Címke: Yuki Tsunoda

  • Pérez is elmondta a véleményét a Red Bull friss cseréjéről, közben saját magát dicsérte

    Pérez is elmondta a véleményét a Red Bull friss cseréjéről, közben saját magát dicsérte

    A Red Bull tavaly menesztett pilótája, Sergio Pérez szerint Yuki Tsunoda mentalitása megfelelő ahhoz, hogy sikeres legyen. Beszélt arról is, mikor szembesült azzal, hogy nem marad számára hely, valamint az F1-es visszatérésének lehetőségéről.

    A Red Bull a saját kapkodása miatt az előző Abu-dzabi Nagydíjtól a hétvégén esedékes Japán Nagydíjig bezárólag négy versenyhétvége alatt három különböző pilótát ültet be Max Verstappen mellé. Pérezt Liam Lawson váltotta, aki (számára eddig két ismeretlen pályán) azonban még a mexikói teljesítményét is alulmúlta, így Japántól Yuki Tsunoda lesz a legújabb próbálkozó, hogy valaki megpróbáljon olyan szintet elérni, ami érdemben segít Verstappennek a világbajnoki küzdelemben.

    Pérez szerint egyre jobban látszik, hogy a négyszeres világbajnok a különleges képességeivel mennyire elfedi a Red Bull autójának problémáit, amiket ő már a sima Verstappen-diadalt hozó 2023 során jelzett, csak akkor még senki sem hallgatott a figyelmeztetéseire.

    „Hirtelen rádöbbentek az emberek, milyen nehéz vezetni az autójukat. Mielőtt a Red Bull tagja lettem, kiváló versenyzők küszködtek itt, Alex [Albon] és Pierre [Gasly], pedig ők fantasztikus pilóták  – mondta az F1 hivatalos oldalának. – Az F1-ben rövid az emberek emlékezete. Néhány futam után elfelejtik, ki mit csinált korábban, és sokan felfogták, hogy nem nekem volt a legkönnyebb feladatom az F1-ben, miközben összességében kiemelkedően jól teljesítettem.”

    Tsunoda vagy elképesztően optimista, vagy tényleg rögtön üde meglepetést hoz

    „Jó volt lenyugodni kicsit, kívülről figyelni a sportot, és ráeszmélni, milyen messzire jutottam az évek során. Úgy érzem, kivételezett helyzetben voltam a karrieremben, mindig maximálisan kihasználtam a lehetőségeket, és sportolóként ez nagyon fontos számomra.”

    Ami a menesztésének körülményeit illeti, a szavai alapján tényleg sokáig hitt abban, hogy maradhat 2025-re a bikásoknál. „Minden későn dőlt el. Nem számítottam erre. Csak akkor vált világossá, amikor Katarban [az utolsó előtti futamon] voltunk, és elkezdtünk tárgyalni a távozásomról.”

    Noha minden oka meglenne rá, a mexikóinak nincs rossz szájíze, nem kárörvend. Tsunoda is kapott tőle dicséretet, illetve a Red Bullnak szintén jókat kíván.

    „Yukinak megvan a tehetsége, a gyorsasága, és mindenekelőtt a mentalitása, hogy megbirkózzon a helyzettel – mondta Pérez. – Szeretném, hogy a csapat jól teljesítsen, mert sok barátom dolgozik náluk. Négy évet töltöttem velük, szeretném azt látni, hogy jól szerepelnek.”

    Eloszlatott egy tévhitet Verstappen és a Red Bull kapcsolatáról egy bennfentes

    Pérez utolsó kilométereit talán még nem láttuk a világbajnokságban, hiszen például a mezőnyhöz jövőre csatlakozó Cadillac egyik versenyzője ő lehet – az új amerikai csapatnak nagy szüksége lesz minden F1-es tapasztalatra.

    „Ha találok egy küldetést, ami teljes mértékben ösztönöz a visszatérésre egy olyan csapathoz, ahol hisznek bennem és elismerik a pályafutásom, a tapasztalatom és a hozott értékeim, megfontolom a visszatérést. Ezért döntöttem úgy, hogy legalább hat hónapig megnézem a kínált lehetőségeket, és utána döntök. Akad néhány nagyon érdekes projekt, több csapat is megkeresett a szezonzáró óta. Most kezdődött az idény, a következő hónapokban megnyílnak majd lehetőségek” – nyilatkozta Pérez.

    Elavult elképzelést hajszolva teszi nevetségessé magát a Red Bull?

  • Tsunoda vagy elképesztően optimista, vagy tényleg rögtön üde meglepetést hoz

    Tsunoda vagy elképesztően optimista, vagy tényleg rögtön üde meglepetést hoz

    Yuki Tsunoda azt állítja, hogy a Red Bull autóját a szimulátorban vezetve nem tapasztalt olyan nehézségeket, mint amik Sergio Pérez és Liam Lawson bukásához vezettek.

    Tsunoda már akkor is hasonlóan nyilatkozott, amikor tavaly életében először tesztelhette a Red Bull F1-es autóját, de a jövője szempontjából ez akkor nem osztott-szorzott, mivel a csapat inkább Lawson előléptetésére szavazott – csakhogy a botladozva kezdő fiatal új-zélandit már két nagydíj után leváltották Max Verstappen mellől, így az ötödik szezonjában tartó japán végül megkapta a nagy lehetőséget.

    Pedig mint láttuk, a veterán Sergio Pérez sem volt képes megzabolázni az autót úgy, mint Verstappen, mit várhattunk volna egy olyan fiataltól, aki még egyetlen teljes szezont sem futott a világbajnokságban. A szavak ugyan tettekre lenne szükség, de Tsunoda azt állítja, érzetre nincs baja az RB21-es modellel, amellyel eddig a virtuális világban ismerkedett.

    „Két napot töltöttem a szimulátorban, és nem találtam nagyon nehéznek az autó vezetését. Egyértelműen éreztem, hogy az eleje nagyon érzékeny, ahogy sokan mondják, de ha azt kérdezik, nehéz volt-e kezelni, nem mondanám, hogy különösebb furcsaságokkal szembesültem volna, legalábbis a szimulátorban” – mondta a japán versenyző a bemutatására szervezett eseményen.

    Elavult elképzelést hajszolva teszi nevetségessé magát a Red Bull?

    „Én természetesen valószínűleg másképp akarom beállítani az autót, mint Max. Ki akarom alakítani a saját beállításomat és jól megérteni azt. Az első edzéstől fokozatosan akarok gyorsulni.”

    Tsunoda azt a célt tűzte ki az első versenyére a Red Bullnál, hogy dobogóra álljon. Ez természetesen nem lesz könnyű, hiszen ez már Max Verstappen számára is komolyabb kihívás azt látva, milyen erős a McLaren mellett a Mercedes, illetve időnként a Ferrari is. Azt sem szabad majd figyelmen kívül hagyni a jövő heti Lawson-Tsunoda összehasonlításoknál, hogy az idény első két pályáján Lawson korábban még nem versenyzett, ellentétben Szuzukával, amit természetesen már Tsunoda is kiválóan ismer.

    Helmut Marko a Motorsport.com-nak nyilatkozva dicsérte Tsunoda szimulátorban nyújtott teljesítményét, bár ismételten hangsúlyoznunk kell, ettől még nem biztos, hogy a való életben is helyt fog állni.

    Minden pozitívan alakult, a műszaki visszajelzései is. Korábban többször mondtuk rá, hogy az egyik hiányossága az, hogy nem érti a technikai részleteket és nem tudja beállítani az autóját, de ezek a megállapítások is tévesnek bizonyultak” – mondta Marko.

    Lawson és az öngyilkosság – még egyik mecénása szerint is jót tett vele a Red Bull

  • Elkeseredett és meglepő húzást tervezett a Red Bull, de kikosarazták

    Elkeseredett és meglepő húzást tervezett a Red Bull, de kikosarazták

    A Liam Lawsont mindössze két verseny után leváltó Red Bull állítólag eleve nem is az új-zélandi pilótát akarta Max Verstappen csapattársának.

    A Kínai és Japán Nagydíj közötti időszak fő beszédtémáját természetesen a Red Bull pilótacseréje szolgáltatja. Liam Lawson mindössze két verseny után lefokozásra került az anyacsapattól, a helyére pedig az élete lehetőségét megkapó Yuki Tsunoda ül Szuzukától kezdve, hátha neki jobban fog majd menni az RB21-es kezelése. Ez a lépés ugyanakkor nemcsak azt mutatja, hogy Lawson Verstappen mellé ültetése mennyire nem jött be, hanem azt is, hogy a Red Bull évek óta mekkora gondban van azzal, hogy ki töltse be a holland klasszis – aki egyébként nem ért egyet a cserével – csapattársának szerepét.

    Elavult elképzelést hajszolva teszi nevetségessé magát a Red Bull?

    Lawrence Barretto F1.com-on megjelent elemzésében szintén körüljárta a cserét, és megosztott egy-két olyan információt is, amelyek még elképesztőbbé teszik azt. Az egyik ilyen értesülés például az, hogy a Red Bull egyik vezető beosztású tagja már az Ausztrál Nagydíj után felvetette, hogy még Kína előtt le kellene váltani az új-zélandit, azaz egy versenyt adott volna neki a bizonyításra egy olyan pályán, amit Lawson nem ismert, olyan körülmények között, amelyek között még nem vezette az RB21-est.

    A másik, cserével kapcsolatos információ az volt, hogy a Red Bull részvényesei, Christian Horner csapatfőnök és Helmut Marko tanácsadó egyhangúlag szavazta meg Lawson leváltását Kína után, azaz egyikük sem tartotta volna az anyacsapatnál az alulteljesítő pilótát. Mindezt azután, hogy összevetették a bahreini teszten és az első két versenyhétvégén gyűjtött adatokat, és megállapították, hogy Lawson teljesítménye még akkor sincs elég magas szinten, ha az idei Red Bullt valóban nehéz vezetni. A vezetők emellett úgy vélték, Lawsonnak elszállt a magabiztossága azzal, hogy elismerte, nem érti, miért nem tud gyorsabb lenni. A döntésben ezen kívül az is szerepet játszott, hogy a Red Bull nem akarta elkövetni a korábbi hibáját, és túl sokáig kitartani egy alulteljesítő versenyző mellett.

    Liam Lawson, Red Bull
    Volt, aki egy futam után visszatette volna a Racing Bullsba Lawsont / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Barretto értesülései között szerepelt továbbá az is, hogy Lawson számára ezzel nem zárult be örökre a Red Bull ajtaja, és az istálló megfontolná a második előléptetését a jövőben, amennyiben sikerül bizonyítania a Racing Bullsban. Az persze az új-zélandi ellen szól, hogy ilyesmi még soha nem történt meg, azaz akit a Red Bull egyszer lefokozott, az nem kapott újabb lehetőséget, hiába nyert futamot a testvércsapatban, mint Pierre Gasly, vagy hiába építette fel magát egy másik istállóban, mint Alex Albon a Williamsnél.

    Aporopó Albon. Barretto forrásaira hivatkozva megjegyezte: a Red Bull megpróbálta visszacsábítani őt a Williamstől az idei szezonra Pérez utódjának, csak nem járt sikerrel, azaz a thai-brit versenyző inkább azt választotta, hogy marad Grove-ban ahelyett, hogy 2020 után ismét Verstappen csapattársa legyen.

    Amennyiben ez tényleg így van, az mind Lawsonra, mind Tsunodára nézve kellemetlen, de leginkább az energiaitalos istállóra nézve az, hiszen az anyacsapatban már több mint egy szezont eltöltő, korábban elküldött versenyzőt akartak visszahívni ahelyett, hogy valamelyik jelenlegi juniorjukat léptetik elő.

    Marko üzeni: fel a fejjel, Lawson

  • Marko üzeni: fel a fejjel, Lawson

    Marko üzeni: fel a fejjel, Lawson

    A Red Bull tanácsadója hangsúlyozta, Liam Lawson áthelyezése a Red Bulltól a Racing Bullshoz nem lefokozás, egyben elárulta, miért gondolják Yuki Tsunodáról azt, hogy képes lehet jól szerepelni Max Verstappen csapattársaként.

    A Formel1.de-nek adott interjúban Helmut Marko kijelentette, Lawsont „nem lefokozzák, hanem a Racing Bullshoz kerül, amelynek nagyon versenyképes az autója, és azt sokkal könnyebb vezetni, mint az RB21-et.” A döntés kapcsán ismételten kitért arra, hogy az F1-ben teljes szezont még nem futó új-zélandi önbizalma csorbult, és ebben szerepet játszott a kevés edzéslehetőség, mert Ausztráliában az egyiken műszaki hiba akadályozta, Kínában pedig sprintes lebonyolítást tartottak, vagyis egy számára idegen pályán mindössze egyetlen gyakorláson volt lehetősége a felkészülésre.

    A Red Bull tanácsadója megerősítette a feltételezést, hogy Verstappennek nem tetszett Lawson NEM-lefokozása, de a pilótacserével az istálló az ő érdekeit is szolgálja, illetve számítanak arra, hogy Tsunoda többet tud segíteni majd az autó fejlesztésében. Az elmúlt években az előléptetés hiánya miatt többször mellőzöttnek tűnő japánról egyébként újfent hízelgően nyilatkozott.

    „Hogy miért nem Tsunodát választottuk rögtön? Yuki teljesítménye gyakran ingadozott, nem mutatkozott olyannak, aki megbízható és kiegyensúlyozott. De ezen a téren fejlődött mostanra, fizikailag is felkészültebb, több izmot szedett magára – mutatott rá a Speedweeken vezetett rovatában. – Mindkét idei versenyhétvégén meggyőzően teljesített, olyat láttunk tőle, mint Lawsontól a 2024-es szezon második felében.”

    Lawson aranyos fényképpel reagált a Red Bull döntése után

    Marko a nyilvánosság előtt próbált lelket önteni Lawsonba, bár erőteljesen azt sugallta, hogy a Red Bull első számú csapatának ajtaja ezzel bezárult előtte. „Nem szabad elfelednünk, hogy nincs vége a karrierjének, hiszen ismét a Racing Bullsnál vezet egy olyan autót, ami képes a pontszerzésre, és amit lényegesen könnyebb vezetni [mint a Red Bullét]. Nem utolsósorban pedig olyan csapathoz kerül, ahol nem Max Verstappenhez mérik a teljesítményét” – írta.

    Az első mondatát Pierre Gasly és Alexander Albon példájával erősítette meg, akik szintén megmérettettek és könnyűnek találtak Verstappen oldalán, de máshol szép karriert futottak be a Forma–1-ben.

    Marko emellett Tsunoda eddigi újonc csapattársát, Isack Hadjart is dicsérte a második nagydíjon mutatott teljesítménye láttán, miután kellemetlennek nevezte, ahogy a szezonnyitón történt kiesésére pityeregve reagált.

    Elavult elképzelést hajszolva teszi nevetségessé magát a Red Bull?

  • Elavult elképzelést hajszolva teszi nevetségessé magát a Red Bull?

    Elavult elképzelést hajszolva teszi nevetségessé magát a Red Bull?

    Még az évközi versenyzőcserékben gyakorlott Red Bull részéről is elképesztő az a visszakozás, amit Liam Lawson előléptetésével és lefokozásával bemutattak. De milyen extrát adhat nekik Yuki Tsunoda?

    Egyre jobban úgy néz ki, inkább átok, semmint áldás a Red Bull számára az, hogy két istállót tart az F1-ben, mert a kisebbet, amit most Racing Bullsnak hívnak, nem tudják hatékonyan kihasználni. Amint beléptek a Forma–1-be (2005), ezzel rögtön megelőzték a nagy nevű/pénzű riválisokat az utánpótlás felépítésének lehetőségeit tekintve, hiszen az autógyártó hátterű csapatok csak később mélyítették el az együttműködést ügyfeleikkel annyira, hogy a kapcsolat kiterjedjen a fiatal tehetségek nevelésére és közszemlére tételére. (A McLaren és a Mercedes 2010 előtt azonos F1-es „egységnek” számított.)

    A bikások rendszerének csúcsdísze lett így Sebastian Vettel és Max Verstappen, miközben a Ferrari például, amely hozzászokott, hogy a hírnevéből adódóan kedvére csipegethet a szimpatikus tehetségek közül, még épphogy csak elkezdte építgetni az akadémiáját. Verstappen nem a Red Bull saját nevelése az F1 előtti képzést tekintve, viszont ha mégis így tekintenénk rá, a másik három élcsapat akkor is frissebben tud felmutatni egy elit pilótát: a Ferrari Charles Leclerc-t, a Mercedes George Russellt, a McLaren Lando Norrist.

    A Red Bull közben „piacra dobott” több kiváló, de láthatóan nem világbajnoki anyagból gyúrt versenyzőt (Carlos Sainzot, Pierre Gasly-t, Alexander Albont), és a lépései a kétségbeesést sugallják, nem azt, hogy gyorsan reagálnak és beavatkoznak a rossz folyamatba. Sergio Pérez kálváriájánál már többször előjött, hogy a bikások szemlélete reformra szorul, és az eddig nyolc vb-címet hozó nagy kockázat-nagy haszon lehetőségét ígérő döntéseket ritkábban kellene választani. Vettel és Verstappen sikerei abszolút igazolták ezt a hozzáállást, de utóbbi megszerzése óta az autósport világa sokat változott.

    Wolff: Russell jó úton járhat ahhoz, hogy ő legyen a legjobb

    A jelenlegi mezőnyben csak Verstappen, a legnagyobb F3-as riválisa, Esteban Ocon, valamint Lance Stroll olyan versenyző, aki az F1 felé vezető úton kihagyta az F2 szintű autók szintjét, mindenki más megmérettette magát velük. A sportág klasszisai közül előzőleg pont a Red Bull kötelékéhez tartozó Vettel számított valamennyire ilyen kivételnek (az F2 elődjével, a GP2-vel azonos szintűnek tekintett, a Hungaroringen korábban rendszeresen nagy népszerűségnek örvendő World Series by Renault csúcskategóriájában egyetlen teljes szezont sem ment), előtte pedig Kimi Räikkönen.

    De ami ennél is fontosabb, hogy míg korábban több folyosó vezetett az F1 ajtajához, az elmúlt bő egy évtizedben ezeket összenyitották, maradt az F4–Formula Regional valamelyik ága–F3–F2–F1 útvonal, amit gyakorlatilag mindenkinek végig kell járnia. Az aktuális kivétel ebből a szempontból Andrea Kimi Antonelli, akit az utánpótlást követők már évek óta a jövő egyik szupersztárjaként tekintenek, és a Formula Regional Europe-ban való bizonyítása után kihagyta az F3-at.

    Mindegyik csapat a következő Ayrton Sennát, Michael Schumachert, Fernando Alonsót, Lewis Hamiltont, Verstappent keresi, és ilyen tehetség csak néhány évente bukkan fel. A megfigyelői hálózat egyre kiterjedtebb, egyre több adat érhető el mindenkiről, ezért egyre nehezebb másoknál korábban felfedezni a tehetségeket. Emellett a technológia fejlődésével és az egyre jobb, az élet minden területére kiterjedő képzési módszerekkel a fiatal pilóták közötti különbségek is csökkennek, nehéz bárkinek látványosan kitűnni a tömegből. Nagyrészt elmúltak azok a Räikkönen és Hamilton gyerekkorára jellemző idők, amikor valaki jóval gyengébb motorral, vagy vizes pályán száraz gumival felszerelt gokarttal, pusztán tehetségből elverte a nála gyengébbeket.

    Hasonló villantással már alig váltható jegy a Forma–1-be: Antonelli tavaly a silverstone-i esőben aratott produkciójával és az első F2-es győzelmével igazolta a körülötte lévő felhajtást, de mint tudjuk, addigra már rég a Mercedes kötelékében volt és biztosra vehettük, hogy előbb-utóbb az F1-be jön.

    Fotó: Jiri Krenek/Mercedes-AMG F1

    A Red Bull a jelek szerint görcsösen ragaszkodik a két világbajnokot termelő filozófiájához, és minden áron, még szűkösebb időkben is a kivételnek számító zsenikhez igazítja a mércét, elvárva az azonnali jó szereplést, nem pedig elfogadja, hogy az átlag fölötti, de nem a legfelső polcra tartozó versenyzőknek egyszerűen idő kell, mire megismerik és megtanulják az F1 fontos részleteit.

    Most boldogan elfogadnának egy Sainzot, Gasly-t vagy Albont a Verstappen melletti másik autóban (az F1 hivatalos oldala úgy tudja, utóbbit meg is keresték Pérez helyettese után kutatva, de ő elutasította az ajánlatot), akiknek a példája rávilágít, mennyit számít a türelem, amit Lawson hozzájuk képest még kevésbé kapott meg. A listán lévő egyének közül anno Sainz teljesítménye volt a legközelebb Verstappenéhez, de nyilván jelentős szerepet játszott benne, hogy egyszerre kezdte az F1-es karrierjét a hollanddal, a többiek eleve egyre nagyobb lépéshátrányból indultak a rutint tekintve.

    Nem betegségből bekövetkező év közbeni versenyzőcseréből keveset láttunk az elmúlt években, mint korábban, amikor a gyenge teljesítmény vagy a szponzorpénzek elmaradása idény közben szakította meg egy-egy versenyző és csapat kapcsolatát. Utoljára 1993-ban fordult elő olyan, hogy valakit már a szezon első két futama után kitettek: a múlt héten elhunyt Eddie Jordan a veterán Ivan Capellitől vált meg, aki az első versenyén a 3. körben kicsúszott, a másodikra pedig a mezőnyből egyedüliként nem is tudta kvalifikálni magát, miközben az újonc csapattársától, Rubens Barrichellótól 2,2 másodpercet kapott a rövid brazíliai pályán. Lawson esetével még Luca Badoer 2009-es ferraris beugrása vonható párhuzamba.

    A szűk minta alapján Lawson valóban alulmúlta még Pérez teljesítményét is, de korábban a Racing Bullsnál mutatott keménységével és a rátermettségével semmilyen jelét sem adta annak, hogy reménytelen lenne javulást várni tőle. Utólag már tényleg úgy tűnik, a Red Bull csupán a szerencsében bízva helyezett rá tétet a rulettasztalnál, hátha kipörgeti a nevét a golyó és 11 F1-es nagydíjjal a háta mögött hellyel-közel tartja az iramot egy ereje teljében lévő négyszeres világbajnokkal egy élcsapatnál.

    Verstappen is azt sugallja, hogy a Red Bull kegyetlenül bánt a csapattársával

    Ráadásul Lawson pedigréje nem olyan, mint ami a közelmúltban berobbanó klasszis pilótákat jellemzi: Leclerc, Russell és Piastri F3-as és F2-es bajnoki címmel érkezett meg a világbajnokságba, az F3 szintjén Norris is bajnok lett, illetve az F2-ben Russell mögött végzett. Alapvetően megfigyelhető, hogy az utánpótlás-sorozatokban első nekifutásra nagyot kell alkotni, különben kevésbé tűnik kihagyhatatlan ajánlatnak egy itt jó formát mutató pilóta, lásd a bajnoki címeket „csak” a második évében megszerző Mick Schumacher példáját, akiért langyos volt az érdeklődés. Ezzel szemben Gabriele Bortoleto az F3-ban és az F2-ben kapásból bajnok lett, rögtön le is csapott rá a Sauber.

    Ehhez képest Lawsont azért beárazza, hogy 9., illetve 3. lett az F2-ben töltött két szezonjában, és az elsőben úgy zárt 103 ponttal, hogy a karrierjében vele hasonló ütemben haladó és a déli féltekéről érkező Piastri 252,5 ponttal lett bajnok. Ha eltekintünk a megérzésektől, pusztán az eredménylista alapján várható volt, hogy az új-zélandinak idő kell, mire beérik.

    Nem mintha Tsunoda sokkal kiemelkedőbb lett volna, meg azért az adott évi mezőny minősége is változó, de a japán úgy debütált bronzéremmel és 200 ponttal az F2-ben, hogy a nála rutinosabb Mick Schumacher 215 ponttal nyerte meg a bajnokságot. Már ez is furcsává teszi, hogy a Red Bull miért gondolta úgy, hogy Lawson plafonja magasabban lehet, mint az övé, akivel kicsit mostohán bántak, illetve akinek azért szerencséje sem volt. Eddig, de most megkapja a bizonyítási lehetőséget.

    Érvek Tsunoda mellett

    Tsunoda kuriózum a Red Bull történetében, előtte még senki sem töltött volna nemhogy öt, még négy teljes szezont sem egyhuzamban a „fiókcsapatnál”. Daniil Kvyat összesen három ciklusban eljutott közel öt teljes idényig a Toro Rosso/AlphaTauri néven futó csapatnál, de nála is láttuk, hogy kényszer szülte megoldásként került oda vissza, nem pedig valamelyik fiatal tehetséget léptették felfelé.

    A japán tipikusan az a pilóta, akinek a helyét nem venné el a szurkolók többsége, viszont nem is hiányolná őt, ha ülés nélkül maradna: vannak szép megmozdulásai, de azért szürke napjai is. Neki eddig főleg a hibák kigyomlálásának hiányát rótták fel, de Helmut Marko úgy nyilatkozott róla, hogy idén mintha kicserélték volna a japánt, kiemelve, hogy az eddigi két nagydíjon nem követett el hibát.

    14. évközi pilótacseréjére készül a Red Bull – megnéztük, mennyire váltak be az eddigiek

    Van egy ütőkártyája is Tsunodának: nem kell visszafognia magát, mert kevés a vesztenivalója. A kisebbik csapatnál már nagyjából megmutatta, mire képes, és ha eddig kevés kérője akadt máshonnan, több most sem lesz, ha ugyanazt nyújtja. A Honda támogatását élvező versenyző 2026-ban aligha követi a Hondát az Aston Martinhoz, ahol Fernando Alonso és Lance Stroll helye biztos, így vagy megszilárdítja a helyét a Red Bullnál, vagy vélhetően kiszorul a mezőnyből. Utóbbira alapból jó esély mutatkozott volna abban az esetben is, amennyiben Lawson egész évben a Red Bullnál vezethet. A mindent-vagy-semmit hozzáállás akár jól is elsülhet. Ne feledjük azt sem, hogy az autó fejlesztésére tényleg nagyobb ráhatása lehet a tapasztalatából adódóan, mint Lawsonnak.

    Tsunodának külön balszerencséje egyébként, hogy bizonyos szempontból rosszkor érkezett meg az F1-be. A debütálása előtt még nem volt meg az a szabály, hogy a csapatoknak egy évben legalább két nagydíj első szabadedzésén olyan pilótát kell autóba ültetniük, akik tulajdonképp még nem versenyeztek a Forma–1-ben (ezt 2022-től vezették be), így ilyen alkalmon nem tudott bizonyítani a vezérkarnak a Red Bull autóját vezetve, a 2020-as idény végi szezonzáró teszten pedig a mai Racing Bulls autóját vezette, hogy mihamarabb elkezdje az ismerkedést vele. Így csak tavaly év végén vezetett először F1-es Red Bullt, amiről úgy nyilatkozott, hogy nem okozott neki problémát az alkalmazkodás hozzá, bár a puding próbája nyilván az evés.

    Hogy a Red Bull drámája folytatódik-e az utánpótlással, hamarosan kiderül, mivel az F1-be vágyók ranglistáját vezető Arvid Lindblad bókokat kapott Markótól. Az első F2-es versenyhétvégéjén középszerűen nyitott, 14. lett az időmérőn, de megelőzte a csapattársát, és az egyetlen futamon 10. lett.

    A jövő zenéje, hogy vele mit lépnek a bikások, de ő is félhet kicsit, hogy a Red Bull a múltban ragadva inkább a következő nagy dobásra vár, semmint a filozófiáján változtatva lentebb adjon az elvárásaiból.

    Lawson aranyos fényképpel reagált a Red Bull döntése után

  • Verstappen is azt sugallja, hogy a Red Bull kegyetlenül bánt a csapattársával

    Verstappen is azt sugallja, hogy a Red Bull kegyetlenül bánt a csapattársával

    Egyértelműnek tűnő reakcióval jelezte Max Verstappen, nem ért egyet azzal, hogy a Red Bull máris lecseréli Liam Lawsont Yuki Tsunodára.

    A csütörtök reggel megerősített hír nem jelentett különösebb meglepetést, mivel belső forrásoknak köszönhetően már napok óta belengette a szaksajtó, ettől függetlenül kicsit elszomorító, hogy egy fiatal versenyző ilyen kevés időt kapott a bizonyításra. Lawson valóban nem teljesített különbül, mint Sergio Pérez, sőt, a szűk minta alapján még az ő utolsó évét is alulmúlta, ám sokan megvédték az új-zélandit.

    Közéjük tartozik a holland Giedo van der Garde, aki az F1-ben egyetlen szezont ment 2013-ban a Caterham nevű kiscsapatnál. Ez önmagában nem hírértékű, az viszont már igen, hogy honfitársa bejegyzését lájkolta Max Verstappen is (erről például az ESPN F1-es Facebook-oldalán látható képernyőfotó).

    Van der Garde ebben a bejegyzésben ostorozta a Red Bullt, és a friss döntést pánikszerűnek jellemezte, azokkal az érvekkel pedig nem értett egyet, hogy az F1-ben teljesíteni kell, és aki nem így tesz, arra ilyen következmény vár. Lawson esetében felhívta a figyelmet arra, hogy „összetörték a lelkét”, miközben nem lenne szabad elfeledkezni a korábbi sikereiről és a kemény munkájáról.

    Alapvetően tehát Verstappen is úgy gondolhatja, hogy eddigi csapattársának gyors lefokozása rossz döntés a csapattól, miután a tavalyi év végén nem tervezetten előléptették – állítólag már nehezményezte is Verstappen, hogy a Red Bull hasonló lépésekkel söpri szőnyeg alá az autó fejlesztését érintő problémákat.

    Az egyéni vb-cím megvédése nagy falatnak tűnik idén a Red Bull számára, amely tehát már a szezon harmadik állomására új felállásban megy.

    Verstappennek sem tetszhet, hogy a Red Bull már megint pilótacserével fedi el saját hibáit

  • A Red Bull lefokozással védi meg Lawsont

    A Red Bull lefokozással védi meg Lawsont

    A Red Bull csak két versenyhétvégét adott Liam Lawsonnak a fő csapatánál, akit máris lecserélnek Yuki Tsunodára.

    Ilyen kevés türelmet még egyik pilótájának sem adott a Red Bull, az idényt gyengén (Q1-es kiesésekkel és pontszerzésre esélytelenül) kezdő Lawson csak az Ausztrál és a Kínai Nagydíjat teljesíthette Max Verstappen csapattársaként, vagyis igaznak bizonyultak a korai leváltásáról szóló információk.

    „Nehéz volt látni Liam küszködését az RB21 autóban az első két versenyen, és emiatt úgy döntöttünk, hogy korán versenyzőt cserélünk – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner az istálló sajtóközleményében. – Elismerjük, hogy sok teendőnk van még az RB21-gyel, és Yuki tapasztalata nagyon előnyös lesz a fejlesztése során.”

    „Kötelességünk közösen megvédeni és fejleszteni Liamot, és a nehéz kezdés után úgy látjuk, gyorsan kell lépni, hogy tapasztalatot gyűjthessen, a karrierjét a Visa Cash App Racing Bullsban folytatva, olyan csapatnál és környezetben, amit nagyon jól ismer.”

    A Red Bull szeszélyes autóját a veterán Sergio Pérez hosszú ideig nem tudta megszelídíteni, és a csapat tavaly év végén úgy döntött, hogy nem érdemes tovább várni, ezért ültették az utánpótlás istállónál nevelkedő, teljes F1-es szezont még sohasem futó Lawsont a helyére. Ez a magas kockázat-magas haszon reményével kecsegtető lépés nem vált be, így az F1-ben 2021 óta versenyző Tsunoda végül csak megkapta az előléptetést. Ez nagy lehetőség neki, de egyben veszélyes is, mert ha ő sem boldogul a Red Bull autójával, nála nincs meg az a védőháló, hogy visszaküldik a kisebbik istállóhoz, és ez akár az F1-es karrierjének is véget vethet.

    A Forma–1 következő versenyét jövő héten, Japánban rendezik, pont Tsunoda hazájában. A Red Bull korábbi évközi pilótacseréiről készített összeállításunk itt olvasható.

    Verstappennek sem tetszhet, hogy a Red Bull már megint pilótacserével fedi el saját hibáit

  • 14. évközi pilótacseréjére készül a Red Bull – megnéztük, mennyire váltak be az eddigiek

    14. évközi pilótacseréjére készül a Red Bull – megnéztük, mennyire váltak be az eddigiek

    Ha egy kérdőívben megkérdeznénk a rajongókat, mi az a három dolog, ami elsőként eszükbe jut a Red Bull F1-es ténykedéséről, mérget vennénk rá, hogy Vettel és Verstappen neve mellett az jönne be harmadiknak, hogy úgy cserélgetik a pilótáikat, mintha nem lenne holnap. Pedig lesz, és holnap alighanem újra pilótát cserélnek majd. Lehetőleg szezon közben, mindenképpen nagy hirtelenséggel, és egy olyan utódra, akiről egyáltalán nem egyértelmű, hogy jobb lesz, mint a kegyvesztett előd.

    Az F1-be 2005-ben beszállt Red Bull Racingnek már húsz szezon van a háta mögött, ráadásul a Minardi megvásárlásával egy évvel később, 2006-ban egyedülálló módon létrehozták saját második, utánpótlásnevelő csapatukat is, a Toro Rossót, ami idén negyedik különféle nevét használva éppen Racing Bullsként működik. A négy autó lehetőséget adott számukra arra, hogy minden más istállónál könnyebben helyet adjanak a rajtrácson saját neveltjeiknek, és mivel a kiscsapat mindig is kimondott pilótaképző volt, Faenzában senkit nem építgettek hosszú távra, senki nem kapott néhány évnél több időt: ha nem bizonyította kellően rátermettségét, vagy még ha akár bizonyította is, de pont nem volt szerencséje az üresedéssel a nagycsapatnál (helló, Sébastien Buemi és Jean-Éric Vergne!), hamarosan lapátra került. Bár a tavalyi identitásváltással együtt a csapat kihirdette nagyobb függetlenségét és a pilótapolitikában való koncepcióváltást, az elmúlt hónapok történései ennek teljességgel ellentmondanak.

    A Red Bull vezetősége arról is híressé vált, hogy más csapatokhoz képest sokkal reakciósabb a pilótadöntésekkel, és a stabilitást beáldozva nem riad meg attól sem, hogy a szezon közben csereberélje a versenyzőit. Mindezt persze azzal a hittel, és bizonyára számokkal is jól megalapozott meggyőződéssel, hogy valaki már eljátszotta az összes kártyáját, nem lesz belőle nagy durranás, ideje hát tenni egy próbát a juniorprogram futószalagján soron következő pilótával.

    Döntött a Red Bull, pilótacsere lesz a Japán Nagydíj előtt

    Tizenhárom alkalommal történt már meg, hogy a Red Bull nem a téli szünetben, hanem a szezonok közben cserélt le valakit két csapata egyikében – vagy éppen a kettő között. Ebből kétszer vissza is cserélték őket még ugyanabban az évben. Ezekre tekintünk vissza most, hogy küszöbön az újabb ilyen eset is Liam Lawson és Yuki Tsunoda helycseréjével, és a létjogosultságukról is megpróbálunk ítéletet mondani.

    Klien ► Liuzzi ► Klien

    2005, Red Bull

    Stílszerűen a Red Bull Racing már az F1-be is egy olyan, letűnt korokat idéző pilótafilozófiával érkezett meg, miszerint egyik ülését két versenyző között osztja majd meg a szezon során. Míg az egyik autót állandó jelleggel megkapta David Coulthard, a másikra Christian Klient és Vitantonio Liuzzit szerződtették, a terv pedig az volt, hogy néhány futamonként váltogatják majd egymást.

    Bevált?

    A tény, hogy egyetlen kör után felhagytak ezzel a rendszerrel (Klien három futammal kezdett, Liuzzi jött négyre, majd onnantól Klien fejezte be a szezont), jelzi, hogy a modern, pontmaximalizálásra törekvő időkben nem hatékony módszer, ha megfelezzük a pilótáink autóban töltött idejét. De a csapat legalább kipróbálta Liuzzit, így nem teljesen újoncként kellett őt beültetni a következő évtől életre hívott Toro Rossóba.

    Klien ► Doornbos

    2006, Red Bull

    Klien a csapat pilótája maradt a következő szezonra is, ám nyáron bejelentették, hogy 2007-től Mark Webber érkezik a helyére. Az év utolsó három futamára aztán le is cserélték őt a tesztpilótára, Robert Doornbosra.

    Bevált?

    Őszintén, tökmindegy volt, hiszen a következő évre már volt két nagyra értékelt pilótája a csapatnak. A három futama alatt Doornbos sem tett csodát az akkor még középmezőnybe tartozó autóval. Még egy évig tesztpilóta maradt, majd távozott az F1-ből.

    Speed ► Vettel

    2007, Toro Rosso

    Másfél pontnélküli szezon után menesztették Scott Speedet, amihez nem is szolgáltathatott volna jobb apropót, hogy az amerikainak a nürburgringi kiesése után állítólag tettlegességig fajuló vitája volt a csapatfőnök Franz Tosttal. Sebastian Vettel pedig már egyébként is ott várakozott a háttérben a Red Bull első olyan neveltjeként, akikben benne lakozott a bajnoki potenciál.

    Bevált?

    Naná, Vettel már a Toro Rossóval is remekelt, sőt, szürreális futamgyőzelemig vezette azt egy évvel később Monzában, hogy aztán a Red Bull első világbajnok versenyzője legyen 2010-ben, és ezt a sikert még megnégyszerezze a következő években.

    Bourdais ► Alguersuari

    2009, Toro Rosso

    Az USA-ban már komoly karriert felépítő négyszeres ChampCar-bajnok Sébastien Bourdais-t nem saját programjából emelte fel a Red Bull, ám a nagy várakozások helyett a francia sohasem találta igazán az összhangot az F1-es technikával, a kontraszt pedig Vettel mellett elég élesen kirajzolódott. Bár még 2009-et is megkezdhette a csapattal, nyáron Helmut Markóék úgy érezték, Bourdais versenyeztetésénél még az is jobb, ha minden idők addigi legfiatalabb versenyzőjét, Jaime Alguersuarit dobják be a mély vízbe szezon közben.

    Bevált?

    Hát, lehet, pláne ha az időkitöltés volt vele a cél, mert végül is két és fél évet lehúzott a spanyol a Toro Rossóval, amely időszak során hetedik helyek lettek a legjobbjai, főnökei azonban lepasszolták a lehetőséget, hogy tovább alkalmazzák őt, amikor a Toro Rosso ajtaján kopogtatni kezdett két még ígéretesebb tehetség (Ricciardo és Vergne), a nagycsapatban pedig nem volt szükség új pilótára.

    Kis híján Loeb váltotta Bourdais-t 2009-ben az F1-es Toro Rosso csapatánál

    Kvyat ► Verstappen

    2016, Red Bull és Toro Rosso

    Mai fejjel már felfoghatatlan, de itt volt egy majdnem hétéves periódus, amelyben egy fia évközi pilótacserét sem eszközölt a Red Bull egyik csapatában sem. Az igazi nagyüzem azonban ekkor indult be, méghozzá a máig legnagyobb durranásnak számító húzással. Daniil Kvyattól egy-két ügyetlen mozdulat is elég volt a 2016-os szezon elején, hogy Helmut Marko megragadja az alkalmat, és felemelje a nagycsapathoz a 18 éves Max Verstappent. Kvyat visszakerült a Toro Rossóhoz, ez volt az első olyan évközi csere, ami a Red Bull két csapata között ment végbe.

    Bevált?

    Be hát, szépen szólt a holland himnusz Verstappen legelső Red Bull-lal töltött versenyének a végén. Meg utána még 62 másik alkalommal. Persze Verstappen felemelkedése előbb-utóbb úgyis eljött volna, de attól ez még az egyik legzseniálisabb pilótacsere volt az F1 történetében. Kvyat valójában tisztességes munkát végzett a csapat akkori formáját és a Red Bullban azóta megfordult pilótákat látva, de a kor szupersztárjával szemben ez nem lehetett elég. Olyasmi pedig sohasem merült fel, hogy ne ő álljon félre, hanem Daniel Ricciardo.

    Kvyat ► Gasly

    2017, Toro Rosso

    Az orosz megaláztatása viszont ezzel még nem ért véget, a rákövetkező szezon végéhez közeledve ugyanis néhány gyenge és balszerencsés verseny után ott is kegyvesztetté vált. Olyan sürgős volt a helyére beültetni Pierre Gasly-t, hogy két futammal később, amikor a franciának még dolga volt a Super Formulában, Kvyatot egy versenyre még vissza is ültették…

    Bevált?

    …hogy aztán egy év távollét után megint visszavegyék a baskíriai pilótát, és még két boldog (és főleg: teljes) évet lehúzzanak együtt a Red Bull kiscsapatában. Aztán megint kitették, így Kvyat bevonulhatott az F1-es folklórba, mint a Red Bull által háromszor is lefokozott versenyző. Kicsit mégis olyan érzés, mintha Helmut Markóék is jól tudták volna, hogy nincs semmi gond az orosz versenyzővel, de ő az, akit nyugodtan lehet rángatni és félretolni, úgyis mindig visszajön. És hogy Gasly bevált-e? Erről majd később…

    Szüleiknek kellett lenyugtatniuk Sainzot és korábbi csapattársát, amikor a nagy célért küzdöttek

    Sainz ► Hartley

    2017, Toro Rosso

    Ez az eset kilóg az klasszikus Red Bull-pilótacserék sorából, hiszen nem teljesen ők kezdeményezték. Carlos Sainz, miután végignézte, hogy a csapattársaként kezdő Verstappen hogyan vált sztárrá, miközben vele harmadik Toro Rossó-s évében sincsenek kecsegtető tervei a vezetőségnek, egyre frusztráltabbá vált a helyzete miatt, aminek nyilvánosan is hangot adott. Amikor pedig a Renault-nál üresedés támadt Jolyon Palmer menesztése miatt, kapott az alkalmon, hogy kiszakadjon zsákutcának tűnő nevelőközegéből, ami elé a Red Bull sem görgetett akadályokat. Visszahívták a helyére Brendon Hartley-t, akit hét éve egyszer már kitettek a nevelőprogramjukból, ekkor viszont már dekorált önéletrajzzal, Endurance-világbajnokként és a legutóbbi Le Mans-i 24 órás győzteseként tért vissza.

    Bevált?

    Meh. Nyilván nem sok értelme van ragaszkodni egy olyan versenyzőhöz, aki nem akar a csapatnál maradni, így Sainz elengedése érthető volt. Hartley-val viszont kicsit a Bourdais-szindróma tért vissza, egy másik sorozatban csúcsra jutó versenyző nem igazán találta a helyét az F1-ben. Kapott még egy teljes szezont, de aztán inkább visszahozták Kvyatot.

    Gasly ► Albon

    2019, Red Bull és Toro Rosso

    Az év, amikor a Red Bull második autója elkezdett lassú lenni? Gaslyt Ricciardo váratlan távozása miatt, a tervezettnél korábban, 26 futam tapasztalatával emelték fel a nagycsapathoz, ahol azonban ijesztő képet mutatott a csapattársak közötti különbség soha addig nem látott mértéke. A franciát a nyári szünetben gyorsan le is cserélték házon belül, a frissen debütált Alexander Albon köre jött 12 nagydíjrajttal a háta mögött. Gaslynak pedig maradt a lefokozás pokla, ami bármilyen munkahelyen kellemetlen, de a világ szeme láttára, ahol még magyarázkodásra is kényszerül az ember, gondolhatjuk, hogy ez hányszoros hatvánnyal érződik.

    Bevált?

    Annyiban igen, hogy Albont senki nem akarta azonnal hanyatt-homlok kihajítani a Red Bulltól. Kapott még egy teljes szezont is, szerzett két dobogót, Lewis Hamilton pedig elütötte őt két másik lehetőségétől. Persze Verstappentől elmaradt, de stabil eredményeket szállított, miközben persze simán lehet, hogy Gasly is elért volna ennyit, ha több időt kap. De aztán Albon is csak ideiglenes megoldás maradt, hiszen elérhetővé vált a rutinos Sergio Pérez (aki aztán 2023-24 során rekordszámú alkalommal vészelte át a szezonközbeni menesztés fenyegetését). Albon és Gasly hamarosan egyaránt másik csapatnál leltek tartós otthonra az F1-ben.

    De Vries ► Ricciardo

    2023, AlphaTauri

    Hozzuk be egy másik nagy sorozat tapasztalt bajnokát, mi baj történhet!? Nyck de Vries a Formula E világbajnokaként kapott bizalmat Helmut Markóéktól, az esélyre pedig, tegyük hozzá, rá is szolgált, hiszen intenzíven dolgozott az F1-es debütáláson, az előző szezonban a mezőny autóinak felét kipróbálhatta, és a Williamsszel beugróként egy remek eredményt is szállított. Hogy végül nem sikerült jól a szezonkezdet, és 10 futamig tartott a bizalom, annak sok oka lehet, és talán a legszomorúbb a De Vries-sztoriban, hogy nem is sokan hullajtottak könnyeket miatta, hiszen a népszerű Ricciardo visszatérése előtt nyitotta meg az utat gyengélkedésével.

    Bevált?

    Marketingszempontból biztosan, a belső jelzések szerint pedig az autó fejlesztésében is érezhető segítség volt Ricciardo iránymutatása. Az ausztrál által szerzett pontok viszont nem változtattak az AlphaTauri bajnoki helyezésén abban az évben, néhány további csere után pedig maga a Red Bull szögezte le: nem, nem vált be.

    Ricciardo ► Lawson ► Ricciardo

    2023, AlphaTauri

    Ez is egy különleges eset volt, hiszen Ricciardo két futammal visszatérése után, a zandvoorti edzésen kéztörést szenvedett, de az évközi pilótacsere az évközi pilótacsere, függetlenül a körülményektől. Az újonc Liam Lawson öt futamra beugrott, majd visszaadta a helyét az ausztrálnak.

    Bevált?

    Az éles bevetésekből főnökei legalább konkrét adatokat kaptak Lawson F1-es teljesítményéről, amit aligha bántak. Már ennek a szezonnak a végén is felmerült, hogy akár ő kaphatja az ülést 2024-re, ami bár nem következett be, de egyértelmű volt, hogy mi fog történni, ha Ricciardo záros határidőn belül nem ad elég indokot arra, hogy érdemes a Red Bull első csapatához való visszatérésre.

    Ricciardo ► Lawson

    2024, RB

    Ricciardótól különösebb mellényúlásokra sem volt szükség, hiszen miután nem tudta tartósan legyőzni Tsunodát, ami az elvárás volt tőle, a Szingapúri Nagydíj alatt-után kínos körülmények között kiadták az útját, lehetőséget sem adva az ausztrálnak egy épkézláb búcsúra. Innentől nem ő, hanem Lawson volt a Red Bull következő évi ülésének fő várományosa, hiszen ott a Pérez-helyzet már egyre tarthatatlanabbá vált.

    Bevált?

    Jézus, dehogy vált. A Lawsonba fektetett hit, hogy ő lesz a megoldás arra a rejtélyes gondra, ami Verstappen csapattársait sújtja, rekordgyorsan, két versenyhétvége alatt szertefoszlott még főnökei fejében is. Már miközben cikkünk végére értünk, újabb források erősítették meg, hogy biztos a Tsunodával való csere Szuzukára, de ha még kapna is időt Lawson, az az ítéleten már aligha változtatna. Tényleg el tudja bárki képzelni, hogy a csapattal hét futamot nyerő Ricciardo nem tudott volna ennél jobb teljesítményt kisajtolni a Red Bullból, legyenek annak bármilyen súlyos vezethetőségi problémái is, miközben Verstappen azért mégis második vele a bajnokságban?

    Lawson ► Tsunoda (?)

    2025, Red Bull és Racing Bulls

    Ha megtörténik, vajon beválik? Vagy csak csöbörből vödörbe esik a Red Bull? Esetleg még kárt is tesz Verstappen csapata vezett bizalmának további rombolásával? Izgalmas idők jönnek a Red Bullnál, ahogy azt elég sokszor kimondhattuk már az elmúlt években.

    Verstappennek sem tetszhet, hogy a Red Bull már megint pilótacserével fedi el saját hibáit

  • Döntött a Red Bull, pilótacsere lesz a Japán Nagydíj előtt

    Döntött a Red Bull, pilótacsere lesz a Japán Nagydíj előtt

    Egybehangzó külföldi sajtóértesülések szerint a Dubajban megejtett tanácskozás után a Red Bull döntött arról, hogy leváltja az alulteljesítő Liam Lawsont, és a Japán Nagydíjtól Yuki Tsunodát ülteti be Max Verstappen mellé.

    A Red Bull új-zélandi versenyzője alatt a Kínai Nagydíj hétvégéjén kezdett el nagyon inogni az ülés, hiszen miután a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon is már csak a 18. helyre kvalifikálta magát, Sanghajban a sprintidőmérőn és a rendes időmérőn is utolsó lett, a futamokon pedig nem szerzett pontot.

    Lawson nem csinált titkot abból – nem is nagyon tudott volna –, hogy nem sikerült megbarátkoznia a Red Bull idei autójával, amiben aligha csak ő a ludas, hiszen az RB21-es Max Verstappen szerint is nagyon nehezen vezethető. A négyszeres világbajnok Kínában odáig ment, hogy kijelentette: Lawson gyorsabb lenne a Racing Bullsban ülve, ami a legkevésbé sem vet jó fényt az energiaitalos csapatra.

    Lawsonnak mennie kell / Fotó: Mark Thmopson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke eközben arról beszélt, hogy Lawson érdekeit szem előtt tartva kell dönteniük. Amennyiben bebizonyosodik, hogy tényleg leváltják őt, az bizonyára azért lesz, hogy megelőzzék az önbizalmának teljes leépülését. Az Autosport úgy tudja, hogy a Red Bull megcseréli a két versenyzőjét, azaz Lawson Tsunoda helyén folytathatja a szezont a Racing Bullsban.

    Emellett úgy hírlik, hogy bár nemrég szinte teljesen függetlenítették tőle magukat, a Tsunodát szponzorként továbbra is támogató Honda anyagilag is megtámogatja a cserét – nyilván hatalmas marketingnyereséget hozhat nekik, hogy Szuzukában egy japán versenyző ülhet a Red Bull topcsapatának autójába.

    Hogy ez a lépés milyen fogadtatásra talál majd a széles nyilvánosságban, azt nem nehéz megjósolni, hiszen sokan – köztük Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója – már korábban is kifejezték negatív véleményüket a bikások pilótapolitikájáról, és hát valljuk be, tényleg nem fest jól, hogy a tavalyi szezon után elküldött Sergio Pérez helyettese két futamot kapott. Persze ami Lawson bukása, az Tsunoda nagy esélye, hiszen az ötödik idényét taposó japán végre megkapta a lehetőséget a bizonyításra egy topcsapatban.

    A hivatalos bejelentés még a héten várható.

    Furcsa dolgokat csinált az autóval a Red Bull szenvedő pilótája a kínai időmérőn

  • Magára hagyta pártfogoltját az autógyártó, közeleg az F1-es búcsú?

    Magára hagyta pártfogoltját az autógyártó, közeleg az F1-es búcsú?

    A Honda lényegében elhatárolta magát az általa eddig több fronton is segített Yuki Tsunodától, akinek ez nagyon rossz hír az F1-es jövőjére nézve.

    Jövőre nemcsak a 2026-os szabályok szerint a nulláról épített, hőenergia-visszanyerő rendszert nélkülöző, a belső égésű motor és az elektromotor által nagyjából fele-fele arányban hajtott motorok hoznak nagy változást ezen a téren a Forma–1-ben, hanem az is, hogy a Red Bull és a Racing Bulls immár a Forddal szövetkezve a bikások által gyártott erőforrással fog versenyezni, míg a Honda átigazol az Aston Martinhoz, hogy az onnan távozó Mercedesnek az Alpine legyen harmadik ügyfélcsapata a McLaren és a Williams mellett.

    Ez a változás pedig legyűrűzik a pilótákig, a Honda ugyanis szemmel láthatóan igyekszik mindenféle csomagtól megszabadulni, ami a Red Bullhoz kötheti. Ezt a Honda Racing Corporation (HRC) elnöke, Koji Watanabe Motorsport.com japán kiadásának adott nyilatkozata erősíti meg. Watanabe ugyanis lényegében közölte, hogy a Honda versenyzői programját végigcsináló, az F1-ben 2021-ben a japánok támogatottjaként a Red Bull testvércsapatában debütáló, jelenleg is a Racing Bullsnál versenyző és a Red Bull tartalékjának számító Yuki Tsunoda egyedül maradt.

    „Magának kell cselekednie. Azt akarom, hogy a legjobb döntést hozza saját magáért. Az ötödik [F1-es] évében jár, megvan a képessége és jól érti az F1 világát. Nem igazán tudunk már többet tenni érte. Meg kell erősítenie a támogató csapatát, beleértve a menedzserét, és bebiztosítania a szükséges ülést. Végtére is profi versenyzőről beszélünk. A versenyzők nem támaszkodhatnak örökké a Hondára. Valaki, aki azon a szinten tart a karrierjében, mint Tsunoda, saját magáról kell gondoskodjon” – mondta.

    Yuki Tsunoda, Racing Bulls
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Amit Watanabe nem mondott ki, az nyilván az, hogy míg a Red Bull 2021-ben politikai tőkét kovácsolva adott lehetőséget egy Honda-versenyzőnek, próbálva az F1-ben tartani a gyári erőként onnan végül így is kiszálló, majd a 2026-os visszatérést bejelentő japánokat, a folytatásban nem lesz ilyenre szükség, hiszen jövőre már saját erőforrással versenyeznek. A Honda pedig a jelek szerint nem akarja rátukmálni egyik pilótáját sem az Aston Martinra, ami nem is lenne túl reális cél, hiszen Fernando Alonsónak 2026 végéig van szerződése, Lance Stroll pedig addig kirobbanthatatlan a csapatból, amíg apja a tulajdonos.

    Watanabe egy korábbi sajtótájékoztatón azt is nyilvánvalóvá tette, hogy „Tsunodának szponzori szerződése van velünk, alapvetően független versenyző, mi pedig szponzorként támogatjuk őt.” A Honda pedig nemcsak Tsunodának, hanem a Racing Bulls tartalék Ayumu Iwasának is megmondta, hogy saját magáról kell gondoskodnia.

    A legvilágosabb kijelentés pedig nem is Watanabétől, hanem a BAR-korábbi pilótájától, az F1-ben Honda-támogatottként versenyző kétszeres Indy 500-győztes Takuma Satótól érkezett, aki leszögezte: „Yukinak már semmi köze a Hondához. Azt akarom, hogy menjen a Red Bullhoz, a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz, amilyen hamar csak lehetséges. Ha nem lép tovább, elállja az utat a fiatalabb pilóták előtt. Eljutott idáig, úgyhogy többé nincs szükség arra, hogy a Honda vagy a HRC közbelépjen és tárgyaljon a nevében.”

    Ami Iwasát illeti, neki az F1-es bemutatkozási esélyei ezzel rendkívül lecsökkentek, míg Tsunoda jövője is igencsak kérdésessé vált, hiszen nem igazán látni, hogy hol tudna elhelyezkedni, amennyiben mondjuk a Red Bull megtartja Hadjart, és lehetőséget akar adni Arvid Lindbladnak. Esetleg a Caddillacnél próbálkozhat a japán, de Helmut Marko Red Bull-tanácsadó Motorsport.com holland kiadásának tett kijelentése arra utal, hogy ehhez Tsunodának az idén villantania kell. „Fiatal, gyors csapattársa van, és a jövőjéről van szó, szóval motiválnia kell magát. Ha jól teljesít, lesz jövője, ha nem, akkor viszont talán nincs több esély számára az F1-ben.”

    Christian Horner: Nyilvánvalóan az volt a cél, hogy távozzak a Red Bulltól