és az első hívásomkor sem mondott még igent. Kellett hozzá néhány nap, mert szereti nagyon alaposan átgondolni a dolgokat” – mesélte.

    A Ferrari lecsaphat a szakemberre, aki vakvágányra vezette a Mercedest

  • A Red Bull fél Verstappentől a rivális csapat vezére szerint

    A Red Bull fél Verstappentől a rivális csapat vezére szerint

    Az, ahogyan Max Verstappen legutóbbi vitás esetét kezelte, a McLaren vezére szerint egy dolgot biztosan elárult a Red Bullról.

    Kétségtelen, hogy Max Verstappennek (és apjának) óriási a hatalma a Red Bullnál, Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója szerint ugyanakkor a bikás istállónál tartanak a hollandtól, ezért nem mondják meg neki, ha hibázott. Az amerikai üzletember Lando Norris és Verstappen ausztriai ütközése kapcsán fejtette ki, mennyire nem érezte korrektnek, hogy a holland nemhogy nem ismerte el a felelősségét, de Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke már verseny közben Norrisra hárította a felelősséget, amikor a rádióban közölte a háromszoros világbajnokkal, hogy „[Norris] nem viselkedett korrekt módon, Max, nagyon balszerencsés vagy.”

    „Úgy tűnik, hogy a Red Bull fél Maxtól – nyilatkozta Brown a The Independentnek. – Mi nagyon őszinték vagyunk a versenyzőinkkel. Ha senki sem mondja meg neki, hogy amit csinált, az nem volt szabályos, miért gondolná máshogy? De hogy Christian a rádióban Landóra hárítja a felelősséget… Kit akarunk becsapni? Mindenki látta, hogy mi történt. A szabályok nagyon világosak: hagyni kell egy autónyi helyet, ő pedig nem hagyott. Miért kellett [Hornernek] bármit is mondani? Teljességgel helytelennek érződött.”

    Zak Brown, McLaren
    Brown nem vette jó néven, amit Horner mondott / Fotó: McLaren Racing

    Brown és Horner között nem ez az első csörte, hiszen előbbi két éve, a Red Bull költségplafon-botránya során keményen beleszállt a bikás istállóba, és kimondta, hogy a Red Bull csalt. Az amerikai szerint azonban nincs személyes problémája Hornerrel, egyszerűen csak sokszor csinál olyan dolgot a kollégája, amivel ő nem ért egyet. „Csak akkor reagálok dolgokra, ha szerintem valami nem helyes. Nem maradok csöndben a problémákkal kapcsolatban. Egyszerűen úgy tűnik, nekem több problémám van vele (Hornerrel), mint másoknak, mert olyan dolgokat tesz és mond, amelyek szerintem nem helyesek.”

    „Nem arról szól ez, hogy beférkőzzünk a másik fejébe és harcoljunk, mert a költségplafonos történetnél nem versenyeztünk egymással. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy a költségplafon sértetlensége kritikus fontosságú a Forma–1 sikerében, és ha ezt nem vesszük komolyan, a sport örökre sérülni fog. A sport sértetlenségét próbáltam védeni, ők pedig nem vették azt komolyan. Ezért szólaltam fel.”

    Ami a hétvégi Magyar Nagydíjat és az idei szezon folytatását illeti, Brown úgy véli, ha nyernek néhány versenyt, a jövőben az olyan futamokat is képesek lesznek majd megnyerni, amelyeken eddig éppen, hogy lemaradtak az első helyről. „Nagyon közel vagyunk, Lando pedig egy nagyon kedves fickó, de ne keverjék ezt össze azzal, hogy milyen akkor, amikor felveszi a sisakot. Ausztriában nekünk kellett volna nyerni, közel álltunk ahhoz, hogy elkapjuk Maxot, de kifutottunk az időből. Olykor a stratégia így jön ki, de amint nyerünk még néhány versenyt, könnyebb lesz az ilyen futamokat is behúzni.”

    Norris a Herendi által készített sisakfestéssel vezet a Magyar Nagydíjon

  • Mégis szövetkezne egymással a Red Bull és a McLaren?

    Mégis szövetkezne egymással a Red Bull és a McLaren?

    A McLaren továbbra is a Mercedes ügyfeleként vág neki a Forma-1 2026-tól kezdődő új motorkorszakának, de úgy hírlik, a csapatfőnökük rendszeresen puhatolózik a Red Bullnál is motorvásárlási ügyben.

    A McLaren és a Mercedes 2030-ig megállapodott arról, hogy a wokingi istálló a csillagos márkától vásárolja a motorokat az autóba. Az együttműködés sok szép eredményt hozott az 1997 és 2012 közötti időszakban, és a szakítás után a McLarennek nem jött be a kaland a Hondával és a Renault-val, így a két fél nemrég ismét közös útra lépett.

    Az Auto Motor und Sport információi szerint azonban a McLaren flörtölget, és nem tartják kizártnak, hogy egy különös csavarral hamarosan a Red Bull ügyfeleivé válnak, amely a Ford támogatásával saját erőforrással vág neki az F1 2026-ban kezdődő új motorkorszakának.

    A feltételezés azért pikáns, mert a két csapat pillanatnyilag a mezőny két legerősebb autóját vonultatja fel (bár úgy néz ki, a Mercedes felzárkózott melléjük). Zak Brown, a McLaren csapatfőnöke ugyanakkor bevallottan jó kapcsolatot ápol a Ford vezérigazgatójával, és ez előidézhet egy váltást közeljövőben.

    „Jim Farley-vel nagyszerű a kapcsolatom. Tavaly találkoztunk és meglátogattuk a [Red Bull] gyárát, de ez még azelőtt volt, hogy úgy döntöttünk, hosszabbítunk a Mercedesszel” – jelentette ki Brown. A német szaklap viszont úgy tudja, a csapatfőnök azóta többször újra ellátogatott a motorüzembe, bár ő maga igyekezett tagadni ezt. „Nem hiszem, hogy ott mostanában szívesen látnának – idézte az Auto Motor und Sport. – Versenyeket akarunk nyerni, de nem bármi áron, ez nem a mi stílusunk.”

    A téma valóságtartalmáról és esetleges folytatásáról vélhetően csak 2026-tól tudunk meg többet, mivel amíg pályára nem gördülnek az autók, zsákbamacska, hogy melyik motorgyártó milyen erős konstrukciót készített az új előírásokhoz.

    Verstappen apja vérszemet kapott, hogy fiát átültesse a Mercedesbe

  • A népszerű kommentátor nem érti, Norris miért békült ki Verstappennel

    A népszerű kommentátor nem érti, Norris miért békült ki Verstappennel

    Max Verstappen és Lando Norris újra jó barátok, miután a McLaren versenyzője belátta, hogy olyan dolgokat mondott az ausztriai csatájuk után, amit nem gondolt komolyan. Van azonban, aki szerint nem szabadott volna kibéküljön a hollanddal.

    Lando Norris és Max Verstappen ausztriai csörtéje után előbbi igencsak kritikus hangot ütött meg, és kilátásba helyezte, hogy amennyiben a holland nem kér tőle bocsánatot, vagy látja be, hogy túl messzire ment, véget érhet a barátságuk. A McLaren versenyzője utólag viszont belátta, hogy felfokozott idegállapotban a frusztráció beszélt belőle, és sok olyan dolgot mondott, amit nem gondol úgy. A verseny másnapján ezért már reggel megkereste Verstappent, majd megbeszélték a történteket, és a címvédő szerint most már 99%-ban egyetértenek.

    Martin Brundle, a Sky Sports szakkommentátora ugyanakkor nem érti, hogy Norris miért nem tartott ki a kemény álláspontja mellett, és ehelyett Verstappennel együtt most már azt hangoztatja, hogy a barátságuk a legfontosabb. „Meglepett, hogy Lando ennyire könnyen annyiban hagyta a dolgot. [A futam utáni] módban kellett volna maradnia, mert Max egy utcai harcos, úgyhogy szerintem ebben az esetben ez egy újabb pont Maxnak pszichológiai szempontból. Én abból a korból jöttem, amelyben Mansell harcolt Piquet-vel és Prost Sennával, de említhetjük a legutóbbi ilyen párharcot Lewis-zal és Max-szal” – mondta a 158 F1-es futamon indult expilóta a Sky adásában.

    McLaren-uralom Silverstone-ban: Norris és Piastri mindenkinél gyorsabb pénteken

    Zak Brown, a McLaren Racing ügyvezető igazgatója nem meglepő módon más véleményen van. „Nem, egyáltalán nem gondolom ezt – felelte az FIA sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy Norris szerinte alulmaradt-e a pszichológiai játszmában. – Mutassanak rá bármelyik világbajnokra. Szerintem a könyörtelen és agresszív bármelyik világbajnokra vagy grand prix-győztesre illik. Lando tovább akar lépni az elmúlt hétvégéről. Egyes pilóták talán élveznének egy nyilvános sárdobálást, de szerintem [Norrisnak és Verstappennek] nagyon erős a kapcsolata a pályán kívül. Beszéltek, és hogy miről, az köztük marad. Amit láttam Lando és Max nyilatkozataiból, mindketten tovább akarnak lépni és visszatérni oda, hogy igazán keményen versenyezzenek egymással a pályán.”

    Az ügyvezető igazgató elmondta, Norris rendkívül koncentrált a silverstone-i hétvégén, és lenyűgözte őt azzal, ahogyan az egész helyzetet kezeli. „Arról beszéltünk Landóval, hogy semmin sem tudunk változtatni abból, ami a múlt hétvégén történt, és csak annyit tehetünk, hogy biztosítjuk, nem történik meg ismét, beszélünk a főállású felügyelők eshetőségéről és ilyenekről. De nem tudjuk visszatekerni az időt. Szerintem nagyon versenyképesek leszünk ezen a hétvégén, és azt akarjuk, hogy csakis erre figyeljen. Természetesen mindenki imádja a jó csatákat, nem volt olyan régen, hogy a Mercedes és a Red Bull csatározott egymással. Tudom, hogy ez izgalmas és szórakoztató a rajongóknak, de végső soron azt akarjuk, hogy Lando és Oscar a munkájára koncentráljon, és pontosan ezt is teszik.”

    Wolff szerint „szánalmas”, amit a Red Bull Jos Verstappennel csinált

  • Nem minden McLaren-főnök hajlandó tű alá feküdni Norris győzelme miatt

    Nem minden McLaren-főnök hajlandó tű alá feküdni Norris győzelme miatt

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown ugyanúgy tetoválással ünnepelte meg csapata Miami Nagydíjon szerzett futamgyőzelmét, mint az előzőt. Elsőszámú beosztottja, Andrea Stella viszont örül, hogy nincs ilyesmi kitétel a szerződésében.

    Amikor Daniel Ricciardo vezetésével a McLaren váratlanul kettős győzelmet aratott a 2021-es Olasz Nagydíjon, kilenc év után először tért vissza a dobogó tetejére a csapat, és az volt Brown első győzelme is, amióta 2016 végén vezető tisztségben megérkezett a céghez. Azt a monzai győzelmet az amerikai üzletember véglegesen önmaga részévé tette, amikor bal válla alá tetováltatta a pálya vonalvezetését a verseny dátumával.

    Két és fél év telt el a McLaren következő futamgyőzelméig: Norris elsőként érte el a célvonalat májusban Miamiban, ennek megörökítésére pedig Brown ismét célba vett egy tetoválószalont, valószínűleg ezen a héten, Montrealban. A stílus hasonló, a miami pálya vonalvezetése került fel ezúttal a jobb válla alá.

    „Igen, ismét megtettem! Újabb tetoválás, ezúttal a miami győzelmünkre, ami Lando számára az első az F1-ben. Be kell ismernem, ugyanolyan fájdalmas volt, mint az első. Szerencsére Lando is ott volt, és bátorított, amikor szükségem volt rá (nem)” – írta fotókat mellékelve Brown az X-en.

    Azt nem tudni, meddig akarja folytatni Brown a győzelmek utáni tetoválós tradíciót, és mi lenne a testével, ha a McLaren egy napon domináns erővé lépne elő a Forma-1-ben. Mindenesetre az istálló csapatvezetője, Andrea Stella a pénteki montreali sajtótájékoztatón gyorsan elhárította, hogy vele szemben bárki is hasonló elvárásokat fogalmazzon meg.

    „A munkaköri leírásomban nincs követelményként megfogalmazva, hogy csináltassak tetoválást a győzelmeink esetén. Így meghagytam az ezzel járó nyomást Zaknek, és bízok benne, hogy lesz még neki néhány!” – viccelődött az olasz csapatvezető.

  • Őrjöngés a hotelben, majd buli a sportvilág sztárjaival – így ünnepelte Norris első győzelmét

    Őrjöngés a hotelben, majd buli a sportvilág sztárjaival – így ünnepelte Norris első győzelmét

    Általában nem könnyű rekonstruálni egy görbe estét, de Zak Brown McLaren-főnök nyilatkozata és néhány videó alapján megpróbáljuk végigkövetni Lando Norris útját az első futamgyőzelme utáni éjszakán Miamiban.

    A versenyzők általában nem időznek sokat a helyszínen a nagydíjak után – a pályán kívüli tennivalóikat is, ha akadnak, rendre a futam hetén elintézik, majd pedig már vasárnap este vagy hétfő reggel az otthonuk vagy éppen a következő programjuk helyszíne felé tartó repülőn ülnek. Norris sem tervezett extra időtöltést Miamiban a verseny után, ám miután váratlanul megszerezte első F1-es futamgyőzelmét, változott a terv – még Lewis Hamilton is azt tanácsolta neki a leintés után, hogy ütemezze át a repülését, egy ilyen különleges nap ugyanis ünneplést érdemel.

    A csapat persze el is intézte a maradást a britnek, aki vasárnap éjszaka és hétfő hajnal során Miami több pontján is megfordult a beszámolók szerint. Magát Norrist persze nehéz volt elérni, de a Daily Mail hétfőn elkapta a McLaren vezérigazgatóját, Zak Brownt. Az 52 éves vezető az éjszaka egésze során nem követte pilótája útját, viszont a buli első szakaszán, amely a McLaren hoteljének fogadótermében zajlott, egy ideig jelen volt.

    Norris tisztelgett, Verstappen örült, a McLaren mentegetőzött Trump miami látogatása után

    Brown elmondása szerint a hangulat „fiatalos és őrjöngő” volt, a teremben zene szólt, a tévében pedig a verseny ismétlése ment. Ő maga viszonylag korán kiszállt az ünneplésből, majd éjjel 2 órakor befejeződött a zajongás a hotelban, ekkor Norris és a legkitartóbb csapattagok nyakukba vették a várost.

    A Daily Mail beszámolója szerint Norris Miami egyik neves tengerparti klubjában, a Carbone Beachen tűnt fel, a bulin pedig rajta kívül más világsztár sportolók is részt vettek, mint az NBA-játékos LeBron James és Kevin Durant, vagy az NFL-ből ismert Travis Kelce és Patrick Mahomes. A lap szerint az egész hétvége során zajló Carbone Beach Party olyannyira a hírességek melegágya volt, hogy korábban még Elon Musk is feltűnt ott.

    Még ugyanazon az éjjelen egy meg nem nevezett beltéri klubhelyiségben is lencsevégre kapták Norrist, ahol a tömeg olykor az ő nevét skandálta, a jelenlévők között pedig néhány versenytársát, Max Verstappent, Oscar Piastrit és Logan Sargeantot is kiszúrták az @f1gossippofficial Instagram-oldal informátorai.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    F1 GOSSIPP OFFICIAL (@f1gossippofficial) által megosztott bejegyzés

    Azt, hogy az ünneplés hogyan zárult, már Norris hétfői Instagram-posztjából szűrhetjük le, a megosztott képe ugyanis azt mutatja, hogy 1%-on áll az energiájának visszatöltődése. „Megérte” – kommentálta a képet a 24 éves pilóta.

    Mint Brown elmondta, Norris és a 2021 óta először nyerő McLaren hátáról is nagy tehet esett le a vasárnapi sikerrel.

    „Tényleg csak idő kérdése volt, szóval nem tartottunk ettől. Meg volt írva, hogy el fog jönni a pillanat, de mindenki számára megkönnyebbülés, hogy most megtörtént. Többé nem fogják azt kérdezgetni tőle, hogy mikor nyer végre versenyt. 15 dobogó után ez egy nagyon bosszantó kérdés” – fogalmazott a McLaren vezetője.

    „Ez volt az elképzelhető legnépszerűbb győzelem. A csapat imádja őt, a rajongók imádják őt. Hallotta valaha is bárki, hogy Landóra pfújoltak volna?”

    A Daily Mail tudomása szerint Norris a Georgia állambeli Augusta National Golf Clubba készült a verseny után, ezt a programját kellett eltolnia egy nappal.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

  • Dőlnek a dominók a Red Bullnál, repkednek az önéletrajzok a paddockban, állítja a McLaren főnöke

    Dőlnek a dominók a Red Bullnál, repkednek az önéletrajzok a paddockban, állítja a McLaren főnöke

    Adrian Newey csak az első tagja lehetett annak a dominósornak, amely a tervezőzseni távozásával elkezd dőlni – állítja Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, aki más Red Bull-szakemberektől érkezett megkeresésekkel támasztja alá kijelentését.

    Amióta februárban a nyilvánosságba is berobbant a Red Bull hatalmi belviszálya, esélyesnek tűnt, hogy a csapat elveszítheti néhány kulcsfiguráját. Emiatt Brownt nem is érte váratlanul, hogy a héten Newey bejelentette a címvédő csapattól való távozását, a McLaren első embere szerint pedig a Red Bull felbomlása még csak most kezdődik.

    „Hogy meglepődtem-e? Hat hónappal ezelőtt meglepődtem volna. De tudva, hogy mi minden történt a szezon kezdete óta, és jól ismerve Adriant és az értékrendjét, nem lep meg, hogy továbbáll” – idézi Brownt az Autosport.

    „Szerintem eléggé destabilizáló, ami náluk folyik. Eldőlt az első dominó, ami – kiindulva abból, hogy mennyi önéletrajz repked jelenleg – szerintem koránt sem az utolsó.”

    Newey: Fáradt vagyok, nincs tervem

    Hogy Newey hol fog kikötni, miután 2025 tavaszán elhagyja a Red Bullt, arról egyelőre csak találgatni lehet, de Brown tudomása szerint már technikai szakemberek is követni készülnek a brit szakember példáját. „Igen, megnőtt a csapattól hozzánk befutó önéletrajzok száma. Adrian minden idők legsikeresebb tervezője, így nem csak a technikai szakértelmét viszi egy csapathoz, hanem másokat is vonz, akik az ő oldalán szeretnének dolgozni.”

    Brown megjegyzése után a Red Bull reagált is az elhangzottakra, közleményük szerint a csapatnál semmiféle dominósortól nem tartanank.

    „Az elmúlt néhány hónapban a csapatunk technikai vezetőinek mindegyike hosszú távú szerződéssel kötelezte el magát a Red Bull Racing mellett. Nem tudjuk, Zak milyen önéletrajzokról beszél, de semmilyen jelentős veszteségre nem számítunk, és különösen olyan dominóhatásra nem, amiben Zak bízik” – idézi a Milton Keynes-i istálló közleményét a racingnews365.