Címke: Zak Brown

  • Brown: Jövőre már Russell és Verstappen lesznek a Mercedes versenyzői

    Brown: Jövőre már Russell és Verstappen lesznek a Mercedes versenyzői

    Éppen csak elkezdődött a 2021-es szezon, de páran már a 2022-es pilóta felállásokról elmélkednek. Számos csapatnál biztosak a felállások jövőre, de vannak olyanok, ahol mindkét pilóta szerződése lejár. Ilyen például a címvédő Mercedes gárda is.

    Lewis Hamilton most is az utolsó utáni pillanatban hosszabbított a Mercedes-szel, míg Bottas a szokásos egy éves kontraktusát tölti a németeknél. Előbbi esetében a kora, illetve valamennyi rekord megdöntése vezethet a távozáshoz, utóbbi esetében pedig a vártnál gyengébb teljesítmény.

    A Mercedes kötelékébe tartozik az a George Russell, aki tavaly már bizonyított a csapatnál a Szakhíri Nagydíjon beugrósként. Ő az első számú jelölt arra az esetre, ha valamelyik jelenlegi pilóta távozna. Viszont egyre többen úgy vélik, hogy a sikert-sikerre halmozó gárda az új érára mindkét versenyzőjétől megválik. A McLaren csapatvezetője, Zak Brown szerint pedig egy brutálisan erős páros fog összeállni a Mercedesnél.

    „Szerintem jövőre George Russellt és Max Verstappent fogjuk a Mercedes volánja mögött látni. Ez egy elég egyértelmű következtetés. Lewis idén megnyeri a nyolcadik bajnoki címét, és minden statisztikai mutatóban is a legsikeresebb pilóta lesz, ráadásul csak egyéves szerződésük van vele. George és Max szerződése is az év végén lejár.” kezdte az amerikai.

    „Max amellett, hogy még mindig fiatal, megvan már a kellő tapasztalata is. Valamint ott van George is, mint egy fiatal ígéret. Ha én lennék a Mercedes, akkor ez egy nagyon gyilkos páros lenne a következő öt évre. Az érdekes dolog az, hogy a Red Bull mit fog lépni? Ezt már nehezebb megválaszolni.” – folytatta.

    „Nehéz helyzet ez most számukra, mert szinte mindenki más be van biztosítva a csapatnál. Lewis pedig az egész karrierjét a Mercedesnél töltötte, vagy a gyári csapatnál, vagy a McLarennél. Lewisnak meg van a lehetősége, hogy olyan Mercedes ikonná váljon, mint amilyen Schumacher volt a Ferrarinak, szóval nem látom okát annak, hogy más csapathoz igazoljon.” – zárta.

  • Brawn szerint el kell fogadni a Netflix filmművészeti stílusát

    Brawn szerint el kell fogadni a Netflix filmművészeti stílusát

    A McLaren vezér Zak Brown úgy gondolja, hogy a Forma-1 inkább legyen elégedett a Netflix sorozattal. A Drive to Survive ezúttal mélyebbre ásott, még ha ez egyes rajongókat idegesít is. A legutóbbi széria megosztó lett, egyesek örülnek annak, hogy betekinthetnek a háttérbe is, mások szerint túldramatizálnak dolgokat. Például a rádióbeszélgetésekkel és a bejátszott megjegyzésekkel felidézésével próbálták érzékeltetni Carlos Sainz és Lando Norris, tehát a McLaren tavalyi párosa közötti feszültséget. Kritika helyett Brawn ugyanakkor azt mondja, hogy az F1 a Netflixnek köszönhetően szélesebb réteghez juthat el, amit mutat a népszerűsége is, ez pedig segít a királykategóriának is, mondta már a szezonnyitón:

    „Azt hiszem, hogy a Netflix egy remek dolog az F1-nek. Abszolút trendi, már első helyen van, talán 25 országban is. Szerintem a Netflix elsődleges célja a szórakoztatás, és hogy új nézőket hozzon a száguldó cirkusznak. Tízszeresen túlteljesítették az elvárásokat, ami nagyszerű.”

    Szerinte úgy kell értelmezni a Netflix hozzáállását a Forma-1-hez, ahogy Hollywood is szórakoztat, még ha reálisan is kellene ábrázolni valamit a filmekben:

    „Úgy tekintek rá, mint a Top Gunra. Megnézed, ahogy biztos vagyok benne, hogy minden vadászpilóta is látta, de ilyesmiket nem lehet megtenni egy sugárhajtású géppel. Nézni azonban jó volt a moziban. Természetesen mindannyian akik ebben a sportágban éljük az életünket, tudjuk, hogy Carlos és Lando kapcsolata remek volt. Nem volt közöttük olyan feszültség, mint amit bemutattak. Minden alkalommal, amikor belekerülünk egy televíziós showba, megpróbálják azt élvezetessé tenni, amiről mindannyian tudjuk a paddockban, hogy talán nem is biztos az, hogy úgy volt. Azt gondolom azonban, hogy ez oké így, a legfontosabb pedig az, csodálatos lett a végeredmény. Globálisan új rajongókat hozott nekünk. Nagyon is támogatjuk a Netflixet, és azt, amit megpróbálnak létrehozni, még ha bele is csempésznek olykor valami kreatívabb megoldást is itt-ott.”

    Egyetért Brown szavaival a Red Bull csapatfőnök Christian Horner is. Elárulta, hogy olykor azért kellemetlenül érezte magát, ahogy a Drive to Survive kezelte őt. A versenyek előtti rovatában Horner így fogalmazott:

    „Nemrég megkérdezték, hogy amikor visszanéztem, olykor összerándultam-e, nos őszintén szólva folyamatosan! Egy egy TV show, de olyan oldalát is mutatja a sportnak, ami normál esetben nem kerül bele a hétvégi közvetítésekbe. Megmutatja egyes személyek karakterét oly módon, hogy az szórakoztassa a közönséget. Összességében nagyon pozitív dolog ez az F1-nek, és elképesztően népszerű.”

  • Brown: Nincs helye Hamiltonnak a McLarennél, nem időszerű

    Brown: Nincs helye Hamiltonnak a McLarennél, nem időszerű

    Zak Brown szerint nem nyitottak arra a McLarennél, hogy jövőre Lewis Hamilton visszatérhessen hozzájuk. A hétszeres világbajnok Hamilton 2021-es hangulata elég morcos, Martin Brundle szerint. A pletykák szerint ez akár ez ahhoz is vezethet, hogy otthagyja a Mercedest, miután csak egy éves szerződést kötöttek. A McLarent irányító Brown a Daily Mailnek nyilatkozott:

    „Igen, azt hiszem, hogy 2022-ben náluk Max Verstappen-t és George Russellt láthatjuk majd. Max tapasztalt, és George-dzsal egyetemben fiatalok. A Mercedes helyében őket alkalmaznám az elkövetkezendő öt évben, gyilkos egy párosítás lenne.”

    Amennyiben a 36 éves Hamilton alternatív versenyülést keresne magának, jó hely lenen számára a McLaren, hiszen a karrierjét Wokingban kezdte, és 2008-ban bajnok is lett még Brown elődje, Ron Dennis irányítása alatt. Brown azonban utalt rá, hogy elégedett a McLaren jelenlegi felállásával, így amikor rákérdeztek nála, hogy Hamilton lehet-e opció 2022-re, így felelt:

    „Ahol most tartunk épp, úgy mondanám, hogy nincs rá szükségünk. Igazán elégedettek vagyunk a Daniel Ricciardo/Lando Norris összeállítással, mindketten hosszútávú szerződéssel rendelkeznek. Amennyiben visszahoznánk most Lewis-t, az egy egy-két éves kaland lenne, és tudjuk, hogy nem állunk készen arra, hogy harcoljunk a világbajnoki címekért. Olyan páros kell, akikkel eljuthatunk ebbe a helyzetbe, és amikor ide értünk, készen állnak a harcra. Daniel már készen áll erre természetesen. Nem hinném, hogy Lewis számára ez lenne a megfelelő időpont.”

    A brit riporter, Ted Kravitz mindeközben úgy gondolja, hogy a Red Bull egyértelműen a leggyorsabb, de a McLaren akár a Mercedes elé is kerülhet 2021-ben. Brown a McLaren jelenlegi vesenyképességét így látja:

    „Elöl még nehezebb dolgunk lesz, de ez is a fejlődésünk jele. Kell még dolgoznunk ezen, de minden percét élvezem.”

  • 13 éves szupertehetséget igazolt a McLaren!

    13 éves szupertehetséget igazolt a McLaren!

    A McLaren nemrégiben egy olyan gokartos tehetséget igazolt, akiben szerintük minden megvan ahhoz, hogy sikeres legyen a motorsport világában.

    Ugo Ugochukwuról van szó, aki egy hossz ú távra szolú szerződést között a wokingi istállóval. A McLaren mindenben támogatni fogja a jelenleg 13 éves amerikai tehetség fejlődését.

    Ugochukwo már számos gokartbajnokságot nyert meg Európában és Amerikában egyaránt, azonban ezek közül is talán az Európa bajnoki címe a legnagyobb.

    „Szoros figyelemmel követtük Ugo fejlődést és nagyon örülünk annak, hogy sikerült megszereznünk őt,” – nyilatkozta a csapat vezérigazgatója Zak Brown. „Amint lehetett, le is csaptunk rá és most azon vagyunk, hogy kiaknázzuk a benn levő lehetőségeket.”

    A Wokingiak csapatfőnöke Andreas Seidl szerint is egy hihetetlen tehetséget sikerült megszerezniük.

    Végezetül pedig a fiatal amerikai is mondott pár szót a bejelentését követően.

    „Hihetetlen, hogy már ilyen fatalon egy ekkora múltra visszatekintő csapat tagja lehetsz. Mindenféleképpen meg szeretném mutatni, hogy igenis rászolgáltam erre a lehetőségre.”

  • Nagy az esélye annak, hogy a McLaren visszatérjen Le Mans-ba

    Nagy az esélye annak, hogy a McLaren visszatérjen Le Mans-ba

    Zak Brown, a brit márka vezérigazgatója úgy nyilatkozott, a Ferrari után a McLaren is visszatérhet a legendás hosszútávú sorozatba a hypercar érában.

    A wokingi csapat nemrég az IndyCarban vásárolta be magát a Schmidt Peterson Motorsporthoz, és tették saját csapatukká, illetve a Formula E mezőnyében szerzett magának lehetőséget az indulásra. Kérdéses azonban, élnek-e nevezési jogukkal, és amennyiben igen, mikor teszik ezt meg.

    Brown most egy másik potenciális terjeszkedési területre hívta fel a figyelmet: a hosszútávú versenyekre.

    „Vizsgáljuk a lehetőséget, már így van ez egy ideje. Ez egy olyan dolog, amit szeretnénk elérni. Le Mans és a sportautók passzolnak a márkánkhoz, nyertünk már ott korábban, és a részvényeseknek is tetszik az ötlet.”

    Az amerikai azonban kiemeli, nem építenek egy saját hypercart, inkább az LMDh kategóriát célozzák meg, a 2023-ban érkező Audihoz és Porschéhoz hasonlóan.

    „Csak az LMDh-ban gondolkodunk, mert a LMH-nál költségkorlát, míg itt van.” – emelte ki a fő különbséget.

    Szerinte meg kell várni, míg a járvány nem lesz akkora behatással az emberek életére, nem lehet előbb döntést hozni, így a McLaren legkorábban 2024-ban csatlakozna a mezőnyhöz. Valamint az sem elhanyagolható szempont, hogy a hypercar és az LMDh közötti egyensúlyt sikerül-e megteremteni.

    „Az, hogy a Porsche és az Audi is ezen az oldalon lesz, biztató, mert ők tudják, hogyan kell nyerni Le Mans-ban. Szerintem a jelenlétük biztosítja majd, hogy egyenlőek legyenek a feltételek.”

    „Ez egy drága projekt, ami sok fejlesztéssel járna. Az IndyCarnál egyszerűbb volt a helyzet, meg kell venni a Dallara kasznit és a Chevrolet motort, és kész.”

    „Több idő lenne itt a felvezetés, amíg túl nem vagyunk a víruson, nem kéne ilyen döntést hoznunk. Ha jövünk, 2024-ben tesszük meg, és ha készen akarunk lenni, az év közepén már el kell döntenünk.”

  • Rendhagyó módszerrel csökkenti költségeit a McLaren

    Rendhagyó módszerrel csökkenti költségeit a McLaren

    A tavalyi év nagy veszteséget jelentett a McLaren számára, az idei költségsapka miatt azonban így is megszorításra kényszerülnek, de egy kreatív megoldással kicselezték a szabályzatot.

    Idén 145 millió dollár a határ, amiben minden benne van, kivéve a marketing költségek, a pilóták fizetése, és minden csapat három legtöbbet kereső szakemberének a bére.

    Tavaly a motorsportos bevételek elmaradása és az utcai eladások csökkenése a csőd szélére sodorta a brit márkát. Júniusban a Bahreini Nemzeti Bank által biztosított 150 milliós kölcsön segítségével menekültek meg.

    A McLaren silverstone-i filmes napja után általában felpakolnák a garázs felszereléseit, és elküldenék őket az előszezoni tesztre. Idén azonban nem így lesz, a csapat hozzáállást változtatott ezen a téren.

    Ugyanis öt szettnyi felszereléssel vágnak majd neki a szezonnak. Kiderült ugyanis, hogy egy adagot repülőn utaztatni körbe a világon drágább, mint legyártani mindent ötször, és lassabban hajóval szállítani.

    „Kicsit felette voltunk az értéknek eddig, így változtatásokat kellett eszközölnünk. Ennek ellenére szerintem az eltérések nem lesznek számottevőek.” – ismertette a tényeket Zak Brown, a McLaren igazgatója.

    „Az a legfontosabb, hogy Andreas (Seidl) és James (Key) a lehető legtöbb forrást tudják felhasználni. A cél az, hogy pontosan annyit költsünk, amennyit lehet, a teljesítményre koncentrálva.”

    A fent említett Seidl szerint a McLaren jövője kétséges lenne, ha nem vezették volna be idén a korlátozást.

    „Fontos téma ez számunkra, és támogatjuk az ötletet, mert ez lehetővé teszi, hogy fenntartható és versenyképes módon maradhassunk a Forma-1-ben.” – magyarázta a német.

    Brown szerint azért még lesz változás a rendszert illetően.

    „Biztos vagyok benne, hogy tanulnunk kell majd az első évből, nem lesz tökéletes minden, de szerintem majd eljutunk oda is. Eléri majd azt, ami miatt bevezették, hogy kiegyenlített legyen a mezőny.”

  • Ricciardo nem tetoválásban fogadna, Zak Brown gyűjteményére fáj a foga

    Ricciardo nem tetoválásban fogadna, Zak Brown gyűjteményére fáj a foga

    Daniel Ricciardo úgy véli, hogy nem tudná megismételni a Renault-s tetoválós fogadását a McLarennél, de feltűnően érdeklődik Zak Brown klasszikus autógyűjteménye iránt. A hétszeres nagydíj győztes Ricciardo három éves szerződést kötött a csapattal, amely 2021-től kezdődik, miután az elmúlt két évet a Renaultnál töltötte.

    Amikor az ausztrál leszerződött a franciákkal, akkor fogadott Cyril Abiteboul akkori csapatvezetővel, hogy azonos tetoválást csináltatnak, amennyiben megszerzi az első dobogós helyezésüket, ami teljesült is tavaly, az Eifel Nagydíjon. Ricciardo reménykedett benne, hogy még 2020-ban találkozhat emiatt a volt főnökével, hogy megcsináltathassák a tetoválásokat, de hétfőn elárulta, hogy ez még mindig nem történt meg:

    Tudni fogtok róla, amint megvagyunk ezzel Cyrill-lel. Sajnos még mindig nem estünk túl rajta. De megtörténik majd, meglesz ez. Tartjuk magunkat a dologhoz, hiszen ez még egy lezáratlan dolog közöttünk, a tetoválás. Remélem, hogy megtörténik, minél előbb, annál jobb.”

    Az Autosport rákérdezett nála, hogy számíthatunk-e hasonló fogadásra közte és a McLaren Racing vezér Zak Brown közt, mire Ricciardo elárulta, hogy Brown közölte már vele, hogy ilyesmiről szó sem lehet. Az ausztrál pilóta ezért alternatív lehetőségeken gondolkodik, és felemlegette Brown széleskörű versenyautó gyűjteményét. Ebben benne van Mario Andretti Lotus 79-ese, Ayrton Senna McLaren MP4/6-osa, vagy Mika Häkkinen MP4-16-os járgánya:

    „Még csak pár órája volt, hogy ebédeltem Zak-kel, és megemlítette, hogy utálja a tűket. Így tetoválás biztosan nem lesz már Zak és köztem. Gondolkodunk azonban valami hasonlón. Tudom, hogy remek autókollekciója van, így talán fogadhatunk az egyik autójára, vagy valami hasonló!”

    Ricciardo ma már élesben is kipróbálhatja a McLaren MCL35M-et Silverstoneban, miután az elmúlt hetekben Wokingban volt a gyárban a csapattal, hogy minél gyorsabban formába lendüljenek a szezonkezdetre. Úgy véli, hogy az integráció egy új csapatba mindig is egy pilótának a legnagyobb kihívás. Cserélődnek a kollégák, és ekkor szembesülnek azzal, hogy mennyire más a pályán és a pályán kívül is egy új banda:

    „Illeszkedni kell olyan szempontból, hogy azt érezd, a csapat része vagy. Nem csak versenyzőként, hanem az egészbe, a tervezéstől kezdve egészen a stratégia kialakításáig. Már annyi egyeztetésem volt itt az MTC-ben nem csak a mérnökeimmel, hanem ténylegesen is a versenyrészleggel. Tényleg az az érzésem, hogy ülök a szobában, ahol hallatom a hangomat. Azt gondolom, hogy van elég tapasztalatuk, hogy amit mondok, azt meg is valósítsák. Ez a fajta integráció a versenycsapat minden területén talán sokkal erősebb dolog, mintha csak versenyzőként versenyeznék. Az, hogy bármelyik szobában leülhetek és előadhatok, talán ez a legfontosabb. Ugyanakkor ez is a legnehezebb, hogy elinduljon a dolog.”

  • Brown: Még semmit nem tudni a 2025-ös motorszabályokról

    Brown: Még semmit nem tudni a 2025-ös motorszabályokról

    A Forma-1 jövőbeli, 2025-től érvénybe lépő motorszabályzása kapcsán még semmi nem dőlt el, minden a levegőben lóg, állítja a McLaren főnöke, Zak Brown.

    Azt tervezik azonban – legalábbis azt kommunikálják -, hogy a Forma-1 2030-ra karbonsemleges lesz, 2025-től pedig már az új motorok is ennek a jegyében készülnének. De a Forma-1 nem elektromos erőforrásokat terveznek, hanem szintetikus üzemanyagot. Ez utóbbit elvileg már ki is fejlesztették és a motorgyártóknál vannak a minták tesztelésre.

    Brown szerint azonban még semmit sem tisztáztak 2025-re vonatkozóan.

    „Azt hiszem, ez még mindenki által vitatott (hogy milyen erőforrásokat haszálnak majd a Forma-1-ben” – mondta Brown a kínai Xinhua hírügynökségnek.

    „Elektromos lesz? Valamilyen hibrid? Netán hidrogén alapú? Aminek örülök, hogy a Forma-1 folytatja a fejlődést, bármilyen irányba is tart a világ.”

    „Nem aggódom amiatt hogy az F1 tíz év múlva elavult lesz. Az F1 mindig halad a korral.”

  • Főnöke szerint Norris frissességet hozott a mezőnybe

    Főnöke szerint Norris frissességet hozott a mezőnybe

    Lando Norris nagy népszerűségnek örvend a paddockban. A mindig jókedvű brit két szezonon van túl a Forma-1-ben, ezek során pedig remekül teljesített. Csapata, a McLaren is feljövőben van, és idéntől már a Mercedes motorjait használják, így még nagyobb célokért harcolhatnak.

    Ami pedig Norrist illeti, nemrégiben főnöke, Zak Brown dicsérte a FormulaPassion.it-nek adott interjújában: „Szerintem jó egy olyan pilótát alkalmazni, aki felhívja a figyelmet a különböző szociális problémákra. Nagyon komolyan teszi ezt, szerintem ez nagyon fontos is. Véleményem szerint Lando egy kis frissességet hoz a sportba.”

    „Igazából ő egy nagyon félénk ember, de ez nem látszik a posztjain a közösségi médiában” – tette hozzá a wokingiak vezérigazgatója. „De ő már csak ilyen, autentikus.”

  • A McLaren óvatosabb lesz a juniorokkal, mint a Red Bull

    A McLaren óvatosabb lesz a juniorokkal, mint a Red Bull

    Zak Brown kijelentette, a McLaren nem követi majd a rivális Red Bull példáját a fiatal pilóták terén.

    A Red Bull akadémiája az egyik legsikeresebb a mezőnyben, több futamgyőztest és pilótát szolgáltattak eddig az F1-nek, mint a többiek. Emellett azonban kegyetlen híréről is ismert a Helmut Marko által vezetett iskola.

    A McLaren ezzel szemben máshogy áll a fiatalokhoz, Brown úgy nyilatkozott, csak akkor szerződtetnek valakit, ha van számukra hely.

    „Míg nagyon jó, hogy a Red Bull felkarolta Maxot, egy csomó tehetséges pilóta után találtak rá, ennek pedig nagy ára van.”

    „Mi jelenleg figyeljük, mi történik az alsóbb kategóriákban. Nincs egy pilótánk sem, akit juniorunknak nevezhetnénk, mert nincs helyünk sem számukra.”

    „Más a filozófiánk. Az szerintem egy probléma, hogy egyeseknek túl sok versenyzőjük van. Így más csapatoknál helyezik el őket, hogyha éppen teli vannak a versenyüléseik, hiába állnának készen többen is.” – utalt Albon és Lawson DTM-es kalandjára Brown.

    „A McLaren – látva a legutóbbi eredményeinket – egy olyan csapat, ahol sokan szeretnének vezetni. Lando még fiatal, Daniellel pedig még csak most kezdünk, tehát egy-két év múlva hiába jönne egy új pilóta, nem tudnánk hol alkalmazni.”

    „Egy stratégiát követünk, ahogy Lando esetében is. Korán találtunk rá, és Stoffelre (Vandoorne) is előtte. Sajnos, az nem jött össze. De Lewisszal (Hamilton) igen. Csak párat választunk, amikor látjuk bennük a lehetőséget akkor, amikor van helyünk.”