Címke: Yvan Müller

  • Egy túraautó legenda is indul a WTCR-ben, 51 évesen!

    Egy túraautó legenda is indul a WTCR-ben, 51 évesen!

    Az Alfa korábbi szupersztárja Fabrizio Giovanardi is ott lesz a WTCR rajtrácsán, egy Giulietta TCR-rel, és 2018-ban a Romeo Ferraris színeiben indul majd.

    Az 51 éves túraautós szupersztár a legújabb azon névsorában WTCR-nek, ahol már olyan nagy nevek találhatóak, mint Yvan Muller, vagy Gabriele Tarquini, akik mindketten visszatértek, és már olyan bajnokok is biztosan indulnak, mint Rob Huff és Thed Björk.

    Giovanardi két hete vezethette először a Romeo Ferraris csapat autóját Monzában, és gyakorlatilag az utolsó éles versenye még 2006-ban volt, akkor még a JAS Motorsport Honda Accordját vezethette a WTCC-ben, miközben inkább a brit túraautó bajnokságban volt akkor aktív.

    Az Alfánál utoljára 2005-ben versenyzett, ami a WTCC első éve volt, de velük szerezte meg 2000-2001-ben az European Super Touring Cup majd 2002-ben a European Touring Car Championship bajnoki címeit. Az olasz versenyző így nyilatkozott a legújabb lehetőségéről:
    „Köszönöm mindenkinek a Romeo Ferrarisnál, hogy lehetővé tették azt,

    hogy megegyezzünk a 2018-as szezonra. Alkalmam nyílt tesztelni az Alfa Romeo Giulietta TCR-t a közelmúltban, és nagyon meggyőző volt az autó. Nekem ez egy visszatérés lesz a világ színpadára pár év kihagyás után, de nagyon vágyom már egy újabb győzelemre. Monzában megkezdődhetett ezen új kalandom, és remélem, ez mindenkit elégedettséggel tölt el, akik benne vannak a Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR programjában.”

    A Romeo Ferraris nagy lépést tesz előre Giovanardi szerződtetésével, miután vadul fejlesztették az autót két évig, Michaela Cerruti és Petr Fulín segítségével 2016-ban, majd a GE-Force márkanév alatt tavaly Dusan Borkovic és Davit Kajaiával három győzelmet is szereztek a TCR International szériában.

    A korábban versenyző, ma már inkább operatív menedzser Cerruti elégedett: „Az, hogy Fabrizio velünk van, egy fontos kulcselem a programunkban. Az, hogy 2018-ban is a legmagasabb szinten versenyezhetünk, nagy lépés a szervezetünknek, és a Team Mulsannenak, akikkel rengeteg presztízsmárka és top csapat ellen küzdünk majd. A mi oldalunkról nézve előreléptünk az Alfa Romeo Giulietta TCR fejlesztésével, és Fabrizio is elégedett volt a teszt után Monzában, így sikerült nyélbe ütnünk azt, ami a kezdetekben csak álom volt. Persze ettől még nem kerülünk egyből Csodaországba, tudjuk, hogy 100%-on kell teljesítenünk egy olyan versenyképes szériában, mint a WTCR.”

  • Tarquini lehetett a leggyorsabb a WTCR csapatok monzai tesztjén tegnap

    Tarquini lehetett a leggyorsabb a WTCR csapatok monzai tesztjén tegnap

    Pár TCR csapat tesztelni ment Monzába, és közöttük volt a BRC Racing Team is, Gabriele Tarquinivel. Michelisz Norbert a mai napon lesz aktív a pályán. Ott volt még az Yvan Muller Racing és a Target Competition és a Mulsanne Racing, azaz a Romeo Ferraris csapata az Alfákkal. Az Alfa Romeo Giulietta TCR-eket a túraautó legenda Fabrizio Giovanardi és Gianni Morbidelli vezették, bár utóbbi csak pár kört tett meg reggel. Az autó különösebb gond nélkül futott 50 kört, nem akadt semmiféle technikai probléma.

    Hivatalos időmérés nem volt, mert nem mindegyik autón volt transzponder, de a TouringCarTimes úgy értesült, hogy Tarquini volt a leggyorsabb 1:59 alatti köridővel. A teszt ma folytatódik, még több csapattal, azonban még nem nevezték meg, hogy kik érkeznek.

  • Yann Ehrlacher csatlakozik a Münnich Motorsporthoz!

    Yann Ehrlacher csatlakozik a Münnich Motorsporthoz!

    A 21 éves Yann Ehrlacher is csatlakozhat a 2018-as WTCR mezőnyhöz, és a Münnich Motorsportnál Esteban Guerrieri csapattársa lesz. Ők ketten voltak az újonc sztárjai a 2017-es WTCC bajnokságnak, ahol Ehrlacher is tudott nyerni az RC Motorsport Lada Vestájával Argentínában. A francia még kétszer ezen kívül a dobogóra tudott érni, így tizedik lett a végelszámolásnál tavaly a versenyzők értékelésében.

    Az ifjúra komoly kihívás vár a pályán, hiszen most már egész évben megküzdhet majd a nagybátyjával, a négyszeres világbajnok Yvan Mullerrel, aki visszatért a saját csapatával, ahol tavaly egyébként már versenyzett Ehrlacher az ELMS-ben is, az LMP3 kategóriában. Ehrlacher érthetően boldog:
    „Miután tavaly eltölthettem az első szezonomat a WTCC-ben, egyértelmű volt a célom, hogy ott legyek az új WTCR mezőnyében is. Igazán örömmel tölt el, hogy az ALL-INKL.COM Münnich Motorsport bizalmat szavazott. Ez remek hír nekem, mert ők egy nagyon jó csapat, sok tapasztalattal a versenyzés, és különösen a túraautózás terén. Ezzel a remek csomaggal természetesen nagyok az elvárások, és a célom az, hogy a bajnoki címért hajtsak, annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy nagyon komoly lesz a harc. Egyértelműen nagyobb már rajtam a nyomás mint tavaly, de készen állok rá.”

    Ehrlacher a teljesen új, tizedik generációs Honda Civic Type R TCR-t vezetheti az argentin Esteban Guerrierivel egyetemben. A csapatmenedzser, Dominik Greiner így nyilatkozott:
    „Logikus, hogy számos versenyző volt a listánkon, és nem volt egyszerű dönteni. Azt érzem, hogy Yannal a Münnich Motorsport a legjobb csomagot is kapjuk, így örömmel látjuk a csapatunknál. Ő egy igazán tehetséges, gyors és motivált versenyző, aki remek versenyzői iskolát végzett az édesanyja és a nagybátyja révén. Yannak mér tavaly is voltak remek pillanatai a szezon folyamán, és remélem, 2018-ban is tudja ezt folytatni. Yann és Esteban mindketten profin dolgoznak, kéz a kézben csapattársakként, így jó szezonra számítunk velük.”

    Jó kérdés, hogy mi lesz így Tassi Attilával…

  • Yvan Muller és Thed Björk Hyundai-jal indulnak az idei WTCR szezonban!

    Yvan Muller és Thed Björk Hyundai-jal indulnak az idei WTCR szezonban!

    Yvan Muller bejelentette, hogy visszatér, és 2018-ban a túraautó világkupán indul saját csapatával, az Yvan Muller Racinggel, valamint leigazolta a regnáló WTCC bajnokot, Thed Björköt is a csapattársának.

    A négyszeres WTCC bajnok létrehozta a saját szuper WTCR-es csapatát, melyben helyet kap a négyszeres skandináv túraautó bajnok Björk, valamint ő, és Hyundai i30 N TCR autókkal indulnak majd harcba, ahogy teszi azt egy másik csapatnál ugyanilyen technikával Michelisz Norbi és Gabriele Tarquini is. Björk gyakorlatilag kénytelen itt indulni, hiszen a Cyan Racing, ahol eddig versenyzett, a saját versenytechnikájával nem készült el a 2018-as évre.

    Muller 2016 végén visszavonult a profi autóversenyzéstől, miután második lett akkor a WTCC-ben, a Citroennel, akiknél hérom évig volt gyári versenyző.Tavaly már egy alkalomra visszaült a volán mögé, a Polestar Cyan Racing Volvo S60-asba, hogy ezzel is segítse Björk bajnoki címért folytatott harcát, de akkor a francia azt állította, hogy nem érintette meg újra nagyon a versenyzési vágy, és nincs kedve komolyan visszatérni. A 48 éves pilóta azonban átgondolta mindezt, és nem is kérdés hogy ő és Björk komoly favoritok a 2018-as WTCR bajnoki címre.

    Muller így nyilatkozott a visszatéréséről:
    „A célom már más, mint a múltban. A saját karrieremmel már végeztem, a fókuszom inkább már a csapaton van, illetve a fejlesztéseken, mint hogy kiemelkedő eredményeket érjek el. Örömmel tölt el, hogy Thedet is sikerült bevonnom, bízik bennem, és én is benne. Kétség sem férhet hozzá, hogy remek versenyző, tudom, mert tavaly az egész szezont vele töltöttem.”

    Björknek úgy nézett ki egy ideig, hogy hiába nyerte meg 2017-ben a túraautó világbajnokságot, partvonalon kívülre reked, mert a Polestar képtelen jelenleg autót indítani az új WTCR rendszerben, de így, hogy Muller csapatában privát Hyundai-jal versenyezhet, úgy néz ki, hogy a svéd pilótának újabb esélye lesz, egy világszinvinalú versenysorozat megnyerésére:
    „Izgatott vagyok, amiért visszatérhetek 2018-ban is, pláne Yvannal, hiszen tavaly remekül tudtunk együttműködni. Az, hogy versenyezhetek vele az új szabályok szerint igazán motivál és inspirál. Sok új dolgot kell megtanulnunk, és kemény lesz a verseny, de a célom mindig is az volt, hogy nyerjek.”

  • Mi megszereztünk a 2018-as WTCR szinte végleges indulási listát!

    Mi megszereztünk a 2018-as WTCR szinte végleges indulási listát!

    Már egy országosan ismert weboldal, és egy szak blog is publikált egy 2018-as WTCR rajtlistát, ám azokban még túl sok kérdőjel volt. Mi is szereztünk egyet, és a jelenlegi állapotok szerint kijelenthetjük, hogy talán eddig ez a legteljesebb, amit a magyar motorsport szerető közönségnek közreadhatunk. Nézzünk is bele!

    Az, hogy Thed Björk friss WTCC-s bajnokként marad a műsor része, annyira nem meglepő. Annyira talán az sem, hogy Yvan Müller csapatában indul. Az már inkább, hogy a csapat Hyundai autókkal indul. Oké, hogy még nincs kész a Volov TCR autója, de ezek szerint Michelisz Norbi is úgy néz ki jó lóra tesz, ha a WTCC egyik legtapasztaltabb embere, és 2017 bajnoka is ezzel a konstrukcióval vág neki az évnek.

    Tom Coronel a Boutsen Racingnél szintén talán már nem is akkora meglepetés, hiszen a TCR Beneluxban tavaly is indult velük már. Rob Huff tavaly már kipróbálta a Volkswagen Golf TCR-t, ez annyira bejött neki, hogy egyike azon két pilótából, akik maradnak a márkánál.

    A legeslegnagyobb meglepetés mindenképp Pastor Maldonado indulása lehet a Campos SEAT-jával. Ugyan Tarquini és Monteiro is az F1 után került komolyabb kapcsolatba a túraautózás világával, de a venezuelai esetén meglepő az, hogy itt tér vissza, és nem mondjuk a WEC-ben, Formula E-ben, vagy a DTM-ben. Magyar felmenőkkel bíró feleségének nyilván öröm lesz visszatérnie a Hungaroringre, ura pedig újra kiélheti végre azon vágyait, amiről a Forma-1-ben mémek garmadájával elhíresült, miszerint szeret ütközni a kollégákkal…

    A tavalyi év nagy vesztese, Tiago Monteiro is visszatérhet, miután a legutóbbi képek alapján is úgy tűnik már, hogy helyreáll a látása.

    Zengő Zoltán is újabb bravúrra készül: két SEAT-tal állna fel a rajtrácsra, az ismert duója, Ficza FerencNagy Dániel összeállításban. Kicsit szomorúak vagyunk Nagy Norbert hiánya miatt, feltehetően ő majd a TCR Europe-ban bizonyíthat, … ahogy a listáról leginkább hiányzó M1RA csapat is. Sajnos, ez a 10 milliós ország nem bír el ennyi tehetséget. Hiába lett TCR International Series bajnok Michelisz Norbert csapata, ezek szerint valós volt az, amit állítottak, hogy még bajnokcsapatként sem tudnak annyi támogatást összeszedni a mai Magyarországon, hogy el tudjanak indulni egy FIA által felügyelt nemzetközi világkupában. Ugyanez igaz egyébként Kiss Norbira is: kétszeres Európa-bajnokként az lett számára a járható út, hogy egy német privát csapathoz szerződött el a kamion Európa-bajnokságba.

    Ehhez képest, ha megnézzük, nem csak Borkovic indul, hanem északi szomszédunk helyi hőse, Mat’o Homola is „lazán” újra márkát vált, és ezúttal már egy Peugeot volánja mögül várja a szezon kezdetét.

    Ha eddig nem szerettük volna eléggé a gazdag hóbortos kalandor német, René Münnich csapatát, biztos vagyok benne, hogy 2018-ban fogjuk. Ők is Hondára váltottak, és a csapatfőnök úr mellett Esteban Guerrieri, és a egy nagyon is tapasztalt TCR-es Hondás, Tassi Attila ül majd. Itt jegyezném meg, hogy Attika fő magyar támogatójának a színkombinációja kifejezetten illik a csapat alapszíneihez.

    Végül, de nem utolsósorban, mindenki nyugodjon meg, a túraautózás James Huntja, Stefano Comini sem marad ülés nélkül, csak ilyenkor előadja a kötelező téli misztifikációt.

    Egy szó mint száz: kifejezetten érdekes szezon elé nézünk, mi már nagyon várjuk a rajtot… Íme a lista – rajtszám, név, csapat, autó!

    1. Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai
    3. Gabriele Tarquini BRC Racing Team Hyundai
    4. Denis Dupont Comtoyou Racing Audi
    5. Michelisz Norbert BRC Racing Team Hyundai
    9. Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda
    12. Robert Huff Sebastien Loeb Racing Volkswagen
    13. Pastor Maldonado Campos Racing SEAT
    16. Davit Kajaia GE-Force Alfa Romeo
    18. Tiago Monteiro Boutsen Ginion Racing Honda
    25. Mehdi Bennani Sebastien Loeb Racing Volkswagen
    27. John Filippi Campos Racing SEAT
    28. Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi
    52. Gordon Shedden Team WRT Lukoil Audi
    55. Ficza Ferenc Zengő Motorsport SEAT
    62. Dusan Borkovic GE-Force Alfa Romeo
    68. Yvan Müller Yvan Muller Racing Hyundai
    70. Mat’o Homola DG Sport Competition Peugeot
    74. Pepe Oriola Campos Racing SEAT
    77. René Münnich Münnich Motorsport Honda
    86. Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda
    99. Nagy Dániel Zengő Motorsport SEAT
    ?. Jean-Karl Vernay Team WRT Lukoil Audi
    ?. Tassi Attila Münnich Motorsport Honda
    ?. Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot
    ?. Yann Ehrlacher Yvan Muller Racing Hyundai
    ?. Stefano Comini Comtoyou Racing Audi

     

  • A TCT szerint Michelisz Norbert idén a világ legjobb túraautósa!

    A TCT szerint Michelisz Norbert idén a világ legjobb túraautósa!

    Nem is kerítünk nagy feneket a dolognak, nemes egyszerűséggel lefordítjuk hazánk fiának az értékelését, leírjuk, hogy kiket győzött le ezen szubjektív listán, és azt is, hogy az elmúlt években kik nyerték el az első számú túraautós magazin eddigi év végi értékeléseit, évekre bontva.

    Az első tehát Michelisz Norbert lett 2017-ben, aki idén 3 győzelmet szerzett gyári Hondásként. Ezekkel a szavakkal méltatja a TouringCarTimes a magyar pilótát:
    „2017-es listánk élén nem más áll, mint a magyar szupersztár, Michelisz Norbert. Szoros volt a meccs a Honda versenyzője és a Supercars csillaga McLaughin között, de a hihetetlen kihívások miatt, amiket idén megélt és keresztül verekedte rajtuk magát végül Michelisz felé billentette a mérlegünket. Akkor lett az első számú pilóta, amikor csapattársát egy horrorba illő baleset érte, de ekkor Michelisz már építgette a saját bajnokságát és az esélyeit a Volvósok ellen versenyről-versenyre, miután nem kezdte annyira jól az évet. Annak ellenére, hogy a világbajnoki címet végül Thed Björk hódította el, Michelisz is bajnokká válhatott volna, ha nem hibázik a csapata a szezon folyamán, ennek ellenére három pole pozíciót, és három győzelmet szerzett.”

    A 2017-es TCT TOP 30 túraautós lista

    1 – Michelisz Norbert
    2 – Scott McLaughlin
    3 – Jamie Whincup
    4 – Thed Björk
    5 – Esteban Guerrieri
    6 – Colin Turkington
    7 – Ash Sutton
    8 – René Rast
    9 – Nicky Catsburg
    10 – Jean-Karl Vernay

    Tiago Monteiro – beleférhetne a top10-be, de nem értékelhető a szezonja a balesete miatt a TCT szerint.

    11 – Fabian Coulthard
    12 – Shane van Gisbergen
    13 – Jamie Green
    14 – Tom Ingram
    15 – Chaz Mostert
    16 – David Reynolds
    17 – Tom Chilton
    18 – Jack Goff
    19 – Mehdi Bennani
    20 – Mike Rockenfeller

    21 – Mattias Ekström
    22 – Rob Collard
    23 – Tassi Attila
    24 – Gordon Shedden
    25 – Stefano Comini
    26 – Rob Huff
    27 – Robert Dahlgren
    28 – Mark Winterbottom
    29 – Marco Wittmann
    30 – Pepe Oriola

    TouringCarTimes az év versenyzője – Hall of fame

    2007 – Mattias Ekström
    2008 – Yvan Muller
    2009 – Colin Turkington
    2010 – Jason Plato
    2011 – Rob Huff
    2012 – Gordon Shedden
    2013 – Jamie Whincup
    2014 – José María López
    2015 – José María López/Mark Winterbottom
    2016 – Shane van Gisbergen
    2017 – Michelisz Norbert​

  • Harcosok Klubja helyett: WTCC Drivers Club 2005-2017

    Harcosok Klubja helyett: WTCC Drivers Club 2005-2017

    Egy rövid majdnem 4 perces kisfilmmel búcsúzik a WTCC. 2005 és 2017 között rengeteg világbajnokot adtak a túraautózás szerelmeseinek, és idén ennek a történetnek is pont került a végére. Azonban a versenypályán véget ért csatározás után Thed Björkre még várt egy dolog: meg kell ismerkednie a misztikus WTCC Drivers Clubbal, és annak rendhagyó szabályaival. Garantáljuk, hogy mindenkit MEGÉRINT majd ez a történet, ahol az idei főszereplők mellett a széria korábbi bajnokai is főszereplőként térnek vissza, és emlékeznek az együtt elkövetett kalandokra.

    Oscar díjért kiáltó alkotás, hatalmas a színészi játék, benne Yvan „A Keresztapa” Muller, Tiago „Jézus” Monteiro, Thed „Jégember” Björk, Nicky „Baby Driver” Catsburg, Tom „Herceg” Chilton, Michelisz „A Mágus” Norbert, Gabriele „A Szerzetes” Tarquini, Tom „A Mutatványos” Coronel, és Pechito „Teljes Gáz” Lopez szereplésével készült remekműben. A végén azért már a WTCR is szerepet kap…

    https://www.youtube.com/watch?v=wwMx1MTwmmI

  • A Volvo is nekiállt TCR-es autót faragni már 2018-ra!

    A Volvo is nekiállt TCR-es autót faragni már 2018-ra!

    A 2017-es WTCC bajnok gyártó, aki adta egyébként a világbajnok pilótát is már fejleszti is a TCR szabályrendszernek megfelelő autójukat, annak ellenére, hogy a Volvo minden akarata ellenére nem lesz készen a 2018-as WTCR szezon kezdetére a versenygép.

    Már a WTCC szezonzárón Katarban felmerült, sőt a Volvo meg is erősítette, hogy már dolgoznak egy TCR-es autón, amivel vissza tudnának térni a hazai bajnokságukba, az STCC-be is, illetve az újonnan létrehozott WTCR-be is, hiszen mindkettő szériában a TCR szabályzás az irányadó.

    A Polestar Motorsport részéről Alexander Murdzevski Schedvin mondta el a véleményét:
    „A TCR szabályzás remek, és a WTCR-re váltás meg egy jó döntés. Ez számtalan ajtót nyit meg nekünk ami előrelépés, de ez egyben azt is jelenti, de stratégiailag is jó tervünknek kell lennie. Emiatt jelenleg nem tudunk konkrétumokkal szolgálni, de amint csak lehet, vissza akarunk térni a pályára a csapattal. A 2018-as év első negyedében már több részlettel szolgálhatunk majd.”

    A svéd márka titokban állítólag már rég dolgozik egy TCR-es autón, de egyértelmű volt az is, hogy a Volvo S60 TC1-et is fejleszteniük kellett és az volt az előtérben a bajnoki harc miatt, amit végül meg is nyertek Katarban.

    Ugyan gyártókat nem engednek az új WTCR szériába, nehéz megállítani egy autógyárat, hogy mondjuk ne Cyan Racing néven induljanak, ami Christian Dahl független privát programja, és nem a Volvoé, és nem is a Polestar tuning program része, ami két éve indult el ezen az úton.

    Feltehetően az új Polestar Volvo TCR nem valószínű hogy 2018 év végéig versenybe szállhat, de az is szinte borítékolható, hogy a 2017-es bajnok, és egyébként Volvo gyári versenyző Thed Björk illetve a négyszeres bajnok Yvan Muller lesz a két fő fejlesztő pilóta ebben a programban.

  • Yvan Müller halálos fenyegetést kapott

    Yvan Müller halálos fenyegetést kapott

    Yvan Müller elmondása szerint miután bejelentették, hogy részt vesz a WTCC szezonzáróján a Volvóval, halálos fenyegetéseket kapott pár Michelisz-rajongótól – számolt be róla az Autosport.

    A négyszeres világbajnokot a szezonzáróra ülteti be a Polestar Cyan Racing, Nestor Girolami helyére, annak érdekében, hogy Thed Björköt segítse Michelisz Norbival szemben a bajnoki küzdelemben.

    A francia versenyzőt amúgy sem kedvelik a magyar rajongók kedvence korábbi incidensek miatt, mostani visszatérésével pedig nyilvánvalóan nem lett népszerűbb.

    Úgy tudni, a héten agresszív hangvételű üzeneteket kapott a 48 éves francia.

    „Mióta kiment a sajtóközlemény és elmondtam, hogy ott leszek ezen a versenyen, sok Norbi rajongó és kommentelő célpontja lettem.” – mondta Müller. „Ezt tudom kezelni, hiszen a rajongók gyakran túl szenvedélyesek, de mikor egy üzenet személyeskedővé válik és azt írja, hogy ‘meg fogunk ölni, megb****uk a feleségedet és kinyírjuk a lányodat’, azt hiszem az túl sok. Ez túl ment a határon, ezt szeretném üzenni ezeknek a srácoknak.”

    „Amikor egy üzenet nekem szól, az egy dolog, de amikor már a családomnak, akkor azt kell mondjam, ‘hé srácok, ez csak egy sport és valójában csak egy játék’. Szóval szeretném, ha Norbi hallaná ezt és biztos vagyok benne, hogy apaként ő is megérti ezt és segít tenni valamit ezzel kapcsolatban.”

  • Yvan Müller visszatér Katarban versenyzőként!

    Yvan Müller visszatér Katarban versenyzőként!

    A FIA WTCC valaha volt legsikeresebb versenyzője ezen a héten Katarban visszatér. Yvan Müllernek négy világbajnoki címe, 48 győzelme, 29 pole pozíciója, és 38 leggyorsabb köre van, valamint 571 körön át vezetett, ami több mint amit bármely más pilóta elért a sorozatban. Eddig tanácsadói szerepkörben volt a Polestar Cyan Racingnél, most azonban beül a gyári Volvo S60-as volánja mögé a szezonzáróra, Néstor Girolami helyére. A svédek célja egyértelmű: ezzel is biztosítani akarják azt, hogy mindkét fő bajnoki címet a WTCC-ben behúzzák.

    Két verseny van már csak hátra pénteken a Losail International Circuit lesz a helyszín, és Thed Björk vezeti a pilóták bajnokságát 6.5 ponttal, a Volvo pedig 12.5 ponttal áll a Honda előtt a gyártók világbajnokságában. A 2016 végén visszavonult Müller így nyilatkozott:
    „Örömmel térek vissza versenyezni, keményen dolgoztunk a csapattal azon egész évben, hogy mindkét bajnokságot vezetjük a szezonzáró előtt. A célom hozzásegíteni Thedet a bajnoki címhez, illetve hogy támogassam a Polestar Cyan Racinget ugyanezen tervében. Szoros lesz, de nincsenek kétségeim, megvan mindenünk ahhoz, hogy befejezzük azt, amit elkezdtünk, Katarban.”

    Girolami ugyan gyors volt, de sokszor peches is az első teljes szezonjában a WTCC-ben, dobogóra állhatott Marokkóban, majd rajt-cél győzelmet aratott Japánban, és kétszeres argentin bajnokként igazán népszerű a hazájában. Már nincs harcban a bajnoki címért, és már a fejlesztési munkálatokon dolgozik 2018-ra, csak a szezonzáróra cserélte le őt a csapata. Ő így nyilatkozott:
    „Elfogadtam, hogy helyet kell adnom Yvannak. Ő egy legendás versenyző, több tapasztalattal bír Katarban is mint én, ami egy ilyen szoros bajnokságban előnyös. Már várom azt, hogy folytassuk a munkát 2018-ban is, de a szezonzárót én is közvetlen közelről figyelem majd.”

    A Polestar Motorsport részlegének a vezetője, Alexander Murdzevski Schedvin így látja a helyzetüket: „Néstor remek munkát végzett idén, és nagyon köszönjük az erőfeszítéseit. Kulcselem azonban a stratégiánk optimalizálásában az, hogy egy sokkal tapasztaltabb és sikeresebb WTCC pilótát hozzunk vissza, – Yvan Müllert. Amit idén hozzánk tett, az már felbecsülhetetlen, és nagyon várjuk már azt, hogy lássuk mit tud a volánnál, ami lehetővé teheti azt, hogy a Polestar Cyan Racing mindkét világbajnoki címet elhódítsa.”

    Katarba mint versenyhelyszínre a WTCC immáron harmadszor látogat el, csütörtökön lesz két szabadedzés, majd ezt követi az idpmérő és a MAC3. Pénteken, december elsején lesz mindkét hátralévő verseny. Mindkét futam esti lesz, a főváros Doha melletti Losail International Circuiten.