Címke: Zak Brown

  • McLaren: Pérez és Norris nem rivalizál egymással

    McLaren: Pérez és Norris nem rivalizál egymással

    Zak Brown kijelentette, hogy nincs semmilyen rivalizálás Lando Norris és Sergio Pérez között.

    A két versenyző idén többször is „egymásra talált a pályán”, és nem mindegyik ütközettnek lett kellemes a vége. A brit versenyző egyik alkalommal még büntetést is kapott, ugyanis túl keményen védekezett ellenfelével szemben. Azon túl, hogy mindkét pilóta az egyéni pontverseny harmadik helyéért küzd, és mindent meg is tesz ezért, nincs ellentét közöttük.

    ,,Véleményem szerint nincs igazi rivalizálása Checóval (Sergio Pérez). Történt ugyan néhány dolog, de nem hinném, hogy Checo a riválisa. Nem hallottam Landót olyan incidensről beszélni, ami feldühítette volna. Nem hinném, hogy bárminemű rivalizálás alakult ki kettőjük között.” – zárta rövidre a McLaren ügyvezetője az ESPN-nek.

  • Az IndyCaros felfedezettjét indíthatja a fiatalok tesztjén a McLaren

    Az IndyCaros felfedezettjét indíthatja a fiatalok tesztjén a McLaren

    A mexikói Patricio O’Ward személyben a jelek szerint a McLaren megtalálta azt a fiatal pilótáját, akire akár Forma-1-es szinten is komolyan számíthat majd.

    A 22 éves pilóta második IndyCaros idénye remekre sikeredett, hiszen az utolsó futamon bukta el a bajnoki címet Alex Palou-val szemben. Az Arrow McLaren SP versenyzőjeként ez a teljesítmény elég volt arra, hogy felkeltse Zak Brown figyelmét is, akinek határozott tervei és elképzelései vannak O’Warddal.

    „Meglátjuk majd mit tartogat számára a jövő, miután vezette az autónkat Abu Dhabiban.” ismerte el Brown. „A pilóták mindig ambíciózusok, hogy vezethessenek egy Forma-1-es autót, nála meg kell majd látnunk, hogyan fog teljesíteni.”

    „Meg kell néznünk, hogyan fejlődik az IndyCarban és hogyan teljesít egy F1-es autóval, és akkor majd elválik, hogy lehet-e jövője a Forma-1-ben is. Mindannyian a feladatunkra koncentrálunk, és nem törődünk azzal mi történhet és mi nem.”

    „Azt mondtam neki, hogy a legjobb út a Forma-1-be az IndyCarból vezet, ahogy ezt korábban bebizonyította már Jacques Villeneuve és Juan Pablo Montoya is. A többit pedig majd meglátjuk.”

  • Brown: A versenyzésben a monzai napra vagyok a legbüszkébb!

    Brown: A versenyzésben a monzai napra vagyok a legbüszkébb!

    Zak Brown a McLaren kettős győzelmét a legjobb pillanatai között tartja számon.

    A wokingi istálló szinte mindent vitt az Olasz Nagydíj legfontosabb napján. Daniel Ricciardo a rajt után megelőzte Max Verstappent, így az élre került és a futam végéig őrizte a helyét. Lando Norris sokáig tartotta maga mögött Lewis Hamiltont, majd a boxkiállások után „páholyból” nézhette, hogy a két bajnok aspiráns kiüti egymást a versenyből.

    Az újraindítás után egy szép előzéssel maga mögé utasította Charles Leclerc-t, majd az ausztrál pilóta mögött befutott a második helyen. Az ünneplő versenyzők az amerikai vezetővel karöltve csináltak egy „shoey-t”, majd a megbeszélések után folytatódott az ünneplés. Brown ugyan azt már elfelejtette, hogy milyen íze volt a pezsgőnek, ám az a nap egy jó ideig a legszebb marad a számára.

    „Olyan volt, mintha átment volna rajtad egy hullám, és te alatta rekedtél volna. Így tudnám szemléltetni azt, hogy milyen volt, mindannyian jól éreztük magunkat. Olyanok voltunk, mint három 12 éves gyerek a dobogón. Milyen íze volt a pezsgőnek? Már nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy a versenyzésben erre a napra vagyok a legbüszkébb.” – nyilatkozta az amerikai vezető a The Tribune-nek.

    Brown ezen felül elmondta, hogy a sikereken túl mi a célja a McLarennel:

    „Azt szeretném, ha mindenkinek a McLaren lenne a kedvenc csapata, ugyanakkor el tudjuk viselni azt is, ha nem szeretnek minket. Úgy vélem ha jól érzed magad, akkor az az embereknek is tetszik. Jól tudnak együtt dolgozni, nyitottak, őszinték és keményen munkálkodnak. Én szeretem jól érezni magam és szeretek nyerni is. Ha mindkettőben van  részünk, akkor az egy remek nap.”

  • A Red Bull és a McLaren keresztülhúzhatja Wolff terveit

    A Red Bull és a McLaren keresztülhúzhatja Wolff terveit

    Toto Wolff legújabb ötletével nem szimpatizál a Red Bull és a McLaren.

    Nemrég az osztrák csapatfőnök azzal állt elő, hogy egy csapatnak három autót kellene futtatnia, hogy lehetőséget adjanak a feltörekvő fiataloknak. A Mercedes vezetőjének ötletét azonban kevesen támogatják.

    Jost Capito, a Williams vezére nem igazán tudja hogyan lehetne ezt megvalósítani ennyi futammal a naptárban:

    „Egy csapatot két autóról háromra bővíteni elég nehéz, ez ötven százalékkal több erőforrást igényel. Nem tudom hogyan lehetne ezt megcsinálni 22-23 futammal egy évben.”

    Ezen felül a csapatok költségei is megemelkednének, amit nem minden istálló tudna bevállalni. Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója egyet ért abban Wolff, hogy több versenyző kell a rajtárcsa, ám ő más megoldást javasolna:

    „Én szeretnék látni egy tizenegyedik vagy tizenkettedik csapatot is.”

    Christian Horner nem lát fantáziát a Mercedes csapatfőnökének ötletében, viszont Brown javaslatát támogatja:

    „Szerintem még hiányzik néhány csapat. Rengeteg fiatal srác van a Formula 2-ben, akik megérdemelnének egy esélyt. Egyszerűn csak nincs elég hely. Meg kell várnunk például azt, hogy egy Räikkönen visszavonuljon, és felszabaduljon egy ülés. Ezért gondolom úgy, hogy a Forma-1-ben elférne még pár alakulat.”

    Ugyanakkor a bevételeket is több felé kellene osztani:

    „Ha egy tortából több szeletet vágsz ki, akkor mindenkinek kevesebb adag jut.” – állapította meg a Red Bull csapatfőnöke.

  • Vandoorne-t nemsokára az IndyCarban láthatjuk majd?

    Vandoorne-t nemsokára az IndyCarban láthatjuk majd?

    Bár a Mercedes kivonul a Formula E-ből a következő szezon végén, nem kell félteni Stoffel Vandoorne karrierjét sem.

    A belga az Endurance-világbajnokságban is versenyez, jelenleg – bár győzelem nélkül, de – vezeti az LMP2-es tabellát. Az idei Le Mans-i 24 óráson ugyanebben a kategóriában második lett, a Frijns-Habsburg-Milesi trió mögött.

    Vandoorne jelenleg a Mercedes tartalékpilótája, de a német csapat inkább a másik tartalékot, a friss Formula E világbajnok Nyck de Vries-t favorizálná egy esetleges Alfa-üléssel kapcsolatban.

    Bár anno a McLaren jól elbánt vele, most az azóta lecserélődött vezetés lehet, újra lehetőséget adna neki. Nemrég egy hosszabb távú szponzori együttműködést jelentettek be, aminek keretein belül 2023-től már három autóval indulnának az IndyCarban.

    Zak Brown szerint Vandoorne esélyes az ülésre, és akár már korábban, 2022 közepétől a csapatot erősítheti majd.

    „Amint elindítjuk a harmadik autót, – bármikor is legyen – akkor már nem hátrálunk meg, minden versenyen ott leszünk vele. 2023-ra ez biztosan megtörténik, de akár már ’22-ben is valamikor.”

    A következő szezonban ugyanúgy Pato O’Ward és Felix Rosenqvist terelgeti majd az autókat, mint idén. Egy harmadik autót is indítottak Indianapolisban, amit Juan Pablo Montoya vezethetett, de más versenyen nem állt rajthoz.

    „Sok múlik a pilótán is. Ha nem találok egy olyat, aki bajnoki címre esélyes, csak azért nem fogunk harmadik autót indítani, hogy legyen. Azt szeretném, hogy legalább öt évig üljön az autóban, vagy legyen erre esélye.”

    „Stoffel természetesen olyan, akit megfontolnánk. Szerintem ő nagyon jó pilóta.”

    „Meglátjuk, hol tartunk majd. Ha van egy versenyzőnk, akire rábólintunk, menjen a dolog. De ha csak kettő-háromra tudjuk leszűkíteni, akkor lehet, két-három ember fogja megoldani a feladatot. Olyasmi, mint amit Rahal csinált.”

    A Rahal Letterman Lanigan Racing idén három versenyzőt is kipróbált: előbb Santino Ferrucci teljesített öt versenyt, majd az Alpine juniorja, Christian Lundgaard is bemutatkozhatott náluk, végül pedig Oliver Askew teljesíti az utolsó három fordulót a 45-ös számú autóban.

  • Így élte meg a McLaren belülről a „tökéletes hétvégét” – videóval!

    Így élte meg a McLaren belülről a „tökéletes hétvégét” – videóval!

    Megmutatta a McLaren, hogyan élték meg a helyszínen a monzai versenyhétvégét.

    A végeredményt már egy hete tudjuk, ám a wokingi csapat úgy döntött, szemlélteti hogyan érezték magukat, mikor az első két helyen leintették a versenyzőiket.

    Ugyanakkor a hétvége nemcsak a vasárnapból állt.

    Lando Norris és Daniel Ricciardo a hét közepén ellátogatott a Sparcohoz. Az olasz cég évek óta biztosítja a brit istállónak a versenyzői overallokat, kesztyűket és cipőket. A pilóták így megnézhették, hogyan készülnek a darabok, ezen felül néhány különlegességet is megszemlélhettek.

    Az ausztrál versenyző a sajtó napon pizzát sütött, míg brit csapattársa bejárta a pályát. A Netflix a hétvégén a McLarennél időzött, így lencsevégre kaphatták az alakulat momentumait, továbbá felvették azokat a mondatokat, amik a „sötét szobában” fognak majd elhangozni.

    A szombati nap jól alakult a McLaren számára, így bizakodva vágtak neki a vasárnapnak. A szerelők ujjongtak, mikor Ricciardo az élre állt a futamon. Norris előzésénél viszont még nagyobb lett az öröm. A futam végén elöntötte a mámor a csapatot, ugyanis évek óta nem volt részük abban, hogy mindkét pilótájuk és csapatvezetőjük a dobogón álljon.

    Andreas Seidl igazi „foci hangulatot” varázsolt a közös fotók elkészítésénél, míg Riccardo mosolyogva ment haza este a „tökéletes hétvégéről.”

  • Így ünnepelték a McLarent Wokingban – képekkel, videókkal!

    Így ünnepelték a McLarent Wokingban – képekkel, videókkal!

    Megmutatta a McLaren, hogyan várták és ünnepelték a gyárban dolgozók Daniel Ricciardót és Lando Norrist.

    A wokingi istálló nagyszerű hétvégét zárt Monzában, ugyanis a dobogóra mindkét versenyzőjük felállhatott. Az ausztrál pilóta jól kapta el a rajtot és magabiztosan tartotta első helyét, míg a 21 éves brit ifjonc bravúros védekezéssel és előzéssel kaparintotta meg a második pozíciót.

    Természetesen az eredményt a McLaren Techonolgy Centre-ben is kitörő örömmel figyelték, így mikor „hazaérkeztek” a díjak, tapssal és közös fotókkal ünnepelték a sikert.

     

     

  • Brown: Ideje lazítania az F1-nek a Covid-19-es protokollján

    Brown: Ideje lazítania az F1-nek a Covid-19-es protokollján

    Zak Brown szerint eljött az ideje annak, hogy a Forma-1 lazítson a korábban bevezetett szigorú szabályain.

    A sportág már egy ideje morfondírozik azon, hogy enyhíti a koronavírus miatt megalkotott protokolljait, hogy a csapatok fogadhassák a szponzoraikat és vendégeiket a paddockban. A McLaren ügyvezetője úgy véli, hogy az úgynevezett „buborékot” ki kellene szélesíteni, így megvitatták múlthétvégén ezt a helyzetet. Az amerikai vezető reméli, hogy már az Olasz Nagydíjra is sikerül változást elérniük.

    ,,A hétvége egyik témája ez volt, így Stefano Domenicali és az FIA megígérte, hogy visszatérnek még erre, és további változtatásokat eszközölnek az üggyel kapcsolatban. Szerintem a sportág reagálni fog erre. Most, hogy már az előterjesztés és a diskurzus is megtörtént, minden csapat egyet ért azzal, hogy lazítani kell. Szeretném azt remélni, hogy Monzára már sikerül valamit elérnünk.” – nyilatkozta az ESPN.com-nak a 49 éves ügyvezető.

    Brown, aki júliusban esett át a Covid-19-en, azt javasolta, hogy a Forma-1 figyelje meg, hogyan cselekednek más sportágak az üggyel kapcsolatban. Ugyanakkor a fogadó ország kormánypolitikájával is összhangban kell lennie az intézkedéseknek:

    ,,Mindannyian úgy gondoljuk, hogy a koronavírus még hosszú ideig az életünk része lesz. Ugyanakkor mindenki kezdi megtanulni azt, hogyan kell kezelni és felelősségteljesen együtt élni vele. Szerintem ezt is kell tennünk. Nagyjából még mindig azok a protokollok vannak érvényben, mint egy évvel ezelőtt. Kezd ugyan lazulni a dolog, viszont nekünk gondoskodni kell a vállalati partnereinkről is. Ehhez szükséges az, hogy fel tudjak menni a Paddock Clubba, és távolságtartás mellet beszélgethessek velük és még a versenyzőinket is felvihessem hozzájuk. Korlátozott létszámmal ugyan, de lehoznám a partnereinket a boxba is, hogy megnézhessek az autóinkat.” – tette hozzá az amerikai.

    A Forma-1 jelenleg is a „buborék” elvet alkalmazza, hogy csökkentse a fertőzésveszélyt. Ugyan 115 belépőt kioszthatnak a csapatok, ám a vendégek nem mehetnek le a Paddock Clubból. Brown ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet, hogy a száguldó cirkusz átoltottsága igen magas. Az IndyCar és a PGA Tour (golf) továbbá a folyamatos tesztelést is elhagyta. A McLaren vezetője ezen felül azt sem érti, miért kell a beoltottaknak továbbra is elszigetelődnie, ha egy kontakt személy teszteredménye pozitív lesz, hiszen jó pár országban, már nem ez az eljárás.

    Ugyanakkor több forrás szerint a Forma-1 még messze van attól, hogy felfüggessze a folyamatos tesztelést.

  • Brown: Felül kell vizsgálni, hogy mit nevezünk versenynek

    Brown: Felül kell vizsgálni, hogy mit nevezünk versenynek

    A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown felszólította az F1-et és az FIA-t, hogy definiálják újra, mi számít versenynek, mivel állítása szerint „nem ebben volt részünk” a Belga Nagydíjon.

    A Spa-Francorchamps-i pályát teljesen eláztatta az eső, ami azt jelentette, hogy a biztonsági autó mögött megtett két kör után fél pontokat osztottak ki a top 10-nek, holott nyilvánvaló volt, hogy a körülmények miatt nem lehetett versenyezni.

    Brown úgy érzi, hogy az aznapi események precedenst teremtettek, amivel az F1-nek és az irányító testületnek foglalkoznia kell.

    „Ez kétségtelenül kiábrándító nap volt” – mondta Brown a rajongóknak a közösségi médiában közzétett videóbejegyzésében.

    „Versenyezni akartunk, a versenyzőink versenyezni akartak, és természetesen tudjuk, hogy ti versenyt akartatok látni, de nem azt láttatok. Nem ebben volt részünk…”

    „Ez egy nagyon nehéz helyzet volt. Azt hiszem, egy kis magyarázatra szorul.”

    „Azt gondolom, az FIA mindent megtett, amit csak tudott, hogy versenyt rendezzen. Nyilvánvalóan nem tudják irányítani az időjárást. A versenyzők biztonságát kell előtérbe helyezniük. A körülmények nem voltak versenyzésre alkalmasak”

    „A szabályok kimondják, hogy néhány kör megtétele után már beszélhetünk versenyről. Szerintem ezt felül kell vizsgálni. Nem hiszem, hogy bárki is vitatná, hogy az időjárás biztonságos volt a versenyzéshez, de sportágként jobb megoldásra van szükségünk.”

    „Amikor ilyen helyzetek adódnak, nem szabad, hogy három kör után a biztonsági autó mögött legyen a verseny vége.”

    A McLaren ezzel a megoldással pontokat gyűjtött, mivel Daniel Ricciardo is a rajthelyén, a negyedik helyen maradt, de a verseny hiánya miatt Lando Norrisnak nem volt lehetősége arra, hogy pozíciót szerezzen a kvalifikáción történt súlyos balesete és az azt követő váltócsere miatti büntetése után.

    „Ezt mondják a szabályok, de azt hiszem, ezt most mindannyiunknak át kell néznünk, hogy tanuljunk a mai napból, és rájöjjünk, hogy ha ilyen helyzetbe kerülünk, mit tennénk másképp, hogy a végeredmény az legyen, hogy mindenki részt vehessen a versenyben, akár a következő napon.”

    „Elég bonyolult a menetrend, de nem hiszem, hogy bárki is azt mondaná, hogy a mai napot helyesen lehet volna futamnak nevezni.”

    „Majd dolgozunk rajta, és reméljük, hogy ilyesmi nem fog még egyszer előfordulni.”

  • Brown: Norris még ennél is gyorsabb, és nem hibázik

    Brown: Norris még ennél is gyorsabb, és nem hibázik

    Zak Brown büszkén dicséri Lando Norrist, aki szerinte már a debütálásakor bebizonyította, milyen érett versenyző.

    2019-ben csatlakozott a brit versenyző a wokingi istállóhoz, így az amerikai vezető a kezdetektől figyelhette támogatottja fejlődését. A 21 éves pilóta harmadik évében nagyot ugrott előre, ugyanis az egyéni tabella harmadik pozícióját birtokolja jelenleg.

    A 49 éves ügyvezető azonban rávilágított arra, hogy Norris már az elején sem hibázott akkorát, és nagyon éretten állt az előtte lévő feladatokhoz:

    ,,Lando (Norris) tényleg nagyon érett. Újoncként érkezett a csapathoz, de már akkor is nagyon komoly volt. Ha megnézzük a többi fiatalt, a legtöbben az első éveikben baleseteket okoztak. Gyorsak voltak ugyan, de túlságosan is átlépték a határt. Lando nem csinált ilyet.” – nyilatkozta Brown a Motosport-Total.com-nak.

    Az amerikai szerint Norrisban mindig is meg volt a nyugalom és a higgadtság a pályán, ám ezek nem vették vissza a teljesítményét. Mivel a fiatal brit versenyző próbált mindig tisztán és óvatosan versenyezni, második évében arra kérték őt, hogy legyen egy kicsit agresszívebb:

    ,,Bátorítottuk őt, és elmondtuk neki, hogy nem baj, ha néha nem jönnek össze a dolgok. Majd láttuk, hogy még gyorsabb lett, kitette a könyökét, miközben az autót végig a pályán tartotta.”

    Brown ugyanakkor azt is elárulta, hogy első évében a 21 éves pilóta rendszeresen figyelte azt, hogy Carlos Sainz mit csinál:

    ,,Kezdetben kellett neki még egy kis idő, hogy nyomon kövesse és megtanulja a beállítások fortélyait. E téren Carlost (Sainz) követte. Most azonban látjuk, hogy már pénteken ott tud lenni. Nagyon elégedettek vagyunk Lando fejlődésével, úgy véljük, hogy nagyon magas szinteken vezet.”