Címke: Zak Brown

  • Brown szerint idén még ütközni fog egymással Verstappen és Hamilton

    Brown szerint idén még ütközni fog egymással Verstappen és Hamilton

    Zak Brown úgy véli, hogy a világbajnoki címért folytatott küzdelem során még ütközni fog egymással Max Verstappen és Lewis Hamilton.

    Az eddigi futamok kapcsán előfordult már az, hogy a két pilóta kakaskodása miatt izgulhattak a nézők és az alakulatok. Legutóbb a Spanyol Nagydíj mentén értek össze, mikor is a holland jobban kapta el a rajtot. A „találkozásnak” viszont nem lett utóélete.

    A McLaren ügyvezető igazgatója szerint viszont el fog jönni az a pillanat, mikor a két bajnok aspiráns majd egymást üti ki a versenyről.

    ,,Szerintem csak idő kérdése az, hogy az első kanyarba menet elhatározzák, hogy nem engednek a másiknak és így egyikük sem jön ki onnan. A rivalizálások a sportban nagyszerűek, és ha ez a két srác egymásnak esik, akkor remélhetőleg az majd egy ponton remek lehetőségeket tartalmaz a számunkra.” -nyilatkozta az amerikai vezető a BBC-nek és a Racingnews365.com-nak.

    Brown mindkét pilótát nagyra tartja, ám véleménye szerint a hétszeres világbajnok a tapasztalatai miatt egy kicsit előnyösebb helyzetben van.

    ,,Nagyszerű ez a párharc. Max (Verstappen) arra ösztökélte Lewist (Hamilton), hogy kapcsoljon rá egy kicsit,  bár nem mintha szüksége lett volna rá. Egy biztos, a legmagasabb szinteken teljesít. Lewis nagyon okos versenyző, csak ott ül és arra vár, hogy lecsapjon. Nem túlbuzgó, és a tapasztalati előnye is kijön.”

  • O’Ward fogadást nyert Brownnal szemben: F1-es autót tesztelhet majd

    O’Ward fogadást nyert Brownnal szemben: F1-es autót tesztelhet majd

    Pato O’Ward megnyerte az a fogadást, amit még az IndyCar szezon kezdete előtt kötött a McLaren ügyvezető igazgatójával Zak Brownnal.

    A két fél abban állapodott meg, ha a mexikói pilóta futamgyőzelmet tud szerezni az IndyCar szezon valamelyik versenyén, akkor ő vezetheti majd a McLaren idei Forma-1-es autóját az évadzáró teszten Abu Dhabiban. O’Ward meg nagy csatában ugyan, de meg tudta nyerni a második texasi ovál versenyt és ezzel együtt a Brownnal kötött fogadását is.

    „Soha nem fogom elfelejteni az első IndyCarban aratott győzelmemet,” – írta O’Ward a közösségi oldalán a texasi sikerét követően, ahol a sorozat regnáló bajnokát Josef Newgardent kellett legyőznie az első helyért.

    Az Arrow McLaren SP versenyzőjének többek között olyan versenyzők gratuláltak, mint a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso, vagy a szintén IndyCarban versenyző Felix Rosenqvist.

    A McLaren ügyvezető igazgatója pedig tartotta a szavát és a Twitter oldalán üzent és gratulált mexikói pilótájának.

    „Az üzlet az üzlet Pato O’Ward – micsoda győzelem! Találkozunk majd a szezon későbbi felében Abu Dhabiban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Pato O’Ward (@patriciooward) által megosztott bejegyzés

  • Brown: a szurkolók inspirálták a sprintfutam ötletét

    Brown: a szurkolók inspirálták a sprintfutam ötletét

    A nézőkre hallgatott a Forma-1, amikor az új formátummal való kísérletezés mellett döntött, a McLaren csapatfőnöke, Zak Brown szerint.

    A rendhagyó kvalifikációt idén három hétvégén alkalmazzák majd, először Silverstone-ban. A közösségi médián keresztül nagy ellenállás zúdult az ötletre, de Brown szerint pont a közvélemény volt az, ami miatt az F1 változtatott a hozzáállásán.

    „Szerintem ilyesmit érdemes kipróbálni és megfontolni. Szerintem az Forma-1 sok jó dolgot tett mostanában, jobban fókuszál a nézőkre, kimennek és megkérdezik a szurkolókat is.”

    „Olyan embereket is megkérdeztek, akik trendből követik az F1-gyet, és csak néha csatlakoznak be egy hétvégébe.”

    „Egy csomó ötlet érkezik tőlük, szerintem ezeket érdemes figyelembe venni a döntések előtt. Így nem tíz ember dönt arról, mit akar néhány millió néző.”

    „Chase [Carey] alatt kezdtek a fogyasztói szokások iránt érdeklődni, hogy új dolgokon gondolkodjanak, ami nagyszerű, pont így kell csinálni. A fordított rajtrács is innen érkezett, egy csomó kérdőív eredményeképp, és komolyan ki is tárgyalták.”

    „Akik nem örülnek ennek, azok – ahogy számítani is lehet rá – a régebbi rajongók, az újakkal szemben. Én úgy vagyok vele, próbáljuk ki. Nem tudom elképzelni, hogy azok, akik kritizálják az ötletet, ne néznék meg. Ők is mindenképp követni fogják.” – mutat rá az amerikai.

    „Nézői szempontból furcsállnám, ha nem működne. Bár megváltoztatja majd a dolgokat, majd meglátjuk, ez olyan, amit gyakrabban kéne csinálnunk, mindig, vagy mondjuk ötször egy évben. Meglátjuk, hogyan alakul majd.”

    „Az emberek érdekelni fogja, hogyan alakul, éppen ezért nézni fogják. Ez már önmagában is egy siker.” – összegezte Brown.

  • Brown titkos szavazások által vetne véget a csapatok érdekkapcsolatainak

    Brown titkos szavazások által vetne véget a csapatok érdekkapcsolatainak

    Zak Brown szerint titkos szavazások kellenének az F1-ben, így a nagycsapatok nem tudnának „nyomást gyakorolni” partnereikre.

    Manapság a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull is rendelkezik úgynevezett fiókcsapatokkal. A csillagosok érdeklődési körébe tartozik a Williams és az Aston Martin, a Scuderia mögé általában a Haas és az Alfa Romeo sorakozik fel, míg a Bikák az AlphaTaurival karöltve mennek szembe az árral. Csak az Alpine/Renault és a McLaren lavírozok egyedül az F1 politikai tengerében.

    Az elmúlt évek során tehát tombolt az istálló közötti megegyezés, aminek a wokingiak vezetője nem igazán örül. Az amerikai ugyanis úgy véli, hogy sokkal jobb lenne az a sportág számára, ha 10 különálló alakulattal operálna, és nem anyacsapatokkal és azok fiókgárdáival.

    A szavazások kapcsán ugyanis előfordult már olyan, hogy egy gárda a saját érdekivel szembe ment, hogy partnere akaratát érvényesítse. Ezen felül a versenypályán is előfordultak olyan ki nem mondott megegyezések, amik során egyes ellenfelek elnézőbbek voltak bizonyos társaikkal szemben.

    Brawn ezért az FIA-ra tekint, mivel szerinte ideje közbe lépnie a sportot kordában tartó szervezetnek. A McLaren honlapján megjelenő írásában ugyanis kifejtette, hogy le kell áldoznia a szövetségi rendszereknek:

    ,,Jelenleg a sportág jövőjével kapcsolatos döntéseket a többség helyett a kisebbség is megállíthatja. Ezt tovább torzítja az is, hogy némelyik istálló szavazati ereje partnere javát szolgálja. Olyan is megesett már, hogy egy alakulat, azért hogy megfeleljen a nagyobb társának, saját érdeki ellen szavazott. Ez pedig így nem sport. Így nem a szurkolók érdekei kerülnek előtérbe. Ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit, azért mi azt kérjük, hogy vezessék be a titkos szavazást az F1 Bizottság valamennyi ülésén. Más sportágakban a szabályzó testületnek meg van az ereje a kormányzáshoz, ugyanis a sport érdekeit tartják mindig szem előtt. A Forma-1-ben is ennek kellene lennie a legfőbb szempontnak. A szavazásmód megváltoztatásával a döntés rugalmasabbá válna, ami végső soron a szurkolók, a sportág, valamint a résztvevők érdekeit helyezné előtérbe.” – fejtette ki Brown az álláspontját.

    A jelenlegi rendszer szerint a szabálymódosításokat az F1 Bizottság hagyhatja jóvá. Az ülésen a résztvevőknek összesen 30 szavazat áll a rendelkezésükre – 10 a csapatoké, 10 az FIA-é és 10 az F1-é. Az idei évben bevezetett változtatásokra (amit az Aston Martin nemrég nehezményezett) összesen 28 voks érkezett.

    Az szavazatok arányait figyelembe véve a McLaren ügyvezetője szerint nem ez a legjobb irány:

    ,,Az a kapcsolati növekedés ami a csapatok között létrejött, egészségtelenné vált. Az nem szolgálja a versenyzés érdekeit, ha két-három rivális megosztja az eszközeit és stratégiai szempontból összekapcsolódik. A Forma-1 alapelve ugyanis az, – ellentétben más sorozatokkal – hogy a konstruktőrök nyíltan harcolhatnak egymással. Nem azt kívánom, hogy csökkenjen az alakulatok száma a sportágban, de a gárdák közötti kapcsolat továbbra is probléma, mert nem az egyenlő versenyfeltételeket segítik elő. Ezért van további változtatásokra szükség. A Forma-1-ben mindig is voltak érdekellentétek, és ez valószínűleg nem is fog változni. Ezért még fontosabb az, hogy az F1 és az FIA – akinek fő céljuk a sportág sikeressége – a sport érdekeinek legmegfélőbb döntéseket hozza meg, és ne hátráltassák őket úton-útfélen.” – magyarázta Brown.

  • Brownnak van egy elmélete arra, hogy térhetne vissza Indianapolis

    Brownnak van egy elmélete arra, hogy térhetne vissza Indianapolis

    Indianapolis visszatérhet a Forma-1-es versenynaptárba. Felmerült ugyanis, hogy Austin és Indianapolis kétévente, felváltva rendezhetne versenyt.

    Zak Brown, a McLaren amerikai főnöke legalábbis ezen a véleményen van.

    Szerinte a legendás Indianapolis Motor Speedway új tulajdonosa jobban tudná támogatni a nagydíjat, mint elődei, a Bernie Ecclestone-korszakban.

    „Szerintem a város remek munkát végzett a Super Bowllal” – mondta az Indianapolis Star című lapnak. „Megmutatta, hogy tudja, hogyan kell világszínvonalú eseményeket rendezni.”

    „Hangot adtam a véleményemnek (elmondta az F1 vezérigazgatójának, Stefano Domenicalinak), hogy szerintem Indianapolisnak is kellene egy nagydíj. Úgy gondolom három nagydíjat szeretnék Amerikában látni, de a menetrendünk nem biztos, hogy lehetővé teszi a hármat” – tette hozzá Brown.

    Jelenleg Austin ad otthont a Amerikai Nagydíjnak, míg 2022-től Miami is érkezik a naptárba tízéves szerződéssel.

    „Úgy gondolom, hogy Miaminak évente kell futnia. De így már nem tudom, hogy minden évben szükség van-e Austinra.”

    „És Indianapolisra sem biztos, hogy minden évben szükség lenne. Szóval el tudnék képzelni egy olyan forgatókönyvet, amelyben Miamiba megyünk (évente), valamint váltogatjuk Austint és Indyt. Szerintem nagyszerű lenne. Szerintem ezzel mindenki nyerne” – tette hozzá .

  • Brown boldog, hogy sikerült eladni a McLaren gyárát 240 millió dollárért

    Brown boldog, hogy sikerült eladni a McLaren gyárát 240 millió dollárért

    A McLaren eladta közel 240 millió dollárért az ikonikus főhadiszállását, amelyben az F1-es gyáruk is található. A Global Net Lease nevű, New York-i székhelyű ingatlanbefektetési vállalat a hét elején jelentette be az üzletet, és elárulták, hogy a wokingi létesítmény teljesen felvásárolják, az úgynevezett „20 éves, NNN bérleti szerződés” értelmében.

    Ez a szerződés azt jelenti, hogy a bérlő, – jelen esetben a McLaren – már nem tulajdonosa az épületnek, de fizeti annak az összes költségét. Az olasz La Gazzetta dello Sport idézi Zak Brownt, a McLaren irányítóját:

    „Miért is kellene minden pénzünket ingatlanban tartanunk? Nem egy ingatlanos cég vagyunk, hanem egy versenycsapat és egy autóipari vállalat. Rengeteg pénz áll ebben az épületben, ami nem előnyös akkor, amikor a vállalkozásunkba akarunk fektetni.”

    A Ron Dennis által 1998-ban felépíttetett, díjnyertes McLaren Technology Centre-t eredetileg „Paragon”-nak hívták, és a neves építész, Norman Foster tervezte. James Nelson, a New York-i székhelyű vállalat vezérigazgatója így nyilatkozott:

    „Várakozással tekintünk a McLarennel való hosszú távú partnerség felé, valamint a Global Net Lease számára ebből a tranzakcióból származó előnyök elé.”

  • Forma-1-es tesztet kaphat a McLaren IndyCar pilótája

    Forma-1-es tesztet kaphat a McLaren IndyCar pilótája

    Zak Brown, a McLaren csapatfőnöke újabb fogadást kötött, Ricciardo után most a csapat IndyCar pilótája, Patricio O’Ward volt a célpont.

    Daniel Ricciardo első McLarennel szerzett dobogója után gyerekkori hőse autóját vezetheti majd. Zak Brown azonban nem csak vele kötött fogadást az idei szezonra.

    Pato O’Ward, amennyiben megszerzi első győzelmét az IndyCarban, megkaphatja hőn áhított lehetőségét egy F1-es autóval.

    Patricio O'Ward, Arrow McLaren SP, IndyCar, racingline.hu
    Patricio „Pato” O’Ward, Fotó: Joe Skibinski/IndyCar

    A mexikói pilóta megszerezte a pole-t az IndyCar szezonnyitóján, Alabamában ezután kapott ajánlatot a csapatfőnöktől.

    „Van egy ötletem.” – kezdte Zak Brown. – „Voltál már harmadik. Voltál már második is. De ha nyersz egyet – megbeszéltem Andreasszal [Seidl, a McLaren csapatfőnöke] – akkor berakunk egy F1-es autóba, Abu Dhabi után. De ki kell érdemelned.” – mondta versenyzőjének.

    „Menjünk. Megszerzem azt a győzelmet, remélhetőleg többet is.” – reagált erre O’Ward.

    A mexikói már korábban próbálkozott Európában, a Formula 2 osztrák fordulójára ugrott be 2019-ben, és a Red Bull támogatásával a Super Formulában is szerepelt, Japánban.

  • Ricciardo a McLarennel indulna Bathurstben, de akár az IndyCarban is

    Ricciardo a McLarennel indulna Bathurstben, de akár az IndyCarban is

    A McLaren és Zak Brown kapcsolatait használná a csapat újdonsült pilótája, Daniel Ricciardo ahhoz, hogy belekóstoljon Ausztrália és Amerika legrangosabb szériáiba.

    A McLaren jelen van az IndyCar mezőnyében is a Schmidt Peterson Motorsporttal való partnerségüknek köszönhetően. Zak Brown pedig résztulajdonosa a Walkinshaw Andretti United csapatnak, akik a népszerű Supercars sorozathoz tartoznak.

    A WAU nem először adna lehetőséget egy rendhagyó párosnak a Bathurst 1000-en, 2019-ben két IndyCar pilóta, Alexander Rossi és James Hinchcliffe vezette az autójukat.

    „Meg kell kérdeznem erről Zaket.” – közölte Ricciardo a GP Racinggel. – „Ha nem is fogok versenyezni, akkor is körbe kell vezetnem egy Supercart Bathurstben. Akár egy privát teszten, vagy egy valódi versenyen, de meg kell csinálnom.”

    „Úgy gondolom, most jó esélyem van rá, Zakkel mint barát és csapatfőnök. Azt is szeretné, hogy beleüljünk egy IndyCarba, szóval sok dolgot csinálhatunk még.”

    Az említett sorozat versenye, Bathurst 1000 egybe esik a Japán Nagydíj időpontjával. Viszont a GT autóknak kiírt 12 órás verseny (februárban) jó lehetne az ausztrálnak.

    „Amikor leszerződtem vele [Brownnal] a tavalyi év elején, voltak beszélgetéseink ilyesmiről. Bedobta, hogy indulhatnék ott.” – mondta erről Ricciardo. – „Ha megkérdezne, és meg tudnánk oldani, igent mondanék.”

    Ricciardo már elég jól kijön Zak Brownnal, a csapatfőnök felajánlott neki egy tesztvezetést Dale Earhardt autójával.

  • Wolff beszólt Hornernek és Brownnak: Sz*rságokat terjesztenek

    Wolff beszólt Hornernek és Brownnak: Sz*rságokat terjesztenek

    Toto Wolff keményen beszólt Zak Brownnak és Christian Hornernek az amerikai vezető legújabb nyilatkozata miatt.

    A McLaren ügyvezetője nemrég azt fejtegette, hogy szerinte George Russell és Max Verstappen fogja jövőre felvenni a csillagosok overallját. Miután az istálló egy éves kontraktust kötött mind Lewis Hamiltonnal, mind pedig Valtteri Bottasszal, hely akadna a Mercedesnél.

    A fiatal brit pilóta tavaly már bizonyított a csapatnál a Szahíri Nagydíjon, míg a holland versenyző a Red Bullnál nyújtott teljesítményével már rég a jövő bajnok aspiránsai között szerepel. Brown szerint brutálisan erős páros alakulhatna így ki az Ezüst Nyilaknál az elkövetkezendő öt évben.

    Erre a felvetésre az osztrák csapatfőnök is reagált. Wolff egyszerűen sz*rságnak nevezte az egész elméletet.

    ,,Brown olyan, mint Christian Horner. Mindketten sz*rságokat terjesztenek. Ezúttal Zak akart Christiannak adni egy ilyet.” – nyilatkozta a Mercedes osztrák vezetője a Racingnews365.com jelenlétében.

    Wolff némi betekintést is biztosított Russell és Hamilton munkakapcsolatába. A 49 éves csapatfőnök így ahelyett, hogy elfojtotta volna a pletykákat, még egy kis löketet is adott nekik.

    ,,A pilótáim állapota okozza most a legkevesebb gondot. Viszont el tudnám ezt képzelni, mert a verseny nagyon erős lenne kettőjük között.”

    Az osztrák vezető végül elismerte, hogy a 2021-ben életbe lépő szabályváltoztatások visszavetették a W12 teljesítményét. Wolff továbbá azt is elmondta, hogy ez a veszteség szinte behozhatatlan.

    ,,A hátrányuk abból fakad, hogy nem jöttünk ki jól az új szabályozásokból. Egyszerűen ezt nem lehet már visszaépíteni. Most az a legfontosabb, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy versenyképesek maradjunk. Így hát jobban meg kell értenünk az autónkat.”

  • A csapatok tartanak egy újabb ‘copygate-től’: Rá kell bíznunk ezt az FIA-ra

    A csapatok tartanak egy újabb ‘copygate-től’: Rá kell bíznunk ezt az FIA-ra

    Az új korszak hajnalához közeledve a csapatok attól tartanak, hogy egy „copygate” ismét felüti majd a fejét.

    Még élesen él az emlékezetekben a Racing Point tavalyi autója, ami a riválisok, a szakértők és a média szerint is a Mercedes 2019-es konstrukciójára hajazott. A kanadai-brit istálló ugyanakkor mindvégig állította, hogy nem követtek el szabálytalanságot, csupán fogták profi fényképezőgépeiket és az általuk készült fotók mentén alkották meg az RP20-at.

    A Renault-val az élen az alakulatok azonban nem hittek ebben. A franciák léptek először, és rögtön az újra kezdett szezon második futama után a stewardokhoz fordultak. Végül kiderült, hogy a fékhűtők tekintetében valóban szabálytalanságot követett el a rózsaszín istálló, ugyanis azok 2020 januárjától már a listázott alkatrészekhez tartoztak, így minden csapatnak egyedileg kellett legyártani azokat. A Racing Point a Mercedesszel való együttműködése mentén még 2019-ben jutott hozzá a tervekhez, és az alapján a 2020-as autójukon is alkalmazták a megoldást.

    Mivel ez csak a sportszabályzatban leírtaknak mondott ellent, a stewardok elvették az istálló Stájer Nagydíjon szerzett konstruktőri pontjait és 400.000 euró befizetésére kötelezték őket.

    Az enstone-i alakulat nem volt elégedett, így tovább folytatta a jelentgetést, ám további szankciók nem vártak a csapatra. Fellebbezést készültek benyújtani a Ferrarival társulva, ám végül az FIA szabálypontosítása miatt felhagytak ezzel.

    A 2022-es regulák bevezetésének kapujában a csapatok azonban továbbra is félnek attól, hogy valaki szintén erre az útra téved.

    Így Zak Brown reménykedik abban, hogy az FIA szorosan fogja majd a gyeplőt, így megőrizve a sportág és a konstruktőrök eszenciáját.

    ,,Ugyanakkor van lehetőség egy ilyen együttműködésre. Így tehát bíznunk kell abban, hogy az FIA rajta tartja a szemét a szituáción és mindent tüzetesen átvizsgál majd.” – nyilatkozta az amerikai vezető a Motorsport-Total.com-nak.

    Ugyanakkor Toto Wolff szerint a szabályok egyértelműen ki lettek mondva:

    ,,A regulák ismét egyértelműsítve lettek tavaly év végén. Minden értelmezési módot közérthetően lefektettek, tehát mindenki tisztában van azzal, hogy mit szabad és mit nem.” – ugyanakkor a közös nevezőre lépést az osztrák csapatfőnök sem zárhatja ki teljesen – ,,A szabályokon belül bizonyos infrastruktúrákat meg lehet osztani. Például a szélcsatornát kisebb csapatokkal.”

    Christian Horner mindazonáltal, hogy nem szeretné, hogy valamelyik ellenfele ilyen előnyhöz jusson, nem hisz abban, hogy a 2020-as eset megismétlődhet:

    ,,Tavaly a szabályok elérték azt a bizonyos határt, és az FIA tisztában van ezzel. Mi nagyon komolyan vesszük ezt. Az AlphaTaurival való kapcsolatunkat is szigorúan átvizsgáltuk és a szabályoknak megfelelőn alakítottuk.”