Címke: Zak Brown

  • O’Ward kiakadt Brownra, mert „mindenkit F1-es üléssel hiteget”

    A McLaren azért küzd, hogy megszerezze Oscar Piastri szolgálatait 2023-ra, amely keserédes szájízt ad Pato O’Wardnak.

    A McLaren a jelek szerint megegyezett ifjú Oscar Piastrival, és megpróbál megszabadulni Daniel Ricciardótól.

    Mivel Lando Norris jól teljesít a csapatnál, nem tűnik úgy, hogy a McLaren újabb hely szabadulna fel.

    O’Ward szórakoztatónak találja a Piastri, az Alpine és a McLaren körüli helyzetet, de kissé el is keseredett, amit a McLaren csapatfőnökével, Zak Brownnal szembeni kritikája is bizonyít.

    Az amerikai igyekszik minél több fiatal pilótát a szárnyai alá venni, de ezzel csak csökkenti az esélyét annak, hogy ezek a juniorok F1-es ülést kapjanak.

    Nem tesz jót nekem ez az illúzió amit elhitettek velem. Ez egy olyan álom, ami nagyon messze van, mert bár nagyon magas szinten versenyzek, ez még mindig nem elég ahhoz, hogy meggyőzzem őket. Nem rajtam múlik az egész” – mondta az elkeseredett O’Ward.

    A McLaren kötelékébe igazolt 2021-ben Colton Herta, Alex Palou és O’Ward is, de úgy tűnik egyiküknek sem lesz helye annak ellenére, hogy O’Ward és Herta már tesztelt a csapat számára.

    Az ESPN információ szerint ez a három versenyző egyetért abban, hogy Piastri érkezésével saját főnökük szorította őket háttérbe.

    Nevetségesnek találtam az egészet. Láttam és nevettem rajta. Ugyanazt hiteti el velünk Brown, de a gond az, hogy nem öt hely van, hanem csak egy” – magyarázta O’Ward.

    Bár O’Ward azt mondja, hogy nevet a dolgon, a McLaren vezetőségével szembeni elkeseredettség is kiolvasható a nyilatkozatából. O’Ward úgy érzi, hogy keresztülnéztek rajta.

  • Egy afrikai fiatal lehet a McLaren következő nagy dobása?

    Egy afrikai fiatal lehet a McLaren következő nagy dobása?

    A Prema Racing nemrégiben jelentette be, hogy a mindössze 15 éves Ugo Ugochukwu fogja majd vezetni az egyik autójukat az ADAC Formula 4 nürburgringi fordulóján. De ki is valójában az amerikai-nigériai fiú, aki akár a McLaren következő nagy dobása lehet Lando Norris után.

    Ugochukwu – akinek teljes neve Ugo Ugochukwu Orlandi – a nigériai Lagosban látta meg a napvilágot 2007. április 23-án, azonban a szülei már New Yorkban nevelték fel őt.

    A nigériai-amerikai tehetség 6 évesen kezdte meg a gokartozást és 2015-ben azonnal képes volt megnyerni a Florida Winter Tour Micro Max kategóriáját. A következő sikerére három évet kellett várni, de Challange of the Americas Junior ROC kategóriájában nem talált legyőzőjére.

    Ezt követően Ugochukwu Európában is kipróbálta magát és miután az „öreg kontinensen” is megnyerte első bajnoki címét, azonnal csatlakozott a Ricky Flynn Motorsporthoz, ahol többek között Lando Norris is versenyzett. A versenyképes technikával a Prema leendő pilótája az összetett 8. helyét volt képes megszerezni, egyetlen dobogós helyezését pedig a Le Mans-i hétvégén szerezte meg.

    Szerződés a McLarennel

    A McLarennél azonnal felfigyeltek a kis Ugochukwu tehetségére és 2021 márciusában hosszú távú szerződést kötöttek vele. A wokingi istálló ügyvezető igazgatója, Zak Brown „mindig is nagy rajongással követte a kis Ugochukwu fejlődését” és „amint lehetőségük adódott, hogy megszerezzék őt, egy percig sem hezitáltak rajta”.

    Ezt követően Ugochukwu még egy évet gokartozott és egy tesztlehetőséget követően az idei szezonban már az első teljes idényét futja a Carlinnal a brit Formula 4-es bajnokságban, ahol jelen pillanatban két győzelemmel az egyéni harmadik helyén áll. Mondani sem kell, hogy eddig ő a legeredményesebb a sorozatban, és ha ilyen lendülettel halad tovább a ranglétrán, akkor nagyon hamar a Forma-1 közelében láthatjuk majd őt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ugo Ugochukwu 🦅 (@ugougochukwu) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo négy különböző csapattal tárgyal?

    Ricciardo négy különböző csapattal tárgyal?

    Sajtóértesülések szerint Daniel Ricciardo négy különböző csapattal tárgyal a folytatást illetően.

    Az ausztrál versenyző mióta elhagyta a Red Bullt nem igazán találja a helyét. A Renault-nál töltött két éve alatt az autó akadályozta inkább a 32 éves pilótát a jó szereplésben. A McLarennél viszont nem találja a ritmust Lando Norris mellett.

    Ricciardónak ugyan érvényes szerződése van a wokingi gárdával, ám a kontraktusok manapság mit sem érnek a Forma-1-ben. Így nem biztos, hogy az ausztrál jövőre is a brit istálló pilótája lesz. Ugyan Zak Brown kijelentette, hogy a McLaren Group-nál marad a nyolcszoros futamgyőztes, ám azt nem definiálta, hogy melyik divízióban. Így akár a 32 éves versenyző az amerikai szériákban is kiköthet.

    Az amerikai vezető egy korábbi nyilatkozatában viszont azt is kihangsúlyozta, hogy fel tudják bontani Ricciardo szerződését, ha a helyzet úgy kívánja. Az Alpine/Piastri/Alonso botrány után elképzelhető, hogy a 21 éves ausztrál váltja majd honfitárását jövőre. A franciák ugyanis megállapodtak a McLarennel, hogyha kell akkor kölcsön adják nekik Piastrit. 

    Ricciardo úgy is dönthet, hogy szögre akasztja a sisakot, ám az ESPN értesülései szerint négy különböző csapattal is tárgyal a folytatásról. Az ausztrál nem akar lelépni, és már keresi a „B” opciót, ha távoznia kell a McLarentől.

     

  • Seidl kizártnak tartja, hogy Vettel a McLarenhez igazoljon

    Seidl kizártnak tartja, hogy Vettel a McLarenhez igazoljon

    Andreas Seidl elutasította azokat a spekulációkat, mely szerint Sebastian Vettel 2023-ra hirtelen a McLarenhez válthat.

    Ugyan a négyszeres világbajnok Vettel a Paul Ricardon elmondta, hogy a szerződési tárgyalások az Aston Martinnal már megkezdődtek, megkérdezték a pletykákról, amelyek őt a szenvedő Daniel Ricciardo ülésével hozzák összefüggésbe. A 35 éves pilóta elviccelte a dolgot:

    „Ismerek ott néhány arcot, de szerintem ez csak pletyka. Azt hiszem, hogy Lando Norrisnak van szerződése.”

    Miután Ricciardo már eloszlatta a McLarentől és potenciálisan a Forma-1-ből való távozásáról szóló híreket, pénteken megismételte, hogy a 2023-as szerződésének utolsó évében is kitart. Korábbi közösségi médiában tett nyilatkozatához hozzátette a Speed Week kérésére:

    „Ezzel akartam elmondani, hogy továbbra is rajtam múlik az, hogy mikor hagyom el a Forma-1-et. Annyi duma volt róla, annyi bizonytalanság, ezért fontos volt nekem, hogy tudassam az emberekkel – itt akarok lenni,”

    Az ausztrál pilóta csapatfőnöke a McLarennél, Seidl Franciaországban megerősítette ezt:

    „Szerződésünk van Daniellel a jövő évre. Tehát ott se legyenek kétségek.”

    A csapat fő menedzsere, Zak Brown hasonlóképp nyilatkozott nemrég Silverstone-ban, így arra a kérdésre, hogy a főnök szavai kőbe vannak-e vésve, Seidl így felelt az ntv-nek:

    „Igen, abszolút. Ahogy azt Daniel maga is állítja, nem titok, hogy idén nehéz dolga volt az új autóval, hogy megtalálja azt az utolsó százalékot, amit Lando rendszeresen megtalál. Ugyanakkor nagyon intenzíven dolgozik a wokingi csapattal a szimulátorban, hogy lássa, mit tud tenni, hogy megtalálja ezeket az utolsó százalékokat.”

    Ami pedig Vettelt illeti, hogy van-e esélye a narancssárga színű ülésre 2023-ban, Seidl kitartott az alábbiak mellett::

    „Ezt egyértelműen ki tudom zárni. Nagyon tisztelem őt, versenyzőként és emberként, de ennél többről szó sincs.”

    Seidl ugyanakkor elmondta, reméli, hogy Vettel az idei év után is a Forma-1-ben marad:

    „Mindenképpen ezt kívánom neki és a Forma-1 rajongóinak, de végül ezt magának és a csapatával kell megoldania.”

  • Zak Brown álláspontja a Ricciardo – Herta helycseréről

    Daniel Ricciardo helye erősen veszélyben forog köszönhetően az IndyCar fiatal csillagának, az amerikai Colton Hertának.

    Az amerikai a múlt heti portimaói teszten vezethette a csapat 2021-es Forma-1-es autóját. Herta azt mondta utána, hogy „nagyon szórakoztató” és „igazán különleges” volt az élmény, majd hozzátette, hogy úgy érzi, elég gyors ahhoz, hogy megvalósítsa F1-es álmát.

    A beszámolók szerint pedig a McLaren is elégedett volt a látottakkal. Ennek eredményeképpen a spekulációk szerint Herta a lista tetején fog állni, ha a csapat úgy dönt, hogy Ricciardo lecserélésére szánja el magát.

    Az ausztrálnak 2023 végéig van szerződése, de a Renault-tól való átigazolása óta nem találta a formáját. A jövőjével kapcsolatos pletykákra egy dacos üzenettel reagált, amelyben megfogadta, hogy megfordítja a dolgokat, de a találgatások még mindig tartanak.

    A vezetési képességei mellett Herta előnye, hogy amerikai. Vélhetően a McLaren számára rengeteg szponzori lehetőséget jelenthet a versenyző szerződtetése a tengerentúli cégek részéről, akik szeretnének pénzt csinálni az F1-ben való részvételéből – különösen annak nyomán, hogy a sportág egyre jobban vonzza az amerikai nézőket.

    Ugyanakkor a McLaren főnöke, Zak Brown ragaszkodik ahhoz, hogy a csapatot sokkal jobban érdekli egy versenyző képessége, mint a szponzorai, de nem zárta ki, hogy Herta a csapat jövőbeli versenyzője legyen.

    Nagyon komolyan vesszünk bárkit, akit a Forma-1-es autónkba ültetünk” – mondta az F1 Nation podcastnek.

    A nemzetiség szerepel a listán, de soha nem választanánk ki egy versenyzőt csak kereskedelmi okokból.

    Az első szempont az, hogy ez a versenyző világbajnok alkat, képes győzelmekre? És ha a válasz erre igen, akkor továbblépünk a további szempontokra.

    Ha brit az illető, vagy amerikai, vagy ázsiai, az egyfajta kereskedelmi bónusz. De mindenekelőtt azért vagyunk itt, hogy versenyeket nyerjünk – ezt akarják a szponzoraink is.

  • Brown: A McLarennél rosszabb volt a helyzet, mint amire számítottam

    Brown: A McLarennél rosszabb volt a helyzet, mint amire számítottam

    Zak Brown felidézte milyen volt a McLarennél a helyzet, mikor csatlakozott a csapathoz.

    2016 novemberében került a wokingiak életébe az amerikai üzletember. Akkoriban Fernando Alonso és Jenson Button terelgette a versenyautókat. Az istálló a konstruktőri tabella 6. helyét szerzete meg, ám 9 kiesést elkönyvelhettek a szezon során.

    A következő évben is folytatódott a rossz szerencse. A Honda motorral nem operált jól az autó, így a 9. pozícióban találták magukat az év végén.

    2019-ban Renault-ra váltott a McLaren, továbbá a pilótapárosát is frissítette. Andreas Seidl csatlakozott a csapathoz, és szép lassan elindult a felívelés. A sikereket első sorban Brown reformjainak tulajdonítják a szakértők. Az 50 éves üzletember az MTC-ben is változtatott, így megteremtve a környezetet az előrelépéshez.

    „Rosszabb volt, mint amire számítottam, a környezet, ami ott történt… A McLaren egyik legrosszabb évében csatlakoztam a csapathoz. Nem csak a Hondán múlott, hanem az egész környezeten. A logika azt diktálta, hogy a harmadik évünk jobb lesz, mint a második. Valójában ez fordítva sült el. Azt gondoltam, hogy egy olyan projektbe csöppenek bele, ami már megtalálta a helyes irányt, majd rájöttem, még mindig zuhanunk. Meglepetés volt ez a számomra, de tisztában voltam azzal, hogy mennyi versenyt és bajnoki címet nyert már a csapat és milyen tehetségeket foglalkoztat. Egy új nézőpontra és vezetésre volt szükségük, hogy felszabadítsák a bennük rejlő potenciált. Nagyszerű utazás volt.” – emlékezett vissza Brown a Fox Sportsnak.

    Az amerikai vezető irányítása mellett a csapat elérte 2020-ban a konstruktőri harmadik helyet, míg Lando Norris az egyik legígéretesebb versenyzővé lépett elő. A jó hangulat Daniel Ricciardo tavalyi győzelme után meghatározóbbá vált.

    „Amolyan kulturális szempontból érezzük jól magunkat. Ha jól szórakozol a versenyzés világában, márpedig hogyan tudnál nem jól szórakozni? Még úgy is, hogy a nyeretlenség nem olyan mulatságos. Ám ha jól érzed magad, az emberek bíznak benned és keményebben dolgoznak. Ez egy kemény meló, még ha szórakoztató is. Anno a kommunikáció nem volt a toppon, ahogy a bizalom sem. Inkább kulturális jellegű volt a probléma. Ugyanakkor voltak technikai gondok is. A szélcsatornánk elavult, a szimulátor régi volt, ahogy a gyártóüzemek is. A csapat tehát nem működött csapatként, továbbá néhány beruházással is el voltunk maradva. Ez a két dolog volt amin változtatni akartam. Eddig minden rendben van, viszont még nem tartunk ott, ahol szeretnénk.” – magyarázta tovább az 50 éves vezető.

    Brown hozzátette: nehezebb feladat várt rá, mint ahogy azt előzőleg gondolta. Ugyanakkor megérte a sok munka:

    „Élvezem ezt, és még élvezetessebbé tette az egészet az a monzai győzelem. Sok vér, verejték és könny volt abban a pillanatban összesűrítve. Spa-ban valószínűleg Lando (Norris) állt volna a pole pozícióban. Utáltam volna ha egy olyan futamon szerzünk győzelmet, amin egy érdemi kört sem mentünk. Monzában, egy ikonikus helyszínen, az első két helyet szereztük meg. A rajtnál átvettük a vezetést, nem néztünk vissza. A verseny legjobb rajtait és boxkiállásait produkáltuk, és megszereztük a leggyorsabb kört is. Minden összejött, így rendkívül kifizetődő volt.”

  • Nem tett le a McLaren egy esetleges LMDh projektről

    A McLaren Racing közelgő debütálása az FIA Formula E sorozatában nem lesz hatással arra, hogy a vállalat indít-e LMDh programot.

    Nem, biztosan nem” – mondta Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója határozottan a RACER-nek nyilatkozva. „Egyértelműen nem tettünk le róla!

    A Formula E-be való belépést megelőzően Brown arról beszélt, hogy a két lehetőség között kell választani, és mivel a csapat a 2022-2023-as Formula E bajnokságban részt fog venni, csökkentek a hírek arról, hogy a vállalatnak érdeke egy olyan hibrid prototípus építése, amely az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben és az FIA World Endurance Championshipben is képes lenne versenyezni.

    A McLaren csatlakozása az LMDh/GTP gyártók egyre növekvő táborához – amely a formula 2023-as indulásakor az Acurát, a BMW-t, a Cadillacet és a Porschét, 2024-ben pedig a Lamborghinit foglalja majd magában – hat gyártóra növelné a kategóriát, ha és amennyiben a brit márka elkötelezi magát a projekt mellett.

    Nagyon aktívak a tárgyalások az LMDh/GTP program elindításáról” – mondta Brown. „Az érdeklődés nagyon nagy. Inkább az a kérdés, hogy mikor, mint az, hogy ha. Szóval ez nem egy ‘igen’, és még semmi sem végleges, hogy megcsináljuk, de a dolog a jó irányba halad.

    Érdekes lesz majd látni, hogy a McLaren versenyzőinek szerződése milyen irányba fog tendálódni, ha elindul az LMDh projekt. Félix Rosenqvist nyitott szerződést írt alá, tehát bárhol indulhat majd, ahol a McLaren részt vesz.

  • 2022-ben visszatér a „Legends Parade” a Red Bull Ringre!

    2022-ben visszatér a „Legends Parade” a Red Bull Ringre!

    Három hosszú évé már a rajongóknak, hogy a „Legends Parade” a Red Bull Ringen, mint esemény, amely az F1-es világbajnokság exkluzív kiegészítésével izgalomba hozza őket és felelevenít megannyi kedves emléket. Az emlékezetes betétprogram 2022-ben visszatér az Osztrák Nagydíjra, Spielbergben. „A Forma-1 öt évtizede” jelszó alatt az időszak hat legizgalmasabb és leglenyűgözőbb autóját mutatják be, egészen az 1970-es évekig visszamenőleg.

    Három versenyző ikon tér vissza eredeti pilótafülkéjébe, míg három tiszteletbeli pilóta örömmel vállalta, hogy helyettesíti az eredeti versenyzőket. Mathias Lauda, Zak Brown, Riccardo Patrese, Martin Brundle, Ralf Schumacher és David Coulthard már várják, hogy vezethesse a történelmi versenyautókat.

    2014-ben, amikor a Forma-1 visszatért Ausztriába, a Red Bull Ringen megszületett a „Legendák Parádéja”. Egészen 2019-ig a nézők számos versenyzői hőst és a motorsport történetének számos legendás versenyautóját láthatták a betétprogramok eme csúcspontjaként. Olyan nagy nevek szerepeltek benne, mint Niki Lauda, Alain Prost, Gerhard Berger, Jean Alesi, Jochen Mass, David Coulthard és Hans-Joachim Stuck. A sportág régi barátaival együtt a Le Mans-i versenyautók, szuper sportautók, ritka túraautók és ProCarok mellett a turbókorszak lenyűgöző gépcsodáit is felelevenítették.

    A Formula 1 Rolex Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén a parádé csodálatos felállással ünnepli visszatérését. „A Forma-1 öt évtizede” címmel a 2022-es „Legends Parade” hat ismert versenyautót mutat be, amelyek 1974 és 2012 között világszerte megfordultak. Mathias Lauda a nézőknek egy kiemelkedő csúcspontot nyújt majd, egy igazán különleges pillanatot a megismételhetetlen felvonulásban. Minden idők legsikeresebb osztrák Forma-1-es versenyzőjének a fia azt a Ferrari 312B3-ast vezeti majd, amellyel Niki Lauda 1974-ben indult a világbajnokságon.

    Szintén nagyszerű hangorkánt, és tiszta F1-es hangzás biztosít az öt évtizedből a McLaren főnöke, Zak Brown Mario Andretti 1978-as világbajnokságot nyerő Lotusával. Ugyanígy tesz majd David Coulthard is, Sebastian Vettel és a Red Bull Racing 2012-es RB8-as világbajnoki győztes autójával. Emellett a 2022-es F1-es demo autó is ki lesz állítva a szurkolói zónában, a Forma-1 új korszakának szimbólumaként.

    Legends Parade 2022 – A Forma-1 öt évtizede – Versenyzők és a járművek:

    Mathias LAUDA a Ferrari 312B3-ban (1974 / Niki Lauda)
    Zak BROWN a Lotus 79-esben (1978 / Mario Andretti)
    Riccardo PATRESE a Brabham BMW BT52-ben (1983)
    Martin BRUNDLE a Benetton B192-ben (1992)
    Ralf SCHUMACHER a BMW Williams FW25-ben (2003)
    David COULTHARD az RB8-asban (2012 / Sebastian Vettel)
    és a Formula 1 álló 2022-es bemutató autója

  • A különválásról pletykálnak, de Brown állítja: jól kijön Ricciardóval

    A különválásról pletykálnak, de Brown állítja: jól kijön Ricciardóval

    Soha ilyen jó még nem volt Zak Brown és Daniel Ricciardo kapcsolata, állítja a McLaren Racing vezérigazgatója.

    Mióta a múlt hónapban Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója nagy port kavart kijelentést tett a Sky Sports hétfő esti műsorában, beindultak a találgatások Daniel Ricciardo  jövője körül. Sokan már 2023-ban mást láttak az ausztrál pilóta helyén, akinek az esetleges visszavonulását is megpendítették. Ricciardo és a csapat ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is közösen igyekeznek javulni, Brown a Kanadai Nagydíj előtt pedig leszögezte, hogy továbbra is nagyon jól kijön Ricciardóval, sőt!

    „Nem, egyáltalán nem – felelte Brown arra a kérdésre, hogy megváltozott-e a kapcsolata Ricciardóval az említett nyilatkozat után. – Nagyszerű a kapcsolatunk, néhány hete együtt vacsoráztunk Londonban. Jókat nevettünk, és közösen élvezzük a versenyzést. A kapcsolatom Daniellel soha nem volt ennél jobb.”

    Brown egészen pontosan azt mondta a Sky Sportsnak, hogy Ricciardo eddigi, McLarennél töltött másfél szezonja „összességében nem felelt meg az ő és a mi várakozásainknak, már ami azt illeti, hogy mire számítottunk.”

    „Feltettek egy kérdést, én pedig csak őszintén válaszoltam – utalt vissza a műsorra Brown. – Szerintem Daniel is ugyanazt mondta. Azért vagyunk itt, hogy megpróbáljunk az élre kerülni. Voltak fantasztikus hétvégéink, mint Monza (a tavalyi Olasz Nagydíjon a csapat kettős győzelmet ért el Ricciardo vezérletével – a szerk.), és akadtak csalódáskeltők is. Ami pedig az autónkat illeti, nem gondolom, hogy egyelőre megadtuk volna azt a kocsit a versenyzőinknek, amivel rendszeresen ott lehetnek az elejében, úgyhogy ezt meg kell tennünk.”

    „Nagyszerű a kapcsolatunk, én pedig csak őszintén válaszoltam arra a kérdésre, hogy miként mennek a dolgok, és hogy mehetnének jobban is – nyomatékosított az amerikai üzletember. – De keményen fogunk dolgozni, és biztosítjuk, hogy a jövőben jobban menjenek.”

    „Tavaly Monzában, amikor erős autónk volt, láthattuk, hogy Daniel és Lando mire képes vele. Arra kell koncentrálnunk, hogy jobb autót adjunk a pilótáinknak. Szerintem Daniel nagyon motivált, minden támogatást megkap tőlünk, miközben jól szórakozunk. Nagyszerű a kapcsolatom vele.”

  • Domenicali gyors választ vár az Afrikai Nagydíj miatt

    Domenicali gyors választ vár az Afrikai Nagydíj miatt

    A Forma-1 arra készül, hogy 2023-ra újabb példátlanul hosszú versenynaptárat mutassanak be, árulta el az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali, a francia L’Equipenek:

    „30 nagydíj azért nem lenne indokolt. A mi preferenciánk az lenne, ha maradnánk 23 vagy 24 futamnál.”

    A montreali paddockban a legfrissebb pletykák két lehetséges új helyszínről szólnak – az egyik futam a francia tengerparti város, Nizza utcáin, a másik pedig az afrikai kontinensen lehetne. Domenicali, aki Baku után Kyalami pályáját is meglátogatta, ezért így folytatta:

    „Világbajnokság vagyunk, de Afrika jelenleg ennek nem része, ezen változtatni kell. Zajlanak az egyeztetések, és úgy gondolom, hogy hamarosan választ kapunk. Az pedig, hogy ott rendeznénk egy futamot, amíg Lewis Hamilton még versenyez, nagyszerű lenne.”

    Mivel azonban más új helyszínek, például Las Vegas is beszállnak az F1-be, Domenicalinak okosan kell ütemeznie, hogy az új futamoknak helyet adjon:

    „Váltakozó rendszerben fogunk dolgozni, nem csak Európában, hanem más országokban is.”

    Négy egymást követő hétvégéken rendezett négy nagydíj példátlan sorozatára is szükség lehet, hogy minden eseményt be lehessen szorítani a tervezetbe. Erről már a McLaren vezér, Zak Brown beszélt:

    „Azt hiszem, némi naptároptimalizálással, és egy kis régióban gondolkodással a naptárban, szerintem ellensúlyozni tudjuk a versenyek számának növekedését. Meglepne, ha négy futamot rendeznénk egymás után, de ez attól is függ, hogy a világ melyik részén vagyunk. Talán úgy, ha valóban haza tudunk menni a két verseny között, ellentétben azzal, ha távol vagyunk Ázsiában vagy ilyesmi. Stefano azt mondta nekünk, hogy mindenképpen próbálja optimalizálni a naptárat, és szerintem ez sokat fog segíteni.”