A mai Forma-1-es csapatokat már nem tudná iránytani egyetlen erőskezű vezető, ráadásul modern korunkban már célszerűbb színes és fiatalos imázzsal hódítani, mintha rideg és szürke istállóként élnének a köztudatban. Noha Zak Brown nagy tisztelettel beszél elődjéről, Ron Dennisről, szerinte a Darth Vader-korszak felett eljárt az idő.
Bár nem ő alapította, csak 1980-ban érkezett a csapathoz, mégis Dennis számít a legnagyobb hatású vezetőnek a McLaren életében, s 2016 végén történt hatalomvesztéséig, amit tulajdonrészének eladása követett, nagyrészt ő határozta meg az istálló által a külvilág felé sugárzott képet. A McLaren évtizedeken át profizmust sugárzó, de rideg és távolságtartó csapatként élt a köztudatban, ezt a percepciót pedig csak fokozta, amikor a Mercedes motorpartneri érkezésével és a Marlboro szponzori támogatásának megszűnésével 1997-től szűrke, krómszínű külsőt vettek fel az autók.
Zak Brown 2017-re történő hatalomátvételével az új vezérigazgató egyik leglátványosabb intézkedése a McLaren külsejének megváltoztatása volt, azóta narancssárga, ahogy ők nevezik, papajaszínbe öltöztek az autók, visszautalva az alapító Bruce McLaren által megálmodott külsőre. Az amerikai üzletember tudatosan akarta eltávolítani magát Dennis hagyatékától, noha ez a legkevésbé sem azt jelenti, hogy ne nézne fel mindarra, amit elődje elért a csapattal és az egész Forma-1-gyel.
„Én többet foglalkozok a pályán kívüli dolgokkal, a rajongók felé mutatott arcunkkal, a brandépítéssel, a szponzorokkal. Jelentős lépéseket tettünk, hiszen a papajaszín valódi branddé vált. Hogy a Csillagok háborújából hozzak egy példát, a McLaren sokáig Darth Vader szerepét játszotta: sötét volt, hideg és rémisztő. Most azonban próbálunk inkább úgy kinézni, mint Skywalker, tele pozitív energiával, színnel és fiatalos lendülettel” – élt érdekes hasonlattal az AMuS interjújában Brown, akit a planetf1 idéz.
„Sohasem hasonlítanám magam Ron Dennishez, hiszen számomra ő a sport egyik legnagyobb legendája, egy szinten Enzo Ferrarival és Bernie Ecclestone-nal. Ők tették azzá a Forma-1-et, amilyennek ma ismerjük. Én is szeretnék felkerülni erre a listára, de ma még semmiképpen nem helyezném magam melléjük. Én eddig hat győzelmet szereztem a McLarennel, Ronnak csak bajnoki címből van ennyi. De egy olyan elképesztő csapat kapitányának érzem magam, amely szeretné megismételni mindazokat a sikereket, amelyeket a McLaren a múltban elért.”
Különbség továbbá, hogy Brown nem ugyanolyan klasszikus csapatfőnöki pozícióban tartja a gyeplőt, mint Dennis a McLaren élén töltött évtizedek nagy részében tette, hanem felosztotta a feladatokat Andrea Stellával, aki az istálló napi szintű működését felügyeli, és a tulajdonképpeni csapatvezetői titulust birtokolja.
„A mai csapatfőnököket már nem lehet a régiekkel összevetni. A csapatok mostanra túl naggyá váltak ahhoz, hogy egy Ron Dennis-szerű figura mindent irányítani tudjon. Aki jól akarja csinálni, az felosztja a feladatokat egy csapatfőnök és egy ügyvezető igazgató között. Andrea tartja kézben a versenycsapat működését, én pedig intézem a többit. Hiszen ha Andreának meg kellene osztania a figyelmét a média, a marketing, a tulajdonosokkal és a szponzorokkal való kapcsolattartás között is, akkor nem tudná megfelelően végezni a munkáját. Így viszont tudom, hogy mire számíthatok tőle” – fogalmazott Brown.
A McLarennek a Dennis utáni éra nyolcadik évében, tavaly sikerült elérnie a nagy áttörést, s hosszú, küzdelmes időszak után visszajutni a Forma-1 csúcsára: 1998 óta először nyerték meg ugyanis a konstruktőri bajnoki címet.
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown felelevenítette az utat, amivel csapata az F1-es mezőny élére tört.
A McLaren lett 2024-ben a Forma-1 konstruktőri bajnoka, 26 év után először. Noha az egyéni siker nem jött össze Lando Norrisnak, a csapat vitathatatlanul felfelé ível, és az idei szezon előtt már sokan őket tekintik favoritnak, az egyéni vb-cím szorzói alapján a fogadóirodák többsége is így van ezzel.
Az említett 26 éves aszály első felében, 2008-ban Lewis Hamilton még világbajnok lett a wokingiakkal, de néhány év múlva már a dobogós eredmények is elérhetetlennek tűntek számukra. Ez idő tájt vette át Zak Brown az üzletvezetői szerep Ron Dennistől, és a tisztújítást tartotta a legfontosabb feladatnak. „Ahogy beszéltem a csapathoz, és ők engem bámultak, éreztem, hogy azon tűnődtek, meddig leszek itt – idézte az Autosport. – Magabiztosságot kellett sugároznom.”
„Először a menedzsmentben hajtottam végre változtatásokat, egyesével. Nem ezzel a szándékkal érkeztem, de hamar rájöttem, hogy a csapat vezetését meg kell újítani.”
Az „egyszerű dolgozók” többsége nem cserélődött ki, Brown ezt érezte bizonyítéknak arra, hogy az alkalmazottak képességeivel nincs baj. Közben a csődveszélyt is el kellett hárítania, majd mindenki számára világossá vált, hogy a folyamatokon javítani kell, mert a Hondáról a Renault motorjaira váltás nem hozott egy csapásra áttörést.
„Nagyon jó ébresztőt jelentett, mert mindenki azt gondolta, hogy beszerelünk egy újfajta motort és sínen vagyunk. Helyette az lett, hogy kicsit javultunk, de maradtak égető problémák. Ez jót tett” – mutatott rá a wokingi istálló vezérigazgatója.
A csapatfőnöki poszton azóta történt még egy váltás, Andreas Seidl utódja Andrea Stella lett, vele tért vissza a tabella 1. helyére a McLaren 2024-ben – pedig őt először elvileg csak átmenetileg nevezték ki.
„Már korábban is Andrea Stellára bíztam volna a csapat vezetését, de ő ezt elutasította. Nem érezte magát felkészültnek rá. Ő ilyen, nem egocentrikus – közölte Brown, de amikor újból felkérte a McLaren versenycsapatának irányítására, az olasz már igent mondott. – Az első hívásomkor kávézott, és ekkor még nem fogadta el az ajánlatot, azt mondta, kell neki még egy adag. Kérte, had gondolkodjon, mert ez nagy kérés. De utána beadta a derekát.”
Fernando Alonso nem mindennapi módon vezetett le az idei szezon után, a McLaren vezérével elment ugyanis szórakozni egy kicsit.
Sebastian Vettel és Lewis Hamilton után Fernando Alonso lett az idén a harmadik Forma–1-es világbajnok, aki kipróbálhatta Ayrton Senna egyik korábbi versenyautóját. A saját tulajdonában levő 1993-as MP4/8-cast Imolában vezető négyszeres és az 1990-es világbajnok MP4/5B-t Brazíliában vezető hétszeres világbajnokkal ellentétben a kétszeres világbajnok azonban nem versenyhétvége keretein belül, hanem egy privát tesztnapon ülhetett bele a brazil legenda egykori munkaeszközébe. Alonso az 1989-es MP4/5-öt hajtotta meg a spanyolországi Motorland Aragónban, tette mindezt Zak Brown, a McLaren vezérigazgatójának társaságában, akivel több, az amerikai üzletember magángyűjteményébe tartotó autót is kipróbáltak.
Season’s done, so time for some fun on track in Spain with @alo_oficial in my 1976 Australian Touring Car Championship-winning DeKon Monza, 5 x IMSA-winning 1989 TWR Jaguar XJR-10, and my 2011 Holden Commodore that won the Bathurst 1000 with my team at the time, Walkinshaw… pic.twitter.com/PrbSwdVsRQ
„A szezonnak vége, úgyhogy eljött az ideje egy kis szórakozásnak a pályán @alo_oficial-lal (Fernando Alonso X-fiókjának a neve – a szerk.) az 1976-os ausztrál túraautó-bajnokságot megnyerő DeKon Monzával; az ötszörös IMSA-futamgyőztes 1989-es TWR Jaguar XJR-10-zel és a 2011-es Holden Commodore-ommal, amely abban az évben megnyerte a Bathurst 1000 mérföldes versenyt az akkori csapatom, a Walkinshaw Racing színeiben. Szórakoztató nap volt” – írta a McLaren vezére a posztban.
A McLarennél 2015 és 2018 között négy szezonon át versenyző, ez idő alatt azonban még csak dobogóra sem álló spanyol 2016 novemberétől dolgozott együtt a csapathoz akkor csatlakozó Brownnal, majd miután 2018 végén távozott az F1-ből, 2019-ben még volt egy közös projektjük az Indy 500-indulással, ám ennek is eléggé csúfos vége lett, hiszen Alonso még csak kvalifikálni sem tudta magát a versenyre. Ennek ellenére kettejük jó kapcsolata a mai napig megmaradt.
Alonso Vettellel és Hamiltonnal ellentétben egy Marlboro szponzorfestéssel ellátott McLarennel körözött, hiszen a tesztelésre nem vonatkozik a dohányreklámok tilalma:
Hamilton y Vettel se subieron también y dieron un gran show.
Alonso ha llegado, ha catado el coche sin dar espectáculo y lo que mola es que lleva la propaganda de Marlboro propia de los 90 y con un mono de Senna, brutal.
Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója szerint elképesztő, hogy egy 24 futamos szezon végén ennyin elmehetett volna a csapat 1998 óta első konstruktőri vb-címe.
A McLaren a minap az FIA év végi díjátadóján átvehette a Forma–1 konstruktőri világbajnokának járó trófeát, az eseményen a két pilóta, Lando Norris és Oscar Piastri, valamint Andrea Stella csapatfőnök mellett jelenlevő Zak Brown a High Performance Podcastban ugyanakkor rámutatott, nagyjából 7 tizedmásodpercen múlhatott az év végi sikerük. A McLaren vezérigazgatója az Abu-dzabi Nagydíjról beszélt, amelyet Lando Norris 5,8 másodperces előnnyel nyert meg Carlos Sainz előtt, ám amikor a 25. körben a britet üldöző spanyol megejtette a kerékcseréjét, a rá egy körrel később reagáló Norris cseréjénél elképesztő nyomás nehezedett a wokingiak szerelőire, mert egy apró hiba is a vb-címbe kerülhetett volna.
„Nem szerettem volna a bokszcsapat tagjának lenni, akiknek két másodperces bokszkiállást kellett teljesíteniük, és teljesítették – mondta Brown. – Ha már a nyomásról beszélünk, kijelenthetjük, hogy egy 24 futamos szezon végén 7 tizedmásodpercre voltunk attól, hogy elveszítsük a konstruktőri bajnokságot. Mivel Lando 1,6-1,7 másodperccel Carlos elég jött vissza, Carlos pedig gyors volt. A turbulens légáramlatok miatt, még ha Landónak szerintem volt is még némi tartaléka, nem hiszem, hogy képes lett volna védekezni, ha [Sainz] DRS-távolságon belülre kerül. A Ferrari nagyon gyors az egyenesben, Lando pedig aztán turbulens levegőbe kerül…”
Sainzcal a Ferrari az egész futam második leggyorsabb kerékcseréjét hozta össze, rajtuk tehát nem múlt semmi, de Norris cseréje így is 4 ezreddel gyorsabb volt, a McLaren szerelői tehát tényleg igazán kitettek magukért. „Képzeljétek el: Carlos bejön, csinálnak rajta egy 2,2 másodperces kerékcserét, te pedig tudod, hogy neked ennél gyorsabbnak kell lenned. Mekkora nyomás. De odaálltak és összehozták a futam legjobb kerékcseréjét. Egész évben ezt csinálta a csapat, ami csodálatos.”
Brown szerint tehát amennyiben 7 tizeddel lassabbak, Sainz megelőzte volna Norrist, aki ezután nem tudta volna visszavenni az első helyet. Ha a spanyol nyer, Norris a második, Charles Leclerc a harmadik, Oscar Piastri pedig ugyanúgy tizedik, a Ferrari és a McLaren 659-659 ponttal, holtversenyben zárta volna az évet, de az olaszoknak lett volna több győzelme, így az övék lett volna a világbajnoki cím.
Az ominózus kerékcsere / Fotó: McLaren
Brown ezután arról is beszélt, hogy miként mindenben, a kerékcserék terén is igyekeztek nem extra nyomást helyezni magukra. „Úgy kell mindennek történnie, ahogy általában. Persze könnyű ezt mondani, és természetesen nem pontosan így van, hiszen mindenki tudja, hogy ez nem egy átlagos helyzet. De sokan kérdezték tőlem, hogy mit fogtok másképp csinálni ezen, vagy az utolsó néhány versenyen. Szerintem ilyenkor is ugyanazt kell csinálnod, ami eljuttatott abba a helyzetbe, ahol vagy. Amint elkezdesz változtatni, eszedbe jut, hogy várjunk csak, egész évben nagyszerű bokszkiállásaink voltak, miénk a világrekord, nem kell megmondanunk a szerelőknek, hogy mi a tét, mert szerintem pontosan tudták.”
Az USA Nagydíj hétvégéjének fő sztorija a Red Bull extra hasmagasság-állító szerkezete volt, amelyről a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem tudja megállapítani, hogy korábban használták-e szabálytalan módon – az időmérő és a futam között –, de a jövőre nézve kezelte a felmerülő kérdéseket, és tett róla, hogy a Red Bull ezentúl biztosan ne szeghesse meg észrevétlenül a szabályokat. Az energiaitalos istálló ellen a leghangosabban fellépő McLaren elfogadta mindezt, ám a csapatfőnök és az ügyvezető igazgató eltérő módon nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent számukra a továbblépés.
Mit tudunk?
Mint azt korábbi cikkeinkben részletesen taglaltuk, a Red Bull autóiban három éve benne van egy olyan szerkezet, amellyel a pilótafülkéből lehet állítani a kocsi elülső hasmagasságát. Amellett, hogy a többi istállóhoz hasonlóan a Red Bullokon is lehetőség van kívülről, az autó alján állítani a hasmagasságon, a bikások ezzel az extra állítóval a padlólemez felhelyezése után tudják finomhangolni annak pozícióját.
Noha ez a szerkezet évek óta ott van az autóban és a nyílt forráskódú elemek közé tartozik – az FIA évekkel ezelőtt azt találta ki, hogy nem fog szabványosítani egy csomó, a fejlesztések szempontjából kevésbé lényeges alkatrészt, hanem kötelezővé teszi azok terveinek közzétételét a saját szerverein, hogy bármelyik csapat lemásolhassa azt –, a riválisok valamiért csak most keresték meg az FIA-t azzal az aggodalmukkal, hogy a szerkezet elhelyezkedése miatt azt az időmérő és a verseny között, a parc fermében is lehet állítani, ami pedig tilos.
Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool
Mark Hughes elismert F1-es szakíró utánajárt, hogy pontosan miként is nézne ki egy ilyen állítás, majd megtudta, hogy két szerelő kell hozzá: az egyik a pilótafülkébe fejjel előre bebújva segít a másik, autó mellett szerszámmal álló, a pilótafülke elején levő nyíláson át az elülső hasmagasságot állító kollégájának. Egy ilyen művelet Hughes szerint tehát korántsem az „észrevétlenül tekerek egyet az állítón, míg a pedálokkal babrálok” kategóriába tartozik, ezért úgy véli, teljesen életszerűtlen, hogy a Red Bull az FIA ellenőrének jelenétében bármikor is kivitelezhette az állítást úgy, hogy az ellenőr ne kérdezett volna rá, hogy mégis miben mesterkednek.
Nikolasz Tombazisz, az FIA együléses bizottságának vezetője ugyanakkor azt állította, annyira nem igényel nagy felhajtást az elülső hasmagasság állítása a Red Bullokon, hogy a parc fermé alatt tárolt autókat vevő ipari kamerák felvételeit visszanézve feltűnjön nekik, ezért nem is tudják bizonyítani, hogy a Red Bull korábban elvégzett-e ilyen állítást akkor, amikor az tilos volt. „A csapatoknak megengedett ellenőrizni dolgokat az autón [a parc fermé során]. Az a lényeg, hogy ez mennyire könnyű. Ha szét kell szedni a teljes borítást és közben 50 dolgot kell csinálni, az nyilván látszana a kamerán. De valami, ami ennyire egyszerű és gyorsan állítható, azt reálisan nézve nem hiszem, hogy le lehet ellenőrizni kameraképeken” – mondta, némileg ellentmondva Hughes állításainak.
A McLarent nem győzték meg
Jelenleg tehát továbbra sem lehetünk 100%-ig biztosak abban, hogy a Red Bull megoldhatta-e az FIA számára nem észrevehető módon a hasmagasság állítását – amely néhány milliméterrel is jelentős előnyhöz juttathat bárkit –, csak azt tudjuk, hogy több rivális sem elégedett a szövetség azon magyarázatával, miszerint nem tudnak visszamenőleg bizonyítani semmit.
Ez jött le Andrea Stella, a McLaren csapatfőnökének, valamint Zak Brown, a wokingiak ügyvezetőjének szavaiból is, mert bár mindketten elfogadták, hogy az FIA lezárta az ügyet, utóbbi azért nem egészen. „Ha az FIA úgy véli, hogy az ügy le van zárva, akkor én ehhez tartom magam, az ügy le van zárva, és továbblépek” – mondta Stella, majd hozzátette: „Amennyiben történt olyan gyakorlat, hogy a parc fermében állították a padlólemez elejét, az egyértelműen tilos. De érdekes módon nem hagy semmilyen nyomot, ezért nem tudjuk, hogy megtörtént-e [az állítás] vagy sem.”
Andrea Stella szkeptikus / Fotó: McLaren
Az olasz szakember tehát elfogadja, hogy talán soha nem derül ki az igazság, Zak Brown ugyanakkor továbbra is szeretné, ha valahogy megpróbálnák kideríteni. „Úgy vélem, az ügy le van zárva a jövőre nézve, mert a plombával kezelték azt” – nyilatkozta az F1 hivatalos csatornájának az amerikai üzletember arról, hogy azt elfogadja, hogy az USA Nagydíjon és az elkövetkező versenyeken a Red Bull akarva sem tudna szabályt szegni.
Ám ezután kifejtette, „nem igazán van értelme” annak, hogy miért szükséges a plomba. „A Red Bull azt mondja, hogy nem lehet a pilótafülkéből állítani, amikor az autó teljesen össze van szerelve. De akkor miért van szükség a plombára? Ez továbbra is kicsit kényelmetlen érzéseket kelt bennem. Szerintem visszamenőleg szükség van még némi kutakodásra, hogy továbbléphessünk és teljességgel biztosak lehessünk abban, hogy nem használták, mert ha igen, az nagy szabályszegés. Úgyhogy továbbra is van néhány megválaszolatlan kérdés, amelyekre válaszokat szeretnék kapni.”
Brown korábban, Tombazisz ügy lezárásával kapcsolatos kijelentései előtt a Daily Mailnek egyébként azzal állt elő, hogy eskü alatt kellene nyilatkozatra bírni a Red Bull jelenlegi és volt alkalmazottait. „Szeretném látni, hogy a vezetőség, a korábbi vezető szerelők és a jelenlegi szerelők aláírnak egy eskü alatti írásbeli nyilatkozatot arról, hogy soha nem használták [tiltott időben a hasmagasság-állító szerkezetet], vagy nem volt tudomásuk a használatáról. A bokszutcában számos ember azt mondja, hogy használták [szabálytalan módon], ezért az egyetlen módja, hogy a végére járjunk egyet, a jó öreg »írd alá itt« módszer. Tudom, hogy amennyiben elém tennének egy ilyen nyilatkozatot, és komoly következményekkel járna, ha nem mondom el az igazat, akkor elmondanám az igazat.”
Más kérdés, hogy miért vallana be bárki önként olyasmit, amiről tudja, hogy nem lehet bizonyítani a megtörténtét.
Austinban már plombával versenyeztek a Red Bullok / Fotó: Mark Sutton/Getty Images/Red Bull Content Pool
Wolff is beszállt
Noha az USA Nagydíj hétvégéje előtt arról szóltak a hírek, hogy több csapat is aggodalmát fejezte ki a Red Bull esetleges szabályszegése kapcsán az FIA-nak, Austinban nyilvánvalóvá vált, hogy ez a McLaren és a Red Bull harca. Nem véletlenül vélte úgy Mark Hughes is az említett cikkében, hogy a McLaren csak a hajlékony hátsó szárnyának módosítása miatt vág most vissza, hiszen akkor a bikások követelték a leghangosabban az FIA-tól, hogy lépjen közbe.
Ugyanakkor kérdésre Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke is elmondta, hogy amennyiben a Red Bull tényleg állított a hasmagasságán a parc fermé alatt, az súlyos szabályszegés és nem szürke zónás tett, a futam után pedig Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke igencsak keményen nekiment az energiaitalos alakulatnak.
„Az én nézőpontom így a távolból az, hogy amit láttam és hallottam, az botrányos – jelentette ki az osztrák üzletember, majd ő is arra utalt, hogy a Red Bull szabálytalan módon használhatta a szerkezetet. – Mindannyiunk autóiban vannak olyan alkatrészek, amelyek megfelelnek a Forma–1 sztenderdjének, a legmagasabb minőségben készülnek és szabályosak. Néha az olyan dolgokkal, mint az aeroelaszticitás, az ember megpróbál a végsőkig elmenni, de vannak más dolgok, bizonyos alkatrészek, amelyeknek az ember megkérdőjelezi a létezését.”
Továbbra sem csitulnak a hullámok a Red Bull hasmagasság-állító szerkezete körül, mivel Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója további válaszokat vár a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA), és elmondása szerint több rivális csapatfőnök is hasonló állásponton van. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint ugyanakkor a többiek csak paranoiásak, míg az FIA nem tudja bizonyítani, hogy történt-e szabályszegés.
Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, az USA Nagydíj hétvégéje előtt a riválisok gyanakvása rávilágított, hogy a 10 csapatból egyedüliként a Red Bull tudja az autójának elülső hasmagasságát, az úgynevezett teástálcát állítani a pilótafülkéből. Ez pedig felveti annak a lehetőségét, hogy az energiaitalos istálló az időmérő és a verseny között, a parc fermében is állíthatta a hasmagasságot, lévén ilyenkor is dolgoznak a szerelők az autókon.
Amennyiben a Red Bull ezt bármikor is megtette, azzal egyértelműen szabályt szegett, mivel parc fermé alatt az első szárny dőlésszögét kivéve nem lehet változtatni az autó aerodinamikai konfigurációján. Bizonyítani azonban a jelek szerint nem lehet, hogy történt-e ilyen állítás az eddigi futamok bármelyikén, az FIA így csak annyit tehet, hogy változtat az ellenőrzési folyamatain. Ezt a szövetség meg is lépte, és az USA Nagydíjon már plombát helyezett a Red Bull állítószerkezetére.
A bikások fő riválisa azonban nem elégszik meg ennyivel
Természetesen Zak Brownról, a McLaren Racing ügyvezető igazgatójáról van szó. Az amerikai üzletember a Sky Sports-nak nyilatkozva elmondta, az FIA-nak a dolgok végére kell járnia. „Nagyon örülök, hogy az FIA rajta van az ügyön. Szerintem nagyon alapos vizsgálatra van szükség, mert ha teljesítményt érintő változtatásokat hajtasz végre a parc fermében, az fekete fehér, lényeges szabályszegés, aminek komoly következményei kell legyenek. A parc fermé életbe lépése után hozzányúlni az autóhoz nagyon nem szabályos, ezért szerintem az FIA-nak a végére kell járnia annak, hogy megtették-e ezt vagy sem” – ecsetelte.
Brown arra is reagált, hogy a Red Bull állítása szerint a pilótafülkében található szerkezethez nem lehet hozzáférni az autó összeszerelt állapotában. „Amikor okosan megfogalmazott mondatokat hallasz arról, hogy nem tudsz állítani, ha az autó teljesen össze van szerelve… Tudom, hogy az autó nincs mindig teljesen összeszerelve, az FIA pedig úgy érzi, hogy plombát kell tenniük [az állító szerkezetre]. Miért gondolná úgy az FIA, hogy le kell plombálnia valamit, ha az nem elérhető?” – mutatott rá Brown, hogy a parc fermé alatt lehet dolgozni az autókon, és ilyenkor szét is szerelhetik azt.
Brown szkeptikus / Fotó: McLaren
„Az átláthatóság kritikus fontosságú manapság, úgyhogy nekem még vannak kérdéseim – folytatta az amerikai üzletember. – Más csapatfőnökökkel beszélve tudom, hogy nekik is vannak még kérdéseik. Úgyhogy amíg ezek a kérdések nincsenek megválaszolva, szerintem ez egy továbbra is zajló vizsgálat, amely során a végére kell járni annak, hogy mit tudunk. Szeretnék további válaszokat kapni, mielőtt készen állok azt mondani, hogy »Rendben, szerintem ezt vagy azt csinálták.« De szerintem az FIA a végére fog járni ennek.”
Amikor Brownt megkérdezték, hogy szerinte szabályt szegett-e a Red Bull, így felelt: „Miért tervezed úgy, hogy [a szerkezet] az autón belül legyen, amikor kilenc másik csapat nem így tervezte? Persze igazságtalan lenne azt mondanom [hogy szabályt szegtek]. Megvan a véleményem arról, hogy megszegték-e a szabályokat vagy sem, de az FIA-nak szerintem nagyon igyekeznie kell a végére járnia annak, hogy szerintük szabályt szegett-e [a Red Bull] vagy sem.”
A Sky megszólaltatta Frédéric Vasseur-t, a Ferrari csapatfőnökét is, aki Brownnál óvatosabban fogalmazott, de ő sem tekintette lezártnak az ügyet. „Meg kell bíznunk az FIA-ban. Nem akarok pletykákat kommentálni, mert nem tudom, hogy mi történt, nem vagyok a csapat tagja, és nem tudom, hogy használták-e [a szerkezetet a parc fermében] vagy sem. De ha igen, az egyértelműen csalás, nem szürke zóna vagy ilyesmi. A szezon eleje óta rengeteg szürke zóna merült fel, de ez, amennyiben ez a helyzet, egyáltalán nem az lenne. Meg kell bíznunk az FIA-ban, aztán meglátjuk” – mondta a francia szakember.
A Red Bull az austini garázsában demonstrálta az FIA embereinek, hogy miként lehet állítani az elülső hasmagasságot (az alsó képen látható az ehhez szükséges szerszám):
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke eközben úgy véli, ez az egész ügy abból fakad, hogy az egyik riválisuk (a McLaren?) elkezdett panaszkodni valamire, ami évek óta változatlan. „Azért, mert az egyik riválisunk nyafogott egy kicsit, az FIA-nak pedig az a dolga, hogy utánamenjen ezeknek a dolgoknak – felelte arra a kérdésre, hogy miért plombálja le az FIA az állító szerkezetüket, ha nem csináltak semmi szabálytalant. – [Az állító szerkezet] rajta van a nyílt forráskódú alkatrészek listáján, így az utóbbi három évben bárki számára elérhető. Az FIA-nak nem volt gondja vele, úgyhogy ez szerintem csak arról szól, hogy kezeljenek némi, a paddock más részében felmerülő paranoiát.”
Horner rámutatott, hogy a szóban forgó állítást sokkal nehezebb elvégezni, mint sok másik állítást, ezért sem lenne ésszerű, ha ilyesmit csinálnának a parc fermé alatt. „Minden autóhoz tartozik egy szerszán, amivel állítani lehet az elülső hasmagasságot. A mienk a pilótafülke elejében található, a lábtér elejében, és azt hiszem, már vagy három éve ott van. De az állításához ki kell venni a pedálokat, más paneleket és vezetékeket, hogy hozzáférhető legyen. Úgyhogy ez ugyanolyan, mint bármely másik állítás az autón. Ha azt gondolják, hogy van valamiféle kézifék vagy kapcsoló, amit a pilóták aktiválhatnak az alacsony, a közepes és a magas hasmagassághoz, akkor sajnos csalódást kell okoznom, mert nincs.”
„Ezt a párbeszédet már Szingapúrban lefolytattuk az FIA-val, akik megnézték, és több mint elégedettek voltak. Abszolút elégedettek. Csak hogy a nézők értsék, nagyjából 600 dolgot lehet állítani az autón, mindenki állíthatja ezeket. Amit nem tehetsz, hogy a parc fermé alatt állítod, ez viszont nem történt meg. Könnyebb lenne a padlólemezen, a stabilizátoron vagy a felfüggesztésen állítani, mint kiszerelni a pedálokat. Kamerák, ellenőrök és szemtanúk figyelik az autókat, a mi autónk pedig többet volt vizsgálva az elmúlt három évben, mint bármelyik másik. Úgyhogy abszolút nem aggódunk.”
Horner a szokásos F1-es játszadozásnak tudja be az egész ügyet / Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool
Horner érvelésébe bele lehet kötni, hiszen az még nem bizonyítja, hogy nem állították az elülső hasmagasságot, hogy más dolgokat könnyebb állítani. Mindenesetre a csapatfőnök szerint „olykor ez arról szól, hogy eltereld a figyelmet arról, ami nálad folyik. Olykor megpróbálsz máshol tüzet gyújtani.” Ezt a megjegyzést nem nehéz dekódolni, hiszen a McLaren nemrég a hajlékony hátsó szárnya miatt került a figyelem középpontjába. A kérdéses szárnyat Szingapúrba nem vitték el, Austinban viszont ismét ezt használják, csak módosítottak rajta úgy, hogy ne merüljenek fel kételyek a többiekben.
Az FIA nem tud bizonyítani
Végezetül nézzük, mi az FIA álláspontja jelenleg, a Sky ugyanis megszólaltatta Nikolasz Tombaziszt, a szövetség együléses bizottságának vezetőjét is. A görög származású szakember pedig lényegében elmondta, hogy a jövőre nézve megoldották a helyzetet a plombával és azzal, hogy a Red Bull módosítani fog az autóján, visszamenőleg azonban nem tudják bizonyítani, hogy a bikás csapat megszegte-e bármikor is a szabályokat.
„Mindent megtettünk, ami szükséges, hogy megállítsunk bármiféle vádaskodást. Persze a bajnokság szoros, az emberek pedig eléggé izgatottá válnak egymás autója miatt, mi pedig nem tudjuk egyértelműen elejét venni bármiféle vádaskodásnak, amelyek a csapatok között felmerülhetnek egy nagyon versengő környezetben. De a jelenlegi helyzetről úgy véljük, hogy nincs miről beszélni.”
Tombazisz elmondta, hogy bár Horner felhozta ezt is, a parc fermé alatt az autókat figyelő kamerából nem lehet megállapítani, hogy a Red Bull bármikor is módosított-e az elülső hasmagasságán, ám hangsúlyozta, az FIA-nak nincs oka azt feltételezni, hogy a bikás istálló bármikor is megtette ezt. „Tényleg néhány milliméterről, vagy hasonlóról beszélünk, szóval nagyon kis számokról. Nem hiszem, hogy ezt le tudjuk ellenőrizni, de közben nincs arra utaló jel, bizonyíték vagy bármi ilyesmi, hogy korábban helytelen dolog történt” – mondta Tombazisz arra a kérdésre, hogy az FIA le fog-e ellenőrizni korábbi, a zárt láncú kamerarendszer által készített felvételeket.
Helmut Marko nemrég nem megfelelően beszélt Lando Norris mentális problémáiról, a McLaren ügyvezető igazgatójának reakciója pedig nem maradt el.
Zak Brown, a McLaren Racing ügyvezető igazgatója az USA Nagydíjon reagált Helmut Marko, a Red Bull tanácsadójának Lando Norrisról alkotott véleményére, és nem a leghízelgőbb dolgokat mondta a 81 esztendős osztrákról. Miként azt mi is megírtuk, Markónak nemrég sikerült a Max Verstappen legfőbb ellenfelének számító McLaren-pilóta mentális problémáit felhoznia, amikor arról beszélt, Norrisnak milyen gyengeségei vannak.
„[Max] a legjobb, ő a leggyorsabb, és mindenek felett megvan a mentális ereje, hogy elméletben többször harcoljon a világbajnoki címért, mint Charles Leclerc és Lando Norris. Tudjuk, hogy Norris mentális gyengeségekkel küzd. Olvastam néhány rituáléról, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy jól teljesítsen a verseny napján” – nyilatkozta Marko a Motorsport Magazinnak.
Marko nem igazán mérhette fel, hogy nem helyénvaló, amit mond / Fotó: Joe Portlock/Getty Images/ Red Bull Content Pool
A Red Bull tanácsadója bizonyára azokra a szavakra gondolt, amelyeket a mentális egészség fontosságát egyébként is nyíltan hirdető, annak fontosságát régóta kiemelő Norris az idei Olasz Nagydíj alatt mondott. „Továbbra is annyira ideges leszek az időmérőre és a versenyre. Vasárnap alig eszem valamit és küzdök azzal, hogy inni tudjak aznap, pusztán az idegesség és a nyomás miatt. Szerintem csak az a fontos, hogy miként fordítjuk át ezt pozitivitássá. Hogy miként nem hagyjuk, hogy rossz hatással legyen ez ránk, és miként használhatjuk jól, hogy segítsen a megfelelő dolgokra fókuszálni” – nyilatkozta Monzában Norris.
Zak Brownt, a McLaren Racing ügyvezető igazgatóját a hétvégi USA Nagydíjon kérték Marko szavainak kommentálására, az amerikai üzletember pedig nem rejtette véka alá a véleményét. „Olvastam Helmut megjegyzéseit, amelyek szerintem csalódáskeltők, ugyanakkor nem meglepők. Lando egyfajta nagykövete a mentális egészségnek. Toto [Wolff] is beszélt a mentális egészségről, úgyhogy szerintem ez komoly dolog, amiről próbálunk beszélni és felhívni rá a figyelmet. Piszkálni valakit ezzel a helyzettel eléggé helytelen és 10-20 évvel vet vissza minket. De szórakoztató, hogy egyes emberek milyen taktikát választanak sportszempontból, amikor versenyezni mennek, viszont úgy gondolom, ez eléggé ízléstelen volt” – mondta Brown.
Egyébként nem Norris az egyetlen, aki nyíltan kiáll és elmondja, hogy milyen mentális problémáktól szenved, hiszen nemrég Lewis Hamilton is kendőzetlen őszinteséggel beszélt az ő problémáiról. Erről ITT írtunk.
Zak Brown a 2010-es évek második felében lett csúcsvezető a McLarennél, és nagyon sötét időszakból kellett kivezetnie a csapatot.
Mostanában bár ha nem is a legszebb napjait idézi, többnyire azért szépen tündököl a McLaren, például ismét jó esélyük van rá, hogy 1998 után előszörmegnyerjék a konstruktőri bajnoki címet. A legutóbbi hondás korszak emlékei azonban máig élnek bennük és bennünk, és a pályán mutatott szörnyű teljesítménynek a gazdasági hatásai sem maradtak el.
A helyzet komolyságát mutatja, hogy Brown egy interjúban elárulta, nem sok választotta el őket attól, hogy fel kelljen számolni az F1-es istállót. „Úgy érkeztem meg, hogy nem tudtam, milyen rossz a helyzet. Úgy nőttem fel, hogy a McLaren misztikus volt, és úgy voltam vele, csak nem lehet annyira rossz a helyzet” – mondta a New York Times-nak.
„Azonban a csapat a legrosszabb évét futotta a McLaren történelmében, alig volt felirat az autón, a szponzoroktól érkező összegek rekord alacsony szintre süllyedtek, nem akartak nálunk vezetni versenyzők, a stáb kiábrándult, nem volt vezetője. Sok hibáztatás zajlott, összeesküvés-elméletek születtek, hiányzott a bizalom. Ettől eltekintve azonban minden nagyszerű volt!”
„Világos, hogy irányt vesztettünk, ezért alakultak rosszul az eredmények, ezért alakult ki káosz, negativitás. Időbe telt, mire ezt helyrehoztuk és változtattunk.”
„Amikor elkezdtem a munkát, évente több mint 100 millió fontot vesztettünk. Védőhálót tettem a csapat fölé azzal, hogy azt mondtam, minden nagyszerű, de nem volt minden az. Komoly pénzügyi gondjaink voltak, eltűntek a szponzorok, számottevően csökkentek a bevételek a pénzdíjakból. Majdnem fel kellett számolni az üzletet, egy-két hónap választott el minket ettől.”
Utóbbihoz már a koronavírus-járványnak is köze volt, amit a McLaren úgy vészelt át, hogy embereket bocsátott el és a vagyona egy részét értékesítette. Brown azt mondta, az elmúlt években már nyereséges volt a csapat.
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown látványos haverkodásba kezdett a szingapúri hétvégén a legfőbb ellenfeleivel. Vajon a csapata fölényéből fakadó kényelmes helyzetnek köszönhető ez a jó kedélyállapot, vagy tényleg alaposan megfontolt érdeke, hogy rendezze a viszonyt azokkal, akik megkérdőjelezik autóinak szabályosságát?
A Szingapúri Nagydíj után Brown egy olyan ajándékkal a kezében kereste fel Frédéric Vasseurt a Ferrari garázsánál, amiről egyelőre nehéz elképzelni, hogy milyen élethelyzetben tudná használni azt a csapatfőnök: egy Fred-feliratú McLaren-csapatpólóval, amit nem csak azért lenne szentségtörés felvennie, mert – mint anyáinktól mind megtanultuk – a piros és a narancssárga színű ruha nem illik össze, hanem az F1 két legsikeresebb istállójának történelmi rivalizálása fényében sem. Vasseur nagy nevetések és pacsik kíséretében vette át az ajándékot, aztán persze ki tudja, egy napon hova vezet az útja, elvégre ő az egyetlen, aki 2016 óta a Renault és a Sauber/Alfa Romeo után már a harmadik különböző F1-es istállót irányítja.
Persze amellett is szólhatnak érvek, hogy az esemény legnagyobb szentségtörése az a mondat, amivel a McLaren az X-oldalán megosztotta a videót:
„Mindenki McLaren-rajongó, még akkor is, ha azt mondja, hogy nem McLaren-rajongó” – ezt a mondást Sebastian Vettel fogalmazta meg, ám a Ferrari nevével, amikor maga is a maranellóiaknál versenyzett.
A McLaren ugyan a hétvégén tovább építette előnyét a konstruktőri tabellán, ami immár 41 pont, ám egyúttal a szezon legnagyobb szabályértelmezési vitáját is magára húzta, s a szingapúri szombaton az FIA-val való egyeztetés után belement, hogy módosítja túlzott hajlékonyság, „mini-DRS” használatának gyanúját ébresztő hátsó vezetőszárnyát. Ami kapcsán pár nappal korábban Vasseur és a Red Bullt irányító Christian Horner nem túl burkoltan egyaránt azt állították, bizonyosan túllépte vele a McLaren a szabályosság határait, még ha a jelenlegi FIA-teszteket sikerrel is vette. Hogy a wokingiak a változtatás mellett döntöttek, az paddockbeli értesülések alapján abból fakadhatott, hogy az FIA szigorúbb fellépésétől tartottak.
A hétvégi viták után talán az sem véletlen, hogy Brown a Hornerrel rendezett viszonyt is szerette volna világgá kürtölni, ami a másnapi közös repülőút során készült fényképpel valósult meg.
„A hazafelé tartó repülőn helyreállt a béke az F1-ben (hol van a Netflix, amikor szükség lenne rá?) – a harc azonban folytatódni fog a pályán. Milyen csodálatos ez a sport!” – írta az X-en Brown, aki eddig szerethető figuraként járhatott-kelhetett a paddockban, ám most, hogy a McLaren hosszú idő után újra az F1 legjobb autójává vált, már neki is egyensúlyoznia kell az élmezőny veszedelmes viszonyai között.
Peace in F1 has been restored on flight home (where’s Netflix when you need them!) – but the battle will continue on track. What an awesome sport! pic.twitter.com/LBnr3jtkee
Régen látott helyzetben találta magát a McLaren F1-es csapata azt követően, hogy tíz év után először a konstruktőri bajnokság élén találta magát. Zak Brown szerint hízelgő, hogy hirtelen őket támadják a riválisok.
Az Azeri Nagydíjon célkeresztbe került a McLaren hátsó vezetőszárnyának hajlékonysága – a Ferrari csapatvezetője odáig ment, hogy még ha csak apró előnyt is jelentett ez a wokingi autók számára, akkor is éppen elegendő lehetett ahhoz, hogy Oscar Piastri megnyerje a versenyt, szoros csatában legyőzve Charles Leclerc-t.
Az FIA a héten jelezte, alaposabban is szemügyre veszi a hajlékonysági teszteket egyébként maradéktalanul teljesítő elemet, majd ezt követte pénteken a McLaren bejelentése, miszerint az irányító testülettel való egyeztetés nyomán módosítja a vitatott szárnyat. A csapat vezérigazgatója, Brown szerint azonban a riválisoknak – akik közül a Red Bull és a Ferrari méltatlankodott leghangosabban, még ha hivatalos panaszt nem is nyújtottak be – kár örülniük.
„Elég nagy zajt csapnak körülötte. Nyilvánvalóan minden szabálynak megfelelt, szóval csak egy kisebb igazítást végzünk a bakui szárnyhoz képest. Nem jelent nagy különbséget, szóval nem aggódok miatta” – idézi Brownt a gpblog.
„Számítok is arra, hogy miközben minden csapat azon dolgozik, hogy gyorsabbá tegye a saját autóját, egyúttal próbálja lassabbá tenni a miénket. Ez rendben is van, erről szól ez a játék. Valójában hízelgő, hogy mindenki a mi autónkat vizslatja és próbálja visszafogni.”