Címke: Yvan Müller

  • Három magyar pilótával, a Zöld Pokolban indul a WTCR szezon, a Goodyear felkészült

    Három magyar pilótával, a Zöld Pokolban indul a WTCR szezon, a Goodyear felkészült

    A hétvégén rajtol az FIA Túraautó Világkupa (WTCR) 2021-es szezonja. A Goodyear felkészült rá, hogy immár második éve kizárólagos beszállítóként biztosítson abroncsokat a benzines túraautó-versenyzés első számú kategóriájába. Még több izgalomra ad okot, hogy a versenyzők elsőként a motorsport egyik legnehezebb pályáján küzdhetnek meg egymással: a Nürburgring Nordschleifén.

    A Goodyear tavaly csatlakozott a WTCR-hoz: az összes csapat és versenyző számára a vállalat szállította a a 360 lóerős túraautókhoz kifejlesztett Goodyear Eagle F1 SuperSport versenyabroncs száraz és nedves pályakörülményekre alkalmas változatait. A sorozat promóterével, a Eurosport Eventsszel fennálló kapcsolatának köszönhetően a Goodyear a #FollowTheLeader kampány keretében debütált a bajnokságban. Ez a kampány a 2021-es szezon során is folytatódik.

    A WTCR idei nevezési listáján 12 nemzet színeiben induló 22 állandó versenyző szerepel. A versenyszezon során a WTCR mezőnye nyolc pályára látogat el, melyek mindegyike egyedi kihívásokat tartogat. A mezőnyben öt márka képviselteti magát:

    • A Hyundai hat vadonatúj Elantrával méreti magát olyan pilótákkal, mint a legsikeresebb magyar autóversenyző, a 2019-es bajnok Michelisz Norbert és a kétszeres WTCC/WTCR bajnok Gabriele Tarquini. A tavaly 13. helyen végző Michelisz idén az új autóval ismét jó esélyekkel indul.
    • A négy Honda Civic Type R pilótái között van a harmadik szezonját kezdő, tavaly két dobogós helyet szerző Tassi Attila, valamint olyan sztárok, mint Tiago Monteiro és Esteban Guerrieri.
    • A CUPRA gyári csapata idén is egy magyar istálló, a Zengő Motorsport lesz. A négy León közül az egyiket a fiatal Boldizs Bence vezeti, csapattársai között ott van az exbajnok Rob Huff, illetve a spanyol veterán, Jordi Gené.
    • A tavalyi szezont domináló kínai gyár, a Lynk & Co (a Volvo testvérmárkája) négy autóval, a pilóták közt a címvédő Yann Ehrlacherrel, a négyszeres világbajnok Yvan Mullerrel és a 2017-es bajnok Thed Björkkel áll rajthoz.
    • Az Audi is négy új fejlesztésű RS3-mal képviselteti magát, az egyiket a közönségkedvenc holland veterán, Tom Coronel vezeti.

    Sebastian Trinks, a Goodyear WTCR-ért és az elektromos PURE ETCR sorozatért felelős vezetője újabb izgalmas szezonra számít.

    „A Lynk & Co, a CUPRA és a Honda már bizonyított autóihoz idén az Audi és a Hyundai új modellje csatlakozik, így az eddigieknél is szorosabb WTCR-versenyeket várunk. A mezőny tagjai között találunk rendkívül tapasztalt versenyzőket is, köztük hat FIA-világbajnokot. Következésképpen a világbajnoki címért folytatott küzdelem várhatóan még a tavalyinál is kiélezettebb lesz” – fogalmazott Trinks.

    A 25 km-es, erdős hegyi utakon kanyargó Nürburgring Nordschleifén zajló nyitófordulót neves pályákon – úgymint az Estoril (Portugália), az Aragón (Spanyolország) és a Hungaroring – megrendezett versenyek követik. Az Adria versenypálya először szerepel a WTCR-naptárban; az olaszországi futamra nyáron kerül sor. A szezonzáró versenyeket ázsiai helyszíneken rendezik: az Inje Speediumon (Dél-Korea), a Ningbón (Kína) és a lenyűgöző makaói utcai pályán.

    A teljes szezonra mindössze egyetlen slick abroncskeverék áll rendelkezésre, így a Goodyearnek olyan rendkívül sokoldalú specifikációt kellett kifejlesztenie, amely különböző időjárási körülmények között, igen eltérő adottságokkal rendelkező pályákon is megállja a helyét.

    „Megállapodtunk a csapatokkal és a Eurosport Events szervezettel, hogy a tavaly használt specifikációt fogjuk bevetni – tette hozzá Trinks. – Költségmegtakarítási szempontból ez előnyös a csapatok számára, hiszen az abroncsok tesztelése során felhasználhatják az előző évben gyűjtött adatokat és nem kell ismét egy új abronccsal megismerkedniük. 2020-ban a csapatok és a versenyzők is igazán pozitívan nyilatkoztak az abroncsok teljesítményéről, így bizakodóak vagyunk a tekintetben, hogy a kihívásokkal teli és szoros versenyeket ígérő idei szezonban a megfelelő termékkel tudjuk támogatni őket. Rendkívül izgatottan várjuk a Goodyear #FollowTheLeader kampányának folytatását is, melynek keretében a tabella élén álló versenyző elismerésben részesül: megkapja a kampány logójával ellátott szélvédőszalagot, illetve mellényt.”

    Trinks szerint a nürburgringi hétvégén a kiszámíthatatlan időjárás okozza a legnagyobb nehézséget: „A Nürburgringen az időjárás pillanatok alatt, akár egyetlen körön belül változhat: még az is előfordulhat, hogy a száraz körülmények között indított rajtot követően eső várja a mezőnyt az aszfaltcsík másik felén. Az előrejelzés szerint száraz idő várható, 20-22 °C körüli környezeti hőmérséklettel; bár állandó időjárási viszonyokra számíthatunk, ezt itt sosem tudhatjuk biztosra. Ezen a hétvégén ez jelenti majd a legnagyobb kihívást a csapatok számára.”

    Az edzések a Nürburgringen már csütörtökön megkezdődnek, a két – egyenként háromkörös (76 km) – futamot pedig szombat délelőtt rendezik. A hétvége másik eseménye az ADAC TOTAL 24 órás verseny, melyen valamennyi túraautó – több tucat más autóval együtt – szintén Goodyear abroncsokon fut majd.

     

  • Visszatér a WTCR-be a Lynk & Co hazai pályája

    Visszatér a WTCR-be a Lynk & Co hazai pályája

    Az előzetes versenynaptárban még csak az országot jelölték meg, mostanra azonban már biztossá vált, Ningbo lesz a WTCR kínai hétvégéjének helyszíne.

    Ennek vélhetően legjobban Yvan Muller örül, aki az eddigi hat WTCR futamból hármat megnyert. Ráadásul csapata pedig mindhárom futamgyőzelmet magáénak tudhatta 2018-ban.

    „A pálya kialakítása nagyszerű versenyeket tesz lehetővé, és a létesítmények is magas színvonalat képviselnek. Bízunk partnereinkben, a MiTime Groupban, hogy első osztályú eseményt szerveznek majd.”

    Az említett cég – amellett, hogy a pálya tulajdonosai – ugyanúgy a Geely Group tulajdonában áll, mint a Lynk & Co. Így a kínai márka tényleg hazai terepen mérettetheti magát össze az ellenfelekkel, immár második alkalommal.

    Az idei WTCR versenynaptár:

    # Dátum Pálya Ország
    1
    06.03-05.
    Nürburgring-
    Nordschleife
    ?? Németország
    2
    3
    06.26-27.
    Vila Real
    ?? Portugália
    4
    5
    07.10-11.
    Motorland Aragón
    ?? Spanyolország
    6
    7
    07.31.-
    08.01.
    Adria Raceway
    ?? Olaszország
    8
    9
    08.21-22.
    Hungaroring
    ?? Magyarország
    10
    11
    10.16-17.
    Inje Speedium
    ?? Dél-Korea
    12
    13
    11.06-07.
    Ningbo
    ?? Kína
    14
    15
    11.19-21.
    Circuito de Guia
    ?? Makaó
    16
  • Változatlan pilóta négyessel indul idén a WTCR-ben a Lynk & Co.

    Változatlan pilóta négyessel indul idén a WTCR-ben a Lynk & Co.

    A Lynk & Co. bejelentette, hogy idén is ugyanazzal a négy versenyzővel állna rajthoz a Túraautó Világkupában, mint akikkel tavaly indultak.

    A szabályok adta lehetőséget kihasználva a kínaiak négy versenyzőt indítanak csatában két csapat színeiben, céljuk pedig nem is lehet más, mint a címvédés.

    A felosztás értelmében a címvédő – aki egyben a legfiatalabb bajnoka is a sorozatnak – a Cyan Racing Lynk & Co színeiben fog indulni. Csapattársa pedig a nagybátyja Yvan Müller lesz, aki idén megcélozhatja az ötödik bajnoki címét is a szériában.

    A másik csapatban is egy bajnok lesz található Thed Björk személyében, akinek a társa a tavaly remek újonc évet tudó uruguayi Santiano Urrutia lesz.

    A WTCR 2021-es, hat futamos idénye júniusban a Nürburgringen veszi kezdetét.

  • Vernay véget vetne a piszkos csapatutasításoknak

    Vernay véget vetne a piszkos csapatutasításoknak

    Jean-Karl Vernay szót emelt a túlzott helycserék ellen, amik bajnoki vetélytársait segítették a WTCR utolsó fordulójában.

    Az elengedéseknek köszönhetően Vernay negyedik lett összetettben, pedig azelőtt még a második helyért küzdött.

    A Team Mulsanne versenyzője a szezon nagy részében csapattárs nélkül szállt szembe a Cyan Racing (Lynk & Co.) és a Münnich Motorsport (Honda) alakulataival.

    Muller és Guerrieri is segítséget kaptak csapaton belülről, és ez a pár kulcsfontosságú pozíció hozzásegítette őket ahhoz, hogy a francia elé kerüljenek az összetettben.

    „Először is, gratulálok Yann sikeréhez. Örülök a francia győzelemnek.” – szögezte le.

    „Ma a semmiért veszítettük el a bajnoki dobogót, csak azért, mert egyesek állandóan cserélgetik a helyeket. Érthető, de nem valami sportszerű, hogy így játszanak. Nehéz ezen túltenni magam.”

    Végül Guerrieri büntetést kapott a harmadik futamon pályaelhagyásért, így Vernay visszakapta a harmadik helyet.

  • Magyar pole a Ringen! Boldizs élről kezdi a második WTCR futamot!

    Magyar pole a Ringen! Boldizs élről kezdi a második WTCR futamot!

    Boldizs révén magyar csapat és pilóta indulhat a második verseny pole-jából holnap. Igaz, van benne szépséghiba, ráadásul Yvan Muller mellől kell bizonyítani.

    Ugyan tizenegyedik lett az időmérőn, mégis Boldizs Bencéé lett a fordított rajtrácsos első rajtkocka a WTCR szombati napját követően.

    Bár a Lynk & Co-k nagyon a tizedik helyre játszottak, végül hiba esett a számításukba. Ugyanis a Q2-ben hetedik legjobb időt futó Gilles Magnust megbüntették, így nem Muller-Ehrlacher, hanem Boldizs-Muller első sor lesz a holnapi második futamon.

    „Most kaptam az infót, hogy én indulhatok majd az első helyről.” – kezdte a Zengő Motorsport pilótája.

    „Hihetetlen, nem is tudom, hogy mit mondjak.” – nyilatkozta az így első pole pozícióját szerző Boldizs.

    „Ez nem jó Gilles-nek, de nekem igen, nagyon boldogok vagyunk, főleg, mert ez a hazai versenyünk, itt a Hungaroringen.”

    „Sajnos nincsenek itt a szurkolók, de már alig várom, hogy a rajtrácson legyek holnap. Ma nem alszom, az biztos, de nyomni fogom. Mindenki nagyon örül az egész csapatban.”

    Ugyan a Lynk & Co-k így is közvetlenül mögüle indulnak, szóval nem lesz egyszerű dolga a fiatal magyarnak. Hiszen egy négyszeres világbajnok, és a jelenlegi éllovas ellen kell helyt állnia.

  • Lynk & Co pódium, Michelisz a top 10-ben a második belga futamon

    Lynk & Co pódium, Michelisz a top 10-ben a második belga futamon

    Yann Ehrlacher nyerte a Lynk&Co által uralt főfutamot Belgiumban, míg Michelisz pedig jópár pontot szerzett az első fordulóban.

    A versenyt megelőzően Guerrieri és Monteiro motorját is szerelték még, de odaértek a rajtra. Ezt azonban csak a parc fermé szabályok megszegésével tudták megtenni, így csak a rajtrács végére sorakozhattak fel.

    A rajtnál az előző futamon dobogót elérő, Tassi Attila ütközött Thed Björkkel, és így visszaesett a mezőny végére, míg a svéd világbajnok kiesett. Az incidens miatt bejött a biztonsági autó, és a negyedik körig bent is maradt.

    A pole-ból induló Berthon boxutca áthajtásos büntetést kapott, mert kiugrott a rajtnál, ezért Yvan Muller unokaöccse, Yann Ehrlacher került az élre. Őt a helyi versenyző Gilles Magnus, Muller és az újonc Santiago Urrutia követte.

    A belga egészen az utolsó körökig bírta a Lynk&Co-k nyomását, de az egyik sikánt elmérte, így Muller megelőzte, akit később az uruguayi csapattársa is követett. Magnus így negyedik lett 200 fős hazai közönsége előtt az első WTCR versenyén.

    Tassi a verseny végén a Jack Young Renault-ját is sóderágyba terelte, így a viadal safety car mögött fejeződött be.

    A Hyundai is jobb versenyt zárt, mint ahogy az elsőt tették, Michelisz ezúttal nyolcadik lett, csapattársai előtt. Az első verseny győztese, Girolami is profitált a riválisok hibáiból, és a tizedikről az ötödik helyre jött fel, a  közel hazai pályán” versenyző Tom Coronel elé.

    A mezőny a következő pontokkal távozik Zolderből:

    # Versenyző Csapat Pontok
    1 ?? Yann Ehrlacher Lync&Co 38 0
    2 ?? Nestor Girolami Honda 36 -2
    3 ?? Yvan Muller Lync&Co 29 -9
    4 ?? Santiago Urrutia Lync&Co 28 -10
    5 ?? Tom Coronel Audi 23 -15
    6 ?? Gilles Magnus (R) Audi 22 -16
    7 ?? Thed Björk Lync&Co 20 -18
    8 ?? Jean-Karl Vernay Alfa Romeo 20 -18
    9 ?? Attila Tassi Honda 16 -22
    10 ?? Nathanael Berthon Audi 15 -23
    11 ?? Norbert Michelisz Hyundai 13 -25
    12 ?? Nick Catsburg Hyundai 10 -28
    13 ?? Luca Engstler (R) Hyundai 10 -28
    14 ?? Mikel Azcona Cupra 6 -32
    15 ?? Esteban Guerrieri Honda 4 -34
    16 ?? Gabriele Tarquini Hyundai 4 -34
    17 ?? Boldizs Bence (R) Cupra 1 -37
    18 ?? Kismarty-Lechner Gábor Cupra 0 -38
    19 ?? Tiago Monteiro Honda 0 -38
    20 ?? Jack Young (R) Renault 0 -38
  • A Lynk & Co Cyan Racing bemutatta 2020-as festését

    A Lynk & Co Cyan Racing bemutatta 2020-as festését

    A 2020-as túraautó világkupa előtt leleplezte a Lynk & Co Cyan Racing az idei festését. Tavalyhoz képest minimális a változás, maradt az IFA, bocsánat, ciánkék, amelyet legelőször 2011-ben láthattunk még a WTCC-ben a Volvo C30 S2000-esen. Fredrik Wahlén csapatmenedzser és egyben vezérigazgató így nyilatkozott:

    „2020-ban lesz tíz éve annak, hogy a ciánkék festésünket bemutattuk, ez a mostani fejlesztés pedig finomra hangolt változat a szezon előtt.”

    A svéd csapat idén is négy autóval áll fel a rajtrácsra, amelyeket Yvan Muller, Yann Ehrlacher és Thed Björk vezethetnek. Andy Priaulx innen kiszállt, az istálló adós még a bejelentéssel, hogy ki érkezik a helyére.

    lynk & co, racingline.hu
    Fotó: Cyan Racing
    lynk & co, racingline.hu
    Fotó: Cyan Racing
  • Családi garázs-bagázs: Yvan Muller és „új” csapattársa!

    Családi garázs-bagázs: Yvan Muller és „új” csapattársa!

    Két Lynk & Co már gazdára talált, ugyanis a Cyan Racing bejelentette, hogy egyik pilótájuk Yvan Muller lesz, aki ezúttal unokaöccsével kerül egy csapatba.

    A páros már tavaly is Lynk & Co-t terelgetett, akkor azonban papíron két külön csapat tagjai voltak, bár mind a négy autót a Cyan Racing készítette fel. Yann Ehrlacherrel azonban most hivatalosan is csapattársak lesznek.

    „A Lynk & Co Cyan Racing a legjobb hely jelenleg.” – kezdte Muller, a tavalyi szezon bronzérmese. „Mindenki, Svédországtól Kínáig motivált, hogy újra a bajnoki címért küzdhessünk.”

    „A tavalyi év egészen az első tesztektől a futamgyőzelmekig megmutatta, mennyit dolgoztunk az egész projekten. Nincs kétségem afelől, idén még keményebben kell nyomnunk, de készen állok.”

    Ehrlacher eközben annak örül, hogy nagybátyja oldalán vezethet majd, mintegy családi vállalkozássá téve a csapatot.

    „Yvan már minden autósportos szituációt megélt, mind a pályán, és azon kívül is. Már harmadik éve vagyok itt, de ez az ő karrierjének, még a tizedével sem ér fel.”

    „Ha valaki nekem hét évvel ezelőtt – amikor WTCC versenyekre kezdtem járni – azt mondja, hogy egy nap versenyző lehetek, az egyik legjobb csapatnál, a nagybátyámmal együtt, rögtön aláírtam volna.”

    Bár az, hogy a szezon mikor kezdődhet el, egyelőre még kérdés, de Christian Dahl, a csapat (Cyan) igazgatója kijelentette, azon dolgoznak, hogy azonnal versenyezni tudjanak, amint a körülmények lehetővé teszik.

    „Figyelemmel kísérjük a helyzetet, és megteszünk minden intézkedést a dolgozóink egészsége érdekében. Teljes mértékben támogatjuk a döntéshozókat, akik a szezonkezdés elhalasztása mellett döntöttek. Arra használjuk ezt az időszakot, hogy folytassuk a felkészülést arra, amikor a versenyzés újraindulhat.”

    A bejelentett pilótáiról is elmondta véleményét:

    „Az ilyen bizonytalan időkben, egy dolog azért biztos: nekünk van az egyik legerősebb párosunk Yvan és Yann személyében. Mindketten hozzájárultak a tavalyi eredményeinkhez és a csapat fejlődéséhez. Reméljük, a segítségükkel még keményebb kihívást biztosíthatunk ellenfeleink számára.”

    Íme az eddig bejelentett indulók:

    # Versenyző Márka Csapat
    9 ?? Attila Tassi Honda ALL-INKL.COM
    Münnich Motorsport
    18 ?? Tiago Monteiro
    29 ?? Nestor Girolami
    86 ?? Esteban Guerrieri
    1 ?? Norbert Michelisz Hyundai BRC Lukoil Squadra Corse
    30 ?? Gabriele Tarquini
    6 ?? Luca Engstler Engstler Liqui Moly Racing Team
    88 ?? Nick Catsburg
    68 ?? Yann Ehrlacher Lync&Co Cyan Racing
    100 ?? Yvan Muller
    31 ?? Tom Coronel Audi Comtoyou Racing
  • Ez Michelisz Norbi, ez a WTCR, és ez a túraautózás

    Ez Michelisz Norbi, ez a WTCR, és ez a túraautózás

    Micsoda nap. Elképesztő képsorok. És nem csak a befutó, az ünneplés, meg, hogy sporttörténelemet írt Norbi. Hanem a verseny maga is egy érzelmi hullámvasút volt.

    Talán ez valami olyasmi, amit hiányolunk a Forma-1-ből. Hogy eshet az eső, nem baj, folytatjuk. Hogy nincs rendben az autó, de nem baj, folytatjuk. Hogy hiába rajtol az ember a mezőny végéről, nyomja neki, és nem csak azért jön fel, mert jobb az autója.

    Főleg a Netflix óta látjuk, milyen történetek vannak a paddockon belül. Itt azonban nem kellett háttérinfó, belemagyarázás és egy egész TV sorozat. Ez a verseny, ez a csata magáért beszél.

    Négy autó egymás mellett-mögött, egy kanyarban háromszor változik, ki van elöl, olyan íveken, amit soha nem látott még az ember. A győzelemért. A bajnokságért. A 2008-as Belga, illetve Brazil Nagydíjak óta nem láttam ilyet. És szívesen néztem volna még, körökig, mint a motorsport rajongó.

    Az más kérdés, hogy az idegeim nem bírták volna. Annyiszor cseréltek pozíciót a virtuális tabellán. És persze csak akkor cserélném le az élményt, ha továbbra is Norbi nyerne.

    Esteban Guerrieri, Johan Kristoffersson és Michelisz Norbi, racingline.hu
    Fotó: Gregory Lenormand/FIA WTCR

    Norbi. Dühöngtem én már TV előtt eleget miatta. Hogy már megint kiütötték. Értem én, hogy büntetést kap érte, de Norbi nem kapja vissza a dobogós esélyt. Hogy galamb ment az autójába. Hogy elromlott valami, és már megint balszerencséje van.

    Hogy nem előzheti meg Huffot vagy Tarquinit a győzelemért, hiába gyorsabb. Nem, akkor sem, ha hazai pályán van. Nem, akkor sem, ha ez már a második év sorozatban.

    Volt, hogy fél órája ott álltunk az esőben a Hungaroring 10-es kanyarjánál, a rajtra várva. És jött a mezőny. El is ment. Norbi sehol. Aztán megjelent, de az autó eleje hiányzott. Szívszorító látvány.

    Piros zászló, a csapat az idővel versenyezve dolgozik, végül 20 méternyi színben hozzáillő (fekete) szigszalaggal, de ott van. Fél perccel lemaradva, de ott van. Végigcsinálta a versenyt, értünk, a szurkolókért.

    Tehetetlenül néztem a képernyőt, amikor Monteiro elment Yvan Muller mellett az utolsó kanyarban, megfosztva Norbit egy fontos bajnoki helyezéstől. És két éve is, mikor senki nem tudott tenni semmit, hogy az esélyeit legalább reálisan visszaszerezze.

    És sokszor ujjongtam. Amikor hazai pályán nyert. Már másodjára. Amikor kisvilágbajnok lett. Már másodjára. És most, is amikor tényleg a világ csúcsára ért.

    Emellett a legtöbb ember meg sem jegyezte, de egy ralikrossz világbajnok, első (világkupa) szezonjában túraautóval összehozott egy olyan győzelmet, amivel beállította az F1-s rekordot. John Watson 1983-ban Long Beachen nyert huszonkettedik helyről, senki azóta. És most Johan Kristoffersson, nem is az eredeti szakágában. Ez már csak hab a tortán.

    De ez a túraautó. Sok minden megtörténhet. Semmi bonyolítás, semmi űrtechnológia. Csak a verseny. Jöhet bármi, padlógázon, végig.

  • Michelisz Müllert tartja a legnagyobb riválisának

    Michelisz Müllert tartja a legnagyobb riválisának

    A WTCR éllovasa Michelisz Norbert szerint Yvan Müller jelentheti a legnagyobb veszélyt a bajnoki cím megszerzésében.

    Véghajrájához ért a 2019-es Túraautó Világkupa (WTCR) idénye, és még matematikailag négy versenyzőnek van esélye a bajnoki trófea megszerzésére.

    A legjobb helyzetben a BRC Hyundai versenyzője Michelisz Norbert áll, őt 9 pontra követi Esteban Guerrieri és további kettőre Yvan Müller. Utóbbi remek formában van, ugyanis az elmúlt hat versenyből négyet is megnyert, Ningboban és Makaóban is duplázott.

    Lynk & Co-s csapattársa Thed Björk számára is van még esély, ám a magyar bajnok aspiráns leginkább a négyszeres WTCC bajnok Müllertől tart.

    „Ha megnézzük az elmúlt három vagy négy versenyhétvége dinamikáját, akkor azt mondanám, hogy a Lynk & Co és különösen Yvan az, aki nagy veszélyt jelenthet.” – kezdte Michelisz. „Elképesztő makaói és kínai hétvégén van túl. Jó pozícióban érkezett ide.”

    „Thed egy kicsit ugyan le van maradva [28 ponttal – a szerk.], de ismerem őt, és képes rengeteg pontot szerezni egy hétvégén, mint ahogy azt tette idén Marrakesben például. A három bajnoki riválisom közül Estebant ismerem a legjobban, ugyanis 2017-ben az utolsó három versenyen a csapattársam volt. Nagyszer versenyző.” – folytatta.

    „Őszintén szólva nehéz megmondani, hogy megmondani, hogy vajon Yvan vagy Esteban, de szerintem mindhármuknak ugyan akkora esélyük van a bajnoki cím megszerzésére.” – tette hozzá.

    Bajnoki éllovasként természetesen egy fokkal könnyebb helyzetben van a Hyundai versenyzője, ám ezzel kapcsolatban is kettős érzései vannak.

    „Természetesen itt is van pro és kontra. Van nálam egy minimális előny, de ilyenkor nagyobb nyomás van rajtad, mert te vagy az, aki veszíthet. Én nem bánom, ha van rajtam egy kis extra nyomás, mert eddig ez mindig segített nekem. Nyugodtnak érzem magam, de nem tudom ez honnan jön most, mert emlékszem, két évvel ezelőtt a katari WTCC szezonzáró előtt már két héttel ideges voltam és reggelente is a bajnokság volt az első gondolatom. De most magabiztosságot és nyugalmat érzek. Kíváncsi leszek, hogy az időmérő előtt öt perccel is ugyanez lesz-e majd a helyzet.” – bizakodott.