Címke: Zak Brown

  • Allmendinger visszatér, a Toyota újabb tehetséget vesztett – Hírmorzsák

    AJ Allmendinger sok éves kihagyás után jövőre teljes munkaidőben fog versenyezni a Kaulig Racing 16-os rajtszámú autójában.

    • A szervezet szerdán tette hivatalossá a hírt. Allmendinger, aki jelenleg a Kaulig Racinggel az Xfinity Series bajnoki címéért küzd, 2018-ban teljesített utoljára teljes szezont a Cup Seriesben. „Amikor 2019-ben a Kaulig Racinghez igazoltam részidőben, éreztem, hogy mennyire hiányzik a teljes munkaidős versenyzés” – mondta Allmendinger. „Teljes munkaidőben versenyezni időnként mentálisan kemény küzdelem. Nem számít, mennyi munkát fektetsz bele versenyzőként, van rá esély, hogy nem érsz el sikereket. Egy időre azt hiszem, elvesztettem azt a versenyszellememet. De ez a csapat visszaadta adta nekem azt.
    • Allmendinger helyére, az Xfinity Seriesbe az a Chandler Smith érkezik, aki a Toyota egyik legnagyobb tehetsége (volt), és idén, 20 évesen két győzelmet szerzett a Truck Seriesben a Kyle Busch Motorsports színeiben.
    • A Kyle Busch átigazolása miatt Toyotától távozó Kyle Busch Motorsports helyett viszont egy erős csapat érkezhet a márkához, ugyanis a David Gilliland Racing várhatóan a következő szezonban Toyota Tundrára vált a Camping World Truck Series-ben. Gillilandék eddig Fordokkal mentek.
    AJ Allmendinger
    AJ Allmendinger 2019 óta 12 győzelmet aratott az Xfinity Seriesben, a Kaulig Racing színeiben Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Célkeresztben az Indy 500

    • Visszatérve Busch-ra, úgy tűnik, hogy az Indy 500-as álmainak vége, ugyanis a McLaren egy tapasztalt embert szeretne beültetni majd a negyedik autójába. Busch azután került képbe, miután a Richard Childress Racinghez szerződött, és megkapta főnökétől az engedélyt, hogy tárgyaljon az Indy 500-ról. Ez a kapcsolat megnyitotta az ajtót a jövő májusi Indy 500-ról szóló tárgyalások előtt, de a RACER információ szerint nem sikerült megállapodni a két félnek (Kyle Busch, McLaren). „Biztosak akarunk lenni abban, hogy ha negyedik autót indítunk, akkor olyan embert akarunk, aki tapasztalt” – mondta Brown.
    • A NASCAR Cup Seriesben idén 3 győzelmet ünneplő Trackhouse Racing főnöke, Justin Marks továbbra is azon dolgozik, hogy belátható időn belül IndyCar csapatot is indíthasson. „Leginkább az Indy 500 érdekel, de soha ne mondd, hogy soha” – mondta Marks.
    • Ha már Trackhouse Racing. Óriási mérföldkőhöz érkezik a csapat, hiszen ezen a hétvégén a Charlotte Roval pályán ünnepli 100. NASCAR Cup Series futamát. A dolog szépsége, hogy mindkét autójuknak reális esélye van a rájátszás következő fordulójába jutni. „Az idő tényleg elrepült” – mondta Justin Marks alapító a mérföldkővel kapcsolatban. „Elképesztő, hogy több mint három évvel ezelőtt kezdtünk el beszélni erről a projektről, és itt tartunk.
  • Ricciardo Japánban fél szemmel ezt a legendás versenyt figyeli majd

    Ricciardo Japánban fél szemmel ezt a legendás versenyt figyeli majd

    Daniel Ricciardo a hétvégi Bathurst 1000-es versenyt is figyelemmel kíséri, annak ellenére, hogy a Forma-1-es Japán Nagydíjon indul. Az ausztrál bevallotta, hogy bár a futamot nem tudja majd megnézni, a hétvége folyamán figyelemmel kíséri az ottani eseményeket.

    Ricciardónak érzelmi kötődése is van a Supercars rajtrácsával, mivel a 2019-es Ausztrál Nagydíj előtt Rick Kelly Nissan Altimáját vezette. Főnöke, a McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown is résztulajdonosa a Walkinshaw Andretti Unitednek, ahol Chaz Mostert az Optus márkanagykövete.

    Ricciardo a Speedcafe.com kérdésére, hogy követi-e a Supercarst, és hogy van-e kedvence a hétvégi futamon, ennyit felelt:

    „Követem olyan tekintetben, hogy mindenképpen megnézem az összefoglalót, és megpróbálom kideríteni, hogy ki tűnik kicsit gyorsabbnak, meg ilyesmi. Nem vagyok biztos abban, hogy ki lesz ott most jó, ki lesz a favorit feltétlenül ezen a hétvégén, de ez egy remek verseny.”

    A 33 éves versenyző elárulta, hogy szülei elzarándokoltak a Mount Panoramához, erre a hétvégére, ami az első alkalom, hogy részt vesznek a legendás futamon:

    „Azt hiszem, ez az első alkalom nekik, szóval nagyon szeretnék beszélni velük a hétvége folyamán, és meghallgatni, hogy milyenek az élményeik. Ugyanakkor tényleg nagyon klassz. Gyerekként, amikor néztem, az egész napot felszabadítottad, hogy megnézd a Bathurst 1000-et, és ez mindig egy esemény volt. Tehát szép emlékek fűznek ehhez a versenyhez, és remélhetőleg idén is jó lesz.”

    Ricciardo a hétvégi Japán Nagydíjra a szezonja eddigi legjobb eredménye után indul, ahol múlt vasárnap Szingapúrban az ötödik helyen végzett. A hétvégén a McLaren legújabb fejlesztéséit megkapja ő is majd, mivel az alakulatnak egy hete csak Lando Norris autójára volt elég alkatrésze.

     

     

  • Herta nem akar ‘vis major’ alapján F1-be kerülni

    Herta nem akar ‘vis major’ alapján F1-be kerülni

    Colton Herta elmondta, nem akar kivétel lenni és vis majorra hivatkozva F1-es pilóta lenni.

    Helmut Marko komolyan fontolgatta, hogy elviszi az AlphaTauriba az amerikai versenyzőt, ám Hertának az induláshoz szükséges 40 szuperlicensz pontból csak 32 gyűlt össze. Mivel nem akart a Szövetség zöld utat adni, az Alpine és a McLaren segítségével akarta jobb belátásra bírni az FIA-t az osztrák szakember.

    Ám végül letettek a projektről. Az Autosport.com-nak a 22 éves fiatal elmondta, nem szeretett volna ő sem kivételt képezni, ugyanakkor megérti, miért ilyen szigorú a szabályrendszer.

    „Megértem az FIA álláspontját. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy az IndyCar alulreprezentált a szuperlicensz rendszerben. Ám a jelenlegi struktúra mellet megértem az ő nézőpontjukat is. Én sem szerettem volna ‘kivételként’ lehetőséget kapni.”

    Arra a kérdésre, hogy fontolóra vett-e az ázsiai szériákban való indulást, így válaszolt:

    „Szerintem lehetséges lett volna valami ilyesmi, de úgy éreztem nem kellene egy beugró sorozatban versenyeznem, ha már négy éve profi pilóta vagyok. Zak (Brown) mondta, hogy induljak az első szabadeséseken az F1-ben, de nem akart a McLarenbe ültetni, ha szerződésem van az AlphaTaurival. Egy kicsit úgy a csapatod ellen mennél. Nagyra értékelem az erőfeszítéseket, amiket Zak értettem tett. Sok minden keringett a hírekben, de ő végig átláthatóan kommunikált, nagyszerű vele dolgozni.” – magyarázta Herta.

  • Palou elképesztő győzelme után kibékülhet Ganassiékkal

    Néhány héttel ezelőtt Max Verstappen Spái győzelme margójára írtunk egy listát a szezon domináns győzelmeiről. Vasárnap után Palou lenne az első.

    Alex Palou a szezon utolsó versenyére tartogatta legjobbját, és a vasárnapi Laguna Seca-i utolsó futamon ritkán látott mértékű dominanciával szerezte meg idei első győzelmét.

    A spanyol az ötödik helyre kvalifikálta magát, de a 11. helyről indult, miután a kvalifikáció utáni motorcserét követően hathelyes rajtbüntetést kapott.

    A versenyen gyorsan előretört, és teljesen elhúzott, amint a második etapjuk elején átvette a vezetést Will Power-től.

    Végül több mint 30 másodperccel nyert Josef Newgarden előtt, de a kiütéses győzelem ellenére a Chip Ganassi Racing 10-es számú Hondájának pilótája elmondta, hogy még mindig nehezen tudta megszabadulni csalódottságától, amiért az utolsó fordulóban nem volt versenyben, hogy megvédje 2021-es bajnoki címét.

    Bárcsak meglenne bennem az a nyomás, hogy a bajnoki címért és a pontokért harcoljak” – mondta Palou. „Ez az életem, ezt imádom.

    „Szomorúan jöttem erre a hétvégére. Tényleg… amikor azt mondtam, hogy Portlandbe menet lesz esélyünk, tényleg azt hittem, hogy van esélyem, és ez nem így történt.”

    Nagyon szomorú voltam. Bárcsak ne tudtam volna aludni tegnap este, mert a pontokra gondoltam, de idén nem így volt, úgyhogy jövőre újra megpróbáljuk.

    Bár Palou a hétvégén végig tisztességes tempót mutatott, senki nem számította arra – még ő sem -, hogy ilyen nagyszerű teljesítményt tud nyújtani majd vasárnap.

    Az biztos, hogy meglepődtem” – mondta. „Hogy őszinte legyek, erősek voltunk a bemelegítésen, de nem tudtam, hogy ennyire erősek leszünk. Egyszerűen ma minden klappolt.

    Palou ugyanakkor elmondta, hogy úgy tekint a szezonra, mint egy elszalasztott lehetőségre. Jövőre az a célja, hogy visszanyerje 2021-es formáját.

    Megvolt mindenünk ahhoz, hogy bajnokok legyünk, egyszerűen nem tudtuk maximalizálni a lehetőségeinket” – mondta. „De tudtam, hogy lesznek ilyen éveink, ilyen szezonjaink. Kicsit több dráma volt, mint szerettük volna, de örülök, hogy így fejeztük be az évet, és remélem, hogy jövőre innen folytathatjuk.

    Álex Palou és Chip Ganassi
    Vajon a békülés jeleit láthatjuk Álex Palou és Chip Ganassi között? Fotó: Penske Entertainment: Travis Hinkle/IndyCar Media

    Palou békülhet Ganassiékkal?

    A McLarennel való szerződéskötés és a CGR által indított per miatt kialakult dráma és zavaró tényezők miatt Palou megragadta a pillanatot – most, hogy végre itt a szezon vége -, hogy nyíltabban beszéljen az előző hónapokhoz képest.

    Mindannyiunk sokat szenvedett emiatt idén” – jelentette ki Palou. „Az egész csapat, mindenki körülöttem, az én embereim is, de különösen azok a srácok, akik a 10-es autón dolgoznak.

    Szóval azt hiszem, ez a legjobb ajándék, amit most adhatok nekik. És igen, sajnálom a rossz pillanatokat, amiken keresztül kellett menniük ebben a szezonban, de remélhetőleg most boldognak érzik magukat.

    A CGR perének napvilágra kerülése óta Palou először ismerte el annak a lehetőségét, hogy jövőre is a Ganassinál versenyezzen.

    Igen” – mondta, amikor a CGR-nél való maradásról kérdezték. „Majd meglátjuk mi lesz. Azt hiszem, minden a jó irányba halad.

    Nem tudom, hogy ez egy napba, egy hétbe vagy egy hónapba telik-e, de remélhetőleg hamarosan minden megoldódik. Igen, ahogy mondtam, nem tudok semmi biztosat mondani, de minden a jó irányba halad.

    Mivel a híd szinte porig égett, a gondolat, hogy Alex Palou visszatér a CGR-hez, nem létezett, amikor júliusban felmerült a McLarenhez való átigazolása.

    A Laguna Secában történt dolgok, és Palou nyilatkozatai azonban arra engednek utalni, hogy elindultak a békülés útján.

    Hogy ez a lehetőség Palou, vagy a McLaren szemléletváltásának eredményeként jött-e létre, nem tudni.

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown azonban egy vasárnap reggeli, újságírók egy kis csoportjának adott interjúban érdekes választ adott arra a kérdésre, hogy mit tudna mondani Palou-ról.

    Brown Palou megszerzése során a jelenlegi Arrow McLaren SP pilóta, Felix Rosenqvist pótlására törekedett, de amikor a spanyolról kérdezték, inkább a svédről beszélt.

    Azt mondanám, hogy nagyon elégedett vagyok Felixszel” – mondta. „Kiváló munkát végzett idén.

  • Kevert egyet a paklin a McLaren: Piastri váltja Ricciardót jövőre

    Kevert egyet a paklin a McLaren: Piastri váltja Ricciardót jövőre

    A McLaren nemrég bejelentette, hogy Oscar Piastri váltja 2023-tól Daniel Ricciardót a csapatnál.

    A 32 éves versenyző 2021-ben csatlakozott a wokingi istállóhoz. Miután Sebastian Vettel és a Ferrari elvált egymástól, a Scuderia magához csábította Carlos Sainzot. A spanyol kapva-kapott az alkalmon, így üresedett meg egy hely a brit istállónál. Mivel már az ausztrál pilóta és a McLaren korábban is tárgyalt egymással, könnyen jutottak ismét nevezőre.

    Ám a megállapodás nem hozta az elvárt sikereket. Ricciardo nem tudta felvenni a ritmust, míg csapattársa a dobogón ünnepelt. Monzában úgy tűnt, megtört a jég, ám az olasz siker óta továbbra is keresi a helyét a 32 éves pilóta.

    Zak Brown már korábban elmondta, hogy nem elégedettek Ricciardóval, így ha szükséges felbonthatják a szerződését. Ugyanakkor az amerikai vezető azt is kihangsúlyozta, hogy az ausztrál náluk fog versenyezni 2023-ban. Bár azt nem definiálta melyik kategóriában képviseli majd a McLarent.

    A wokingiak most cselekvésre szánták el magukat, és Oscar Piastri mellett tették le a voksukat. A 21 éves fiatal, így 2023-ban Lando Norris mellett mutathatja meg tempóját a Forma-1-ben.

    Ugyan a szerződést a felek már júliusban aláírták, Piastri Alpine-os megállapodása miatt a Forma-1 szerződéseket felülvizsgáló szervezetén keresztül kellett megküzdeni a csapatoknak . A csatát a McLaren nyerte, így hivatalosan is papaya színt ölthet az ausztrál jövőre.

    Igen, ezúttal Piastri is megerősítette a hírt!

    Oscar Piastri:

    „Rendkívül izgatott vagyok amiatt, hogy egy ilyen neves csapatnál kezdhetem meg a Forma-1-es pályafutásomat. Nagyon hálás vagyok a felkínált lehetőségéért. A csapatnak nagy hagyománya van abban, hogy a fiataloknak ad lehetőséget. Alig várom már, hogy Lando mellett dolgozhassak, és a csapatot közösen a mezőny elejére vigyük. Arra fogok koncentrálni, hogy megfelelően felkészüljek a 2023-as első szezonomra, és elkezdjem a karrieremet a papaya színű istállóval.”

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke:

    „Az egész csapat örömmel köszönti Oscart! Az eddigi karrierje lenyűgöző, és biztosak vagyunk abban, hogy segíteni tud nekünk Landóval együtt, hogy az ambícióinkat elérjük. Az idei szezonban fontos feladat vár még ránk, és a csapat erre összpontosít. Ezután gondoskodunk arról, hogy Oscar mielőbb beilleszkedjen a csapatba, és késszen álljon az előttünk álló kihívásokra. Alig várjuk már, hogy együtt kezdjük az izgalmasnak ígérkező 2023-as szezont.”

    Sajtóinformációk szerint 2023-ra és 2024-re írt alá az ausztrál pilóta a McLarenhez.

  • A McLaren több forgatókönyvvel is készül a Piastri-döntés miatt

    A McLaren több forgatókönyvvel is készül a Piastri-döntés miatt

    Ezen a héten ül össze az F1 bizottsága, és bár több napon át is húzódhat a döntés, Brown és a McLaren mindenre felkészült.

    Az, hogy Oscar Piastri a brit márka F1-es csapatához csatlakozhat-e majd, vagy sem, nagy mértékben befolyásolja majd a McLaren IndyCaros terveit is.

    Jelenleg Pato O’Ward, Alexander Rossi és Felix Rosenqvist is leszerződött az AMSP két autójába, viszont csak Rossi biztos, hogy marad az Államokban. A másik két versenyző viszont még más sorozatokban is érdekelt lehet.

    „Van egy pár variációnk, ahhoz képest, mi történik majd. Az is egy lett volna, hogy nem megyünk el a tárgyalásra. Először nézzük meg, hogyan alakul, aztán abból indulunk majd ki.

    Próbáltam önmagamat a versenyülésbe tenni, de Andreas ezt megvétózta, ez az egyetlen pilóta, akit eddig kizártunk.” viccelte el Brown.

    O’Ward tavaly év végén tesztelt a királykategóriában, Herta pedig idén. De Brown új sztárja könnyen Álex Palou lehet, ha sikerül őt megszerezni a Chip Ganassi Racingtől. Érdekes módon a rivális csapatfőnök, Bobby Rahal is őket tartja esélyesnek egy F1-es szereplésre.

    „Van egy tesztprogramunk, ott Colton [Herta] jó munkát végzett. Pato [O’Ward] tavaly ül autóba, ő is kifogástalan volt.

    Colton Herta, McLaren, F1
    Herta Portimaóban ült be az F1-es autóba – Fotó: McLaren

    Aztán ott van a helyzet Alexszel [Palou], azt is meglátjuk, hogyan alakul majd. Mi mindenképp szeretnénk őt is F1-es autóba ültetni. Ők mind nyertek versenyeket egy nagyon szoros bajnokságban.

    Szerintem az IndyCar a motorsport legmagasabb szintjét képviseli, úgyhogy van néhány lehetőségünk [Piastri pótlására]. Így csak napról-napra tudunk határozni.” – összegezte a helyzetet a McLaren vezérigazgatója.

  • Rejtély, hogy miért nem működött a McLaren-Ricciardo kapcsolat

    Rejtély, hogy miért nem működött a McLaren-Ricciardo kapcsolat

    A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown elismerte, hogy meglepte, hogy nem működött jól a közös munka Daniel Ricciardóval.

    Ricciardót Carlos Sainz utódjaként szerződtették a 2021-es szezon előtt, és bár megnyerte a tavalyi Olasz Nagydíjat, a főszerepben Lando Norris maradt a csapatnál.

    Ricciardónak bár 2023-ra volt még szerződése a McLarennel, szerdán megerősítették, hogy a 33 éves versenyző az idei szezon végén távozik a csapattól.

    Brown szerint Ricciardo kiváló versenyzői kvalitásokkal bír, így nehezen érthető, hogy miért nem működött a kapcsolatuk.

    „Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy mindannyiunkat meglepett, hogy nem hozott több eredményt, és több Monzához hasonló teljesítményt” – mondta Brown. „Nyilvánvalóan fantasztikus önéletrajzzal rendelkezik. Hétszeres nagydíjgyőztesként érkezett hozzánk, és kilenc futammal a vége előtt [jelen állás szerint] nyolcszoros nagydíjgyőztesként válunk meg tőle, de ki tudja, mi történik az év későbbi részében. Remélhetőleg egy új környezetben megtalálja majd a formáját.”

    A RACER úgy tudja, hogy a McLaren jelentős összeget fizetett Ricciardónak az eredeti szerződés hátralévő idejére, mintegy kötbérként.

    „Nem fogok belemenni a szerződéses részletekbe, csak annyit mondhatok, hogy nagyon barátságos és elfogadható megoldáshoz jutottunk” – mondta Brown. „Annyit mondanék, hogy nagyon bízunk abban, hogy Daniel jövőre ott lesz a rajtrácson. Nincs tudomásunk arról, hogy mik a tervei, vagy mik nem, azon kívül, hogy szeretne a Forma-1-es rajtrácson lenni, de sportszakmai szempontból mindenképpen nagyon bízunk abban, hogy jövőre ott lesz a mezőnyben.”

    Ha Ricciardo nem marad az F1-ben, és érdeklődést mutat az IndyCarban, a Formula E-ben vagy az Extreme E-ben való versenyzés iránt, Brown azt mondja, nyitott lenne arra, hogy beszéljen vele a sorozatváltásról, maradva a McLaren kötelékében.

    „Daniel Ricciardo rajongói vagyunk, és vannak más versenyzői tevékenységeink is, és ha ez olyasmi lenne, ami érdekelné Danielt, szívesen fogadnánk az ezzel kapcsolatos beszélgetéseket. Hagyjuk, hogy ő maga beszéljen, de úgy gondolom, hogy jelenleg nagyon a Forma-1-re koncentrál.”

  • McLaren pilóta lett René Rast (is)

    McLaren pilóta lett René Rast (is)

    Zak Brown és a McLaren környékén két botrány is kirobbant nemrégiben a szerződésekkel kapcsolatban, most azonban René Rast egy biztos helyen csatlakozott hozzájuk.

    Oscar Piastri a Forma-1-ben, Álex Palou az IndyCarban keveredett bele egy illegális átigazolásba a britekhez, ami miatt most a háttérben megy a jogi hercehurca.

    Ehhez képest egy eléggé stabil bejelentés következett a részükről, hogy René Rast vezeti majd az egyik Formula E autójukat.

    A német nemrég jelentette be, hogy otthagyja az Audit, és az is kiderült, hogy a BMW gyári csapatához csatlakozik, azt azonban még nem erősítették meg, melyik sorozatban fog velük indulni.

    Rast már korábban is indult a Formula E-ben is, egy beugrás után végül az Audinál kapott állandó helyet. A márka kivonulása után azonban ülés nélkül maradt, most a Mercedesből lett McLarennél kap állást.

    „Izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a McLaren Formula E csapatához. Mint rajongó, a McLaren név hordoz magában egyfajta vonzerőt. Ez egy ikonikus név a motorsportban hosszú történelemmel, megtiszteltetés és büszkeség, hogy őket képviselhetem a következő szezonban.

    Már évet eltöltöttem a Formula E-ben, és nagyszerű élmény volt, de úgy éreztem, hogy nem végeztem még itt. Most boldoggá tesz, hogy kapok egy lehetőséget az utam folytatására. Nagyon motivált vagyok, és nincs kétségem afelől, hogy nagyszerű dolgokat viszünk majd véghez. Már alig várom!”

    Rast eddig két dobogót szerzett az elektromos sorozatban. Egyet a berlini hatfutamos szezonzárón szerzett, amikor Daniel Abt helyére ugrott be. Másodjára pedig az Audi utolsó szezonjában volt eredményes, amikor di Grassival kettős győzelmet szereztek Pueblában.

    A másik ülést a McLaren vélhetően Felix Rosenqvist számára tartja fent, de a svéd inkább maradna az IndyCarban, és lehet, hogy emiatt a McLarentől is elválna.

  • Hill nem akarja a bajnoki autóját, mert poros lenne

    Hill nem akarja a bajnoki autóját, mert poros lenne

    Damon Hill elárulta, hogy szívesen birtokolná 1996-os bajnoki győztes autóját, de tudja, hogy nem vigyázna rá eléggé.

    A Forma-1-es pilóták, különösen a világbajnokok esetében jellemző, hogy birtokolják a korábbi versenyautójukat. Fernando Alonso 2005-ös és 2006-os Renault autóit a csapattól kapta ajándékba, mielőtt a múzeumába állította volna őket, míg Michael Schumachernek öt F1-es autóból álló parádés gyűjteménye van. A hétszeres világbajnok legtöbb autója a Ferraritól származik, de megkapta a Benetton autóit is, amelyekkel 1994-ben és 1995-ben bajnoki címet szerzett, valamint a Mercedes W03-ast, az utolsó versenygépet, amellyel a Forma-1-ben versenyzett.

    Sebastian Vettelnek is van F1-es autója az otthoni garázsában, miután pár éve megvásárolta Nigel Mansell 1992-es bajnokságot nyerő Williamsét.

    Ugyan Hill szívesen csatlakozna az F1-es autótulajdonosok elit csoportjához, elég jól ismeri magát ahhoz, hogy úgy gondolja, nem vigyázna oly gondossággal egy ilyen autóra, ahogy azt megérdemelne. Az F1 Nation második „Kérdezd Damont” különkiadásában kérdezték meg tőle ugyanis, hogy van-e otthon a garázsában versenyautó a karrierjéből, mire így felelt:

    „Amikor apám, Graham Hill meghalt, az Embassy Hill csapat gyakorlatilag összeomlott, és a versenyautóikat, amik neki voltak, eladták. A többi autója pedig olyanok tulajdonában van, mint a BRM és a Lotus. Ezek az autók nyilvánvalóan igen értékesek. Néhány gyűjtőnél, illetve a sportág ismerői tulajdonában van, és gyönyörűen megmaradtak. Pát embernek múzeuma van. Tehát ezek mind odakint vannak, és a megfelelő emberek vigyáznak rájuk, akiknek van rá pénzük. Én nem vagyok ilyen ember. Ha az enyém lenne bármelyik ilyen autó, akkor le lennének takarva, a gumijaik meg laposak lennének. Elkezdenének porosodni, és nem működnének, amikor megpróbálnák beindítani őket.”

    Hillt ezután a podcast házigazdája, Tom Clarkson arról faggatta, hogy van-e olyan autó, amit szívesen magáénak tudna, és nem volt meglepő, hogy az FW18-at nevezte meg, mint a kedvencét:

    „Az én szemszögemből nézve, ha az 1996-os bajnoki győztes autóm nálam lenne, igen, annak örülnék. Zak Brownnak is van egy, de az azt hiszem, hogy Jacques Villeneuve autója, nem az enyém. Ugyanakkor ha az enyém lenne, valakinek vigyáznia kellene rá helyettem. A Williams Heritage, ők vigyáznak ezekre a dolgokra. Szóval néha-néha van lehetőségem vezetni egyet, és annyira rendkívüli élmény újra vezetni azt az autót.”

    Egy másik Hillnek feltett kérdés az volt, hogy mit gondol az „X-szárnyakról”, amelyek pici hátsó szárnyak voltak az oldalsó szárnyak felett, és az 1998-as szezonban szerepeltek az autókon a leszorítóerő javítása érdekében:

    „Furcsán néztek ki. Rengeteg olyan nyúlványt tettek a versenyautókra, amelyek nem néznek ki jól, de mivel volt egy kiskapu a szabályokban, az aerodinamikusok azt mondták: „ó, ide egy kicsit több szárnyat tehetünk”. Szóval azokon a pályákon, ahol a légellenállás nem jelentett gondot, mint például Monacóban, annyi leszorítóerőt akarsz használni, amennyit csak tudsz. Minden apró helyet megtalálnak, amit csak tudnak. Így a modern Forma-1-es autókon még a visszapillantó tükröket is aerodinamikai eszközként használják, szárnyként. Hogy éreztem-e különbséget, azt hiszem, éreztem a légellenállást. Úgy emlékszem, hogy az X-szárnyakkal kapcsolatban azt éreztem, hogy talán egy kicsivel több leszorítóerőt adhat. De nem vagyok teljesen meggyőződve, arról, hogy tényleg aprócska javulásról beszélhettünk. Bárkor bármi olyat teszel az autó légáramlatába, ami felfelé és kifelé áll, több lóerőre lesz szükséged, hogy megfeleljen.”

  • Tovább bonyolódik a Piastri-McLaren ügy: Brown megszegte az ígéretét?

    Tovább bonyolódik a Piastri-McLaren ügy: Brown megszegte az ígéretét?

    Pato O’Ward már csak nevetni tud azon, hogy mi történik Oscar Piastri és a McLaren körül.

    A dominó első darabját Sebastian Vettel döntött le a Hungaroringen, mikor bejelentette visszavonulását. A háttérben ügyesen sakkozó Flavio Briatore, Mark Webber és Fernando Alonso triumvirátus azonnal lépett is egyet a táblán. A spanyol elfogadta az Aston Martin ajánlatát, így az Alpine keze Oscar Piastri felé nyúlt.

    A franciák magabiztosan be is jelentették, hogy a fiatal ausztrál náluk fog versenyezni jövőre, ám az érintetett erről nem értesítették. A 21 éves pilóta leszögezte, nem írt alá semmit az Alpine-nal és nem náluk fog versenyezni 2023-ban. Piastrinak csak az akadémiával van kontraktusa, magával a Forma-1-es csapattal nem.

    Christian Danner úgy véli, ezt játszotta ki Flavio Briatore, aki jó tanácsokkal láthatja el a Mark Webber által protezsált versenyzőt. A pletykák szerint már meg is szerezték a mclarenes szerződést.

    Az Alpine megüresedett pozíciójára az Egyesült Államokból is lenne jelentkező. Pato O’Ward, Colton Herta és Alex Palou is kapva-kapna az alkalmon, ám a trió Zak Brown miatt a háttérbe szorult. Sőt a három pilóta Daniel Ricciardo ülésétől is búcsút vehet.

    A mexikói pilóta szerint belengették nekik a vörös posztót, majd egyszerűen a McLaren ügyvezetőjének máson akadt meg a szeme:

    „Számomra nem kifizetődő ezt az illúziót kergetni. Ez egy olyan álom, ami nagyon messze van. Bár magas szinten versenyzek, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy meggyőzzem őket. Sok olyan dolog van, ami túl mutat rajtam. Nevetségesnek találom az egészet. Láttam, és csak nevetni tudtam. Ugyanezt a díjat Brown sok más versenyző előtt is meglobogtatta. Végülis, csak egy hely van, és nem öt.” – magyarázta csalódottan O’Ward.

    Ha Piastri mégsem a wokingi csapat felé tart, a McLaren Csoport versenyzői akkor sem számíthatnak az ülésre, mivel Daniel Ricciardo kapná vissza azt.