Zak Brown a McLaren vezérigazgatója és a United Autosports tulajdonosa. Jövő januártól azonban már pilótának is mondhatja magát, hiszen társ-csapatfőnökével, Richard Deannel indul a Gulf 12 óráson.
A két csapatfőnök mellett a két IndyCar pilóta, Pato O’Ward és Felix Rosenqvist is az autó legénységének tagja lesz.
„Nemcsak Richard, de Patóval és Félixszel is várom a közös munkát. Nagyon jól szerepeltek az Arrow McLaren SP-vel az IndyCarban, és jó velük együtt dolgozni. Már várom, hogy én adhassak nekik GT tippeket.” – lelkesedett fel a 2013-ban még GT versenyeken induló Brown.
Rosenqvistnek valószínűleg egy Blancpain GT Series és egy Super GT-ben eltöltött év után azért nincs ilyenekre szüksége.
„Mindig jó móka a holtszezonban versenyezni valahol, mennyi pár kört, és leráznia berozsdásodott izmokat. Remélhetőleg nem leszünk lassabbak Zaknél, mert akkor bajban vagyunk.” – jegyezte meg viccesen a svéd.
A McLaren másik tengerentúli versenyzője, O’Ward ezzel szemben eddig inkább prototípusokkal versenyzett:
„Nem ültem még GT autóban, de Abu Dhabi egy király hely, és már várom. Nekem és Felixnek jó lenne, ha tudnánk szereznénk valami trófeát a főnökünknek.”
A McLaren Racing a glasgow-i COP 26 konferenciáján mutatta be 2022-es Extreme E autóját, amelyet az új-zálandi Emma Gilmourra, a csapat első női gyári pilótájára bíznak. A wokingiak csapata a legújabb, amely beszállt az Extreme E-be, a teljesen elektromos hajtású, kalandos tereprali sorozatba, amelyet azért hoztak létre, hogy a versenyzést összekapcsolják az éghajlatváltozásra való figyelemfelkeltéssel. Ahogy illik, Gilmour a McLaren alapítójához, Bruce McLarenhez hasonlóan új-zélandi születésű, és a wokingi bázisú alakulat érdekeit képviseli az Extreme E-ben Tanner Foust amerikai pilóta mellett. A 41 éves versenyzőnőt, aki az idei szezonban a Veloce színeiben indul az Extreme E-ben, a világ egyik leggyorsabb és legtapasztaltabb hölgy raliversenyzőjeként tartják számon. 2016-ban Gilmour volt az első és mindmáig egyetlen nő, aki megnyerte az Új-Zélandi Rally Bajnokság egyik versenyét. Zak Brown, a McLaren versenyigazgatója így nyilatkozott róla:
„Emma egészíti ki Tanner Foustot, így egy izgalmas és versenyképes versenyzői felállásunk lesz az első Extreme E szezonunkban. Ő egy futamgyőztes, és idén már bizonyított az Extreme E-ben. Emellett a világ számos off-road versenysorozatában versenyzőként már hatalmas tapasztalattal rendelkezik. Az, hogy a COP26 alkalmával bejelenthettük Emmát, és leleplezhettük az első festésünket Ő Királyi Fenségével, a walesi herceggel együtt, tekintettel a fenntarthatóság, a STEM oktatás és a mérnöki tudományok előmozdítása terén elért eredményeire, összhangban van a McLaren Racing fenntarthatóság, sokszínűség és nemek közötti egyenlőség iránti elkötelezettségével, amelyek mélyen gyökereznek a csapat világképében. Nagyon várjuk, hogy az Extreme E második szezonjában versenyezhessünk. Tovább képeznénk magunkat ezen a felfedező úton, ahol felhasználjuk a hangunkat arra, hogy fényt derítsünk a világot érintő kulcsfontosságú kérdésekre.”
Gilmour persze nagyon örül, hogy csatlakozhat a McLarenhez. Alig várja, hogy új csapatával elkezdje csapatni a kavicsot és a földet:
„Hihetetlenül megtisztelő, hogy én lehetek a McLaren Racing első női versenyzője. Új-Zélandon nőttem fel, ott Bruce McLarent és a McLaren Racinget a motorsport csúcsának tekintik. Az, hogy jövőre a McLarennel az Extreme E-ben versenyezhetek, különleges lehetőség. A sorozat fantasztikus platform, amely képviseli az egyenlőséget, valamint a bolygónkat és a társadalmat érintő kulcsfontosságú kérdésekkel foglalkozik. Az Extreme E-ben szerzett korábbi tapasztalataimat szeretném felhasználni a rallye, rallycross és tereprallye terén szerzett képességeim mellett. Ezek alkalmassá tesznek erre a sportágra, hogy pozitív hatást gyakoroljak és inspiráljam a női versenyzők és mérnökök következő generációját. Nagyon várom, hogy elkezdhessem a munkát a csapattal.”
A McLaren Glasgowban leplezte le a Vic Lee művész és illusztrátor által kézzel rajzolt, feltűnő papaya-színű festést. Ez a teljes versenynaptárat a négy környezetben – a sarkvidék, az Amazonas, a sivatag és az óceán – ábrázolja.
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown megerősítette, a nemrég velük tesztelő Nico Hülkenberg az IndyCar csapatuk kívánságlistájának eleje felé konvergál.
A német 108 kört teljesített a Barber Motorsports Parkban, és habár az öt versenyző közül ő volt a leglassabb, így is nagy hatást gyakorolt a csapatra.
Az Arrow McLaren SP jövőre nem indít harmadik autót a tengerentúli szériában az Indy500-on kívül, ugyanakkor Hülkenberg 2023-ra mindenképp komoly esélyes lehet.
„Az IndyCar az agresszív versenyzőket díjazza, és Nicót olyan fickónak tartjuk, aki felkapaszkodik a kormányra – ahogy Amerikában mondják” – nyilatkozta Zak Brown. „Nagyon izgatottan várjuk, hogy lássuk, szerintünk élvezni fogja, mint ahogy Fernando Alonso, Romain Grosjean vagy Marcus Ericsson tette.”
„Biztosan nem fogunk harmadik autót indítani” – folytatta a jövő évi tervekkel. „Indianapolisban szeretnénk, illetve az év későbbi részében valamikor, egy teljes, három autós programra készülve 2023-ra.”
Brown pedig arra is utalt, hogy Hülkenberg lehet a befutó erre az évre új pilótaként. Őt Andreas Seidl mutatta be neki, akinek keze alatt nyert 2015-ben Hülkenberg Le Mans-ban: „Ismeri Nicót, van közös történelmük. Andreas segít, amikor és ahol tud, ha szükségem van egy szívességre, és határozottan segített Nico felkeresésében.”
Zak Brown elárulta, Toto Wolffnak is köze van ahhoz, hogy tetoválást csináltatott magának.
Az amerikai vezető a hazai nagydíja előtt ellátogatott egy tetoválószalonba, hogy magárra varrassa a McLaren kettősgyőzelmének dátumát és a monzai pálya körvonalát. Ez nemcsak Daniel Ricciardót lepte meg, hanem az egész F1-es közösséget, ugyanis semmi előjele nem volt annak, hogy mire készül Brown.
A McLaren ügyvezetője azonban elárulta mi történt a háttérben. A Grand Prix Trust jótékonysági szervezet által létrehozott Industry Leaders’ Challenge keretein belül Toto Wolff kihívta kollégáját. A felhívás úgy szólt, hogy valami olyat kell tennie az amerikainak, amitől fél. A tű ebbe a kategóriába tartozott.
,,Néha szembe kell néznünk a legnagyobb félelmünkkel. Én ezt meg is tettem. Ez a Sky és a Grand Prix Trust miatt jöhetett létre, ugyanis minden évben van valaki, akit arra kérnek, hogy tegyen valami olyat, amitől retteg. Toto (Wolff) tavaly engem nevezett meg, és számomra a tűk elég rémisztőek. Így mikor azon gondolkodtam, hogy mi lenne igazán szórakoztató, hiteles és egyben ijesztő is, beugrott a tetoválás. Mivel Daniel (Ricciardo) rajong a tetkókért, és hát nemrég nyert, így arra gondoltam, hogy összekapcsolhatnánk a két dolgot. Meglátogathatna, ott lehetne és még a kezemet is foghatná.” – magyarázta nevetve Brown.
A dolog itt nem ér véget, hiszen most a McLaren vezetőjének kell valakit kijelölnie. Brown már meghozta döntését, ám nem árulta el azt, hogy ki lesz a következő „áldozat”:
,,Én már tudom ki lesz az. Olyasvalakit kell jelölni, aki igen nagy jelentőséggel bír a sportágban. Eddig három csapatfőnök volt egymás után, ám ez nemcsak rájuk korlátozódik le. Lehetnek mérnökök, versenyzők és más jelentős személyiségek is. Egyénileg mindenki maga találja ki a saját tervét. Hamarosan közzé is teszik, hogy kiket neveztem meg. Én nem árulhatom el, még embargó van ezen.” – magyarázta a McLaren ügyvezetője.
Daniel Ricciardo elárulta, mikor kapja meg a tetoválását Cyril Abiteboul.
Az ausztrál versenyző még tavaly kötött fogadást egykori főnökével. A fáma úgy szólt, ha a 32 éves pilóta dobogóra áll a Renault-val, akkor a francia ex-vezető bevállal egy tetoválást. A helyet és a méretet ő határozhatja meg, míg a motívumot Ricciardo szabja meg.
Ugyanakkor az amerikai vezető egy tetoválást is bevállalt. Ez még Ricciardót is meglepte:
,,Kicsit rosszul érzem magam, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy Zak (Brown) tetováltatni fog. Mikor ideértünk, megkérdeztem, hogy miért jöttünk erre a helyre. Akkor mondta el mit tervez, nagyon király volt. Lefoglaltuk Cyrilnek is az időpontot, ha nem történik változás az időbeosztásában, akkor a Katari Nagydíj és a Szaúd-Arábiai Nagydíj között fog megtörténni. Nemrég beszéltünk, elég lelkes volt. Úgy vélem, miután megtudja, hogy Zak is bevállalta, még lelkesebb lesz. Meg fog végre történni. Kell neki adnom még egy kis lökést, de ahogy mondtam, elég lelkes.” –nyilatkoztaRicciardo.
Ám az ausztrál pilóta gondolatban tovább ment, és azon kezdett el morfondírozni, milyen tetoválása lett volna a Red Bull vezetőségének, ha már akkor is előáll ezzel az ötlettel:
,,Újra fel kell keresnem Christiant (Horner) és Helmutot (Marko), hátha őket is érdekli a dolog. Végig kellene mennem az egész paddockon. Mit gondoltok, Helmut és egy arctetkó? Szerintetek összejönne?” – kérdezte nevetett Ricciardo.
Daniel Ricciardonak a mai napon valóra vált a gyerekkori álma, ugyanis pályára vihette Dale Earnhardt egykori NASCAR autóját a COTA-n, miután megnyerte a Zak Brown elleni fogadását, amit a két fél még a 2021-es szezon kezdete előtt kötött egymással.
Mint az ismeretes, az ausztrál pilótának az idei az első szezonja Wokingban és már szezon előtt kötött egy fogadást a McLaren ügyvezető igazgatójával. Brown felajánlotta Ricciardonak azt, hogy megkapja Dale Earnhardt hármas rajtszámú NASCAR autójának modelljét a saját gyűjteményével és a valós autót pedig be is járathatja, ha idén fel tudni állni a dobogóra.
A szezon első felében az ausztrál legjobb eredménye pár hatodik hely volt, azonban a szezon második fele álomszerűen kezdődött a számára. Monzában futamot tudott nyerni, amivel a wokingi istálló első győzelmét szerezte meg a 2012-es Brazil Nagydíj óta, ahol Jenson Button emelhette magasba a győztesnek járó serleget.
Az amerikai NASCAR legenda fontos ember volt Ricciardo életében, ugyanis a „Méhészborznak” ő volt a példaképe gyerekként és miatta használja a hármas rajtszámot, mióta azt 2014 óta lehetővé teszik a szabályok.
Ricciardo a harmadik szabadedzés kezdése előtt vihette ki a pályára az idősebb Earnhardt 1984-ben használt Wrangler Chevroletjét. A körözés mellett számos „fánkot” is csinált a közönség számára, akik ezt kitűnő örömmel fogadták a lelátokon.
A McLaren ügyvezető igazgatója pedig nem kis meglepetésre bevállalta azt, hogy magára varrasson egy tetkót. A brit üzletember ezen döntésében Ricciardo is nagy szerepet vállalhatott, akinek a testét számos különböző tetkó borítja.
A varrásról videó is készült és még hivatalosan nem jelentették be, hogy milyen motívumot varrtak fel Brownra. Azonban ha megállítjuk a videót 8 másodpercnél, akkor látszik, hogy egy dátum fog kerülni Brown bal kezére. Ez a dátum pedig nagy valószínűséggel 2021.09.12 lesz, ugyanis ezen a napon rendezték az idei Olasz Nagydíjat, ahol a McLaren a 2021-es szezon első kettős győzelmét aratta.
„Amint véget ért a szezonom, akkor kezdtem el beengedni az F1-et a gondolataimba.” – mondta az idei bajnokság harmadik helyezettje. – „Sok ez így, egyszerre. Mindenkinek mondtam, teljesen arra koncentrálok, hogy bajnok legyek az IndyCarban és megnyerjem az Indy 500-at.”
„El akarom ezt érni, már régóta célom. De bárki, aki azt mondja, anélkül nőttek fel, hogy az F1-ben akartak lenni, az hazudik. A Forma-1 az Forma-1, és ez fűtötte a szenvedélyemet a motorsport iránt.”
„Az első verseny, amire kimentem, F1-es volt. Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna, az autók üvöltöttek. 3-4 mérföldre voltunk a pályától, amikor már hallottam, hogy „neeeeeowwww – bam bam!”. Azt kérdeztem magamtól: mi az ördög ez?”
„Nem tudtam, mit kezdjek a helyzettel, még most is libabőrös leszek tőle. Ma, amikor az autóba ültem, olyan voltam, mint gyerek a cukorkaboltban, mert ez nézve nőttem fel.”
Azóta O’Ward versenyzett már Európában is, 2019-ben egy hétvégére beugrott az F2-es mezőnybe is.
Nem ő az egyetlen Amerikában tevékenykedő pilóta, akit egy F1-es üléssel kötöttek össze idén. Pletykák szerint ugyanis az Andretti pártfogoltja, Colton Herta akár az Alfa Romeo versenyzője lehet jövőre.
Daniel Ricciardo a jövő hétvégi Amerikai Nagydíjon teszteli Dale Earnhardt 1984-es Wrangler Chevrolet Monte Carlo NASCAR Cup Series autóját.
A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown ígéretet tett Ricciardónak, hogy ha az ausztrál megszerzi első dobogós helyezését a McLaren színeiben, tesztelhet a 3-as számú Chevyvel, mivel Earnhardt volt a példaképe gyerekkorában. Az üzletet az idei szezon elején kötötték meg, és Ricciardo teljesítette is, olyannyira, hogy Monzában nem csak, hogy dobogóra állt, de meg is nyerte az Olasz Nagydíjat.
Ricciardo most lehetőséget kap arra, hogy Earnhardt autóját vezesse a Circuit of The Americas (COTA) pályán, az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén, teltházas közönség előtt.
A versenyhétvégére három NASCAR-bemutatót terveznek, az egyikre pénteken közvetlenül az első szabadedzés után kerül sor, a következő kettőre pedig szombaton, illetve vasárnap délelőtt. Azt még nem erősítették meg, hogy Ricciardo részt vesz-e az utóbbi két bemutató egyikén, vagy csütörtökön viszi pályára az autót, amikor még nincs Forma-1-es program.
Brown szokása, hogy mérföldkőnek számító eredményekért különleges ajánlatokkal ösztönzi a versenyzőit. Pato O’Ward például azért érdemelt ki egy Forma-1-es tesztet Abu Dhabiban még idén, mert megnyerte első IndyCar futamát.
Miután megnyerte a főnökével kötött fogadást az Olasz Nagydíjon aratott sikerével, Daniel Ricciardo Austinban be is hajthatja azt Zak Brown-on.
Az ausztrál új főnökével abban fogadott, hogy ha megszerzi első dobogóját a csapattal, akkor vezetheti gyermekkori őse, Dale Earnhardt NASCAR-autóját, mely Brown gyűjteményének egyik darabja.
A szezon eleje alapján úgy tűnt, hogy Ricciardónak hosszú időre lesz szüksége a fogadás beteljesítéséhez, de a monzai kettős győzelmük alkalmával pontot tett az ügy végére. Az kérdéses volt, hogy hol lesz lehetőség a hármas autó meghajtására. Egy ausztrál podcastban azonban Ricciardo azt mondta, hogy Austinban előfordulhat, hogy lesz.
„Szerintem az elkövetkezendő hónapokban fog megtörténni” – árulta el akkor. „Nem tudom, hogy ez egyáltalán megtörténhet-e az Egyesült Államokban. Majd meglátjuk. Tudom, hogy az autó jelenleg Európában van, de talán az amerikai témához illeszkedve, ki tudja, talán még Austinba is elküldik, hogy megtegyen néhány kört Texasban.”
Mostanra azonban már biztossá volt, hogy így lesz, a McLaren is megerősítette.
A szezonzáró után rendezik majd meg a fiatal pilóták tesztjét Abu Dhabiban, amin nagy valószínűséggel O’Ward is részt vehet. Az Arrow McLaren SP versenyzője már az MTC-ben van (McLaren Technology Centre), ugyanis üléspróbát hajt végre a Forma-1-es csapatnál.