Címke: Yuki Tsunoda

  • Marko: Korai még Kvyat jövőjét firtatni

    Marko: Korai még Kvyat jövőjét firtatni

    Helmut Marko ismét nyomatékosította, túl korai még beszélni Daniil Kvyat jövőjéről. Annyit lehet tudni, hogy rezeg a léc az orosznál, korábban el is lett mondva, hogy nem úgy teljesít, ahogy azt várták.

    Az sem javít a helyzetén, hogy lenne, aki elfoglalná helyét az AlphaTaurinál, Yuki Tsunoda ugyanis egyre közelebb áll egy F1-es üléshez. Marko is sejtelmes választ adott arra a kérdésre, hogy Tsunoda további jó teljesítményétől függ-e Kvyat jövője, valamint attól, megkapja-e a szuperlicenszet. Annyit mondott erre, hogy talán igen.

    „Ha negyedik helyen végez az F2-ben, automatikusan megvan neki” – tért ki a szuperlicenszre. „Ha ötödik lesz, beültetjük két első szabadedzésre.”

    Alex Albonról is esett szó, aki a nagycsapat versenyzője, neki folytatnia kell az alkalmazkodást az autóhoz, de kapni fog időt továbbra is. Már csak azért is, mert sokat kísérleteztek autóján, hogy a szezon eleji problémáit megoldják.

    „Rengeteg dologgal próbálkoztunk, hogy sikerüljön megoldani a problémákat” – folytatta Marko. „A gyors egymásutánban következő versenyek miatt viszont nem volt mindig lehetséges ugyanolyan alkatrészekkel felszerelni az autót, ami azt jelenti, hogy Albonnak sokszor más volt az autója.”

    Pierre Gaslyt pedig nem tervezik újra előléptetni a Red Bullhoz.

    „Kell egy vezér az AlphaTaurihoz, és ő hibátlan ebben” – érvelt Marko.

  • Petrov: Korai lenne még teljesen leírni Daniil Kvyat-ot

    Petrov: Korai lenne még teljesen leírni Daniil Kvyat-ot

    Vitaly Petrov, Oroszország első korábbi Forma-1-es pilótája szerint még nem kell temetni Kvyat-ot. Mivel a Red Bull versenyzőkért felelős szakembere, Dr. Helmut Marko újra kritizálta az oroszt, ezért sokan úgy látják már, hogy Kvyat kénytelen lesz feladni a helyét a Honda támogatott japán Yuki Tsunodának. Őt már meg is erősítették, hogy a szezon utáni fiatal pilóták tesztjén ő vezetheti az AlphaTaurit. Petrov nem így látja, és ezt elmondta az Izvestia hírügynökségnek:

    „Hosszú még a szezon. Szerintem Daniil még tud fordítani ezen a helyzeten, csak várjunk még pár versenyt. Értem a rajongók aggodalmát Kvyat miatt. Mint aki versenyzett a Forma-1-ben is azonban elmondhatom, hogy tudom, mennyi részletet eltitkolnak a nagyközönség előtt. A felét sem ismerjük annak, mint ami valójában történik. Rengeteg oylan dolog van, amiről csak a csapat vezetői, vagy csak Daniil tudnak, legyen az a probléma a személyével, külső tényezők, vagy akár a beállítások. Daniil a szerződése miatt feltehetően nem mondhatja el az igazságot. Feltűnt azonban, hogy Franz Tost megvédte őt, és a sebességét méltatta.”

  • Yuki Tsunoda nyerte az F2-esek főversenyét, Schumacher dobogón

    Yuki Tsunoda nyerte az F2-esek főversenyét, Schumacher dobogón

    A pályán ugyan Nikita Mazepin ért be elsőként a célban, ám leszorítás miatt öt másodperces büntetést kapott, így végül csak a második lett Tsunoda mögött.

    Az élről az AlphaTaurival összeboronált Yuki Tsunoda indulhatott, miközben a bajnoki címért harcolók közül Illott a 12., Shwartzman pedig a 4. rajtkockából. Ahogy az lenni szokott, már a rajtnál elkezdődött a taktikai harc, hiszen nagyon vegyes volt az elosztás a gumikeverékek között.

    A start után Tsunoda magabiztosan jött el, de mögötte Mazepin, Matsushita és Schumacher csatázott hatalmasat, míg Shwartzman több pozíciót vesztett. Samaia viszont a rajtrácson ragadt, a bokszba tolták és csak onnan tudta folytatni végül a versenyt.

    A harmadik körben Mazepin vissza előzte a japán riválisát, és visszavette a vezető helyét, miközben a Carlinos Tsunoda fokozatosan építgette az előnyét. A kör végére már Schumacher és Deletraz is elment Matsushita mellett, majd a következő kör elején az F3 tavalyi bajnoka is megelőzte a japánt.

    Az egyre jobban szenvedő Matshushita már a hetedik helyig esett vissza, amikor a harmadik szektorban a csapattársa Drugovich támadta őt, ám a két autó összeért, így a japán a defekt miatt a gumifalban kötött ki, a brazil pedig orrkúpcserére kényszerült. A mentésig virtuális biztonsági autós fázis volt érvényben. Két kör alatt eltávolították a törött MP Motorsport-ot, és folytatódhatott a verseny.

    8 kör után kezdtek elfogyni a lágyabb gumik, ami miatt Zhou előbb Shwartzman majd Deletraz megelőzésével jött fel a negyedik helyre. Két körrel később pedig Mazepin és Schumacher kezdték meg a kerékcseréket, ám a német kiállásánál gondok voltak, így rengeteg időt vesztett. Miközben a bajnoki éllovas tempója a keményebb abroncsokon kezdett tempót veszteni, hiszen Roy Nissany is megelőzte őt.

    A 11. körben az éllovas Tsunoda bal első abroncsa sem ment fel egyszerűen, miközben Shwartzman kiállása sem volt hibátlan. A versenyt ekkor Zhou vezetett, Piquet és Ticktum előtt.

    A kiállások után Mazepin kihasználta a Carlin bokszutcai hibáját így átvette a virtuális vezetést. A sérült Gelaelt helyettesítő Vips a 21.helyről rajtolva remek futamot teljesített, a kiállásáig a hatodik helyig tudta előre verekedni magát.

    A 15. körben jött el a kerékcsere azok számára akik a sárga oldalfalú abroncsokon indultak, köztük a bajnoki éllovas Callum Ilott is. 9 körrel a vége előtt állt ki Zhou és Nissany, a két éllovas. A kínai a hatodik helyre tudott visszatérni, ám a pálya legtempósabb pontján elfékezte magát, így egyből három helyett veszített.

    Miután mindenki teljesítette a kötelező kiállását Mazepin-Tsunoda-Schumacher volt a dobogósok sorrendje. A mezőny közepén Ilott Piquet előzésével feljött a nyolcadik helyre, ami fordított rajtrácsos pole-t érne neki. A 19. körben Anthoine Hubert-re emlékeztek, ez idő alatt a komplett bokszutca vastapsban tört ki.

    Tsunoda időközben utolérte Mazepint az első helyen, ám az első próbálkozása sikertelen volt. Hátrébb Zhou megelőzte a csapattársát, így átvette a nyolcadik helyet. Nem sokkal később Nissany is megelőzte a Ferrari brit akadémistáját.

    Tsunoda hiába próbálkozott az előzéssel, nem sikerült megelőznie az oroszt, aki idei második győzelmét szerezhette volna meg, ám a leintés után megkapta az ötmásodperces büntetését amiért az utolsó körökben egyszer leszorította a japán riválisát. Schumacher, Deletraz és Shwartzman zárta a top öt mezőnyét.

    Dan Ticktum a hatodik, Guanyu Zhou a hetedik, míg a nyolcadik helyet és egyben a vasárnapi fordított rajtrácsos pole-t Roy Nissany szerezte meg.

  • Tsunoda még idén tesztelni fog az AlphaTaurinak

    Tsunoda még idén tesztelni fog az AlphaTaurinak

    Yuki Tsunoda idén decemberben fog először Forma-1-es autót vezetni, az Abu Dhabiban tartandó fiatal pilóták tesztjén egy AlphaTauriba ülhet majd be.

    A japán, akit a Red Bull és a Honda támogat, jelenleg negyedik a Formula 2-ben, egy győzelemmel a neve mellett. Azt, hogy tesztelni fog az energiaitalosok fiókcsapatának, a csapatfőnök, Franz Tost erősítette meg.

    „Ő egy nagyon magasan képzett pilóta, és úgy gondolom, minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy sikeres Forma-1-es pilóta váljék belőle” – nyilatkozta. „Biztosan tesztelni fog nekünk a fiatal pilóták tesztjén Abu Dhabiban, attól függetlenül, hogy jövőre a pilótánk lesz vagy nem. Erről majd a Red Bull fog dönteni. Azon is múlik, megkapja-e a szuperlicenszet, bár ha az első három-négy között marad az F2-ben, nem lesz gond.”

  • A Honda már jövőre az AlphaTauriba ültetné Tsunodát

    A Honda már jövőre az AlphaTauriba ültetné Tsunodát

    A Honda részéről elismerték, hogy nagyon szeretnék azt, hogyha Yuki Tsunoda 2021-ben már a Forma-1-es AlphaTauri versenyzője lenne.

    Danyiil Kvyat teljesítménye idén elmarad a csapattársáétól és a várakozásoktól is, így nem meglepőt, hogy a jövője kapcsán egyre több kérdőjel mutatkozik. A Red Bull azonban nem bővelkedik bevethető ifikben, ám a Formula 2-ben van egy fiatal japán, akit ők és a Honda is támogatnak és az eredményei is jónak mondhatóak. Ő Yuki Tsunoda.

    „Franz Tost [AlphaTauri csapatfőnöke – a szerk.] azt mondta, hogy Yuki egy nagyon jó versenyző. A Red Bull szintén kedveli őt. Bár még csak húsz éves, de szerintem bebizonyította, hogy már ebben a korban is remek sebességgel rendelketik.” – nyilatkozta Tsunódáról a Honda motorsport programjáért felelős vezetője Masashi Yamamoto.

    Szerinte pedig ő lehet az egyetlen egyértelmű választás a Red Bull számára.

    „Szerintem ő lehet a nyilvánvaló utódja Kvyatnak. Liam Lawson is remekel a Formula 3-ban, de nem lenne rá mód, hogy azonnal F1-be kerüljön. Én már valóban azt várom, hogy Tsundát a Forma-1-ben lássam.” – jegyezte meg.

    Orosz oldalról – érthetően – túl korainak tartják még a japán F1-es bemutatkozását.

    „Ugyan már nyert futamot, és folyamatosan szállítja a dobogós helyezéseket, de szerintem túl korai lenne még az AlphaTauriba ültetni őt. Bár az nem jó, hogy Dr Marko nem beszél túl jól Kvyatról. 6-0-ra veri őt egyelőre Gasly az időmérőkön és csak kettő pontot szerzett, szemben Gasly 14-ével, szóval nem túlságosan rózsás ez eddig.” – nyilatkozta az orosz F1-es kommentátor Alexey Popov.

  • Marko: Kvjat nem úgy teljesít, ahogy azt vártuk

    Marko: Kvjat nem úgy teljesít, ahogy azt vártuk

    Helmut Marko elhintette, nem igazán van megelégedve Danyiil Kvjat teljesítményével az AlphaTaurinál.

    Ez annak fényében még inkább árulkodó jel, hogy Franz Tost kimondta, várja Yuki Tsunodát a Red Bull fiókcsapatához. Miközben Pierre Gasly topformát mutat, orosz csapattársa egyre nagyobb gondban van.

    „Igen, Danyiil nem úgy teljesít, ahogyan azt vártuk” – jelentette ki Helmut Marko, aki a Red Bull pilótaprogramját egyengeti. „De még mindig csak a félidő előtt járunk.”

    Annyira viszont nem nagy az elégedetlenség, hogy megforduljon a Red Bullosok fejében Kvjat szezon közbeni lecserélése: „A Formula 2-ben Tsunoda, a Formula 3-ban pedig Lawson van olyan pozícióban, mely F1-es szuperlicenszet eredményez. Azonban nem gondolunk arra, hogy lecseréljük Kvjatot.”

    Eggyel feljebb, Alex Albon helye is eléggé inog, de Marko megerősítette, továbbra is kap időt.

    „A barcelonai teljesítménye és a stratégiája a versenymérnöke hibája volt. Alex hülyének tűnt, de nem az ő sara volt. A legrosszabb versenye volt, de amíg fejlődik, nem kell róla beszélni” – nyilatkozta.

  • Tost arra számít, hogy Tsunoda az AlphaTaurihoz fog kerülni

    Tost arra számít, hogy Tsunoda az AlphaTaurihoz fog kerülni

    A Red Bull versenyzői akadémiáján keresztül a korábbi években számos kiváló tehetség jutott el a Forma-1-ig, azonban mostanra elkezdtek elfogyni a bevethető fiatalok. Az energiaitalosok szerencséjére azonban most a Hondával való partnerségük megajándékozhatja őket egy ifjú titánnal.

    A Formula 2-ben versenyző Yuki Tsunodáról van szó, aki már nyert futamot a bajnokságban és háromszor dobogóra is állt. A japán jelenleg negyedik a bajnokságban.

    A Red Bull kötelékében lévő négy F1-es pilóta közül Danyiil Kvjat tűnik a leggyengébb láncszemnek. Az orosz pilóta folyamatosan lassabbnak bizonyul csapattársánál, Pierre Gaslynál. Így ha Tsunoda érkezik, – márpedig Franz Tost szerint valamikor fog – valószínűleg Kvjatot váltja.

    „A Red Bull és a Honda támogatja Tsunodát, mert fantasztikus pilóta” – kezdte nyilatkozatát Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke. „Nagyon tehetséges, számos készségét megmutatta a Formula 3-ban, és az F2-ben is meg fogja ezt tenni. Folyamatosan javítja a teljesítményét, egyre tapasztaltabb lesz, arra számítok, hogy előbb-utóbb itt lesz az AlphaTaurinál.”

  • Drugovich nyert, Schumacher harmadik lett a barcelonai sprintversenyen

    Drugovich nyert, Schumacher harmadik lett a barcelonai sprintversenyen

    Felipe Drugovich magabiztosan nyerte meg a Formula 2 sprintversenyét, ezzel megszerezve második győzelmét a sorozat idei kiírásában.

    A brazil fiatalt rendkívül bántotta szombati főversenyen ért balszerencséje, ugyanis elmondása szerint, ha minden jól működött volna, akkor ő állhatott volna a pódium legfelső fokán csapattársa, Nobuharo Matsushita helyett.

    Azonban Drugovich vasárnap revansot vett, miután már a rajtnál megelőzte a poleból rajtoló Luca Ghiottot. A brazilt ezek után elhúzott a mezőnytől és a verseny folyamán senki nem látta többet.

    Végül tíz másodperces előnnyel látta meg elsőként a kockás zászlót Ghiotto előtt, aki végig feltartotta a mezőnyt, akiknek így esélye nem volt Drugovich nyomába eredni. A Hitech GP olasz versenyzője azért volt ennyire lassú, mert a verseny nagy részében szemcsésedéssel küszködött.

    A harmadik helyet Mick Schumacher szerezte meg, aki már a rajtnál megpróbálta megelőzni a lassan rajtoló Ghiottot, azonban az egyes kanyarban lecsúszott az ívről és így a bajnoki éllovas Callum Ilott mögé esett vissza.

    Az UNI Virtupsi britje számos alkalommal próbálta maga mögé utasítani Ghiottot, aki azonban állta a sarat és képes volt megtartani a második helyét. A támadások és folyamatos szélárnyékban való autózás kinyírták Ilott gumijait, amit Schumacher ki is tudott használni és el is vette a harmadik helyet a brittől.

    A hétszeres világbajnok fia ezzel a negyedik dobogós helyezését könyvelhette el, azonban Ilott mélyrepülésének itt még korántsem volt vége. A brit végül Yuki Tsunoda, a főversenyt megnyerő Matsushita, Nikita Mazepin, Pedro Piquet és Christian Lundgaard áldozatává vált és végül csak a kilencedik lett, ami miatt végül még pontot sem szerzett.

    A háromszoros világbajnok Nelson Piquet unokaöccse pedig ezzel a hetedik hellyel szerezte meg idei első pontjait.

    Azonban Ilott legnagyobb szerencséje a közvetlen riválisa, Robert Shwartzman is hasonló problémákkal küzdött, ami miatt végül csak a tizenharmadik helyen intették le. Ilott csapattársával, Guanyu Zhoval is kibabráltak a gumik, ugyanis a kínainak ki kellett állnia a boxba, miután az egyes kanyarban csúnyán elfékezte őket, miközben védekezett Mazepinnel szemben.

    A bajnokság két hét múlva folytatódik Belgiumban.

    A végeredmény:

    Poz Versenyző Csapat Különbség
    1 Felipe Drugovich MP Motorsport 41m55.669s
    2 Luca Ghiotto Hitech Grand Prix 9.536s
    3 Mick Schumacher Prema Racing 10.956s
    4 Yuki Tsunoda Carlin 14.924s
    5 Nobuharu Matsushita MP Motorsport 19.921s
    6 Nikita Mazepin Hitech Grand Prix 23.231s
    7 Pedro Piquet Charouz Racing System 24.528s
    8 Callum Ilott UNI-Virtuosi 29.718s
    9 Louis Deletraz Charouz Racing System 31.973s
    10 Dan Ticktum DAMS 32.155s
    11 Christian Lundgaard ART Grand Prix 34.196s
    12 Roy Nissany Trident 34.822s
    13 Robert Shwartzman Prema Racing 41.254s
    14 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 41.996s
    15 Marcus Armstrong ART Grand Prix 43.413s
    16 Artem Markelov BWT HWA RACELAB 45.618s
    17 Jehan Daruvala Carlin 46.219s
    18 Jack Aitken Campos Racing 48.431s
    19 Giuliano Alesi BWT HWA RACELAB 54.736s
    20 Guilherme Samaia Campos Racing 1m09.082s
    21 Marino Sato Trident 1m14.667s
  • Matsushita 17 helyet javítva győzött Barcelonában!

    Matsushita 17 helyet javítva győzött Barcelonában!

    Újabb elképesztő futamot láthattunk az F2-ben, melyet végül Nobuharu Matsushita nyert meg. A japán mögött Robert Shwartzman és Guanyu Zhou zártak.

    A poleból Callum Ilott rajtolt, ám nem sikerült megtartania első helyét, hiszen Shwartzman lehagyta. A másik Premás, Mick Schumacher is jól rugaszkodott el, az ötödikről a harmadik helyre jött fel. Mazepin szélesre vette a hármas kanyart, Armstrong kipördült a négyes kanyarban, ezzel pedig jöhetett a verseny első safety car fázisa.

    Az újraindítás után mindenki tartotta a pozícióját, kicsivel később Yuki Tsunoda előzte meg Jack Aitkent a hatodik helyért. A lágy gumikon rajtolók már a hetedik körben megkezdték a kiállásukat, eközben pedig Ilott visszavette a vezetést Shwartzmantól. Az orosz gumijai kikészültek, már a csapattárs Schumacher is komoly nyomás alá helyezte. Így nem volt más megoldás, jönni kellett lecserélni a lágyakat. Ez meg is történt, sőt Shwartzmannal együtt hajtott ki új kemény szettért Guanyu Zhou is, csakhogy a kínai kerékcseréje során sok időt vesztett, a jobb elsőt nem sikerült elsőre rögzíteni. Ilott az élen még futott egy leggyorsabb kört, majd ő is kijött, és sikerült is Shwartzman elé visszatérnie.

    Az ifjú brit új garnitúra gumijain egyből a gázra taposott, sorra hagyta le a fordított stratégián lévő riválisait, Shwartzmanhoz képest is biztonságos előnyt épített ki. Közben az élen Schumacher haladt, aki a keményeken rajtolva szintén a fordított stratégiára játszott. Nem igazán bírták viszont neki a gumik, egyszer például csak egy nagy mentés választotta el a falba csapódástól a nyolcas kanyarban.

    Úgy tűnt, Ilott minden szempontból jól áll, egyre jött föl, Shwartzman maradt le – a később kiálló Drugovich előzte meg –, Schumacher pedig kiállt a boxba, és csak a 13. helyre tudott visszatérni. Ám ekkor Sean Gelael eltalálta hátulról Giuliano Alesit, aki nem tudott továbbmenni, így következhetett a második biztonsági autós szakasz a versenyen. Ha már itt volt a lehetősége egy safety car alatti kiállásnak, a mezőny nagy része bele is ment ebbe. Többek között Ilott, Shwartzman és Zhou is így járt el, de még Drugovich is, csak ő később reagált, így az első helyről jelentősen visszaesett.

    Az élen Yuki Tsunoda találta magát, aki nem hajtott ki másodjára. Mögötte Ilott állt, az angol mögött pedig az a Matsushita foglalt helyet, aki tökéletes időben, éppen a safety car pályára hajtásakor teljesítette kötelező boxkiállását, és nem mellesleg a 18. helyről rajtolt.

    A 29. körben újraindult a verseny, Ilott szinte rögtön megtámadta Tsunodát. A japán sikeres védekezése után viszont az angol lendületet vesztett, így megelőzte Matsushita és Shwartzman is. Ezt követően Matsushita új lágy gumijain elszánta magát a támadásra: megelőzte honfitársát az első helyért, akit ezután Shwartzman is lehagyott rögtön. Ezután szinte azonnal Roy Nissany törte meg az autóját, így jöhetett az újabb safety car fázis. A hosszúra nyúlt verseny pedig ezalatt elérte az egyórás időlimitet, így a biztonsági autó kihajtása után mindössze egy kör maradt hátra. Ez pedig elképesztő adok-kapokot produkált az első két helyezett mögött, melyből végül Guanyu Zhou került ki győztesen. A kínai Tsunoda, Ilott, Schumacher és Drugovich előtt ért célba a harmadik helyen. A nyolcadik helyet és az ezzel járó fordított rajtrácsos polet Ghiotto kaparintotta meg, az utolsó két pontszerző hely  pedig Ticktumé és Deletraz-é lett.

  • Tsunoda lehet az AlphaTauri következő újonca

    Tsunoda lehet az AlphaTauri következő újonca

    A Red Bull és az AlphaTauri motorszállítója, a Honda már régóta szeretné, ha újra lenen japán versenyző a mezőnyben, méghozzá náluk.

    Úgy tűnik, hogy a közeljövőben ez talán meg is valósulhat, méghozzá a jelenleg az F2-ben versenyző Yuki Tsunoda által, aki múlt héten futamot is tudott nyerni, és jelenleg hatodik a bajnokságban.

    „Persze sok győzelemre van szükségem és mindenekelőtt konzisztenciára” – mondta Tsunoda a győzelme után. „Remélhetőleg ez meglesz és a sok pont is a bajnokságban, és aztán remélhetőleg kaphatok egy ülést 2021-re az AlphaTauriba.”

    Barcelonában ezzel kapcsolatban megkérdezték az AlphaTauri csapatfőnökét, Franz Tostot is.

    „Először is, a Red Bull és a Honda támogatja Tsunodát, mivel ő egy nagyon tehetséges versenyző” – mondta Tost.

    „Tavaly már megmutatta képességeit Formula 3-ban és idén vezetett már Ausztriában is, de miután problémája volt a rádiókommunikációval, a második helyen végzett.”

    „Múlt hétvégén viszont Yuki megnyerte a versenyt, mert folyamatosan javulnak az eredményei és tapasztalatokat gyűjt.”

    „Én arra számítok, hogy előbb, vagy utóbb, ő az AlphaTauri volánja mögött fog ülni.”