Címke: Yuki Tsunoda

  • Tsunodán kifogtak a falak, összetörte a Red Bullt a második edzésen

    Tsunodán kifogtak a falak, összetörte a Red Bullt a második edzésen

    Lando Norris vezetésével a McLaren kettőse végzett az élen a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzésén, amelynek végén piros zászló akasztotta meg a mezőny felkészülését, miután Yuki Tsunoda a csapattal töltött harmadik versenyhétvégéjén balesetet szenvedett a Red Bullban.

    A még természetes fényben zajló első szabadedzést az egy órával naplemente után kezdődő második gyakorlás követte, ami nemcsak azért a hétvége legértékesebb tréningje a versenyzők számára, mert rendszerint itt készülnek a hosszabb etapokra, hanem Dzsiddában azért is, mert az időmérő és a verseny is mesterséges megvilágítás mellett fog zajlani.

    Az edzés a szokásos menetrend szerint zajlott, az első félórában még a lágy keverékű gumikon és az egykörös tempón volt a hangsúly, ezalatt pedig az élre is lőtték a McLaren autóit a pilóták: Lando Norris jegyezte a legjobb időt 1:28,267-tel, őt Oscar Piastri, Max Verstappen és Charles Leclerc követi még fél másodpercen belül.

    Az edzés második félórájában jöttek a versenyszimulációk, a csapatok azonban nem tudták kihasználni a teljes 60 percet, miután nyolc perccel a leintés előtt Yuki Tsuoda összetörte a Red Bullt autót a pálya utolsó kanyarjában – ez a japán első balesete új csapatánál, amelyhez egy két futammal ezelőtt, a Japán Nagydíjon csatlakozott.

    Tsunoda túl korán fordult be, az utolsó kanyar belső falát vette érintőre bal első kerekével, ami által kitört a felfüggesztése, a Red Bull pedig irányíthatatlanul a szemközti falba csúszott, további károkat szenvedve.

    Az edzésidő, ahogy megszokott, pergett tovább, az utolsó 60 másodpercre azonban még megkapta a zöld jelzést a mezőny, így egy próbakörre, amely rajtgyakorlattal végződött, még visszatérhettek a pályára a versenyzők, de az eredmény természetesen már nem változhatott.

    Az első szabadedzésen meglepetésre leggyorsabb Pierre Gasly ezúttal nyolcadik lett, az ő korábbi etalonjánál Norris most egy másodperccel jobb időt jegyzett.

    Gabriel Bortoleto nem tudott részt venni az edzésen, mivel a csapat üzemanyagszivárgást talált Sauberjében. Az edzés végén már nem volt a pályán Andrea Kimi Antonelli sem, aki érintőre vette a falat, ezt követően pedig azonnal visszahajtott ellenőrzésre a garázsba.

    Még az edzés elején történt, hogy Lewis Hamilton akadályozta a gyorskörön lévő Alexander Albont, az esetet pedig vizsgálat alá vették a felügyelők – szabadedzésen történő feltartásért rendszerint nem szoktak rajtbüntetést osztani. (FRISSÍTÉS: semmilyen szankciót nem róttak ki a britre.)

    A második szabadedzés végeredménye:

  • Tsunoda érzi az erőt: „Valószínűleg legyőzném” Verstappent

    Tsunoda érzi az erőt: „Valószínűleg legyőzném” Verstappent

    A Red Bullnál a Max Verstappen mellé átültetett Yuki Tsunoda nincs híján önbizalomnak: a japán úgy gondolja, ha kiismeri az autó összes csínját-bínját, képes lesz gyorsabban menni a négyszeres világbajnoknál.

    Sok éve senki sem tudja megközelíteni Max Verstappen teljesítményét a Red Bullon belül, Daniel Ricciardo óta a holland összes csapattársának beletört a bicskája ebbe a feladatba. Az utóbbi időben a bikások vezetése már nem is várta el ezt, és már azzal is kiegyeztek (volna), ha a másik autó pilótája úgy-ahogy vállalható lemaradásban követi és valamilyen módon, például stratégiailag segíteni tudja a korszakos zsenit.

    Sergio Péreznek ez átmenetileg sikerült, de onnantól, hogy a vb-címet tűzte ki célnak, elindult a lejtőn és kudarcot vallott a küldetése minimális szintjének teljesítésével is. Noha a pár hete előléptetett Tsunoda nem kifejezetten arról beszélt, hogy le akarja győzni Verstappent, úgy fogalmazott, érzi magában az erőt hozzá.

    „Az előző négy évben a VCARB [a Red Bull kisebbik csapatának különböző neveken futó] autóját vezettem, ez az első alkalom, hogy egy másik csapat autóját vezetem. Igyekszem alkalmazkodni hozzá, és tudom, hogy ha mindent kihozok belőle, valószínűleg legyőzném őt” – jelentette ki a Szaúd-arábiai Nagydíj előtti sajtónapon.

    A lemaradásban lévő Verstappen megőrizte vicces kedvét

    „Ismerem önmagam, tudom, hogy képes lennék rá. Próbálok jó alapot kialakítani és várom a pillanatot, hogy formába lendüljek.”

    Tsunoda úgy tippelte, még félig sem ismerte meg az autót, amellyel eddig két nagydíjon vett részt. Bahreinben a 2 pontot érő 9. helyen ért célba vele, de elismerte, hogy a saját szereplése eddig gyakran hullámzott, edzésről edzésre is, ezért egyenletesebben akar teljesíteni. Szerinte Verstappen jobban érzi az autó apró rezdüléseit és trükkjeit, ami többek között az időmérőn a gumik előkészítésében mutatkozik meg.

    A japán pilóta hozzátette, „Max önbizalma már hatalmas az autóban, míg én ezt az állapotot az időmérőre próbálom elérni”, illetve ő maga „nem teljesen ösztönből vezet”, vagyis a jelek szerint kicsit ráfeszül arra, hogy a legtöbbet hozza ki az RB21-ből.

    Ezért van most, és lehet még 2026-ban is nagy bajban a Red Bull

  • A Red Bull lefokozott pilótája követte el a sokba kerülő hibát, nem technikai probléma lépett fel

    A Red Bull lefokozott pilótája követte el a sokba kerülő hibát, nem technikai probléma lépett fel

    Eltérően sikerült a Bahreini Nagydíj időmérő edzése az előző hétvége előtt helyet cserélő Red Bull-pilótáknak, hiszen míg Yuki Tsunoda hozta, amit várnak tőle, addig Liam Lawson szokatlan hiba miatt bukta el a továbbjutást.

    Miközben Yuki Tsunoda a Japán Nagydíjjal ellentétben ezúttal a Q3-ig jutott a Red Bullban, elődje, az ő helyét a Racing Bullsban átvevő Liam Lawson sokba kerülő hibát követett el a bahreini időmérőn: az új-zélandi 0,125 másodperccel csúszott le a Q1-ben a továbbjutásról, és több mint fél másodperccel bizonyult lassabbnak csapattársánál, a második szakaszban végül a 12. helyen záró Iscak Hadjarnál.

    Miként az a közvetítésből is kiderült, Lawsonnak az első DRS-zónában, azaz a 10-es és 11-es kanyar között lecsukódott az állítható hátsó szárnya az utolsó Q1-es mért körében, ami miatt annyi tempót veszített, hogy enélkül simán továbbjutott volna. A továbbra is mindössze 15. F1-es hétvégjét teljesítő versenyző azt közölte a levezető körén a rádióban, hogy a szárnya magától zárt, majd utólag sem értette, mi történt. „A Q1 addig a pontig rendben volt, de nem igazán tudom, hogy mi történt. Kipörögtek a kerekeim a [DRS-zóna előtti] utolsó kanyarból kifelé, aztán nyitottam a DRS-t, ami ezután tulajdonképpen becsukódott. Elég frusztráló, nyilván. Egyszerűen csak szívás.”

    Utólag azonban a csapat megállapította, hogy nem technikai probléma lépett fel, hanem Lawson idézte elő a szárny záródását. „A nehéz körülmények között Liamnek kipörögtek a kerekei a 10-es kanyarból kifelé, ami kisebb gázelvételt eredményezett, hogy irányítása alatt tartsa az autót. Ez okozta a DRS automatikus záródását, aminek következtében sebességet veszített az egyenesben, ez pedig a Q2-es továbbjutásába került” – összegzett Tim Goss, a Racing Bulls technikai vezetője.

    A DRS ugyanis nemcsak az azt aktiváló gomb ismételt megnyomásával vagy fékre lépéssel, hanem gázelvétellel is deaktiválható. Ebben az esetben a felső határ a 20%, azaz amennyiben a versenyző legalább ilyen mértékben elveszi a gázt, a szárnynak be kell záródnia. A csapatok a határértéken belül azonban szabadon dönthetik el, hogy mekkora gázelvétel csukja a DRS-t, így elképzelhető, hogy Lawson nem vette el ennyire a gázt, és már ezzel is zárta a szárnyat.

    Liam Lawson, Racing Bulls
    Lawson hibáján ment el a továbbjutás / Fotó: Rudy Carezzevoli/Red Bull Content Pool

    Tsunoda folyamatosan javul

    Eközben az új-zélandi pilótát az előző hétvégtől leváltó Yuki Tsunoda a Q3-ba jutott a Red Bull-lal, mindezt úgy, hogy a Q2-ben közvetlenül Max Verstappen mögött végzett. Ezzel az idén a bikás csapat először képviseltette magát két autóval az időmérő edzés utolsó szakaszában, noha ott csak a 7. és 10. helyet érték el, Tsunoda lemaradása pedig közel 9 tizedmásodpercre nőtt csapattársa mögött.

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ezzel együtt dicsérte a japánt, mondván „a jó irányba tart” az előléptetése óta. „Az első körét elvették pályaszélesítés miatt, de így sem idegeskedett, hanem nyugodt maradt és folyamatosan javult. Ezt várjuk tőle” – jelentette ki az osztrák, aki Hadjarral is elégedett volt és „nagyon versenyképesnek” nevezte a franciát, hozzátéve, hogy „a pontok továbbra is elérhetők a számára.” Laswsonról kurtán viszont csak annyit mondott, hogy „lassan vette fel a tempót”, de „összességében véve rendben volt.”

    Yuki Tsunoda, Red Bull
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Elfogadom – kezdte értékelését Tsunoda az F1TV-nek. – Nyilván versenyzőként az ember többet akar, de figyelembe véve, hogy mi volt a szabadedzésen, és hogy ez csak a második versenyhétvégém [a Red Bullban], elfogadom a Q3-ba jutást. Egyszerűen csak nehéz, nem könnyű abba az ablakba kerülni, amelyben az autó működik, mert eléggé keskeny.”

    „Sok dologgal próbálkozom, hogy következetesen ebben a tartományban legyek. Természetes, hogy eközben vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, ez minden edzésen így volt. De legalább bejutottam a Q3-ba. Nem fogom siettetni a dolgokat, lépésről lépésre akarok fejlődni. Ami a versenyt illeti, a hosszú etapok a második edzésen nem voltak jók, ugyanakkor azóta az autó más lett. Azok az etapjaim nem voltak csodásak, úgyhogy pilótaként és az autóval is kicsit több hangolás kell. A magabiztosságom rendben van. Nem nagyszerű, de rendben van.”

    Hatalmasat fordult a világ Verstappennel 6 nap alatt, aggasztó kijelentést tett a holland

  • Tanácstalanság érezhető Tsunoda hangján

    Tanácstalanság érezhető Tsunoda hangján

    Yuki Tsunoda már óvatosabban fogalmaz, és megelégedne részsikerekkel is, miután első versenye felejthetően alakult a Red Bullnál.

    Egy héttel ezelőtt ugyanis Tsunoda Japánban a dobogót tűzte ki célnak, ám erre esélye sem volt, pláne azután, hogy az időmérő középső felvonásában megcsúszott az első kanyarnál (15 kmh-val nagyobb tempóval érkezett oda, mint a hétvége folyamán addig bármikor), így nem jutott be a Q3-ba, az előzési nehézségeket okozó pályán pedig még a pontszerzés sem jött össze neki.

    „Most sokkal nyugodtabb vagyok, mert kevesebb nyilvános eseményen kell részt vennem, több időt tudok tölteni a felkészüléssel. Már tudom azt is, hogyan viselkedik az autó, legalábbis jobban ismerem, mint az előző héten” – idézte Tsunodát a Bahreini Nagydíj előtt az F1 hivatalos honlapja.

    „Azt hiszem, célnak jó, hogy pontokat szerezzek, vagy közelebb legyen Max [Verstappenhez] és tudjam segíteni a futamon, bejussak a Q3-ba.”

    Tsunoda vagy elképesztően optimista, vagy tényleg rögtön üde meglepetést hoz

    A japán pilóta nyilatkozatából az szűrhető le, most még ő sem látja a megoldást arra a kérdésre, hogy mitől lehetne gyorsabb, így nem biztos, hogy a hétvégi Bahreini Nagydíjon sokkal jobban fog muzsikálni.

    „Több kört kell megtennem, és az a fontos, hogy tanuljam az autó beállítását. Kicsit másképp kell hozzáállnom, mint a Racing Bullsnál – mondta. – Azt gondolom, kialakíthatok olyan egyensúlyt, mint ott sikerült, de attól nem feltétlenül lesz jobb a teljesítményem. Mélyebbre kell ásnom, mert egyelőre nem tudom, milyen beállítástól lenne gyorsabb az autó.”

    „Ez olyan, mint egy kísérleti labor sokféle vegyianyaggal, ahol időnként minden jól alakul, máskor minden rosszul. Szerintem ez természetes dolog, mert amikor valaki beül egy új autóba, hullámzó lesz a teljesítménye.”

    Mindemellett azért pozitívumot is lát. Még korai kijelenteni, hogy kényelmesen tudom-e vezetni az autót vagy sem. De úgy gondolom, el boldogulok az egyensúlyával, amivel a legtöbben eddig küszködtek” – közölte, megerősítve a korábbi tesztelések és szimulátoros vezetések alapján levont következtetéseit.

    A McLaren kielemezte a Japán Nagydíjat, és nem arra jutott, amire az őket kritizálók

  • Lesz újabb pilótacsere a Red Bullnál az idén? – Helmut Marko válaszolt

    Lesz újabb pilótacsere a Red Bullnál az idén? – Helmut Marko válaszolt

    Yuki Tsunoda nem váltotta meg a világot első Red Bull-lal töltött versenyén, de közelebb volt Max Verstappenhez, mint Liam Lawson. A bikás istállónak pedig a jelek szerint egyelőre ennyi elég ahhoz, hogy a teljes szezonra bizalmat szavazzon a japánnak.

    Első ránézésre nem vált be a Red Bull azon húzása, hogy mindössze két versenyhétvége után lecserélte a csupán 11 futamnyi F1-es tapasztalattal mély vízbe dobott Liam Lawsont és Yuki Tsunodát ültette be a helyére, hiszen pontot a japán versenyző sem szerzett és csak a 12. helyen zárta a hazai nagydíját. Közelebbről vizsgálva azonban egyértelmű, hogy a 24 esztendős pilóta jobb teljesítményt nyújtott Lawsonnál, hiszen nagyjából fele akkora volt csak a lemaradása Max Verstappenhez képest.

    Yuki Tsunoda, Liam Lawson, Red Bull, Japán Nagydíj
    Tsunoda jó cserének bizonyult / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ezt emelte ki Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is az ORF-nek, majd megerősítette a bikások azon álláspontját, hogy Tsunodát már nem fogják lecserélni az idén. „Yuki valójában jól érzi magát Max beállításával, ugyanazok a preferenciáik, úgyhogy jól passzolnak. Természetesen fontos számunkra, hogy mindkét autóval pontokat szerezzünk. Az első versenyhétvégéje eléggé simán alakult, folyamatosan 2-3 tizedre volt Maxtól az edzéseken és az időmérőn a Q2-es kieséséig. Ez elég jó eredmény, amikor nem áll a rendelkezésedre több idő. Yuki be fogja fejezni a szezont a Red Bullnál.”

    Lawson tehát jelen állás szerint nem reménykedhet abban, hogy idővel visszacserélik őket (nem mellesleg még soha senki nem kapott második esélyt az anyaistállóban), így jelenleg jó esély van arra, hogy számára két versenyhétvégén át tartott a Red Bull-kaland. Az új-zélandi leváltását Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azzal is indokolta, hogy Lawson magabiztosságára rossz hatással volt az ausztráliai és kínai hétvége, és az ő érdekében is történt a csere. Lawson a szuzukai hétvége előtt azonban világosan elmondta, hogy ez szerinte nem így van.

    http://racingline.hu/forma-1/mclaren-kritika-japan-nagydij-norris-piastri-gyozelem/2025/04/07/„Magabiztossági szempontból szerintem ez nem sok mindenen változtat. Mindannyian hiszünk eléggé magunkban ahhoz, hogy itt legyünk és eljussunk a Forma–1-be. Ha nincs meg ez a hited saját magadban, az eléggé nehézzé teszi a dolgokat. Szóval ez szerintem mindannyiunkban megvan és nem igazán változtat azon, hogy miként érzek magammal kapcsolatban. Amit szerintem tesz… Nyilván úgy éreztem, hogy a legjobb lehetőségem a Red Bull Racingnél van, mindannyian azért dolgozunk, hogy oda kerüljünk. Én is ezért dolgoztam azóta, hogy csatlakoztam a junior programhoz 16 éves koromban. Így nyilván szerettem volna, ha beválik ez a lehetőség, mert ez a legjobb érdekem. De nyilván Christiannak és a csapatnak megvan a véleménye arról, hogy mi a legjobb, ezt nekik kell eldönteni.”

    Yuki Tsunoda, Liam Lawson, Red Bull, Japán Nagydíj
    Tsunoda Lawson előtt a szuzukai célegyenesen / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Red Bull csapatfőnöke azt is mondta, hogy utólag látják, túl korán dobták mély vízbe Lawsont, akinek mindössze 11 futamnyi tapasztalata volt az Ausztrál Nagydíj előtt. „Könnyű ezt innen nézni. Nem ezek voltak a legsimább hétvégéim és a pályák is újak voltak nekem, úgyhogy bizonyos szempontból igen, korai volt. Ugyanakkor szerintem az egyik oka, hogy ilyen korán előléptettek, az volt, hogy gyorsan alkalmazkodjak – reagált erre az új-zélandi. – És bár ez nehéz volt… Igen, azt hiszem most már mindegy, mit mondunk, a döntés megszületett.. De ez nem változtat azon, hogy miként tekintek rá vagy miként látom magamat. Úgy éreztem, hogy készen állok, úgyhogy bár a hétvégék nehezek voltak, ez nem változtat semmin.”

    Noha Lawson a Japán Nagydíjat Tsunoda elől rajtolva kezdte, csak a 17. helyen ért célba, miközben újonc csapattársa, Isack Hadjar a 8. helyen befutva első pontjait szerezte a Forma–1-ben.

    Hiába szidja a fél világ a McLarent, Norris és Piastri nem a futamon bukta el a szuzukai győzelmet

  • Tsunoda nem így képzelte első versenyét a Red Bull-lal, máris beállt a sorba az újabb utódjelölt

    Tsunoda nem így képzelte első versenyét a Red Bull-lal, máris beállt a sorba az újabb utódjelölt

    A Red Bull új pilótája, Yuki Tsunoda a 12. helyen zárta a Japán Nagydíjat, vagyis a csapat második autója továbbra sem szerzett még pontot 2025-ben. A japán pilótával azonban türelmesebbnek tűnik a vezetőség.

    Persze Tsunoda védelmében fel kell hozni, hogy jóval kevesebb ideje volt ismerkedni az RB21-es modellel, mint elődjének, a szezon első két versenye után lefokozott Liam Lawsonnak, hiszen csak a szuzukai nyitóedzésen vezethette azt első alkalommal. A gyakorlásokon és a Q1-ben így is Max Verstappen közelében maradt, ám az időmérő középső szakaszában nem tudott jó kört összerakni, így végül csak a 14. helyről rajtolhatott. Végül a futamon is csak két pozíciót javított, de az előzés nehézségét sokan kiemelték a verseny után.

    „Balszerencsés volt, hogy az időmérő második szakaszában elkövette azt a hibát, de egyébként rendben volt” – hangzott a mindig kritikus Red Bull-tanácsadó, Helmut Marko szokatlanul elnéző véleménye Tsunoda első futamáról. Christian Horner csapatfőnök szintén hasonlóan pozitívan értékelt, aláhúzva, hogy bárki számára nehéz volt az előrejutást ezen a futamon.

    Tsunoda bár tisztában volt a feladat nehézségével, ami a Red Bull nehezen vezethető autójában vár bárkire, előzetesen mégis dobogóban reménykedett hazai futamán. Ettől persze messze volt, de nyilatkozata és hétvégi fegyelmezettsége máris azt sugallja, hogy magabiztosabb a volánnál, mint Lawson volt – akinél egyébként előrébb végzett a versenyen, dacára annak, hogy mögüle rajtolt.

    2012 újratöltve? Alonso saját legjobb szezonjához hasonlítja azt, amit Verstappen idén művel

    „A teljesítményemet illetően elégedett vagyok a versenyemmel, az eredmény viszont mégsem mutat valami jól, különösen a hazai nagydíjamon. Ennél mindenképp többre, legalább pontszerzésre számítottam, szóval vegyesek az érzéseim” – idézi a Motorsport Tsunodát, aki japán F1-es pilóták számára elvétve adódó lehetőséget kapott azáltal, hogy élcsapatnál versenyezhet.

    „A verseny 53 köre volt a leghosszabb idő, amit eddig ebben az autóban tölthettem. Minden körben új dolgokat tanultam, és végül már elég jó köröket értem el, ahogy egyre nőtt a bizalmam az autóban. A verseny vége felé kezdtem érezni, hogy egyre inkább a kezemben van az irányítás. Fokozatosan kell felépítenem a tempóm, de szerencsém van azzal, hogy itt van Max, akitől tanulhatok. Tovább folytatom, amit eddig is csináltam.”

    Max Verstappen eközben ugyanezt a technikát vezetve megnyerte a versenyt, a Red Bull család második legjobbja Szuzukában pedig a Racing Bullst vezető Isack Hadjar lett, aki a nyolcadik helyen befutva első pontjait szerezte. Horner és Marko már egyértelműsítették, hogy nem terveznek több versenyzőcserét idén, Tsunodát hagyják kibontakozni az autóban a szezon végéig, de persze a Red Bull pilótapolitikájában bármikor jöhetnek váratlan fordulatok, a Sky Sports pedig már neki is szegezte a kérdést Hadjarnak, hogy készen állna-e a nagy feladatra.

    „Őszintén szólva élvezem a jelenlegi helyzetemet is. Persze sohasem utasítanék vissza egy ilyen hívást, ez rajtuk múlik. De most is nagyon jól szórakozom” – mondta a 20 éves francia.

    Räikkönennél még vicces volt, most viszont a világ legdrágább hasmenése lett belőle

  • Tsunoda nem érte el a kitűzött célt, majd kijelentette: a Red Bullt nehéz rendesen működtetni

    Tsunoda nem érte el a kitűzött célt, majd kijelentette: a Red Bullt nehéz rendesen működtetni

    Míg Max Verstappen meglepetésre pole pozíciót szerzett a Red Bullnak, Yuki Tsunoda már a Q2-ben kiesett és csak a 15. rajtkockát szerezte meg a Japán Nagydíjra. Az anyacsapatban első időmérőjét teljesítő japán nem számított erre az eredményre.

    A versenyhétvége előtt a Q3-ba jutást tűzte ki célul a Red Bullnál hazai környezetben debütáló Yuki Tsunoda, akinek ez végül nem jött össze, hiszen a Q2-ben csak az utolsó, azaz a 15. helyen végzett a Japán Nagydíj időmérő edzésén, több mint 2 tizedre az utolsó továbbjutó időtől. A 24 esztendős japán pénteken és a harmadik szabadedzésen is biztatóan szerepelt, majd a Q1-ben mindössze 24 ezreddel maradt el a csapattársától.

    Ezután őt is meglepte, hogy a Q2-ben fél másodpercre nőtt a differencia, miközben Verstappen több mint 4 tizedet gyorsult a Q1-es idejéhez képest, Tsunoda azonban rosszabb eredményt ért el, mint az első szakaszban. A japánnak a Sky Sports riportere feltette a kérdést, hogy a Verstappenéhez képest eltérő szárnybeállítás miatt esett-e ki, de ő nem ennek a számlájára írta a 15. helyet. „Egy kicsit más volt a szárnyállás Maxéhoz képest, de ezt választottam, és a Q1-es tempóm alapján így is megvolt a tempóm ahhoz, hogy bejussak a Q3-ba, de a végén nem tudtam összerakni a kört” – ismerte be Tsunoda.

    Yuki Tsunoda, Red Bull
    A Q2-ben nem tudott javítani a Q1-es legjobb idején / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ezután arról faggatták, hogy miként élte meg a váltást és az új csapathoz történő hozzászokást. „Meglepő, de a nyomás ellenére jól érzem magam. Talán az utolsó Q2-es körömben kicsit jobban éreztem a nyomást, mint korábban, de tavaly nagyobb nyomást éreztem [a hazai versenyemen], mint az idén. Az idén inkább úgy állok hozzá, hogy csak élvezzem, érezzem meg az autót. Eközben a harmadik edzésen megvolt a tempóm, ezért nem számítottam rá, hogy ez lesz a vége. Ez sajnálatos, de a pozitívum az, hogy kezdem megérteni a kocsit, amit eléggé nehéz rendesen működtetni, a VCARB-hoz képest szűkebb a működési tartománya, de legalább magabiztosan érzem magam benne, és azt hiszem, tudom, mit kell tennem a jövőben.”

    Tsunoda utóbbi mondatával aligha lehet vitatkozni, hiszen a Racing Bullsba átülő Liam Lawson is legyőzte őt, a Q3-ba jutó, ott 7. helyet elérő Isack Hadjarról nem is beszélve.

    Norris hagyott benne annyit, hogy anélkül legyőzze Verstappent, de még egy ilyen kört nem tudna futni

  • Ha Lawson 2125-ig vezetné a Red Bullt, akkor se lenne elég gyors korábbi főnöke szerint

    Ha Lawson 2125-ig vezetné a Red Bullt, akkor se lenne elég gyors korábbi főnöke szerint

    A Red Bull kiscsapatát hosszú éveken át irányító Franz Tost állítja, számára a napnál is világosabb volt, hogy Christian Horneréknek már a szezonkezdetre is Yuki Tsunodát kellett volna választaniuk Max Verstappen csapattársául.

    Tizenegy nagydíjrajttal a háta mögött Liam Lawson kapta azonban meg a lehetőséget, ám csúnyán alulteljesített, távol marad a pontszerzéstől a Verstappen által az élmezőnyben tartott autóval, így mindössze két nagydíjhétvége után megcserélte két pilótáját a Red Bull, Szuzukától már Tsunoda vezet a nagycsapatban, Lawson pedig visszakerült a Racing Bullshoz.

    Tost 2006-os keletkezésétől egészen 2023-ig vezette a Red Bull második istállóját, amely Toro Rosso és AlphaTauri néven futott abban az időszakban. Utolsó évében öt futam erejéig, amíg Daniel Ricciardo a sérüléséből fel nem épült, Tost is versenyeztette már Lawsont, és persze a juniorprogramba tartozó új-zélandi korábbi eredményeire is rálátása lehetett, ezen tapasztalatai alapján tartja érthetetlennek, miért benne látták a jövőt a Red Bull vezetői.

    „Én kezdettől fogva Tsunoda mellett döntöttem volna, ezt már tavaly ősszel is elmondtam. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert Yuki sokkal gyorsabb, mint Lawson. Lawson 100 évig próbálkozhatna, akkor sem lenne olyan gyors, mint Yuki. Aki ráadásul tapasztaltabb is, szóval nem értem, mi volt itt a gond, ez egy nagyon egyértelmű döntés” – idézi Tost erős szavait az Autosport.

    „Évek óta mondom, hogy Yuki elképesztő nyers tempóval rendelkezik. Most csak mindent jól össze kell raknia. Még mindig el tudnak szabadulni az érzelmei az autóban, és talán ez az egyik oka annak, hogy először nem őt választották.”

    „A nyers tempója tekintetében azonban Yuki egyértelműen a Forma-1 legjobbjai közé tartozik. Ha ezt következetesen meg tudja tenni, szállítja az eredményeket a versenyeken, az érzelmeit pedig többé-kevésbé kordában tartja, akkor nagyon-nagyon jó szezonja lesz a Red Bullnak és Yuki Tsunodának is.”

    Lawson még Red Bull-pilótaként beszélt arról, az általa nem ismert melbourne-i és sanghaji pályák is megnehezítették a dolgát, és formájának javulására számít az olyan helyszíneken, amelyeken versenyzett már korábban karrierje során. Ilyen lett volna Szuzuka is, ahol 2023-ban már F1-es autóval is volt egy futama, a Red Bull azonban ezt már nem várta meg.

    „A pálya ismerete egy dolog, de gyorsnak lenni egy egészen másik. Helyes volt már most az autóba tenni Yukit, mert Liam egyszerűen túl lassú” – mondta erről Tost, aki szerint Lawson lemaradása túl nagy volt ahhoz, hogy azt pályaismerettel lehessen magyarázni.

    Az új-zélandinak a Racing Bullsnál látszólag könnyebben indult az alkalmazkodás, a Japán Nagydíj második edzését az ötödik helyen zárta.

    Lawson és az öngyilkosság – még egyik mecénása szerint is jót tett vele a Red Bull

  • Tsunoda jól kezdett Japánban, Norris nyitott az élen

    Tsunoda jól kezdett Japánban, Norris nyitott az élen

    A Red Bull új pilótája alig egy tizedmásodperccel volt lassabb Max Verstappennél az F1-es Japán Nagydíj első edzésén, amelyen a világbajnoki tabellát vezető Lando Norris volt a leggyorsabb.

    A Red Bull ettől függetlenül nem örülhet különösebben, mert továbbra sem tűnik gyorsnak, mert az 5. és a 6. helyen végző versenyzői mintegy fél másodpercet kaptak Norristól. Ami ellenben fontos, hogy Tsunoda látványos hiba nélkül lehozta az első gyakorlást, nem törte össze az autót.

    Ehhez senki sem került közel a harapós szuzukai pályán, csupán néhány pályáról lecsúszást láttunk például Norristól, Alexander Albontól, Carlos Sainztól, illetve Andrea Kimi Antonellitől, aki az utolsó percek egyikében a hajtűnél nem tudott rendesen elfordulni.

    A 2. helyre George Russell, a 3.-ra és a 4.-re a Ferrari párosa jött be, míg a másik McLarent vezető Oscar Piastri egyelőre szerényen megbújt a mezőnyben a 15. helyen. A fiatal pilóták kötelező évközi szerepeltetése miatt ezúttal egy nem állandó tag is körözött, az Alpine már az F1-es szezon harmadik állomásán vezetési lehetőséget adott Ryo Hirakawának, aki 12. lett.

    Bár ez még egy kevésbé releváns tréning volt, Fernando Alonso (Aston Martin) és Isack Hadjar (Racing Bulls) viszonylag biztatóan kezdett a 7. és a 8. pozícióban, utóbbi új csapattársa, Liam Lawson pedig 13. lett.

    A Japán Nagydíj második edzését magyar idő szerint 8 órától tartják.

  • Kirúgása ellenére Pérez nagyon szép gesztust tett a Red Bull által mély vízbe dobott Tsunodának

    Kirúgása ellenére Pérez nagyon szép gesztust tett a Red Bull által mély vízbe dobott Tsunodának

    A Red Bull a tavaly év végén számára váratlan módon elküldte, Sergio Pérez azonban így is segíteni akart a hétvégétől a bikások anyacsapatában versenyző Yuki Tsunodának, akit korábbi csapattársa is felhívott.

    Yuki Tsunoda az előttünk álló hétvégén bemutatkozhat a Red Bullban, ami amellett, hogy élete nagy lehetősége, alighanem eddigi legnagyobb kihívása is egyben. A bikás istálló több korábbi, Max Verstappen oldalán bizonyítani igyekvő pilótája pedig pontosan tisztában van vele, hogy a 24 esztendős japánra milyen nehéz feladat vár, ezért közülük ketten is próbáltak segíteni Tsunodának az első bevetése előtt. Mint azt a Liam Lawson helyét átvevő versenyző a Japán Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján elárulta, az egyikük a Racing Bullsnál (akkor még Alpha Tauri volt) két idényen át a csapattársaként versenyző Pierre Gasly, a másik pedig a Red Bull által a tavalyi idény végén elküldött Sergio Pérez volt.

    „Kaptam egy üzenetet Pierre-től, hogy fel akar hívni és meg akar osztani néhány ötletet arról, hogy neki mit kellett volna csinálnia a Red Bullnál. Nagyon kedves volt tőle és hasznos tippeket adott. És Checo is ezt tette. Ők ketten nagyin támogatók voltak” – mondta Tsunoda, akiről Pérez egyébként a sajtónak is szépeket mondott.

    „Yukinak megvan a tehetsége, a gyorsasága, és mindenekelőtt a mentalitása, hogy megbirkózzon a helyzettel. Szeretném, hogy a csapat jól teljesítsen, mert sok barátom dolgozik náluk. Négy évet töltöttem velük, szeretném azt látni, hogy jól szerepelnek” – jelentette ki az F1-es visszatérés lehetőségét vizsgáló mexikói. 

    Forma-1, Cunoda Juki, Sergio Pérez, Magyar Nagydíj 2023, futam
    Pérez igyekezett tanácsokkal ellátni Tsunodát / Fotó: Sulyok István/TRP Media

    Tsunoda első nyilvános szereplésén meglehetősen nagy célt tűzött ki azzal, hogy közölte, szeretne már Japánban dobogóra állni a Red Bull-lal. Azóta azonban kicsit visszavett a várakozásból. „Nincs garancia arra, hogy egyelőre képes leszek maximalizálni a teljesítményemet ebben az autóban. Ugyanakkor mivel ez továbbra is egy topcsapat, úgy vélem, ha képes vagyok kiaknázni az autó teljes potenciálját, a lehetőségek jönni fognak. A kulcs az lesz, hogy mennyire jól tudom megérteni a kocsit és maximalizálni a teljesítményét az első szabadedzése limitált ideje alatt. A Japán Nagydíjra a célom a Q3-ba kerülés, majd az, hogy az első tízben végezzek.”

    Ezzel együtt az F1-ben ötödik idényét taposó versenyző továbbra is magabiztos azt illetően, hogy képes lesz alkalmazkodni a Liam Lawsont megoldhatatlan feladat elé állító RB21-eshez. „Ahelyett, hogy extrém nehezen vezethető autónak találtam volna a szimulátorban, azt éreztem, hogy a beállítási filozófiája teljesen más. Kicsit változtatnom kellett a megközelítésemen ahhoz képest, hogy általában miként állítom be a kocsit a Racing Bullsnál. Az emberek gyakran mondják, hogy a Red Bullnak nagyon jó az első tengelyen a tapadása. Személy szerint imádom az olyan autókat, amelyek agresszíven fordulnak, a múltban pedig az ilyen beállításhoz igazítottam a vezetési stílusomat. A Racing Bullsnak hagyományosan olyan autói voltak, amelyek kissé jobban hajlamosak az alulkormányzottságra, ami először kihívást jelentett. De hozzászoktam, és végül ez lett a normális a számomra. Most az lesz a kulcs, hogy ismét hozzászokjak a Red Bull karakteréhez, de a múltbeli tapasztalataimat figyelembe véve nem aggódom ezen túlságosan.”

    Kínos baki: világbajnok autót tört a Red Bull újonca (videó)