Címke: Zak Brown

  • Ki helyettesíthetné a betegeskedő Norrist Monacóban?

    Ki helyettesíthetné a betegeskedő Norrist Monacóban?

    Lando Norris mandulagyulladással küzd, ám nincs sok ideje a felépülésre, ha részt akar venni a Monacói Nagydíjon.

    A brit versenyző már pénteken sem érezte jól magát. Akkor még szénanáthára és allergiára gyanakodott, ám szombaton már a torka is fájni kezdett. Betegen teljesítette a Spanyol Nagydíjat, de sikerült pontszerző helyre behoznia az autóját.

    A futam után viszont törölték a médiamegjelenéseit, mivel az erőt próbáló hőség nem tett jót a 22 éves versenyző állapotának. Andreas Seidl nyilatkozott helyette, aki elmondta: mandulagyulladást diagnosztizáltak a pilótánál.

    Természetesen a McLaren abban bízik, hogy az elöttük álló négy nap elegendő lesz arra, hogy Norris állapota javuljon. Ám a wokingiaknak arra is fel kell készülni, hogy helyettesíteniük kell majd a brit pilótát.

    A McLaren a tartalékversenyzők tekintetében a Mercedesszel és az Alpine-nal kötött szerződést. Így összeszedtük, kiket ültethetne be Zak Brown, ha a szükség úgy kívánja:

    Stoffel Vandoorne:

    A belga versenyző jól ismeri a wokingiak munkamorálját és környezetét, mivel 2017-2019-ig az istállónál versenyzett. A héten a Formula E mezőnyének nem lesz dolga, így könnyen kölcsönvehetné Vandoorne-t a McLaren. A 30 éves versenyző 2016-ban már beállt „cserejátékosnak”. Akkor Fernando Alonsót kellett helyettesítenie, aki az évadnyitó futamon ütközött Esteban Gutiérezzel. Nyakfájdalmakra hivatkozva a spanyolnak kényszerpihenőre kellett mennie, így került a képbe Vandoorne. A belga pilóta a 16. helyre kvalifikálta magát, majd a versenyen a 10. helyig jött fel. Jenson Button még abban az évben bejelentette, hogy szögre akasztja a sisakot. Mivel jó benyomást keltett Vandoorne a McLarenre, 2017-ben beültették Alonso mellé.

    Nyck de Vries:

    Csakúgy, mint Stoffel Vandoorne, a holland is a Mercedes tartalékversenyzői státuszát tölti be. A Formula E-ben szereplő pilóta több futamon is feltűnt már a csillagosok garázsában, sőt a spanyol hétvégén Alex Albon Williamsét is vezethette az első szabadedzésen. De Vries 2019-ig a McLaren akadémiájának tagja volt, így nem ismeretlen a tehetsége a csapat számára. Abban az évben a holland megnyerte az F2-es bajnokságot, míg a következő szezonban a Formula E-ben is bizonyított. Az F1-es bemutatkozást viszont még nem sikerült kipipálnia a listájáról.

    Oscar Piastri:

    Daniel Ricciardo az évadnyitó előtt elkapta a koronavírust, így korántsem volt biztos, hogy csütörtökig negatív tesztet tud produkálni. Az Alpine ekkor ajánlotta fel Piastri szolgálatait a McLarennek. A két istálló egyességet kötött, így a tavalyi F2-es bajnok a wokingiak tartalékversenyzői listáján is szerepel. A tehetséges fiatal F1-es bemutatkozása még várat magára, ugyanis helyhiány miatt még nem tudott ülést vadászni magának. A Renault Akadémia tagjaként az Alpine lenne számára a legkézenfekvőbb választás, ám az istálló meg van elégedve Fernando Alonso és Esteban Ocon munkájával.

    Akik nem jöhetnek szóba:

    Patricio O’Ward a fiatal versenyzők tesztjén már beülhetett a McLarenbe, és Zak Brown nagyon is szeretné a mexikói pilótát élesben is kipróbálni. Ám a hétvégén rendezik meg a nagy múltú Indy500-as versenyt, amin Pato is részt vesz. Colton Herta hasonló cipőben jár, mivel ő is elindul a Triple Crown amerikai ékkövén.

     

  • Egy Andretti már az idén visszatér az F1-be

    Egy Andretti már az idén visszatér az F1-be

    Nem akárkit láthatnak az októberi USA Nagydíj nézői ismét F1-es autóba ülni Austinban, a McLaren jóvoltából ugyanis a most 82 esztendős Mario Andretti kipipálhat egy tételt a bakancslistájáról. 

    Régóta terítéken van a Michael Andretti vezette Andretti Autosport beszállása a Forma-1-be, ám míg ez leghamarabb 2024-ben történhet meg, addig az Andretti-család legnevesebb tagja már az idén októberben visszatérhet. Az 1978-as világbajnok Mario Andrettiről van szó, aki különleges meghívást kapott a McLaren ügyvezető igazgatójától.

    A 82 esztendős legenda a Miami Nagydíj rajtrácsán a Sky Sports kamerái előtt nyilatkozott Martin Brundle-nak, amikor arra terelődött a szó, hogy szívesen kipróbálna-e egy 2022-s autót. „Természetesen. Egy kicsit mindig viszket a tenyerem. Ha megengedik, akkor ki is fogok, ez rajta van a bakancslistámon” – válaszolta.

    Az Andretti mellett álló Zak Brown ekkor közbevágott, és felajánlotta az egyik McLarent a legsikeresebb amerikai F1-es pilótának. „Én mindig is szerettem volna, hogy Mario Andretti nekem vezessen. Úgyhogy tudjátok mit? Szerintem Austinban hozzuk össze! De ki kell találnunk valamiféle fogadást, mert a versenyzőimmel is ezt csinálom. Adjunk neki egy esélyt, Austin, te jössz!”

    Brown később egy tweetben is megerősítette az ajánlatot, egyúttal elárulta, hogy Andretti valamelyik korábbi McLarent fogja vezetni októberben, az USA Nagydíj előtt. 

    Mario Andretti, Zak Brown és Emerson Fittipaldi

    A tengerentúlon is töretlen népszerűségnek örvendő, egy Indy500 és egy CART bajnoki címmel is büszkélkedő Andretti 54 évesen versenyzett utoljára teljes szezont formaautós sorozatban, de 60 évesen részt vett a Le Mans-i 24 óráson, az IndyCar-futamok előtt pedig a mai napig megautóztat egy szerencsést egy kétüléses IndyCarban.

    Az F1-ben 1968 és 1982 között 128 futamon indult, ez idő alatt versenyzett a Lotus, a March, a Ferrari, a Parnelli, az Alfa Romeo és a Williams színeiben is, de McLarennel sosem.

  • A Williams készül a tárgyalásokra az Audival

    A Williams készül a tárgyalásokra az Audival

    A Williams tárgyalásokra készül az Audival, a Volkswagen tulajdonában lévő autógyártóval, a Forma-1-es együttműködésről. Ez a hír az Audi Aston Martinnal és Sauberral folytatott egyéb tárgyalásairól szóló pletykák közepette érkezett, azt követően, hogy Zak Brown Miamiban ragaszkodott ahhoz, hogy a McLaren „nem eladó”.

    Más lehet a helyzet a Williamsnél, amelyet most a Volkswagen korábbi ralifőnöke, a német Jost Capito irányít. Amikor a VW-nél dolgozott, az autóipari óriás uralta a rali-világbajnokságot. A Williamshez 2020 végén került a McLarentől – alig néhány hónappal azután, hogy a Dorilton Capital megvásárolta az alapító családtól az istállót. Amikor az Audi-pletykákról kérdezték, Capito az Auto Bildnek ennyit mondott:

    „Minden csapatnak érdekes, ha együttműködhet egy autógyártóval.”

    A VW igazgatótanácsa mára már a Porsche és az Audi külön F1-es projektjeit is jóváhagyta, ezért így folytatta:

    „Amennyiben ez valóban eldőlt, akkor mi is tárgyalásokat fogunk folytatni velük. Ugyanakkor még mindig nincs végleges GO, és a motorszabályok sincsenek még véglegesítve. Amennyire tudom, a VW-csoport döntése is a motorszabályozástól függ. Szerintem azt az elkövetkezendő hetekben elfogadják, aztán majd meglátjuk.”

  • A Forma-1-es csapatok fele támogatja Andretti nevezését

    A Forma-1-es csapatok fele támogatja Andretti nevezését

    Michael Andretti ellenállásba ütközött az F1-es paddockban, amikor a Miami Nagydíj hétvégéjén a jelenlegi csapatfőnökökkel egyeztetett. A McLaren korábbi versenyzője megpróbálja meggyőzni a Forma-1-et, az FIA-t és a potenciális rivális csapatokat, hogy nyissák meg a kapukat egy tizenegyedik csapat 2024-es belépése előtt.

    Az egyik akadály a sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media. Greg Maffei, a Liberty vezérigazgatója egy Bloomberg-rendezvényen, amikor arról kérdezték, hogy megnyitnák-e a boxutcát az Andrettihez hasonló új csapatok előtt, így felelt:

    „Nem hiszem, hogy ez egy sürgős igény lenne.”

    Állítólag még a most már Mohammed Ben Sulayem által vezetett FIA sem lelkesedik érte – pedig Andretti szerint az új elnökkel Miamiban tartott találkozója „jól sikerült”. Ennyit árult el erről Andretti:

    „Szerintem támogatja, de nagyon benne vannak a folyamatokban. Nem fogunk választ kapni egy ideig, ez talán szeptemberig vagy októberig is eltarthat.”

    Addig is Andretti Global nevű leányvállalata új munkatársakat toboroz, és az indianapolisi Forma-1-es gyár tervei „remélhetőleg augusztusban” elkezdődnek. Úgy tűnik azonban, hogy a legnagyobb ellenszelet Andrettinek maguk a Forma-1-es csapatok jelentik.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner csütörtökön kifejezetten határozottan lépett fel. Egyeseknek az ellenállás nyilvánvaló – hiszen egy tizenegyedik csapat egyszerűen felhígítja a saját franchise-juk értékét. A Haas csapatfőnöke ennyit mondott erről:

    „Jelenleg azt gondolom, hogy a 10 csapat – 10 stabil csapat – jó megoldás. Versenycsapatként pedig nincs szükségünk többre.”

    A pályázata megerősítése érdekében Andretti Miamiban mind a tíz csapatfőnököt felkereste, és arra kérte őket, hogy írjanak alá egy dokumentumot, amelyet az F1 hivatalnokai elé terjeszt. A pletykák szerint nagyjából csak a fele írta alá. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown, aki szintén amerikai, ennyit tett hozzá:

    „Kicsit sem vagyok meglepve, hogy néhány versenycsapat nagyon önző módon vélekedik arról, hogy mi történjen vagy ne történjen az autóversenyzésben.”

    A Red Bull-os Christian Horner utalt rá, hogy végül a Liberty Medián múlik, hogy miképp kezelik az Andretti-pályázatot – például, hogy a többi csapatot mennyivel kompenzálják. Megerősítette, hogy ő is találkozott Andrettivel:

    „Szerintem, ez inkább a Liberty-s srácok ügye. Végül ez tisztán pénzügyi kérdés lesz. Végső soron a jogtulajdonosok kérdésköre, hogy mennyire értékelik azt a tizenegyedik csapatot.”

  • Wolff szerint Andretti leendő F1-es csapata még nem bizonyított

    Wolff szerint Andretti leendő F1-es csapata még nem bizonyított

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint az Andretti szervezet még nem bizonyította be, hogy megérdemli, hogy más csapatok is „szurkoljanak” nekik azért, hogy a Forma-1-ben indulhassnak.

    Michael Andretti 2024-ben Andretti Global néven új csapatot szeretne indítani a Forma-1-ben, amelynek székhelye az Egyesült Államokban lenne, és Renault-motort használna.

    Azóta azonban, hogy februárban benyújtották kérelmüket az FIA-nak, nem történt jelentős előrelépés.

    Az F1 és az FIA úgy tűnik, hogy rövid távon vonakodik a csapat felvételétől, a meglévő csapatok pedig attól tartanak, hogy pénzt veszítenének az új csapat érkezésével, mivel mindannyian részesednek az F1 kereskedelmi bevételeiből, amely így több részre osztódna.

    A jelenlegi csapatok közül az Andrettit a McLaren támogatja, amelyet Michael Andretti barátja és üzlettársa, Zak Brown vezet, valamint az Alpine, a Renault gyári csapata.

    „Ha lenne egy igazi amerikai csapat egy amerikai versenyzővel, az nagyon előnyös lenne” – mondta a Mercedes-főnök Toto Wolff.

    „De ma már 10 nevezésünk van. A díjalapot e 10 nevezés között osztjuk el.”

    „Jelentős összegeket fektettünk be az elmúlt 10 évben, az itt a dobogón ülő szervezetek mindegyike valószínűleg több mint egymilliárdot fektetett a Forma-1-es projektjeibe az évek során.”

    „Szóval ennek kell lennie valami hozzáadott értékének. Ha jön egy csapat, hogyan tudja bizonyítani, hogy több pénzt hoz be, mint amennyibe valójában kerül? Mert egy 11. csapat 10 százalékos hígulást jelent mindenki más számára.”

    „Tehát, ha valaki képes ezt bizonyítani, akkor mindannyiunknak az asztalnál kellene ülnünk, és… szurkolnunk kellene egy ilyen belépőnek.”

    „De ezt még nem sikerült bizonyítani. És lehet, hogy ez egy kicsit szárazan hangzik a számok miatt, de a Forma-1 értéke az, hogy korlátozott számú franchise-ról van szó, és nem akarjuk ezt az értéket felhígítani azzal, hogy csak úgy csapatokat veszünk fel.” – mondta.

    Brown és Rossi szívesen látnák az Andretti csapatot az F1-ben

    Wolff szombati véleménye után Zak Brown így nyilatkozott: „Egyetértek Totóval. Van 10 nagyszerű csapatunk, egy 11. és egy 12. csapatnak hozzáadott értéket kell adnia a sportágnak.”

    „Nyilvánvaló, hogy az Andretti névnek hatalmas múltja van a Forma-1-ben és a motorsport különböző formáiban, és szerintem nagy értéket hoznának – feltéve, hogy ez egy olyan csapat, amely segít a sportág építésében, ellentétben néhány más belépővel, amelyeket az elmúlt években láttunk, és amelyek két-három éveb belül jöttek és mentek.”

    „Szerintem nem fogadhatunk be ilyen csapatokat, de egy nagyon hiteles versenycsapat, egy hiteles márkával és a megfelelő erőforrásokkal szerintem hozzáadott értéket jelent a sportágnak.”

    „És úgy tűnik, Michael ezt hozta össze, szóval ezen az alapon támogatjuk.”

    Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi, aki a Renault teljes F1-es programjáért felelős, Miamiban azt mondta: „Beszéltem Michaellel, ez együtt jár az amerikai terjeszkedéssel, és szerintem hozzájárulna a show-hoz.”

    „Egy amerikai csapat közvetlen érdeklődést generálna az Egyesült Államokban, és ezáltal bevételt is.”

    „Aztán be kell bizonyítanunk, hogy ez elég ahhoz, hogy kompenzálja a Toto által említett felhígulást.”

    „A megérzésem szerint igen. De végezzük el a munkát rendesen, és majd meglátjuk.”

  • Ecclestone megkérdőjelezi a Forma-1 új, amerikai stílusát

    Ecclestone megkérdőjelezi a Forma-1 új, amerikai stílusát

    A Forma-1-et olyan amerikai stílusban irányítják, amelyet Bernie Ecclestone álmában sem gondolt volna, hogy valamikor is felügyelni fog. A hétvégi, első alkalommal megrendezésre kerülő miami futam körül érezhető a lelkesedés, még akkor is, ha a giccsesebb részeket – például a kamu jachtkikötőt – némi kritika érte. Ugyanakkor a Mercedes főnöke, Toto Wolff ezt mondta az ottani újságíróknak:

    „A város fel lett dobva – így mondjátok, nem? A Forma-1 mindenütt ott van, a vendég felkérések száma elképesztő lett. Azt hiszem, végre megérkeztünk Észak-Amerikába.”

    A McLaren amerikai főnöke, Zak Brown kiegészítette:

    „A támogatók és a rajongók részéről az igény a mércét is felülmúlta, ez semmihez sem hasonlítható, amit a Forma-1-ben töltött időm alatt láttam itt. Hamarosan érkezik Vegas is, szóval nagyon tetszik, hogy hol tartunk Észak-Amerikában, ami az F1 népszerűségét illeti.”

    Kevésbé lelkes az F1 korábbi vezérigazgatója és ura, Bernie Ecclestone, akit nem sokkal azután menesztettek, hogy a Liberty Media öt évvel ezelőtt átvette az irányítást. A 91 éves üzletember a Bloombergnek nyilatkozott:

    „Előállítják a Forma-1 amerikai változatát. Lehet, hogy ez jó, mert annyi baromság jön Amerikából, és mindenki boldog ettől, de én nem így vezettem a dolgokat.”

    Amikor Ecclestone megjegyzéseiről beszámoltak a Liberty vezérigazgatójának, Greg Maffei megjegyezte, hogy nem szerett ki ezért belőle:

    Bernie pofázhat, amennyit csak akar, de az igazság az, hogy most mindenki be akar szállni.”

    Wolff nagyra értékeli Ecclestone életművét a modern Forma-1 sikerében, de jelezte, hogy a kicsi brit nem lett volna képes irányítani a sportágat az új digitális korszakban:

    „Bernie remek volt a maga idejében – ő találta fel ezt a sportot. Ugyanakkor a technológia megváltozott.”

  • Sajtó: Brown már nem bízik Ricciardóban?

    Sajtó: Brown már nem bízik Ricciardóban?

    Sajtóinformációk szerint nem biztos, hogy szerződést hosszabbít a McLaren és Daniel Ricciardo.

    Az ausztrál versenyző idén nem marad el annyira Lando Norristól. A balszerencse és az egyéni hibák kísértették a 32 éves versenyzőt, akinek szerződése jövőre jár le.

    Míg a csapattárs 2025-ig marad a wokingiak kötelékében, addig Ricciardo nem áll biztos lábakon. Zak Brown ugyanis nyitott arra, hogy egy fiatal tehetséget ültessen be a brit mellé.

    Az ausztrál Herald Sun azzal nyitotta a napját, hogy megkérdőjelezte a nyolcszoros futamgyőztes jövőjét. Az amerikai vezető ugyanis elismerte, még nem biztos mi lesz Ricciardo sorsa 2023 után.

    Brown ugyanakkor a francia L’Équipe-nek elmondta, nem akar előre tervezni. Egyelőre a jelenre koncentrál.

    „Még van egy évünk, és inkább nem gondolkodunk túlságosan a jövőn.” –nyilatkozta az amerikai.

    A Herald Sun „bizalmatlanságot” vélt felfedezni az ügyvezető megnyilvánulásaiban, így máris a 32 éves versenyző lehetséges visszavonulására irányították a figyelmet.

  • Kiderült, melyik korábbi jelöltet nem fogja megvenni az F1-be igyekvő Audi

    Kiderült, melyik korábbi jelöltet nem fogja megvenni az F1-be igyekvő Audi

    A McLarent hivatalosan is ki lehet húzni azon csapatok közül, akik potenciális célpontok lehetnek az Audi számára a német gyártó 2026-os beszállásához. 

    Az utóbbi időszakban a Haas és a két Red Bull-istálló (ők minden bizonnyal a Porschéval társulnak) kivételével az összes nem gyári csapatot összeboronálták már a 2026-ban az F1-be beszálló Audival. Egy csapatot azonban most kihúzhatunk a listáról, a McLaren ügyvezetője ugyanis kijelentette, ők biztosan nem adják el az istállót az ingolstadtiaknak.

    Korábban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy már közel a megegyezés az Audi és a McLaren között, amelynek keretein belül a németek megvásárolják a McLaren F1-et, és saját gyári istállójukká teszik azt. Ez valószínűleg a McLaren név teljes eltűnéséhez vezetett volna. 

    A Miami Nagydíj előtt Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója azonban az Autosportnak megerősítette, hogy ilyesmitől nem kell tartani, ugyanis semmilyen adás-vétel nem lesz.

    „Nem-nem. A részvényeseink nagyon elkötelezettek a McLaren iránt. Beszélgettünk az Audival, de nem vagyunk eladók – jelentette ki az amerikai üzletember. – Nagyon is elkötelezettek vagyunk a jövőnk iránt, és igazán jól teljesítünk a pályán. A részvényesek jelentős befektetéseket hajtanak végre, hogy megadják a csapatunknak a forrásokat, amelyekre szükségünk van a visszatéréshez az élmezőnybe. Emellett marketing szempontból is igazán jól teljesítünk. A csapat morálja nagyon jó, és semennyire nem érdekel minket az istálló eladása.”

    „Mi vagyunk a McLaren F1, és azok is fogunk maradni, a csapat pedig a mi tulajdonunkban lesz” – nyomatékosította Brown.

    A McLaren kiszállásával úgy tűnik, az Aston Martin került a pole pozícióba az Audi listáján.

    Jó az anyagi helyzetük

    A koronavírus-járvány 2020-as kirobbanása után a McLaren csődközeli helyzetbe került, mostanra azonban olyannyira sikerült talpra állnia, hogy egy olyan, kecsegtető ajánlatot is nyugodt szívvel utasít vissza, mint az Audié. Az MSP Sports Capital 185 millió dolláros tőkeinjekciója persze jó alapot szolgáltat erre.

    „Igazán erős pozícióban vagyunk. Olyanban, amilyenben 18 hónappal ezelőtt nem voltunk – mondta Brown. – Az MSP Sports Capital jött, és befektetett. Mindannyian ismeritek a 18 hónappal ezelőtti helyzetünket. Innen nézve az már igen rég volt, különösen a jelenlegi állapotok fényében. Bármilyen partnerségre vonatkozóan azok a feltételeink, hogy a versenycsapat a mi tulajdonunkban marad. Ha bárki ettől eltérő dolgokról akar beszélgetni, akkor azzal nem lesz párbeszéd.”

    Az ügyvezető azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy 2026-tól más erőforrás után nézhetnek. „A McLaren eladását nem fontoljuk meg, az azonban Andreas [Seidl csapatfőnök] döntése lesz, hogy milyen erőforrást akar az autó hátuljában tudni.”

  • Brown ismét Norrist dicsérte: Készen áll a győzelemre

    Brown ismét Norrist dicsérte: Készen áll a győzelemre

    Zak Brown szerint Lando Norris nagyon is készen áll arra, hogy versenyeket nyerjen a Forma-1-ben.

    Nem kezdődött jól a 2022-es szezon a McLaren számára. Bahreinben még reményt vesztve autókáztak a mezőny hátsó traktusában, majd Ausztráliában hirtelen fordult a kocka. A legutóbbi futamon a brit pilóta a dobogó legalsó fokára állhatott fel, így ismét bizakodásra adott okot a Wokingiaknak.

    Az amerikai vezető az F1 Nations podcast adásában elmondta, az első forduló után újra élte a 2017-es év küzdelmeit:

    „Ugyanazzal az érzésekkel távoztam Bahreinből, mint amilyeneket újra és újra megéltem 2017-ben. Majd arra gondoltam, 2017 óta 4-5 évet áldoztunk a fejlesztésekre, akkor hogyan kerülhettünk ebbe a helyzetbe?”

    A javuló tendencia ugyan jobb kedvre derítette Brownt, viszont az első verseny emlékem még élénken él az emlékezetében. Ugyanakkor versenyzőivel elégedett az ügyvezető. Daniel Ricciardo nem marad el annyira Norristól, mint tavaly. Ugyan a balszerencse és az egyéni hibák kísérik az ausztrált, mg a brit magasabbra tette a lécet az amerikai szerint.

    „Határozottan készen áll arra, hogy nyerjen. Már csak nekünk kell megteremteni ehhez a megfelelő helyzetet és feltételeket.”

  • A McLaren a fiatal generációt célozza meg új festésével

    Zak Brown elismerte, hogy a versenyzők segítéségét is kikérték amikor megtervezték a McLaren Indy 500-as festéseit.

    Az IndyCar Series több mint 53 000 rajongó körében végzett előszezoni felmérésben az Arrow McLaren SP holtversenyben a második helyen végzett (az Andretti Autosporttal együtt és a Team Penske mögött) a kedvenc csapatok között.

    Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója szerint ez nem véletlen, hiszen az egész csapat nagyon odateszi magát ezen a téren.

    A versenyzőink nagy szerepet játszanak ebben, és azt hiszem, nagy érdem a digitális és kommunikációs csapatainknak, akik nagy hangsúlyt fektetnek a rajongókra, és kommunikálnak velük a versenyzőinken, az árucikkeken, a digitális csatornákon és a promóciókon keresztül” – mondta Brown.

    Rengeteg energiát fektettünk abba, hogy mit tudunk másképp csinálni. Mit szeretnének látni a rajongók.

    Az Arrow McLaren SP kedden újabb lépést tett a szurkolók bevonása felé, amikor bemutatta az Indy 500-as festéseit, amelyek egy tavaly a Vuse és az Undefeated ruházati és életmódmárka által megkezdett partnerség kiterjesztését jelentik.

    Ami igazán király ebben az egészben, hogy hasonlóak az autóink, de mindegyik hordozza a saját egyéni stílusát” – mondta Pato O’Ward az NBC Sportsnak.

    Ez olyan, mint a színcsere bizonyos értelemben, de ez elég ahhoz, hogy tényleg meg lehessen különböztetni, melyik az 5-ös, 6-os, 7-es autó, és nagyon örülök, hogy a csapat összes partnere összefogott.

    Miután 2021-ben „tigris camo” megjelenést használtak, az Undefeated alapítója, James Bond és tervezői egy „aszimmetrikus” színpaletta-megközelítést választottak, amely az olívazöldet a McLarentől megszokott fluro papaya és kék színnel ötvözi a három Indy 500-as autó esetében.

    Rosenqvist imádja a zöldet, élvezi, hogy ilyen színű McLarennel versenyezhet

    Bár a zöld festést az autóversenyzésben általában a balszerencsével hozzák összefüggésbe, Rosenqvist nevetve megjegyzi, hogy „nekem csak szerencsém volt eddig a zöld autókkal.”

    Ez egy igazán egyedi festés, és szuper izgalmas, hogy mindig valami más van” – mondta a svéd az NBC Sportsnak.

    Mindig nagyra értékelem, amikor beülhetek egy olyan autóba, ami jól néz ki és egyedi dizájnnal rendelkezik, és ezúttal ráadásul zöld, amit imádok egy versenyautón.

    Személy szerint nem én választottam, de nagyon örülök, hogy ez van az autón. Mindenki tudta, hogy valami menő dolgot fogunk csinálni, de senki sem várta volna, hogy ezzel a színnel jövünk ki.

    Mindkét versenyző úgy tekint a dizájnokra, mint egy olyan lehetőségre, amellyel az Arrow McLaren SP megvetheti a lábát a fiatalabb közönség körében.

    Az IndyCar felmérésében a csapatot a rajongók 17 százaléka választotta kedvenc csapatának (és 39 százalék az első háromban), de az alakulat sokkal nagyobb támogatottságot élvez a fiatalok körében.