Címke: Yvan Müller

  • Huff és Tarquini nyert, Norbi dobogóra ért

    Huff és Tarquini nyert, Norbi dobogóra ért

    Suzukában a második futamon Rob Huff megszerezte a második győzelmét a szériában, Pepe Oriola és Michelisz Norbert előtt. Gabriele Tarquini ötödik lett, és ezzel vissza is vette a vezetést a bajnokságban.

    Huff már a rajtnál jól jött el, és nagyot küzdött a poleból induló Oriolával az első kanyarig, miközben mögöttük Bennani és Guerrieri csinálta a cirkuszt, melynek szalagkorlát és biztonsági autó lett a vége. A takarítást követően a harmadik körben Huff és Oriola újra megléptek, őket követte Denis Dupont, Kevin Ceccon az első verseny győztese pedig a nyolcadik helyért előzte meg Bennanit.

    Michelisz Norbi sem sokat teketóriázott, még az új rajtot követő körben elment Duponnak még a kör végén és megkezdte a felzárkózást a vezető párosra. Az Audist viszont támadta csapattársa, Aurélien Panis, bár eredménytelenül.

    A hetedik körben Ceccon Aurélien Comtét is megelőzte a hetedik helyért, és elkezdte üldözni Tarquinit. Három körrel a leintés előtt Dupontnak elfogytak a gumijai, így Panis, Tarquini és Ceccon is megelőzte őt Az élen pedig Huff kényelmesen nyert, Oriola kivédekezte Michelisz támadásait, és ezzel az összetettben a spanyol pilóta megelőzte Vernayt is.

    A hétvége utolsó futama sikerült csak igazán túraautósra. Tarquini lerajtolta Ceccont, de az Alfást megelőzte Ehrlacher és Comte is. Kevin Ceccon azonban hamar magára talált, és még a kör vége előtt visszaelőzte őket, és elkezdett tapadni Tarquinira. Az események azonban hátrább történtek. Oriola áthámozta magát Michelisz Norbin, némi csattanás árán, és ezzel már a nyolcadik helyen ment, miközben Guerrieri Hondája a hajtűkanyarban egyenesen Yvan Muller oldalába csapódott.

    Mindeközben Kevin Ceccon átvette a vezetést Tarquinitől az élen, de közölték is hamar, hogy öt másodperces büntetést kap majd az olasz, mert nem jól állt fel a rajtrácsra. Ehrlacher egy defektet követően visszaesett, és már matematikai esélye sem volt a továbbiakban a bajnoki címre.

    Hátrább Guerrieri tartotta az Oriola, Muller, Huff és Michelisz vonatot, pedig Oriola és Huff még a sikánt is levágták a hetedik körben. Végül a spanyol a nyolcadik körben el tudott menni Guerrieri mellett, Huff pedig Müller elé egerészte magát, és mivel az argentinnak elfogytak a gumijai, ami miatt egyszer le is szaladt a pályáról, könnyen meg tudta előzni őt is. Két körrel a leintés előtt megvolt a „kötelező” Muller-Michelisz találkozó is, és a francia is a pályán – és a pontokon kívül találta magát.

    Oriola is eltemethette a bajnoki vágyait, mert túl sokszor vágta le a pályát, és kapott egy áthajtásos büntetést, ami miatt a 19. helyre esett vissza. Az utolsó számottevő esemény az volt, hogy Bennani megelőzte még Panis Audiját a negyedik helyért, és ugyan Ceccon látta meg elsőként a kockás zászlót, az időbüntetése miatt Tarquini lett a győztes, és Comte lett a második.

    Tarquini újabb sikere és az, hogy Muller nem szerzett pontot azt is jelenti, hogy z olasz 39 pontos előnyre tett szert a szezonzáró előtt Makaóban, de ott még 87 pont lesz elérhető.

  • Kevin Ceccon és az Alfa Romeo megszerezte első WTCR győzelmét

    Kevin Ceccon és az Alfa Romeo megszerezte első WTCR győzelmét

    Kevin Ceccon sikerével zárult a WTCR első japán futama, amivel az olasz pilóta és csapata a Team Mulsanne Alfa Romeoja először ünnepelhetett futamgyőzelmet a világkupában.

    A tömeges rajtbüntetések után – amiben a három Münniches Honda, a két BRC-s Hyundai és Björk volt érintett – jelentősen módosult az első futam rajtrácsa. Ennek következtében Aurélien Comte, Kevin Ceccon és Yvan Muller volt az első három sorrendje.

    Comte jól rajtolt és sikerült is megtartania az első helyét az Alfa Romeo előtt. Nem tartott sokáig a francia vezetése, ugyanis a második kör végén a remek tempót diktáló Ceccon sikeresen megelőzte őt. A DG Sport versenyzője azonban a második helyet már nem adta ki a kezéből, hiába támadta őt nagy erőkkel a bajnoki címre törő Yvan Muller.

    Nem sikerült viszont jól a másik YMR Hyundai versenye, Thed Björk ugyanis a harmadik körben eltalálta a pálya végi sikánban kihelyezett gumibálát a Sheddennel való csatázás közepette, ami után defektet kapott és feladta a versenyt.

    Az eset után a biztonsági autó hajtott a pályára, mivel a gumibálát vissza kellett helyezni a kanyarba. A safety car hamar távozott és újra is indult a verseny, ám rögtön újabb kieső is lett, Rob Huff találkozott Yann Ehrlacher-rel, aminek következtében a Volkswagen bal hátulja megsérült és kénytelen volt kiállni a bokszba. A verseny utolsó pár körére még egy teszt erejéig visszatért a pályára.

    Az élen autózó Ceccon hamar ellépett üldözőitől, egészen az újabb biztonsági autós fázisig. A nyolcadik kör végén Ehrlacher állt félre a 130R-kanyarban miután Sheddennel volt egy kis afférja.

    Két körrel a vége előtt távozott a pályáról ismételten a safety car, de megint nem tudták tartani a lépést az Alfa Romeoval, amely Ceccon révén így megszerezte első sikerét a Túraautó Világkupában.

    Aurélien Comte megőrizte a második helyét, míg Yvan Muller lett a harmadik, aki ezzel pontszámban beérte a bajnokság élén álló Gabriele Tarquinit. A harmadik helyezett Thed Björk hátránya 17 pont.

    Esteban Guerrieri és Mehdi Bennani zárta az első öt sorrendjét. Michelisz Norbert a 11. lett, aminek következtében visszaesett a pontverseny nyolcadik helyére. Szabó Zsolt a 21, Nagy Norbert pedig a 22. helyen végzett.

    A vasárnapi futamok magyar idő szerint éjjel lesznek, a fordított rajtrácsos versenyen Pepe Oriola, a főfutamon pedig Kevin Ceccon rajtol majd az élről.

  • Muller és Björk nyerte a vasárnapi futamokat Ningboban

    Muller és Björk nyerte a vasárnapi futamokat Ningboban

    Tökéletes napot zárt az Yvan Muller Racing a WTCR ningbói hétvégéjének vasárnapi napján. A fordított rajtrácsos versenyt a Muller nyerte, míg a főfutamot a svéd csapattársa.

    A szombati időmérős, és futam sikere után, vasárnap is taroltak az YMR Hyundaiai. Az időmérőt Thed Bjrök nyerte, Michelisz Norbert előtt. Míg a fordított rajtrácsnak köszönhetően Mehdi Bennani és Yvan Muller indulhatott az élről a a hétvége második versenyén.

    Muller remekül kapta el a rajtot és már az első kanyar után a marokkói elé került, és innentől kezdve nem volt nehéz dolga a négyszeres világbajnoknak.  Az első körben sok ütközés és koccanás történt, amiből a bajnoki címért harcban lévő Gabriele Tarquini húzta a legrövidebbet, ő ugyanis hátulról találta el Guerrieri Hondáját, és annyira megsérült az autója eleje, hogy fel kellett adnia a futamot. Hátrébb pedig Vernay és Comte is egymásra talált, ami után az Audis autója is megsérült.

    Hiába volt sérült Guerrieri autója előbb Huffot később pedig Dupont is maga mögé tudta utasítani. A verseny utolsó köreiben újra fokozódtak az izgalmak, a dobogóért küzdő Ehrlacher és Vervisch összecsapása végül egy újabb ütközéshez vezetett. Két körrel a vége előtt a belga egy vakmerő manőverbe kezdett bele, bebújt a francia mellé belső ívre, de a kijáratnál mindketten szélesen fordultak, a kavicságyat is meglátogatták. Az Audis a hetedik, a Hondás pedig a tizedik helyre esett vissza, így a másik Münniches pilóta, Guerrieri ölébe hullott a dobogó legalsó foka.

    Ehralcher számára még nem értek véget a drámák, ugyanis az utolsó körben, egy másik Hondás, a beugró Ma Qing Hua próbálta megelőzni Oriolát, ám elmérte a féktávot és hátulról felöklelte márkatársát.

    A versenyt magabiztosan Yvan Muller nyerte, aki ezzel ideiglenesen átvette a vezetést a bajnokságban. Mehdi Bennani és Esteban Guerrieri állt még dobogóra.

    Dupont idei legjobb eredményével a negyedik lett, mögött Rob Huff, Frédéric Vervisch és Thed Björk végzett. Utóbbi az utolsó körben vesztett két pozíciót is.

    A nyolcadik Berthon lett, aki a verseny elején került összetűzésbe Michelisz Norbival, aki sérült kipufogóval kellett végig versenyeznie és egy kilencedik helyet tudott szerezni. Az utolsó pont pedig Pepe Orioláé lett.

    A vasárnapi második, a hétvége harmadik futamát két Hyundai kezdhette meg az első sorból, Björk és Michelisz sorrendben.

    Az előző futamos baleset miatt Ma nem tudott elindulni, míg Ehrlacher csak a bokszutcából tudott neki vágni a 16 körös viadalnak.

    A rajtnál Björk megtartotta a vezető pozícióját, akit a két BRC-es pilóta követett. Az olaszt Guerrieri meg tudta előzni, és a kettes kanyarban Michelisz mellé is bebújt, akivel össze is ért, végül a Hondának tönkre ment emiatt a felfüggesztése és kénytelen volt kiállni a versenyből.

    A csetepaté következtében Michelisz a csapattársa mögé esett vissza, akit már Dupont szorongatott.

    Frederic Vervisch egy nagyszerű megmozdulással előzte meg Yvan Mullert a hatodik helyért, akit még Vernay is megakart előzni. A sikánban viszont nem fértek el egymás mellett, így ütközés lett a vége, ami miatt a WRT pilótája feladta a versenyt, Muller pedig két pozíciót bukott.

    Muller versenye viszont pár körrel később véget ért defekt miatt. A versenyt ekkor pedig piros zászlóval félbeszakították, miután megsérültek a rázókövek.

    Az újraindítás után Vervisch diktált nagy tempót, aki nehézségek árán, de sikeresen megelőzte Huffot és Michelisz nyomába eredt. A verseny utolsó körében pedig a magyar pilótát is megelőzte és megszerezte a negyedik helyet.

    Berthon és Huff  is harcolt egymással, ám egyszer szélesen fordult a Comtoyou versenyzője és Oriola be tudott jönni elé, ami miatt csak a nyolcadik lett. A legjobb tízet a Berthon csapattársa Panis, és Mehdi Bennani zárta.

    Az összetettben Gabriele Tarquini vezet, előnye mindössze nyolc pont Thed Björk előtt, aki egyetlen egy ponttal előzi meg a csapattársát, Yvan Mullert. Michelisz Norbi hátránya 44 pont, de még három hétvége, vagyis kilenc futam hátra van. Folytatás jövőhéten a szintén kínai Wuhanban.

  • Björk magabiztosan győzött, Michelisz kiesett az első ningbói WTCR futamon

    Björk magabiztosan győzött, Michelisz kiesett az első ningbói WTCR futamon

    Thed Björk idei harmadik győzelmét szerezte meg a WTCR 2018-as idényében és a svéd a ningbói diadalával a bajnokság 3. helyére jött fel.

    Björk a poleból rajtolt és meg is tartotta vezető helyét, viszont mögötte már történtek helycserék. A Münnich Motorsport Honda pilótája, Esteban Guerrieri remek rajttal a 2. helyre jött fel megelőzve a BRC Hyundai-os Michelisz Norbertet és a Comtoyou Audis Frédéric Vervischt. Vervisch és Michelisz keményen harcoltak a 3. pozícióért, össze is értek, ám Michelisz autója meghibásodott és a füstölgő autójával már az első kör végén a boxba hajtott.

    Gabriele Tarquini ugyan rajtbüntetést kapott a 2 hónappal ezelőtti Slovakiaringi incidense miatt, hamar feljött 4-nek és végül ott is ért célba. Eközben mögötte Mehdi Bennani előzte a csapattárs Rob Huffot, majd a brit rádión panaszkodott, hogy a marokkói feltartja, azonban a csapatuk, a Sebastian Loeb Racing nem alkalmazott csapatutasítást, így pedig maradt a sorrend kettejük között.

    Yvan Müller hatékonyan zárkózott fel a 13. helyről, a 7. helyre ért fel a YMR pilótája, ezzel pedig kulcsfontosságú pontokat szerzett. Unokaöccse, Yann Ehrlacher a 8. helyen végzett és TOP 10-ben zárt még két Comtoyou Racinges Audi Denis Dupont-nal és Aurélien Panisszal. A szériában újonc Timo Schneider a 11. helyen zárt a Münnich Hondájával. A két Zengő Motorsport pilóta, Nagy Norbert és Szabó Zsolti nem tudták befejezni a versenyt.

    Tarquini 4. helyével 9 pontra növelte az előnyét összetettben Müller előtt. Norbinak sokba került a kiesés, a 4. helyre csúszott vissza, 38 pont a hátránya holtversenyben Ehrlacher-vel. Az immár 3. Björk pedig győzelmével sokat faragott, 24 pontra csökkent a hátránya.

    Holnap hajnali 3 órakor lesz a második időmérő, reggel 8:20-tól és 9:40-től pedig a második és harmadik futam.

  • Továbbra sem tér vissza Monteiro, Ma Qing Hua érkezik

    Továbbra sem tér vissza Monteiro, Ma Qing Hua érkezik

    Ma Qing Hua a belga Benjamin Lessennest fogja helyettesíteni a WTCR kínai fordulóin, tehát Ningboban és Wuhanban. A 30 éves kínai utoljára Makaóban indult még a WTCC-ben a Loeb Racing C-Elyséejével, de TCR-es tapasztalata is van, akkor Sanghajban egy Volkswagen Golf GTI TCR-t hajthatott a Teamwork Motorsportnál.

    Ma így nyilatkozott:

    „Igazán örülök annak, hogy versenyezhetek hazámban az új szabályok építette autóval. Nagyon jó dolog ebben a szériában lenni, még úgy is, hogy nem ismerem az autót, és még egyetlen kört sem tettem meg vele bármilyen pályán. Tehát a szezon közepén ülök be, és mindenki más jóval tapasztaltabb lesz, mint én. Kemény lesz csak két edzést követően menni az időmérőn, de szeretek versenyezni olyan versenyzők ellen, mint Rob Huff, Gabriele Tarquini és Yvan Muller, várom már ezt a kihívást. Köszönöm mindenkinek ezt a lehetőséget, nagyra értékelem. Lépésről-lépésre megpróbálom a legjobbat nyújtani, és befejezni a versenyeket. A lehető legtöbb időt akarom eltölteni a pályákon.”

    Olivia Boutsen, a csapat vezetője ennyit tett hozzá:

    „Változatos a WTCR első szezonja nekünk, de votl három top öt helyezésünk, ami azt mutatja, hogy a legtöbb pályán tudunk harcolni a jó eredményekért, amelyek közül sok új volt nekünk. Ningbo és Wuhan két új pálya a csapatunknak, de izgatottan várjuk azt, hogy Ma Qing Hua tapasztalatával az oldalunkon előre tekinthessünk, így örömmel üdvözöljük őt nálunk.”

    Lessennes, a regnáló TCR Benelux bajnok az első hat versenyhelyszínen helyettesíthette Tiago Monteirót. A portugál célja még mindig az, hogy visszatérjen a versenyzéshez, miután többször is tesztelhetett az autóval, de a fentiek fényében legelőbb Japánban csatlakozhat a WTCR mezőnyéhez.

  • Tarquini nyerte a második szlovák futamot, Nagy Norbert a második

    Tarquini nyerte a második szlovák futamot, Nagy Norbert a második

    Gabriele Tarquini nyerte a WTCR második szlovák futamát, ezzel pedig újra átvette a vezetést a pontversenyben. Idén először ünnepelhetett dobogós helyezést Zengő Motorsport Nagy Norbert révén, aki végig remekül tartotta maga mögött Yvan Müllert.

    A verseny előtt ismételten turbó problémák miatt büntettek három versenyzőt, ezúttal Hondások voltak. Esteban Guerrieri, Tom Coronel és Benjamin Lessennes kizárása ellen fellebbeztek a csapatok, így e három versenyző az időmérőn megszerzett pozíciójából rajtolhatott. Tom Coronel viszont nem tudott részt venni a futamon, mert a kivezető körön tönkrement a lengéscsillapítója.

    A fordított rajtrácsnak köszönhetően Nagy Norbert és Gabriele Tarquini indulhatott az első sorból. Mindketten remekül kapták el a rajtot, egészen a hármas kanyarig haladtak fej-fej mellett, amikor a Hyundai volt kedvezőbb íven. Nagy besorolt az olasz mögé, majd a fantasztikusan rajtoló Yvan Müller került mögé.

    Az első futamon diadalmaskodó Pepe Oriola gyorsan átjutott az Audis Vervischen, és a negyedik helyen autózott. A spanyolt egy körrel később követte Lessennes is a Hondával.

    Vernay futama csupán négy körig tartott, miután fékproblémák miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

    Lessennes tovább esett vissza a mezőnyben előbb John Filippi, majd Michelisz Norbert előzte meg, ám a két Münniches Honda nem tudott mit kezdeni a belgával.

    A WTCC tavalyi bajnoka Thed Björk csupán a 19.helyről indulhatott, fokozatosan lépkedett előre, de a pontszerző helyről lemaradt, 11.lett.

    Tarquini kényelmes, két másodperces előnnyel nyerte meg a futamot, Nagy Norbert előtt. Ezzel a második hellyel a Zengő Motorsport a 2015-ös katari forduló óta először ünnepelhetett dobogós helyezést a túra autózás elit sorozatában. Müller a harmadik hellyel idei nyolcadik pódiumának örülhetett. A futam végeredménye még közel sem hivatalos, hiszen nem tudni, hogy mi lesz a fellebbezett Hondák sorsa.

    Michelisz Norbert a 7., Szabó Zsolt pedig a 16.helyen látta meg a kockás zászlót.

    A bajnokságban Tarquini élre állt, de előnye csupán három pont Yvan Müller előtt. A harmadik Ehrlacher hátránya már 31 pont.

    A harmadik futam, amelyen Michelisz Norbert indulhat az élről, holnap 11:45 kezdődik majd.

  • Michelisz, Muller és Björk időmérős eredményét törölték!

    Michelisz, Muller és Björk időmérős eredményét törölték!

    A három Hyundai i30N TCR eredményét megsemmisítették az időmérő után egy hat órán át tartó vizsgálatot követően, mivel Michelisz Norbert, Yvan Muller és Thed Björk esetében is úgy találták, hogy meghaladta a nyomás náluk az engedélyezett mértéket.

    Az éjszakába nyúlóan a dél-koreai márka autói a parc fermében maradtak, és az ellenőrzéseknek köszönhetően kiderült, hogy az YMR Hyundai autói, valamint a BRC Racing Team versenyautója amelyiket Michelisz Norbert hajt, turbónyomása magasabb, mint amit engedélyeznek a versenyhétvégére.

    Ennek eredményeképp Yvan Muller és Michelisz Norbert is mehet Thed Björk mellé a rajtrács végére az első versenyen, ráadásul a svéd amúgy is a végéről indult volna, mivel motort cseréltek az autójában. Gabriele Tarquini #30-as Hyundai-jával minden rendben, így ő kezdheti majd poleból az első versenyt a Slovakia Ringen, mellőle Aurélien Comte indulhat a Peugeot 308TCR-rel, őket Pepe Oriola követi majd, a Cupra TCR-rel.

  • Folytatódik a WTCR saga: Monteiro énekel, Michelisz lökdösődik!

    Folytatódik a WTCR saga: Monteiro énekel, Michelisz lökdösődik!

    Továbbra is Oscar esélyes művekkel rukkol elő a WTCR kreatív brigádja: ezúttal a klasszikus túszejtős-maffiózós filmdrámák kapják meg a magukét. Négy „ismeretlen” túszejtő történetéről van most szó, akiket egy rejtélyes Professzor irányít. A követelésük egyértelmű: a sokat szidott BoP rendszeren akarnak változtatni, ám a srácok elég bénák, és még a túszokat is szabadon engedték, mert sokat nyavalyogtak.

    Az emberrablók igazán kreatív módon városokról nevezték el magukat, így Budapest, Edinburgh, Stockholm és Barcelona néven futnak. Budapest úr, alias Michelisz Norbert javasolja, hogy nem is kell túsz, majd ő eljátssza azt, de Monteiro professzor közli vele, hogy a kelet-európai akcentusa túl feltűnő lenne a portugál környezetben. Norbi persze rögtön bizonyítja, hogy megy neki a portugál nyelv is.

    Felmerül az is, hogy valójában nincs is szükségük túszokra, hiszen elég az, ha csak ott maradnak a teremben, nem versenyeznek, tehát gyakorlatilag sztrájkba lépnek. Kiegészítésképp meghackelnék a vendéglátó egységet is, így már biztosnak gondolják azt, hogy tárgyalóasztalhoz kell ülni majd velük, mert ezzel felmérgesítik az embereket. Mr. Barcelona, tehát Pepe Oriola is kezdeményez önállóan egy gondolatot, miszerint töröljék el a joker kört, de a főnök leinti a FÜGGETLEN indítványt. (Magas labdás politikai humor van itt kérem! – a szerk.)

    Mr. Edinbrugh is korszakalkotó ötlettel áll elő: a szalagkorlátok helyett legyen hab, és akkor így nem sérülnek meg a jövőben. A prof erre kiakad, hogy fogják már fel, hogy ez egy utcai pálya, és nem óvoda. Michelisz is kiakad, és közli, hogy Strasbourg úr állandóan kilöki, aki nem más mint Yvan Muller, pedig a francia pilóta valójában Altkirchben született. Csapattársa, Mr. Stockholm persze egyből a védelmére is kel, és közli, hogy a magyar pilóta lökdösi ki mindig a társát. El is szólja magát Oriola, és nevén nevezi Mr. Strasbourgot, miközben Norbert emeli a tétet, és közli, hogy a tőle tavaly elorzott világbajnoki címet is kéri vissza Thed Björktől! Na, ebből már balhé lesz a rablóink között, amit a másik kettő nem nagyon ért, lévén tavaly nem voltak a WTCC-ben.

    Ez az a pont, amikor megelégeli a mutatványt Monteiro is, és lefújja a nagy emberrablási kísérletet, és inkább hagyja a BoP rendszert is a csudába, hiszen rájön hogy a társai úgy viselkednek, mint az elkényeztetett kölykök. Majd előadja a monológját a jelenlegi állapotáról, és utasítja a versenyzőket, hogy húzzanak vissza a paddockba, mindenki húzzon sisakot, és élvezzék a dolgot amit csinálnak, hiszen ő ezt épp nem teheti. Majd dalra fakad.

    https://youtu.be/y_T7sGGBwbk

  • A Peugeot és Comte nyerte a második futamot Zandvoortban!

    A Peugeot és Comte nyerte a második futamot Zandvoortban!

    A mai utolsó versenyen poleból induló Jean-Karl Vernay csak a bokszutcából indult, de fel is adta hamar, és nem is volt nagyon értelme a dolognak, hiszen csak a 27. helyről kezdhette volna meg a versenyt a motorcseréjének köszönhetően. Mindeközben James Thompson indulhatott a második futamon az élről.

    Comte rögtön a rajtot követően máris lelépte Thompsont még az első kanyar előtt, Pepe Oriola pedig tartotta a Cuprával a harmadik helyét, míg Yann Ehrlacher egy helyet javított, és negyedikként sorolt be a Hondájával. Aurélien Comte el is nyúlt, de aztán az ötödik körben pályára lépett a biztonsági autó, miután Aurélien Panis és Fabrizio Giovanardi ütköztek, és mindkét autó kiesett.

    Az új rajt két körrel később jöhetett, ahol Comte megint ellépett Thompsontól, Oriola meg keményen védekezett Ehrlacher ellen. A tizedik körben a WRT-Audis Gordon Shedden Mehdi Bennanival küzdött, de az angolt mindeközben megelőzte Esteban Guerrieri. Az angol azonban nem hagyta magát, és három körrel később visszavágott.

    A 12. körben Ehrlacher el tudott menni végül Oriola mellett, aki egyből meg is próbált visszatámadni, de eredménytelenül. Az utolsó körben Thompson elengedte Ehrlachert, ami érthető is, hiszen René Münnich csapatában ő csak amolyan tartalékos szerepet tölt be, így ilyen formán is próbálta segíteni a fiatal pilótát, aki így már csak egy ponttal áll az összetettben Yvan Muller mögött, aki történetesen az unokabátyja.

    A mai utolsó verseny Zandvoortból 16:35-kor lesz.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Csapat Autó Körök diff.
    1 Aurelien Comte DG Sport Competition Peugeot 14 26:47.210
    2 Yann Ehrlacher Munnich Motorsport Honda 14 4.757
    3 James Thompson Munnich Motorsport Honda 14 5.255
    4 Pepe Oriola Campos Racing Cupra 14 6.657
    5 Mehdi Bennani Sebastien Loeb Racing Volkswagen 14 7.120
    6 Gordon Shedden WRT Audi 14 7.458
    7 Esteban Guerrieri Munnich Motorsport Honda 14 8.086
    8 Rob Huff Sebastien Loeb Racing Volkswagen 14 9.198
    9 Frederic Vervisch Comtoyou Racing Audi 14 9.567
    10 John Filippi Campos Racing Cupra 14 9.988
    11 Denis Dupont Comtoyou Racing Audi 14 10.557
    12 Benjamin Lessennes Boutsen Ginion Racing Honda 14 10.887
    13 Gianni Morbidelli Team Mulsanne Alfa Romeo 14 11.561
    14 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda 14 12.855
    15 Nathanael Berthon Comtoyou Racing Audi 14 13.656
    16 Thed Bjork YMR Hyundai 14 13.729
    17 Zsolt Szabo Zengo Motorsport Cupra 14 13.798
    18 Mat’o Homola DG Sport Competition Peugeot 14 16.508
    19 Gabriele Tarquini BRC Racing Team Hyundai 14 16.961
    20 Norbert Nagy Zengo Motorsport Cupra 14 17.493
    21 Bernhard van Oranje Bas Koeten Racing Audi 14 19.996
    22 Michael Verhagen Bas Koeten Racing Audi 14 23.897
    23 Norbert Michelisz BRC Racing Team Hyundai 14 25.146
    24 Yvan Muller YMR Hyundai 9 5 kör
    Aurelien Panis Comtoyou Racing Audi 4 kiesett
    Fabrizio Giovanardi Team Mulsanne Alfa Romeo 4 kiesett
    Jean-Karl Vernay WRT Audi 4 kiesett
  • Vernay az első WTCR poleját szerezte meg Zandvoortban

    Vernay az első WTCR poleját szerezte meg Zandvoortban

    Jean-Karl Vernay egy majdnem tökéletes kört rakott össze, és az ideje 1:43.994 lett, ami egy tizeddel még jobb is, mint Huff tegnapi eredménye. Az időmérő edzés utolsó részében azonban csak három autót láthattunk a pályán, mert Esteban Guerrieri ki sem tudott hajtani a boxból, a felfüggesztése hibája miatt, Vervisch ugyan elindult, de technikai probléma miatt neki is meg kellett állnia.

    A tegnapi verseny győztese, Yann Ehrlacher éppen lemaradt a top ötről, Mehdi Bennani lett a hetedik a másik SLR Volkswagen Golffal. Pepe Oriolának is tegnap jobban ment, ma csak nyolcadik lett. A vasárnapi nap meglepetése Aurélien Comte aki második lett az első futamon most a Peugeot-val csak a kilencedik helyet szerezte meg, így a fordított rajtrácson ő is az első sorból indulhat majd. A polet így a második futamra James Thompson szerezte meg, aki ma az időmérőn tizedik lett.

    Ahogy tegnap is, a Hyundai autók szenvedtek. Yvan Muller volt a leggyorsabb, de még ő is több mint 1 másodpercnyit kapott a Q1-ben Jean-Karl Vernaytól, és csak a 18. helyre kvalifikálta magát.

    A 12:15-kor kezdődő második futamon Michelisz Norbert a tegnapi Muller balhéért kapott büntetése miatt 10 helyről hátrébb indul majd, de mellette lesz Jean-Karl Vernay is. A franciának motort kellett cserélnie, így fordított rajtrács tizedik helyéről a végére száműzték, de a harmadik futamos pole pozícióját ez nem érinti.