Címke: Yvan Müller

  • Michelisz nehéz vasárnapra számít Makaóban

    Michelisz nehéz vasárnapra számít Makaóban

    Michelisz Norbert azt mondta, ki kellett használnia lehetőségeit a makaói első futamon, mert vasárnapon mindkétszer a középmezőnyből rajtol. Miközben már a bajnokságra is figyelnie kell.

    A magyar második lett fél másodperccel Yvan Muller mögött a szombati versenyen, ezzel visszavette a vezetést a pontversenyben. Most 18 pont Esteban Guerrieri hátránya, aki ugyanennyivel előzi meg Mullert. Eközben a francia világbajnok csapattársa, Thed Björk is esélyes lehet a címre.

    Azonban tegnap a második időmérőn Michelisz ütközött Gordon Shedden Audijával. Emiatt mindkét vasárnapi futamon a tizenkettedik helyről indulhat majd, ezért tudja nehéz versenyei lesznek holnap a „darálóból” indulva.

    „Először is, még öt verseny hátravan.” – reagált arra, hogy újra élen áll az összetettben. „Látszik az időmérőből, elég egy kis balszerencse.”

    „Ma a lehető legtöbb pontot kellett szereznünk. Ezért próbáltam már a rajtnál elmenni Yvan mellett. De jól kapta el ő is, így gratulálnom kell neki. A pálya közepén gyorsabb volt. Az első és az utolsó szektorban közeledtem, így a harmadik kanyarban mindig közel kerültem, de utána elnyúlt tőlem.”

    Bár a mai nap Norbi nem nyert, előre tekint, és nagy képre is fókuszál:

    „Ezek mindenesetre fontos pontok. Holnap nehéz napunk lesz. Mindegy, hogy öt, tizennyolc, vagy harminc pontot szerzek ez már nem igazán számít. Csak legyen két tiszta versenyem, és érjek célba a legjobb tizenötben.”

    Fontos most minden egyes pont, mert Makaó után már csak egy hétvége lesz hátra Malajziában. Oda pedig mindenki a lehető legjobb helyzetben szeretne megérkezni.

  • Muller nyert, de újra Michelisz vezeti a bajnokságot!

    Muller nyert, de újra Michelisz vezeti a bajnokságot!

    Yvan Muller utalta a WTCR makaói első futamát, és sikerrel tartotta maga mögött Michelisz Norbit, aki viszont átvette a vezetést az összetettben. A francia a poleból indulva jól rajtolt, és a pozíciók nem is nagyon változtak. Yann Ehrlacher az első körben Kevin Ceccon mellett a negyedik helyért, más változás nem történt. Muller a teljes verseny alatt Michelisszel a nyomában haladt, de mégis sikerült a Hyundai versenyzőjét fél másodperccel megelőznie a célban is. Norbi második helye viszont immáron 18 pontos előnyt jelent Esteban Guerrierivel szemben, Muller pedig további 18 ponttal még le van maradva.

    Guerrieri a mezőny végéről indult a motorcseréjét követően, de a Münnich Motorsport Hondájával csak kicsit tudott feljönni a versenyen, végül inkább kiállt, hogy a holnapi két futam beállításaira koncentrálhassanak. Később visszatért, majd egy kör hátránnyal a 24. helyen ért célba.

    Kevin Ceccon ért be harmadiknak az Alfával, megelőzte Andy Priaulx-t, aki a verseny nagy részében ezen a helyen futott, de a brit lelassított a végén, hogy elengedhesse a bajnoki címért még versenyben lévő csapattársát, Thed Björköt. Emiatt még Rob Huff is elmehetett mellette, és Priaulx csak hatodik lett. Mögötte Frédéric Vervisch ért be, aki a leggyorsabb kört is abszolválta az Audijával, nem mellesleg pedig a 11. helyről jött fel a hetedikre.

    Ugyan a rajtot megúsztuk különösebb dráma nélkül, de de a második körben Mikel Azcona, Jean-Karl Vernay és Benjamin Leuchter a Lisboa kanyarban eltévedtek kissé, de végül mindannyian folytatni tudták a versenyt. A másik páros akiknek problémát okozott ez a kanyar, az Ma Csing-hua és Niels Langeveld voltak a hatodik körben, de ők kénytelenek voltak feladni a versenyt.

    A második futam vasárnap magyar idő szerint hajnali 1:45-kor lesz.

  • Egy győzelem és egy kiesés Michelisz vasárnapi mérlege Ningboból

    Egy győzelem és egy kiesés Michelisz vasárnapi mérlege Ningboból

    Őrültre sikeredett a WTCR mezőnyének a vasárnapi nap Kínában. Rengeteg baleset és feszültség jellemezte a hétvége második és harmadik futamát, amelyből Michelisz Norbi jött ki a legjobban, ugyanis át vette a vezetést az összetettben.

    A második, fordított rajtrácsos versenyen a 26 autóból csupán 15 látta meg a kockás zászlót. Az első baleset már rögtön a rajt után megtörtént, amikor Monteiro és Leuchter ütközött egymással, ami miatt a Volkswagen a falban végezte, míg a portugál vissza tudott kocogni a bokszutcába.

    Előrébb a szenzációsan rajtoló Mikel Azcona vívott Ehrlacher-val, utóbbi viszont Farfus Hyundaiával akadt össze és az egészből a mögöttük haladó bajnoki éllovas, Esteban Guerrieri húzta a legrövidebbet és fel kellett adnia a futamot.

    A hazai pályán versenyző Ma Qing Hua számára is véget ért a verseny, ő számára a sikán jelentett végállomást. Ez után pedig már a biztonsági autót is a pályára kellett küldeni. Az élen Priaulx állt a Lynk & Co-val, mögötte három Hyundai és Thed Björk.

    Az újraindítás után elkezdtek taktikázni a Hyundaikok, Catsburg elkezdte feltartani Michelisz egyik bajnoki riválisát Thed Björköt, ez pedig bejött, ugyanis Haglöf meg tudta előzni a honfitársát. A remek versenyt futó Mikel Azcona a nyolcadik helyről technikai probléma kellett félre húzódnia.

    Az élen pedig Priaulx-t helyezte egyre nagyobb nyomás alá a magyar bajnok aspiráns. A 11.körben aztán a brit annyira keményen védekezett, hogy ez lehetőséget adott Tarquini számára, hogy mindkettejüket megelőzze. Nem sokkal később pedig Michelisz találta el hátulról a Lynk & Co-t, ami miatt Priaulx megforgott, míg Michelisz feljött csapattársa mögé a második helyre. A dobogón ekkor három Hyundai állt. Az ütközést egyébként vizsgálták a versenybírók.

    Ahogy az várható volt, a címvédő maga elé engedte a magyart, hogy segítse a bajnoki címért folytatott harcban. A harmadik helyen haladó Catsburgot kezdte el szorongatni Haglöf, majd a holland autója megsérült, és több helyet is vesztett.

    A versenyt így kényelmesen nyerte Michelisz Norbi, mögötte Tarquini és Müller végzett. Utánuk Björk, Haglöf, Tassi, Huff, Catsburg, Coronel és Ceccon zárta a top tízben.

    Azzal, hogy Guerrieri nem szerzett pontot Michelisz átvette a vezetést az összetettben, előnye 16 pont lett.

    A hétvége záró versenyén, vagyis a főfutamon a második időmérő edzés eredményének értelmében Yvan Müller és Yann Ehrlacher indulhatott az első sorból, míg az újdonsült bajnoki éllovas a kilencedikről.

    Az előző futamon történtek miatt az FIA ezen futam után rendkívül megbeszélésre invitálta a versenyzőket, miközben több incidens – köztük a Michelisz-Priaulx ütközés – esetében sem volt még döntés.

    Ezúttal sem úszta meg a mezőny a rajt balesetet, most négy autó volt érintett. Haglöf, Vernay, Vervisch és Girolami, közülük a svéd és a francia nem tudta folytatni a körözgetést.

    Pár kanyarral később ismételten találkozott egymással Michelisz és Priaulx, ám most ezúttal a magyar bajnoki éllovas járt rosszabbul, a falnak csapódott és feladta a versenyt.

    Catsburg pedig átugrotta Panist. A sok baleset miatt megint a pályára küldték a biztonsági autót. Az ötödik körig kellett várni az újraindításra, ám rögtön újabb autó került a falba. Tiago Monteiro volt a vesztes, miután Mehdi Bennani forgatta meg őt a célegyenesbe fordulva.

    A marokkói az eset után bokszutca áthajtásos büntetést kapott. Az újabb biztonsági autós fázis után Aurelien Panist vette körbe a három állva maradt Hyundai, végül Catsburg defektet kapott, a Cupra pedig megsérült és hátra csúszott a mezőnyben. Farfus pedig megelőzte Tarquinit.

    Hátrébb a bokszból rajtoló Ma ütközött Girolamival, végül az Alfa Romeo is súlyosan megsérült. Időközben technikai gondok miatt Esteban Guerrieri ismételten kiállni kényszerült, így nulla pontot szerzett a hétvégén.

    Az élen a két Lynk & Co végig nyugodt versenyt tudott teljesíteni, így Yvan Müller újabb győzelmet aratott, amivel visszajött a bajnoki versenyfutásba. Mögötte végül Ehrlacher és a harmadik helyet visszakapó Tarquini zárt. Tassi Attila újra pontot szerzett, a 11.helyen intették le.

    Ugyan Michelisz Norbi nem szerzett pontot, de Guerrieri nullázásával így is a tabella élén zárta a ningbói hétvégét. Azonban Yvan Müller feljött a harmadik helyre, egy ponttal Guerrieri mögé.

    A bajnokság október végén folytatódik Japánban.

  • Müller rajt-cél győzelmet aratott, Michelisz 9 pontra a bajnoki elsőségtől

    Müller rajt-cél győzelmet aratott, Michelisz 9 pontra a bajnoki elsőségtől

    A WTCR a hosszú nyári szünet után Kínában folytatódik ezen a hétvégén, és az első futamon már túl is vagyunk, amelyet Yvan Müller nyert meg a poleból rajtolva és végig vezetve.

    A francia győzelme egy igazán különleges elsőség, hiszen csapata, a Lynk&Co hazai futamán aratta. Nem volt azonban egyszerű dolga, hiszen végig nagy nyomás alatt tartotta az Alfa Romeo-s Ma Qing Hua. A rajt után próbálkozott leginkább, a hármas kanyarban, de Müller állta a sarat. A kínai a végén is nagyon közel volt, de előzni nem tudott, így meg kellett elégednie a második hellyel.

    Michelisz Norbertnek is jól indult a bajnokság ázsiai szezonja, hiszen 4. lett, de ami ennél is fontosabb, hogy összetettben már csak 9 pont a hátránya az éllovas Esteban Guerrieri mögött. Az argentin borzalmas napon van túl. A villa-realból hozott büntetése, ami a rajtrács 12. helyére sorolta vissza, a legkisebb problémájává vált, amikor a Hondájában beindult a belső tűzoltóberendezés, így aztán boxutcai rajtra kényszerült. Innen már nem is tudott visszajönni pontszerző zónába, a 19. helyen ért célba.

    Norbi a 4. helyről is rajtolt egyébként, miután ő lett a legjobb Hyundai-os az időmérőn. A versenyen pedig meg is tartotta ezt a helyet, bár a végén még Mikel Azconát is megtámadta, aki egy sikeres védekezést bemutatva a dobogó legalsó fokára állhatott fel. Norbi mögött Catsburg autózott végig az 5. helyen jó rajtja után, sőt egy ideig még a másik Hyundai, Augusto Farfus is közvetlenül őket követte 6-ként. Ám hamar átvette helyét Aurélien Panis a Cuprával. A francia feljebb már nem tudott zárkózni, végig Catsburg mögött autózott ezután. A top 10-et a 7. helyezett Farfus után a Kristoffersson-Langeveld-Huff trió tette teljessé.

    A negyedik Hyundai-t vezető Tarquini balesetbe keveredett Haglöffel, ők nem szereztek így pontot.

    Mülleren kívül a többi Lynk&Co pedig 10-en kívül autózott. Kezdetben Andy Priaulx volt legelöl közülük, ám aztán megkérték arra, engedje el mindkét csapattársát, Björköt és Ehrlacher-t is, még ha ez azt is jelentette, hogy a 11. helyért Vervisch is megelőzi.

    A mezőny másik magyarja, Tassi Attila 23. lett.

    A hétvége programja pedig a holnapi időmérővel folytatódik, magyar idő szerint hajnali 3 órakor.

  • Guerrieri nyert, és növelte előnyét az összetettben

    Guerrieri nyert, és növelte előnyét az összetettben

    Az argentin Esteban Guerrieri nyerte a második zandvoorti WTCR futamot. A Hondás pilóta rajt-cél győzelmet aratott két Volkswagen, Benjamin Leuchter és Johann Kristoffersson előtt.

    A fordított rajtrács értelmében Guerrieri és Leuchter várhatta az első sorból a lámpák kialvását. A rajt után nem változott köztük a sorrend, őket Kristofferrson és Catsburg követte. Yvan Müller Mikel Azconát lerajtolva jött fel az ötödik helyre.

    Már az első kör végén pályára kellett hajtani a biztonsági autónak, miután Tassi Attila és Tom Coronel találkozása után a magyar versenyző húzta a rövidebbet és a sóderágyban fejezte be a versenyt.

    Az újraindítás után gond nélkül eljött a mezőny, ám az ötödik kör végén Yvan Müller hibázott az utolsó kanyarban, megcsípte a füvet így vissza esett a nyolcadik helyre, majd a következő körben Yann Ehrlacher is elment mellette.

    A szombati győztes Thed Björk szintén hátrébb ért célba a rajthelyéhez képest, ő végül a 12.lett.

    Az élen Guerrieri simán megtartotta végig az első helyét, hiába voltak szorosan mögötte a Volkswagenek. A Honda versenyzője idei második sikerét aratta, míg Leuchter és Kristoffersson első ízben állhatott dobogóra a Világkupában.

    Catsburg hazai pályán a negyedik helyen zárt, mögötte Azcona, Farfus, Michelisz, Ehrlacher, Müller és Girolami volt a top10 sorrendje.

    Győzelmével Guerrieri 20 pontosra növelte előnyét honfitársa Girolami előtt, míg Björk 28 pontos hátránnyal áll a harmadik helyen.

    A hétvége harmadik versenye – amelyen Michelisz Norbert a harmadik helyről fog rajtolni – 16:35-kor kezdődik.

  • Thed Björk vezetésével szerzett kettős győzelmet a Lync & Co az első futamon Zandvoortban

    Thed Björk vezetésével szerzett kettős győzelmet a Lync & Co az első futamon Zandvoortban

    Thed Björk nyerte meg a WTCR nyitófutamát Zandvoortban. A svéd pilóta másodszor tudott futamot nyerni az idei szezonnal és ezzel a győzelemével előrelépett az egyéni pontverseny harmadik helyére. Björk csapattársa, Yvan Müller lett a második, bebiztosítva ezzel a Lync & Co kettős győzelmét. A dobogó harmadik fokára pedig Mikel Ascona állhatott fel.

    A poleból rajtoló Björk jó rajtjának köszönhetően meg tudta őrizni a pozícióját. A svédet Müller és Azcona követte a rajt után. Azcona a rajtnál ki tudta használni, hogy az előle rajtoló Andy Priaulx nem rajtolt valami jól. Priaulxt még Johann Kristoffersson is meg tudta előzni a startnál.

    Priaulx szinte azonnal visszaelőzte a Sebastian Loeb Racing versenyzőjét. Azonban mire ezt megtette, addigra a vezető hármas tagjai egy jelentős előnyre tudtak szert tenni. Őket követte a Priaulx, Kristoffersson és Mehdi Bennani.

    Yann Erlacher, aki a kilencedik helyről rajtolt az időmérőn megszerzett büntetése miatt, már a rajt után a hetedik helyen haladt. Benjamin Leuchter elaludt a rajtnál és az ötödik helyről egészen a tizedeikig esett vissza. Ezek után a Volkswagen versenyzője összeszedte magát és megelőzte először Fréderic Vervish Audiját, majd Nicky Catsburgot.

    Két embernek idő előtt kellett kiszállnia a versenyből. Augusto Farfus azután húzódott félre, miután megsérült az autója. Rob Huffnak, akinek motort cseréltek az autójában, pedig nem volt motorereje.

    Björk végig kontroll alatt tudta tartani a versenyt, amit végül meg is tudott nyerni Müller és Azcona előtt. Kristoffersson a verseny végén visszaelőzte Priaulxt, megszerezve ezzel a negyedik helyet. Esteban Guerrieri a tizenkettedik helyezésének köszönhetően átvette a vezetést az egyéni pontversenyben Néstor Girolamitól, akit a tizenötödik helyen intettek le.

  • A négy Lynk&Co az első két sorban, Michelisz a 13. az első zandvoorti időmérőn

    A négy Lynk&Co az első két sorban, Michelisz a 13. az első zandvoorti időmérőn

    A Lynk&Co az első rajtelsőségét szerezte a WTCR-ben, Thed Björk vezetésével. A svéd mögött három csapattársa zárt Yvan Müller-Andy Priaulx-Yann Ehrlacher sorrendben.

    Hatalmas fölényüket mi sem mutathatná jobban annál, hogy legközelebb hozzájuk fél másodpercre tudtak kerülni, ez pedig Mikel Azconanak sikerült, így övé lett az 5. hely. A Cupra után a Wolkswagenek következtek, Benjamin Leuchter-Johan Kristoffersson sorrendben a 6-7. helyen. A 8. a másik Cuprával Daniel Haglöf lett. A legjobb Audisként Jean-Karl Vernay végzett a 9. pozícióban, és Mehdi Bennani tette teljessé a TOP-10-et.

    Az ismét legnehezebb Hyundai-ok ugyan jobbak, mint tavaly, de most sem sikerült a legjobb tízbe kerülniük. Viszont Nicky Catsburg közel volt ehhez a 11. helyével, ő lett a legjobb a márkán belül. Augusto Farfus edzése korán véget ért, hiszen a brazil megtörte autója elejét és ezután már vissza sem tudott térni a pályára, Tarquini pedig a 20. lett. Michelisz Norbert állt az 5. helyen is, de végül csak a 13. hely jutott neki. Valószínűleg javíthatott volna a végén, csakhogy bő másfél perccel a vége előtt Tiago Monteiro kicsúszott és a kavicságyban ragadt, ezzel piros zászlót előidézve. Az edzést ezután már nem indították újra.

    A legjobb Hondás a bajnoki éllovas Nestor Girolami lett a 14. helyével, míg az első szabadedzést megnyerő Tassi Attila a 22. lett.

    A helyi hős, Tom Coronel a 21. helynél nem jutott előrébb, a múlt héten, Szlovákiában remeklő Alfa Romeok pedig csak a 23-25. helyen végeztek.

    Az első verseny ma 14 óra 35 perckor kezdődik.

  • Hyundai a poleban Szlovákiában, de nem Michelisz!

    Hyundai a poleban Szlovákiában, de nem Michelisz!

    Nicky Catsburg lopta el a show-t Szlovákiában csapattársa Michelisz Norbi elől a Slovakia Ringen. A holland pilóta nyerte végül a Hyundai házi csatáját, így övé lett a pole, és a bónusz pontok is, és ketten uralták is a 30 perces időmérő edzést, ami máris izgalmakat hoz majd magával a vasárnapi első futamra.

    Michelisz vezetett először a korai szakaszban, és ő volt az első pilóta is, aki az i30 N TCR-jével bement 2:10 alá. Később a versenyzők már szélárnyékozni kezdtek, ebből viszont Catsburg jött ki jobban, és futott egy 2:09.498-as időt, amivel éppen csapattársa elé befért még. A végén a párost csak 0.030 másodpercnyi idő választotta el egymástól, így a BRC kibérelte az első sort, még ha a garázs két másik végén is található meg a két pilóta.

    Némi meglepetésre őket a fejlődésnek indult Mulsanne Alfa Rome Racing csapat kínaija Ma Csing-hua követte, aki a legjobb eredményét is hozta eddig a szezonban a harmadik helyével, pedig még csak nem is szélárnyékozott. A Cuprák is magukra találtak: Daniel Haglöf és Tom Coronel előzték meg a másik Alfát a sorban, Kevin Ceccont, aki így a hatodik lett. A bajnokság éllovasait azonban hátrébb kell keresni.

    Jean-Karl Vernay volt a legjobb Audis a hetedik pozícióban, majd a Hondás Esteban Guerrieri fért be még Frederic Vervisch és Mehdi Bennani elé, és ezzel komplett is lett a top tíz hely.
    A jelenlegi listavezető Néstor Girolami pont lemaradt, és a 11. helyet szerezte csak meg. A regnáló bajnok, Gabriele Tarquini csak a 13. helyről indulhat majd vasárnap, a szabadkártyás Luca Engstler 20. lett.

    A Lynk & Co-nak fel kell kötnie a nadrágot, mert csak egyedül Yvan Mullernek sikerült bekerülnie a top 20 helyezettbe. Thed Björk, Yann Ehrlacher és Andy Priaulx az utolsó három helyen tanyáznak.

  • Girolami a pole-ban az első futamon

    Girolami a pole-ban az első futamon

    Néstor Girolami immáron a második poleját szerezte meg a Münnich Motorssportnak, így ő indulhat az élről a szombati futamon. Az utolsó pillanatban taszította le az élről a Lynk & Co versenyzőjét, Yvan Mullert. Az argentin pilóta legjobb ideje 1:52.586 volt, kéttizeddel jobb, mint Mulleré a 30 perces időmérőn. Girolami csapat- és honfitársa, Guerrieri a harmadik legjobb időt érte el.

    Aurélien Panis is megdöbbentően jót ment a Cuprával, és befért a két Cyan Racinges autó elé, amelyeket Ehrlacker és Björk terelgettek. A kétszeres skandináv bajnok Johan Kristoffersson a hetedik helyen lett a legjobb VW versenyző, a WRT Audijával Jean-Karl Vernay nyolcadik lett, és a legjobb Hyundai pilóta pedig Augusto Farfus lett.

    Több versenyző legjobb ideje is törlésre került, sokan a 11-es kanyart vétették el, és ez három Hyundai pilótának is gondot okozott az időmérő edzés feléig. Figyelmeztetésben részesült emiatt Andy Priaulx és Kevin Ceccon is, amiért levágták a pálya bizonyos kanyarjait.

    Michelisz Norbert 13., Tassi Attila a 18. lett.

    A hétvége első WTCR versenye 15:15-kor lesz.

  • Kezdődik a WTCR szezon, íme a mezőny!

    Kezdődik a WTCR szezon, íme a mezőny!

    Ezen a hétvégén Marokkóban elrajtol a 2019-es WTCR szezon, többek között két magyar versenyzővel: Michelisz Norberttel és Tassi Attilával!

    Az alábbi táblázatban a szezon hivatalos nevezési listáját látjátok, alatta pedig egy szavazást arról, hogy kiknek szurkoltok, kiket kedveltek az idei mezőnyben. Természetesen a magyarokon túl, így összesen négy versenyzőre voksolhattok!

    Rajtszám Csapat Versenyző Autó
    1 BRC Hyundai N Squadra Corse Gabriele Tarquini Hyundai i30 N TCR
    5 BRC Hyundai N Squadra Corse Norbert Michelisz Hyundai i30 N TCR
    8 BRC Hyundai N LUKOIL Racing Team Augusto Farfus Hyundai i30 N TCR
    9 KCMG Attila Tassi Honda Civic TCR
    10 Comtoyou Team AudiSport Niels Langeveld Audi RS3 Lt..1S
    11 Cyan Racing Lynk & Co Thed Björk Lynk & Co 03 TCR
    12 Sebastien Loeb Racing Volkswagen Motorsport Rob Huff Volkswagen Golf GTI TCR
    14 Sebastien Loeb Racing Volkswagen Johan Kristoffersson Volkswagen Golf GTI TCR
    18 KCMG Tiago Monteiro Honda Civic TCR
    21 Comtoyou DHL Tearn Cupra Racing Aurelien Panis Cupra TCR
    22 Comtoyou Team AudiSport Frederic Vervisch Audi RS3 LMS
    25 Sebastien Loeb Racing Volkswagen Motorsport Mehdi Bennani Volkswagen Golf GTI TCR
    29 ALL-INKL.COM Münnich Motorsport Nestor Girolami Honda Civic TCR
    31 Mulsanne Srl Kevin Ceccon Alfa Romeo Guietta TCR
    33 Sebastien Loeb Racing Volkswagen Benjamin Leuchter Volkswagen Golf GTI TCR
    37 PWR Racing Daniel Häglöf Cupra TCR
    50 Comtoyou DHL Tearn Cupra Racing Tom Coronel Cupra TCR
    52 Leopard Racing Team AudiSport Gordon Shedden Audi RS3 LMS
    55 Mulsanne Srl Ma Qing Hua Alfa Romeo Guietta TCR
    68 Cyan Perfonnance Lynk & Co Yann Ehrlacher Lynk & Co 03 TCR
    69 Leopard Racing Team AudiSport Jean-Karl Vernay AudiRS3 Lt-1S
    86 ALL-INKL.COM Münnich Motorsport Esteban Guerrieri Honda Civic TCR
    88 BRC Hyundai N LUKOIL Racing Team Nicky Catsburg Hyundai i30 N TCR
    96 PWR Racing Mikel Azcona Cupra TCR
    100 Cyan Racing Lynk & Co Yvan Muller Lynk & Co 03 TCR
    111 Cyan Perfonnance Lynk & Co Andy Priaulx Lynk & Co 03 TCR

     

    [poll id=”124″]